2019. november 29. napján védőbeszéd meghallgatásával folytatta a munkáját a Fővárosi Ítélőtábla dr. Szabó Éva hadbíró ezredes vezette katonai tanácsa. Három vádlott is élhetett az utolsó szó jogával.
Utolsóként dr. Molnár Lajos ügyvéd, aki korábban csoportvezető katonai ügyészként is tevékenykedett, mondta el a védőbeszédét. Az ügyvéd kifejtette, hogy a Tábornok-perben védence előzetes letartóztatásból való szabadulását 2010-ben attól tette függővé az ügyészség, hogy államtitkárra vagy miniszterre tesz-e terhelő vallomást vagy sem. Védence nem tett eleget az ügyészek kérésének, így maradt a börtönben. Meggyőződése, hogy a katonai ügyészség a civil ügyészségbe való beolvasztására vonatkozó elképzelések miatt önjáróvá vált, kapkodásba kezdett, és saját önálló létezésének igazolására ügyeket gyártott. Ilyen ügy lett a Tábornok-per is. De az is előfordult, hogy 20 vádlottas ügyben vádlottanként emeltek vádat, hogy statisztikailag igazolják a katonai ügyészség „leterheltségét”.
A védői perbeszédeket követően a vádlottak élhettek az utolsó szó jogával.
Sokat gondolkodtam, hogy megszólaljak-e egyáltalán. Vajon mit mondhat már két ténybíróság által is felmentett vádlott az „utolsó szó” jogán? Aztán úgy döntöttem, hogy megszólalok.
Az utolsó szó jogán a bíróságnak elmondtam, hogy már az is zavar, hogy nincs más megszólalási fórum a nyilvános ülésen és csak az „utolsó szó” jogán beszélhetek, mintha bűnös lennék, olyan érzületet kelt bennem.
Kifejtettem, hogy reményeim szerint ez az utolsó „utolsó szó”, amit el kell mondanom.
Rámutattam, hogy a Kaposvári Törvényszék Oláh János XVI. r. vádlott vallomásának a bizonyítékok köréből történő kirekesztésével mentett fel az ügyészség vádja alól. A Debreceni Törvényszék e vallomást a bizonyítékok körébe vonva, azt értékelve mentett fel az ügyészség vádja alól.
Tehát nekem nem kell foglalkoznom az Oláh-féle vallomás törvénytelen ügyészségi beszerzésének körülményeivel, azzal, hogy Oláh János közepes fokban korlátozott beszámítási képességek birtokában tette meg vallomásait, és előzetes letartóztatása alatt, a vallomástételi időszakban, nagy dózisú tudatmódosító szerekkel kezelték.
Felhívtam a bíróság figyelmét arra, hogy nem igaz az az ügyészi állítás, hogy a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsának az alapügyben hozott ítéletéből csak egy szó igaz, az „ítélet” szó. Szerintem ez igen sértő volt a Kaposvári Törvényszék számára, nem tudtam kihagyni, hogy ne nyilvánítsak véleményt.
A Kaposvári Törvényszéken dr. Ifkovics Béla hadbíró ezredes által vezetett katonai tanács végezte el jelen ügyben a munka dandárját. A közvetlenség elvének megfelelően lefolytatta a bizonyítási eljárást és az ítélkező bíróság akkor arra az elhatározásra jutott, hogy a vád ugyan törvényes, de az azt alátámasztó vádhatósági bizonyítékrendszer, ide értve a tanúvallomásokat is, teljesen hiteltelen, arra bűnösséget megállapító ítéletet nem lehet alapítani. Rámutattam, hogy a Kaposvári Törvényszéken lefolytatott bizonyítás anyaga jelen per része, mert azt a Debreceni Törvényszék teljes egészében beemelte a megismételt eljárásba.
Elmondtam azt is, hogy az ügyészség fellebbezését törvényesnek, de teljes mértékben alaptalannak tartom, e körben csatlakozom a védőm által elmondottakhoz.
Végül kértem a másodfokú bíróságot, hogy a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa első fokú felmentő ítéleti rendelkezését szíveskedjen helyben hagyni.
A másodfokú tanács a decemberre kitűzött tárgyalások megtartása helyett új határnapokat határozott meg.
2020. január 10. napján további vádlottak élhetnek az utolsó szó jogával, a jogerős határozat kihirdetésére pedig 2020. január 27. napján kerül sor.
Arra számítok, hogy felmentő rendelkezésem jogerős lesz, és végre lezárul e harmadik (és egyben utolsó) büntetőügy befejezésével az ügyészségi üldöztetésem időszaka.
Ha mégis tovább tartana a vesszőfutásom, akkor a Kúria egy év múlva mondja ki a végső szót harmadfokon.
Megismételt eljárásra nem is merek gondolni, hiszen az ügyészség nem indítványozta. Ha mégis az lenne, nem vagyok bizonyos benne, hogy együttműködő leszek. Kilenc évig eljátszottam a rám rótt szerepet, de mindennek van határra!
Bizalmam jelenleg töretlen a másodfokú katonai tanácsban.
De teljesen azért még nem hülyültem el.
Ha visszalapoznak egy kicsit a blogon, akkor megtalálják azokat a bejegyzéseket is, amikor a Fővárosi Törvényszék felmentő rendelkezésem ellen harcolva, vélt vagy létező megfelelési kényszertől átfűtve, másodbírói cserével, és nem létező büntető eljárásjogi terminológiával, azaz „jogi bűnösség” kimondásával másodfokon elítélt a lakás-ügyben, sőt, még a feleségemet is elítélte, aki nem volt a büntető ügy részese. Aztán harmadfokon került sor a másodfokú ítélet kigyomlálására.
A Fővárosi Ítélőtábla eljáró tanácsának elnöke akkor teljesen tisztességesen bocsánatot is kért a feleségemtől, mert még a fellebbezését is el kellett utasítaniuk, mondván, hogy ilyen másodbírói döntéssel és eljárással még nem találkoztak bírói pályafutásuk során.
Az ügyből egyébként BH lett a többi bíró okulására.
