Viszkisdoboz

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt 2013. november 26. napján több mint két órás vallomást tett az ellene és ellenem folyó, lakás ügyként ismert koncepciós büntetőeljárásban.

Emlékeztetem Önöket, hogy a feljelentő – az Orbán kormány nevében eljáró - Budai Gyula volt katonai ügyész, boldog honvédségi lakástulajdonos, a halottakat is aláírásra bíró kiváló ügyvéd, volt leszámolási kormánybiztos, jelenlegi agrárállamtitkár, aki mostanság kartellezés gyanújába keveredett és a legnagyobb lelki nyugalommal osztja az állami földeket saját rokonainak.

Ennek az embernek a több mint 1.400 feljelentése alapján kizárólag a politikai baloldalhoz köthető politikusok és volt állami/önkormányzati tisztségviselők százait vonta habozás nélkül a Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárás alá. A volt állami vagy önkormányzati vezetőket kriminalizálták (bűnügyi nyilvántartásba vették őket), sokakat előzetes letartóztatásba is helyeztek. Az ügyészek a jogállami gyakorlatukat félretették és az 50-es évek szellemét idéző eljárásaikkal akartak eredményt felmutatni politikai gazdáiknak.

A politikai üldöztetés azonban kudarcot szenvedett. Nem azt mondtam, hogy véget ért, hanem azt, hogy bedőlt, mint a nagyágyú. Hiába álltak hadrendbe a csapatok 2010 elejétől, néhány csata kivételével a háborút az Orbán kormány már elvesztette. Kövér László házelnök a napokban azt mondta, hogy az elszámoltatás nem tartozik az Orbán kormány sikerélményei közé. Úgy fogalmazott: „a nagy hó leesett, majd szinte elolvadt”.

Az ellenünk emelt vád is úgy olvadt el, ahogy közeledett az igazság bírósági pillanata. A vád ma csak formailag törvényes, tartalmi értelemben nincs jogász, aki megmondaná, hogy mi ellen is kellene védekeznünk.

Mindig is hittem az igazságszolgáltatásban. Láttam, hogy a bíróságokat – az ügyészséggel ellentétben - nem sikerült bedarálni és a kormánypolitika engedelmes szolgájává tenni. Ha a bíróságokat is megszállták volna a politikai perek budaigyulái, akkor – mint a daliás időkben - én is kértem volna egy kávét meg egy cigarettát a kihallgató katonai ügyészektől, és persze az ügyészek által már megírt vallomásomat. Oszt jó napot!

Ha a jogállam maradékát valami ma még megmentheti, azt csak a bíráknak köszönhetjük. Azoknak a bíróknak, akik személyes függetlenségüket nem adták fel, akik nem voltak hajlandók a váddal egyezően megállapítani a terheltek bűnösségét, hanem megkövetelték a vádirati koncepció mellé a bizonyítékokat és az eljárási szabályok maradéktalan végrehajtását.

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter vallomását (terjedelmi okok miatt) három részletben hoztam nyilvánosságra. Az első részt itt, a második részletet itt, alább pedig a harmadik részletet osztom meg az Olvasókkal.

      Juhász Ferenc honvédelmi miniszter védők társaságában (fotó: Deák Zoltán)

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő:

„IV. Miért és milyen eljárásban engedélyeztem Fapál László szolgálati lakásának megvásárlását?

Tisztelt Bíróság!

A vádiratban szereplő többi körülmény és esemény jogi értelemben is csak akkor válik relevánssá, ha az ügyészség bizonyítani tudná, hogy az első lépés - a közigazgatási államtitkár, lakáshoz jutását korlátozó felmentés, és a határozatlan idejű lakás-bérleti szerződés megkötése - jogszerűtlen volt. Ha a döntésünk jogszerű volt, akkor a további elemek, már irrelevánsak a nyomozati anyagból, még akkor is, ha a vádirattal feleselő vádkiegészítés a tényleges jogszabálysértést már másban látja. De ennek eldöntése most már a Bíróság dolga. A cselekmények valós lefolyásának megismerése, az ok-okozati elemek feltárása, a hamis sejtetések tisztázása érdekében a további vallomást teszem:

Fapál László lakáshoz jutásának, a szakmailag illetékes szervezet által előkészített javaslata alapján született engedélyezéséről szóló 2005. februári döntésemet követően, az áprilisi, Fapál László lakásigénylő lapjának záradékolása után, majd egy évig nem találkoztam az üggyel. Sem formálisan, sem informálisan. Ez, az addigi gyakorlat szerint azt jelentette számomra, hogy a lakásbérlés halad a maga útján, mindenki teszi a hivatali teendőit, nincs probléma, nem kell beavatkoznom semmibe, az ügy megoldást nyert. Bár sem a feljelentő Budai Gyula, sem a vádhatóság nem találta törvénytelennek az apparátus eljárását - legalább is nem szerepeltették a feljelentésben és vádiratban - de a vádat erősítő, a prekoncepciót szolgáló eljárási cselekményeket véltek felfedezni. Ezért annak néhány elemére kénytelen vagyok reagálni.

1.) A Honvédelmi Minisztériumban nem volt szokatlan hogy a döntés-előkészítés, és döntés azonos napra datálva született. Külföldi útjaim kivételével minden nap, szükség esetén akár többször is foglalkoztam a döntésre váró kérdések elbírálásával. Ha valami kormányzati, szakmai, vagy éppen személyes okból fontossá vált, ott a kollégák akár kézben továbbítva vitték az előterjesztést, ami fizikailag maximum ötemeletnyi liftezést jelentett és időben sem lehetett tíz percnél több egyik végéből a másikba jutni. Döntéseim során igényeltem is a gyors folyamatot, és azt, hogy minél hamarébb kapjam kézhez az előterjesztést, mert az volt a biztosíték arra, hogy az előkészítés során releváns körülmények nem változnak meg. (Praxisomban nem egyszer éltem meg, hogy a hosszú, testületi fórumokat igénylő döntési folyamat közben néhány körülmény megváltozott, különösen költségvetési kérdésekben).

Hogy ez a gyors ügyintézés másutt sem szokatlan legyen itt az én személyes példám, amely a mentelmi jogom felfüggesztésére irányuló, Legfőbb Ügyészi  kezdeményezéshez kötődik.

A Fidesz egyik volt prominense, testületi vezetője, momentán Legfőbb Ügyész aláírta - nyilván gondos mérlegelés, alapos megfontolás után - hivatali helyiségében a mentelmi jogom felfüggesztésére irányuló kezdeményezést, majd azt, annak rendje és módja szerint postázták Kövér László házelnöknek a Parlament épületébe. Aki, miután megkapta a postázott anyagot, megismerte a kezdeményezést – nyilván Polt Péterhez hasonló alapos mérlegelés és megfontolás után - írt egy levelet a Mentelmi Bizottság elnökének a Jászai térre, és mellékelve a dokumentumot azt továbbküldte annak rendje, módja szerint. E küldeményt megismerve, a  bizottság elnöke intézkedett, hogy azt, a testülete tűzze a napirendjére, oly módon, hogy ez a kezdeményezés utóbb került napirendi javaslatba.

Tisztelt Bíróság, mindezt karácsony és a téli parlamenti szünet előtt, a jogilag még lehetséges utolsó, egy, azaz egy napon. Ha ez nem így történik, akkor a kiadatásom heteket késik, és a téli politikai uborkaszezonban nem lett volna témája a kliens médiának. Ismétlem, egy napon belül e három jeles, egymástól független, földrajzilag értelmezhető távolságban lévő fórumot sikerült az előterjesztésnek érdemi ügyintézés mellett megjárnia. Ennek fényében nem tudom Fapál László lakáshoz jutása folyamatának egyetlen döntési, előkészítési elemét sem gyorsnak, sem rendkívülinek nevezni. Mint ahogy nem is volt az.

2.) A vádhatóság, hamis megközelítésben azt sejteti, hogy a közigazgatási államtitkár „Egyetértőleg felterjesztem” véleményezése és szignója az előterjesztéseken - azokén is, amelyek részben róla szólnak - haszonszerzési vagy valamilyen néven nem nevezhető, de nyilván indokolatlan és elfogadhatatlan céllal fogalmazódtak meg. Nos ezzel szemben a valóság az, amit már korábban is említettem, hogy ragaszkodtam, ahhoz, hogy az előterjesztéseket nekem jogi laikusnak - úgy terjesszék elő, hogy azon már rajta van a jogszerűséget hitelesítő közigazgatási államtitkári szignó. Wapplerné Ágnes, volt jogi helyettes államtitkár, vagy Fapál László szignója egyet jelentett nekem a „törvényes”, szabályos, szakmai és jogi szempontból megkérdőjelezhetetlen állásponttal.

3.) 2006. elején a hivatali rendben előterjesztették százegy néhány lakás elidegenítésére vonatkozó előterjesztést. A felterjesztésből nem volt nyilvánvaló, hogy Havril Vezérkari Főnök és hivatala látta-e az eladandó lakások papírjait, ezért első feljegyzésemben az Ő véleményét tudakoltam, miközben a kabinetem már jelezte, hogy az egyes címek mögött, kiket is kell értenem, mint a lakásukat megvásárlására lehetőséget kapó személyek. Az előterjesztés lakáscímeket tartalmaz csupán és erről semmilyen más formális vagy informális módon nem esett szó (megjegyzem nem is kellett, hogy szó essék), így a kabinetemtől tudtam meg, hogy több vezető beosztású személy is benne szerepel. Tekintettel arra, hogy a választási kampányban jártunk, nem akartam azt terhelni azzal, hogy kampánydühben fogalmazott vita terhelje a sajtóban a HM megítélését, a döntés kapcsán. Erről a miniszterelnököt is tájékoztattam, mindenek előtt azért, mert el kívántam kerülni, hogy ha protokoll eseményeken, külföldi utazáskor valamelyikükkel találkozik, ne tudja, hogy miről van szó, ha panaszkodnának neki. Egyben tájékoztattam arról is, hogy a mandátumom lejárta előtt még visszatérünk az ügyre. Aláhúzom, hogy nem a javaslat tartalmával, vagy jogszerűségével volt problémám! A tanúk kihallgatása során az illetékes szakemberek alapos és kimerítő indokát adják annak, hogy egy-egy lakás, vagy tömb, miért kerül fel az elidegenítésre tervezett listára, mint ahogy az is nyilvánvalóvá vált, hogy sem én, sem az államtitkár nem járt közbe indokolatlan előny biztosítása, megszerzése érdekében.

Szóval nem a jogszerűséggel, hanem egyszerűen az időzítéssel volt gondom, ezért megjelöltem azokat a lakásokat, amelyek akkori elidegenítése álláspontom szerint zavarokat okozhatott volna. Azokat (a közel 150-ből vagy 8 személy esetében) nem engedélyeztem akkor eladni. Ez az a dokumentum, amelyre ráírtam, hogy „a „vezetői” lakások kivételével”. Idézőjelben, amely a szemantikai szabályok szerint nyilvánvalóan jelzik, hogy nem a jogi értelemben vett vezetői lakásokról van szó. Alapvető tévedés az ügyészség azon megközelítése, hogy minden lakás vezetői, amelybe állami vezető költözik. Hát nem!!

E döntésemről a kabinetfőnökömmel konzultáltam, a miniszterelnököt - mint említettem - tájékoztattam. Az érdekeltekkel viszont nem beszéltem, Őket az okokról sem tájékoztattam személyesen. Természetesen az informális üzenetközvetítés ez esetben is - a kabinetfőnökömön keresztül – megtörténhetett, visszajelzést nem kaptam, ha volt is ilyen, az a tudtom nélküli. E helyütt szeretnék szólni arról, hogy én miért és miként éltem a jogszabályokban nekem biztosított diszkrecionális jogokkal, hiszen nyilvánvalóan az nem lehet korlátlan. Fő- kegy- és hadúri jogokat soha sem kívántam magamnak, de a szolgálati érdekeket szem előtt tartva, használtam meglévő jogosítványaimat. Meggyőződésem, hogy ebben az esetben sem tettem másként és helyesen tettem, hogy így tettem.

Tisztelt Bíróság!

A központi közigazgatás az, amelyik kidolgozza a munka, és szolgálati viszonyokat (is) meghatározó törvények tervezeteit, az ezekhez kapcsolódó szabályrendszert.  Amikor saját életéről és érdekéről van szó, az apparátus természetesen javaslatot fogalmaz meg arra, hogy miként lehetne egzisztenciális és egyéb szempontok figyelembevételével a lehető legjobb hivatali státuszt elérni. A törvényalkotó ezt akceptálva, piramisszerű hivatalokat hoz létre és a juttatási rendszert a különböző hivatali szintekhez igazítja. Elvileg minél magasabb „polcon” van valaki, a közigazgatási, hivatali rendben a felelősségének elismeréséül, erős érdekérvényesítő képessége révén, egyre több juttatásban részesül. A Magyar Honvédség hivatásos állományánál a lakáshoz jutás, sok minden más mellett a pályamodell szerves részévé vált, mely direkt közvetlen célként jelenik meg a szolgálati viszonyt létesítőknél. A hadseregben, maga a haderő és a vagyongazdálkodás is átalakult az elmúlt húsz évben, így már pályája korai szakaszában sokan elérték, hogy kedvezménnyel saját tulajdonú lakáshoz jussanak.

Ki utasított volna vissza olyan lehetőséget, hogy jelentős kedvezménnyel megvásárolja ingatlanát? Kevesen! Az igazság manapság felkent bajnoka, Budai Gyula, katonai ügyészként, Budapest városközponti lakását, szintén nagy kedvezménnyel - a lakás forgalmi értékének töredékéért - vette meg. Igen ám, de nagyon sok, később vezetővé váló katona, a 90-es évek végére, abba a helyzetbe került, hogy törvényesen a hivatali státuszához, családja gyarapodásához, saját igényeihez képest nagyobb honvédségi lakás megszerzéséhez való jogosultságát a korábbi szerzése okán elveszíthette volna. Ezt felismerve teremtettek diszkrecionális jogot a miniszternek arra, hogy a tiltó szabály alól felmentést adjon. Ezeknek  a döntéseknek természetesen vezető beosztású katonák voltak a kedvezményezettjei, hiszen Ők lehettek olyan beosztásban, státuszban, melynek alapján indokolhatóvá vált a miniszter egyedi eljárása.  A hadseregben és minisztériumban, a beosztásban és rendfokozatban meglévő különbségek a hivatali juttatásban és járandóságokban is megmutatkoztak. Ráadásul a mentesítés ténye, sokak számára az erkölcsi elismeréssel, kitüntetéssel volt egyenértékű. Nem véletlenek Havril Úr vallomásában szereplő - egyébként tévedésen alapuló - vélelmek a munka elismeréséről és a lakáselidegenítés összefüggéseiről.

Ez a mindenkori miniszter számára is alapos mérlegelésre és megfontolásra, érdemi döntésre teremtett jogi alapot és adott okot. Így kapott felmentést újabb lakás megszerzésének tilalma alól Végh Ferenc és mondjuk Fodor Lajos egykori vezérkari főnök csak úgy, mint Havril András, vagy bármelyik már felsorolt közigazgatási államtitkár.

4.) 2006. januárjában pontosan tudtam, és ezt bejelentettem vezetőimnek és közvetlen kollégáimnak is, hogy bármi is legyen a választás eredménye, a HM élén csere lesz, mert én újabb ciklusra a miniszterséget már biztosan nem vállalom. Ez természetesen a személyes döntésen túl azt is jelentette, hogy hosszú hónapokon keresztül készültem az átadás-átvételre, pontosan tudtam, hogy milyen állapotban szeretném a minisztériumot majdani utódomnak átadni.

Itt kívánom megjegyezni, hogy nem életszerű, hogy egy távozását bejelentő, akkor még a választási eredményekben bizonytalan miniszter pont ebben az időszakban hoz tudatosan törvénysértő döntéseket. A központi közigazgatás a választások előtt már a szokásosnál is szenzitívebb. A személyes karrierpályák reménye, annullálja a korábbi titoktartási és szolgálati rezsimeket, azaz, minden és annak az ellenkezője a nyilvánosság elé kerül, kampánytémává lesz, pláne még egy tudatos törvénysértés.

Mindezek alapján, miniszterségem utolsó pár hónapjában a legfőbb törekvésem az volt, hogy a rendszer működését tovább erősítsem, stabilitását fokozzam, az elvarratlan szálakat, elvarrjam, meghozzam azokat a döntéseket, intézkedéseket, amelyekben dolgom volt. Nem akartam olyan helyzetet teremteni, mint amit örököltem én, hogy kiürített kasszát, determinált, de befejezetlen döntések sokaságát vettem át.

2006 májusában már tudtam, hogy ki lesz az utódom. Tájékozódtam tőle, hogy van e valamilyen személyügyi döntés, olyan feladat, amelyről azt szeretné, hogy én hozzak döntést. Arról tájékoztatott, hogy Ő nem kíván - a bizalmi és nem csak szakmai feladatokat ellátó közvetlen miniszteri titkárság kivételével - új embereket hozni, a régiekkel együtt akar dolgozni.

Ez azt jelentette számomra, hogy a csapat marad a beosztásában nekem meg dolgom, hogy stabilan sérülésmentesen kiegyensúlyozottan adjam át. Ebből adódóan tudtam, hogy a honvédségi vezetők által lakott lakások elidegenítésével kapcsolatban van még restanciám, és mivel kaptam tapogatózó kérést arra vonatkozóan, hogy döntök e még, ezért a titkárságon keresztül jeleztem: most már nem tartanám méltányolhatatlannak a felvetést. A vezérkari főnök, és a közigazgatási államtitkár nyújtottak be ismételt kérést. Mivel már januárban jogszerű döntés előkészítés során a javaslat megszületett - erről írásos formában az apparátus tájékoztatott - nem volt kétséges, hogy a korábbi döntésem újragondolása és megváltoztatása, jogi értelemben aggálytalan (Ha ezt nem tehettem volna, akkor az apparátusnak az én egyidejű tájékoztatásom mellett, egészen biztosan nem szabadott volna végrehajtania egy törvénytelen döntést. De mivel fel sem merült, hogy akkori döntésem jogellenes, törvénytelen lenne, mindenki tette a dolgát).

Hogy milyen módon és ki készítette elő a döntést, illetve a szükséges előterjesztéseket, nem tudom, de az bizonyos, hogy én  hagytam jóvá. Mivel a kollégáim nem tudták, hogy az utódom számít a munkájukra, talán még azt sem tudták, hogy ki lesz az, ezért a kormányváltáshoz kötődő személyes egzisztenciális bizonytalanságból eredeztetem azt a sietséget, amit - én akkor nem láttam, de az ügyészségi anyagokból kiderült - a döntésem után a konkrét realizálás érdekében tettek.

De!  Ki szeretném, hangsúlyozni, hogy nincs egyetlen tanúvallomás sem - még az ügyészség vádirata sem említ ilyet -, ami ezt jogszerűtlennek tartaná. Akkor nem tűnt fel, csak öt év múlva az ügyészségi papírokból derült ki számomra, hogy nem vonatkozott mindenkire a döntésem azok közül, akinek januárban nem engedélyeztem a lakás elidegenítését.

5.) A HM lakások bérleti díjának megállapítása, az esetleges lakás-beszerzés, az elidegenítésre kijelölt lakások körének feltérképezése, az elidegenítés lebonyolítása, az érték megállapítása nem a miniszter felelőssége, hanem az arra kijelölt szervezeteké. A szervezetek ellenőrzése sem az én feladatom volt, „egyedi megrendelésem, utasításom, kérésem, mint már mondtam, velük kapcsolatban sem volt. Itt kívánom megjegyezni, hogy egyáltalán nem volt szokatlan az, hogy egy-egy költségvetési alcímet évközben, de az elfogadást követően relatíve korán megváltoztattunk. Például, az ez évi, 2013-as, költségvetési előirányzat sokadik csökkentése változást eredményez sokadszor egy-egy tárca fejezeteiben, mint ahogy korábban is egy-egy új körülmény indokolttá tett változásokat. Ekképpen értelmezendő a HM lakáskeretének a változása is.

Dr. Helmeczy László és dr. Dezső Antal védőügyvédek tanácskoznak (fotó: Deák Zoltán)

V. Megjegyzések és észrevételek a vádhatóság által bizonyítékként kezelt meghallgatásokhoz, dokumentumokhoz

Tisztelt Bíróság!

A vádiratban  az Ügyészség, „A cselekmény elkövetését és a vádlottak bűnösségét bizonyítják” címszó alatt  felsorol rengeteg tanúmeghallgatást. Akárhányszor is elolvasom ezeket, egyre jobban megerősödik, bennem, hogy az ügyészség - már korábban említettem - egy nyíltan meg nem fogalmazott, de tendenciájában nyilvánvaló törekvés mentén dolgozott. E helyütt is ki kell jelentenem azt a nyomozás folyamataival alátámasztott feltételezést, hogy itt messze többet szeretett volna az ügyészség: bármi áron kapcsolatot teremteni korrupciós, vesztegetési ügyek és közöttem. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a KNYF ügyészei sorozatosan, mint a kormánypárt politikai munkatársai, mint segítő társadalmi aktivisták jártak el ügyekben és az enyémben is, semmint a törvényesség és csak is a törvényesség felkent és felkészült őrei.

Nyilván nem arról van szó, hogy az eljáró ügyész bármilyen okból maga feledkezik meg a legelemibb szakmai szabályokról, vagy gyárt hamis teóriákat, amihez aztán bizonyítékokat keres, vagy esetleg ne lenne elég felkészült. Nem. Azt gondolom, hogy erre kapott utasítást. A politikai haszonszerzés és kommunikációs szándékok sorozatban írták felül a józanész és tisztességes eljárás szabályait.

Igen ám, de az előzetes tervekbe hiba csúszott! A koncepciót nem támasztotta alá semmi. Azokhoz nem talált érveket, bizonyítékokat a hatóság, ezért meggyőződésem szerint nyílt kormányzati nyomásra kényszerűségből keresett valamit, bármit hogy legalább a bűnösségem látszatát fenntartsa. Ezzel esélyt adva a Budai nevű kormánybiztosnak, hogy az, elszámoltatási babérkoszorút rakjon a saját maga fejére, hogy folyamatosan megsértse személyiségi jogaimat - azzal, hogy Ő nem tesz mást, mint a vádhatóságot, vagy jegyzőkönyveket idézett. Persze olyan hangsúllyal, hogy az már beillett ítéletnek is. És senki nem szólt neki, hogy állj meg ember, mit csinálsz!!? Annyira persze nem volt bátor, hogy kérje mentelmi joga felfüggesztését, amikor a Nyíregyházi Bíróság velem szemben rágalmazás miatt kiadását kérte a parlamenttől. Ezek a fiúk csak falkában bátrak.

Állításaim igazolására, csak egy-két példát említek itt és most!

Még bent ültünk a kihallgató helyiségben a gyanúsításom alkalmával, amikor már az  ügyészség írásos sajtóközleményt adott ki arról, hogy mi történt a szobában. Szerintem ez abszurd és tisztességtelen!

A másik. A periratokból egyértelműen kiderül, hogy a feljelentő Budai Gyula szívélyes hangvételű levelekben érdeklődik arról, hogy miként is áll a folyamatban lévő nyomozás, majd arra a KNYF vezetője Keresztes Úr, szintén szívélyes hangvételű levélben válaszol, Budai feljelentő státuszára hivatkozva. E válaszokat aztán Budai Úr, mint legfőbb bennfentes megosztja a kliens médiával, akik hetekig, illetve az újabb érdeklődő levélben megfogalmazott válaszig napirenden tartják azt a szörnyű bűntettet, amit Fapál Lászlóval elkövettünk. Bizonyára nem csak az én – talán érthető - érzékenységem mondatja velem, hogy ez aligha szokásos, egy jogállamban.

Nincs ez így jól, ezért engedje meg, hogy a - bűnösségemet egyébként egyáltalán nem igazoló, sőt, inkább az ellenkezőjét alátámasztó – tanúvallomások mindegyikére reagáljak abban a sorrendben, amelyben azt a vádhatóság előterjesztette. Mindenek előtt azért, mert a látszat az, hogy van kéttucatnyi tanúja az Ügyészségnek, miközben állítom, hogy egy sincs a vádat alátámasztó. A tisztelt Bíróság felszólításának csak formai módon tett eleget az ügyészség és nem bizonyít semmit!

Ezen a ponton azonban fel kell hívjam a figyelmet arra az eljárási érdekességre, hogy néhány tanú már előre tudhatta, hogy milyen ügyben idézik és mit fognak kérdezni tőle, máskülönben nehezen hihető, hogy becsületes szolgálatban megőszült katonák, a vád tárgyát képező ügy saját „otthoni irattáruk” másolati példányaival mennek el a nagyhatalmú Központi Nyomozó Főügyészségre tanúvallomást tenni azzal a szándékkal, hogy azokat a dokumentumokat az ügyészség rendelkezésére bocsássák. Ezek között olyan is akadt, aki korábbi szakmai beosztása révén - ha itt jogszabálysértés történt - akár felelősséggel is tartozott. Ilyen véletlenek nincsenek! Nem vagyok túl járatos az eljárásjogi kérdésekben, de normál állampolgári jogérzékkel állíthatom, hogy ez nem aggálymentes és akkor finoman fogalmaztam.

A vádkiegészítésben felsorolásra kerülnek az un. okiratok, amelyek állítólag bűnösségünk igazolásának támasztékai. Tisztelettel kérdezem, hogy egy feljelentés, amely nem is a vádbeli állításokat tartalmazva, teljesen más elemeket kérdőjelez meg a döntési folyamatban, mint a tényleges vádirat; az a Hende levél, amely a formálisan jogszerű megfogalmazást tartalmazza döntésünkre és nem jelentett okot arra, hogy a miniszter feljelentsen, mennyire tekinthető bizonyító erejű okiratnak?? Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a HM, mostani tollforgatóinak - akik a Hende-féle levelet fogalmazták - azok a jogászok a mostani felettesei, akik a mi időnkben forgatták a tollat.”

Megjegyzés: Az eljárás jelenlegi szakaszában miniszter úr nem kívánja a tanúvallomások értékelését nyilvánosságra hozni, ne érje az a vád, hogy befolyásolni kívánja a bíróságon 2013. december 10-én és 13-án kihallgatandó tanúkat. Ezért vallomásának ezt a részét nem hozom nyilvánosságra.

 „Tisztelt Bíróság!

Ennyi volt az összes tanúvallomás és bizonyíték. Álláspontom szerint ez semmi a bűnösség igazolásához, de éppen elegendő ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, a vádhatóság egyetlen célja volt, maga a vád, amely nem más, mint ügyészségi asszisztálás aljas politikai szándékokhoz. Ha nem így lett volna - és ráadásul nem lettek volna Budai részéről sürgetések, kommunikációs, vagy egyéb okok miatt - akkor sort kellett volna keríteni a már hiányoltakon túl, Fapál László és az én tanúkénti meghallgatásomra. Akkor elemezni kellett volna a tényleges gyakorlatot a HM-ben és adott ügyben a jogi hátteret, akkor nem kellett volna idézni olyan tanúkat, akiknek nyilvánvalóan nem lehetett közük a HM lakásgazdálkodásához, akkor nem kellett volna az eljárási cselekményeket a kliens média hírigényéhez igazítani.

Tisztelt Bíróság!

A per tárgyát képező lakás tényleges elidegenítésére, már az utódom időszakában került sor. Ha a rendszer bárminemű hibát, törvénysértést észlelt, vagy sejtett volna, akkor bizonyára kezdeményezi a jóváhagyott, de még nem realizált döntés felülvizsgálatát, újragondolását. Mint ahogy kezdeményezte az én időszakomban, több esetben is, melynek eredményeként miniszterségem első hetében milliárdos döntéseket kellett felülvizsgálnom. Nem felel meg a tényeknek tehát, az ügyészség állítása, hogy az új vezetésnek nem volt módja felülvizsgálni döntésemet, mint ahogy azt a nyomozati anyagban állítja. Módja volt a következő vezetésnek, csak oka nem! Ez borzasztóan nagy különbség. Olyannyira nem, hogy hamarosan döntött az általam leállított lakásértékesítés engedélyezéséről. Elképesztő az ügyészség megengedő, mi több empatikus álláspontja ezzel kapcsolatban. De nyilván nem valami személyes szimpátia, vagy elfogultság okán, hanem egyszerűen azért, mert ha nem tenne pontot a folyamatra a miniszterségem utolsó napjára a vádhatóság, akkor bizony e ponton is botladozna a vád.

VI. Záró észrevételek, megjegyzések

A vádemelés és a tárgyalás között eltelt időszak között több kiemelkedő esemény történt, melyek érdemben gyakorolnak hatást az ügy megítélésére.

1. A kormány benyújtotta 2012. november 25.-én a honvédek jogállásáról szóló törvényjavaslatát T/9234. számon. Az előterjesztés 68. §-a következőkről rendelkezik hét évvel a terhemre rótt cselekmény időpontja után: ”E törvény erejénél fogva szűnik meg az állomány tagjának szolgálati viszonya… d.) állami vezetővé történő kinevezéskor…”

A 2012. december 18-án kihirdetett jogszabályt nyugodtan nevezhetjük lex Fapálnak, mivel Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén azzal érvelt, hogy a változtatással megszűnik az a lehetőség, hogy állami vezető katonaként megvehesse  lakását a HM-től, miközben az összes többi „nem vezetői” lakást értékesíteni fogják. A miniszter név nélkül ugyan, de példaként hozta fel e pert és „lakásügyet”, amely Fapál László és az én nevemmel forrt össze.

Mindez azt jelenti, új szabályról lévén szó, hogy idáig, szolgálati viszonya volt a katona állami vezetőknek. A félreértések elkerülése érdekében Hende miniszter, hosszasan érvelte a parlament illetékes bizottsága előtt, hogy az új szabályozás miért jó és kell a régivel szemben. Senki sem gondolta úgy, nem adott neki hangot, hogy a szabályozás fölösleges hiszen vezetőnek meghatározatlan időre lakást biztosítani, és értékesíteni eddig sem volt szabad, hiszen ez az ügyészség alapálláspontja e perben.

Azaz: az IRM, a HM, a miniszterelnökség és valamennyi tárca, - de szíves tájékoztatásul a Legfőbb Ügyész is - megkapta, még a beterjesztés előtt az előterjesztéstét, a parlament döntött róla, akként, hogy mostantól nem lehet állami vezetőnek szolgálati viszonya és, hogy mostantól nem veheti meg a „Fapál beosztású” személy a lakását. Ráadásul, hogy senki el ne bizonytalanodjon, a miniszter morális okokra hivatkozva pont ezt az ügyet emeli ki, melynek eddigi szabályozásán változtatni kell. A logika általános szabályi szerint ezt nem lehet másként értelmezni, mint a nekem 2005.02.11-én felterjesztett kérvény Kunos államtitkár által jegyzett záradékában szerepel. Akkor és a törvénymódosításig hét éven át korrekt és szabályos záradékolás volt : „Kettős jogállás, határozatlan idejű lakáskiutalás…Rendben!” záradék.

2. Talán már nem csak a vádlott személyes okoskodásának tekinthető az érvelés, a bűncselekmény hiányáról - hozzáteszem politikai megrendelésre készült koncepciós eljárásban - hanem elgondolkodtató a Katonai Bíróság 2012. november 18.-án kelt végzése melyben azt állapítja, meg hogy Fapál László szolgálati viszonyának fennállásáig nem lát bűncselekményt, ezért nincs hatásköre az ügy tárgyalására. Igen ám, de Fapál László 2006. március végéig katonai szolgálati viszonyban állt (utána nyugdíjba vonult korkedvezménnyel, törvényesen) az ügyészség részéről törvénysértőnek vélt döntések pedig, 2005-ben történtek.

Az illetékes bíróságot legvégül a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa jelölte ki, érvelésében átvéve a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa indoklásának, utolsó előtti bekezdését, mely szerint Fapál László 2010. márciusa után nem volt már katona, és bűncselekmény addig nem történt.

Ezzel egyet értett a Feljebbviteli Főügyészség is, mondván, Fapál László ezt követően követte el a felbujtást azzal, hogy kérvényt írt a lakása elidegenítésére. Ez nem jelent mást, mint azt hogy az ügyészség szerint, Fapál László egy évvel azután bujtott fel - már civilként - a hűtlen kezelés bűncselekményi tényállásának megvalósítására, a „131/1997. (VII. 24.) ,kormányrendelet szándékos figyelmen kívül hagyására”, mint ahogy és amikor a cselekményt én elkövettem. Értik ugye! Az ügyészség jelen álláspontja szerint, Fapál László egy évvel később bujtott fel arra, hogy én hűtlen kezeljem az állami vagyont egy évvel korábban. Ráadásul mindezt egy munkavállalói kérelem benyújtásával tette.

Ez azért így igazán szép…

3. Jelen ügy érdemének elbírálására ugyan nincs lényeges hatással, de az ügyészség magatartásának hű tükörképe,  eddigi állításaim egyik támasztéka az, hogy álláspontom szerint  országgyűlési képviselői mentelmi jogomat megsértve folytatott a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást hűtlen kezelés és még inkább a vesztegetési ügyben.

A tények a következők: A Központi Nyomozó Főügyészség 2011. február 28. napján – Budai Gyula feljelentése alapján – nyomozást rendel el. Budai feljelentése ismeretlen tettes ellen irányul, de tartalmában engem és Fapált jelentette fel. Nem derül ki, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség ki ellen, és milyen ügyben nyomoz, mert ezt a határozat nem tartalmazza. 2011. április 26. napján a nyomozás határidejét Keresztes Imre főügyész meghosszabbítja. Ekkor már kiderül, hogy hűtlen kezelés és más bűncselekmény miatt nyomoznak, de még mindig nem derül ki, hogy ki ellen. Azonban a határozat szerint már a vádemelés feltételeinek megállapításához kell bizonyítékokat gyűjteniük (ez azt jelenti, hogy van alapos gyanú, ha van alapos gyanú, akkor van elkövető is, mert a vádemelés feltételeihez minimálisan kell egy bűncselekmény és kell egy büntethető személy). Tehát a mentelmi jogot kijátszva nyomoztak.  Ha ezzel kapcsolatosan kétség merülne fel, akkor annak eloszlatására megemlítem Fazekas Géza KNYF ügyész és szóvivő 2013 márciusában, az ATV-nek írt levelét, melyben nem állít egyebet, mint hogy velem szemben a korrupciós gyanú is fennállt, akkor.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2011 júniusában és augusztusában hallgatta meg a Tábornok ügy vádlottjai egy részét (5 fő) tanúként. A jegyzőkönyvek szerint közvetlenül rám, országgyűlési képviselőre és Fapál Lászlóra tettek fel kérdéseket vesztegetési ügyben (ez a nyomozás határidejét meghosszabbító határozatban szereplő ”más bűncselekmény”). Tehát a KNYF bizonyíthatóan nyomozást folytatott ellenem vesztegetési ügyben is.

A Legfőbb Ügyész 2011. december 10. napján kezdeményezi mentelmi jogom felfüggesztését (hűtlen kezelés a kikérő tárgya). Az 1990. évi LV. törvény (5. §) szerint a képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni, és ellene csak az Országgyűlés előzetes jóváhagyásával (azaz a mentelmi jog felfüggesztésével) lehet büntető-, valamint szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni, továbbá büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedést alkalmazni (sérthetetlenség).

EBH2002. 737. II. A mentelmi jog az országgyűlési képviselőt korlátozott védelemben részesíti. A mentelmi jog védelme alatt álló képviselő ellen szabálysértési vagy büntetőeljárás megindítása, illetve folytatása, a tettenérés esetén foganatosítandó őrizetbe vétel kivételével büntető eljárásjogi kényszerintézkedés alkalmazása kizárt.
Minden más a bűncselekmény megelőzését, leplezését, bizonyítását szolgáló egyébként nem a büntetőeljárásról, hanem a rendőrségről szóló törvényben szabályozott intézkedés jogszerű és az országgyűlési képviselő mentelmi joga által nem korlátozott [1990. évi LV. tv. 5. § (1) bek., 1994. évi XXXIV. tv.].

Álláspontom szerint ez is alátámasztja, hogy az ügyészség jogi akadályt nem ismerve gőzkalapáccsal veri szét a az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett közbizalmat, azzal a magatartással, amelyet e perben, illetve e nyomozás során tanúsított.

Tisztelt Bíróság!

A vádat, amelyet politikusok fogalmaztak meg, és amelyet az ügyészség e perben lényegében kontroll nélkül képvisel, tisztelettel kérem, hogy bűncselekmény hiányában utasítsák el. Kérem, hogy ne tévesszék szem elől hogy, erős politikai motivációjú, a jogszabályokkal és egy korábbi gyakorlattal feleselő koncepcionális eljárásról van szó, amely nem a vélelmezett bűncselekményt volt hivatott feltárni és annak súlyához mért büntetés kiszabását kezdeményezni. A cél az igazságszolgáltatás szintjére emelt politikai bosszú, a párthívek igényének kielégítése, mely segíti a kormányzati kudarcok leplezését és biztosítja a felelőst és bűnöst a következő évtizedre. A kormánypárt leszámolási akciótervéhez a vádhatóság nyújtott, a függetlenség látszatával sem foglalkozó álcát, amely egyben végeláthatatlanul idézhető történet az erre éhes média számára.

Pontosan tudom, hogy én itt vádlott vagyok, nem vádló, ekként is fogok a későbbiekben eljárni, viselkedni. Még a látszatát is kerülni akarom annak, hogy politikai vádaskodással szeretnék egy bűncselekmény súlya alól menekülni, vagy ilyen módon kívánnám a bíróság döntését befolyásolni. Ez az ügy nem csak az én ügyem, hanem álláspontom szerint a vád és vádhatóság egyik fontos hitelességi próbája és szemlátomást a média-érdeklődés egyik eseménye.

Szeretném kiemelni, hogy vallomásomban több ponton fogalmaztam meg markáns álláspontot a vádhatóság magatartásával, eljárásával kapcsolatosan. Fenti állításaimat, a szervezetre, annak politikailag elfogult vezetőire, a vádhatóság felülről irányított működésére vonatkozóan fogalmaztam meg, ami nem vonatkozik az eljáró ügyészre. Őt személyében, szakmai önérzetében megbántani nem kívántam. Tudomásul vettem, hogy végrehajtja elöljárói utasítását vagy elvárását.

Tisztelt Bíróság!

Vallomásomat azzal kezdtem, hogy több mint húsz éve vagyok a politikai-közélet aktív szereplője. Ez önmagában is megkövetelte a törvények és játékszabályok feltétlen betartását. Mivel ennek a szerepnek a folytatására készültem még jó néhány évig, nagyon komolyan veszem a vádat, és nem akarok, nem szeretnék a politika, becsület nélküli földönfutójává válni. Ezért ha az elmondottakhoz, vagy a per érdeméhez tartozó kérdései vannak, arra természetesen a legjobb tudásom szerint válaszolok.

Ugyanakkor alá szeretném húzni, hogy egy állampolgárral szembeni minimum méltánytalannak nevezhető ügyészségi eljárás, és az ahhoz kötődő tisztességtelen, nyilvános kommunikáció az ügyészség egyértelmű felelőssége. Idáig nem a klasszikus közvádat testesítették meg, hanem politikai motiváltságú koncepciógyártásban jeleskedtek, oly módon például, hogy egy tisztességes, koherens vádiratot sem tudtak megfogalmazni. Nem kívánok tovább asszisztálni ahhoz, az eljáráshoz, ami szerintem tankönyvek elrettentő példája lesz előbb, utóbb. Ezért a vádhatóság egyetlen kérdésére sem kívánok válaszolni. Normális körülmények között egy vádlottnak kellene restelkednie, de itt nem nekem van szégyenkezni valóm, hanem azoknak, akik ezt az ügyet kreálták.”

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő 2013. november 26. napján vallomást tett a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az un. lakás ügyben. A koncepciós eljárások ügyészsége, a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezeléssel vádolja, engem pedig az arra való felbujtásával.

A miniszter nem lépett félre. Én pedig nem bujtogattam. Vallomásának első részletét itt olvashatják. És most következzék a folytatása.

     Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter a bíróság folyosóján (fotó: Deák Zoltán)

„I. Általános észrevételek, megjegyzések

A vádirat igencsak féloldalasra sikerült. Az ügy szempontjából számos elemében irreleváns, de kommunikációs értelemben hatásos vádat hozott össze az ügyészség, ami azonban: nem tartalmaz semmilyen bizonyítékot, tanúvallomást, a célzatosságra. E súlyos vád igazolására egyetlen mondatot sem áldoz az ügyészség. Az események időrendi feltárása, melyet az ügyészség prezentál, nem teremt semmilyen alapot - még, utalásszerűen sem - a célzatosság bizonyítására. A vádhatóság nem indokolja, hogy ha törvényt sértettem volna - mint ahogy nem sértettem - akkor azt miért tettem? Mi, vagy ki, és hogyan késztetett a törvényszegésre?

A hivatkozott jogszabálysértés téves. Nem állja meg a helyét. A vád szerint Fapál László nem kaphatott szolgálati lakást a HM-től, mert nem katona, hanem állami vezető volt, téves megállapítás. Már az a tény, hogy hosszas huzavona előzte meg annak a kérdésnek az eldöntését, hogy ki az illetékes bíróság, illetve a katonai bíróság állásfoglalása, mely szerint Fapál László nyugdíjba vonulásáig katona volt, ezt igazolja. Na, ha már katona volt, akkor kérdezem ismét: Miért volt jogszerűtlen a szolgálati törvényt alapul vevő eljárásunk? Miért egy kormányhatározatot és miért nem egy kétharmados törvényt kellett volna alkalmaznunk?

A vádirat egyik legfontosabb indirekt állítása, sugallata is hamis. Ez ugyanis a minisztert, és csak is Őt teszi felelőssé egy hivatali eljárásban született döntés jogszerűségéért. Az ügyészség álláspontja szerint azok nem tartoznak felelősséggel, - a világos belső szabályzatok ellenére sem - akik a döntéseket előkészítik, a döntések helyességét szakmai, jogi szempontok alapján ellenőrzik, majd felterjesztik jóváhagyásra. Azok sem felelősek, akik - feltéve, de nem megengedve - a szabályzatok ellenére végrehajtanak egy jogszerűtlen döntést. Már látom előre, hogy ha ez alapján jár el az ügyészség konzekvensen hány és hány minisztert, vezető kormánytisztviselőt fognak a későbbiekben hivatalból megvádolni a közelmúlt állami vagyont érintő döntései kapcsán. Persze, ha konzekvensek akarnak maradni. A KNYF állami kitüntetésekkel istápolt vezetői vajon azok akarnak majd maradni? Persze konzekvensnek kellene lennie, ha az ügyészség nem akar belőlem egyfajta „gyevi bírót” kreálni, aki előtt és után senki és semminemű felelősséggel nem bír kormányzati időszaka döntéseiért.

De nem ez a vádirat egyetlen furcsa momentuma. Ellentmondás, hogy miközben én ülök a vádlottak padján, aközben a vádhatóság követett el az ügyészségi törvény és a büntetőeljárási törvény pontjaiba ütköző tételesen sorolható szabályszegést. Itt csak a példa kedvéért kettőt említenék:

Régi magyar közmondás, hogy: „Akinek csak kalapácsa van, mindent szögnek néz.” Na így van ezzel az ügyészség is… Nem sokat törődött az ártatlanság vélelmével. Gyanúsításomat követően nem tettem vallomást a vádhatóság nyilvánvaló elfogultsága miatt, de a védőmmel együtt olyan körülményekre hívtuk fel a figyelmet, amely minimum megfontolást, vizsgálatot igényelt volna. Noha ígéretet tettek a jogszabályi háttér alapos vizsgálatára, gyanúsítottként történő kihallgatásom jegyzőkönyvében, valamint a gyanúsítással szembeni panaszom elutasításának indoklásában is, ezt nem tették meg. Leírják, hogy a további nyomozás tárhatja fel a panaszomban szereplő észrevételek és indokok megalapozottságát, ezzel azonban semmit nem foglalkoznak, további nyomozás nem volt.  Igen, gyanúsítotti kihallgatásom óta érdemi nyomozást egyáltalán nem folytattak, további körülmények vizsgálatára tett kezdeményezésünket figyelmen kívül hagyták. Mivel az nem szolgálta a vád prekoncepcióját, nem foglalkoztak ügyvédem kérésével, és kérdésével mely a jogszabályok egymáshoz való viszonyával foglalkozott volna. Annak ellenére nem, hogy a jegyzőkönyvben is nyomon követhető módon tettek rá ígéretet. Nyilvánvalóan adósak maradtak az ügy teljes körű feltárásával.

Az ügyészség a nyomozás egészét - nyomozati cselekmények és egyéb jogi aktusok időzítése, a meghallgatott tanúk személye, és a nekik feltett kérdések tanulsága szerint - alárendelte annak, hogy miként lehetne az akkor éppen Kaposváron folyó honvédtábornokokat, katonákat, civileket érintő vesztegetési ügy (sajtó címke szerinti: tábornok per) részévé tenni a jelen eljárást és személy szerint engem. Noha ott a vádirat szerint én nem voltam semmilyen formában érintett, a média azzá tett egy azóta elmeorvosi szakértők által is hiteltelenné tett „bűnbánó” vádlott vallomás-részlete alapján. Eszerint állítólag, Ő átadott Fapál Lászlónak 12 millió forintot, aki négyet, egy viszkis dobozva csomagolva, kivitt a szobából, hogy ez a „főnöknek lesz”, majd a doboz nélkül tért vissza. Hangsúlyozom, hogy ez nem képezte ott a vád részét és azt is, hogy Fapál Lászlót bűncselekmény hiányában mentette fel az első fokú bíróság. De ennek ellenére, az ügyészségi koncepció lényege az volt, hogy Fapál Lászlót, majd abban az ügyben jól elítélik. Azt követően, majd e pert ott lehetett volna folytatni, hogy: …az átvett négymillió forint kenőpénzzel Fapál átballagott hozzám, a miniszteri irodába… azért ballagott át a négymillió forinttal, hogy ily módon ösztönözzön arra, hogy én neki törvénytelen módon, kedvezményeket biztosítsak lakásvásárlásához és kövessek el még sok-sok főbenjáró bűnt.

Ha ezt bizonyítani netalán nem sikerülne, a nyilvánosság számára akkor is elég azt sejtetni, hogy a két ügy között szoros összefüggés van. Szomorúan kell megállapítani, hogy a kaposvári felmentő, elsőfokú ítélet ellenére is, amely szétzúzta az ügyészségi szándékot, nem volt eredménytelen, politikai, kommunikációs értelemben biztosan nem, az ügyészség és kliens média együttműködése. Ha valakinek értelmeznem kellene az eljárás szándékolt elhúzásának, a médiában tematizáltan és hosszan napirenden tartott vád hatását egy politikus életére, akkor azt kellene mondanom, hogy az, maga a karrier halála. Nyílván nagy durranást, ebből adódóan a politikai ellehetetlenülésemet reméltek attól, hogy engem egy vesztegetési ügy, valahányadik rendű vádlottjává tesznek. Igazolja ezt az álláspontomat azon tanúk kihallgatása és az azokról készült jegyzőkönyvek, akik semmilyen módon nem érintettek, Fapál László lakhatása biztosításának előkészítését jelentő folyamatban.

Ennél jogilag már csak kellemetlenebb feltételezés, ha egy bírósági szakaszban, lévő ügyben, „lakásügyi álcával” végeztek törvénysértő módon további nyomozást. Figyelemre méltó körülmény, hogy a PKKB hivatalosan is megkereste a Kaposvári Törvényszéket, Hogy a „tábornokügyhöz” egyesítse ezt a lakásügyet. Nyilvánvaló, hogy az ügyészség a tábornokper vádlottjai között kívánt szerepeltetni! (A katonai tanács ettől elzárkózott, mert ebben az ügyben olyan tanúkat hallgattak ki, akik amott vádlottak, és egy személynek a büntetőeljárásban nem lehet több perjogi pozíciója.)

             Dr. Helmeczy László ügyvéd, Juhász Ferenc meghatalmazott védője

                                                                                      (fotó: Deák Zoltán)

Tisztelt Bíróság!

2002. májusától 2006. június 9.-ig voltam a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere. Feladataimat és felelősségemet, a minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazta, és az általam majd később is hivatkozni kívánt pontok, a jelenleg hatályosban is benne vannak. Itt is említem közbevetőleg, hogy e dokumentumra nem vesztegetett időt az ügyészség, de legalább is mellőzte megemlíteni. Ha megvizsgálta volna, akkor azzal szembesül, hogy a minisztérium, mint közigazgatási szervezet működéséért a közigazgatási államtitkár viselt felelősséget, az előterjesztések jogszerűségéért, pedig, az előterjesztő szakmai szervezet!! Isten ments, hogy a vádlottak padjának meghosszabbítását kérjem, de mégis csak furcsa, hogy azok, akik a vitatott döntést előterjesztették, akik annak jogszerűségéért, szakmaiságáért felelősök voltak, semmilyen mértékben nem osztoznak az én vád szerinti felelősségemben, a vádhatóság álláspontja szerint.

Persze ennek is megvan a logikai oka! Ha ugyan is, az Ő felelősségük is - akár részben – megállapítást nyerne, végképp lehetetlenné válna a velem szembeni hűtlen kezelés vádja. De az ügyészség ebben a Budai nevével fémjelzett nagy elszámoltatási mizériában teljesíteni akarja a politikai megrendelést és előállítja a bűnös ex-minisztert, ami hozza a „hollywoodi” hátteret kamerákat, vakuvillanást, nagy-nagy nyilvánosságot, akár a vádhatóság szakmai presztízse, szakmai, társadalmi hitelessége kárára is.                                    

II. Dr. Fapál László lakásbérletének engedélyezési folyamata, a döntés körülményei

Tisztelt Bíróság!

Mivel a minisztérium egy nagy igazgatási szervezet ezért jelentős jogi apparátust működtet és működtetett korábban is. Miniszteri döntést igénylő kérdések előkészítése a működési rendben az alaprutin szerint a szakapparátus dolga volt, ami a hivatali ranglétrán (főosztály, helyettes államtitkár, olykor vezérkari főnök és közigazgatási államtitkár, miniszteri kabinet) végigmenve jutott el hozzám, jóváhagyásra.

Mint említettem a döntés szakmai alaposságáért, jogszerűségéért az előterjesztő viselte a felelősséget, - működési szabályzat (50. szakasz 4, 5, 6, 7, 8, bekezdés) - a helyettes államtitkár és államtitkár, a szakmai és jogi kontrollt jelentette, míg a kabinetem a szükséges aláírások, formai kellékek meglétét ellenőrizte, az anyag érdemének megismerése mellett, ami a miniszternek szóló referáláshoz kellett. Ezek az SZMSZ-ben rögzített pontok szándékosan a jogi ügyekben laikusnak tekinthető minisztert voltak hivatottak védeni.

Álláspontom szerint a miniszter önmaga elvileg jogszerűtlen döntést nem is hozhatott, mert nem kerülhetett elé olyan előterjesztés, ami jogszerűtlen. Hiszen az előterjesztések jogszerűségének megítélése semmiképpen nem tartozott a döntéshozó felelőségi körébe.  Jelen esetben az én döntési kompetenciám csak a jogszerű mezőben értelmezhető „jóváhagyom - nem hagyom jóvá” állásfoglalás valamelyikével.

Ha netalán lett volna valaha is olyan szándékom - mint ahogy nem volt - hogy előkészítés nélkül magam döntöttem volna, ha az, jogszerűtlen lett volna, akkor azt a minisztérium apparátusának nem lehetett volna végrehajtani.

De! Minimum, írásban kellett volna jelezniük, a jogszabály-ellenességet. Azonban nem volt mit jelezniük. Mivel a vádban szereplő, hűtlen kezelés, szándékos bűncselekmény, ezért azt csak úgy tudtam volna elkövetni, ha jogellenes előterjesztés előkészítésére veszem rá az apparátust, vagy a jogszerű döntési javaslattal ellentétesen döntök, vagy – feltéve, de nem megengedve - megtévesztenek. Esetünkben egyikről sincs szó szerintem. Az apparátust nem kértem, nem utasítottam a döntési javaslat tartalmának, formájának meghatározásával.

Döntésem, - a négy év alatt összesen, (ha) néhány kivétel akadt - mindig megegyezett az előterjesztésben foglaltakkal illetve az abban szereplő valamelyik alternatívával. A fenti tények hangsúlyozása azért fontos, mert az ügyészség nagyon nem akart foglalkozni ezeknek a  körülményeknek a  számbavételével és vizsgálatával. Mindezekkel nem azt állítom, hogy miniszternek ne lenne felelősége. Ó dehogynem! De az alapvetően politikai karakterű! A kormányzati működés rendszerében képviseli a honvédelmi érdekeket, illetőleg a honvédelem területén érvényesíti az általános kormányzati követelményeket.

Fapál László 2004. decemberétől volt a HM közigazgatási államtitkára. Megbízatása előtt is hivatásos katonaként teljesített szolgálatot a HM egyik intézményénél. Előtte Őt személyesen jószerivel, csak hírből ismertem, de imponált, hogy pl. ügyvédként mindig nyert a HM-mel szemben. Híres volt munkabírása, szakmai alapossága, soha nem volt okom kételkedni abban, hogy ami a kezéből kikerül, az, jogszabályszerű. Sőt! Biztos voltam benne, hogy addig nem ad ki a kezéből papírt, amíg, száz százalékig nem biztos annak jogszerűségében. Többször jelezte vezetői értekezleten, hogy jogi kételyek miatt egyik-másik minisztériummal és ezzel - azzal a szervezettel kell egyeztetnie még, ami egyértelműsítette, hogy számára is tabu a jogszerűtlenség.

A sorkatonai szolgálat megszüntetése, a Minisztérium és Vezérkar integrációja akkoriban nagyon sok terhet rakott ránk, minden munkanap hét-fél nyolc körül már vezetői értekezletet tartottam, és sokszor éjszakáztunk bent. Fapál Lászlóval, soha nem beszéltem lakáshelyzetéről.  Soha! Ő személyesen és közvetlenül egyetlen egyszer sem kért segítséget tőlem. Megjegyzem így voltam ezzel a többi vezető beosztást betöltő katonával is. Távolságtartó munkahelyi vezetőként nem bratyiztam, barátkoztam beosztottaimmal. Szociális ügyeikkel, problémáikkal csak az elengedhetetlenül szükséges mértékben foglalkoztam. A vezetők szociális kéréseiket a kabineten keresztül fogalmazták meg, hol írásban, hol valamelyik közvetlen kollégámon keresztül „üzenték meg”, jelezték felém.

A kabinetfőnökömtől értesültem arról, hogy vidéki lakhelye és a főváros közötti kiszámíthatatlan és időigényes közlekedési viszonyok miatt tapogatózó kérdéseket kapott Fapál Lászlótól, hogy milyen lenne a miniszter viszonya egy, a fővárosi lakhatását megoldó kéréshez.

Ekkor kértem a kabinetfőnökömet, Dr. Zámbori Mihály urat, hogy tájékozódjon arról, a szakapparátusnál, hogy van-e ennek törvényes lehetősége! Mert ha igen, van törvényes és szabályos megoldás, akkor megfontolom, hogy hozzájáruljak a megoldáshoz, különös tekintettel arra, hogy a minisztérium integrálása, működtetése sok terhet rakott a közigazgatási államtitkára.

Miután kabinetfőnököm, konzultált a jogi apparátussal és a szakmai szervezettel, melynek korábban éppen Ő volt a vezetője – mint gazdasági ügyeket felügyelő helyettes államtitkár - jelezte, hogy a szakemberek szerint korábbi kedvezmények miatt, melyeket igénybe vett  miniszteri engedéllyel lehet Fapál Lászlót a lakáshoz jutást korlátozó szabályok alól felmenteni, de fel lehet menteni, és jogszerűen lehet felmenteni.

Tekintettel arra, hogy az előző ciklusban az első Orbán kormány idején, boldog és boldogtalan is egyedi döntéssel juthatott bérleményhez – megjegyzem, e gyakorlatot az ügyészség soha, semmilyen körülmények között, se előtte, sem azóta nem tartotta fontosnak vizsgálni - nem találtam méltatlannak, elfogadhatatlannak a kérés felvetését és jeleztem, hogy ha tényleg törvényes, akkor méltányolom és jóváhagyom.

Ez az eljárás tudniillik a kabineten keresztüli „tapogatózás” szokványos volt, különösen az igazgatási és katonai vezetők tekintetében, mert így elkerülhető volt, hogy egy nemleges miniszteri vélemény, döntés belső nyilvánossága rombolja adott vezető tekintélyét, vagy a nemleges döntés, következtetésekre adjon okot a vezető érdekérvényesítő képességére, és ha valahol, hát egy olyan erősen strukturált szervezetben mint a HM, erre bizonyosan szükség volt. Itt is meg kívánom jegyezni, hogy szigorú pedantériával ügyeltünk arra, hogy eljárásaink, intézkedéseink jogszerűek legyenek! Erre talán a legjobb bizonyíték, hogy a jelenlegi honvédelmi vezetés több tíz millió forintot, időt, energiát fordított miniszteri tevékenységem ellenőrzésére, úgynevezett átvilágítására, s egyetlen esetben sem tudott, pedig nagyon akart ellenem eljárást kezdeményezni.

Kabinetfőnök Úr, álláspontomról a következő napokban tájékoztatta Fapál Urat melynek eredményeként, egy-két héttel később találkoztam a konkrét beadvánnyal és az ahhoz csatolt szakmai és helyettes-államtitkári záradékkal, valamint miniszteri döntés-tervezettel, melyet szignáltam. (Az alapvádirat szerint ezt nem tehettem volna!) Ennek formájára, módjára, tartalmára vonatkozóan sem direkt, sem indirekt módon kérést, javaslatot, elvárást, utasítást nem fogalmaztam meg, sem közvetlenül, sem Zámbori Mihály kabinetfőnökön, sem máson keresztül közvetve. Ennek azért van jelentősége, mert a vád képviselői nem tartották fontosnak meghallgatni  a lakásügyekben megítélésében stratégiai szereppel kabinetfőnököt, dr. Zámbori Mihályt, és azokat az embereket, akik a jogi szervezetben dolgozva indokát adhatták volna, hogy miért, mi alapján alakult ki a HM bírált gyakorlata. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a tényeken alapuló vallomásuk szembe ment volna az ügyészségi prekoncepcióval.

A fent említett előterjesztésben az szerepelt, hogy a felmentés jogszerűen megadható, a kettős jogállásra tekintettel. Pontosan tudtam, személyes és hivatali kapcsolatunk okán, hogy Kunos úrnak, vagy az általa vezetett szakmai szervezetnek, ha lett volna bármilyen kétsége, kifogása, észrevétele a kéréssel kapcsolatosan, akkor arról tudnék. Kétségem nem fért hozzá, hogy a saját kezű szignóm egy szabályos eljárás egyik korrekt döntési pontja.

Megjegyzem, korábban olyan tájékoztatást kaptam, hogy a HM két korábbi közigazgatási államtitkára, Fapál László hivatali elődjei, akik katonaként kerültek erre a posztra, kinevezésre (az első Orbán-kormány második HM-es közigazgatási államtitkára és a Medgyessy-kormány első HM-es közigazgatási államtitkára) szintén hasonló módon jutottak lakáshoz, azaz egyik esetben sem kérték a kancellária engedélyét, hanem hivatásos szolgálatuk alapján jutottak határozatlan idejű bérleményhez. Föl sem vetődött egyik esetben sem, hogy az általuk bérelt lakás un, vezetői lakás lenne. Azt senki nem kezdeményezte, azt senki nem hagyta jóvá, azt senki nem hirdette ki, ellentétben azzal a lakással, amelyet én használtam miniszterségem idején. E tény hangsúlyozására azért van szükség, mert a vádkiegészítésben hamisan szerepel, hogy a Fapál-féle lakás vezetői lakás lett volna. Ezt a tényt a nyomozati anyagban szereplő vallomások is megerősítették. (Számos más példa is van a rendszerváltás óta legalább tucatnyi, de csak az ugyan olyan beosztású személyeket említettem itt és most, mert az Ő esetük igazolja a HM eljárásaiban mutatkozó kormányokon átívelő következetes gyakorlatot.)

Mint törvényalkotó az országgyűlésben korábban részt vettem a szolgálati törvény vitájában és emlékeztem azokra a érvekre, amelyek ott elhangzottak. Miniszterségem alatt módosítottuk, majd a jelenlegi kormány által előterjesztve újra szabályoztuk a szolgálati törvényt, de egy szándék biztosan nem változott. Nevezetesen: „nem járhat rosszabbul a többi katonánál az a katona, aki vezető állami beosztást kap”. Ez egyébként, mint előterjesztői szándék szó szerint benne szerepel a törvény adott paragrafusának indoklásában is. Ellentétben a jogalkotói szándékot tudatosan elhallgató, esetleg félreértelmező ügyészséggel, én, mint akkori jogalkotó, pontosan ismertem és ismerem az akkori szándékokat. Mi több, hangsúlyozom, aktív részese voltam a törvény vitájának.

Szeretném aláhúzni, hogy Fapál László kérvényében, nem szerepelt a határozatlan idejű lakásbérletre szóló utalás. Ő ezt nem kérte, nem említette. Sem a szakmai referens, aki egyben saját bevallása szerint is az előterjesztést készítette, sem a lakásbizottság elnöke, egyben helyettes államtitkár nem állította, nem is állíthatta, hogy utasítást, kérést kapott volna a határozatlan idejű lakáskiutalásra vonatkozóan. Ellenben állították, hogy rutinszerű eljárásban, a korábbi gyakorlatnak megfelelően, állításuk szerint jogszerű döntésre „formaszöveget” javasoltak a miniszternek. Az ügyészség nem gondolkodott azon, hogy mit jelenthetett a „formaszöveg” kifejezés a vallomások szövegében. Szerintem a korábbi gyakorlatra építő egyértelmű eljárást, mindenképpen jelenti. 

Nos, álláspontom szerint ez is határozottan cáfolja az egyébként sem igazolt szándékos és célzatos miniszteri törvénysértést, károkozást. Talán nem véletlen, hogy nincs egyetlen más tanúvallomás, sem okirat, vagy bármi a bizonyítékok között, amely az ügyészség álláspontját támasztaná alá. Ellenben van tanúvallomás, és az utód minisztérium nyilatkozata. E dokumentum, melyet Budai Gyulának írt a Hende Csaba regnáló miniszter a lakásügyek értékeléséről, és amely „formailag jogszerű” állítást tartalmaz, része a nyomozati anyagnak, azokkal a vallomásokkal együtt, amelyek szabályosnak ítélik az eljárást. Az sem véletlen, hogy miközben Hende miniszter állítólagosan 100 tényállás alapján tett feljelentést korábbi törvénysértések vélelme okán, ez az ügy nem szerepelt közöttük. Közvetett bizonyítékául annak, hogy a HM töretlen gyakorlata, jogszabály-értelmezése alapján született a döntés, amelyben, ismét aláhúzom, nem érhető tetten semmiféle vezetői, miniszteri szándékosság és célzatosság, kényszer, vagy valami más befolyásolás, amely eltérítette a döntés-előkészítőt. Egy célom volt akkor; megoldani, természetesen jogszerűen megoldani, egy, a munkát, terhelő problémát.

Az ügyészségi eljárás kapcsán ismételten meg kell említenem, hogy nem hallgatták ki volt kabinetfőnökömet, aki nyilvánvalóan számos (rész) cáfolatát tudta volna adni a vádhatóság hipotézisének, aki civilként - Budai Gyula feljelentő állításával ellentétben - nem volt részese semmilyen nemű lakásjuttatásnak! Ellentétben az első Orbán kormány hasonló beosztású, szintén civil emberével. Vajon miért nem hallgatták ki tanúként? Mi is a céljuk meghallgatásának mellőzésével?

Nem hallgatták ki a volt helyettes jogi államtikárunkat vagy  a jogi főosztály vezetőit sem, pedig a jogi gyakorlatról a HM-ben honos eljárásokról, jogszabályok értelmezéséről autentikusabb véleményt tudtak volna megfogalmazni bárkinél.

Kihallgatták viszont csak az elrettentő példa kedvéért a HM protokoll szervezetének volt vezetőjét, aki 2005-06-ban már a Tatai dandár parancsnoka volt Huszti Andrást, aki oly távol volt a lakásügyi döntés-előkészítéstől, hogy ezen az alapon a HM teljes személyi állománya és a teremben ülő bármely személy is kihallgatható lett volna. Vajon miért tette ezt az ügyészség, mi céljuk volt vele?

Kihallgatták Takács István urat, aki a HM nemzetközi rendezvényeit szervezte az inkriminált időszakban.  Vajon a vádhatóság szerint milyen információkkal rendelkezett, rendelkezhetett Fapál lakáskérelméről?  Mi céljuk volt vele? (Csak zárójelben jegyzem meg, a későbbiekben még visszatérek rá, hogy Huszti és Takács urakat szintén felmentette a Kaposvári Bíróság első fokon! )

A vádhatóság nem kért információt a volt titkárságom egyik tagjától sem, pedig rajtuk keresztül lehetett, a szó fizikai és ügykezelési értelmében is engem megközelíteni. Nem kért  a HM-től vagy a Kancelláriától információt arra vonatkozóan, hogy korábban mikor, kitől, milyen jogszabályi hivatkozással kértek, kaptak engedélyt állami vezetők lakáshoz juttatása során.  Vajon miért nem? Persze a kérdés csak költői! Aki csak kicsit is tájékozódik, az pontosan tudja, hogy miért! Mert kiderülne, hogy az eljárásunk adott, és vitatott ügyben nem egyedi, hanem a korábbi gyakorlatot tükröző döntés volt! Szerintem egyértelmű a válasz; Mert nyilvánvalóvá válna, hogy kilóg a lóláb..                                                   

III. A jogi helyzet és a lakás kiutalások korábbi gyakorlata

Tisztelt Bíróság!

Fenntartom, hogy miniszterként, (jogi) laikusként szakmai, politikai és személyzeti döntéseket hoztam. Nem kellett vizsgálnom az előterjesztések jogszerűségét. Azért sem, mert semmi okom nem volt a bizalmatlanságra atekintetben, hogy az előttem heverő, jogszabályszerűnek tartott döntés-előkészítés jogi helyességében kételkedjek. Elvileg és gyakorlatilag is így láttam helyesnek. Most azonban arra kényszerülök, hogy a jogi hátteret megvilágítva érveljek igazam, igazunk mellett. Ügyvédem korábbi beadványainkban kellő alapossággal mutatott rá a vád tarthatatlan voltára, a jogi megalapozottság teljes hiányára, de nekem is fontos ezek korrekt számbavétele és megismétlése.

Az ügyészség álláspontja rendszertani, dogmatikai és a kialakult joggyakorlat szempontjából sem helyes:

1.) Csak mondvacsinált ellentmondás, hogy Fapál László - akinek fővárosi lakhatását oldottuk meg a döntéssel, amit hoztam - hivatásos katonai szolgálati jogviszonyban állt, s egyúttal állami vezetői pozíciót töltött be. A szolgálati jogviszony alapján szolgálati lakásra, az államtitkári pozíciója alapján, pedig hivatali lakásra rendelkezett igényjogosultsággal. A kérdés az, hogy igényjogosultságának teljesítésénél a katonai szolgálatra, vagy pedig az állami vezetőkre vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. A már hivatkozott jogszabályi rendelkezések és értelmezés alapján nyilvánvaló, hogy:

a közigazgatási államtitkár egy különleges jogállású köztisztviselő, akinek jogviszonyára a köztisztviselői törvényt és az államtitkárok jogállására vonatkozó törvényt együttesen kell alkalmazni;

a hivatásos katonai szolgálat egy sajátos közszolgálat, amelynek jogi szabályit a köztisztviselői jogviszonyra vonatkozó jogi normákhoz képest speciális szolgálati törvény tartalmazza;

az állami vezetővé kinevezett katona megtartja katonai szolgálati jogviszonyát, következésképp – azoknak a jogoknak a kivételével, amelyeknek gyakorlását maga a szolgálati törvény zárja ki - gyakorolhatja a szolgálati jogviszonyból fakadó jogait; E ponton ismét emlékeztetek a szolgálati törvény indoklásában szereplő érvre, „…nem járhat rosszabbul…”;

minthogy Fapál László az államtitkári pozíciója alatt kétségtelenül hivatásos katonai állományba tartozott – csupán a szolgálatát látta el a Honvédség szervezeti rendszerén kívül – szolgálati viszonyából fakadó jogosultságainak megállapítására nem a köztisztviselői törvényt és ahhoz kapcsolódó jogszabályokat, hanem a katonai szolgálatra vonatkozó törvényt kell helyesen alkalmazni. Érthetetlen, hogy a katonai bíróságok állásfoglalása dacára, hogyan állíthatja az ügyészség, közvetetten hogy Fapál László akkor „csak államtitkár” volt?

2.) Senki nem vitatta még, hogy Fapál László hivatásos szolgálati viszonya fennállt. Ő katonaként volt állami vezető. Más katonaként külügyes, megint más katonaként bíró, ügyész és még sorolhatnám.

A Honvédség szervezeti rendszerén kívül akár vezetői, akár szakmai beosztásban lehet a szolgálatot teljesíteni. A szolgálatteljesítés folyamatos, vagyis a katonai szolgálati jogviszony nem szűnik meg, és nem módosul. A fogadó szervezetnél folytatott munkavégzés szabályait és a katonai szolgálat teljesítésének szabályait – hangsúlyozottan a munkavégzéshez illetőleg a szolgálatteljesítéssel köthető szabályokról van szó - a vezénylésre vonatkozó rendelkezések integrálják. A vezénylés általános szabályai egészülnek ki az állami vezetővé kinevezett katonára vonatkozó speciális szabállyal, miszerint rendfokozatát nem használhatja, s illetményét nem a vezénylés szabályai szerint megosztva, hanem a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani.

A szolgálati beosztáshoz, illetőleg a szolgálatteljesítéshez közvetlenül nem köthető juttatások változatlanul megilletik a Honvédség szervezeti rendszerén kívül szolgálatot, teljesítő katonát is. Közvetlenül a hivatásos szolgálati jogviszony fennálláshoz köthető alapvetően a Honvédség által nyújtott, vagy támogatott egészségügyi, szociális és jóléti támogatásokon kívül a lakhatási támogatás, ezen belül a szolgálati lakásra való jogosultság is. A szolgálati lakásra való jogosultság a katonai szolgálat teljes időtartama alatt fennáll, függetlenül attól, hogy a katona a szolgálatát a hadsereg szervezeti rendszerén belül gyakorolja, vagy azon kívül. Érthetően! A törvényszékek katonai tanácsainak tagjai hivatásos katonák, honvédségi szolgálati törvény szerint jogosultak szolgálati lakásra, s nem a foglalkoztató szervezet (bíróságok) státusztörvénye alapján kapnak lakhatási támogatást. Hasonló a helyzet ma már a katonai ügyészek esetében, akik az ügyészségi szervezetrendszeren belüli katonai szolgálatot teljesítenek. Ha egy hivatásos katona – állományviszonyának megtartása mellett nagyköveti kinevezést kap, nem veszti el a meglévő szolgálati lakására való igényjogosultságát, sőt lakáscsere kérelem alapján akár új szolgálati lakást is kaphat.  Azt hiszem érthető; ha az ügyészség értelmezését fogadnánk el, akkor mint jogalap nélkülit visszakövetelhető, visszakövetelendő számos katonai , állami vezető, katonai bíró és ügyész lakása, melyet a HM-től kapott. Ezek közzé tartozna Budai Gyula volt katonai ügyész, párszázezerért megvett belvárosi lakása éppen úgy, mint Fodor Lajos volt államtitkár, vagy mások, sokak lakása.

3.) Mint azt korábban már említettem természetesen ismertem azt a gyakorlatot, amely alapján a HM katonai szolgálati viszonnyal rendelkező állami vezetői és a „polgári” állami vezetők jutottak lakáshoz. Ha valahol, és valamikor igen, akkor a civil vezetők korábbi lakáshoz-juttatásánál, illetve annak ellenőrzésénél az ÁSZ-nak, az ügyészségnek, vagy más kontrollt gyakorló szervezetnek lett volna igazán dolga, vizsgálandó a juttatás jogalapját. Lévén ezt korábban nem firtatták, nem kifogásolták, a nyilvánosság sem „kapta fel” nyilvánvalónak tűnt, hogy azért mert törvényes. No, ha azoké a civil vezetőké törvényes volt, akkor a katonáké pláne! A Honvédelmi Minisztérium vezetőinek szolgálati lakásellátására vonatkozó eddigi gyakorlatot, különösen annak jogalapját, soha senki sem kérdőjelezte meg.

Mindezekre tekintettel nekem, mint miniszternek semmi okom nem volt arra, hogy a szakmai szervek által előterjesztett, a szolgálati lakás határozatlan idejű bérleti jogviszonyának létesítésére irányuló döntés jogalapjában kételkedjek. Az, az állítás pedig, egyenesen merésznek – mit ne mondjak - vallomásom elején megfogalmazottak szerint politikai indíttatásúnak minősíthető, hogy ezt egy évvel később meghozandó, jogellenes döntés céljából tettem!

Ezzel a védői érvelésével összhangban lévő, azzal egészet alkotó okfejtéssel azért voltam kénytelen foglalkozni, mert ennek megítélése egyrészt eldönti a velem szembeni vádakat, másrészt eldönti annak a jogszerűségét, hogy az államélet tucatnyi területén dolgozó katonáknak ágazati törvényekben szabályozott juttatásaikon kívül kapott, a szolgálati jogviszonyukból eredeztethető juttatásaik törvényesek voltak vagy sem. Világosabban fogalmazva: Ha engem ez alapján marasztal el a bíróság, akkor visszakövetelhető, visszakövetelendő minden juttatás, amit a vezényelt katonák a szolgálati jogviszonyuk alapján kaptak a vezénylés idején a HM-től, vagy más fegyveres szervtől. Hogy, hogy nem, a vádhatóság ezeket nem gondolta végig és nem firtatta. Eljáró ügyész miért nem kezdeményezett semmisségi, vagy egyéb eljárást azokkal szemben, akik hasonló módon kaptak juttatást? Miért nem érdekelte a többi és ez az egy, miért igen?”

Folytatása következik. Holnap.

Hát elkezdődött végre a lakás ügy tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter a tettes, én a felbujtó, a civil bíróságon a vádat főügyészségi katonai ügyész képviseli, és a vélelmezett bűncselekmény hűtlen kezelés.

Az ügynek az ad különös pikantériát, hogy a feljelentő az a Budai Gyula, aki néhány éves katonai ügyészi pályafutása alatt – szintén katonai szolgálati viszonya alapján, mint én - szolgálati lakást kapott Budapest belvárosban (V. kerület, Balaton utca) és azt a piaci ár töredékért megvásárolta. Fél millát sem fizetett érte. Most engem vádolnak azzal az ügyészek, ami Budainak törvényes volt.

Megszoktuk már. Ha ők csinálják törvény, ha mi csináljuk börtön.

                A miniszter és államtitkára a vádlottak padján (fotó: Deák Zoltán)

Az első tárgyalás óta 6 hónap eltelt, így újra ismertetnie kellett az ügyésznek a vádat. Egységes szerkezet híján három különböző okiratból próbálta meg összeollózni szóban a vádat a katonai ügyész. Egységes szerkezetbe azért nem foglalták, mert nem kötelező – mondta. Úgy döntöttünk, hogy nem kérjük a tárgyalás elhalasztását, mert ezt a vádat harmadjára sem sikerül majd összerakni, így kértük a bíróságtól, hogy kezdje meg a bizonyítási eljárás lefolytatását.

A bíróság előtt kijelentettük, hogy a katonai ügyész kérdéseire és a bíróságon keresztül intézett áttételes kérdéseire sem válaszolunk, mert az ügyészség egy koncepciós vádat fogalmazott meg velünk szemben és a tisztességes eljárás szabályait a nyomozás során megsértette.

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, I. r. vádlott vallomást tett a bíróságon. A miniszter 26 oldalas írásbeli vallomását – hozzájárulásával – három részletben fogom nyilvánosságra hozni, annak nagy terjedelme miatt. A miniszter egy órán keresztül válaszolt a bíróság kérdéseire, majd én következtem, a II. r. vádlott.

Elmondtam, hogy a vádat nem értem. Felbujtói elkövetési magatartásom a vádirat első változata szerint abban áll, hogy kérelemmel fordultam munkáltatómhoz, a vádkiegészítés óta pedig abban áll, hogy – a vádhatóság szerint – nem szolgálati, hanem vezetői lakást kaptam, amit nem lehet elidegeníteni, és azt kérelmeztem eladni a minisztertől. Kifejtettem, hogy egy kérelmet nem lehet felbujtásként értékelni, a vezetői lakás pedig ügyészi kitaláció, mert a HM lakásgazdálkodási szervezet vezetője nem nyilvánította jogi aktussal a HM által beszerzett lakást vezetői lakássá. Nekem az iratok és a tanúk vallomása szerint is szolgálati lakásom volt.

Ezután vallomást tettem és a bíróság kérdéseire válaszoltam. Vallomásomat a miniszteri vallomás után nyilvánosságra hozom.

Ezt követően a bíróság iratokat ismertetett, majd meghallgatta a feleket a tanúbizonyítási indítványokról. A katonai ügyész azt indítványozta, hogy elég felolvasni, nem kívánja meghallgatni a vádlott tanúkat (ezen, miért nem csodálkozom?), valamint azokat a személyeket, akik nem vettek részt közvetlenül a HM ingatlangazdálkodásában. A bíróság védői indítványra elrendelte a HM volt kabinetfőnök, helyettes államtitkár tanúkénti kihallgatását, amelyet a nyomozó hatóság nem tartott szükségesnek.

És most következzék Juhász Ferenc a Magyar Köztársaság volt honvédelmi miniszterének vallomása:

 „Tisztelt Bíróság!

Meggyanúsításomhoz kötődően, a Központi Nyomozó Főügyészségen (a továbbiakban: KNYF), 2012. február 9.-én először és utoljára volt alkalmam - a részletes vallomás megtagadása ellenére - ismertetnem álláspontomat az ügy kapcsán, amely  azóta sem változott, ellentétben a váddal. A vád nyilvánosságra kerülése óta több mint fél százszor jelent meg, híradásokban, cikkekben az ügyészségi vádiratra alapozott, és a kizárólag arra alapozott tudósítás, jelen ügyről. Egyetlen egy alkalommal nem volt lehetőségem arra, hogy érdemben válaszoljak a vádiratban, majd annak pontosításában szereplő állításokra. Ez az első alkalom, amikor a bíróság előtt és a nyilvánosság képviselőinek jelenlétében fogalmazhatom meg véleményemet.

Élve törvény adta jogommal, mindenre kiterjedő, részletes és érdemi védekezéssel kívánok élni, és igyekszem bemutatni a büntetőeljárás anomáliáit, melynek során talán nem csak számomra, hanem a bíróság számára is nyilvánvaló lesz a vádhatóság abszurd eljárása. Tekintettel arra, hogy egy zárt tartalmi és logikai rendben kívánom védekezésemet ismertetni, ezért - bár kenyerem a szabad beszéd - vallomásomat felolvasom, egyben a bíróságnak a nyomon követést, a jegyzőkönyv-vezetőnek a rögzítést, egy-egy másolati példánnyal segítem.

Tisztelt Bíróság!

Több mint két évtizede vagyok aktív részese a politikai közéletnek. Közel húsz éve dolgozom országgyűlési képviselőként. Felnőtt korom óta politikai, közéleti, állami tisztségeket töltök be. 2002-től négy évig voltam Honvédelmi Miniszter és vezettem a Kormány Nemzetbiztonsági Kabinetjét.

Választott politikai közösségemben, évtizede töltök be vezető pozíciót. E feladatok, funkciók mindegyike megkövetelte a feddhetetlen magatartást a törvények tiszteletét, az emberi méltósággal és szabadsággal kapcsolatos alázatot. Mindezekből adódóan is életem, életvitelem és munkám, a politikusoknak „kijáró” nyilvánosság és az erős közösségi kontroll miatt transzparens. Vagyonbevallásom az országgyűlés honlapján, a jogintézmény kialakulása óta, közszemle tárgya.

Az elmúlt években sokan dolgoztak azon, hogy valami hibát, szabály- vagy törvényszegést találjanak, tevékenységemben, munkánkban. A jelenlegi kormánypártok és a kormány, az őket feltétel nélkül kiszolgáló ügyészség, de legfőbbképpen a jobboldali sajtó, a kliens média, kampányt folytatott és folytat számos baloldali politikus, valamint jelenlegi, vagy egykor volt munkatársaik ellen. Céljuk – sajnos - alapvetően nem az igazság feltárására, hanem a politikai ellenfelek ellehetetlenítése, a közéletből való kiszorítása volt és jelenleg is az. Az elszámoltatási kormányzati „cirkuszban” sokszor az volt az érzésem, hogy ha nem is találtak törvény- vagy szabályszegést, kreálni akartak igazolandó az igazolhatatlant. A nyomozó szervek, az ügyészség - ha csak finoman fogalmazok is, márpedig úgy fogalmazok -, bármi áron meg akar felelni a politikai akaratnak, mert egy, vagy több „nagyobb politikai trófeát” államtitkárt, minisztert fel akarnak mutatni, mint bűnöst. Egyéni pechem, hogy ezt a személyt most bennem, illetve egykor volt munkatársamban találták meg.

Szomorú tény, de az, hogy úgy sikerült az ügyészséget kormányzati irányítás és felügyelet alá helyezni, hogy ehhez egyetlen jogszabályt sem kellet módosítaniuk, azok közül, amelyek egyébként az intézmény függetlenségét garantálják. Egy-két kinevezés, kitüntetés, a fenyegetés fenntartása elegendővé lett ahhoz, hogy dacára törvényeknek, írott és íratlan szabályoknak az ügyészség - és ezt a későbbiekben példák sokaságával kívánom alátámasztani – politikai akarat szolgája legyen. Én a vádhatóság működését szabályozó törvények meghozatalában részt vettem, de nem emlékszem olyan törvényhozói akaratra, amely a vádhatóságot felhatalmazná a törvények feletti szerepre, a nem csak hogy méltányolható, hanem a tényleges körülmények figyelmen kívül hagyására, a gyanúsítottak nyilvánosság előtti lejáratására, még mielőtt azok érdemi védekezést fogalmazhatnának meg. Márpedig ebben a büntetőeljárásban,  ez történt.

Sajnos, a bűnösség alázó stigmájához ma már elegendőnek tűnik egy bíróság elé állított politikus. Elitélt politikusra nincs is szükség. A jobboldali sajtó, és a kézi vezérelt közszolgálati média majd „kivégzik” az illetőt, a tények elhallgatásával, és a vádirat folyamatos szajkózásával. 

Nem állítom, hogy hibátlanok voltunk a minisztérium vezetésében, de állítom, hogy nem egyszerűen a törvényesség látszata, hanem a törvényesség maga, határozta meg döntéseim, döntéseink kereteit.

Családom és egy politikai közösség várja azt a döntést, mely igazolja, hogy eljárásunk a Honvédelmi Minisztériumban, szabályszerű volt, e váddal a becsületemen esett folt orvosolható és a napi politikai küzdelemből történő diszkvalifikációm, melyet e per eredményez, csak rossz emlék marad majd csupán.

Bíróság előtt vádlottként, most állok először és hiszem, az ügyem lezárását követően azt mondhatom, hogy utoljára.

Az ellenem benyújtott vádiratban szereplő ügyészségi okfejtés lényege a következő:

Az ügyész az önellentmondásban maradt vádirattal és annak kiegészítésével az én jogellenes elkövetési magatartásomnak tekinti azt a tényt, hogy munkatársaim szakmai kontrollja mellett, Fapál László kérelmére - jogszabályban megállapított hatáskörömben - úgy mentettem fel - a HM illetékeseinek előterjesztése alapján - a szolgálati lakásbérleti jogviszony létrehozatalát kizáró körülmények jogkövetkezményei alól, hogy egyben megállapítottam - szintén az illetékesek előterjesztése alapján -, hogy szolgálati lakására vonatkozó határozatlan idejű bérleti jogviszonyt létesíthet, mellyel elkövettem e per tárgyában a „bűnök, bűnét”.

Pontosabban: ez csak az alapvádiratban a bűnök-bűne, mert a vádkiegészítés szerint már más a bűnök-bűne. A vádhatóságnak persze mindegy!  Vagy egyik, vagy másik, esetleg keres majd egy harmadikat. A lényeg, hogy bűn legyen, ez az elvárás! De a vádlottnak nem egyszerű eldönteni, hogy mi ellen is védekezzen. Ezért, hogy ki ne maradjon valami, próbálok mindkét „papírban” - mert, hogy alapos és korrekt vádiratnak aligha nevezhető -, megfogalmazott vélelem ellen védekezni. Itt és most csak zárójelben jegyzem meg, hogy a vádkiegészítés lényegében annulálja a korábbi vádat, indirekt módon elismerve, hogy az nem volt jogos, de nincs kétségem afelől, hogy leleményesek ott a KNYF-nél, és lesz majd magyarázat, végszükség esetén egy újabb vád.

Visszatérve a bűnök-bűnéhez; mindezt - a vádhatóság szerint – szándékosan, és abból a célból cselekedtem, - Fapál László felbujtására - hogy Ő, az általa határozatlan időre bérelt szolgálati lakásra vételi jogot szerezzen, majd Fapál László kezdeményezésére – a Védelemgazdasági Főosztály korábbi előterjesztése alapján és annak figyelembevételével (!!!) – a lakáselidegenítési javaslatot jóváhagytam;

A döntés következtében Fapál László a szolgálati lakást, mint benne lakó bérlő, a HM lakásrendelt által megállapított áron, megvásárolhatta.

Az ügyészség nem vitatja az erre vonatkozó mérlegelési jogomat, de a döntést - az előzőekkel összefüggésben, a célzat megvalósulását szolgáló - joggal való visszaélésnek tekinti.

Az ügyészség jogi álláspontja szerint, Fapál László rendelkezési állományban lévő hivatásos katona, államtitkár lakáskérelmét, nem hivatásos katonaként, hanem államtitkárként, kellett, volna, elbírálni. Igényjogosultságát nem a szolgálati törvény, hanem az államtitkárok jogállásról szóló törvény alapján kellett volna megállapítani (az eljárást pedig, a HM lakásrendelet helyett a 131/1997 (VII. 24.) Korm. rendelet alapján kellett volna lefolytatni).

Ennek eredményeképpen Fapál László alezredes, közigazgatási államtitkár – nem a honvédelmi miniszter, hanem a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter döntése alapján - a hivatali idejére szóló lakásbérleti jogviszonyt létesíthetett volna. A vádirat szerint szándékosan és célzatosan hagytam figyelmen kívül Fapál László államtitkári jogállását, s kerültem ki a 131/1997. Korm. rendelet vagyonkezelési szabályait.

Megint csak zárójelbe tennék egy aprócska felkiáltójelet, hogy az ügyészség nem vesztegetett egyetlen pillanatot sem, egyetlen mondatot sem arra, hogy Fapál Lászlót miért nem tekinthettük szolgálati viszonnyal rendelkezőnek, annak ellenére sem, hogy az illetékes Katonai  Bíróságok is azt mondták, hogy de igen, nyugdíjba vonulásáig katona volt.  Na, ha az volt, márpedig az volt, akkor miért is nem lehetett a szolgálati törvény rendelkezései szerint eljárni?

Tisztelt Bíróság!

Kijelentem, egyben bizonyítani kívánom, hogy a terhemre rótt bűncselekményt nem követtem el, Fapál László lakáshoz jutását korlátozó szabályok alóli felmentése jogszerű és szakszerű volt, ami pontosan megegyezett a korábbi gyakorlattal és mivel az alapvető szabályok változatlanok maradtak, a későbbi gyakorlattal is.

Álláspontomat hat egymással összefüggő, de tartalmilag elkülöníthető részben fogalmazom meg, a következők szerint:

I. ) Általános észrevételeket, megjegyzéseket kívánok fűzni a vádhoz, a nyomozati eljáráshoz.

II.) Be kívánom mutatni Dr. Fapál László lakásbérletének engedélyezési folyamatát, a döntés körülményeit és ennek jogi alapját.

III.) Cáfolni fogom a vád állításait, vagy hamis sejtetéseit, a jogi helyzet és az eddigi joggyakorlat alapján.

IV.) Bemutatom, hogy egy jogszerű döntést követően, miért, milyen eljárásban és hogyan engedélyeztem Dr. Fapál László szolgálati lakásának megvásárlását.

V.)Az ügyészségi (ál-)bizonyítékok mindegyikéhez megjegyzést kívánok  fűzni.

VI.) E perhez kötődő észrevételeket, megjegyzéseket szeretném megfogalmazni.

A vallomás folytatása következik. Holnap.

Tisztelettel meghívok mindenkit a Szeretett Vezér képviseletében eljáró Budai Gyula kormánybiztos és a Központi Nyomozó Főügyészség együttes koprodukciójában készült koncepciós büntetőeljárás bírósági nyitányára.

A pörben 2013. november 26. napján 08.30-tól a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – várhatóan - a vádlottak bírósági meghallgatására kerül sor. A tárgyalás nyilvános, a vádlottak a hang- és képfelvételek készítéséhez hozzájárultak.

                                                           (fotó: budapest-foto.hu

A lakás ügy röviden arról szól, hogy az ügyészség szerint nem voltam a Magyar Honvédség hivatásos katonája közigazgatási államtitkári kinevezésem alatt, ezért nem kaphattam volna hivatásos jogviszonyom alapján szolgálati lakást. Az ügyészség szerint a köztisztviselőkre irányadó szabályokat kellett volna alkalmazni (miközben nem voltam köztisztviselő), ezért csak állami vezetői megbízásom időtartamára lettem volna jogosult hivatali lakásra.

Tehát elismerik jogosultságomat, csak az alkalmazott jogszabályt kérdőjelezik meg. De kérdem én, ha az ügyészség által kitalált úton jár a HM joggyakorlata, akkor most azért állnék bíróság elé, hogy miért nem a szolgálati viszonyom alapján kaptam lakást? Valószínűleg igen. Én vagyok ebben az ügyben az egyszerű kopasz kiskatona, aki lemegy a kapuügyeleteshez, aki nem engedi ki a laktanyából, mert hosszú a haja. A kiskatona méltatlankodik, hogy nincs is haja, hogyan lehet az hosszú! A kapuügyeletes azt válaszolja: katona, ha lenne haja, akkor az hosszú lenne! Na látja, ezért nem mehet ki a laktanyából. 

Az eredeti ügyészi koncepciót a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa megdöntötte, így aztán mást kellett kitalálni.   

Ööö… Szóval. Most éppen azt koholták a bírósági utasításra készült vádkiegészítésben (hogy még szebb legyen, az eredeti koncepciót is fenntartva!), hogy HM-es szolgálati lakást kaptam, de azt nem hivatásos jogviszonyom alapján kaptam, hanem „vezetői lakásban” részesültem állami vezetői tisztségem alapján (amiről köztudomású, hogy nem lehet megvásárolni).

Na, most légy okos, Domonkos! Már magam sem tudom, hogy akkor hogyan is? A vádirat elbírja a hazugságot? Úgy tűnik igen. Nyilván azonnal ki fog derülni, hogy az ügyészség valótlant állít, de az arcbőrük nem lesz piros, abban is bizonyos vagyok.

Az új elem a pörben a jobboldali médiumoknak készült, akik véres komolysággal fogják a vádiratot ismételgetni, hogy ezek a rohadt komcsik olyan lakást (mit lakást, luxuslakást!) is eladtak, amit nem is lehetett eladni. A híveknél meg vérgőz, tódul az elme, szorul a gyomor és az ököl…

A felbujtói magatartást a vádhatóság szerint 1 db A/4-es kérelemmel „követtem el”. A nyilvánvaló ügyészi hazugsággal kiegészített vád szerint (aláíró: Keresztes Imre főügyész) tudtam, hogy az általam kapott vezetői lakást nem lehet elidegeníteni, de ennek ellenére elidegenítési kérelmet nyújtottam be Juhász Ferenc honvédelmi miniszterhez. Ezzel a kérelemmel bírtam rá a minisztert bűncselekmény elkövetésére. A miniszter pechére a kérelmemet pozitív módon bírálta el a szakapparátus előterjesztése alapján, így lett Ő a tettes. Ha nem rólam szólna, röhögő görcsben fetrengenék.

                        Keresztes Imre főügyészt Orbán tünteti ki. Mert megérdemli.

Komolyság elvtársak, meg szerénység – rovom meg magam.

Kérdezhetné a nyájas Olvasó, hogy miért tárgyalja a bíróság ezt a koholmányt? Mert nem tehet mást. Formálisan törvényes a vád, ha vádemelésre jogosult személytől származik és konkrét bűncselekmény megállapítását kéri, konkrét személy terhére. Ennek az egy dolognak tényleg megfelel a vád, és örülnöm kellene, hogy éppen nem állam elleni bűncselekményt kreáltak, akár kémkedést is elkövethettem volna, ha mertek volna nagyot álmodni. A vádiratban a tények és azok konkrét bizonyítékai nincsenek megjelölve. Nem csoda, a bizonyítékok között a vádat legalább egy mondattal alátámasztó okirat, tanúvallomás stb. sincs!

Van ellenben olyan feljelentés Budai Gyulától, ami jogszerűnek ismeri el szolgálati lakásom kiutalását és későbbi megvásárlását: erre indult a nyomozás. Van benne képviselői mentelmi jogot semmibe vevő ügyészségi nyomozás. A Tábornok per bíróság előtt álló vádlottjait tanúként (!) kihallgató ügyésznő, aki nem a lakás ügyről, hanem vesztegetésről hallgatja meg a vádlott tanúkat. És még sok olyan jogi csemege, ami csak koncepciós perekben található.

Szóval lassan már én is elvesztem a fonalat a szánalmas kapkodásban, hogy legalább látszatra legyen egy bűncselekmény. Eszembe jut Josef K., akit mint tudjuk, „noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták”. Hát, én sem tudom, hogy mit is tettem, de bizonyosan valami iszonyúan súlyos, soha elő nem forduló, gyalázatos és erkölcstelen dolgot. Legalábbis a jobboldali média tálalásában. De én nem jutok Josef. K. sorsára! Tudom.

Lassan a Kolosszeumban érzem magam, ahová éhező fenevadak elé dobtak a zemberek szórakoztatására, és a tét nem a győzelem, hanem a túlélés. Túlélni ezt a velejéig rohadt politikai rendszert, amit ma orbánizmusnak hívnak. Túlélni a sorozatos megaláztatásokat, a katonai ügyészektől elszenvedett leplezetlen üldöztetést, a jobboldali sajtó egyoldalú, primitív, hazug és álszent tudósításait. Megakadályozni ennek a diktatórikus rendszernek a konszolidációját, a magam módján tenni azért, hogy ilyen világ soha többé ne legyen a nekem is hazámnak tartott Magyarországon. Akkor is, ha a mai Magyarországnak a képviselői kivetettek magukból, akkor is, ha hangomat csak kevesen hallják meg.

Nem vagyok feljelentő típus. Soha senkit nem jelentettem fel, de van úgy, hogy elpattan egy húr és az ember azt gondolja, hogy vannak még tisztességesen működő ügyészségek, aztán megteszi, amire rákényszeredett. Majd belátja, hogy tévedett. Nem is kellett volna hinni benne, mert éppen a jóhiszeműség és a tisztesség hiányzik a jelenlegi rezsimből.

Persze a katonai ügyészeknek csak arra van fülük, azt hallják meg, hogy mit csahol a Fidesz elnöksége. Mert az elnökség – mint tartják magukról - Magyarország, ezért nem piszkíthatták be a kezüket, az biztos! Kellettek az olyan „aranyemberek” a kereszténydemokrata kormányzás jegyében, mint Budai Gyula és tettestársa Papcsák Ferenc, akik a politikai irányvonalat biztosították. Azóta az egyikükről nemrég kiderült, hogy a rokonainak oszt állami földeket, a másikról meg az, hogy korrupció gyanújába keveredett keverték.

Ezek a hű komisszárok kormánybiztosként még idegen – barát felismerő rendszert alkalmaztak (nehogy véletlenül jobbra vagy balra olyan személyre lőjenek, akinek az elnökség valamelyik tagja immunitást adott) és a maffiakormány leplezésére gyártották a feljelentéseket ezerszám, amire másnap már nyomozást rendeltek el az ügyészek. És örült a nép! Haj, de örült…

Mindez persze nem történhetett volna meg, ha ügyészeink nem változtatnak korábbi magatartásukon. 2002-ben Keller László szoci elszámoltató fideszes visszaélések miatti feljelentéseit alapos gyanú hiányában rendre elutasították (elég, ha csak a síkapunak álcázott stadion beléptető rendszerekre gondolunk, aminek mára már nyoma veszett, a síkapukat is eltüntették). Budaiék feljelentéseit viszont habozás nélkül, elsőre vagyis blikkre befogadták. Ezzel a Központi Nyomozó Főügyészség a korábbi politikai semlegességét elveszítette és a politikai ellenfelekkel való leszámolás elsődleges eszközévé vált.

Szóval, hogy belekezdjek, az idén nyáron megelégeltem, hogy a katonai ügyészek – 50-es évekbeli elődeik nyomdokain járva - mondva csinált indokokkal büntetőeljárásokat indítanak ellenem, ezért a stempli üggyel összefüggésben, 2013. július 24. napján feljelentést tettem Polt Péter legfőbb ügyésznél a Honvédelmi Minisztérium és/vagy a Központi Nyomozó Főügyészség állományába tartozó ismeretlen tettes ellen hivatali és/vagy más bűncselekmény miatt.

A feljelentésemben bátorkodtam kifejteni, hogy elképzelhetetlen számomra, hogy a Honvédelmi Minisztériumból iratok vesszenek el, vagy a HM szervezetét és működését biztosító alapdokumentumok hiányozzanak. Tessék megkeresni azokat! – biztattam az ügyészeket. Azt vélelmeztem, ha a HM biztosította az iratokat, akkor a katonai ügyészeken keressék, ha meg a HM nem biztosította, akkor azt vizsgálják meg, hogy ott ki tüntette el az iratokat, hogy nekem jogellenes hátrányt okozzon. A mai világban joggal feltételezem, hogy bármi, még egyszer BÁRMI megtörténhet. Mivel minden csak elhatározás kérdése, és az egész ország a „Merjünk nagyot álmodni!” terv végrehajtását szolgálja.

Aztán a nyári meleg, a légkondi hiánya, no meg a szabadságolások miatt - gondolom én - a Legfőbb Ügyészségről arról értesítettek, hogy a Központi Nyomozó Főügyészséget is érintő feljelentésemet a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja majd ki, addig álljak fél lábon és rágjam tövig a körmeimet. Tehát a feljelentett kivizsgálja magát. Igen, ez így jogállami megoldás. Persze minek itt óberkodni, ha az eredményt már előre tudják. Nem mindegy, hogy ki írja le? Ekkor már rosszat sejtettem.

Aztán a holló nem vájta ki a holló szemét, és 2013. szeptember 11. napján a Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentésemet elutasította alapos gyanú hiányában. A katonai ügyész kifejtette, hogy a határozat ellen panasznak nincs helye, mert nem vagyok sértett.

Ezen aztán igen csak begorombultam. 2013. október 07. napján panaszt jelentettem be a legfőbb ügyésznél. Rámutattam, hogy a feljelentéssel összefüggésben a katonai ügyészek csak a Központi Nyomozó Főügyészséget, és a hivatali visszaélés alapos gyanúját vizsgálták, de a határozat nem terjedt ki a feljelentésben szereplő Honvédelmi Minisztériumra és az üggyel esetlegesen felmerülő más bűncselekmény alapos gyanújára (pl. mentő körülmény elhallgatása).

Már körmöm sem volt a sok rágástól, úgy izgultam, amikor megkaptam 2013. november 05. napján a legfőbb ügyészségen dolgozó katonai ügyésztől a pofámba azt, hogy panaszomat – indokolás nélkül – elutasítja. Ugyanaz a katonai ügyész, aki stempli ügyben felülvizsgál, tesz, vesz, intézkedik (pl. nyomozási határidőt hosszabbít). Ez a tény önmagában azért érdekes, mert a Központi Nyomozó Főügyészség már mindent felderített és maga zárta le a nyomozást. Tehát az a személy vizsgálta ki a panaszomat, aki ellenem gyártja vagy gyártatja a Központi Nyomozó Főügyészségen a bizonyítékokat a stempli ügyben. Meg kell, hogy mondjam, ehhez már tényleg pofa kell! 

A határozatban dogmatikailag ki lettem okosítva, hogy a hivatali visszaélésnek nem lehetek sértettje, mint természetes személy. Nem is természetes személyként gyanúsítottak meg stempli ügyben, hanem mint a HM volt közigazgatási államtitkárát (aki köztudomásúan hivatalos személy volt és most is az) és azokat az iratokat keresem, ami hivatali tevékenységem alatt született, sőt azokat, amelyeket én írtam alá, vagy éppen kiszignáltam másokra érdemi döntés előkészítés céljából.

A határozat a panaszomat tehát nem merítette ki, de nincs jelentősége, mert továbbiakban nem panaszkodom. Persze eljátszadoztam azzal a gondolattal is, ha a Magyar Hírlap címoldalán jelent volna meg a feljelentésem, akkor mennyivel egyszerűbb lenne az életem, mert a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azonnal nyomozást rendelt volna el a cikk hatására… Azonban, mint a nemzet testén kívülre helyezett (nem fideszes) személy tudomásul veszem, hogy panaszjogom valójában nincs, mert tartalmi értelemben úgy sem foglalkoznak vele. Végül bocsánatot kérek a magas méltóságú ügyész uraktól, hogy zaklatni mertem őket.

Van éppen elég dolguk szegényeknek…. Bizonyosan Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester által elnyert közbeszerzéseket világítják át és nyomoznak hűtlen kezelés miatt, hogy miként lehetséges állami forrásokból 3 év alatt 7 milliárd forintnyi vagyont összeszednie egy gázszerelőnek. Tehát nem terhelem őket az én pitiáner problémámmal. Éljen a NER!

Magyarország keresztapja, a jóságos Orbán Viktor üzenetet intézett a sajtó nyilvánosságán keresztül a bíróságoknak.

A miniszterelnöknek a Kúria elnökéhez intézett felszólítása, mely szerint tessék rendet teremteni az ítélkezésben, mert a magyar bíróságok – deviza hiteles ügyben – nem a magyar emberek érdekei szerint, ráadásul össze-vissza ítélkeznek, csepp a jogtalanságok tengerében.

Kérése nyilvánvalóan parancs, jó lesz megfogadni, mert jótevőnk annak szánta, ami valójában: nyilvános fenyegetésnek. Nem lehet másképp lefordítani, mert megüzenhette volna szőnyeg alatt is kívánságát valamelyik sameszén keresztül a Kúria elnökének, de inkább az Országos Bírósági Hivatal elnökének. Mit kíván Orbán Viktor, ó bocsánat, a magyar nemzet.

A mindenható miniszterelnök hatalma és a bíróságok igazságszolgáltató hatáskörének gyakorlása lassan összemosódik, és megérhetjük még azt is - ha nem sikerül 2014-ben elzavarnunk a ma még látens diktátort és csatlósait - hogy Orbán Viktor közvetlenül utasítja a magyar bíróságokat a magyar embereknek (értsd. Fidesz hitű embereknek) tetsző ítéletek meghozatalára.

A miniszterelnöknek úgy érezte, hogy eljött az idő. Lépnie kell. Mert Handó Tünde OBH elnök nem tudta, vagy nem akarta maga alá gyűrni a bíróságok ítélkezési függetlenségét. Ezt pediglen Orbán nem tűrheti.

Gulyás Gergely fideszes képviselőtől tudjuk, hogy az ország ügyei nem az Alaptörvényük szerinti állami hatalmi osztottságban, hanem – intellektuálisan, ahogy fogalmazott - a Fidesz elnökségében dőlnek el. A keresztapa összehívatja az ülést, ott a kollégiumi szobatársak és új bizalmasok - nyilván teljesen demokratikusan - előadhatják kívánságaikat, javaslataikat, majd a maffiafőnök dönt. Aztán jön a nyilvánosságnak szánt aktusok sora: lepapírozzák kormány- vagy parlamenti döntéssel a pártdöntést. Kiadják a közmédiának, a Magyar Nemzetnek és a Hír Tv-nek, hogy éppen mit kell kommunikálni, hogyan kell álcázni a „család” tevékenységét, hogy minden intézkedés „jogszerűen” részrehajló legyen, de az a hívek számára a közjónak látsszék.

Nyilván a legegyszerűbb dolog az lenne, ha a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője meghívottként részt venne ezeken az üléseken, hogy tudja a dolgát, és ne kelljen neki mindig megüzenni, hogy kinél áll fenn a bűncselekmény alapos gyanúja és kinél nem. 

                                                    (fotó: mediakutato.hu)

Az ügyészség a napokban parkoló pályára tette a stempli ügyet. Tudják ez az ügy, amely oly mértékben van ürgebőrbe varrva, hogy még a jobboldali médiumok sem tudnak eligazodni az ügyészség alapos gyanúján. Ezért most éppen azt híresztelik hazug módon, hogy jogtalanul juttattam lakáshoz egy ezredest a HM-ben. Holott nem volt vagyonkezelői jogosítványom, ezért objektíve nem is utalhattam ki lakást senkinek. A tények azonban nem szokták zavarni a jobboldali hírcsatornákat. Nyilván nem igazán lehet a híveknek elmagyarázni, hogy egy kérelemre rávezetett „Egyetértőleg felterjesztem!” pecsét és egy aláírás miatt miként lesz az államtitkár csalásban tettestárs. Ráadásul azt a honvédelmi  minisztert vezettem félre az ügyészség szerint, akivel ugyanabban az időszakban egy másik vádemelésük szerint (lakás ügy) éppen összejátszottam, hogy még bonyolultabb legyen a kommunikációs zavar.

A stempli ügyben három évig nyomoztak, háromszor iratot ismertettek, aztán most megint nem csinálnak semmit folytatják a nyomozást. A Központi Nyomozó Főügyészségen futó, kreált ügyben a harmadik iratismertetést követően először úgy gondolkoztak 54 napig a vádemelésen, hogy 4 munkanapra nyomozást rendeltek el, amit most a Legfőbb Ügyészség 4 hónappal meghosszabbított, vagyis 2014. február 25. napjáig megint lehet nyomozgatni.

A vádemelést pedig majd megejtik a választási kampányban. A katonai ügyészek a 2010-es választási kampányban már bizonyítottak. Szégyenletes politikai szerepvállalásuk csúcsaként a HM-et a nyomozás kezdetétől fogva „gengszterszervezetnek” nyilvánították. Egyszer már letették a garast a Fidesz mellett. Miért ne tehetnék most is, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség kormányzati irányítás alatt áll.

Bennem persze szakmai szempontból is megütközést keltett, hogy megint a nyomozási határidővel játszik az ügyészség. A büntetőeljárásról szóló törvény vádemelésre vonatkozó fejezete szerint az iratismertetést követően az ügyész (legfeljebb 90 napon belül) egyes nyomozati cselekményeket elvégezhet (pl. tanút hallgathat ki) és ehhez nem kell nyomozási határidőt biztosítani. A törvényben nem találom annak lehetőségét, hogy ebben a szakaszban el lehet rendelni a nyomozás folytatását. Nem túl meggyőző az ügyészektől származó információ, hogy „így szoktuk csinálni”. Arról már nem is beszélek, hogy maga az ügyészség döntött úgy, hogy befejezte a nyomozást, aztán gondolkodik, hogy vádat emel, vagy megszünteti az eljárást. Ehelyett megint nyomoz. A stempli az stempli marad, az aláírás meg aláírás. Ezen meg mit lehet ragozni még egészen „törvényesen” akár 2015. februárjáig, azt nem tudom. Trükköznek a fiúk, az bizonyos.

Az Alaptörvényükből hiába idézgetném a „törvényesség őreinek”, hogy jogom van a részrehajlás nélküli – ésszerű határidőn belüli - tisztességes eljáráshoz. Mert amit csinálnak, az tisztességtelen, részrehajló és túl van minden ésszerű határidőn. Persze, elfelejtettem… Ezek a szabályok rám nem vonatkoznak, mert nem vagyok a magyar nemzet része. Mert vannak példának okáért azok a gázszerelők, akik 3 év alatt 7 milliárdra hizlalhatják a vagyonukat: ők a magyar nemzet tagjai. És vagyok én, akinek azt üzenik, hogy várj a sorodra. A választási kampányban majd sorra kerülsz Te is! Oly sokszor mondja majd el a Hír Tv a „rémtetteidet”, hogy lassan a kisgyermekeket is veled ijesztgetik. Vigyázz, jön a Fapál! Belegyömöszöl egy viszkis dobozba, elvisz a luxuskecóba és pecsétet rak rád!