Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő 2013. november 26. napján vallomást tett a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az un. lakás ügyben. A koncepciós eljárások ügyészsége, a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezeléssel vádolja, engem pedig az arra való felbujtásával.

A miniszter nem lépett félre. Én pedig nem bujtogattam. Vallomásának első részletét itt olvashatják. És most következzék a folytatása.

     Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter a bíróság folyosóján (fotó: Deák Zoltán)

„I. Általános észrevételek, megjegyzések

A vádirat igencsak féloldalasra sikerült. Az ügy szempontjából számos elemében irreleváns, de kommunikációs értelemben hatásos vádat hozott össze az ügyészség, ami azonban: nem tartalmaz semmilyen bizonyítékot, tanúvallomást, a célzatosságra. E súlyos vád igazolására egyetlen mondatot sem áldoz az ügyészség. Az események időrendi feltárása, melyet az ügyészség prezentál, nem teremt semmilyen alapot - még, utalásszerűen sem - a célzatosság bizonyítására. A vádhatóság nem indokolja, hogy ha törvényt sértettem volna - mint ahogy nem sértettem - akkor azt miért tettem? Mi, vagy ki, és hogyan késztetett a törvényszegésre?

A hivatkozott jogszabálysértés téves. Nem állja meg a helyét. A vád szerint Fapál László nem kaphatott szolgálati lakást a HM-től, mert nem katona, hanem állami vezető volt, téves megállapítás. Már az a tény, hogy hosszas huzavona előzte meg annak a kérdésnek az eldöntését, hogy ki az illetékes bíróság, illetve a katonai bíróság állásfoglalása, mely szerint Fapál László nyugdíjba vonulásáig katona volt, ezt igazolja. Na, ha már katona volt, akkor kérdezem ismét: Miért volt jogszerűtlen a szolgálati törvényt alapul vevő eljárásunk? Miért egy kormányhatározatot és miért nem egy kétharmados törvényt kellett volna alkalmaznunk?

A vádirat egyik legfontosabb indirekt állítása, sugallata is hamis. Ez ugyanis a minisztert, és csak is Őt teszi felelőssé egy hivatali eljárásban született döntés jogszerűségéért. Az ügyészség álláspontja szerint azok nem tartoznak felelősséggel, - a világos belső szabályzatok ellenére sem - akik a döntéseket előkészítik, a döntések helyességét szakmai, jogi szempontok alapján ellenőrzik, majd felterjesztik jóváhagyásra. Azok sem felelősek, akik - feltéve, de nem megengedve - a szabályzatok ellenére végrehajtanak egy jogszerűtlen döntést. Már látom előre, hogy ha ez alapján jár el az ügyészség konzekvensen hány és hány minisztert, vezető kormánytisztviselőt fognak a későbbiekben hivatalból megvádolni a közelmúlt állami vagyont érintő döntései kapcsán. Persze, ha konzekvensek akarnak maradni. A KNYF állami kitüntetésekkel istápolt vezetői vajon azok akarnak majd maradni? Persze konzekvensnek kellene lennie, ha az ügyészség nem akar belőlem egyfajta „gyevi bírót” kreálni, aki előtt és után senki és semminemű felelősséggel nem bír kormányzati időszaka döntéseiért.

De nem ez a vádirat egyetlen furcsa momentuma. Ellentmondás, hogy miközben én ülök a vádlottak padján, aközben a vádhatóság követett el az ügyészségi törvény és a büntetőeljárási törvény pontjaiba ütköző tételesen sorolható szabályszegést. Itt csak a példa kedvéért kettőt említenék:

Régi magyar közmondás, hogy: „Akinek csak kalapácsa van, mindent szögnek néz.” Na így van ezzel az ügyészség is… Nem sokat törődött az ártatlanság vélelmével. Gyanúsításomat követően nem tettem vallomást a vádhatóság nyilvánvaló elfogultsága miatt, de a védőmmel együtt olyan körülményekre hívtuk fel a figyelmet, amely minimum megfontolást, vizsgálatot igényelt volna. Noha ígéretet tettek a jogszabályi háttér alapos vizsgálatára, gyanúsítottként történő kihallgatásom jegyzőkönyvében, valamint a gyanúsítással szembeni panaszom elutasításának indoklásában is, ezt nem tették meg. Leírják, hogy a további nyomozás tárhatja fel a panaszomban szereplő észrevételek és indokok megalapozottságát, ezzel azonban semmit nem foglalkoznak, további nyomozás nem volt.  Igen, gyanúsítotti kihallgatásom óta érdemi nyomozást egyáltalán nem folytattak, további körülmények vizsgálatára tett kezdeményezésünket figyelmen kívül hagyták. Mivel az nem szolgálta a vád prekoncepcióját, nem foglalkoztak ügyvédem kérésével, és kérdésével mely a jogszabályok egymáshoz való viszonyával foglalkozott volna. Annak ellenére nem, hogy a jegyzőkönyvben is nyomon követhető módon tettek rá ígéretet. Nyilvánvalóan adósak maradtak az ügy teljes körű feltárásával.

Az ügyészség a nyomozás egészét - nyomozati cselekmények és egyéb jogi aktusok időzítése, a meghallgatott tanúk személye, és a nekik feltett kérdések tanulsága szerint - alárendelte annak, hogy miként lehetne az akkor éppen Kaposváron folyó honvédtábornokokat, katonákat, civileket érintő vesztegetési ügy (sajtó címke szerinti: tábornok per) részévé tenni a jelen eljárást és személy szerint engem. Noha ott a vádirat szerint én nem voltam semmilyen formában érintett, a média azzá tett egy azóta elmeorvosi szakértők által is hiteltelenné tett „bűnbánó” vádlott vallomás-részlete alapján. Eszerint állítólag, Ő átadott Fapál Lászlónak 12 millió forintot, aki négyet, egy viszkis dobozva csomagolva, kivitt a szobából, hogy ez a „főnöknek lesz”, majd a doboz nélkül tért vissza. Hangsúlyozom, hogy ez nem képezte ott a vád részét és azt is, hogy Fapál Lászlót bűncselekmény hiányában mentette fel az első fokú bíróság. De ennek ellenére, az ügyészségi koncepció lényege az volt, hogy Fapál Lászlót, majd abban az ügyben jól elítélik. Azt követően, majd e pert ott lehetett volna folytatni, hogy: …az átvett négymillió forint kenőpénzzel Fapál átballagott hozzám, a miniszteri irodába… azért ballagott át a négymillió forinttal, hogy ily módon ösztönözzön arra, hogy én neki törvénytelen módon, kedvezményeket biztosítsak lakásvásárlásához és kövessek el még sok-sok főbenjáró bűnt.

Ha ezt bizonyítani netalán nem sikerülne, a nyilvánosság számára akkor is elég azt sejtetni, hogy a két ügy között szoros összefüggés van. Szomorúan kell megállapítani, hogy a kaposvári felmentő, elsőfokú ítélet ellenére is, amely szétzúzta az ügyészségi szándékot, nem volt eredménytelen, politikai, kommunikációs értelemben biztosan nem, az ügyészség és kliens média együttműködése. Ha valakinek értelmeznem kellene az eljárás szándékolt elhúzásának, a médiában tematizáltan és hosszan napirenden tartott vád hatását egy politikus életére, akkor azt kellene mondanom, hogy az, maga a karrier halála. Nyílván nagy durranást, ebből adódóan a politikai ellehetetlenülésemet reméltek attól, hogy engem egy vesztegetési ügy, valahányadik rendű vádlottjává tesznek. Igazolja ezt az álláspontomat azon tanúk kihallgatása és az azokról készült jegyzőkönyvek, akik semmilyen módon nem érintettek, Fapál László lakhatása biztosításának előkészítését jelentő folyamatban.

Ennél jogilag már csak kellemetlenebb feltételezés, ha egy bírósági szakaszban, lévő ügyben, „lakásügyi álcával” végeztek törvénysértő módon további nyomozást. Figyelemre méltó körülmény, hogy a PKKB hivatalosan is megkereste a Kaposvári Törvényszéket, Hogy a „tábornokügyhöz” egyesítse ezt a lakásügyet. Nyilvánvaló, hogy az ügyészség a tábornokper vádlottjai között kívánt szerepeltetni! (A katonai tanács ettől elzárkózott, mert ebben az ügyben olyan tanúkat hallgattak ki, akik amott vádlottak, és egy személynek a büntetőeljárásban nem lehet több perjogi pozíciója.)

             Dr. Helmeczy László ügyvéd, Juhász Ferenc meghatalmazott védője

                                                                                      (fotó: Deák Zoltán)

Tisztelt Bíróság!

2002. májusától 2006. június 9.-ig voltam a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere. Feladataimat és felelősségemet, a minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazta, és az általam majd később is hivatkozni kívánt pontok, a jelenleg hatályosban is benne vannak. Itt is említem közbevetőleg, hogy e dokumentumra nem vesztegetett időt az ügyészség, de legalább is mellőzte megemlíteni. Ha megvizsgálta volna, akkor azzal szembesül, hogy a minisztérium, mint közigazgatási szervezet működéséért a közigazgatási államtitkár viselt felelősséget, az előterjesztések jogszerűségéért, pedig, az előterjesztő szakmai szervezet!! Isten ments, hogy a vádlottak padjának meghosszabbítását kérjem, de mégis csak furcsa, hogy azok, akik a vitatott döntést előterjesztették, akik annak jogszerűségéért, szakmaiságáért felelősök voltak, semmilyen mértékben nem osztoznak az én vád szerinti felelősségemben, a vádhatóság álláspontja szerint.

Persze ennek is megvan a logikai oka! Ha ugyan is, az Ő felelősségük is - akár részben – megállapítást nyerne, végképp lehetetlenné válna a velem szembeni hűtlen kezelés vádja. De az ügyészség ebben a Budai nevével fémjelzett nagy elszámoltatási mizériában teljesíteni akarja a politikai megrendelést és előállítja a bűnös ex-minisztert, ami hozza a „hollywoodi” hátteret kamerákat, vakuvillanást, nagy-nagy nyilvánosságot, akár a vádhatóság szakmai presztízse, szakmai, társadalmi hitelessége kárára is.                                    

II. Dr. Fapál László lakásbérletének engedélyezési folyamata, a döntés körülményei

Tisztelt Bíróság!

Mivel a minisztérium egy nagy igazgatási szervezet ezért jelentős jogi apparátust működtet és működtetett korábban is. Miniszteri döntést igénylő kérdések előkészítése a működési rendben az alaprutin szerint a szakapparátus dolga volt, ami a hivatali ranglétrán (főosztály, helyettes államtitkár, olykor vezérkari főnök és közigazgatási államtitkár, miniszteri kabinet) végigmenve jutott el hozzám, jóváhagyásra.

Mint említettem a döntés szakmai alaposságáért, jogszerűségéért az előterjesztő viselte a felelősséget, - működési szabályzat (50. szakasz 4, 5, 6, 7, 8, bekezdés) - a helyettes államtitkár és államtitkár, a szakmai és jogi kontrollt jelentette, míg a kabinetem a szükséges aláírások, formai kellékek meglétét ellenőrizte, az anyag érdemének megismerése mellett, ami a miniszternek szóló referáláshoz kellett. Ezek az SZMSZ-ben rögzített pontok szándékosan a jogi ügyekben laikusnak tekinthető minisztert voltak hivatottak védeni.

Álláspontom szerint a miniszter önmaga elvileg jogszerűtlen döntést nem is hozhatott, mert nem kerülhetett elé olyan előterjesztés, ami jogszerűtlen. Hiszen az előterjesztések jogszerűségének megítélése semmiképpen nem tartozott a döntéshozó felelőségi körébe.  Jelen esetben az én döntési kompetenciám csak a jogszerű mezőben értelmezhető „jóváhagyom - nem hagyom jóvá” állásfoglalás valamelyikével.

Ha netalán lett volna valaha is olyan szándékom - mint ahogy nem volt - hogy előkészítés nélkül magam döntöttem volna, ha az, jogszerűtlen lett volna, akkor azt a minisztérium apparátusának nem lehetett volna végrehajtani.

De! Minimum, írásban kellett volna jelezniük, a jogszabály-ellenességet. Azonban nem volt mit jelezniük. Mivel a vádban szereplő, hűtlen kezelés, szándékos bűncselekmény, ezért azt csak úgy tudtam volna elkövetni, ha jogellenes előterjesztés előkészítésére veszem rá az apparátust, vagy a jogszerű döntési javaslattal ellentétesen döntök, vagy – feltéve, de nem megengedve - megtévesztenek. Esetünkben egyikről sincs szó szerintem. Az apparátust nem kértem, nem utasítottam a döntési javaslat tartalmának, formájának meghatározásával.

Döntésem, - a négy év alatt összesen, (ha) néhány kivétel akadt - mindig megegyezett az előterjesztésben foglaltakkal illetve az abban szereplő valamelyik alternatívával. A fenti tények hangsúlyozása azért fontos, mert az ügyészség nagyon nem akart foglalkozni ezeknek a  körülményeknek a  számbavételével és vizsgálatával. Mindezekkel nem azt állítom, hogy miniszternek ne lenne felelősége. Ó dehogynem! De az alapvetően politikai karakterű! A kormányzati működés rendszerében képviseli a honvédelmi érdekeket, illetőleg a honvédelem területén érvényesíti az általános kormányzati követelményeket.

Fapál László 2004. decemberétől volt a HM közigazgatási államtitkára. Megbízatása előtt is hivatásos katonaként teljesített szolgálatot a HM egyik intézményénél. Előtte Őt személyesen jószerivel, csak hírből ismertem, de imponált, hogy pl. ügyvédként mindig nyert a HM-mel szemben. Híres volt munkabírása, szakmai alapossága, soha nem volt okom kételkedni abban, hogy ami a kezéből kikerül, az, jogszabályszerű. Sőt! Biztos voltam benne, hogy addig nem ad ki a kezéből papírt, amíg, száz százalékig nem biztos annak jogszerűségében. Többször jelezte vezetői értekezleten, hogy jogi kételyek miatt egyik-másik minisztériummal és ezzel - azzal a szervezettel kell egyeztetnie még, ami egyértelműsítette, hogy számára is tabu a jogszerűtlenség.

A sorkatonai szolgálat megszüntetése, a Minisztérium és Vezérkar integrációja akkoriban nagyon sok terhet rakott ránk, minden munkanap hét-fél nyolc körül már vezetői értekezletet tartottam, és sokszor éjszakáztunk bent. Fapál Lászlóval, soha nem beszéltem lakáshelyzetéről.  Soha! Ő személyesen és közvetlenül egyetlen egyszer sem kért segítséget tőlem. Megjegyzem így voltam ezzel a többi vezető beosztást betöltő katonával is. Távolságtartó munkahelyi vezetőként nem bratyiztam, barátkoztam beosztottaimmal. Szociális ügyeikkel, problémáikkal csak az elengedhetetlenül szükséges mértékben foglalkoztam. A vezetők szociális kéréseiket a kabineten keresztül fogalmazták meg, hol írásban, hol valamelyik közvetlen kollégámon keresztül „üzenték meg”, jelezték felém.

A kabinetfőnökömtől értesültem arról, hogy vidéki lakhelye és a főváros közötti kiszámíthatatlan és időigényes közlekedési viszonyok miatt tapogatózó kérdéseket kapott Fapál Lászlótól, hogy milyen lenne a miniszter viszonya egy, a fővárosi lakhatását megoldó kéréshez.

Ekkor kértem a kabinetfőnökömet, Dr. Zámbori Mihály urat, hogy tájékozódjon arról, a szakapparátusnál, hogy van-e ennek törvényes lehetősége! Mert ha igen, van törvényes és szabályos megoldás, akkor megfontolom, hogy hozzájáruljak a megoldáshoz, különös tekintettel arra, hogy a minisztérium integrálása, működtetése sok terhet rakott a közigazgatási államtitkára.

Miután kabinetfőnököm, konzultált a jogi apparátussal és a szakmai szervezettel, melynek korábban éppen Ő volt a vezetője – mint gazdasági ügyeket felügyelő helyettes államtitkár - jelezte, hogy a szakemberek szerint korábbi kedvezmények miatt, melyeket igénybe vett  miniszteri engedéllyel lehet Fapál Lászlót a lakáshoz jutást korlátozó szabályok alól felmenteni, de fel lehet menteni, és jogszerűen lehet felmenteni.

Tekintettel arra, hogy az előző ciklusban az első Orbán kormány idején, boldog és boldogtalan is egyedi döntéssel juthatott bérleményhez – megjegyzem, e gyakorlatot az ügyészség soha, semmilyen körülmények között, se előtte, sem azóta nem tartotta fontosnak vizsgálni - nem találtam méltatlannak, elfogadhatatlannak a kérés felvetését és jeleztem, hogy ha tényleg törvényes, akkor méltányolom és jóváhagyom.

Ez az eljárás tudniillik a kabineten keresztüli „tapogatózás” szokványos volt, különösen az igazgatási és katonai vezetők tekintetében, mert így elkerülhető volt, hogy egy nemleges miniszteri vélemény, döntés belső nyilvánossága rombolja adott vezető tekintélyét, vagy a nemleges döntés, következtetésekre adjon okot a vezető érdekérvényesítő képességére, és ha valahol, hát egy olyan erősen strukturált szervezetben mint a HM, erre bizonyosan szükség volt. Itt is meg kívánom jegyezni, hogy szigorú pedantériával ügyeltünk arra, hogy eljárásaink, intézkedéseink jogszerűek legyenek! Erre talán a legjobb bizonyíték, hogy a jelenlegi honvédelmi vezetés több tíz millió forintot, időt, energiát fordított miniszteri tevékenységem ellenőrzésére, úgynevezett átvilágítására, s egyetlen esetben sem tudott, pedig nagyon akart ellenem eljárást kezdeményezni.

Kabinetfőnök Úr, álláspontomról a következő napokban tájékoztatta Fapál Urat melynek eredményeként, egy-két héttel később találkoztam a konkrét beadvánnyal és az ahhoz csatolt szakmai és helyettes-államtitkári záradékkal, valamint miniszteri döntés-tervezettel, melyet szignáltam. (Az alapvádirat szerint ezt nem tehettem volna!) Ennek formájára, módjára, tartalmára vonatkozóan sem direkt, sem indirekt módon kérést, javaslatot, elvárást, utasítást nem fogalmaztam meg, sem közvetlenül, sem Zámbori Mihály kabinetfőnökön, sem máson keresztül közvetve. Ennek azért van jelentősége, mert a vád képviselői nem tartották fontosnak meghallgatni  a lakásügyekben megítélésében stratégiai szereppel kabinetfőnököt, dr. Zámbori Mihályt, és azokat az embereket, akik a jogi szervezetben dolgozva indokát adhatták volna, hogy miért, mi alapján alakult ki a HM bírált gyakorlata. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a tényeken alapuló vallomásuk szembe ment volna az ügyészségi prekoncepcióval.

A fent említett előterjesztésben az szerepelt, hogy a felmentés jogszerűen megadható, a kettős jogállásra tekintettel. Pontosan tudtam, személyes és hivatali kapcsolatunk okán, hogy Kunos úrnak, vagy az általa vezetett szakmai szervezetnek, ha lett volna bármilyen kétsége, kifogása, észrevétele a kéréssel kapcsolatosan, akkor arról tudnék. Kétségem nem fért hozzá, hogy a saját kezű szignóm egy szabályos eljárás egyik korrekt döntési pontja.

Megjegyzem, korábban olyan tájékoztatást kaptam, hogy a HM két korábbi közigazgatási államtitkára, Fapál László hivatali elődjei, akik katonaként kerültek erre a posztra, kinevezésre (az első Orbán-kormány második HM-es közigazgatási államtitkára és a Medgyessy-kormány első HM-es közigazgatási államtitkára) szintén hasonló módon jutottak lakáshoz, azaz egyik esetben sem kérték a kancellária engedélyét, hanem hivatásos szolgálatuk alapján jutottak határozatlan idejű bérleményhez. Föl sem vetődött egyik esetben sem, hogy az általuk bérelt lakás un, vezetői lakás lenne. Azt senki nem kezdeményezte, azt senki nem hagyta jóvá, azt senki nem hirdette ki, ellentétben azzal a lakással, amelyet én használtam miniszterségem idején. E tény hangsúlyozására azért van szükség, mert a vádkiegészítésben hamisan szerepel, hogy a Fapál-féle lakás vezetői lakás lett volna. Ezt a tényt a nyomozati anyagban szereplő vallomások is megerősítették. (Számos más példa is van a rendszerváltás óta legalább tucatnyi, de csak az ugyan olyan beosztású személyeket említettem itt és most, mert az Ő esetük igazolja a HM eljárásaiban mutatkozó kormányokon átívelő következetes gyakorlatot.)

Mint törvényalkotó az országgyűlésben korábban részt vettem a szolgálati törvény vitájában és emlékeztem azokra a érvekre, amelyek ott elhangzottak. Miniszterségem alatt módosítottuk, majd a jelenlegi kormány által előterjesztve újra szabályoztuk a szolgálati törvényt, de egy szándék biztosan nem változott. Nevezetesen: „nem járhat rosszabbul a többi katonánál az a katona, aki vezető állami beosztást kap”. Ez egyébként, mint előterjesztői szándék szó szerint benne szerepel a törvény adott paragrafusának indoklásában is. Ellentétben a jogalkotói szándékot tudatosan elhallgató, esetleg félreértelmező ügyészséggel, én, mint akkori jogalkotó, pontosan ismertem és ismerem az akkori szándékokat. Mi több, hangsúlyozom, aktív részese voltam a törvény vitájának.

Szeretném aláhúzni, hogy Fapál László kérvényében, nem szerepelt a határozatlan idejű lakásbérletre szóló utalás. Ő ezt nem kérte, nem említette. Sem a szakmai referens, aki egyben saját bevallása szerint is az előterjesztést készítette, sem a lakásbizottság elnöke, egyben helyettes államtitkár nem állította, nem is állíthatta, hogy utasítást, kérést kapott volna a határozatlan idejű lakáskiutalásra vonatkozóan. Ellenben állították, hogy rutinszerű eljárásban, a korábbi gyakorlatnak megfelelően, állításuk szerint jogszerű döntésre „formaszöveget” javasoltak a miniszternek. Az ügyészség nem gondolkodott azon, hogy mit jelenthetett a „formaszöveg” kifejezés a vallomások szövegében. Szerintem a korábbi gyakorlatra építő egyértelmű eljárást, mindenképpen jelenti. 

Nos, álláspontom szerint ez is határozottan cáfolja az egyébként sem igazolt szándékos és célzatos miniszteri törvénysértést, károkozást. Talán nem véletlen, hogy nincs egyetlen más tanúvallomás, sem okirat, vagy bármi a bizonyítékok között, amely az ügyészség álláspontját támasztaná alá. Ellenben van tanúvallomás, és az utód minisztérium nyilatkozata. E dokumentum, melyet Budai Gyulának írt a Hende Csaba regnáló miniszter a lakásügyek értékeléséről, és amely „formailag jogszerű” állítást tartalmaz, része a nyomozati anyagnak, azokkal a vallomásokkal együtt, amelyek szabályosnak ítélik az eljárást. Az sem véletlen, hogy miközben Hende miniszter állítólagosan 100 tényállás alapján tett feljelentést korábbi törvénysértések vélelme okán, ez az ügy nem szerepelt közöttük. Közvetett bizonyítékául annak, hogy a HM töretlen gyakorlata, jogszabály-értelmezése alapján született a döntés, amelyben, ismét aláhúzom, nem érhető tetten semmiféle vezetői, miniszteri szándékosság és célzatosság, kényszer, vagy valami más befolyásolás, amely eltérítette a döntés-előkészítőt. Egy célom volt akkor; megoldani, természetesen jogszerűen megoldani, egy, a munkát, terhelő problémát.

Az ügyészségi eljárás kapcsán ismételten meg kell említenem, hogy nem hallgatták ki volt kabinetfőnökömet, aki nyilvánvalóan számos (rész) cáfolatát tudta volna adni a vádhatóság hipotézisének, aki civilként - Budai Gyula feljelentő állításával ellentétben - nem volt részese semmilyen nemű lakásjuttatásnak! Ellentétben az első Orbán kormány hasonló beosztású, szintén civil emberével. Vajon miért nem hallgatták ki tanúként? Mi is a céljuk meghallgatásának mellőzésével?

Nem hallgatták ki a volt helyettes jogi államtikárunkat vagy  a jogi főosztály vezetőit sem, pedig a jogi gyakorlatról a HM-ben honos eljárásokról, jogszabályok értelmezéséről autentikusabb véleményt tudtak volna megfogalmazni bárkinél.

Kihallgatták viszont csak az elrettentő példa kedvéért a HM protokoll szervezetének volt vezetőjét, aki 2005-06-ban már a Tatai dandár parancsnoka volt Huszti Andrást, aki oly távol volt a lakásügyi döntés-előkészítéstől, hogy ezen az alapon a HM teljes személyi állománya és a teremben ülő bármely személy is kihallgatható lett volna. Vajon miért tette ezt az ügyészség, mi céljuk volt vele?

Kihallgatták Takács István urat, aki a HM nemzetközi rendezvényeit szervezte az inkriminált időszakban.  Vajon a vádhatóság szerint milyen információkkal rendelkezett, rendelkezhetett Fapál lakáskérelméről?  Mi céljuk volt vele? (Csak zárójelben jegyzem meg, a későbbiekben még visszatérek rá, hogy Huszti és Takács urakat szintén felmentette a Kaposvári Bíróság első fokon! )

A vádhatóság nem kért információt a volt titkárságom egyik tagjától sem, pedig rajtuk keresztül lehetett, a szó fizikai és ügykezelési értelmében is engem megközelíteni. Nem kért  a HM-től vagy a Kancelláriától információt arra vonatkozóan, hogy korábban mikor, kitől, milyen jogszabályi hivatkozással kértek, kaptak engedélyt állami vezetők lakáshoz juttatása során.  Vajon miért nem? Persze a kérdés csak költői! Aki csak kicsit is tájékozódik, az pontosan tudja, hogy miért! Mert kiderülne, hogy az eljárásunk adott, és vitatott ügyben nem egyedi, hanem a korábbi gyakorlatot tükröző döntés volt! Szerintem egyértelmű a válasz; Mert nyilvánvalóvá válna, hogy kilóg a lóláb..                                                   

III. A jogi helyzet és a lakás kiutalások korábbi gyakorlata

Tisztelt Bíróság!

Fenntartom, hogy miniszterként, (jogi) laikusként szakmai, politikai és személyzeti döntéseket hoztam. Nem kellett vizsgálnom az előterjesztések jogszerűségét. Azért sem, mert semmi okom nem volt a bizalmatlanságra atekintetben, hogy az előttem heverő, jogszabályszerűnek tartott döntés-előkészítés jogi helyességében kételkedjek. Elvileg és gyakorlatilag is így láttam helyesnek. Most azonban arra kényszerülök, hogy a jogi hátteret megvilágítva érveljek igazam, igazunk mellett. Ügyvédem korábbi beadványainkban kellő alapossággal mutatott rá a vád tarthatatlan voltára, a jogi megalapozottság teljes hiányára, de nekem is fontos ezek korrekt számbavétele és megismétlése.

Az ügyészség álláspontja rendszertani, dogmatikai és a kialakult joggyakorlat szempontjából sem helyes:

1.) Csak mondvacsinált ellentmondás, hogy Fapál László - akinek fővárosi lakhatását oldottuk meg a döntéssel, amit hoztam - hivatásos katonai szolgálati jogviszonyban állt, s egyúttal állami vezetői pozíciót töltött be. A szolgálati jogviszony alapján szolgálati lakásra, az államtitkári pozíciója alapján, pedig hivatali lakásra rendelkezett igényjogosultsággal. A kérdés az, hogy igényjogosultságának teljesítésénél a katonai szolgálatra, vagy pedig az állami vezetőkre vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. A már hivatkozott jogszabályi rendelkezések és értelmezés alapján nyilvánvaló, hogy:

a közigazgatási államtitkár egy különleges jogállású köztisztviselő, akinek jogviszonyára a köztisztviselői törvényt és az államtitkárok jogállására vonatkozó törvényt együttesen kell alkalmazni;

a hivatásos katonai szolgálat egy sajátos közszolgálat, amelynek jogi szabályit a köztisztviselői jogviszonyra vonatkozó jogi normákhoz képest speciális szolgálati törvény tartalmazza;

az állami vezetővé kinevezett katona megtartja katonai szolgálati jogviszonyát, következésképp – azoknak a jogoknak a kivételével, amelyeknek gyakorlását maga a szolgálati törvény zárja ki - gyakorolhatja a szolgálati jogviszonyból fakadó jogait; E ponton ismét emlékeztetek a szolgálati törvény indoklásában szereplő érvre, „…nem járhat rosszabbul…”;

minthogy Fapál László az államtitkári pozíciója alatt kétségtelenül hivatásos katonai állományba tartozott – csupán a szolgálatát látta el a Honvédség szervezeti rendszerén kívül – szolgálati viszonyából fakadó jogosultságainak megállapítására nem a köztisztviselői törvényt és ahhoz kapcsolódó jogszabályokat, hanem a katonai szolgálatra vonatkozó törvényt kell helyesen alkalmazni. Érthetetlen, hogy a katonai bíróságok állásfoglalása dacára, hogyan állíthatja az ügyészség, közvetetten hogy Fapál László akkor „csak államtitkár” volt?

2.) Senki nem vitatta még, hogy Fapál László hivatásos szolgálati viszonya fennállt. Ő katonaként volt állami vezető. Más katonaként külügyes, megint más katonaként bíró, ügyész és még sorolhatnám.

A Honvédség szervezeti rendszerén kívül akár vezetői, akár szakmai beosztásban lehet a szolgálatot teljesíteni. A szolgálatteljesítés folyamatos, vagyis a katonai szolgálati jogviszony nem szűnik meg, és nem módosul. A fogadó szervezetnél folytatott munkavégzés szabályait és a katonai szolgálat teljesítésének szabályait – hangsúlyozottan a munkavégzéshez illetőleg a szolgálatteljesítéssel köthető szabályokról van szó - a vezénylésre vonatkozó rendelkezések integrálják. A vezénylés általános szabályai egészülnek ki az állami vezetővé kinevezett katonára vonatkozó speciális szabállyal, miszerint rendfokozatát nem használhatja, s illetményét nem a vezénylés szabályai szerint megosztva, hanem a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani.

A szolgálati beosztáshoz, illetőleg a szolgálatteljesítéshez közvetlenül nem köthető juttatások változatlanul megilletik a Honvédség szervezeti rendszerén kívül szolgálatot, teljesítő katonát is. Közvetlenül a hivatásos szolgálati jogviszony fennálláshoz köthető alapvetően a Honvédség által nyújtott, vagy támogatott egészségügyi, szociális és jóléti támogatásokon kívül a lakhatási támogatás, ezen belül a szolgálati lakásra való jogosultság is. A szolgálati lakásra való jogosultság a katonai szolgálat teljes időtartama alatt fennáll, függetlenül attól, hogy a katona a szolgálatát a hadsereg szervezeti rendszerén belül gyakorolja, vagy azon kívül. Érthetően! A törvényszékek katonai tanácsainak tagjai hivatásos katonák, honvédségi szolgálati törvény szerint jogosultak szolgálati lakásra, s nem a foglalkoztató szervezet (bíróságok) státusztörvénye alapján kapnak lakhatási támogatást. Hasonló a helyzet ma már a katonai ügyészek esetében, akik az ügyészségi szervezetrendszeren belüli katonai szolgálatot teljesítenek. Ha egy hivatásos katona – állományviszonyának megtartása mellett nagyköveti kinevezést kap, nem veszti el a meglévő szolgálati lakására való igényjogosultságát, sőt lakáscsere kérelem alapján akár új szolgálati lakást is kaphat.  Azt hiszem érthető; ha az ügyészség értelmezését fogadnánk el, akkor mint jogalap nélkülit visszakövetelhető, visszakövetelendő számos katonai , állami vezető, katonai bíró és ügyész lakása, melyet a HM-től kapott. Ezek közzé tartozna Budai Gyula volt katonai ügyész, párszázezerért megvett belvárosi lakása éppen úgy, mint Fodor Lajos volt államtitkár, vagy mások, sokak lakása.

3.) Mint azt korábban már említettem természetesen ismertem azt a gyakorlatot, amely alapján a HM katonai szolgálati viszonnyal rendelkező állami vezetői és a „polgári” állami vezetők jutottak lakáshoz. Ha valahol, és valamikor igen, akkor a civil vezetők korábbi lakáshoz-juttatásánál, illetve annak ellenőrzésénél az ÁSZ-nak, az ügyészségnek, vagy más kontrollt gyakorló szervezetnek lett volna igazán dolga, vizsgálandó a juttatás jogalapját. Lévén ezt korábban nem firtatták, nem kifogásolták, a nyilvánosság sem „kapta fel” nyilvánvalónak tűnt, hogy azért mert törvényes. No, ha azoké a civil vezetőké törvényes volt, akkor a katonáké pláne! A Honvédelmi Minisztérium vezetőinek szolgálati lakásellátására vonatkozó eddigi gyakorlatot, különösen annak jogalapját, soha senki sem kérdőjelezte meg.

Mindezekre tekintettel nekem, mint miniszternek semmi okom nem volt arra, hogy a szakmai szervek által előterjesztett, a szolgálati lakás határozatlan idejű bérleti jogviszonyának létesítésére irányuló döntés jogalapjában kételkedjek. Az, az állítás pedig, egyenesen merésznek – mit ne mondjak - vallomásom elején megfogalmazottak szerint politikai indíttatásúnak minősíthető, hogy ezt egy évvel később meghozandó, jogellenes döntés céljából tettem!

Ezzel a védői érvelésével összhangban lévő, azzal egészet alkotó okfejtéssel azért voltam kénytelen foglalkozni, mert ennek megítélése egyrészt eldönti a velem szembeni vádakat, másrészt eldönti annak a jogszerűségét, hogy az államélet tucatnyi területén dolgozó katonáknak ágazati törvényekben szabályozott juttatásaikon kívül kapott, a szolgálati jogviszonyukból eredeztethető juttatásaik törvényesek voltak vagy sem. Világosabban fogalmazva: Ha engem ez alapján marasztal el a bíróság, akkor visszakövetelhető, visszakövetelendő minden juttatás, amit a vezényelt katonák a szolgálati jogviszonyuk alapján kaptak a vezénylés idején a HM-től, vagy más fegyveres szervtől. Hogy, hogy nem, a vádhatóság ezeket nem gondolta végig és nem firtatta. Eljáró ügyész miért nem kezdeményezett semmisségi, vagy egyéb eljárást azokkal szemben, akik hasonló módon kaptak juttatást? Miért nem érdekelte a többi és ez az egy, miért igen?”

Folytatása következik. Holnap.