2010-ben napra pontosan hajnali 6 órakor csöngettek…. na, nem a postás és nem is a Mikulás.
Waltner Rolland katonai ügyész érkezett és nem is csomagot hozott, hanem vitt, engem.
Azóta kilenc év telt el!
Nem tudom, hogy kinek a tyúkszemére léptem rá, de most már legyen elég!
Tudom, hogy három a magyar igazság, és háromszorosát adja Ludas Matyi vissza, de azt gondolom a három büntetőeljárás és kilencévnyi folyamatos karaktergyilkosság után a megrendelőkre és végrehajtókra is ráférne egy kis nyugalom.
De nem panaszkodni akarok, hanem ünnepelni!
Mert igaz, hogy gyökeresen megváltozott az életünk 2010. december 03. napját követően, de nem rossz értelemben.
Többek közt kiderült, hogy kik az igazi barátok. Azt hiszem, erről nem is kell többet mondanom. Egy kéz elég? Talán sok is…
Megszületett a két kicsi, Angéla Mária és Kamilla Ilona. Két gyönyörű, okos és boldog kislány, akik nélkül már el sem tudom képzelni az életet. Az Ő születésük a legnagyobb ajándék!
Kamilla, Zsombor Emese és Angéla
Nagyapám arra tanított, hogy a gerinc vagy törik, vagy hajlik. Arra törekedj fiam, hogy egyikre se kerüljön sor. Nos, egyelőre még tartom magam.
Advent első hetében mindenkinek áldott készületet, karácsony ünnepén pedig békességet, hitet, reményt és szeretetet kívánok!