Viszkisdoboz

A közérdeklődésre nemigen számot tartó Tábornok-per a védelem tanúinak bírósági meghallgatásával új szakaszba lépett. Természetesen elfogultan az általam indítványozott tanúk vallomását jelentetem meg a blogomon. Persze, jogosan kérdezhetnék a pikírtek, hogy „bezzeg a vád tanúit” miért nem? Én igazán jó szívvel teret engedtem volna az ügyész urak által felsorakoztatott tanúknak, ha lettek volna. De nem voltak.

Mert akár hiszik, akár nem, egyetlen egy Lódító János sem volt ebben az elárvult országban, aki tanúnak állt volna az ügyészek szolgálatában. Hogy akkor mi alapján vádoltak meg magasan képzett ügyészeink? Na, ez jó kérdés! Hogy miért ráncigáltak bele? Na, arról vannak sejtéseim.

A vád továbbra is az, hogy Oláh János vádlott, akkor még ezredes, kedvesen 12 milliót adományozott nekem, a kabinetfőnöknek és a miniszternek 2006-ban valamikor. „Mintegy 4 millió forintot” előtte gondosan viszkis dobozba és papírtasakba csomagoltam, majd kiléptem vele irodám ajtaján. Hogy hova? Az nem derül ki a vádiratból. Csak úgy hurcolásztam ide-oda a bekamerázott miniszteri folyosón. Hogy nincs a pénznek eredete? Az sem számít! Hogy pontosan mikor? Nem érdekes!

A viszkis dobozos történetet szerintem nem Oláh találta ki. Csak olyan ember lehetett, aki életében nem járt a minisztériumban, nem ismerte a HM belső viszonyait és bennünket sem. Nem nehéz kitalálni, hogy csak egy katonai ügyész vagy egy volt katonai ügyész – és itt B. Gyula elszámoltatási biztosra gondolok – jöhet számításba.

Miért állítom ezt? Mindjárt olvashatják!

Az első tanú Juhász Ferenc, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere volt, aki 2002 és 2006 között regnált a minisztériumban. A volt miniszter tegnapi vallomásából az alábbiakat teszem közzé:

„Miniszteri időm alatt dr. Fapál Lászlóval munkakapcsolatban álltam. Közigazgatási államtitkári kinevezése előtt nem ismertem. Nekem, mint katonai jogászt mutatták be és hallottam róla, hogy fiatal, energikus, korábban nagyon sok pert és eljárást sikeresen folytatott. A kormányom erős nyomást gyakorolt, hogy az önkéntes tartalékos rendszert megelőző hivatásos katonai státuszt hozzunk létre, a sorkatonai szolgálatot mielőbb számoljuk felés ennek a jogi előkészítésére kerestem megfelelő embereket, végül Fapál László mellett döntöttem. Fapál úrral személyes kapcsolatom nem volt, de kollégáim többségével sem tartottam személyes kapcsolatot. Fapál úr fegyelmezett katona, én pedig távolságtartó vezető voltam.

Irodán kívül keveset találkoztunk, mert a feladatrendszerünk teljesen eltért egymástól. A honvédségen belüli sátoros ünnepek kivételével a hivatalos eseményekre nem kísért, nem volt része a miniszteri csapatnak. Ugyanakkor minden nap reggel – és csak is reggel – fél8-tól tartottam egy vezetői értekezletet, amelyen a Honvéd Vezérkar öt felső vezetője, a HM államtitkárai, helyettes államtitkárai, a kommunikációs szakemberek és a kabinetfőnök vett részt, ami kb. 18-20 embert jelentett. Az értekezleten arról tartottunk megbeszélést, hogy mi történt tegnap, mi lesz ma és holnap. Ezzel el akartam kerülni, hogy napközben rendszeresen látogassanak a kollégák, ami egy-két kivétellel sikerült is megtartani. Ha napközben akartam valamit, akkor felkerestem őket hivatali szobájukban. Az államtitkáraim és helyettes államtitkáraim a miniszteri időszakomban talán 4-5 alkalommal jártak nálam az irodámban, de ezzel sokat is mondtam.

Mindig alkalmi ivó voltam, nem kerestem az ital társaságát. Miniszteri megbízatásom harmadik napján az akkori vezérkari főnök (megjegyzés: 2010 után az Orbán kormány HM közigazgatási államtitkára) egyensúlyi és artikulációs zavarral jelent meg azon a találkozón, ahol a Magyar Köztársaság védelmi terveit kellett átvennem, ezért ezt a megbeszélést 5 perc után félbe kellett szakítanom.

"Egyensúlyi és artikulációs zavarral" küszködő Fodor Lajos vezérezredes, vezérkari főnök balról (fotó: index.hu)

Innentől kezdve gyilkos hadjáratot indítottam a szeszfogyasztás ellen, mert elfogadhatatlan volt számomra, hogy munkaidőben a kollégák meg-megfogják a poharat, éppen ezért a Honvédelmi Minisztérium olyan minisztérium lett, ahol a miniszter nem köszöntötte meg a közvetlen munkatársait, ugyanakkor nekik is tilalmazott volt a minisztert köszönteni. Ezt mindenki tudta. Egyetlen születésnapon vagy névnapon nem járt nálam itallal delegáció, a kollégák közül pedig végképp senki, aki ilyen módon akart volna meglepni. Mindezekre tekintettel népmesei elemnek vagyok kénytelen minősíteni a viszkis dobozos teóriát.

Fapál úrral nem voltunk olyan viszonyban, hogy bármilyen ajándékozás lett volna köztünk. Fapál úr egy abszolút fegyelmezett katonai beosztott volt, én pedig a fegyelmezett katonák, beosztottak társaságát nem kerestem.

Soha nem kértem, soha nem kaptam és soha nem kezdeményeztem pénz megszerzését az itt mögöttem ülő uraktól és másoktól sem.”  

Joggal felmerülő kérdést teszek fel!

Oláh János protokoll tiszt volt 2006-ban. Akinek hivatalból még azt is kellett tudnia, hogy a honvédelmi miniszter hányas cipőt hord, milyen étkeket szeret. Ez az ember nem tudta, hogy a minisztert nem lehet megajándékozni semmivel, főként nem itallal?

Majd megteszi a börtönben azt a vallomást, amely szerint én italos dobozban hordtam a pénzt a miniszternek?

Remélem, megértik, hogy miért gondolom úgy, hogy ezt a népmesét nem Oláh János költötte. A vallomást aláírta, és láss csodát, az előzetesből azonnal szabadult!

Nem tudom, hogy az ügyészek tudják-e, hogy katonai ügyész társaik a Honvédséggel fennálló szolgálati viszonnyal rendelkeznek, s mint ilyenek, jogosultak HM rendelkezésű szolgálati lakásra, amit meg is vásárolhatnak maguknak töredék áron, „mélyen a piaci ár alatt”. Ugyanakkor az ügyészség által biztosított lakhatási célú kedvezményeket is igénybe vehetik.

Nos, ezek a törvény(tnem)tisztelő, erkölcseikről hírhedt katonai ügyészek képviselik a vádat a lakás-ügyben Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és ellenem, ahol az a vád továbbra is, hogy szolgálati lakásom megvásárlására kérelmet nyújtottam be a miniszternek, aki „pechemre” azt törvényesen engedélyezte. Első fokon a bíróság bűncselekmény hiányában felmentett bennünket, másodfokon a Fővárosi Törvényszék egyik tanácsa először elszabotálta a döntést, majd egy másik tanácsa elítélt bennünket. Törvénytelenül, tisztázatlan összetételű tanácsban.

Jön a harmadik menet! 

Meg kell, hogy állapítsam, helyesnek bizonyultak a Népszabadság információi. Az idézés hozzám is megérkezett. 2016. június 14-én a Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság nyilvános ülést tart a lakás-ügyben. Ahová szeretettel várom az érdeklődőket!

Ha valaki azt hinné, hogy nincs miről írnom, meg lerágott csont az egész ügy, alaposan téved! A Polt Péter, vagyis a Fidesz vezette ügyészség mindig gondoskodik valami meglepőről. Hogy van bőr a pofájukon, az biztos!

A másodfokú, marasztaló döntést követően az ügyészség hamarabb adta ki az MTI-nek, hogy végrehajtandó szabadságvesztést kér, meg közügyektől eltiltást, mint azt a bíróság kézhez vehette volna. Az indokolás szerint majd így statuálnak példát az állami vezetők számára. Ezen jót derültem! Miközben Polt Péter legfőbb ügyész az, aki falaz az állami vagyon szemérmetlen lenyúlásának, immunitást biztosít a maffiaállam vezetőinek, és koncepciós vádak mentén igyekszik a Fidesz politikai ellenfeleit ellehetetleníteni.

De újabb meglepetések is értek!

A bíróság az idézéssel együtt kézbesítette a Fővárosi Fellebbviteli Ügyészség ügyészi indítványát, amit Csiha Gábor alezredes, katonai ügyész jegyez.

Ebben a rövid iratban azt olvashatjuk, hogy a másodfokú bíróság minden szabályt betartott, jó döntést hozott, csak egy bibi van, hogy nem zárta börtönbe a minisztert meg engem. Mert „hivatali esküjükkel szembe helyezkedő” vádlottak vagyunk, meg „alkalmatlannak mutatkoztunk megfelelni az állami vezetőkkel szemben támasztott magasabb fokú társadalmi és erkölcsi elvárásoknak”.

Ennek a vádnak minden szavát és betűjét visszautasítom!

De ha már a hivatali eskünél meg a magas röptű erkölcsiségnél tartunk, akkor katonai ügyész urak, nekem is van mit mondanom!

Hivatali esküjével szembe helyezkedik az az ügyész, aki törvényes kötelezettségei teljesítése során elfogultan és részrehajlóan jár el (részlet az ügyészi esküből).

A cél szentesíti az eszközt? A bíróság törvénysértéseit csak akkor észleli az ügyész, ha az a vádra kedvezőtlen? Vagyis törvénytelenül el lehet ítélni valakit és ehhez az ügyészség asszisztál? Tisztában vagyok azzal, hogy ebben a „politikai elszámoltatósdiban” valamit fel kell mutatnia az ügyészségnek, na de törvénytelenül valakit elítéltetünk, hogy tudjuk mutogatni, milyen „sikereket” is értünk el? Ehhez már tényleg gyomor kell.

A katonai ügyész az indítványában nem észlelte, hogy a másodfokú bíróság törvényt sértett. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást csak akkor állapíthat meg, ha a vádlottak felmentésének van helye (büntetőeljárási törvény). Itt pedig éppen fordítva történt. Elítéltek bennünket, nem felmentettek.

Hogy is van az ügyészi kötelesség? Egy ügyész nem működhet közre abban, hogy bárkit törvényellenesen vonjanak büntetőjogi felelősségre, vagy fosszanak meg vagyonától (ügyészi törvény). Ez is csak egy írott maszlag lenne?

A másodfokú bíróság ítéletében a feleségemet – aki a büntetőeljárásnak nem volt részese – egy indokolással megfosztotta vagyonától. A katonai ügyész szerint ez is helyes döntés volt. Sőt, a másodfokú bíróság abban is tévedett, amikor fellebbezési jogot biztosított neki. Kéri az asszony fellebbezését – mint nem jogosulttól származót – elutasítani. Vagyis az ügyész szerint ebben az országban bírói rendelkezés nélkül, egy ítéleti indokolásba illesztve bárkit meg lehet fosztani a vagyonától, és az érintett még nem is tiltakozhat ellene!

Az erkölcsiségről pedig csak annyit, hogy a katonai ügyészek velem azonos cipőben járnak! Én is és ők katonai szolgálati viszonnyal rendelkezünk. Én is és ők rendelkezési állományba lettünk helyezve. A különbség kettőnk között az, hogy én a kormány tagjai és az államtitkári jogállásról szóló törvény, ők pedig az ügyészségi törvény szerint végzik hivatali feladataikat.

A katonai ügyészek ugyanúgy HM rendelkezésű lakást kaptak a Honvédségtől, mint én. Bérleti szerződést írtak alá, mint én. Ha lakásveszteséget okoztak, ugyanúgy mentesítési kérelmet írtak a miniszternek, mint én. Kérték szolgálati lakásuk elidegenítését, mint én.  Azon az áron vásárolták meg a szolgálati lakásukat, mint én.

Hol van ügyész urak, a tiszti becsület? Ami nálatok erkölcsös és tisztességes, az nálam bűncselekmény?

Ha azt állítják, hogy nekem nem járt katonaként a szolgálati lakás, hanem államtitkári minőségemben kaphattam volna csak lakást, akkor én azt állítom, hogy nekik sem járt HM rendelkezésű lakás, csak ügyészi minőségükben, az ügyészségi dolgozókra előírt lakáscélú támogatásokat vehették volna csak igénybe. Ezek után elvárom, hogy álljanak fel, nézzenek tükörbe, nyilvánosan kérjenek bocsánatot és adják vissza megvásárolt szolgálati lakásaikat az államnak!

Vagy lenne egy még jobb ötletem! Emeljenek vádat maguk ellen is!

Tehát ezek az erkölcsbajnokok képviselik a vádat. Tényleg ég az arcom, helyettük is! Megvásárolt szolgálati lakásuk langymelegében hivatali esküről meg magasröptű erkölcsiségről szóló gondolatokat fogalmaznak meg! Ha csak fogalmaznának! De másnap az irodában le is írják!

Mint tiszt a tisztnek mondom: Szégyelljétek magatokat!

Miközben a Népszabitól kell megtudom, hogy mikor lesz a lakás-ügy harmadfokú tárgyalása, a Tábornok-per, az „évszázad korrupciós ügye” (by Fazekas ügyész) bizonyítási eljárása a végéhez közeledik. A vád tanúi után a védelem tanúi következnek.

A 17 vádlottból csak Oláh János volt tábornokra, valamint a HM Térképészeti Kft. két alkalmazottjára vannak terhelő tanúk. Ez különösen annak fényében fontos, hogy Oláh János tábornok a börtönben, előzetes letartóztatása alatt „megreccsent” (börtön szleng), bárkire terhelő vallomást tett, akire az ügyészek kérték.

Jó fideszes módszer szerint, ha valakit sikerült megtörniük, felhasználják. Büntetlenséget ígérnek, vádalkut kötnek vele, még azzal biztatják, hogy elítélés esetén elnöki kegyelmet is kaphat, ha miniszterre vagy államtitkárra tesz vallomást.

Na, nem azért, hogy bűnözőket leplezzenek le, nem, dehogy! Hanem azért, hogy „koronatanúként” használják egy politikai koncepciós perben.

Nem kellett sok idő annak felismeréséhez, hogy milyen aljas módszereket használnak. A legutóbbi debreceni tárgyalás során hamar fény derült arra, hogy Waltner ügyész hogyan állított fel egy koncepciót, és hogyan állított „csapdát” nekem és a miniszternek. A cél szentesíti az eszközt. Talán erre gondolt, amikor abszolút törvénytelenséget elkövetve gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyveket adott át egy ügyésznőnek.

Koncepciós ügyekben általában nincsenek véletlenek. Vagy mégis?

Minő véletlen, a lakás-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség tanúként hallgatta ki a Tábornok-per vádlottjainak egy részét, de nem szolgálati lakásomról érdeklődtek, hanem arról, hogy Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Fapál László volt államtitkár kaptak-e korrupciós pénzt. Ezért kértem a katonai bíróságtól a vádlottak kihallgatását. Tanúként.

Ezt az indítványomat éppen az ügyészség támasztotta alá határozataival. Ugyanis a Legfőbb Ügyészségen feljelentettem a kihallgatást foganatosító Berki Tímea ügyésznőt, hivatali visszaélés miatt. A szokásos ügyészségi tili-toli után a Budapesti Nyomozó Ügyészég kizárólag az iratok tanulmányozása alapján belelátott az ügyésznő fejébe, és arra a következtetésre jutott, hogy a jóságos Berki Tímea ügyésznő nem akart nekünk rosszat, így hiányzott a bűncselekmény elkövetésének célzata, ezért elutasította feljelentésemet. Később a panaszomat is, mivel a tanúk nem tettek rám terhelő vallomást, ezért nincs jogom panaszkodni sem.

Tehát minden szabályos volt az ügyészség szerint. Tehát akkor nincs és nem is lehet akadálya annak, hogy a vádlottakat tanúként kihallgassa a bíróság.

                                                                  (fotó: magyarszo.com)

Dr. Nagy László hadbíró ezredes nem értette, hogy mit is akarok. Vádlottakat tanúként kihallgatni? Hisz ez lehetetlen! Teljes képtelenség! A vádlott, az vádlott (saját érdekében akár hazudhat is). A tanú, meg tanú (igazmondásra kötelezett).

A katonai bíró hitetlenkedve hallgatta a történetet. Ekkor megszólalt Waltner Roland alezredes, katonai ügyész, hogy mentse a menthetetlent. Mentegetőzve állította, hogy a vádlottak tanúkénti kihallgatása azért következett be, mert a katonai ügyészség még nem integrálódott be a Központi Nyomozó Főügyészségbe, ezért nem tudtak egymás nyomozási cselekményeiről.

Arra a kérdésre, hogy akkor a Budapesti Katonai Ügyészség gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyvei mégis hogyan kerültek a Központi Nyomozó Főügyészségre, nem tudott válaszolni.

Nem csodálom. A gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyveket csak Waltner Roland ügyésztől lehetett beszerezni, mert az iratok nála voltak.

A lakás-ügyben nyomozó jóságos Berki Tímea ügyésznő pedig még a látszatra sem adott (a lakás-ügyről egy kérdése sem volt), azonnal a lényegre tért! Csupán egy dolgot akart Oláh Jánostól: tanúként ismételje meg gyanúsítotti kihallgatása 27. oldalán jegyzőkönyvezett viszkis-dobozos vallomás részletét.

Megjegyzem, a tábornok megtagadta a vallomástételt. Gyanúsítottként büntetlenül hazudhatott, de tanúként bűncselekményt követett volna el (hamis tanúzás).

Szóval, az ügyész megint hazudott.

A NER eljutott egy olyan fejlettségi szintre, ahol a magyar emberektől már elvárható, hogy együttműködve és segítve a népügyészséget, maguk vádolják meg magukat.

Senki nem kötelezhető ugyan önvádra a törvények szerint, de én felismertem, hogy romlottságom és erkölcstelenségem olyan méreteket öltött, amitől csak akkor tudok tiszta lelkiismerettel megszabadulni, ha önbírálatot gyakorlok.

Töredelmesen beismerem, hogy én, Fapál László, a nemzeti kormány ellensége, milyen galád tetteket követtem el. Ugyan a lakás-ügyben született vádirat 1985-ben kezdődik, amikor honvédtiszté avattak, de ez így nem teljes.

Ezért könyörgöm, az ellenem szóló vádiratot az alábbiakkal egészítsük ki:

„Fapál László (szüleinek csak Lacika) egy másfél szobás tanácsi lakásban született meg Oroszlányon, egy bányász városban, egy fürdőszobás szocialista luxuslakásban. Szüleivel együtt irreálisan alacsony bérleti díj ellenében élt ott 14 éves koráig, majd jelképesnek is alig mondható havi összegért állami kollégiumi elhelyezést kapott Budapesten, középiskolai tanulmányai időszakára. Ezt követően a Kossuth Lajos Katonai Főiskola hallgatójaként négy éven át ingyenes állami lakhatási juttatásban részesült, mert nem kellett ott sem fizetnie bérleti és egyéb díjakat a kollégiumi elszállásolásáért, sőt még enni is kapott! Ingyér’!”

Valahol végtelen büszkeséggel tölt el, hogy Orbán Viktoron, édes hazánk megmentőjén kívül alig akad ember széles e honban, akinek a lakhatásával annyit foglalkozott volna a sajtó, mint az én lakásommal.

             Fidesz-KDNP 2010-től, amíg le nem váltjuk őket (fotó: sgforum.hu)

Viccet félretéve, ma az ügyészségi vádról és annak bírósági fogadtatásáról szóló néhány gondolattal teszem gazdagabbá a koncepciós perek iránt érdeklődő közönséget.

Nagyon úgy tűnik, hogy a NER-ben megszűnik a törvényes vád és a bíróságok vádhoz kötöttsége. Az ügyészeknek nem kell pontosan körülírniuk cselekvőségedet, ha kilövésre jelöltek ki Orbánék, sőt, a bűnösséged megállapításához még jogszabályt sem kell sértened. Elég, ha a rendszer ellensége vagy! A magasan képzett bíróság majd megtalálja a vétkedet abban, amire te álmodban sem gondoltál!

Jobb helyeken, demokratikus jogállamokban azért a bíróságok elvárják az ügyészségtől, hogy pontosan határozza meg, ki és mit követett el, miben bűnös, és nem árt, ha erre bizonyítékok is rendelkezésre állnak. A vádirat műfaja pedig nem regény, és nem is életrajz! Egy dolgot kell nagyon pontosan tartalmaznia, a történeti tényállást, amely hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket (az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét és idejét stb.).

Nézzük, mi volt az ügyészség konkrét vádja: „Dr. Fapál László vádlott azzal bírta rá az I. r. vádlottat (Juhász Ferenc honvédelmi minisztert) a vagyonkezelői szabályok megszegésére, hogy 2006. május 10-én, annak ellenére, hogy lakását korábban elidegenítésre nem jelölték ki, maga kezdeményezte a miniszterhez címzett méltányossági elbírálást kérő beadványában az általa bérelt lakás elidegenítésre való kijelölését”. Tehát egy kérelem benyújtása miatt lettem felbujtó, ezzel bírtam rá a minisztert a bűncselekmény elkövetésére.

Na, ez ellen a vád ellen a bíróság első fokon bűncselekmény hiányában felmentett.

Ehhez képest miért ítélt el a Fővárosi Törvényszék 23. Bf. tanácsa, mint bűnsegédet?

Először is a tényállást a másodfokú bíróság – eltérő jogkövetkeztetésként (igen, a tényállást jogkövetkeztetésként!) – nemes egyszerűséggel átírta:

„Az I.r. vádlott cselekményéhez dr. Fapál László a lakás igénylését kizáró okok alóli határozatlan időre szóló felmentési kérelem benyújtásával, a határozatlan tartamú lakásbérleti szerződés aláírásával, a lakás elidegenítése iránti kérelem benyújtásával nyújtott segítséget.”

1. Hivatásos katonaként mentesítési kérelmet nyújtottam be a miniszternek (mert korábban lakásveszteséget okoztam), amely nem tartalmazta, hogy a lakást határozatlan időtartamra kértem (egyértelmű iratellenesség az ítéletben) – bűnsegédlet. A miniszter mérlegelési jogkörében döntött, az apparátus javaslatára mentesített, majd határozatlan időtartamra engedélyezte a HM rendelkezésű lakás bérbeadását. A vád nem tartalmazta a cselekvőségemet, a bíróság a vádon túlterjeszkedett! E cselekvőségem megítélésére egyébként kizárólag katonai büntetőeljárásban, katonai bíróság jogosult, a Fővárosi Törvényszék pedig polgári bíróság. A cselekmény, feltéve, hogy bűncselekménynek tekinthetünk egy mentesítésre irányuló kérelmet, elévült.

2. Hivatásos katonaként bérleti szerződést írtam alá a HM Központi Lakásbizottság elnöke által kiutalt HM szolgálati lakás tekintetében. Az állam nevében nem a miniszter, hanem a HM IKH lakásgazdálkodási osztály vezetője írta alá a bérleti szerződést – bűnsegédlet. Mi köze egyébként ennek a honvédelmi miniszterhez? A vád nem tartalmazza a cselekvőségemet, a bíróság a vádon túlterjeszkedett! E cselekvőségem megítélésére egyébként kizárólag katonai büntetőeljárásban, katonai bíróság jogosult, a Fővárosi Törvényszék pedig polgári bíróság. A cselekmény, ha bűncselekmény is lett volna egy bérleti szerződés megkötése, elévült.

3. Nyugállományú katonaként kérelmet nyújtottam be a lakás megvásárlására – bűnsegédlet. Már megint az a rohadt kérelem… Nem volt jogom kérelmet benyújtani a miniszternek? 184 ember kérhette, én nem? A miniszternek nem volt joga dönteni mérlegelési jogkörében? Nincs válasz. A vád tartalmazza, polgári bíróság hatáskörébe tartozó kérdés, mert már ekkor nem állok szolgálati jogviszonyban. Tehát erről kellett volna érdemben dönteni.

Nézzük a fentiek bírósági indokolását:

„Az irányadó tényállásból (a bírónő a maga által önkényesen átírt tényállást tekinti irányadónak) azonban egyértelműen megállapítható, hogy II. r. vádlott közvetlenül a honvédelmi miniszternek alárendelt, a HM tevékenységének tervezéséért, szervezéséért, a feladatok végrehajtásáért felelős közigazgatási államtitkárként, (nem államtitkári minőségemben, hanem szolgálati jogviszonyom alapján, katonaként kaptam lakást még a bírónő szerint is) a HM rendelkezésű lakással kapcsolatos kérelmei benyújtásakor is tisztában volt az I.r. vádlottat terhelő általános vagyonkezelői kötelezettséggel (tisztában voltam azzal, hogy valamennyi jogszabály, különösen a Lakástörvény és végrehajtási rendeleteinek szabályai betartásra kerültek, amely döntések előkészítéséért a HM szakmai apparátusa, mint előterjesztő felelt jogi értelemben és nem a miniszter) és azzal is, hogy az ő határozatlan időre történő lakáshoz jutása, (miniszteri mérlegelési jogkörbe tartozó kérdés volt, mert a mentesítéssel egyidejűleg meg kellett határoznia, hogy a szolgálati lakás határozott vagy határozatlan időtartamra adható bérbe) majd az érintett ingatlan részére rövid időn belül (miniszteri mérlegelési, méltányossági döntési körben, a 10 éven belül beszerzett lakásokat is értékesíteni lehetett) jóval a tényleges értéken alul történő elidegenítése (a lakás vételára a jogszabályoknak megfelelő volt, ha akartam sem tudtam volna többet fizetni érte! Az ügyészség szerint a vételárat a HM apparátusa helyesen számította ki! Milyen tényleges értéken aluli elidegenítésről beszél a bírónő?) a HM rendeltetésszerű működéséhez szükséges vagyonfelhasználáson túlmutat, (a HM rendeltetésszerű működéséhez, vagyonfelhasználásához hozzátartozott, hogy a miniszter évente kétszer köteles volt a szolgálati lakásokat értékesíteni) s mint ilyen, vagyoni hátrányt okozását vonja maga után. (Mint minden állami lakás eladása evidens módon vagyoni hátrányt jelent az államnak, mint tulajdonosnak, mert a bérlői és egyéb kedvezmények miatt a vételár a piaci ár alatt van, de az nem azonos a büntetőjogi értelemben vett vagyoni hátránnyal.)

A tényállásból azonban arra nem vonható következtetés, hogy I.r. vádlott bűncselekmény elkövetésére irányuló szilárd akaratelhatározása dr. Fapál László II.r. vádlott ott rögzített cselekvősége nyomán alakult ki (vagyis az ügyészségi koncepció megbukott), így az csupán (figyelik, „csupán”. Már csak az hiányzik, hogy milyen kár!) bűnsegédi bűnrészességének megállapítására volt alkalmas.” (A kérelmem a bírói koncepció szerint tehát nem rábírás, hanem segítségnyújtás volt a miniszter részére.)

Ez már valódi dráma! Az ügyész szerint én bírtam rá a jogban járatlan minisztert egy kérelemmel bűncselekmény elkövetésére. Én alakítottam ki a miniszter szándékát a bűnözésre. A bírónő szerint meg a miniszter akart bűnözni, és megkért, hogy én ebben segítsem, és nyújtsak be kérelmet, hogy börtönbe kerülhessen. Azért lássuk be, nem túl életszerű, hogy Juhász Ferenc magyar állampolgár felébred egy szép napon és úgy határoz, hogy ma az első embert, aki szembe jön vele a HM folyosóján, azt megdobja egy kecóval, és felszólítja, hogy nyújtson be egy kérelmet, ha van hozzá kedve.

Ne legyenek kétségeik. Ennyi szól rólam az ítéletben. Abszurd, de ezért kaptam börtönt meg vagyonelkobzást.

Ismerik a fideszes „Kicsinállak, hogy becsinálsz” receptjét? Ha nem, akkor bemutatom.

Orbán szűk stábjában kijelölik a „bűnözőket”. Ügyészségükkel vádat emeltetnek ellenük, utána a saját médiájukban bemutatják őket, milyen romlottak és mit követtek el. Ezt sulykolják éveken át. Igyekeznek befolyásolni a bírákat, hogy a „népítélet” szerint hozzák meg ítéletüket. Ha pedig felmentik a „nemzet ellenségeit”, akkor az emberek igazságérzetére hivatkoznak, amit ők adagoltak be nekik „igazságként” a jobboldali sajtó útján, és még megfenyegetik a bírói társadalmat is. Ha pedig felfüggesztettre ítélik őket, akkor azért kérnek a miniszterre és államtitkárra végrehajtandó szabadságvesztést jó ügyészeik, mert majd ez visszatartja a maffiaállam állami vezetőit bűncselekmény elkövetésétől.

Értik! A maffiózókat a bűncselekménytől! A halat a víztől! A kecskét a káposztától! Bruhahaha.

Mindeközben az ország épül meg szépül: Felcsúton kisvasút, másutt stadion, kisebb településeken játszóterek és műfüves futball-pályák. Aztán jön az OLAF (Európai Csalásellenes Hivatal), megállapítja a csalást, de nem számít, mert ügyészségünk 2010 óta csak olyan „bűnözőket” ismer, akiknek a jelzője szocialista. Így aztán szem becsuk, fül befog, év végi prémiumot felvesz, és kuss! A jó magyar nemzeti kormány pedig gondoskodik róluk, és a kilopott EU pénzt odaadja a településeknek állami adóforintjainkból, nehogy az ellopott EU pénzt a fideszes maffia magánzsebeiben kelljen már megkeresni.

Nehéz elmagyaráznom a joghoz kevésbé értőknek, hogy ebben a műbalhéban, szolgálati lakásom 10 évvel ezelőtti elidegenítése ügyében, Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert milyen vagyonkezelői szabály megsértésében találta vétkesnek a Fővárosi Törvényszék, amely az első fokú, bűncselekmény hiányában hozott első fokú ítéletet megfordította és nem jogerősen elítélt bennünket. De azért megpróbálom.

Az első és a másodfokú bíróság ítélete egy dologban megegyezett: Fapál László jogszerűen kaphatott katonaként szolgálati lakást, sőt jogszerűen kapta azt határozatlan időtartamra és jogszerűen vásárolta meg az állam által meghatározott vételárért.

Akkor mire a marasztalás, ráadásul bűncselekményben?

A másodfokú bíróság szerint a szolgálati lakás kiutalása, a lakásbérleti szerződés megkötése és az értékesítés is jogszerű, de „rendeltetésellenes” volt.

Lefordítva a jogi bikkfanyelvet, mit is mondott a másodfokú bíróság? A miniszter valamennyi reá vonatkozó előírást betartotta, vitathatatlanul mérlegelési jogkörében járt el, de mérlegelése során nem vette figyelembe az államháztartási törvény egy reá is vonatkozó alapelvét, a rendeltetésszerűséget.

Ez az érvelés azért rossz, úgy ahogy van, mert a lakások kiutalására és elidegenítésére polgári jogi normák írták elő a miniszter vagyonkezelői kötelezettségeit: a Lakástörvény (1993), a végrehajtására kiadott HM rendelet (1994), valamint a nem szabályozott kérdésekben pedig a Polgári Törvénykönyv rendelkezései.

Nem, nem az államháztartási törvény, amelyre a mélyen tisztelt másodfokú bíróság hivatkozik. Én tudom, és meg is értem, hogy manapság schmidtelni divatos, de egy bírónő legyen annyira igényes saját hivatására, hogy nem másol át az ügyészségi fellebbezésből kritikátlanul mindenféle hülyeséget, de legalábbis elolvassa a hivatkozott jogszabályt.

Egyébként maga az államháztartási törvény írta elő, hogy a Lakástörvény hatálya alá tartozó ingatlanok értékesítése nem a kincstári rend szerint, hanem a Lakástörvény végrehajtására kiadott jogszabályok szerint történik.

Tehát a Fővárosi Törvényszék pénzügyi jog talajára tévedt és alapelvi szintű jogszabálysértést vizionált vagyonkezelői szabálysértésként.

A másodfokú bíróság a minisztert a következő norma miatt ítélte el: „Az Államháztartási törvény 97. § (1) bekezdése rögzítette a tárgybeli időben, hogy a költségvetési szerv vezetője felelős a feladatai ellátásához a költségvetési szerv vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért.”

Egyszerű nyelvtani értelmezéssel is belátható, hogy egy ingatlan értékesítésének nincs köze a költségvetési szerv feladatainak ellátásához, ha csak nem a hivatali épületet adja el a miniszter és az apparátusnak nem lesz munkahelye, ahol dolgozzon. A rendeltetésszerű igénybevétel pedig azt jelenti, hogy az ingatlanokat céljuknak megfelelően kell használni. Például nem lehet disznóólnak használni egy laktanyai művelődési házat. De egy szolgálati lakást szolgálati lakásnak használni miért rendeltetésellenes? Na, azt nem tudom. Megjegyzem, a norma nyelvtani értelme szerint a vagyon rendeltetésszerű igénybevétele alatt nem lehet a vagyon értékesítését beleérteni, maximum beleerőszakolni.

                                                                                                   (fotó: metropol.hu)

Mert a lakás és nem lakás céljára szolgáló állami és önkormányzati ingatlanok értékesítése a Lakás törvény és a költségvetési törvények alapján a miniszterre kötelező volt! Mégpedig az állam által meghatározott vételáron. Vagyis, ha vagyoni hátrány keletkezett a szolgálati, tanácsi stb. lakások eladásával kapcsolatosan (márpedig keletkezett, mert a lakásokat a bérlők a piaci árhoz képest kedvezményesen vették meg), akkor azt az állam magának okozta, mint tulajdonos, és ez nem azonos a büntetőjogi értelemben vett vagyoni hátránnyal.

Az állami, önkormányzati tulajdonú lakások elidegenítése 1994 óta folyik, amellyel több százezer bérlő élt ország szerte. Így volt ez a HM szolgálati lakásai tekintetében is. A HM-nek évente legalább kétszer kellett értékesítési csomagokban a lakásokat és egyéb helyiségeket eladnia. Az éves költségvetési törvények is előírták, hogy a HM-nek ebből mennyi saját bevételt kell produkálnia. Vagyis a szolgálati lakások értékesítése nem nevezhető rendeltetésellenes vagyonfelhasználásnak. Sőt!

Ezzel szemben mit mondott a másodfokú bíróság, mint „mindentudó jogtudor”?

„Tévesen hivatkozott a kerületi bíróság arra, hogy jelen esetben a 6/1994. HM rendelet jogszabályi lehetőségeinek kihasználása nem a közigazgatási államtitkárnak és nem is a honvédelmi miniszternek róható fel, hanem a jogalkotónak, amely egyértelműen nem szabályozta, hogy a kettős jogállású személyek lakáshoz jutása során mely jogszabályt kell alkalmazni. A fentebb kifejtettek értelmében ugyanis nem önmagában a HM rendelet alkalmazása alapozta meg a vádlottak büntetőjogi felelősségét, hanem az annak alapján hozott döntések rendeltetésellenes vagyonfelhasználás tilalmába ütköző volta.

Az elsőfokú bíróság okfejtésének elfogadása egyébként azt a képtelen helyzetet eredményezné, hogy költségvetési szervek esetében a vagyonkezelői kötelezettség megszegése lényegében egy jogszabály eljárási szabályainak be nem tartására, vagy jogszabályi felhatalmazás nélkül hozott vagyonkezelői döntésekre szűkülne, s egyedi mérlegelési jogkörben hozott döntés esetében kizárná a döntéshozó felelősségének vizsgálatát.

Téves az elsőfokú bíróság érvelése azért is, mert a normaszöveg szükségszerűen általánosít, a jogalkotó azonban felismerve, hogy az általánosításból eredően előfordulhatnak olyan helyzetek, melyek az általánostól eltérő intézkedést igényelhetnek, teremtette meg az attól eltérő döntés meghozatalának lehetőségét, meghatározva az irányadó szempontokat, valamint ezen mérlegelési jogkörben hozott döntés meghozatalára jogosult személyt. Ennek során a jogalkotó értelemszerűen nem indulhat ki abból, hogy az arra felhatalmazott személyek az állami vagyon rendeltetésszerű kezelésére vonatkozó alapvető kötelezettségüket megszegve, döntéseiket kizárólag egyéni érdekek mentén hozzák meg.” (Segítség! Kérek egy tolmácsot!)

Nos, ha már kénytelen vagyok komolyan venni ezt az indoklást, mivel a bőrömre megy a játék, akkor azért annyi megjegyzést tennék, hogy a mérlegelési jogkörben hozott döntés, amikor a jogszabály feljogosítja a minisztert, hogy pozitívan vagy negatívan döntsön egy kérelem tárgyában, nem képezheti a bírósági döntés tárgyát, mert akkor meg a bíróság venné át a miniszter feladatait. A bíró pedig nem miniszter. A kérelem meg kérelem. Annak helyt lehet adni, vagy el lehet utasítani. A kérelmező meg kérelmet benyújtó és nem felbujtó vagy bűnsegéd.

Következtessünk az ellenkezőből! Ha a miniszter úgy dönt, hogy kérelmemnek nem ad helyt és nem jelöli ki a lakásingatlant értékesítésre, akkor én bírósághoz fordulhattam volna? Nem, mert a mérlegelési jogkörben hozott döntések ellen nincs bírósági út. Nem tudtam volna jogszabálysértést megjelölni.

Polt Péter legfőbb ügyész: „Szinte garantált, hogy ártatlanul senkit nem ítélhetnek el Magyarországon.”

„Szinte”? Nem lehetne inkább bizonyosan?

Nem tudom, nem jártam-e volna jobban a sötét középkorban, amikor a bűnösség vélelme alapján istenítéletekkel döntöttek bűnösségről, ártatlanságról. Becsületességem vizsgálatának részeként egy forróvíz-próba vagy egy hidegvíz-próba dönthetett volna akár a lakás-ügyben is.

Ha a víz, mint tiszta elem befogadott volna, és zsákba varrt testem nem jön fel a víz felszínére, akkor ártatlanul fulladhattam volna meg.

Ha a biztos bűnösség jeleként a víz felszínén maradok, akkor meg nyilvános kivégzésen köpködhettek volna meg vádlóim.

                                                                                    (fotó: lovagok.hu)

Az újkor viszont új jogszemléletet is hozott a bűnösség tekintetében. Az a fránya felvilágosodás! Az ártatlanság vélelmét. Ez azt jelenti, hogy az egész eljárásban – jogerős döntésig – a büntetőeljárás alatt álló személyt ártatlannak kell tekinteni. A terheltet pedig nem lehet ártatlansága bizonyítására kötelezni. Az ártatlanság vélelmének tagadása nem más, mint a bűnösség vélelme.

„Itten állnak a bűnösök!” – gondolta a másodfok. - „De az ügyészség nem indítványozott másodfokra tárgyalást, nem kapart össze valami hamis tanút vagy első fokon nem járt okiratot, így nyilvános ülésen, bizonyítás nélkül kell megváltoztatni a felmentő ítéletet… Nem semmi! Kell találnunk valamit az elítélésükhöz! Muszáj!” (És ki is találtak valamit, de erről majd a következő bejegyzésben…)

Sokan kérdezgetik tőlem, hogyan lehetséges az, hogy az egyik bíróság szerint nem történt bűncselekmény, amikor megvásároltam szolgálati lakásomat, egy másik bíróság viszont elítélt, mert szerinte szörnyű tettet követtem el, amikor megvásároltam szolgálati lakásomat.

A választ magam sem tudom. Olybá tűnik, hogy a másodfokú bíróság tagjai nem a rózsaszín, esetleg az átlátszó szemüveget vették fel, amikor hozzáláttak az iratok átvizsgálásához, hanem a feketét, amelyen keresztül nézve minden olyan sötét, olyan bűnös.

Elvetették az ártatlanság vélelmére vonatkozó alapjogi és eljárási előírásokat, és a bűnösség vélelméből indultak ki. Vagyis eldöntötték, hogy a bűncselekmény megtörtént, annak objektív tartalmi elemei megvalósultak, és bűnösség is terheli a vádlottakat. Már csak az első fokú felmentő ítéletet kellett egy elítélő döntéshez hozzá fazonírozni. Lenyesni, hozzátenni és egy kis hókusz-pókusszal – ideig-óráig – elhitetni a közvéleménnyel, hogy az elítéltek valóban bűnösök.

Ugyanakkor én még nem találkoztam olyan ügyésszel, aki az ártatlanság vélelmét tiszteletben tartotta volna, de ez náluk valószínűleg szakmai ártalom is. Az egész ügyészi szervezet a bűnösség rejtett vélelmén alapul. Aki a hatóság látókörébe került valamilyen módon, az bűnös!

Mondok egy példát. Egy ügyész elmesélt egy jogesetet a közelmúltban és elmondta, hogy semmilyen bizonyítéka nincs az adott ügyben, de ő meg van győződve arról, hogy a bűncselekményt az illető elkövette, ezért vádat is fog emelni. Nem tudtam lebeszélni róla.

Az igazi probléma szerintem akkor jelentkezik, amikor a bűnösség rejtett vélelme a bíróságot is megfertőzi és elfeledkeznek arról, hogy az emberek jogvédelme az elsődleges feladatuk. A bíróknak az előttük álló vádlottat emberként és ártatlanként kell kezelniük, és erről a tárgyalás alatti verbális és nonverbális kommunikációjuk során sem feledkezhetnek meg.

A bűnösség rejtett vélelme a bíróknál is tetten érhető, de (még) nem általános gyakorlat. A bűnösség vélelmének számtalan motivációja lehet. Az emberi lustaság a leggyakoribb bűn, amikor a bíró kritikátlanul azonosul a vádhatóság jogi álláspontjával. Ők jobban tudják, ők nyomoztak. Az ítélet a váddal szó szerint megegyező lesz. Az is elképzelhető, hogy bíró ténybeli ismereteit a sajtóból szerzi be, hiszen pártunk és kormányunk olyan jól ért a karaktergyilkosságokhoz. Elismétlik százszor a médiumokban, hogy ezek a vád alatt lévő személyek bűnözők, a magyar jó nemzeti bíró pedig tegye a dolgát!

A bűnösség vélelme a bíróknál tetten érhető akkor is, amikor a bíróság a kétséget kizáróan nem bizonyított tényeket a terhelt terhére értékeli. Lazán átlép a vádhoz kötöttségén, és ehhez még dogmatikai magyarázatot is fűz. „Saját érdekében” kötelezi a vádlottat ártatlansága bizonyítására. Perbeli tények hiányában „következtetés” levonásával igyekszik a hiányzó tényeket pótolni. A vádlott bűnösségéről tények hiányában „jogi következtetést” igyekszik levonni.

Tiszteletlen a felsőbb bíróságokkal. A felsőbb bíróság (pl. Kúria) iránymutatását nem akarja érteni, sőt félre magyarázza. Megismételt eljárás elrendelésekor az ügyészség számára a vád képviseletére iránymutatást ad. Tetszőlegesen változtatja meg a terhelti pozíciókat (ma bűnsegéd, holnap felbujtó, holnap után társtettes). Eltűri és természetesnek tartja, hogy az ügyészség angolna módjára változtassa jogi álláspontját egy büntetőperben, és nem érzi ebben a védelemhez való jog sérelmét sem. Végül a koncepciós perekben pedig a politikus feljelentő által használt szókészlet szerint írja meg a hatalomnak tetsző, marasztaló ítéletet.

Ez a XXI. század. Ez ma Magyarország. Ez ma a Fővárosi Törvényszék.

Nem lehetne inkább a vízpróba?