Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

136. Elég volt! Feljelentést tettem a stempli ügyben

2013.07.25. 09:35 Viszkisdoboz

Elég volt! Megelégeltem, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Központi Nyomozó Főügyészség hihetetlen erőfeszítéseket tesz közpénzen azért, hogy bűncselekményeket kreáljanak ellenem.

Én meg csak otthon ülök, várom, hogy a bíróságon majd tisztázhatom magam, közben meg ellopják az életemet, az életünket.

Elegem van abból, hogy az ügyészi koncepciót alá nem támasztó bizonyítékokat, amelyek ártatlanságomat igazolják a Honvédelmi Minisztériumban nem találják (vagy eltüntetik, vagy átadják, de útközben nyoma vész).

Elegem van abból, hogy egy hendényi miniszter (értsd. a pofátlanság mértékegysége) oktat ki erkölcsről és tesz büntető feljelentéseket.

Elegem van abból, hogy a Honvédelmi Minisztérium és az Magyar Honvédség működését nem ismerő tisztecskék, soha nem volt katonák - katonai ügyészként - osztják az észt.

Elegem van abból, hogy a Fidesz-KDNP által a közszolgálatban gerjesztett félelem miatt senki nem (akar) emlékezni semmire. Jaj, csak bele ne keveredjek valamibe!

Mindenkinek üzenem innen a blogról: az Orbán-rendszer már régen megbukott. Jogi és erkölcsi értelemben egyaránt. A félelem pedig el fog múlni. De a tükörbe bele kell nézni egyszer, és nem lesz sem jogi, sem erkölcsi mentsége senkinek arra, hogy amit tett, azt utasításra tette. Mert van más út is. Nem kötelező a diktatúra részévé válni. Nemet is lehet mondani.

Címzett:

Legfőbb Ügyészség
1055 Budapest, Markó u. 16.
1372 Budapest, Pf. 438.

Tárgy: feljelentés

Tértivevényes, ajánlott küldemény!

 Dr. Polt Péter

legfőbb ügyész

 

 Alulírott, dr. Fapál László (2381 Táborfalva, Arany János út 91. szám alatti lakos)

feljelentést

teszek a Honvédelmi Minisztérium és/vagy a Központi Nyomozó Főügyészség állományába tartozó ismeretlen tettes ellen hivatali és/vagy más bűncselekmény miatt az alábbi tényállás alapján:

A Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárást folytat ellenem 1. Nyom. 530/2013. számon. 2013. július 23. napján ismételt iratismertetésen vettem részt, az ügy a vádelőkészítés szakaszába lépett.

2013. május 09. napján tartott iratismertetésen indítványoztam, hogy a HM közigazgatási államtitkári titkárság, a védelemgazdasági helyettes államtitkári titkárság, a HM kabinetfőnök által vezetett kabinetiroda, illetve a miniszteri titkárság 2006 márciusában hatályos szervezeti és működési szabályzatát az ügyész szerezze be. A katonai ügyész az indítványnak helyt adott. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint ezek az iratok nem voltak megtalálhatóak.

A többször módosított 36/2005. (HK 9.) HM utasítással hatályba léptetett HM Szervezeti és Működési Szabályzat V. fejezet 1. pont negyedik bekezdése szerint a minisztériumi szervek működésének szabályait saját szervezeti és működési szabályzatuk tartalmazza, amelyet az adott szerv tevékenységét közvetlenül irányító minisztériumi vezető javaslata alapján – jelen esetben – a HM közigazgatási államtitkára hagyott jóvá. A jóváhagyott példányokból egyet a HM TKF részére is meg kellett küldeni.

Ugyancsak indítványoztam, hogy Horváth János mk. ezredes 2006. március 06. napján kelt iratának 1. számú példányának beszerzését. A katonai ügyész az indítványnak helyt adott, azonban az iratok között nem találtam sem a HM ügyészségi megkeresésére sem a HM által adott válaszra okiratot. Ennek az ügy szempontjából azért van kiemelt jelentősége, mert ha láttam ezt az okiratot, akkor ennek az iratnak az államtitkári intézkedésemet, a dátumot és az aláírásomat is tartalmaznia kell.

Indítványoztam, hogy az SZMSZ-ben rögzített eljárási rendben született referálási lapot az ügyészség szerezze be, ami minden elém kerülő ügy előkészítését, a döntési javaslatot tartalmazza. A katonai ügyész az indítványnak helyt adott. Az iratok között nem találtam arra vonatkozó iratot, hogy ennek beszerzését az ügyészség megkísérelte volna, ha volt ilyen rövid úton, a HM erre a megkeresésre adott válasza nincs az aktában.

A többször módosított 36/2005. (HK 9.) HM utasítással hatályba léptetett HM Szervezeti és Működési Szabályzat IV. fejezet 5. pontja (7) és (8) bekezdése szerint a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság fő feladata a közigazgatási államtitkárhoz érkezett okmányok, levelek, meghívók és egyéb küldemények felvétele, iktatása, elosztása, feldolgozáshoz történő előkészítése, valamint a közigazgatási államtitkárhoz beérkezett iratok referálás utáni, ügyvitelen keresztül történő eljuttatása az érintett minisztériumi szervekhez és szervezetekhez.

A referálási lapok tekintetében csatolok néhányat annak bizonyítására, hogy ezek számozott iratok voltak, tehát azokkal el kellett számolni. Vagyis a HM-ben ezek az iratok nem tűnhettek el.

Felmerül a gyanú, hogy a büntetőügyben döntő relevanciával rendelkező iratokat a Honvédelmi Minisztérium az ügyészség megkeresésére nem biztosította, vagy ha biztosította, akkor az a bűnügyi iratok között nem volt előtalálható.

Melléklet: referálási lap (másolatban)

Táborfalva, 2013. július 24.

                                                                                              (Dr. Fapál László)

                                                                                                      feljelentő

  Térti Polt.JPG

13 komment

135. A „mineknevezzelek” ügy

2013.07.23. 22:07 Viszkisdoboz

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik üldözöttjeként a harmadik ügyet is kiérdemeltem, a vádelőkészítés szakaszába léptünk. Tudják, ez az ügy is egy lakás ügy, ahol kreatív ügyészségünk szerint 2006 tavaszán Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel éppen nem összekacsintottam, hanem félrevezettem. Történt ugyanis, hogy egy HM-es ezredes lakásbérleti szerződésének módosítását kezdeményezte a miniszternél, amit én közigazgatási államtitkárként egy stemplivel felterjesztettem, így lett belőlem csaló.

Emlékeznek, a viszkis dobozos ügy után (ahol első fokon felmentettek) jött szolgálati lakásom megvásárlásával kapcsolatos vádemelés, amit lakás ügyként ismer a közvélemény és ahol Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel üldögélek a vádlottak padján. Ez a harmadik ügy pedig szintén egy lakás ügy, így szükséges a megkülönböztetés. Arra kérem tehát a nagyra becsült olvasókat, hogy egy fantázianévvel segítsenek ki. Minek nevezzem az újabb vádat?

Már akkor gyanús volt a dolog, amikor 2013 májusában a Központi Nyomozó Főügyészség Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos 44 db HM lakás elidegenítés tárgyában tett feljelentéséből elkülönítéssel kiragadta ezt az újabb ügyet. Tudjuk, hogy 42 lakás ügyében nyomozás sem folyt. Ennek oka is ismert. Budai Gyula és Csampa Zsolt úgy kérték a büntetőeljárás megindítását, hogy nem jelöltek meg konkrét jogszabálysértést. Budai ellenem tett feljelentéseiben is hivatkozott arra, hogy formálisan betartották a HM vezetői a jogszabályokat. De mondják már meg nekem valaki, hogyan lehet nem formálisan betartani a jogszabályokat?

Budai nol.hu.jpg               Budai Gyula a nagy feljelentő a hazugsággyár kapujában(fotó: nol.hu)

Jogász kollégáim egy ügyben nyomoztak, de nem gyanúsítottak meg senkit. Két lakás ügyében pedig láss csodát, én is érintve vagyok. Már vádat emeltek vagy éppen arra készülnek.         

Másodszor voltam ma iratismertetésen a Fidesz-KDNP ellenzékével szemben pallos szerepet betöltő, a kormánypártok disznóságaihoz pedig nyíltan asszisztáló pártügyészségen, a Keresztes Imre vezette Központi Nyomozó Főügyészségen. Bepántlikázott iratok vártak több kötetben, 1.500 oldalas kövér akta, amelyben kb. 30 oldalnál több releváns irat nincs. Kétségen kívül meggyőződhettem arról, hogy együttműködési szándékom ellenére látszat nyomozást folytattak 2013. május 09. napján tett bizonyítási indítványaim ellenére.

Okiratokat nem sikerült továbbra sem beszerezni, azonban meglepő módon szolgálati lakásom megvásárlása ügyében tett Budai-féle feljelentést és a viszkis dobozos ügyben Juhász Ferenc által tett tanúvallomást megtaláltam az iratok között. Magam is elbizonytalanodtam egy pillanatra, hogy most melyik ügyben üldögélek éppen az ügyészségen, mert ezeknek az iratoknak semmi közük a folyó „mineknevezzelekhez”. Arra jó csupán, hogy a bíróság majd érzékelje "végtelen romlottságomat" és kétséget kizáró bizonyítékok nélkül is el tudjon elítélni.

A HM mocsarában viszont tévedhetetlenül eltévedtek az iratokat kereső ügyészek. Persze. Úgy lettek katonák, hogy laktanyát is csak legfeljebb egy nyomozás során láthattak belülről. Nincs – mondják a HM-es aktakukacok. Ha nincs, akkor nincs, mondják a hiszékeny ügyészek. Egy tanút viszont sikerült meghallgatni 2 hónap alatt, és az augusztus végi nyomozási határidő lejárta előtt az élcsapat ügyészség ma lezárta a nyomozást. Újabb bizonyítási indítványomat pedig azonnal elutasította. Az eljáró ügyész tudomásomra hozta, hogy sürgős teendői vannak (értsd. szabira akar menni, mert ami jár, az jár ugyebár?) és nincs több ideje ezzel az üggyel foglalkozni.

A katonai ügyész azt is kinyilatkoztatta, hogy az iratismertetést követően még nem biztos, hogy vádat emelnek, mert „ne menjünk a dolgok elébe”. Csak akkor azt nem értem, hogy hova menjünk? Kukutyinba zabot hegyezni? Bár lehet, hogy annak is több értelme lenne, mint várakozni a csodára, hogy ügyészeink végre szarvast lőjenek és ne bakot. Fordulhatnának szakmai útmutatásért főnökükhöz is, aki kiváló vadász hírében áll. Abban, hogy a Keresztes-féle csapat nem emel vádat, úgy bízhatok, mint kóbor kutya az esti kiadós vacsorában.

Mert ez az ügyészség eljátszotta a tekintélyét, szakmaiságát, amikor a kormánypolitika kiszolgálójává vált. A jelenlegi ügyködésük pedig arra irányul, hogy a 2014-es választási kampányban minél több büntetőeljárás legyen folyamatban (lásd. Hende Csaba feljelentését a DK-s Vadai Ágnes ellen), hogy a „jók” televíziója a „gonoszok” bűneit harsogja naphosszat. Mert kétségünk ne legyen, ez az ügy is csak a kommunikációról szól. Én vagyok az ügyeletes rosszfiú.

iratism Szombath11.JPGiratism Szombath22.JPG

12 komment

134. Kémper és porhintés

2013.07.09. 22:38 Viszkisdoboz

Ha ezt előre tudtuk volna… - gondolták Magyarország a maffiaállam politikai vezetői. Minden koncepciós perbe be kellett volna vinni egy kis államtitkot, így az egész eljárást titkosíthattuk volna, és soha senki nem beszélhetett volna arról, hogy mi történt. Vagy 80 évig. A bírák dolga is könnyebb lett volna, mert senki nem vonhatta volna kétségbe, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének „tisztességes eljárása” keretében lettek kivégezve az ellenzék prominens tagjai.

Nevetséges volt, de a „kémperben” a katonai ügyészt úgy meglepte a katonai bíróság elmarasztaló döntése, hogy még arra sem kért felhatalmazást előzetesen főnökétől, hogy fellebbezzen. Egy dologgal szalajthatták útba: ha felmentő ítélet születik, akkor fellebbezzen. Fél karomat odaadtam volna, hogy a 3 napon belül bejelentett ügyészi fellebbezés súlyosításért történik majd. Így is lett.

Persze senki nem gondolja komolyan, hogy a „kémperben” hírszerző tevékenységet végzett volna bárki is idegen állam javára, akár a polgári elhárítás volt vezetője, akár az őt felügyelő tárca nélküli volt miniszter. Ahogy Molnár Lajos védőügyvéd fogalmazott az ATV Egyenes beszédben: az anyagi és az eljárási törvények sajátos értelmezése, un. unortodox büntetőeljárás zajlott. A vádirati és a megállapított tényállás pedig nem volt azonos azzal, amit a törvény kémkedésként büntetni rendel.

Ismerjük az ovi és bajusz szlengnevű bosszúállókat.

ovi és bajusz.jpg                                                                                      (fotó: borsonline.hu)

Ha ezek vagy sameszaik politikai utasítására az ügyészek ki akarnak nyírni valakit, akkor nekik mindegy, hogy milyen váddal, a lényeg, hogy minél többel vádolják meg, hogy a bírósági ítélettől függetlenül egzisztenciálisan és morálisan is tönkre tegyék (tudják: nem zörög a haraszt…). Meg hátha valami beakad, mert ismerjük be, előfordul megalapozatlan bírósági döntés is. Anélkül, hogy politikai nyomás nehezedne a bíróra, ítélete szóbeli indokolásában még előadhatja, hogy milyen koncepcióból indult ki (miként az a "kémperben" sajnálatosan megtörtént).

Mi van akkor, ha azt a szerencsétlen bírót még politikai nyomás alá is helyezik? Vagy úgy, hogy „odaszólnak”, vagy úgy, hogy a személyes függetlenségét megtartó bírót igyekeznek utóbb ellehetetleníteni (tetszett volna a nekünk tetsző ítéletet meghozni…). Ő lesz az az elrettentő példa, amitől a bíró fél: ellehetetlenítik. Vizsgálják ügyeit, bírói alkalmasságát. Folyamatban lévő ügyekről a blogban nem szoktam híreszteléseket közzétenni, de egy dolog látszik: igazgatási hatalommal kell óvni azokat a bírókat, akik nem álltak be a sorba, átlátták a politikai koncepciót az ügyekben, és nem hozták meg a kormánypártok számára kedvező és megelőlegezett "hírtévés" ítéletet.

Nem értek egyet sem azzal, ha az ellenzék a bíróságot ekézi, ha kedvezőtlen döntést hoz. De azzal sem, ha felmagasztalja a bírót, amikor a koncepciós perekből kimarad, mint a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsainak hivatásos bírái, akik inkább nyomozási bírák voltak mindannyian, mert nem kívántak ítélkező bíróként a kormánypolitikát kritikátlanul kiszolgáló politikai katonai ügyészség kezére játszani.

Személyes élményem volt, amikor első kihallgatásomkor a katonai ügyész számára védekezésül államtitkot tartalmazó információt szolgáltattam volna, de az ügyész megfenyegetett, hogy azt ne mondjam el, mert akkor államtitok sértés miatt is meggyanúsít. Nem is került jegyzőkönyvbe. Így lehetett felmentésemig "viszkisdobozozni" és HM-es maffiáról tényként beszélni 2013 februárjáig (a jobboldalon még tovább is). Ekkor vált számomra egyértelművé, hogy a sajtó nyilvánossága révén 2010 tavaszán a Magyar Nemzetből ismert gyanúsítottak mellett a Tábornok per című Fidesz-KDNP koprodukcióban készült szappanopera egyik főszereplője leszek, mert ott szerepet szántak nekem. Meg rajtam keresztül meghívtak a stábba két minisztert és egy államtitkárt is.

Rendkívüli nyomás alá helyeztek, börtönbe zártak, magánzárkában tartottak és pribékjeiken keresztül azt kérték, hogy szabadulásom fejében tegyek vallomást Juhász Ferenc vagy Szekeres Imre volt honvédelmi miniszterekre. Úgy döntöttem, hogy nem vállalok szerepet ebben az aljas kutya komédiában, még szabadulásom érdekében sem! Inkább vállaltam azt a durva megaláztatást, amiben részem volt, és amit – bármilyen furcsa - nem kívánok egyetlen jelenleg hivatalban lévő fideszes vagy KDNP - és miniszternek és államtitkárnak sem. Félre értés ne essék! Nem azt mondtam, hogy megbocsátottam. Csak nem kívánom.

Most aztán foghatják a fejüket! Ha államtitok vagy szolgálati titok van a Tábornok perben, akkor nem vezethetnék blogot, nem írhatnám le az igazságot, és az egész ország azt hinné - a közszolgálatinak nevezett médiumok és a jobboldali sajtó tudósításai alapján - hogy bűnöző voltam államtitkár koromban, pedig sose voltam az. Ezt is elcseszték.


46 komment

133. Ügyészségi pankrátorok

2013.06.23. 19:01 Viszkisdoboz

Az orbáni maffiaállam ökle, a posztkommunista gyökerű ügyészség – az 50-es évek után - újra elemében van. Most éppen nem a feketevágásokat üldözik, hanem pankráció-show-t (= elszámoltatást) rendeznek. Vezetőik (értsd. Fidesz) megnevezik, hogy kik legyenek a rossz és kik a jó fiúk. Úgy gondolják, hogy a politikai utasításoknak megfelelően nem kell mást tenniük a rossz fiúk ellen, csupán vádat kell emelniük. Aztán kezdődhet a szimulált mérkőzés. Eközben a jó fiúk meg einstandolhatnak mindent, amire szemet vetnek (földünk, trafikunk, házunk, holnap meg az asszonyaink). Az ököljog emberei tulajdonképpen azt csinálhatnak, amit akarnak, mert rendőrségi és ügyészségi immunitásban részesülnek.

Visszatérve az elszámoltatásnak nevezett nagy pankrációra, a büntetőeljárás megindításakor a rossz fiúk elleni vád már előre eldöntött tény, ezért az ügyészeknek nem is kell, bajlódniuk a bizonyítékok összegyűjtésével. Azt gondolják, hogy a bíróságok szerint is, ha az ügyész vádat emel, akkor az elkövető nagy valószínűséggel bűnös is. Évekig tart a mérkőzés, évekig lehet a kiszemelt pankrátoron a rossz fiú látszatát fenntartani. Ennek oka, hogy a mérkőzésvezető bíró még akkor is köteles lefolytatni szerepe szerint a mérkőzést, ha előre látható, hogy az ügyészek cinkelt lapokkal játszanak.

Az ügyészségi előadóművészek a koncepciós perekkel tehát egy olyan „igazi” műsort hoznak létre, mely egy küzdősport jellegű mérkőzést szimulál. A valós küzdelem a bíróságokon folyik és a vádirati tényállítások tartalma az igen valóság hűn át a látványosan valószerűtlenig terjed. A kiosztott szerepek szerint a törvényesség őrei (a jó fiúk) addig üldözik a rossz fiúkat (szoci bűnözők), amíg azok két vállra nincsenek fektetve. Van úgy, hogy a rossz fiúk nyernek, a közönség tombol haragjában, és ekkor már a mérkőzésvezetők (bírók) leváltását is követelik. A pankrátorok politikai főnökei pedig leveleznek a mérkőzésvezetők főnökeivel és kikérik maguknak „a zemberek” nevében, hogy a vád és a védelem harcában a bíró nem a vádnak adott igazat, holott olyan vádiratot szimuláltak ezek a jó ügyészek, amit a közönség sikongatva tett magáévá.

pankráció1.JPG 

A nagy nemzeti együttműködésben a rossz fiúkat nem illeti meg az ártatlanság vélelme. Bűnösnek lettek kikiáltva ország és világ előtt. Ha a vádlottaknak nem sikerül bizonyítaniuk ártatlanságukat a bíróság előtt, akkor hulljon reájuk egyre jobban teljesítő dolgozó népünk, az egész magyarság mély megvetése (határon innen és azon is túl). A vád alá helyezetteket addig is – biztos, ami biztos - egy életre kicsinálja a közmédia és a jobboldali sajtó. Persze a jobboldali médiumok az ügyészség és a rossznak tartott fiúk mérkőzését egyfajta színjátékként kezelik, ami a modern ügyészségi pankrációnak éppen a lényege. A kívánt cél pedig az, hogy a tiszta szívű és még tisztább szemű magyarok a nagy pankrációt nézzék, jól szórakozzanak és ne az orbáni maffiaállam működésével, a maffiacsaládok törvény által biztosított harácsolásával foglalkozzanak.

A vád és a védelem mérkőzésének végeredményét az ügyészségi pankrátorok főnökei már előre eldöntötték, de egyetlen bökkenő még van, amit nem sikerült 3 év alatt leküzdeniük: a bírák személyes függetlensége. „Nálunk a bíróság még nem megrendelésre dolgozik… A bíróságok teljes megszállása egyelőre nem történt meg, bár a felső pozíciók elfoglalásán már túl vagyunk” (A posztkommunista maffiaállam. Magyar Bálinttal Rádai Eszter készített interjút, Élet- és irodalom, 2013. június 14.).

Példaként álljon előttünk a lakás - ügy, amelyet a koncepciós perek gyöngyszemének tartok. Az elkövetési magatartásban is hullámzóan változó lakás - ügyben nincs egyetlen bizonyíték sem, ami a vádiratban és annak kiegészítésében foglaltakat akár okirat, akár tanúvallomás bizonyítaná. Éppen ellenkezőleg van. Minden bizonyíték az ügyész vádirati állítása ellen szól. Jogállamban ilyenkor nem emelnek vádat, hanem a büntetőeljárást megszüntetik. A maffiaállam ügyészsége ezzel szemben vádat emelt és már egy éve folyik a mérkőzés.

Ebben az ügyben abba az abszurd helyzetbe kerültem, hogy rossz fiúként, a bűnösség vélelme alapján nekem kell védekeznem az ellen, amit nem követtem el. A Központi Nyomozó Főügyészség főpankrátora, Keresztes Imre szerint azzal követtem el bűncselekményt, hogy egy írásbeli kérelmet adtam be a munkáltatómnak (a miniszternek), aki azt szerencsétlenségemre - mérlegelési jogkörében - mivel megfelelt a jogszabályoknak, engedélyezett. Be kellett tehát vonulnom a ringbe és védekeznem kell az ügyészségi szimulátorok olyan vádirati koncepciójával szemben, ami nem hogy alaptalan, de a vádkiegészítés óta tudjuk, hogy ennél már több is, hamis. Büntetlenül hamis.

Komolyra fordítva a szót, védőügyvédem, dr. Dezső Antal észrevételt tett a vádkiegészítésnek nevezett ügyészségi iratra. Nem is lett hosszabb annál, mint amit az ügyészség a bíróságnak a második nekifutásra összetákolt. Mert hiszen tudjuk - Lázár János után szabadon előadva - mindenről csak annyit írjunk, amennyit ér. Az irat alább olvasható teljes terjedelmében.

Pesti Központi Kerületi Bíróság

Hiv. szám:105.B.13.367/3013.

 Pesti Központi Kerületi Bíróság

 Tisztelt Bíróság!

 Alulírott, dr. Dezső Antal ügyvéd, - dr. Fapál László II. r. vádlott meghatalmazott védője - a hűtlen kezelés bűntette miatt Juhász Ferenc I. r. vádlott és dr. Fapál László II. r. vádlott ellen a bíróság előtt folyamatban lévő büntetőügyben, a bíróság 2-I. számú felhívása alapján a Központi Nyomozó Főügyészség 1.Nyom. 168/2011. számú vádmódosítására az alábbi

 észrevételt

teszem:

rem a Tisztelt Bíróságot, hogy kötelezze a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy a vádiratot egységes szerkezetben nyújtsa be a bíróságra.

Indokolás:

A bíróság a Be. 268. § (1) bekezdése alapján megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget a vádirat hiányosságainak pótlására, illetőleg bizonyítási eszközök felkutatására és biztosítására. A Központi Nyomozó Főügyészség a végzésben foglaltaknak formailag eleget tett, tartalmi értelemben azonban nem. A vádhatóság úgy módosította a vádat, hogy valójában a vádirat bíróság által is észlelt hiányosságait nem pótolta, és paradoxon módon az eredeti vádirat tartalmát teljes egészében fenntartotta.

Az ügyészség a vádiratban korábban leírt tényekkel ellentétesen védencem katonai szolgálati viszonya alapján kapott lakását úgy minősíti - tévesen - vezetői lakássá, hogy az soha nem volt az.

Ahhoz, hogy egy lakás vezetői lakásnak minősüljön, szükséges, hogy a jogszabályban megjelölt döntéshozó az arra megjelölt eljárás keretében a lakást "vezetői lakássá" minősítse.

A 6/1994. HM rendelet 4/A. §-a akként rendelkezik, hogy a HM vagyonkezelésében lévő lakás munkakörhöz kötött jellegűvé minősítéséről és e jelleg megszüntetéséről, továbbá a HM rendelkezésű lakás vezetői lakássá minősítéséről és e minősítés megszüntetéséről a HM központi lakásgazdálkodási szerv vezetője dönt. A 6/1994. HM rendelet 183. § n./ pontja szerint a HM központi lakásgazdálkodási szerv lakásgazdálkodási feladatai között találjuk, hogy dönt a HM rendelkezésű lakás vezetői, továbbá az állami tulajdonú HM rendelkezésű lakás munkaköri jellegű lakássá minősítéséről és e minősítés megszüntetéséről.

Megjegyezni kívánom, hogy az alapvádirat még azt rója fel elkövetési magatartásként, hogy dr. Fapál László katonaként, hivatásos jogviszonya alapján kapta HM rendelkezésű lakását, mert: „Amennyiben tehát dr. Fapál László II. r. vádlott a 131/1997. (V.24.) Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdésében, illetve 10. §-ának (2) bekezdésében, vagy a vezetői lakások bérbeadásáról  rendelkező 6/1994. (IV.30) HM rendelet 28. § (7) bekezdése alapján kapta volna meg lakásjuttatását, nem nyílhatott volna meg a joga a bérlakás megvásárlására”(Vádirat 4. oldal)

Ebből a vádirati tényállításból pedig az következik, hogy a lakás – az ügyészség által is tudottan - nem vezetői lakás volt, bár ez egyébként is inkább ténykérdés, mint az ügyészség által utóbb érvek nélkül kijelentendő frázis. Ahhoz, hogy egyáltalán vezetői lakásról beszélhessünk, a HM rendelkezésű lakást még kiutalása előtt egy aktussal vezetői lakássá kellett volna nyilvánítani, ilyen pedig nem történt.

Figyelemmel arra, hogy a vádirat módosítása változatlan tartalommal fenntartja az alapvádat, olyan paradoxon helyzet állt elő, ami a védelem számára teljesen értelmezhetetlen. A vádirat egységes szerkezetbe foglalása után lehetünk abban a helyzetben, hogy az ügyészség által menü sorként felkínált jogszabályokból megállapíthassuk, hogy az ügyészség álláspontja szerint melyik jogszabály konkrét megszegésével, milyen elkövetői magatartással és mikor okoztak vagyoni hátrányt a vádlottak.

Álláspontom szerint a vádhatóság adós maradt a vádirat módosításában azzal is, hogy nem határozta meg: mely jogszabály zárja ki, hogy dr. Fapál László II. r. vádlott hivatásos katonai jogviszonya alapján - határozatlan időtartamra - HM rendelkezésű szolgálati lakást  kapjon, és annak elidegenítésekor a jogszabályban biztosított kedvezményekre nem volt jogosult.

Budapest, 2013. június 11.

                                                                                             Tisztelettel:

                                                                                          Dr. Dezső Antal

                     ügyvéd

3 komment

132. Meseország ügyészsége

2013.06.15. 19:42 Viszkisdoboz

Meseországban élünk, ahol minden megtörténhet. A jók a jogszabályokat úgy alakítják, hogy az a saját politikai és gazdasági érdekközösségüknek jó legyen. Meseügyészségünk a vádiratot pedig úgy írja meg, hogy a politikai gonosztevők bűntelenül is elnyerjék méltó büntetésüket. Ennyire egyszerű az élet Meseországban.

Lassan egy éve nyújtott be vádiratot szolgálati lakásom megvásárlása ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség ellenem, mint felbujtó és Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter (MSZP) ellen, mint tettes ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Ebben az ügyben az ügyészség eredetileg azzal vádolt, hogy a honvédelmi miniszter szabálytalanul utalt ki nekem – mint hivatásos katonának - egy szolgálati lakást, és utána ezt szabálytalanul vásároltam meg a HM-től. Az alapkoncepció tarthatatlansága miatt újabb változatok születtek: a miniszter szabályosan utalta ki a lakást, de jogszerűtlenül vettem meg. Még újabb változatuk: nem szolgálati lakást utalt ki, hanem vezetői lakást, amit nem lehetett megvenni. Legeslegújabb változatuk: szolgálati lakást kaptam, ami valójában vezetői lakás volt, és azt nem lehetett megvenni.

A bírósági hatáskörök hónapokig tartó tisztázását követően az első tárgyaláson vallomást sem tudtam tenni, mert a bíróság arra kötelezte az ügyészséget, hogy a vád hiányosságait pótolja. Például, írja le, és ne csak állítsa, hogy mikor és milyen körülmények között „bírtam” rá a minisztert a törvénysértésre, aminek hatására a miniszterben kialakult a szándékos bűncselekmény elkövetésének gondolata – mert ezzel is adós maradt a vádirat. Mert egyelőre még Meseországban sem lehet egy írásbeli kérelem benyújtása bűncselekmény. Meg persze azt sem ártana leírni a vádiratban, hogy ezt a tényállításukat mivel kívánják bizonyítani. A bíróság elrendelte a bizonyítási eszközök felkutatását is.

Aztán az ügyészség nem élt a bíróság által biztosított egérúttal. Írtak egy iratot. A vádmódosításról eszembe jutott a népmesei Mátyás király, aki azt parancsolta a bíró lányának, hogy ruhában is jöjjön, meg meztelen is legyen, hozzon is ajándékot meg nem is. Meseország ügyészsége is úgy tett, mintha a vádat módosítaná, miközben azon nem változtatott. Benyújtott ugyan kettő darab gépelt papírt, de az nem tartalmazott érdemi vádmódosítást. Meg a furfang is elmaradt. Csak egy hamis állításra tellett.

Mátyás király és a bíró lánya.jpg 

Komolyra fordítva a szót az ügyészség a bírósági végzést semmibe vette, egyetlen pontját sem teljesítette. Az igazságszolgáltatás megcsúfolásaként az ügyészség mindenféle szemérem nélkül hivatásos szolgálati jogviszonyom alapján kiutalt lakást egy tollvonással „vezetői lakássá” minősítette, és alig kétoldalas vádkiegészítésében Keresztes Imre főügyész pedig leszögezte: „az ügyben benyújtott vádirat tartalmát a továbbiakban is változatlanul fenntartom.” Ezzel teljes lett a zűrzavar.

Keresztes Imre főügyész azt üzente a bíróságnak, hogy ne szőrözzön már, tessék tárgyalni az ügyet, hiszen mi nyújtottuk be, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének - politikailag koncepcionált ügyekre szakosodott - főügyészsége! Tehát a vád formailag tárgyalásra alkalmas, mert van vádló, van vádlott és van bűncselekmény, amivel vádoljuk. És Meseországban tessék ennek elégnek lennie!

A koncepció sem eredeti, sem mostani formájában nem felel meg a törvényes vád követelményének. Nem csodálkoznék azon, ha a bíróság úgy vágná ki a vádiratot a szemétbe, hogy csak úgy nyekken. A bíróságnak ugyanis nem az a feladata, hogy az ügyészség koncepcióit valósággá változtassa. A vádhoz kötöttség neki nem engedi meg, hogy a mesét tovább szője, vagy maga dolgozza át a vádiratot. Hogy az ügyészség által felkínált „törvénysértésekből” melyiket fogadja el, és melyiket nem. Ennek az az oka, hogy még Meseországban is elkülönül egymástól a vád, a védelem és az ítélkezés. 2014-ig biztosan.  

Egy percig nem ringattam magamat abba a hitbe, hogy ügyészségünk a maradék méltóságát megőrzendő nem nyújt be semmilyen iratot és az eljárás megszűnik. De az azért kiakasztott, és tudatzavart állapotomban majdnem átestem a vak komondoron, amikor azt olvastam a vádmódosításban, hogy már aktív katona koromban is egy olyan idióta voltam, aki jogászként azt sem tudta megkülönböztetni, hogy saját lakása szolgálati vagy vezetői státusszal bír-e. Majd rájöttem, hogy azért lehettem a Gyurcsány kormányban közigazgatási államtitkár, mert az elmúlt nyócévben a kormányzatban csak szellemileg elmaradottakat alkalmaztak. Szemben azzal a ma kívánatos nemzeti állapottal, amikor Orbán Viktor a fideszes maffia szabad prédájának szánt gazdaságfejlesztési területet egy érettségivel rendelkező miniszterrel tölteti be.

Summa summarum az ügyészség újabb álláspontja szerint tehát azzal követtem el bűncselekményt, hogy „tudtam”, hogy vezetői lakást kaptam, amit nem lehet elidegeníteni, de ezt figyelmen kívül hagyva kértem a minisztert, hogy értékesítse. Ezzel a minisztert felbujtottam, aki maga is olyan hozzá nem értő volt, mint a HM egész jogi és védelemgazdasági szakapparátusa. A miniszter a szakmai apparátus teljes egyetértésével a vezetői lakást szolgálati lakásnak nézte, és értékesítésre kijelölte. Ha ez egy vicc lenne, még nevetni is tudnék rajta. De ez nem vicc, hanem véresen komoly dolog, ami mutatja közállapotaink valóságát.

Kíváncsian várom, hogy Meseország Hír Tv-je miként fogja felkonferálni és elmagyarázni a híveknek, hogy mi a bűnként felrótt legeslegújabb változat.

90 komment · 1 trackback

131. Gengszterszervezet

2013.06.06. 16:53 Viszkisdoboz

2010-ben az országgyűlési választások kampányidőszakában a Budapesti Katonai Ügyészség a politika színpadára lépett és bejelentette, hogy a Honvédelmi Minisztériumban egy bűnszervezetet, egy igazi gengszterszervezetet derítettek fel. Ezt követően a nyomozás csak arra irányult, hogy állításukat bizonyítani tudják. Az ügyészek mindenkit bebörtönöztek, és a kényszer hatása alatt született gyanúsítotti jegyzőkönyvek a Magyar Nemzetnél landoltak, ahol még aznap teljes terjedelmében nyilvánosságra hozták a vallomásokat. Így vett részt a választási kampányban a katonai ügyészség.

A bíróság sem értette, hogy miért kellett az ügyészségnek azonnal a médiához fordulni. „3 héttel a nyomozás elrendelését követően a katonai ügyészség szóvivője nyilvánosan kijelenti, hogy egy gengszterszervezet működését fedték fel a Honvédelmi Minisztériumban, melyben az ügyészség nyomozást folytat. Erre több válasz is lehetséges, amelynek megválaszolása nem a bíróság feladata”

Az ügyészek valójában egy embert találtak, az akkor HM Védelemgazdasági főosztályvezető beosztást betöltő O. János dandártábornokot, aki az előzetes letartóztatás alatt – elmeműködésének kóros állapotában (személyiségzavar) – kizárólag szabadulása reményében, az ügyészi elvárásoknak megfelelően tett vallomást „ügyekre”, még inkább magas politikai és állami tisztséget betöltő személyekre, akik az ügyészség és a jobboldali sajtó célkeresztjébe kerültek. Ő lett az ügyészség viszkis dobozos „koronatanúja”, akivel még egy törvénytelen vádalkut is kötöttek, hogy tanúként erősítse az ügyészi koncepciót a Tábornok perben. Holott, mint azt a bíróság megállapította „az ügyészi tényállásból az derül ki, kizárólag O. János az előny, az un „visszaosztott pénz” kérője, illetve elfogadója.”

Engem azzal vádoltak O. János gyanúsítotti vallomása alapján, hogy 2006-ban ismeretlen időpontban, ismeretlen eredetű pénzt vettem át O. János tábornoktól a Honvédelmi Minisztériumban található szigorúan őrzött és betechnikázott irodámban, és abból 4 millió forintot egy viszkis (később piros italos) dobozba tettem és kiléptem vele az ajtón. Hogy hová mentem, az már nem derült ki, miként az sem, hogy mi lett a többi pénzzel. Ez a koncepció következő részéhez tartozott volna, amit ma lakás ügyként ismerünk, ahol együtt ülök a vádlottak padján Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel. Ugyanis nekem O. tábornok nyomozati vallomása szerint a honvédelmi miniszterhez kellett volna vinnem az állítólagos pénzt. Talán az lett volna a koncepció, hogy ezért cserébe a miniszter kiutal nekem egy szolgálati lakást?

Nem sikerült. Csúfos bukta lett a vége. O. János tábornok nem lett tanú, vádlottként állt a bíróság elé. A bíróság meg a törvénytelen ügyészi módszerek és a tábornok elmebéli állapota miatt kizárta a bizonyítékok közül O. János tábornok szabadulásáért tett hamis vallomását. Aztán bűncselekmény, illetve bizonyítékok hiányában 15 embert mentett fel a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.

Sokszor elmondtam már, hogy az önvádra kötelezés tilalmától az ügyvéd nélküli kihallgatásokig hosszú lenne felsorolni azokat a törvénytelenségeket, amit a katonai ügyészek a „nagy vadak” zsákmányul ejtése érdekében a gyanúsítottakkal szemben elkövettek. Következmények nélkül. Ha az ügyészek törvényesen szerzik be a személyi bizonyítékokat, és azok mellé még objektív bizonyítékokat is csatolnak, a bíróság szerint még akkor sem lehetett volna vesztegetésről beszélni. Ha bizonyítható is lett volna a bűncselekmény megvalósulása, az tipikusan a befolyással üzérkedés tényállási elemeit viselte magán, és a 2007. január 28. napja előtti cselekmények meg elévültek.

„A vádiratban visszatérő elem, hogy O. János valahogyan kapcsolatba kerül valakikkel, finoman és körmönfontan pénzt kér és kap a vállalkozóktól, illetve azok egy részétől, a többi ugyanis azt tagadja. Ha ezt megvizsgáljuk, akkor adóik a kézenfekvő megoldás: O. János fontos ember látszatát kelti – vádlott társak, tanúk ezt alá is támasztják, nárcisztikus jellemű, karrierista, törekvő típusú katona, aki az előmenetelért és az ahhoz kapcsolódó hatalomért bármire képes. Ezzel az imázzsal felvértezve pénzt kér és kap azért, mert aki ad, azt hiszi, hogy O. János fontos, befolyásos ember, akinek befolyása van a szerződések megkötésének kimenetelére, de ez nem igaz.”

A bíróság nem veheti át a vádló szerepét. Bármennyire is nagy az igyekezet az ügyészség részéről a kormányzati politika kiszolgálására, a NER jelenlegi fejlettségi szintje ezt még nem teszi lehetővé. A törvényes vád alapvető követelménye, hogy az ügyészség a vádiratban határozza meg a vádolt személy pontosan körülírt büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekményét. Önmagában ez is kevés, mert a vádiratba bármilyen baromságot le lehet írni büntetlenül, mint azt a lakás ügy ékesen bizonyítja.

maffia.jpg

Az ügyész vádirati állításához meg kell határoznia azt is, hogy a vádiratban szereplő tényeket milyen bizonyító erővel rendelkező bizonyítékok támasztanak alá. Mert nem elégséges a bizonyítékokat a bíróság számára halomba rakni, hogy a bíróság válogassa szét tetszése szerint, hogy melyek támasztják alá a vádat és melyek nem.

És most nézzük, hogy a kiváló katonai ügyészek mit alkottak. Mert képzelőerőben nem szenvedtek hiányt, és valóságos rágalomhegyek kerültek a vádiratba: írtak 10 éven át folyó megszámlálhatatlan vesztegetési cselekményről, viszkis dobozba kerülő pénzről, bűnszervezetről, gengszterszervezetről stb.  

Eközben a bíróság által megállapított tények a következők voltak:

„Minden” úgymond megjelölt bizonyíték visszautal önmagára és O. János kérdéses vallomására, valamint a vádlott társak homályos, utalásokkal és feltételezéseket tartalmazó, kiragadott megállapításaira. Az így felhívott bizonyítékok nemhogy zárt, logikailag egymásra épülő rendszert nem alkotnak, hanem ellentmondásosak, valószínűsítéseket és feltételezéseken alapulnak.”

„A bíróság számára értelmezhetetlen, hogy a nyomozó hatóság miért hisz 5 embernek, akik közül 1 meghalt, 50 vállalkozónak, meg a hozzájuk kapcsolódó legalább 20 kompetens személynek pedig nem, és azt figyelmen kívül hagyja. Ezek a kérdések megválaszolatlanok maradtak.”

Itt tartunk, miközben 2013-ban már leplezetlenül működik az államilag szervezett, közgépesített maffia, a politikai és gazdasági hatalom teljességét nyíltan magukhoz ragadó kormányzó pártok és klientúrájuk. „Független” ügyészségünk ehhez még segítséget is nyújt: nem a földügyeket, az elcsalt, offshore végű cégek közbeszerzéseit, vagy éppen a trafikbotrányt vizsgálja, hanem a közérdekű bejelentőket üldözi személyes adatokkal való visszaélés címén.

Igen, ezt akartuk!(?) Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!   

15 komment

süti beállítások módosítása