Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt 2013. november 26. napján több mint két órás vallomást tett az ellene és ellenem folyó, lakás ügyként ismert koncepciós büntetőeljárásban.
Emlékeztetem Önöket, hogy a feljelentő – az Orbán kormány nevében eljáró - Budai Gyula volt katonai ügyész, boldog honvédségi lakástulajdonos, a halottakat is aláírásra bíró kiváló ügyvéd, volt leszámolási kormánybiztos, jelenlegi agrárállamtitkár, aki mostanság kartellezés gyanújába keveredett és a legnagyobb lelki nyugalommal osztja az állami földeket saját rokonainak.
Ennek az embernek a több mint 1.400 feljelentése alapján kizárólag a politikai baloldalhoz köthető politikusok és volt állami/önkormányzati tisztségviselők százait vonta habozás nélkül a Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárás alá. A volt állami vagy önkormányzati vezetőket kriminalizálták (bűnügyi nyilvántartásba vették őket), sokakat előzetes letartóztatásba is helyeztek. Az ügyészek a jogállami gyakorlatukat félretették és az 50-es évek szellemét idéző eljárásaikkal akartak eredményt felmutatni politikai gazdáiknak.
A politikai üldöztetés azonban kudarcot szenvedett. Nem azt mondtam, hogy véget ért, hanem azt, hogy bedőlt, mint a nagyágyú. Hiába álltak hadrendbe a csapatok 2010 elejétől, néhány csata kivételével a háborút az Orbán kormány már elvesztette. Kövér László házelnök a napokban azt mondta, hogy az elszámoltatás nem tartozik az Orbán kormány sikerélményei közé. Úgy fogalmazott: „a nagy hó leesett, majd szinte elolvadt”.
Az ellenünk emelt vád is úgy olvadt el, ahogy közeledett az igazság bírósági pillanata. A vád ma csak formailag törvényes, tartalmi értelemben nincs jogász, aki megmondaná, hogy mi ellen is kellene védekeznünk.
Mindig is hittem az igazságszolgáltatásban. Láttam, hogy a bíróságokat – az ügyészséggel ellentétben - nem sikerült bedarálni és a kormánypolitika engedelmes szolgájává tenni. Ha a bíróságokat is megszállták volna a politikai perek budaigyulái, akkor – mint a daliás időkben - én is kértem volna egy kávét meg egy cigarettát a kihallgató katonai ügyészektől, és persze az ügyészek által már megírt vallomásomat. Oszt jó napot!
Ha a jogállam maradékát valami ma még megmentheti, azt csak a bíráknak köszönhetjük. Azoknak a bíróknak, akik személyes függetlenségüket nem adták fel, akik nem voltak hajlandók a váddal egyezően megállapítani a terheltek bűnösségét, hanem megkövetelték a vádirati koncepció mellé a bizonyítékokat és az eljárási szabályok maradéktalan végrehajtását.
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter vallomását (terjedelmi okok miatt) három részletben hoztam nyilvánosságra. Az első részt itt, a második részletet itt, alább pedig a harmadik részletet osztom meg az Olvasókkal.
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter védők társaságában (fotó: Deák Zoltán)
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő:
„IV. Miért és milyen eljárásban engedélyeztem Fapál László szolgálati lakásának megvásárlását?
Tisztelt Bíróság!
A vádiratban szereplő többi körülmény és esemény jogi értelemben is csak akkor válik relevánssá, ha az ügyészség bizonyítani tudná, hogy az első lépés - a közigazgatási államtitkár, lakáshoz jutását korlátozó felmentés, és a határozatlan idejű lakás-bérleti szerződés megkötése - jogszerűtlen volt. Ha a döntésünk jogszerű volt, akkor a további elemek, már irrelevánsak a nyomozati anyagból, még akkor is, ha a vádirattal feleselő vádkiegészítés a tényleges jogszabálysértést már másban látja. De ennek eldöntése most már a Bíróság dolga. A cselekmények valós lefolyásának megismerése, az ok-okozati elemek feltárása, a hamis sejtetések tisztázása érdekében a további vallomást teszem:
Fapál László lakáshoz jutásának, a szakmailag illetékes szervezet által előkészített javaslata alapján született engedélyezéséről szóló 2005. februári döntésemet követően, az áprilisi, Fapál László lakásigénylő lapjának záradékolása után, majd egy évig nem találkoztam az üggyel. Sem formálisan, sem informálisan. Ez, az addigi gyakorlat szerint azt jelentette számomra, hogy a lakásbérlés halad a maga útján, mindenki teszi a hivatali teendőit, nincs probléma, nem kell beavatkoznom semmibe, az ügy megoldást nyert. Bár sem a feljelentő Budai Gyula, sem a vádhatóság nem találta törvénytelennek az apparátus eljárását - legalább is nem szerepeltették a feljelentésben és vádiratban - de a vádat erősítő, a prekoncepciót szolgáló eljárási cselekményeket véltek felfedezni. Ezért annak néhány elemére kénytelen vagyok reagálni.
1.) A Honvédelmi Minisztériumban nem volt szokatlan hogy a döntés-előkészítés, és döntés azonos napra datálva született. Külföldi útjaim kivételével minden nap, szükség esetén akár többször is foglalkoztam a döntésre váró kérdések elbírálásával. Ha valami kormányzati, szakmai, vagy éppen személyes okból fontossá vált, ott a kollégák akár kézben továbbítva vitték az előterjesztést, ami fizikailag maximum ötemeletnyi liftezést jelentett és időben sem lehetett tíz percnél több egyik végéből a másikba jutni. Döntéseim során igényeltem is a gyors folyamatot, és azt, hogy minél hamarébb kapjam kézhez az előterjesztést, mert az volt a biztosíték arra, hogy az előkészítés során releváns körülmények nem változnak meg. (Praxisomban nem egyszer éltem meg, hogy a hosszú, testületi fórumokat igénylő döntési folyamat közben néhány körülmény megváltozott, különösen költségvetési kérdésekben).
Hogy ez a gyors ügyintézés másutt sem szokatlan legyen itt az én személyes példám, amely a mentelmi jogom felfüggesztésére irányuló, Legfőbb Ügyészi kezdeményezéshez kötődik.
A Fidesz egyik volt prominense, testületi vezetője, momentán Legfőbb Ügyész aláírta - nyilván gondos mérlegelés, alapos megfontolás után - hivatali helyiségében a mentelmi jogom felfüggesztésére irányuló kezdeményezést, majd azt, annak rendje és módja szerint postázták Kövér László házelnöknek a Parlament épületébe. Aki, miután megkapta a postázott anyagot, megismerte a kezdeményezést – nyilván Polt Péterhez hasonló alapos mérlegelés és megfontolás után - írt egy levelet a Mentelmi Bizottság elnökének a Jászai térre, és mellékelve a dokumentumot azt továbbküldte annak rendje, módja szerint. E küldeményt megismerve, a bizottság elnöke intézkedett, hogy azt, a testülete tűzze a napirendjére, oly módon, hogy ez a kezdeményezés utóbb került napirendi javaslatba.
Tisztelt Bíróság, mindezt karácsony és a téli parlamenti szünet előtt, a jogilag még lehetséges utolsó, egy, azaz egy napon. Ha ez nem így történik, akkor a kiadatásom heteket késik, és a téli politikai uborkaszezonban nem lett volna témája a kliens médiának. Ismétlem, egy napon belül e három jeles, egymástól független, földrajzilag értelmezhető távolságban lévő fórumot sikerült az előterjesztésnek érdemi ügyintézés mellett megjárnia. Ennek fényében nem tudom Fapál László lakáshoz jutása folyamatának egyetlen döntési, előkészítési elemét sem gyorsnak, sem rendkívülinek nevezni. Mint ahogy nem is volt az.
2.) A vádhatóság, hamis megközelítésben azt sejteti, hogy a közigazgatási államtitkár „Egyetértőleg felterjesztem” véleményezése és szignója az előterjesztéseken - azokén is, amelyek részben róla szólnak - haszonszerzési vagy valamilyen néven nem nevezhető, de nyilván indokolatlan és elfogadhatatlan céllal fogalmazódtak meg. Nos ezzel szemben a valóság az, amit már korábban is említettem, hogy ragaszkodtam, ahhoz, hogy az előterjesztéseket nekem jogi laikusnak - úgy terjesszék elő, hogy azon már rajta van a jogszerűséget hitelesítő közigazgatási államtitkári szignó. Wapplerné Ágnes, volt jogi helyettes államtitkár, vagy Fapál László szignója egyet jelentett nekem a „törvényes”, szabályos, szakmai és jogi szempontból megkérdőjelezhetetlen állásponttal.
3.) 2006. elején a hivatali rendben előterjesztették százegy néhány lakás elidegenítésére vonatkozó előterjesztést. A felterjesztésből nem volt nyilvánvaló, hogy Havril Vezérkari Főnök és hivatala látta-e az eladandó lakások papírjait, ezért első feljegyzésemben az Ő véleményét tudakoltam, miközben a kabinetem már jelezte, hogy az egyes címek mögött, kiket is kell értenem, mint a lakásukat megvásárlására lehetőséget kapó személyek. Az előterjesztés lakáscímeket tartalmaz csupán és erről semmilyen más formális vagy informális módon nem esett szó (megjegyzem nem is kellett, hogy szó essék), így a kabinetemtől tudtam meg, hogy több vezető beosztású személy is benne szerepel. Tekintettel arra, hogy a választási kampányban jártunk, nem akartam azt terhelni azzal, hogy kampánydühben fogalmazott vita terhelje a sajtóban a HM megítélését, a döntés kapcsán. Erről a miniszterelnököt is tájékoztattam, mindenek előtt azért, mert el kívántam kerülni, hogy ha protokoll eseményeken, külföldi utazáskor valamelyikükkel találkozik, ne tudja, hogy miről van szó, ha panaszkodnának neki. Egyben tájékoztattam arról is, hogy a mandátumom lejárta előtt még visszatérünk az ügyre. Aláhúzom, hogy nem a javaslat tartalmával, vagy jogszerűségével volt problémám! A tanúk kihallgatása során az illetékes szakemberek alapos és kimerítő indokát adják annak, hogy egy-egy lakás, vagy tömb, miért kerül fel az elidegenítésre tervezett listára, mint ahogy az is nyilvánvalóvá vált, hogy sem én, sem az államtitkár nem járt közbe indokolatlan előny biztosítása, megszerzése érdekében.
Szóval nem a jogszerűséggel, hanem egyszerűen az időzítéssel volt gondom, ezért megjelöltem azokat a lakásokat, amelyek akkori elidegenítése álláspontom szerint zavarokat okozhatott volna. Azokat (a közel 150-ből vagy 8 személy esetében) nem engedélyeztem akkor eladni. Ez az a dokumentum, amelyre ráírtam, hogy „a „vezetői” lakások kivételével”. Idézőjelben, amely a szemantikai szabályok szerint nyilvánvalóan jelzik, hogy nem a jogi értelemben vett vezetői lakásokról van szó. Alapvető tévedés az ügyészség azon megközelítése, hogy minden lakás vezetői, amelybe állami vezető költözik. Hát nem!!
E döntésemről a kabinetfőnökömmel konzultáltam, a miniszterelnököt - mint említettem - tájékoztattam. Az érdekeltekkel viszont nem beszéltem, Őket az okokról sem tájékoztattam személyesen. Természetesen az informális üzenetközvetítés ez esetben is - a kabinetfőnökömön keresztül – megtörténhetett, visszajelzést nem kaptam, ha volt is ilyen, az a tudtom nélküli. E helyütt szeretnék szólni arról, hogy én miért és miként éltem a jogszabályokban nekem biztosított diszkrecionális jogokkal, hiszen nyilvánvalóan az nem lehet korlátlan. Fő- kegy- és hadúri jogokat soha sem kívántam magamnak, de a szolgálati érdekeket szem előtt tartva, használtam meglévő jogosítványaimat. Meggyőződésem, hogy ebben az esetben sem tettem másként és helyesen tettem, hogy így tettem.
Tisztelt Bíróság!
A központi közigazgatás az, amelyik kidolgozza a munka, és szolgálati viszonyokat (is) meghatározó törvények tervezeteit, az ezekhez kapcsolódó szabályrendszert. Amikor saját életéről és érdekéről van szó, az apparátus természetesen javaslatot fogalmaz meg arra, hogy miként lehetne egzisztenciális és egyéb szempontok figyelembevételével a lehető legjobb hivatali státuszt elérni. A törvényalkotó ezt akceptálva, piramisszerű hivatalokat hoz létre és a juttatási rendszert a különböző hivatali szintekhez igazítja. Elvileg minél magasabb „polcon” van valaki, a közigazgatási, hivatali rendben a felelősségének elismeréséül, erős érdekérvényesítő képessége révén, egyre több juttatásban részesül. A Magyar Honvédség hivatásos állományánál a lakáshoz jutás, sok minden más mellett a pályamodell szerves részévé vált, mely direkt közvetlen célként jelenik meg a szolgálati viszonyt létesítőknél. A hadseregben, maga a haderő és a vagyongazdálkodás is átalakult az elmúlt húsz évben, így már pályája korai szakaszában sokan elérték, hogy kedvezménnyel saját tulajdonú lakáshoz jussanak.
Ki utasított volna vissza olyan lehetőséget, hogy jelentős kedvezménnyel megvásárolja ingatlanát? Kevesen! Az igazság manapság felkent bajnoka, Budai Gyula, katonai ügyészként, Budapest városközponti lakását, szintén nagy kedvezménnyel - a lakás forgalmi értékének töredékéért - vette meg. Igen ám, de nagyon sok, később vezetővé váló katona, a 90-es évek végére, abba a helyzetbe került, hogy törvényesen a hivatali státuszához, családja gyarapodásához, saját igényeihez képest nagyobb honvédségi lakás megszerzéséhez való jogosultságát a korábbi szerzése okán elveszíthette volna. Ezt felismerve teremtettek diszkrecionális jogot a miniszternek arra, hogy a tiltó szabály alól felmentést adjon. Ezeknek a döntéseknek természetesen vezető beosztású katonák voltak a kedvezményezettjei, hiszen Ők lehettek olyan beosztásban, státuszban, melynek alapján indokolhatóvá vált a miniszter egyedi eljárása. A hadseregben és minisztériumban, a beosztásban és rendfokozatban meglévő különbségek a hivatali juttatásban és járandóságokban is megmutatkoztak. Ráadásul a mentesítés ténye, sokak számára az erkölcsi elismeréssel, kitüntetéssel volt egyenértékű. Nem véletlenek Havril Úr vallomásában szereplő - egyébként tévedésen alapuló - vélelmek a munka elismeréséről és a lakáselidegenítés összefüggéseiről.
Ez a mindenkori miniszter számára is alapos mérlegelésre és megfontolásra, érdemi döntésre teremtett jogi alapot és adott okot. Így kapott felmentést újabb lakás megszerzésének tilalma alól Végh Ferenc és mondjuk Fodor Lajos egykori vezérkari főnök csak úgy, mint Havril András, vagy bármelyik már felsorolt közigazgatási államtitkár.
4.) 2006. januárjában pontosan tudtam, és ezt bejelentettem vezetőimnek és közvetlen kollégáimnak is, hogy bármi is legyen a választás eredménye, a HM élén csere lesz, mert én újabb ciklusra a miniszterséget már biztosan nem vállalom. Ez természetesen a személyes döntésen túl azt is jelentette, hogy hosszú hónapokon keresztül készültem az átadás-átvételre, pontosan tudtam, hogy milyen állapotban szeretném a minisztériumot majdani utódomnak átadni.
Itt kívánom megjegyezni, hogy nem életszerű, hogy egy távozását bejelentő, akkor még a választási eredményekben bizonytalan miniszter pont ebben az időszakban hoz tudatosan törvénysértő döntéseket. A központi közigazgatás a választások előtt már a szokásosnál is szenzitívebb. A személyes karrierpályák reménye, annullálja a korábbi titoktartási és szolgálati rezsimeket, azaz, minden és annak az ellenkezője a nyilvánosság elé kerül, kampánytémává lesz, pláne még egy tudatos törvénysértés.
Mindezek alapján, miniszterségem utolsó pár hónapjában a legfőbb törekvésem az volt, hogy a rendszer működését tovább erősítsem, stabilitását fokozzam, az elvarratlan szálakat, elvarrjam, meghozzam azokat a döntéseket, intézkedéseket, amelyekben dolgom volt. Nem akartam olyan helyzetet teremteni, mint amit örököltem én, hogy kiürített kasszát, determinált, de befejezetlen döntések sokaságát vettem át.
2006 májusában már tudtam, hogy ki lesz az utódom. Tájékozódtam tőle, hogy van e valamilyen személyügyi döntés, olyan feladat, amelyről azt szeretné, hogy én hozzak döntést. Arról tájékoztatott, hogy Ő nem kíván - a bizalmi és nem csak szakmai feladatokat ellátó közvetlen miniszteri titkárság kivételével - új embereket hozni, a régiekkel együtt akar dolgozni.
Ez azt jelentette számomra, hogy a csapat marad a beosztásában nekem meg dolgom, hogy stabilan sérülésmentesen kiegyensúlyozottan adjam át. Ebből adódóan tudtam, hogy a honvédségi vezetők által lakott lakások elidegenítésével kapcsolatban van még restanciám, és mivel kaptam tapogatózó kérést arra vonatkozóan, hogy döntök e még, ezért a titkárságon keresztül jeleztem: most már nem tartanám méltányolhatatlannak a felvetést. A vezérkari főnök, és a közigazgatási államtitkár nyújtottak be ismételt kérést. Mivel már januárban jogszerű döntés előkészítés során a javaslat megszületett - erről írásos formában az apparátus tájékoztatott - nem volt kétséges, hogy a korábbi döntésem újragondolása és megváltoztatása, jogi értelemben aggálytalan (Ha ezt nem tehettem volna, akkor az apparátusnak az én egyidejű tájékoztatásom mellett, egészen biztosan nem szabadott volna végrehajtania egy törvénytelen döntést. De mivel fel sem merült, hogy akkori döntésem jogellenes, törvénytelen lenne, mindenki tette a dolgát).
Hogy milyen módon és ki készítette elő a döntést, illetve a szükséges előterjesztéseket, nem tudom, de az bizonyos, hogy én hagytam jóvá. Mivel a kollégáim nem tudták, hogy az utódom számít a munkájukra, talán még azt sem tudták, hogy ki lesz az, ezért a kormányváltáshoz kötődő személyes egzisztenciális bizonytalanságból eredeztetem azt a sietséget, amit - én akkor nem láttam, de az ügyészségi anyagokból kiderült - a döntésem után a konkrét realizálás érdekében tettek.
De! Ki szeretném, hangsúlyozni, hogy nincs egyetlen tanúvallomás sem - még az ügyészség vádirata sem említ ilyet -, ami ezt jogszerűtlennek tartaná. Akkor nem tűnt fel, csak öt év múlva az ügyészségi papírokból derült ki számomra, hogy nem vonatkozott mindenkire a döntésem azok közül, akinek januárban nem engedélyeztem a lakás elidegenítését.
5.) A HM lakások bérleti díjának megállapítása, az esetleges lakás-beszerzés, az elidegenítésre kijelölt lakások körének feltérképezése, az elidegenítés lebonyolítása, az érték megállapítása nem a miniszter felelőssége, hanem az arra kijelölt szervezeteké. A szervezetek ellenőrzése sem az én feladatom volt, „egyedi megrendelésem, utasításom, kérésem, mint már mondtam, velük kapcsolatban sem volt. Itt kívánom megjegyezni, hogy egyáltalán nem volt szokatlan az, hogy egy-egy költségvetési alcímet évközben, de az elfogadást követően relatíve korán megváltoztattunk. Például, az ez évi, 2013-as, költségvetési előirányzat sokadik csökkentése változást eredményez sokadszor egy-egy tárca fejezeteiben, mint ahogy korábban is egy-egy új körülmény indokolttá tett változásokat. Ekképpen értelmezendő a HM lakáskeretének a változása is.
Dr. Helmeczy László és dr. Dezső Antal védőügyvédek tanácskoznak (fotó: Deák Zoltán)
V. Megjegyzések és észrevételek a vádhatóság által bizonyítékként kezelt meghallgatásokhoz, dokumentumokhoz
Tisztelt Bíróság!
A vádiratban az Ügyészség, „A cselekmény elkövetését és a vádlottak bűnösségét bizonyítják” címszó alatt felsorol rengeteg tanúmeghallgatást. Akárhányszor is elolvasom ezeket, egyre jobban megerősödik, bennem, hogy az ügyészség - már korábban említettem - egy nyíltan meg nem fogalmazott, de tendenciájában nyilvánvaló törekvés mentén dolgozott. E helyütt is ki kell jelentenem azt a nyomozás folyamataival alátámasztott feltételezést, hogy itt messze többet szeretett volna az ügyészség: bármi áron kapcsolatot teremteni korrupciós, vesztegetési ügyek és közöttem. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a KNYF ügyészei sorozatosan, mint a kormánypárt politikai munkatársai, mint segítő társadalmi aktivisták jártak el ügyekben és az enyémben is, semmint a törvényesség és csak is a törvényesség felkent és felkészült őrei.
Nyilván nem arról van szó, hogy az eljáró ügyész bármilyen okból maga feledkezik meg a legelemibb szakmai szabályokról, vagy gyárt hamis teóriákat, amihez aztán bizonyítékokat keres, vagy esetleg ne lenne elég felkészült. Nem. Azt gondolom, hogy erre kapott utasítást. A politikai haszonszerzés és kommunikációs szándékok sorozatban írták felül a józanész és tisztességes eljárás szabályait.
Igen ám, de az előzetes tervekbe hiba csúszott! A koncepciót nem támasztotta alá semmi. Azokhoz nem talált érveket, bizonyítékokat a hatóság, ezért meggyőződésem szerint nyílt kormányzati nyomásra kényszerűségből keresett valamit, bármit hogy legalább a bűnösségem látszatát fenntartsa. Ezzel esélyt adva a Budai nevű kormánybiztosnak, hogy az, elszámoltatási babérkoszorút rakjon a saját maga fejére, hogy folyamatosan megsértse személyiségi jogaimat - azzal, hogy Ő nem tesz mást, mint a vádhatóságot, vagy jegyzőkönyveket idézett. Persze olyan hangsúllyal, hogy az már beillett ítéletnek is. És senki nem szólt neki, hogy állj meg ember, mit csinálsz!!? Annyira persze nem volt bátor, hogy kérje mentelmi joga felfüggesztését, amikor a Nyíregyházi Bíróság velem szemben rágalmazás miatt kiadását kérte a parlamenttől. Ezek a fiúk csak falkában bátrak.
Állításaim igazolására, csak egy-két példát említek itt és most!
Még bent ültünk a kihallgató helyiségben a gyanúsításom alkalmával, amikor már az ügyészség írásos sajtóközleményt adott ki arról, hogy mi történt a szobában. Szerintem ez abszurd és tisztességtelen!
A másik. A periratokból egyértelműen kiderül, hogy a feljelentő Budai Gyula szívélyes hangvételű levelekben érdeklődik arról, hogy miként is áll a folyamatban lévő nyomozás, majd arra a KNYF vezetője Keresztes Úr, szintén szívélyes hangvételű levélben válaszol, Budai feljelentő státuszára hivatkozva. E válaszokat aztán Budai Úr, mint legfőbb bennfentes megosztja a kliens médiával, akik hetekig, illetve az újabb érdeklődő levélben megfogalmazott válaszig napirenden tartják azt a szörnyű bűntettet, amit Fapál Lászlóval elkövettünk. Bizonyára nem csak az én – talán érthető - érzékenységem mondatja velem, hogy ez aligha szokásos, egy jogállamban.
Nincs ez így jól, ezért engedje meg, hogy a - bűnösségemet egyébként egyáltalán nem igazoló, sőt, inkább az ellenkezőjét alátámasztó – tanúvallomások mindegyikére reagáljak abban a sorrendben, amelyben azt a vádhatóság előterjesztette. Mindenek előtt azért, mert a látszat az, hogy van kéttucatnyi tanúja az Ügyészségnek, miközben állítom, hogy egy sincs a vádat alátámasztó. A tisztelt Bíróság felszólításának csak formai módon tett eleget az ügyészség és nem bizonyít semmit!
Ezen a ponton azonban fel kell hívjam a figyelmet arra az eljárási érdekességre, hogy néhány tanú már előre tudhatta, hogy milyen ügyben idézik és mit fognak kérdezni tőle, máskülönben nehezen hihető, hogy becsületes szolgálatban megőszült katonák, a vád tárgyát képező ügy saját „otthoni irattáruk” másolati példányaival mennek el a nagyhatalmú Központi Nyomozó Főügyészségre tanúvallomást tenni azzal a szándékkal, hogy azokat a dokumentumokat az ügyészség rendelkezésére bocsássák. Ezek között olyan is akadt, aki korábbi szakmai beosztása révén - ha itt jogszabálysértés történt - akár felelősséggel is tartozott. Ilyen véletlenek nincsenek! Nem vagyok túl járatos az eljárásjogi kérdésekben, de normál állampolgári jogérzékkel állíthatom, hogy ez nem aggálymentes és akkor finoman fogalmaztam.
A vádkiegészítésben felsorolásra kerülnek az un. okiratok, amelyek állítólag bűnösségünk igazolásának támasztékai. Tisztelettel kérdezem, hogy egy feljelentés, amely nem is a vádbeli állításokat tartalmazva, teljesen más elemeket kérdőjelez meg a döntési folyamatban, mint a tényleges vádirat; az a Hende levél, amely a formálisan jogszerű megfogalmazást tartalmazza döntésünkre és nem jelentett okot arra, hogy a miniszter feljelentsen, mennyire tekinthető bizonyító erejű okiratnak?? Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a HM, mostani tollforgatóinak - akik a Hende-féle levelet fogalmazták - azok a jogászok a mostani felettesei, akik a mi időnkben forgatták a tollat.”
Megjegyzés: Az eljárás jelenlegi szakaszában miniszter úr nem kívánja a tanúvallomások értékelését nyilvánosságra hozni, ne érje az a vád, hogy befolyásolni kívánja a bíróságon 2013. december 10-én és 13-án kihallgatandó tanúkat. Ezért vallomásának ezt a részét nem hozom nyilvánosságra.
„Tisztelt Bíróság!
Ennyi volt az összes tanúvallomás és bizonyíték. Álláspontom szerint ez semmi a bűnösség igazolásához, de éppen elegendő ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, a vádhatóság egyetlen célja volt, maga a vád, amely nem más, mint ügyészségi asszisztálás aljas politikai szándékokhoz. Ha nem így lett volna - és ráadásul nem lettek volna Budai részéről sürgetések, kommunikációs, vagy egyéb okok miatt - akkor sort kellett volna keríteni a már hiányoltakon túl, Fapál László és az én tanúkénti meghallgatásomra. Akkor elemezni kellett volna a tényleges gyakorlatot a HM-ben és adott ügyben a jogi hátteret, akkor nem kellett volna idézni olyan tanúkat, akiknek nyilvánvalóan nem lehetett közük a HM lakásgazdálkodásához, akkor nem kellett volna az eljárási cselekményeket a kliens média hírigényéhez igazítani.
Tisztelt Bíróság!
A per tárgyát képező lakás tényleges elidegenítésére, már az utódom időszakában került sor. Ha a rendszer bárminemű hibát, törvénysértést észlelt, vagy sejtett volna, akkor bizonyára kezdeményezi a jóváhagyott, de még nem realizált döntés felülvizsgálatát, újragondolását. Mint ahogy kezdeményezte az én időszakomban, több esetben is, melynek eredményeként miniszterségem első hetében milliárdos döntéseket kellett felülvizsgálnom. Nem felel meg a tényeknek tehát, az ügyészség állítása, hogy az új vezetésnek nem volt módja felülvizsgálni döntésemet, mint ahogy azt a nyomozati anyagban állítja. Módja volt a következő vezetésnek, csak oka nem! Ez borzasztóan nagy különbség. Olyannyira nem, hogy hamarosan döntött az általam leállított lakásértékesítés engedélyezéséről. Elképesztő az ügyészség megengedő, mi több empatikus álláspontja ezzel kapcsolatban. De nyilván nem valami személyes szimpátia, vagy elfogultság okán, hanem egyszerűen azért, mert ha nem tenne pontot a folyamatra a miniszterségem utolsó napjára a vádhatóság, akkor bizony e ponton is botladozna a vád.
VI. Záró észrevételek, megjegyzések
A vádemelés és a tárgyalás között eltelt időszak között több kiemelkedő esemény történt, melyek érdemben gyakorolnak hatást az ügy megítélésére.
1. A kormány benyújtotta 2012. november 25.-én a honvédek jogállásáról szóló törvényjavaslatát T/9234. számon. Az előterjesztés 68. §-a következőkről rendelkezik hét évvel a terhemre rótt cselekmény időpontja után: ”E törvény erejénél fogva szűnik meg az állomány tagjának szolgálati viszonya… d.) állami vezetővé történő kinevezéskor…”
A 2012. december 18-án kihirdetett jogszabályt nyugodtan nevezhetjük lex Fapálnak, mivel Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén azzal érvelt, hogy a változtatással megszűnik az a lehetőség, hogy állami vezető katonaként megvehesse lakását a HM-től, miközben az összes többi „nem vezetői” lakást értékesíteni fogják. A miniszter név nélkül ugyan, de példaként hozta fel e pert és „lakásügyet”, amely Fapál László és az én nevemmel forrt össze.
Mindez azt jelenti, új szabályról lévén szó, hogy idáig, szolgálati viszonya volt a katona állami vezetőknek. A félreértések elkerülése érdekében Hende miniszter, hosszasan érvelte a parlament illetékes bizottsága előtt, hogy az új szabályozás miért jó és kell a régivel szemben. Senki sem gondolta úgy, nem adott neki hangot, hogy a szabályozás fölösleges hiszen vezetőnek meghatározatlan időre lakást biztosítani, és értékesíteni eddig sem volt szabad, hiszen ez az ügyészség alapálláspontja e perben.
Azaz: az IRM, a HM, a miniszterelnökség és valamennyi tárca, - de szíves tájékoztatásul a Legfőbb Ügyész is - megkapta, még a beterjesztés előtt az előterjesztéstét, a parlament döntött róla, akként, hogy mostantól nem lehet állami vezetőnek szolgálati viszonya és, hogy mostantól nem veheti meg a „Fapál beosztású” személy a lakását. Ráadásul, hogy senki el ne bizonytalanodjon, a miniszter morális okokra hivatkozva pont ezt az ügyet emeli ki, melynek eddigi szabályozásán változtatni kell. A logika általános szabályi szerint ezt nem lehet másként értelmezni, mint a nekem 2005.02.11-én felterjesztett kérvény Kunos államtitkár által jegyzett záradékában szerepel. Akkor és a törvénymódosításig hét éven át korrekt és szabályos záradékolás volt : „Kettős jogállás, határozatlan idejű lakáskiutalás…Rendben!” záradék.
2. Talán már nem csak a vádlott személyes okoskodásának tekinthető az érvelés, a bűncselekmény hiányáról - hozzáteszem politikai megrendelésre készült koncepciós eljárásban - hanem elgondolkodtató a Katonai Bíróság 2012. november 18.-án kelt végzése melyben azt állapítja, meg hogy Fapál László szolgálati viszonyának fennállásáig nem lát bűncselekményt, ezért nincs hatásköre az ügy tárgyalására. Igen ám, de Fapál László 2006. március végéig katonai szolgálati viszonyban állt (utána nyugdíjba vonult korkedvezménnyel, törvényesen) az ügyészség részéről törvénysértőnek vélt döntések pedig, 2005-ben történtek.
Az illetékes bíróságot legvégül a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa jelölte ki, érvelésében átvéve a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa indoklásának, utolsó előtti bekezdését, mely szerint Fapál László 2010. márciusa után nem volt már katona, és bűncselekmény addig nem történt.
Ezzel egyet értett a Feljebbviteli Főügyészség is, mondván, Fapál László ezt követően követte el a felbujtást azzal, hogy kérvényt írt a lakása elidegenítésére. Ez nem jelent mást, mint azt hogy az ügyészség szerint, Fapál László egy évvel azután bujtott fel - már civilként - a hűtlen kezelés bűncselekményi tényállásának megvalósítására, a „131/1997. (VII. 24.) ,kormányrendelet szándékos figyelmen kívül hagyására”, mint ahogy és amikor a cselekményt én elkövettem. Értik ugye! Az ügyészség jelen álláspontja szerint, Fapál László egy évvel később bujtott fel arra, hogy én hűtlen kezeljem az állami vagyont egy évvel korábban. Ráadásul mindezt egy munkavállalói kérelem benyújtásával tette.
Ez azért így igazán szép…
3. Jelen ügy érdemének elbírálására ugyan nincs lényeges hatással, de az ügyészség magatartásának hű tükörképe, eddigi állításaim egyik támasztéka az, hogy álláspontom szerint országgyűlési képviselői mentelmi jogomat megsértve folytatott a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást hűtlen kezelés és még inkább a vesztegetési ügyben.
A tények a következők: A Központi Nyomozó Főügyészség 2011. február 28. napján – Budai Gyula feljelentése alapján – nyomozást rendel el. Budai feljelentése ismeretlen tettes ellen irányul, de tartalmában engem és Fapált jelentette fel. Nem derül ki, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség ki ellen, és milyen ügyben nyomoz, mert ezt a határozat nem tartalmazza. 2011. április 26. napján a nyomozás határidejét Keresztes Imre főügyész meghosszabbítja. Ekkor már kiderül, hogy hűtlen kezelés és más bűncselekmény miatt nyomoznak, de még mindig nem derül ki, hogy ki ellen. Azonban a határozat szerint már a vádemelés feltételeinek megállapításához kell bizonyítékokat gyűjteniük (ez azt jelenti, hogy van alapos gyanú, ha van alapos gyanú, akkor van elkövető is, mert a vádemelés feltételeihez minimálisan kell egy bűncselekmény és kell egy büntethető személy). Tehát a mentelmi jogot kijátszva nyomoztak. Ha ezzel kapcsolatosan kétség merülne fel, akkor annak eloszlatására megemlítem Fazekas Géza KNYF ügyész és szóvivő 2013 márciusában, az ATV-nek írt levelét, melyben nem állít egyebet, mint hogy velem szemben a korrupciós gyanú is fennállt, akkor.
A Központi Nyomozó Főügyészség 2011 júniusában és augusztusában hallgatta meg a Tábornok ügy vádlottjai egy részét (5 fő) tanúként. A jegyzőkönyvek szerint közvetlenül rám, országgyűlési képviselőre és Fapál Lászlóra tettek fel kérdéseket vesztegetési ügyben (ez a nyomozás határidejét meghosszabbító határozatban szereplő ”más bűncselekmény”). Tehát a KNYF bizonyíthatóan nyomozást folytatott ellenem vesztegetési ügyben is.
A Legfőbb Ügyész 2011. december 10. napján kezdeményezi mentelmi jogom felfüggesztését (hűtlen kezelés a kikérő tárgya). Az 1990. évi LV. törvény (5. §) szerint a képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni, és ellene csak az Országgyűlés előzetes jóváhagyásával (azaz a mentelmi jog felfüggesztésével) lehet büntető-, valamint szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni, továbbá büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedést alkalmazni (sérthetetlenség).
EBH2002. 737. II. A mentelmi jog az országgyűlési képviselőt korlátozott védelemben részesíti. A mentelmi jog védelme alatt álló képviselő ellen szabálysértési vagy büntetőeljárás megindítása, illetve folytatása, a tettenérés esetén foganatosítandó őrizetbe vétel kivételével büntető eljárásjogi kényszerintézkedés alkalmazása kizárt.
Minden más a bűncselekmény megelőzését, leplezését, bizonyítását szolgáló egyébként nem a büntetőeljárásról, hanem a rendőrségről szóló törvényben szabályozott intézkedés jogszerű és az országgyűlési képviselő mentelmi joga által nem korlátozott [1990. évi LV. tv. 5. § (1) bek., 1994. évi XXXIV. tv.].
Álláspontom szerint ez is alátámasztja, hogy az ügyészség jogi akadályt nem ismerve gőzkalapáccsal veri szét a az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett közbizalmat, azzal a magatartással, amelyet e perben, illetve e nyomozás során tanúsított.
Tisztelt Bíróság!
A vádat, amelyet politikusok fogalmaztak meg, és amelyet az ügyészség e perben lényegében kontroll nélkül képvisel, tisztelettel kérem, hogy bűncselekmény hiányában utasítsák el. Kérem, hogy ne tévesszék szem elől hogy, erős politikai motivációjú, a jogszabályokkal és egy korábbi gyakorlattal feleselő koncepcionális eljárásról van szó, amely nem a vélelmezett bűncselekményt volt hivatott feltárni és annak súlyához mért büntetés kiszabását kezdeményezni. A cél az igazságszolgáltatás szintjére emelt politikai bosszú, a párthívek igényének kielégítése, mely segíti a kormányzati kudarcok leplezését és biztosítja a felelőst és bűnöst a következő évtizedre. A kormánypárt leszámolási akciótervéhez a vádhatóság nyújtott, a függetlenség látszatával sem foglalkozó álcát, amely egyben végeláthatatlanul idézhető történet az erre éhes média számára.
Pontosan tudom, hogy én itt vádlott vagyok, nem vádló, ekként is fogok a későbbiekben eljárni, viselkedni. Még a látszatát is kerülni akarom annak, hogy politikai vádaskodással szeretnék egy bűncselekmény súlya alól menekülni, vagy ilyen módon kívánnám a bíróság döntését befolyásolni. Ez az ügy nem csak az én ügyem, hanem álláspontom szerint a vád és vádhatóság egyik fontos hitelességi próbája és szemlátomást a média-érdeklődés egyik eseménye.
Szeretném kiemelni, hogy vallomásomban több ponton fogalmaztam meg markáns álláspontot a vádhatóság magatartásával, eljárásával kapcsolatosan. Fenti állításaimat, a szervezetre, annak politikailag elfogult vezetőire, a vádhatóság felülről irányított működésére vonatkozóan fogalmaztam meg, ami nem vonatkozik az eljáró ügyészre. Őt személyében, szakmai önérzetében megbántani nem kívántam. Tudomásul vettem, hogy végrehajtja elöljárói utasítását vagy elvárását.
Tisztelt Bíróság!
Vallomásomat azzal kezdtem, hogy több mint húsz éve vagyok a politikai-közélet aktív szereplője. Ez önmagában is megkövetelte a törvények és játékszabályok feltétlen betartását. Mivel ennek a szerepnek a folytatására készültem még jó néhány évig, nagyon komolyan veszem a vádat, és nem akarok, nem szeretnék a politika, becsület nélküli földönfutójává válni. Ezért ha az elmondottakhoz, vagy a per érdeméhez tartozó kérdései vannak, arra természetesen a legjobb tudásom szerint válaszolok.
Ugyanakkor alá szeretném húzni, hogy egy állampolgárral szembeni minimum méltánytalannak nevezhető ügyészségi eljárás, és az ahhoz kötődő tisztességtelen, nyilvános kommunikáció az ügyészség egyértelmű felelőssége. Idáig nem a klasszikus közvádat testesítették meg, hanem politikai motiváltságú koncepciógyártásban jeleskedtek, oly módon például, hogy egy tisztességes, koherens vádiratot sem tudtak megfogalmazni. Nem kívánok tovább asszisztálni ahhoz, az eljáráshoz, ami szerintem tankönyvek elrettentő példája lesz előbb, utóbb. Ezért a vádhatóság egyetlen kérdésére sem kívánok válaszolni. Normális körülmények között egy vádlottnak kellene restelkednie, de itt nem nekem van szégyenkezni valóm, hanem azoknak, akik ezt az ügyet kreálták.”
