Viszkisdoboz

Alulírott, Fapál László örökös II. rendű vádlott bejelentem a mélyen tisztelt publikumnak, hogy a Fidesz-KDNP által rendezett, „Amíg mi mindent ellopunk, addig őket elszámoltatjuk, hogy ti addig is jól szórakozzatok” című, immár 3 éve tartó politikai kabaré a végkifejletéhez közeledik.

A volt honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc (MSZP) országgyűlési képviselő az ellenem indított mindhárom ügyben „érintett” lett, és alaposan besározták a kilövendő politikai nagyvadat. A viszkis dobozos ügyben meg sem vádolta az ügyészség, de a sajtó szerint én vittem neki viszkis dobozban a vesztegetési pénzt. A lakás ügyben a médiumok szerint a miniszter biztosított részemre szolgálati lakást, amelyet később kedvezményesen megvásároltam, miközben a lakásjuttatáshoz a miniszternek köze nem volt. A stempli ügyben pedig arra a következtetésre jutott a nagyérdemű ügyészség, hogy a „bűntársammal” Juhász Ferenccel ugyanabban az időszakban éppen nem összejátszottam, hanem a minisztert megtévesztettem. Pedig az ügyészség ez ügyben is hajlandó lett volna folyosói kompromisszumot kötni velem, „csak” Juhász Ferenc honvédelmi miniszterre kellett volna terhelő vallomást tennem. Nem tettem, mert nem volt miért.

Nem tudom, hogy Juhász Ferenc (MSZP) miért tüske a Fidesz szemében, de ki akarják nyírni, az biztos! A három ügyből kettőben nekem kellett volna rá vallomást tennem. Egy ügyben meg együtt vagyunk „bűnözők”. Valahogy úgy volt ezekkel a koncepciókkal az ügyészség, hogy valamelyik majd biztosan bejön. Ha nem vitt, akkor kapott, ha nem kapott, akkor adott.

Amíg mi mindent ellopunk, addig őket elszámoltatjuk, hogy ti addig is jól szórakozzatok.

Január 17. napján a viszkis dobozos ügy másodfokú eljárása kezdődik a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa előtt. Emlékeztetem az olvasókat, hogy ebben az ügyben a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa bűncselekmény hiányában felmentett a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetési vádja alól. Az ügyészség azért fellebbezett, mert az első fokú bíróság súlyos eljárási szabálysértések és kóros elmeállapota miatt kizárt egy vallomást a bizonyítékok közül. Többek között azt sérelmezik az ügyészek, hogy az elmeszakértők nem vizsgálták meg, hogy a személyiségzavarban szenvedő O. János tábornok mennyire volt begyógyszerezve a gyanúsítotti kihallgatások előtt. A katonai tanács az ügyészi fellebbezést a bizonyítási eljárás megnyitása nélkül, 2014. január 17., 27. és 31. napjain tartandó nyilvános ülésen bírálja el.

Aztán január 17. napján a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt is helyt kell állnom, ahol a lakás ügyben, a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezeléses vádja alapján, Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterrel üldögélek a vádlottak padján. A bíróság a bizonyítási eljárást lezárta, most a vádbeszédre, a védőbeszédekre, valamint a vádlottak részéről az utolsó szó jogának gyakorlására kerül sor. Reményeim szerint a bíróság ítéletet is hirdet.

Nincs mit tenni, el kellett döntenem, hogy hova megyek. A viszkis dobozos ügyben a nyilvános ülés megtartható távollétemben is, ha személyes meghallgatásomra nem kerül sor. Ha erre sor kerülne, még mindig van két másik nap, amikor a bíróság megkérdezhet. Ezért a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt írásban kimentettem magamat.

Távollétemben a lakás ügy azonban nem folytatható, ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság által tartandó tárgyaláson veszek részt.

Meg ne feledkezzünk a harmadik (az ügyészség által talonban tartott) eljárásról, a stempli ügyről, ahol a katonai ügyészek a Legfőbb Ügyészség utasítására három (!) iratismertetést követően is nyomozzák a semmit. 2014. február 25-én jár le az újabb nyomozási határidő, utána eldől, hogy a választási kampányban fel kívánja-e az ügyet kommunikációs szempontból használni Orbán vagy sem. Vádemelés vagy eljárás megszüntetése, illetve további nyomozás a végtelenben kérdésben tehát nem az ügyészség fog dönteni. Csak végrehajt.

Egy dolgot viszont nyomatékosan kérek. Ne lépjen magánterületre a nép nagy barátja, a luxust megvető, az idióták versenyében kimagasló szerepet betöltő pojáca, a Szeretett Vezér ügyeletes megmondó embere, amikor megjelenik a házunk előtt stábjával, hogy a bíróságokat egy cseppet sem befolyásolva követelje a visszaható hatállyal életbe léptetett megkövezésemet, amit Bajusz és OVI közpénzből fenntartott magánhadseregének tagjai hajtanak végre a Horthy Kossuth téren, a Békemenet fekete ruhás felvonulása alatt. Miként azt a Magyar Krónikában hitelesen Kerényi megírta. Bocsánat, majd megírja.

Egy éjjel mertem nagyot álmodni. S képzeletben a Központi Nyomozó Főügyészség új épületében tartott évértékelőjén jártam. Ha valaki ráismerne a valóságra, az csak a képzelet műve (lehetne, ha nem 2013-at írnánk).

Történt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének 4. évében az OVI érdemrenddel kitüntetett Központi Nyomozó Főügyészségen…

K. Imre ügyészségvezető évet értékelt. Megállapította, hogy az általa vezetett Központi Nyomozó Főügyészségen dolgozó ügyészei nem teljesítenek olyan jól, ahogy azt Magyarország, a magyar zemberek és főként Szeretett Vezérünk megérdemelné.

K. Imre főügyész először is lehordta az ügyészeket, hogy hiába alkalmaztak A. J. Visinszkijtől tanult, jól bevált módszereket, azok nem vezettek eredményre, mert a bíróságok betartják az eljárási szabályokat. Holott a nyomozás során az ügyész az úr, és nem is érti, hogy miért kell azt vizsgálni, hogy egy-egy vallomás miként született meg.

K. Imre előadta, hogy az elszámoltatás során a fizikai ráhatás nélküli kényszervallatás nem hozta a várt eredményt. Keserűen idézte a Bajusz fedőnevű egykori kommunista pártaktivistát, jelenlegi házelnököt, hogy „a nagy hó leesett, majd elolvadt”. Kifejtette, hogy személyesen is rosszul esett neki, hogy volt katonai ügyész kollégája, az elszámoltatási kormánybiztos (jelenlegi disznóügyi államtitkár) is az ügyészeket ostorozta, hogy elszúrták az ügyeket.

- Mert mi történt? – tette fel a kérdést. - Az őrizetbe vetteknél vagy az előzetes letartóztatásba helyezetteknél nem engedélyeztük a kapcsolattartást a hozzátartozókkal sem telefonon, sem személyesen, sem levél formájában. Volt, akit egy karácsonyra, volt, akit kettőre is bezártunk, hogy megtegye a beismerő vallomását. Volt, aki meg is tette, de a legtöbben tartották magukat.

Aztán kiszabadulva a börtönből a szabad lábra helyezés érdekében tett kikényszerített vallomásaikat, a bíróságon sorba visszavonták. A megfélemlített, megzsarolt tanúktól kicsikart vallomásokról pedig kiderült, hogy azokat az ügyészek diktálták. Arra is fény derült, hogy elmebeteg emberrel kötöttünk vádalkut, holott mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne derüljön ki az illető elmebéli állapota – mondta. - Olyan vádiratokat nyújtottunk be a bíróságnak, ahol egyetlen bizonyíték sincs a vádlottak bűnösségét illetően, és a koncepció is kissé bizonytalan lábakon állt, de egy kis jóakarattal igazán … - nem fejezte be a mondatot.

Néhány percig magában merengett, majd a hallgatósághoz fordult.

- Miért nem voltunk hatékonyak? – tette fel a kérdést. Körülnézett, de nem szólalt meg senki. - Ha lehetőségünk nyílt volna a leghatásosabb módszereket alkalmazni, kesergett a főügyész, mint a körömtépés, vagy ha nem hagytuk volna egy hétig ezeket a baloldaliakat aludni, nagyobb lett volna az eredményességünk. Nagyobb? Legalább 120 százalék lett volna! De jogállamban élünk, ilyet most még nem lehet csinálni - fejtegette.

- Mi a teendő? – kérdezte a publikumtól, amely továbbra is mélyen hallgatott.

- Jogszabály módosításért fordultam a Legfőbb Ügyészhez – jelentette ki és hangsúlyosan körülnézett a teremben. A legegyszerűbb, tőlünk elvárható legnemesebb formát választottam, ami illik a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez.

A büntetőeljárási törvény – visszaható hatállyal - úgy módosuljon, hogy

1. az ártatlanság vélelmét váltsa fel a bűnösség vélelme, mert aki ellen az ügyész vádat emel, az eleve bűnös;
2. a vádat alátámasztó körülmények bizonyítása a vádló kötelezettsége;
3. a vádat megdöntő körülmények bizonyítása a vádlott kötelessége;
4. a vádlott a bűncselekmény elkövetésének beismerését nem vonhatja vissza;
5. a vádlott köteles legyen a vádat elismerni, ha nem tudja annak ellenkezőjét bizonyítani;
6. a védő is kérhessen büntetést a vádlottra, ha meggyőződött arról, hogy a vádlott a vádat nem tudja cáfolni. A védő azonban – mert humánusan kell eljárnunk - nem kérhet súlyosabb büntetést, mint az ügyész;
7. a bíróság a vádlott nyomozás során tett beismerése esetén a vádat alátámasztó körülmények bizonyításától köteles eltekinteni.

A módosítások hatására a bírói gyakorlat gyorsan abba az irányba fog fordulni, ami már most is kívánatos lenne:

 „…elleni vád alátámasztására a bíróság felhozza azt a körülményt, hogy a vádlottak nem terjesztettek elő bizonyítékot a maguk ártatlansága tekintetében”, vagy

„a vádlottak … nem ismerték el bűnösségüket, az ellenük emelt vádat azonban semmivel sem cáfolták meg, miért is azt bizonyítottnak kell tekinteni” – idézte kedvenc mondatait az 1930-as évek szovjet büntetőbírósági gyakorlatából.

Végül kijelentette. Nincs már messze, hogy az ügyészek is jobban teljesítsenek, nem csak az ország! Elvárom, hogy munkájukat kérlelhetetlenül, szánakozás nélkül és csak az eredményességre törekedve végezzék! Tíz vád alá helyezettből inkább nyolc üljön ártatlanul, mint azt a kettő bűnöst futni hagyjuk. Ezt kívánja maguktól az ország! A zemberek!

Az értékelés végeztével minden ügyész számára, akik az elszámoltatási ügyekben kudarcot vallottak - fájdalom díjként - főügyész helyettesi státuszt, valamint egyéb anyagi és erkölcsi elismerést osztott ki.

Úgy búcsúzott, hogy mindenki vegye tudomásul: vagy szolgálja a NER-t vagy el kell hagynia az ügyészi pályát. Ez pedig azt jelenti, hogy egyik oldalon becsukjuk a szemünket, a másik oldalon pedig azt látjuk, amit Szeretett Vezérünk látni kíván.

Nem láttam, hogy valaki felállt volna – persze, mert csak álmodtam, gondoltam magamban.   

„Nem vagyok járatos a lakás ügyekben, éppen most tanulom” – hangzott el a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2013. december 13. napján a lakás ügyben tartott nyilvános tárgyaláson, ahol Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és államtitkára, vagyis én a vádlott.

Mit gondolnak, vajon kinek a szájából hangzott el az idézett mondat? A bíróéból? A védőktől? A vádlottaktól? Esetleg valamelyik tanú mondta? Vagy a vád képviseletével megbízott katonai ügyész? Hát, persze, hogy a vádhatóság képviselője hallatta hangját!

Hát, ez így szép! A katonai ügyész a tárgyaláson tájékozódik a tanútól a lakásügyi jogszabályok tartalmáról… Az ügyészség ilyen „alaposság” mellett emelt vádat, rángatott a vádlottak padjára egy volt minisztert és egy volt államtitkárt. A vádirat szerint börtönben végrehajtandó szabadságvesztést kérve!

Csodálkozom már megint, aztán rájövök, hogy a NER-ben nincs min csodálkozni. Itt bármi megtörténhet, és meg is történik. Budai Gyula elindította a koncepciógyár gépezetét, de a fogaskerekek hozzá nem értés miatt megakadtak. Számomra ez már akkor egyértelművé vált, amikor Berki Tímea ügyésznő a kihallgatásomkor ex katedra kijelentette, hogy én nem voltam katona, így katonaként nem is kaphattam lakást.

                        Sorsunkra várva.... (fotó: metropol.hu)

A tárgyaláson a katonai ügyész végképp egyedül maradt a koncepciós váddal. Ugyanis a Honvédelmi Minisztérium, mint a sértett jogi képviselője egyszerűen nem jelent meg a tárgyaláson. Bízom abban, hogy az ügyvédi munkáért járó díjazását az ügyvéd kolléga visszafizeti a HM-nek, mert nem kívánhatja, hogy Hende Csaba hűtlen kezelést kövessen el. Olyan jó gazdája a közpénznek a fideszes miniszter, hogy ügyvédi irodát bíz meg a perbeli képviselettel, miközben ezt a katonák vagy a kormánytisztviselők is el tudták volna látni – fizetésükért.

A sajtó sem volt kutya! A Hír Tv a tárgyalás kezdetén ugyan megjelent, de csak vágóképeket készített, majd távoztak. Felmerül a kérdés, hogy miről is fognak tudósítani, ha nem is vesznek részt a tárgyaláson? Persze, már megtanulhattam volna, hogy úgy is a maguk által gyártott „tényeket” sugározzák a hívek felé, teljesen mindegy, hogy mi hangzik el.

Pedig a bíróság kellő alapossággal lefolytatta a bizonyítási eljárást. Ha ott lettek volna, akkor hallhatták volna a tanúkat, akik arról számoltak be, hogy az ügyintézés során senki nem gyakorolt rájuk nyomást és nem sértettek jogszabályi rendelkezéseket sem. Ha erre sor került volna, lett volna lehetőségük annak jelentésére vagy a parancs megtagadására.

Azt is hallhatták volna, hogy mi volt a joggyakorlat az elmúlt 20 évben a Honvédelmi Minisztériumban, hogy az én ún. lakás ügyem nem volt kivétel: ha a „vezető miniszter, államtitkár vagy helyettes államtitkár volt és hivatásos katona (nyugdíjas katona) volt, kivétel nélkül a katonai jogállására tekintettel, e jogviszonyára tekintettel igényelt és kapott lakást határozatlan időtartamra” - mondta a HM Központi Lakásbizottság volt titkára.

A vád tanúinak kihallgatását követően elfogyott a levegő a tárgyalóteremben, mert a vád tanúi – kivétel nélkül - nem a vádat, hanem a védelem jogi álláspontját támasztották alá. Ezért a vádlottak úgy döntöttek, a szabályszerű idézésre megjelent védelem tanújának meghallgatása egyszerűen szükségtelen és feleslegesen húzná az időt.

2014. január 17. napján 08.30-kor a Pest Központi Kerületi Bíróság folytatja munkáját. Az iratok ismertetését követően perbeszédek (vádbeszéd, védőbeszédek) következnek, majd az utolsó szó elhangzása után – reményeim szerint – a bíróság ítéletet hoz.

A mai napon folytatódott a lakás ügy a bíróságon. Öt tanúvallomást hallgathattunk meg. Semmivel sem lettünk okosabbak. Továbbra sem támasztják alá a vád tanúi a vádat. Mintha a védelem tanúi lennének. De hát, mit tegyünk? Ahol nem történt bűncselekmény, ott nehéz tanút találni.

A mai nap legmeglepőbb és legizgalmasabb része az volt, amikor az utolsó tanú kihallgatásánál jártunk, és a katonai ügyész - néhány kérdés után - jelezte a bíróságnak, hogy a tanút ismét kihallgatásra kellene berendelni a bíróságnak, mert még lennének kérdései. De már annyira elfáradt, hogy nem jutnak eszébe a kérdések.

Ekkor egy húr elpattant, de most nem nálam, hanem az I. rendűnél. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kikérte magának, hogy a vádhatóság képviselője, aki a vádiratban végrehajtandó szabadságvesztést kért rá, az hivatkozik fáradtságra, inkább végezze rendesen a munkáját!

                     Ma a sajtó is megjelent a tárgyaláson (fotó: Deák Zoltán)

A jobboldali objektivitásról (vagyis hazudozásairól) hírhedt Hír Tv Híradója szerint az egyik tanú azt állította, hogy a miniszter hátrányt okozott. Az igazság az, hogy ilyen állítás a bíróság előtt egyetlen tanú szájából sem hangzott el.

A tanúk megerősítették, amit eddig is tudtunk: a Honvédelmi Minisztérium apparátusa tette a dolgát, a szolgálati lakás beszerzése, kiutalása és későbbi értékesítése a jogszabályok keretei között zajlott.  

A Neoton Family után kérdezhetném szabadon: „Hír Tv, hol vagy?” Merthogy nem tudni a Hír Tv milyen tárgyalásról tudósította a Híradóját, de hogy nem arról, ahol én voltam a vádlott Juhász Ferenccel, az biztos!

Hogy ott voltak, az is biztos, mert a tárgyalási szünetben „véletlenül” bekapcsolt mikrofonnal mellettünk hagyták kamerájukat. Azért borzasztó valahol, hogy védőmmel a tárgyalóterem előtt – akár védői titokkörbe tartozó kérdésekről – sem tudok úgy szót váltani, hogy ez a televízió alattomos módon a padra mellénk letett kamerával ne rögzítené a megbeszélésünket. De miért is csodálkozom ezen, hiszen ez a televízió már oly mélyre süllyedt, hogy már nyilvános rendezvényeken történteket is rejtett kamerákkal rögzít.

Hozzászoktunk már, hogy két világban élünk. Van a valóság és van egy falanszter, amit az Orbán kormány és klientúrája építget, amelyik mindenben, mindig jobban teljesít. De a való világban az emberek szegényednek, mert valós jövőkép hiányában egyik napról a másikra élnek és lassan, de biztosan vasvillára kívánják kedves vezetőjüket és annak bandáját.

A fáradt ügyész remélem, kipiheni magát péntekre, mert akkor nem öt, hanem nyolc tanút kíván a bíróság kihallgatni, és nem szeretném, ha az egész eljárást azért kellene megismételni, mert az ügyész nem volt kipihent a tárgyaláson és nem tudott kellően koncentrálni.

Még megérhetjük azt is, hogy az ügyész fáradtságára hivatkozva kéri az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését.

Minden diktatúrának kell ellenségkép, amely mozgósítja a híveket, ugyanakkor eltereli a figyelmet arról, hogy a hatalmon lévők minden közjogi pozíciót elfoglalva, gyakorlatilag belső és külső kontroll nélkül kormányoznak. Nem mellékesen (hanem elsősorban) közben meg kifosztják az országot. „Törvényesen”.

Ez a „háború” - változó ellenségkép mellett - 2010 óta szakadatlanul folyik. Most a bíróságokra került sor. Miért? Mert nem sikerült (még) megszállni az összes törvényszék összes bírói pozícióját, hogy a kedves vezetőnek (=nemzeti akaratnak) megfelelő ítéletek szülessenek. Meg hát azért is – tegyük hozzá – mert a diktatúrában minden csak kiszámítható lehet és a „rend rendszere” nem tűri a független, hol így, hol úgy ítélkező bírákat. Holott az ítélkezésben – bármilyen furcsa - éppen ez az érték. Meg azért is, hogy a Magyar Nemzet című napilap által jézusi szeretet jegyében kívánt „börtönválogatott” a baloldal volt politikai és szakmai vezetőiből végre összeálljon. 

Ahogy a Magyar Nemzet c. napilap szerkesztőgárdája elképzeli... (fotó: index.hu)

Az első támadás akkor történt, amikor Orbánék megsemmisítették a rendőri helytállásnak köszönhetően megbukott 2006-os politikai puccs elkövetőivel szemben kiszabott bírósági ítéleteket. Megpróbálkoztak ügyáthelyezéssel olyan bíróságokra passzolni a koncepciós politikai ügyeket, ahol úgy gondolták, hogy néhány bíró már bizonyította az orbáni rendszer iránti politikai lojalitását. A választások közeledtével meg elérkezett az idő, hogy a bíróságok független ítélkező tevékenyégét is kormányzati irányítás alá helyezzék, miként azt tették az ügyészségi zászlóshajóval, a koncepciós ügyekben kizárólagosan eljáró Központi Nyomozó Főügyészséggel.

Nem akarok ötleteket adni, de nem lett volna jobb, ha külön bíróságot állítanak fel a politikai koncepciós ügyekben, és békén hagyják a független bírósági szervezetrendszert? Nem mindegy, hogy miért néznek bennünket páriának Európában?

A jobboldali értelmiség a jog és az etika elválaszthatatlan kapcsolatrendszerében az erkölcs primátusát határozta meg, és azt vallja, hogy az ítéleteknek a társadalom (értsd. fideszes hívek) erkölcseit kell tükrözniük, a jogi előírások pedig másodlagosak (akár mellőzhetők is). Ez alatt nyilván nem a jobboldali kormánypolitika képmutató, a szabadrablás elvén működő eredeti tőkefelhalmozási folyamatát értik. Látják, de úgy gondolkodnak, hogy jobb, ha a mi embereink járnak jól a gazdasági hatalom megszerzésében, mint bárki más. Ez pedig felül ír mindent. Hagyományosnak hitt és vallott erkölcseiket is.

Többet ártott a maradék jogállamiságnak, ezen belül a gránitszilárdságú szerint is elkülönül hatalmi ágként működő bírói hatalomnak Rogán frakcióvezető fészbúkos „politikusi tevékenysége”, mint ennek a három és fél évnek a teljes fideszes ámokfutása. Bizalmatlanságot kelteni a bírósági tevékenység ellen az állami öngyilkossággal egyenértékű: nőni fog az önbíráskodások száma (mert nem bízunk meg a bírákban), bírákat fognak a pert vesztett ügyfelek verbálisan, esetleg tettlegesen is bántalmazni (ami elfogadhatatlan és brutálisan megtorlandó).

A bírák presztízséről azért nem írok, mert azt Rogán Antika alaposan besározta.  

Persze Rogán nem véletlenül volt ilyen bátor. Ha főnöke, Orbán kormányfő nyíltan beavatkozhatott a bíróságok életébe, és jogegységi döntést követelhetett a Kúriától deviza hiteles ügyekben, akkor a frakcióvezető sem lépte át a Rubikont, amikor azt követelte, hogy a közúti balesetet okozó a házi őrizetből azonnal takarodjon vissza előzetes letartóztatásba. Valószínűleg még meg is simogatták a fejét: ez igen Anti! Ezt várjuk tőled… ezért tartunk…

Rogán a szokásos népboldogító fideszes mentalitással (Mi csak jót akarunk nektek!) megpróbálta bebizonyítani, hogy pártja már mindenható, a zemberek érdekében kész a bírósági döntéseket is megváltoztatni. Erre rátett Navracsics miniszter még egy lapáttal, aki szerint a másodfokú bíróság korrigálta hibáját, amikor Eva Rezesova házi őrizetét megszüntette, és ismételten fegyházba dugta az első fokú – nem jogerős ítéletben – fogházra büntetett szlovák állampolgárságú elkövetőt.

Ha így járunk el a jogi értelemben vett ártatlanokkal, akkor mit várhatnak a jogerősen elítéltek?

Csak egyetlen egy hiba van. A bírói társadalom tudja, hogy a látszat ebben az ügyben nem az, amit Rogán sugallni akart! Bármennyire is akarják, nincs és nem is lesz politikai megrendelésre született ítélet!

A bíráknak pedig nincs más választásuk, harcba kell szállniuk, vagy sokaknak a pályát kell elhagyniuk. Ugyanis nem kevesebb, mint a függetlenségük a tét. A bírók politikai tevékenységet nem folytathatnak, ezért két módon válaszolhatnak: vagy behódolnak, vagy bekeményítenek.

Ui.: Egyébként eredetileg arról akartam írni, hogy a Magyar Nemzet című kormánylap hírével ellentétben - mely szerint az idén már nem állok bíróság elé – 2013. december 10. és 13. napjain folytatódik a lakás ügy tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Mindenkit szeretettel várok!

Az első szabadon választott kormány időszakában (1991-1994) Hende Csaba a Honvédelmi Minisztérium parlamenti titkáraként, igazgatási és jogi főosztályvezetőjeként, majd kabinettitkáraként szolgált. 1994 tavaszán Hende Csaba szakmai irányítása alapján dolgozták ki és fogadták el a Honvédelmi Minisztérium lakásrendeletét.  

2001-ben a Fidesz által vezetett koalíciós kormány egyik utolsó előterjesztése volt a 2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról.

Szolgálati lakásom kiutalására és későbbi megvásárlására Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és a HM apparátusa a fent említett törvényt és HM rendeletet alkalmazta.

Az ügyészség vádja szerint e szabályokat rám nem lehetett alkalmazni, mert

Első változatuk: nem voltam katona, amikor kiutalták.

De: 1981 és 2006 között hivatásos katona voltam. A szolgálati lakás kiutalására 2005-ben került sor. A formál logika szabályai szerint ez a változat megdőlt.

Második változatuk: a köztisztviselői jogviszonnyal rendelkező államtitkár juttatási rendjéhez igazodó hivatali lakást kellett volna kapnom.

Nekem, mint hivatásos katonának? Mi írta ezt elő? Nincs válasz. Ez is megdőlt.

Harmadik változatuk: katonaként a HM rendelet szerinti vezetői lakást kaptam.

Ők is tudják, én is tudom, hogy szolgálati lakásom nem volt vezetői lakássá minősítve.

Emlékeztetőül:

A HM első Orbán kormány alatt kinevezett közigazgatási államtitkára katonaként kapott szolgálati lakást és azt katonaként vásárolta meg ugyanúgy kedvezményesen, mint én, amikor azt a szoci miniszter (!) értékesítésre jelölte ki. A Fidesz számára oly kedves országos parancsnok (Honvéd Vezérkar főnök) is katonaként kapott szolgálati és nem vezetői lakást, aki Orbán Viktor személyes utasítására „megvédte” a tábornokait. Ezt onnan tudom, hogy a miniszterelnöki utasításra kirúgott tábornokoknak én voltam az ügyvédje. No, ez a derék és becsületes magyar ember még nagykövet is lehetett, és szintén katonaként kapta meg a lakását. Miniszteri mentesítéssel nem is egyet vásárolt, hanem többet is.

     A balról ülő vezérkari főnök, aki erkölcsösen vásárolta meg szolgálati lakásait.

Hogy is van ez? Megalkotjuk a törvényeket és egyéb jogszabályokat, majd addig mindent szabályosnak és erkölcsösnek találunk, amíg a Fidesz által kinevezettek vásárolják meg HM rendelkezésű szolgálati lakásukat? Majd amikor e szabályokat rám vagy éppen a szocialisták alatt regnáló országos parancsnokra (Honvéd Vezérkar főnökre) alkalmazzák, akkor ez már bűncselekmény?

Igen. Ez a Nemzeti Együttműködés Rendszere! Kérdezem, mert még tehetem: amit nektek szabad, sőt dicsőséges, azért nekünk végrehajtandó börtön jár? Mondtátok, hogy tilos ezeket a szabályokat alkalmazni arra, aki nem fideszes?

A ránk kiosztott szerep szerint a Fidesz által közvetlen irányítás alá vont  Központi Nyomozó Főügyészség ööö… vádja (nevezzük így) alapján a múlt héten, kedden tett vallomást a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és államtitkára, vagyis én, a közvélemény által csak lakás ügynek nevezett, hűtlen kezelés alatt futó koncepciós ügyben.

A miniszter vallomását három részletben hoztam nyilvánosságra (1. rész, 2. rész, 3. rész).

Most pedig következzen az államtitkár vallomása.

 „Tisztelt Bíróság!

Alulírott, dr. Fapál László, II. r. vádlott a Tisztelt Bíróság részére az alábbi vallomást teszem:

A terhemre rótt cselekmény nem bűncselekmény, és nem terhel bűnösség sem.

A Központi Nyomozó Főügyészség (a továbbiakban: KNYF) vádját koncepciós vádnak tekintem, több okból kifolyólag:

Hende Csaba honvédelmi miniszter 2011. február 15. napján kelt, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak szóló levelében megállapította, hogy az „akkor hivatalban lévő személyek az elbírálás időpontjában hatályos jogszabályi rendelkezéseket betartották…. Bár a határozatlan időtartamú lakásjuttatásra vonatkozó miniszteri felmentő döntésnek, a jogos lakásigény mértékét meghaladó szobaszámú lakás bérbeadásának és a lakás elidegenítésének is meg volt a jogalapja”.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos 2011. február 24. napján kelt feljelentésében „a formális jogi előírások betartása” alapján látta büntetendő cselekménynek szolgálati lakásom kiutalását és megvételét;

Polgári jogi értelemben a HM hagyta elévülni az ügyet. Ha jogszabálysértés történt, akkor az elévülési időn belül keresetet lehetett volna benyújtani ellenem a polgári bíróságon. A cél azonban nem a vélelmezett, az államot ért kár megállapítása és megtérítése volt, hanem a HM vezetőinek kriminalizálása. 

A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozás során láthatóan nem talált jogszabálysértést, ezért koholt egyet: jogi álláspontja szerint egy kormányrendeletet kellett volna alkalmazni a hivatásos katonai szolgálati viszonyra vonatkozó speciális törvényi és HM rendeleti előírások helyett, amelyet soha senki nem alkalmazott a HM joggyakorlatában.

Majd az ügyészség ezt megfejelve, a vádkiegészítésben valótlanul azt állítja, hogy a részemre kiutalt szolgálati lakás jogi értelemben vett „vezetői lakás” volt. Tudomásom szerint egy HM rendelkezésű lakás „vezetői lakássá” minősítéséről a 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet 4/A. §-a alapján kizárólag a HM lakásgazdálkodási szervezet vezetője dönthet. Az ügyészség ilyen minősítésre nem volt feljogosítva, és most sem minősítheti az állami lakásokat tetszése szerint.

Tehát a vádkiegészítés óta azt sem tudom, hogy mi ellen kellene védekeznem, mert a vádirat egyéb részei azt tartalmazzák, hogy szolgálati lakást kaptam, míg a vádkiegészítés azt állítja, hogy vezetői lakásban részesültem.

Az ügyészség vádját koncepciósnak tekintem, mert ma sem tudom, hogy „pontosan milyen magatartással bírtam rá Juhász Ferencet arra, hogy a vád tárgyává tett hűtlen kezelést elkövesse”. Ez pedig a védekezéshez fűződő elemi jogaimat sérti.

Koncepciósnak tartom a vádat azért is, mert a HM-ben szolgálatot teljesített szolgálati viszonyban álló állami vezetők mellett - a Kormány, illetve a miniszterelnök döntése alapján - a HM Honvéd Vezérkar főnöke közigazgatási, helyettesei helyettes államtitkári juttatásokra voltak jogosultak. Ugyan ez irányadó a katonai elhárítás és a katonai felderítés főigazgatói, illetve helyettesei vonatkozásában. Ők is – többségében - szolgálati viszonyban álló katonák voltak. Jogi státusukban annyi változás történt csak, hogy illetményüket nem a szolgálati törvény, hanem a köztisztviselői törvény szerint kapták. Tehát, ha igaz lenne, amit az ügyészség állít, akkor nem csak én ülnék a vádlottak padján, hanem még nagyon sokan itt lennének mellettem (1997. évi LXXIX. törvény - a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről - 52. § (2) bekezdés - a Kormány az államigazgatási szervnél kormányzati feladatot ellátó személynek államtitkári, a miniszterelnök pedig helyettes államtitkári illetményt, illetőleg juttatásokat biztosíthat).

Koncepciósnak tartom a vádat, mert az 1996. évi XLIII. törvény - a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról – szabályai, amelyek a Határőrség, a rendvédelmi szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak szolgálati jogviszonyára terjed ki, ugyan ezek a szabályok voltak az irányadók (Hszt. 42. § /4/ bekezdés; 44. § /1/ bekezdés i.) pont és /4/ bekezdés), és nem tudok arról, hogy a Belügyminisztériumban szolgálati viszonyban álló állami vezetők lakásjuttatásait az ügyészség vizsgálná.

Koncepciósnak tartom a vádat, mert az ügyészség hűtlen kezelés nyomozásának leple alatt – jelen ügyben - vesztegetés miatt nyomozott, ráadásul olyan ügyben, ahol már vádat emelt többek között ellenem is. Ez példátlan eset, olyan még nem fordult elő Magyarországon, hogy bíróság előtt álló vádlottakat az ügyészség tanúként hallgassa ki, majd azt nyilatkozza, hogy a terhelti jogokat nem sértette, amikor az egyéként igazmondásra nem kötelezett vádlottakat igazmondásra kötelezett tanúként hallgatta ki, a hamis tanúzás terhe mellett. A tisztességes eljáráshoz való jog tehát a nyomozás során már elveszett.    

Juhász Ferenc I. r. vádlottal való kapcsolatomat illetően a következő vallomást teszem:

Juhász Ferenc miniszter urat 2001-ben ismertem meg személyesen, amikor ellenzéki képviselőként a Honvédszakszervezetnél tájékozódott a 2001. évi XCV. törvény - a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról - tervezetéről kialakított szakszervezeti álláspontról. Ezt követően 2004. október végén találkoztam vele legközelebb, amikor felajánlotta, hogy legyek a HM közigazgatási államtitkára.

Juhász Ferenc miniszter úrral sem államtitkári kinevezésem előtt, sem az alatt, sem az után nem voltunk baráti viszonyban. Közösen sehol soha nem szórakoztunk, családjaink nem ismerik egymást. Kapcsolatunk kizárólag hivatali volt. Ebben az ügyben - akármennyire nehezen hihető - egy szót sem váltottunk egymással. Hivatali kapcsolatunk a reggeli miniszteri értekezletekre korlátozódott, amelyen a HM vezetői vettek részt. Ritka alkalom volt, ha a miniszter úr - azonnali beavatkozás miatt - az irodájában magához rendelt. A miniszter úr a beosztottaktól távolságot tartó, de emberséges vezető volt. Nem vont el tőlünk hatáskört, mindenki köteles volt a saját jogkörébe tartozó döntéseket meghozni vagy a miniszternek arra javaslatot tenni. Juhász Ferenc a miniszteri döntését igénylő személyes ügyekben nem járt el közvetlenül. A miniszter úr azt igényelte, hogy a beosztottak a HM kabinetfőnökét, Zámbori Mihály helyettes államtitkárt keressék meg ügyes-bajos dolgaikkal.

A tényállás tekintetében az alábbi vallomást teszem:    

1988-ban katonatisztként 73 négyzetméteres szolgálati lakást kaptam Kőbányán, ahová első feleségemmel és két gyermekkel költöztünk be. 1998-ban a lakóépületet a honvédség elidegenítésre jelölte ki. A szolgálati lakást feleségem nevére vásároltuk meg részletfizetés mellett. 1999-ben a lakásból elköltöztem, 2000-ben házasságunkat a bíróság felbontotta. A volt szolgálati lakás jelenleg is első feleségem tulajdonában van.

2000-ben telket vettem Táborfalván 200.000-Ft.-ért és családi ház építésébe fogtam. A honvédségtől 2001-ben 3.000.000-Ft. munkáltatói kölcsönt kaptam. A családi házat 2002-re felépítettük, illetve azóta is folyamatosan építjük, mindig teszünk valamit hozzá. 2005. január hónapban a 3.000.000-Ft. munkáltatói kölcsönt – engedményestül – a honvédségnek egészében visszafizettem.

2004-ben a HM közigazgatási államtitkárává neveztek ki, szolgálati viszonyom megtartása mellett. A 2202/2004. számú HM közigazgatási államtitkári határozat szerint (amelyet a HM jogi helyettes államtitkár jegyzett) 2010. december 10-ei hatállyal a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemről áthelyeztek a honvédség rendelkezési állományába, egyidejűleg pénzügyi és személyügyi ellátásra vezényeltek a HM állományába.

A Hjt. 48. § (1) bekezdés i./ pontja szerint a Honvédség személyi állományába tartozó, de a Honvédségnél szolgálati beosztást be nem töltő személyt rendelkezési állományba kell helyezni. Ennek megfelelően a Honvédség rendelkezési állományába tartozik a hivatásos állomány azon tagja, akit állami vezetővé kineveztek, megválasztottak, a tisztsége tartamára.

A Hjt. 48. § (4) bekezdése szerint az (1) bekezdés i) pontja alá tartozókra a 46. § (4) bekezdése irányadó azzal, hogy – eltérő törvényi rendelkezés hiányában – velük szemben a munkáltatói jogkört a vezénylés helye szerinti miniszter gyakorolja.

A Hjt. 46. § (4) bekezdése szerint ha az állomány tagját állami vezetővé (közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár) nevezik ki, rendfokozatát nem használhatja és a köztisztviselőkre vonatkozó illetményrendszer szerinti illetményre jogosult. Az állomány kinevezett tagjának szolgálati viszonyát folyamatosnak kell tekinteni. Ha állami vezetői beosztásából felmentik, akkor a 69. § (2) bekezdésben leírtakat kell alkalmazni.

A szolgálati törvény rendelkezése egyértelmű: általános munkáltató a honvédelmi miniszter, a szolgálati jogviszonyban álló közigazgatási államtitkár szolgálati viszonya fennáll (nem szünetel, nem szűnik meg, hanem folyamatos). Rendfokozatát nem használhatja: ennek a rendelkezésnek az az értelme, hogy fizikai értelemben egyenruhát és rendfokozatot nem használhat a szolgálati viszonyban álló hivatali vezető, mert ez függelmi kérdés a hadseregben. Az erősen hierarchikus rendszer nehezen tűri, hogy alacsonyabb rendfokozatú, de magasabb beosztású személy utasításokat adjon a nálánál magasabb rendfokozatú személynek. A rendelkezési állományba helyezéssel pedig a jogalkotó azt a célt kívánta elérni, hogy a katonai vezetők szolgálati hatalma a rendelkezési állományba helyezett hivatali vezetőkre nem terjed ki.

A 10/2002. (III. 5.) HM rendelet - a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi
igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről – előírásai között nem találunk a szolgálati viszonyban álló állami vezetőkre részletszabályt. Nem véletlenül nem alkotott a jogalkotó erre az esetre szabályokat. Ugyanis a rendelkezési állományba helyezett közigazgatási államtitkár nem más szervnél (pl. bíróság, ügyészség stb.) teljesít szolgálatot, hanem magában a Honvédségben (2001-ben valósult meg a HM és az MH törvényi integrációja). A Honvédelmi Minisztérium béke-és háborús munkaköri jegyzéke ugyanis tartalmazta a közigazgatási államtitkári munkakört, vagyis a közigazgatási államtitkár a Honvédség egyik hivatali vezetője. Az általa betöltött munkakör azonban nem katonai beosztás, hanem hivatali munkakör.

Megállapítható, hogy egyetlen előírást tartalmaz a Hjt. más törvényre (Ktv.), a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok tekintetében, az illetmény kérdését, amit nem a Hjt., hanem a köztisztviselőkre irányadószabályok alapján kell megállapítani és számfejteni. Ezt az illetményt azonban a HM költségvetéséből kell biztosítani.

A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény a köztisztviselői jogviszonnyal rendelkező közigazgatási államtitkárra tartalmaz rendelkezéseket (25-31. §-ok). Számos rendelkezése a Ktv. szabályainak alkalmazása miatt a szolgálati viszonyban álló állami vezetőre értelmezhetetlen.

1997. évi LXXIX. törvény - a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről - 52. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közigazgatási államtitkár hivatali lakással való ellátásra, illetőleg lakásfenntartási térítésre kormányrendeletben meghatározottak szerint jogosult, amelyet a 131/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet - az állami vezetői juttatások jogosultsági feltételeiről – tartalmaz.

Azonban ténykérdés, hogy szolgálati lakásom kiutalására hivatásos katonai jogviszonyom, és nem állami vezetői státuszom alapján került sor.

Álláspontom szerint nem az időben később alkotott norma, hanem a lex specialis elve alapján a Hjt. primátusát kell megállapítani, mert a Hjt. a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény rendelkezéseit mintegy kiegészítve szabályozza a  szolgálati jogviszonyban álló állami vezetőre irányadó speciális szabályokat.

Bár a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvényben, miként a Hjt.-ben sem tiltó sem előíró szabály nincs a Hjt., illetve az 1997. évi LXXIX. törvény alkalmazását illetően, még sem beszélhetünk jogszabályi kollízióról.

A szolgálati viszonyban álló állami vezetőt - a joggyakorlat szerint is - megillették azok a jogok és terhelték azok a kötelezettségek, amelyek a katonákra vonatkozó szabályokban megtalálhatóak, kivéve, ha ezek alkalmazását a közigazgatási államtitkárokra vonatkozó valamely jogszabályi rendelkezés kifejezetten kizárta. Ilyen szabály pedig az 1997. évi LXXIX. törvényben nem volt.

Álláspontom szerint a bíróságnak azt kell vizsgálnia egy büntetőügyben, hogy mi történt, nem pedig azt, hogy mi történhetett volna. A bíróságnak a tények alapján azt kell figyelembe vennie, hogy a HM milyen jogszabályokat alkalmazott, és arról kell döntenie, hogy azokat az apparátus helyesen alkalmazta-e vagy sem.

Mert egy adott kérdés megválaszolására sokszor nem csak egy, hanem több jogszabályoknak megfelelő döntés is születhet. A hivatkozott két jogszabályban ugyanis nem volt szabály arra nézve, hogy a juttatási rend mihez igazodik szolgálati jogviszonyban álló személy esetében. Jogszerű volt a hivatásos szolgálati jogviszony alapján kiutalt lakás, de jogszerű lett volna a hivatali lakással való ellátással kapcsolatos szabályok alkalmazása is. Végső soron így is úgy is a munkáltató (vagyis a honvédelmi miniszter) biztosította volna a lakást.

Korábbi, egyetemi oktatói szolgálati beosztásom is Budapesthez kötött, így munkahelyemre történő napi ingázás (Táborfalva – Budapest között) elég sok időt emésztett fel. 2004 végétől annyiban változott meg a helyzet, hogy a munkaidőm napi 12-14 órára nőtt, és a hétvégéim is általában foglaltak voltak valamilyen rendezvény miatt. A 2004 decemberében született gyermekemet reggel nem láthattam, mert aludt, mire este hazaértem, már megint aludt. Ekkor érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy ezen változtatni kell, a munka nem mehet teljesen a család rovására.

2005 elején megkerestem a HM kabinetfőnökét, Zámbori Mihály helyettes államtitkárt, kérdezze meg a miniszter urat, kérelmem esetén felmentene-e a lakásjuttatást kizáró ok alól, mert korábbi szolgálati lakásomat első feleségem megvette, tehát 1998-ban lakásveszteséget okoztam. A kabinetfőnök úr – nem tudom mikor - tájékoztatott, hogy a miniszter úr nem zárkózik el a felmentésem alól, adjam be a kérelmemet. 

2005. február 11. napján kértem, hogy a honvédelmi minisztert a 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet 8. §-a alapján mentesítsen a szolgálati lakáshoz jutást kizáró ok alól, mert – korábban - lakásveszteséget okoztam.

A mentesítés iránti kérelmemet hivatásos katonaként, szolgálati viszonyomra tekintettel adtam be munkáltatómnak, a miniszternek.

A Hjt. 126. § (1) bekezdése szerint ugyanis a hivatásos állomány tagja lakhatási támogatásra – a végleges letelepedés esetét kivéve – a szolgálati helye szerinti településen vagy annak vonzáskörzetében jogosult, különösen az alábbiak szerint:

a) a minisztérium rendelkezése alatt lévő lakás bérlete, állami tulajdonú lakás esetében a lakbér összegének megállapításával.

A rendelkezés egyértelműen rögzíti, hogy a hivatásos állomány tagját jogviszonyából eredően, alanyi jogon illeti meg a lakhatási támogatás.

A kérelemben nem határoztam meg a felmentés jellegét, vagyis azt, hogy a felmentés alapján, később juttatandó lakást a miniszter határozott időtartamra vagy határozatlan időtartamra adja bérbe. Erről azonban a miniszternek – diszkrecionális joga alapján – magának kell döntenie, mégpedig a kérelem elbírálásakor. A kérelmem indoka az, hogy a családommal való kapcsolattartást szerettem volna bővíteni.

A honvédelmi miniszter 2005. február 11. napján a 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet 8. § (3) bekezdésében biztosított jogkörénél fogva felmentett a HM rendelkezésű lakáshoz jutást korlátozó jogszabályi rendelkezések hatálya alól, azzal, hogy számomra határozatlan időtartamra juttatható HM rendelkezésű lakás. Vagyis a miniszter nem lakást jutatott részemre, hanem felmentett a lakásjuttatást kizáró ok alól, ezért tudtam egyáltalán lakásigénylő lapot benyújtani.

Megjegyzem, a miniszteri döntésről szóló 306/20/2005. számú iratot 2005. április 15. napján vettem kézhez (95. naplószám), a döntésről előtte senki sem tájékoztatott. És azt sem tudom ki tárolta addig az iratot.

A honvédelmi miniszter – kizáró ok alóli felmentésében - a kabinetfőnök felügyelete alatt a HM Központi Lakásbizottság elnökét, Kunos Bálint helyettes államtitkárt bízta meg, hogy tegyen majd lakás felajánlást részemre.

2005. tavaszán Csák Gábor dandártábornok úr keresett meg, hogy találtak egy szerintük alkalmas lakást, nézzem meg, hogy megfelelő-e. A tábornok úr elmondta, hogy a lakás Budapest, XIV. kerület Répásy Mihály utca 16/b. szám alatt található társasházi lakás, ahol a fsz. 2. számú lakást kell majd megnéznünk. Feleségem felutazott Pestre, és együtt megtekintettük a lakást. Egy használt lakást tekintettünk meg. A megtekintett lakást elfogadhatónak találtuk.

A lakás HM IKH által történő beszerzése, kiutalása tekintetében nyilatkozni nem tudok, az nem tartozott a hatáskörömbe, arról nem kaptam tájékoztatást.

A HM Központi Lakásbizottság vezetője, Kunos Bálint VGHÁT 2005. május 05. napján értesített (179. naplószám), hogy a HM Központi Lakásbizottság tartalék kerete terhére bérleti jogviszonyba felajánlotta a Budapest, XIV. kerületében található, állami tulajdonú, 4,5 szobás, összkomfortos, 146 négyzetméter alapterületű társasházi lakást. Az iratok mellett volt a bérleti szerződés is, amit aláírtam. Tehát a felajánlást elfogadtam, bérleti szerződést kötöttünk, majd feleségemmel, valamint két gyermekemmel – nem emlékszem a pontos időpontra - a lakásba beköltöztünk. Figyelemmel arra, hogy a felajánlás a HM Központi Lakásbizottság vezetőjétől származott nem volt szükség előzetes engedélyre, mert a lakás egy lakószobával nagyobb volt, mint az igényjogosultság felső határa. 

Ugyanis a R. 9. § (1) bekezdése szerint a lakásigény mértéke — az együttlakó személyek számától függően 4 személy esetén: kettő-három és fél lakószoba volt. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott igény mértékét meghaladó nagyságú lakás csak a Központi Lakásbizottság elnökének előzetes engedélyével juttatható. Nem szükséges előzetes engedély, ha az igény mértékét legfeljebb egy lakószobával meghaladó lakást tartósan beteg személy elkülönítése vagy a bérlő beosztásának, illetőleg munkájának ellátása indokolja.

2006. március 31. napjával szolgálati viszonyom – közös megegyezéssel - megszűnt, 2006. április 01. napjával szolgálati nyugállományba vonultam. A továbbiakban köztisztviselőként végeztem a közigazgatási államtitkári feladatokat. A szolgálati nyugállományba vonult személyek esetében a honvédség a szolgálati lakással már nem rendelkezhet, azonban a szolgálati nyugállományba vonulás a lakásbérleti jogviszonyt nem érinti.

2006. január hónapban a HM Védelemgazdasági Főosztálya részéről – a HM IKH előterjesztése alapján - történt egy előterjesztés miniszter úr részére, amelyben – több más lakás mellett - a szolgálati lakásom is ki lett jelölve értékesítésre, miniszteri döntéstől függően. Én magam nem kértem sem közvetlenül, sem közvetett módon, hogy a lakás kerüljön bele az értékesítésre kijelölt lakások közé. Csak valószínűsíteni tudom, hogy a HM IKH költségvetése indokolta az értékesítési bevételek növelését, ezért kerülhetett sor erre az előterjesztésre. Megjegyzem, az ingatlanok értékesítésre kijelölése kétféleképpen történhet: a HM illetékes szerve lakásgazdálkodási szempontok alapján ki akarja vonni a lakásgazdálkodási körből, és javaslatot tesz a kijelölésre vagy bérlői kezdeményezés alapján történik az értékesítésre kijelölés. A döntés joga kizárólag a miniszteré, indokolási kötelezettség nem terheli. Arra határozottan emlékszem, hogy miniszter úr bejött az irodámba, hozta az előterjesztést magával, és azt a feladatot szabta, hogy derítsem ki, és karikázzam be „nem” javaslattal azokat a lakásokat, amelyben a honvédség vezetői laknak, utána pedig küldjem tovább végrehajtásra. Én a feladatot végrehajtottam.   

2006. április végén vagy május elején megkeresett Zámbori Mihály HM kabinetfőnök, helyettes államtitkár, és arról tájékoztatott, hogy a miniszter úr – az új kormányzati ciklusban - semmiképpen nem lesz honvédelmi miniszter. Arra kért, hogy különösen figyeljek az átadás-átvételi okmányok kidolgozására, és jelezzem, ha olyan kérdés merül fel, amelyik előzetes miniszteri döntést igényel. Ekkor Zámbori államtitkár úr azt mondta, hogy a miniszter úr felé más már jelezte, hogy szolgálati lakását meg szeretné megvásárolni, a miniszter úr pedig hajlandóságot mutat arra, hogy felülvizsgálja korábbi nemleges döntését, ha erre vonatkozó kérelemmel találkozik.

2006. május 10. napján szolgálati lakásom bérlőjeként, nyugállományú katonaként lakóépület elidegenítésre kijelölési iránti kérelmet írtam a honvédelmi miniszternek, amelyről a miniszter a 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet 97. § (2) bekezdés alapján egyedi döntést hozott, és a lakást elidegenítésre kijelölte.

Ugyanis a 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet 96. és 97. §-ai alapján a szolgálati lakásokat fő szabály szerint a szerzéstől számított 10 év elteltével lehet elidegeníteni, azonban a honvédelmi miniszter e szabálytól kellően megalapozott vagyongazdálkodási és lakásgazdálkodási érdek esetében eltekinthet, és a lakóépületet (lakás) értékesítésre kijelölhet. Figyelemmel, hogy a 2006. januári értékesítéshez az adatlapok elkészültek, a bérlő személyében, valamint az ingatlanban változás nem történt, újra már nem kellett mérlegelnie a miniszternek, hogy a lakásgazdálkodási érdeknek megfelel-e, mert egy ilyen - vagyongazdálkodási és lakásgazdálkodási érdek sérelmét meg nem állapító - előterjesztés 5 hónappal korábban a szakmai szervek részéről már megtörtént.

Meg kell jegyeznem azt is, hogy a 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet 102. § (4) bekezdése szerint az elidegenítésre kijelölés során a honvédelmi minisztert az előterjesztés sem köti: a miniszter „a vagyongazdálkodási, szolgálati és lakásgazdálkodási érdekek együttes mérlegelése alapján a kezdeményező és javaslattevő honvédelmi szervek álláspontjától eltérő döntést is hozhat.” Ennek azért van jelentősége, mert a miniszter nem tud hűtlen kezelést elkövetni, akkor sem, ha az előterjesztő szakmai indokaival szemben értékesítésre jelöl ki állami lakást. Vagy fordítva. A miniszternek mérlegelnie kell, és ez nem számon kérhető, mert az a szabályos, ha mérlegel, és dönt. Itt pedig még ez sem történt meg, mert 2006 januárjában az előterjesztő szakmai szervek a lakásgazdálkodási érdekkel összeegyeztethetőnek tartották a szolgálati lakásom értékesítését.

2006. június 22. napján a HM Ingatlankezelési Hivatala vételi ajánlatot közölt velem.

A HM ingatlankezelési Hivatala ezt követően ajánlatot közölt velem, az alábbiak szerint:

1./ A lakás megvásárlása

A lakás forgalmi értéke 65.253.000-Ft. (hivatalos értékbecslés szerinti ár)

30.000.0000-Ft felett a jogszabály szerinti vételár 15.375.000-Ft, valamint a 30.000.000-Ft. feletti rész 80 %-a.

A szolgálati jogviszonyomra tekintettel 15 % engedmény illetett meg.

A vételár egyösszegű  megfizetése esetén további 40 %-os árengedmény illet meg.

Fizetendő összeg: 22.224.474-Ft.

2./ Részletvétel:

Ha részletre vásároljuk meg akkor havonta 185.295-Ft.-ot kellett volna fizetni.

3./ Ha úgy döntünk, hogy nem vásároljuk meg:

Dönthettünk volna úgy is, hogy nem vásároljuk meg a lakást. Ekkor a bérleti jogviszony fenn marad. A HM cserelakást is felajánlhatott volna, de ha nem fogadjuk el, akkor maradunk a lakásban, továbbra is a HM rendelet szerinti lakbért fizetjük, és az összes egyéb járulékos költséget a HM lakásgazdálkodási szerve fizette volna a társasháznak.

Úgy döntöttünk, hogy a lakást a vételár egyösszegű megfizetése alapján vásároljuk meg feleségemmel egyenlő arányban. A vételárat, 22.224.474-Ft.-ot, mint vevők átutalással teljesítettük a HM IKH részére 2006. július 03. napján.

Az adásvételi szerződést 2006. július 04. napján írtuk alá, amikor már közigazgatási államtitkári tisztség közjogi értelemben már nem is létezett, és nem is voltam államtitkár.

Ugyanis az Országgyűlés a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvényt a 2006. évi LVII. törvénnyel, míg a 131/1997. (VII. 24.) Korm. rendeletet - az állami vezetői juttatások jogosultsági feltételeiről – 2006. július 01. napjával a 136/2006. (VI. 26.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezte.”