Viszkisdoboz

Vegyes érzelmekkel fogadtam, mikor Kálmán Olgánál - az ATV Egyenes Beszéd című műsorában - meghallottam Harangozó Tamástól (MSZP), hogy három szocialista képviselő törvényjavaslatot nyújtott be a Büntető Törvénykönyv módosítására „a politikai érdekből folytatott koncepciós büntetőeljárások visszaszorítása érdekében” az Országgyűlés elnökének.

Miért pont most? A koncepciós eljárások már folynak, sőt a Tábornok perben már több mint fél éve ítélet is született.

Ezzel a javaslattal az országgyűlési képviselők bizony alaposan elkéstek. A Btk. módosítását legkésőbb 2010 tavaszán kellett volna az Országgyűlésnek elfogadnia. Ekkor ugyanis az akkori ellenzéki párt, a Fidesz, már nyíltan börtönnel fenyegette meg a Gyurcsány- és Bajnai- kormányokban tisztséget vállaló politikusokat és a közjogi tisztséget vállaló szakembereket is.

Az ügyészség pedig buzgón dolgozott a 2010-es képviselő választások kampányidőszakában, hogy elősegítse a kétharmados győzelmet. A Fidesz politikai koncepcióját megvalósítva kezdte el egyenként levadászni a politikai immunitást nem kapó nagyvadakat. Nyíltan mérgezte „a zembereket”, a Magyar Nemzet című napilapot ügyészi irányított fogalmazásokat tartalmazó, börtönben tett vallomásokkal látta el.

Aztán jöttek-mentek az elszámoltatási kormánybiztosok és végtelenül büszkék voltak arra, hogy milyen irdatlan mennyiségű feljelentést tettek a Központi Nyomozó Főügyészségen. A kezdetekben az ügyészeknek még politikusok segítettek vádiratot írni, mert az ügyészség amúgy sekélyes képzelőereje messze nem haladta meg az elszámoltató politikus fantáziáját.

   A koncepciós perek Virág elvtársa, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos

                                                                                   (fotó: népszava.com)

Nem tekintem véletlennek, hogy Orbánék a katonai ügyészség évtizedeken keresztül példásan működő szervezetrendszerét szétverték, és a parancsra szocializálódott katonai ügyészeket használták fel, hogy azok habozás nélkül minden politikai utasítást végrehajtsanak. Meg is lett a „jutalmuk”: a katonai ügyészségek önállóságát megszüntették. Aztán a szaporodó felmentő ítéletek egyre jobban megmutatták, hogy az ügyészség piszkos játékot játszott.  

Nem akarok fanyalogni a koncepciós perek elleni törvényjavaslaton, hiszen örülnöm kellene, hogy végre valakik megszólaltak ezekben az ügyekben. De nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a büntető anyagi jogszabályt csak a jövőben lehet(ne) alkalmazni, tehát ennek a módosításnak még a visszaható hatállyal sorozatosan visszaélő orbáni diktatúrában sincs helye. Vagyis a Btk. módosítást (még ha el is fogadná a jogalkotó) a folyó koncepciós eljárásokban már nem lehet alkalmazni.

A javaslat a kihirdetést követően büntetné azokat a hivatalos személyeket (rendőr, ügyész, bíró), akik egy büntetőeljárást valótlan tényállításra vagy koholt bizonyítékokra alapozva indítanak vagy folytatnak. Mindkét elkövetési magatartásra van már számos példa, de maradjunk saját házunk táján.  

A lakás ügyben a valótlan tényállításon alapuló ügyészi vádemelés valósul meg, de koholt bizonyítékok (még) nincsenek, merthogy semmilyen bizonyíték nincs a vádirati ügyészi állítás (=koncepció) igazolására. Éppen ellenkezőleg, még a feljelentő Hende is leszögezte Budainak, hogy a HM minden jogszabályi rendelkezést betartott szolgálati lakásom kiutalása és később kedvezményes megvásárlása kapcsán. Maga a nagy elszámoltató is a jogszabályok betartásáról ír az ügyészségnek címzett feljelentésében. Többek között ilyen „bizonyítékokkal” kívánja a katonai ügyész a bűnösséget (!) bizonyítani. Agyrém!

A Tábornok perben a valótlan tényállításokat a katonai ügyész, Waltner Roland őrnagy koholt bizonyítékokkal igazolta. Megzsarolta, egyenesen megmondta, hogy mit kell mondania az éppen kihallgatott páciensnek. Aki nem úgy emlékezett, ahogy kellett, az mehetett a hűvösre gondolkodni! Ebben az ügyben még a bírósági folyosó sem maradhatott ártatlan. Arra is volt példa, hogy tárgyalási szünetben fenyegette meg az egyik vádlottat Waltner Roland, hogy ne merje visszavonni az előzetesben tett vallomását, mert akkor még súlyosabb büntetést fog kapni.

Nyilvánvaló, hogy a törvényjavaslatot megíró képviselők maguk sem gondolhatták komolyan, hogy a kormánypártok magukba néznek, homokot szórnak a fejükre, majd mea culpáznak egyet. Már csak azért sem, mert ebben az országban nincs példa arra, hogy a diktatúra nyíltságát díszletként leplező ellenzékiek javaslataival érdemben foglalkozzanak a kormánypártiak.  Ezért ezt a törvényjavaslatot inkább egy politikai nyilatkozatnak tekintem.

Azt gondolom, hogy semmi sincs veszve. A hivatali, illetve szolgálati visszaélés törvényi tényállása most is kiválóan alkalmas arra, hogy a 2014. évi választásokat követően felálló új ügyészi szervezetek eljárjanak ezekben az ügyekben, és a koncepciós perek kiagyalói és kiszolgálói bíróság előtt feleljenek tetteikért.

Van egy hírem. Hogy jó vagy rossz, döntse el mindenki maga. Nem történik semmi, de semmi. Vagy az a jó hír, hogy nincs hír? Nem tudom. Már három hete csend, néma csend. A hatóság várakozik. Hogy mire? Nem tudom. Talán utasításra odafentről. Mi legyen ezzel a Fapállal? Megfeledkeztek rólam.

Hozzászoktam már, hogy hetente csönget a postás és a Központi Nyomozó Főügyészségtől érkező küldeményt (idézés, értesítés etc.) kézbesít. Aztán három hete, a stempli ügyben tartott harmadik, egyben utolsó iratismertetés után beállt a nihil. Nem érkezik semmilyen küldemény, nem történik semmi. Bár a jobboldali média megpróbálta felkavarni az állóvizet. Eddig sikertelenül. Nekem ugyan a Szeretett Vezérrel ellentétben nem hiányzik a harc, a háború. Nem magam ötöltem ki baromabbnál baromabb vádakat, hogy rács mögött tudjam magam. „Politikai áldozat vagy” – mondják fideszes ismerőseim és sajnálkoznak azon, ami velem történt. Köszönöm, de nem kérek belőle. Nem akarok a jobboldali erkölcs szerint bátor ember lenni. Mert, mint azt már tudjuk, ahhoz mártírrá kell válni.

Szívem szerint azt kérném a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatásban dolgozóktól, hogy kapcsoljanak már gyorsító fokozatra, hogy 3 év után végre befejeződjön a vesszőfutásom. De attól félek, hogy a politika boszorkánykonyhájában valakik megint azon gondolkodnak, hogy a 2014-es választási kampányban miként lehetne felhasználni vagy éppen nem felhasználni ezeket a kreált büntetőügyeket.

Nézzük tehát, hol akadtak el a fogaskerekek!

A Tábornok ügyben, ahol bűncselekmény hiányában első fokon felmentettek, nem történik semmi. A II. fokú bíróság a tárgyalást még nem tűzte ki.

A lakás ügyben (amely katonaként kapott szolgálati lakásom megvásárlásáról szól) 2013. október 17. napjára tűzött tárgyalást a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Emlékeztetőül elmondom, hogy ez az az ügy, ahol Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterrel üldögélek a vádlottak padján. Az ügyészség által kiosztott szereposztás szerint én vagyok a felbujtó, a miniszter úr pedig a tettes. Ez az ügy számtalan sebből vérzik. A vádirat ugyan több bizonyítékot is megjelöl, mintha bűncselekmény történt volna. De ezek a bizonyítékok egyike sem (!) támasztja alá a katonai ügyészek koncepcióját. Sőt, azt bizonyítják, hogy minden a hatályos jogszabályok szerint történt. Felháborodottan mondhatnám, hogy még egy HM-es folyosói pletyka sincs a tanúvallomások között, egy ürgebőrbe varrt ürge sincs, nem hogy okirat vagy más bizonyíték. Virág elvtárs biztosan sírna, ha ebből a katyvaszból kellene valami hihetőnek látszó vádiratot összeeszkábálnia. A vád tarthatatlanságát jelzi, hogy a bíróság ezt a vádiratot már egyszer visszadobta, azonban szerintem a vádkiegészítés sem vezetett eredményre. Az ügyészi vád még zűrösebb lett, mert a teljes egészében fenntartott vádirat és a vádkiegészítés immár belső ellentmondásban is áll egymással.

Stempli ügyben csalással gyanúsítanak, mert 2006 tavaszán Juhász Ferenc honvédelmi miniszternek felterjesztettem egy ezredes lakásbérleti szerződés módosítási kérelmét döntésre. (Bocsánat lehet, hogy tévedek, mert a jobboldali médiumok szerint nem felterjesztettem, hanem én „engedélyeztem” a bérleti szerződés módosítását.) Itt a vádelőkészítés szakaszában vagyunk. Az ügyészségnek záros határidőn belül döntenie kell a vádemelésről vagy a büntetőeljárás megszüntetéséről. Nagy összegű fogadást azért nem mernék kötni, hogy a büntetőeljárást megszüntetik.

Vége a nyárnak. Talán jövő héttől újra indulnak az akadozó fogaskerekek.

A Magyar Nemzet című pártlap és édestestvére a Hír Tv ma tájékoztatta az ország lakosságát, hogy stempli ügyben az ügyészség vádat fog emelni ellenem, és ezzel kiérdemlem a háromszoros válogatottságot a vádemelések versenyében. Hogy a fenébe, hogy már megint innen kell megtudnom! Ha csak a jobboldali sajtóból értesülnének az emberek a „dolgaimról”, akkor már régen fej leszegve bujkálnom kellene, és leköpnének az emberek az utcán, vagy éppen feketére festenék a házamat. De az Olvasó abban a szerencsés helyzetben van, hogy elolvashatja a blogomban az igazságot, és ha hiszik, ha nem, sokkal jobban érdekel, hogy a téli tüzelőt felvágjuk és behordjuk időre a fáskamrába, mint az újabb vádemelés.  

Az újabb hírverés alapján két gondolat jutott azonnal eszembe. Az egyik az volt, hogy megint államilag szervezett lopásra készülnek a kormánypártok, és erről kell a figyelmet elterelni. Mert a recept egyszerű volt eddig. Kriminalizálni kellett valakit, el kellett mondani, hogy a vádlott a Gyurcsány kormányban dolgozott, tehát lopott, csalt, hűtlenült kezelt vagy éppen kémkedett. Ezzel kell hályogot rakni a saját tábor szemére, hogy ne vegye észre Szeretett Vezérük és válogatott kollégistákból álló csapatának jogszabályokban rögzített kiváltságát: az állami vagyon és a közjövedelmek magánvagyonukká történő „átváltoztatását”.

A másik gondolatom az volt, hogy a pártlap és párttelevízió - politikai akaratot közvetítve - nyomás alá akarja helyezni az ügyészséget, hogy minden oly szépen és olajozottan működjön Orbániában, mint azokban a daliás 50-es években: a koncepciós per ítélete a pártközpontban elkészült, aztán a pártlap megírta, az ügyészség vádja alapján pedig a bíróságnak nem maradt más dolga, mint kihirdetni az ítéletet. És dolgozó népünk az ítéletet be sem várva a pártlap cikke alapján megvetéssel forduljon el tőlem, bélyegezzen meg, vessen ki magából stb.

Valami zavar azonban keletkezett az eddig működtetett gépezetben. Egyrészt az ügyészségnek címzett politikai utasítás a jobboldali sajtótól érkezett. Másrészt a logikai láncból most (még) hiányzik a Központi Nyomozó Főügyészség sajtószóvivője, aki azonnal megerősíti a pártlap értesüléseit, hogy a kérdő mondat (vádat emelnek?) kijelentővé (vádat emelnek) váljon. A másik, ami hiányzik, a koncepciós perek gyors lefolyása. A nyomozás alatt (ide értve a várandósság időszakát is) született egy gyermekem, aki lassan óvodába jár és elkezdett beszélni. Valószínűleg az ítéletet már első osztályos tanulóként fogja betűzni.   

Arra kérem a Miniszterelnökségen dolgozó illetékes elvtársakat, hogy vagy működtessék a rendszert a megszokott módon, vagy találjanak már ki valami mást. Azt hittem, hogy az államilag szervezett lopást kommunikációs kormányzással leplező Fidesz ezt a trükköt már nem alkalmazza, mert túl sokszor járatták le magukat és sajnálatos módon az ügyészséget is. Most azonban nyilvánvalóvá vált, hogy sok kreativitást sem a jobboldaltól, sem annak sajtójától nem lehet várni.

Summa summarum, a pártlap és a pártelevízió vádemelésre adott utasítást az ügyészségnek. Mert az ukáz az ukáz. S kétség ne férjen hozzá, hogy fentről jön.

Immáron harmadjára voltam iratismertetésen a stempli ügyben a Központi Nyomozó Főügyészségen. Ha még nem unnák (mert én már nagyon!): ebben az ügyben csalást követtem volna el, mert egy beosztott ezredesem lakáskérelem módosítására ráütöttem az „Egyetértőleg felterjesztem” stemplit. Remélem, értik! Mert én nem. Fogalmam sincs, hogy mire való hivatkozással leszek én csaló. S főképpen mivel fogja ügyész urunk alátámasztani gyanúját velem kapcsolatban. Mert én harmadjára sem találtam bizonyítékot koncepciójához az aktában.

Arra számítottam, hogy az erőteljes ügyészi fellépés hatására a Honvédelmi Minisztérium végre előtalálja a levéltárból a beszerezni indítványozott szervezeti és működési szabályzatokat, melyek bizonyíthatnák, hogy döntéseimet az államtitkárság előkészítette, minden ügyben referálási lap készült. Mire maga a végrehajtás bekövetkezett, addigra 30 – 40 ember kezén is megfordultak a papírok. Ha valami gebasz van, az csak feltűnt volna valakinek! Természetesen minden döntésemért vállalom a felelősséget, mindig a hatályos törvények szerint intézkedtem. Most is.

Eredeti okiratokat sem prezentált a Honvédelmi Minisztérium, az ügyészség meg hozott anyagból dolgozik. Egyszerű fénymásolatokat lobogtat a katonai ügyész, mint perdöntő bizonyítékokat! Hozzáteszem, ez két darab A/4 – es papírka, az egyik az ezredes kérelme, a másik egy mérnök ezredes véleménye a lakásbérleti szerződésmódosításról. Ezen se aláírás, se stempli, se semmi. Sőt, másod példány! Az eredeti „elveszett”.

Hát, csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy a Honvédelmi Minisztérium működése oly mértékben romlott le Hende „Mínusz 100 milliárd” Csaba vezetése alatt, hogy már irattári- és levéltári okiratok sincsenek meg.

                     Keresem, keresem, de nem találom.....        (fotó: MTI)

A meghosszabbított nyomozási határidő arra volt elég, hogy az ügyészség egy általam indítványozott tanút meghallgasson. Persze ezt sem magától tette, hanem a Legfőbb Ügyészség végre megemberelte magát, helyt adott panaszomnak, és kötelezte az eljáró ügyészt a kihallgatás végrehajtására. A tanú - aki államtitkári titkárságom egyik jogásza volt - nem emlékezett a konkrét ügyre. De miért is emlékezne? Naponta több iratanyag is megfordult nála. Magam sem emlékeztem erre a lakásmódosításra. Piszlicsáré ügy. Ha arra gondolok, amikor 2011-ben megláttam a Hír tv Célpont műsorában, hogy Sz. ezredest üldözi a riporter, akkor még fel sem merült bennem, hogy nekem valami közöm lehetne szolgálati lakása kiutalásához, főként jogszabály szerinti kedvezményes megvásárlásához. Aztán valaki, valamikor úgy döntött, hogy van. Így lettem csaló.

Egyébként úgy általában megszoktam már, senki nem emlékszik semmire. Mondhatnám azt is, hogy a Honvédségben a dicső győzelmeknek számtalan hadvezére van, a szarnak azonban soha nincs (főként tábornoki rendfokozattal bíró) gazdája. A félelmek akkor is működnek, ha nincs semmilyen alapja a büntetőeljárásnak. Csak kimaradni, ez a jelszó! Mindenki fél. De nincs is mit csodálkozni, ma már ott tartunk, hogy egyes társadalmi szervezetek a közgyűlésük jegyzőkönyveit megsemmisítik, hogy Magyarország Kormányzója (Szeretett Vezérünk, Viktor) bosszúját elkerüljék a jelenlévők. A VOSZ főtitkára, Dávid Ferenc az Egyenes Beszédben elmondta: „nem készült hangfelvétel, a titkos szavazások eredményét azonnal törlik és arra kérte a hozzászólókat, hogy ne mondják a nevüket.”

Persze azt sem lehet kihagyni a számításból, hogy 7 év után tényleg egyszerűen nem emlékeznek az egykori beosztottak. Mert nem volt a volt főosztályvezető lakásbérleti szerződésének módosításában semmi rendkívüli, és minden a megszokott eljárási rendben történt.

Részemről ennyi, továbbra sem tudok többet mondani, csak hajtogatom, mint nagymama a leveles tésztát: nem követtem el bűncselekményt! S most megint ott tartunk, mint a viszkis dobozos ügyben és a lakásügyben, hogy már megint nekem kell bizonygatnom, hogy nem követtem el semmit, miközben semmivel sem tudják bizonyítani bűnösségemet. Sőt, valójában se híre, se hamva bármiféle bűncselekménynek. Na, ez már a „nemzeti” röhej!

Ezt a nyári hőséget valószínűleg a Legfőbb Ügyészségen dolgozók is megsínylették. Vagy talán elromlott a légkondi? Más magyarázat nem lehet arra a levélre, amelyet a múlt héten a postás hozott a Legfőbb Ügyészségtől. Igen nagy sajnálatomra nem a nagyra becsült és politikai befolyástól mentes Polt Péter – egyetemi éveim alatt liberalizmusáról híres büntető eljárásjogi szemináriumvezetőm – feljelentésemre adott válaszát találtam, hanem egy másik, egyébként általam is ismert katonai ügyészét.

Ebben a levélben ügyészektől szokatlan modorossággal (lehet, hogy kezdhetek félni egy újabb eljárástól?) arról tájékoztatnak, hogy a stempli ügyben a Honvédelmi Minisztérium és/vagy a Központi Nyomozó Főügyészség állományába tartozó ismeretlen személy ellen tett feljelentésemet a Központi Nyomozó Főügyészség kapta meg, hogy legyen kedves intézkedni. Értik, ugye? Holló a hollónak kellene, hogy kivájja a szemét! A Főügyészség a Főügyészség ellen vizsgálódhat. Hát, ez már a normalitás határait súrolja!

Az az ügyészség fog vizsgálódni maga ellen a feljelentésemre, amelynek fedhetetlen vezetője, Keresztes Imre. Akinek az élettársával szemben egy másik ügyészség csalás gyanúja miatt büntetőeljárást folytat (aminek, ha jók a megérzéseim, persze soha nem lesz vége). Az az ügyészség, amelynek tagja esetleg – nagy igyekezetében, hogy megfeleljen a politikai elvárásoknak – maga is vétkezhetett. Mert nagy elánnak összegyűjtött mindenféle terhelőnek látszó iratot és vallomást, de az ártatlanságot bizonyító okiratok beszerzését nem tartotta fontosnak.

Még az is előfordulhat, hogy feljelentésemet a Tábornok ügyben oly „sikeresen” szereplő Waltner Roland katonai ügyész fogja „szakszerűen és részrehajlás nélkül” kivizsgálni. Köszönöm a Legfőbb Ügyészségnek, az üzenetet megértettem: nincs jogom a tisztességes eljáráshoz. A nemzet páriája örüljön, hogy csak három büntetőeljárást indított ellene a Központi Nyomozó Főügyészség! A Legfőbb Ügyészség mossa kezeit, hisz a vizsgálatot elindították, addig meg legyek türelemmel, álldogáljak fél lábon.

2010 óta Magyarországon nem érvényesül a nyomozás során a tisztességes eljáráshoz való jog. Az ügyészség halálra dolgozza magát, hogy a bűncselekmény szikrájának gyanúját megtalálják a politikailag motivált ügyekben. Ha nem találnak, alkotnak egyet. És kínosan vigyáznak arra is, hogy a kreált gyanú ellen ható körülmények még véletlenül se kerüljenek felderítésre, mert az akadályozná a vádemelést. Bár ez sem igaz így teljesen. A bőr nem sül le a képükről, olyan ügyben is vádat emeltek már (lásd. lakás - ügy), ahol egyetlen okirat és egyetlen tanúvallomás sem támasztja alá a vádiratban leírtakat.

Közben pedig – az ügyészségtől és más hatóságtól sem tartva - dolgozgatnak a haverok. A miniszterelnök nagytőkéssé váló barátai közbeszerzéseket nyernek, aztán 800 milliós magán osztalékokat vesznek fel „a cseppet sem túlárazott” állami megrendelések után. Ügyészségünk közben meg azzal szédít itt bennünket, hogy a szolgálati lakását megvásárló ezredes - szerintük - 10 milliós kárt okozott, mert lakását kedvezményesen, a jogszabályok szerint vette meg. Nem szégyellik magukat?

Azt sem tudom, hogy hol kezdjem, hogy a nyájas Olvasó ne zavarodjon már teljesen össze. Az eljáró katonai ügyész, dr. Drávay Balázs főhadnagy amint végzett a szabadságával (ó, bocsánat! Bokros teendőivel.) még tanúkihallgatásra és – immáron harmadszor - iratismertetésre is sor kerülhet. Azokkal az apró bökkenőkkel, hogy kavarodnak a dátumok és az ügyszámok, nem kívánok foglalkozni. Nyilván kapkodnak. Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Kivéve Szeretett Vezérünket, mert ő tévedhetetlen.

Nincs min csodálkozni. A stempli ügy már nem csak rólam, hanem a feljelentőkről és az őket kiszolgáló ügyészségről is szól. A Honvédelmi Minisztérium és/vagy a Központi Nyomozó Főügyészség állományába tartozó ismeretlen személy ellen bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentésemmel érdemben foglalkozniuk kell. Nem lehet élből elutasítani, meg kell hozzá teremteni a jogalapot.

Most aztán beszerzik az iratokat, tanút hallgatnak ki. Képzeljék, még az is megtörtént, ami majd 3 év alatt az ellenem (is) folyó büntetőeljárásokban egyetlen egyszer sem: az ügyészi intézkedés elleni panaszomnak helyt adott a Legfőbb Ügyészség. Dr. Őri Gábor alezredes, legfőbb ügyészségi katonai ügyész arról értesített, hogy panaszomat alaposnak találta: és „Mindezért a panasszal sérelmezett helyzet megszüntetése érdekében a szükséges és indokolt intézkedéseket megtettem”.

A tapasztalt katonai ügyész tudja, hogy a Honvédelmi Minisztérium szervezeti egységeinek saját képi szervezeti és működési szabályzatai nem veszhettek el, azt nem lehet megsemmisíteni. Ezeket az iratokat irattárban kell őrizni. Bizonyára észlelte, hogy az ügyészség szerint bizonyító erővel rendelkező iratok csupán másolati példányban állnak rendelkezésre, nincs egyetlen eredeti irat sem. Meg aztán milyen dolog az, hogy a szerintük terhelő iratok (szerintem egyik sem bizonyítja a vádat, de erről majd a későbbiekben) rendelkezésre állnak, az ártatlanságot bizonyító iratok meg egyszerűen nincsenek: „nem találják; eltűntek; elvesztek; megsemmisítették vagy leselejtezték őket; nem is voltak” változatok léteznek.  

Persze az én feljelentésemre nem úgy jár el az ügyészség, ahogy a holtak aláírását is produkáló ügyvéd, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, vagy volt tanítványom Csampa Zsolt fideszes képviselő feljelentéseinél tette. Ezekben az ügyekben a feljelentés beérkezését követő másnap nyomozást rendelt el az ügyészség. Majd érdekes módon utóbb azért nem nyomoztak a lakás ügyek 98 %-ában, mert nem jelölték meg a feljelentők a jogszabálysértést konkrétan.

Apropó. Csampa Zsoltról is van egy kedves emlékem. Közjogból a Nemzetvédelmi Egyetemen úgy szeretett volna vizsgázni nálam – mert hatalmas elfoglaltságai mellett nem ért rá előadásaimat látogatni – hogy beküldte az indexét azzal az üzenettel, hogy írjak be neki egy jó jegyet. Én meg visszaüzentem, hogy tiszteletben tartom a fideszes képviselő elfoglaltságát, de közokiratot nem hamisítok még a kedvéért sem, jelentkezzen be a vizsgára és legyen is jelen. Nyilván ez sem volt egy jó dobás részemről.

Persze az ember élete nem ilyen kis dolgokon múlik. A kommunikációs kormányzás 3. évében a stempli ügyből ügy lesz. Immár a harmadik. Ahogy az eljáró katonai ügyész elmondta: rengeteg munkája van az ügyben, nem dobhatja ki az ablakon az aktát. Én ezt elhiszem, tényleg elég élénk képzelő erő és az objektív tények figyelmen kívül hagyásával lehet belevarrni ebbe az ügybe először a minisztert (hűtlen kezelés ürügyén), majd aztán a miniszter helyett az államtitkárát (csalás ürügyén). De meg kell, hogy jegyezzem ismételten: egy büntetőügy nem lehet személyes ügy. Ha személyes üggyé válik, akkor elfogultságról van szó. Ilyen például az, amikor a gyanúsítotti kihallgatáson már a vádiratot olvassák fel. Vagy amikor az eljáró ügyész közli, hogy az ügyet valójában korrupciós cselekménynek tekinti.

A minden napra jutó jogtalanságok korában talán fel sem tűnik, hogy miként csinálnak ki embereket, mondva csinált dolgokkal.

Örülhetsz Olvasó, hogy csak olvasod, és nem Te szorongsz. Azt hiszed, ez veled nem történhet meg. Mondom neked, tévedsz. Tudom, hogy az a ganéság, amit velem és családommal tesznek, az példa kell, hogy legyen mindenki előtt azzal az üzenettel, hogy „Te is sorra kerülhetsz!”. Tulajdonképpen még a blogommal is Szeretett Vezérünket, Orbán Viktort és azt a nagyjából húsz embert szolgálom, akik ma élet és halál urai az országban. Elrettentő példám elrettentő hatású: Tartsd a pofád, bármikor, bármivel kicsinálhatunk!