Viszkisdoboz

Hamarosan kezdődik újabb bírósági ügyem: a lakásommal kapcsolatos per. A történet dióhéjban annyi, hogy felbujtottam a honvédelmi minisztert, adjon nekem egy lakást, amire nem is vagyok jogosult. A jobboldali média szerint, mert tucatjával vittem már haza a „luxusingatlanokat” a HM-ből még csapattiszt/egyetemi adjunktus koromban (ezekben a beosztásokban dolgoztam államtitkári kinevezésem előtt), a valamivel szofisztikáltabb vádirat szerint viszont azért, mert állami vezetőként a Miniszterelnöki Hivatalnak kellett volna gondoskodnia a lakhatásomról, nem a HM-nek, így jogosulatlan voltam az ingatlanra.

                   A jobboldali média által szolgálati lakásomról kialakított köztudat

Miért gondolom, hogy ez a per konstruált, koncepciózus, és célja nem az esetleges vagyoni veszteség kompenzálása, hanem a honvédelmi vezetés, elsősorban Juhász Ferenc volt miniszter hiteltelenítésére tett kísérlet? Indokaim a következők:

1. Ha a Honvédelmi Minisztériumnak valóban az lett volna a célja, hogy a lakás árát visszakapja, polgári peres eljárást indít, és ha bizonyítani tudja igazát, akkor kamatostul visszakapja az ingatlan árát. Ehelyett azonban kriminalizálni és ellehetetleníteni akarták a tárca vezetőit, különösen a honvédelmi minisztert, akinek a neve polgári perben elő sem került volna, és inkább kitalálták a hűtlen kezelés koholt vádját, és feljelentést tettek.

2. Pontosan tisztában voltak azzal, hogy a miniszternek jogszabályban rögzített joga van lakást adni, függetlenül attól, hogy a kedvezményezett korábban kapott-e már ingatlant a HM-től. (Ez a szabályozás a kétezres évek elején született, amikor tucatjával kerültek katonai vezetői státuszba olyan tisztek, akik pályafutásuk korábbi szakaszában már vásároltak a tárcától egy szolgálati lakást.) Ezért nem is ezt a nyomvonalat választották, hanem kitalálták, hogy állami vezetőként én nem lehettem jogosult a honvédtiszteket jogosan megillető kedvezményekre, így szolgálati lakásra sem.

3. Ezt az okoskodás azonban hibás, és ennek bizonyítására elegendő lett volna, ha átböngészi az ügyész a vonatkozó jogszabályokat. A hivatásos katonák jogállásáról szóló törvény (Hjt.) szerint ugyanis, az állami vezetővé kinevezett katonák jogállása nem változik, csupán az illetményét kapja a köztisztviselői törvény szerint, illetve a rendfokozatát nem használhatja. Utóbbit azért, hogy egy őrnagy (mint én voltam kinevezésemkor) ne kerüljön nehéz helyzetbe, amikor tábornokoknak kell utasítást adnia. Minden egyéb joga és kötelezettsége érintetlen marad.

4. Az ügyészek egy jogszabályra hivatkoznak, amely szerint az állami vezetőknek a lakásellátás iránti igényüket a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárának kellett bejelenteniük, és a lakásról ezek után az adott munkáltatónak, a HM-ben a honvédelmi miniszternek kellett gondoskodnia. Ez egy kormányrendelet volt, amely azonban kormányrendelet lévén alacsonyabb szintű jogszabály, mint az előbbiekben idézett törvény. Az ügyészek álláspontja szerint én nem voltam katona, amikor a lakást megkaptam a HM-től, ezért volt jogtalan a miniszteri döntés. Ez azonban hibás álláspont, én katona és állami vezető voltam egyidejűleg. Erre a kettős jogállásra számtalan példa van, hogy csak a legklasszikusabbat említsem: ilyen a mindenkori köztársasági elnök főhadsegédje, aki katonatiszt, de polgári szervezethez, a köztársasági elnök hivatalához van vezényelve. És a HM-től kapott szolgálati lakásban lakik…

5. Tovább erősíti a koholt vád gyanúját, hogy csak az én ügyemben nyomozott és emelt vádat az ügyészség, pedig ugyanígy közigazgatási államtitkárként, de hivatásos katonai jogviszonya alapján kapott szolgálati lakást két közvetlen hivatali elődöm, az első Orbán-kormány utolsó, és a Medgyessy-kormány HM-es közigazgatási államtitkára. Isten őrizz, hogy fel akarnám őket nyomni, csak a gyakorlatra szeretném felhívni a figyelmet!

6. Az igazságszolgáltatás maga is bajban van ezzel a perrel. Az első gyanúsítotti kihallgatásomon jeleztem a (civil) ügyésznek, hogy ha nekem lesz igazam, és bebizonyosodik, hogy jogosult voltam, mert nem szünetelt a hivatásos honvédtiszti jogviszonyom, akkor a bíróság meg fogja semmisíteni a nyomozati eredményeket, mert ebben az esetben csak katonai ügyész járhat el ellenem. Hiába minden magabiztosság, azonnal hívtak egy katonai ügyészt, aki onnantól részt vett a nyomozásban.

7. Bajban volt az ügyész akkor is, amikor bíróságot keresett a bizonyítási eljáráshoz. A labda sokáig pattogott a civil és a katonai bírósági tanácsok között, végül aztán az illetékesség kérdését eldöntendő a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa hozott egy végzést, amely szerint nyugállományba vonulásomig megszakítás nélkül 25 évig hivatásos katona voltam. A lakás bérleti jogviszonyt egy évvel nyugállományba vonulásom előtt létesítettem a HM-mel.

8. Amúgy, ha az ügyészségi gyanú jogos, akkor nem kellett volna a HM-nek a honvédek jogállásáról szóló új szolgálati törvényben módosítani a katonai jogviszonnyal rendelkező állami vezetőkre vonatkozó korábbi szabályokat. Történt ugyanis, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bölcs kormánya beterjesztett egy javaslatot az Országgyűlés elé, ami azt tartalmazta indokolása szerint, hogy ezen túl a kettős jogállású állami vezetők ne vásárolhassanak lakást a HM-től. Ezt úgy látták megvalósíthatónak, hogy ha valaki állami vezető lesz, akkor szolgálati jogviszonyát megszüntetik. De ha eddig sem lehetett, akkor ezt miért tették? Csak értem? Hogy a nevemet megörökítsék a Magyar Nemzet olvasóin kívül jogászok nemzedékei számára? Merthogy a módosítás elnevezése „Lex Fapál” lett. Kedves…

9. Amúgy a feljelentő, Budai Gyula akkori elszámoltatási kormánybiztos, mielőtt az ügyészségre küldte a lakásügy papírjait, kapott egy levelet a Hende Csaba vezette HM-től. Ebben a tárca a lakásügyekkel kapcsolatban leszögezi: az „akkor hivatalban lévő személyek az elbírálás időpontjában hatályos jogszabályi rendelkezéseket betartották… Bár a határozatlan időtartamú lakásjuttatásra vonatkozó miniszteri felmentő döntésnek, (…) a lakás bérbeadásának és a lakás elidegenítésének is meg volt a jogalapja”.

10. És végül a legfontosabb! Az ügyészek jó fideszes módjára „mertek nagyot álmodni”! Sokszor leírtam már, hogy ezt az ügyet egyesíteni akarták a kaposvári tábornokperrel. A koncepció az volt, hogy egy korlátozottan beszámítható elmeállapotú tábornok, akiről kiderült, hogy vallomása közben folyamatosan hazudozott, belerángat engem a vesztegetési ügybe, azzal, hogy azt mondja az ügyésznek, a különféle szolgáltatások fejében visszakért pénzek felét nekem adták. Én pedig rögtön tovább passzoltam ennek az összegnek a harmadát a honvédelmi miniszternek. A miniszter – nyilván a készpénzért cserébe – megajándékozott egy lakással. A kaposvári perben kevés lett volna Juhász ellen O. János tábornoknak az a vallomása, hogy „ő úgy tudja, a miniszter is kapott a pénzből”. Ezért engem, a miniszter közvetlen munkatársát hurcoltak meg. Az ügyész nyilván azt képzelte, hogy O. János vallomása alapján engem elítélnek, és akkor közelebb juthatnak a miniszterhez. Esetleg még vallok is rá. De legalábbis be lehet bizonyítani, hogy a miniszter közvetlen környezetébe férkőzött egy bűnbanda. Csakhogy a kaposvári koncepció szertefoszlott, engem bűncselekmény hiányában felmentettek, és a két jól sikerül konstrukciót nem sikerült egyesíteni, így Juhászt is a vesztegetési per vádlottjává tenni. A vádhatóság erőfeszítései azonban feketén-fehéren ott vannak a nyomozati iratokban: a kaposvári per több vádlottját, köztük O. János tábornokot is meghallgatta az ügyészség lakásügyben is. Közülük egy olyan volt, akinek bármi köze lehetett a lakásügyekhez, a többiek – egy vidéki dandár parancsnoka, egy hazai és egy nemzetközi protokollos – hozzá sem tudtak szagolni. Ezt a vallomásukban is jelezték. Ahogy a többi, a lakásügyben felvonultatott tanú. A periratok szerint egyetlen olyan tanú sincsen, aki alátámasztaná az ügyészségi vádiratot.

11. Amikor Juhász Ferenc került a célkeresztbe, az ügyészeknek az Országgyűlés mentelmi bizottságához kellett fordulniuk, felfüggesztetni a képviselő mentelmi jogát. A parlament – a képviselő kérésére is – engedélyezte a hűtlen kezelés miatt kezdett nyomozás és bírósági per lefolytatását. De csak azt. A nyomozati iratokból azonban kitűnik, hogy nem csak a hűtlen kezelést vizsgálták, de a kaposvári per vádlottjait ebben az ügyben tanúként kikérdező ügyész korrupciós gyanút is megfogalmazott. Eltekintve attól, hogy nem volt még arra példa Magyarországon, hogy egy lezárt nyomozás, egy bíróság előtt lévő ügy vádlottjaitól egy másik ügyben az ügyész a lezárt nyomozással kapcsolatos kérdéseket tegyen fel, erre a nyomozó hatóságnak engedélye sem lehetett, mert ilyen nincs. Az ügyészség a sokadik törvénysértést követte el! Abban is jogtörténeti jelentőségű az ügy, hogy a feljelentő, Budai Gyula, maga is elkövette ugyanezt a bűncselekményt! Katonai ügyészként ugyanis pontosan olyan kettős alárendeltségű státuszban volt, mint én államtitkárként. Egyszerre kellett megfelelnie a hivatásos katonai szolgálatot szabályozó, és az ügyészi státuszt leíró jogszabályoknak. És maguk szerint honnan kapott nagy értékű, belvárosi szolgálati lakást, amit aztán meg is vett, majd a volt felesége el is adott? Igen, nyert! A Honvédelmi Minisztériumtól! 

Mindig odajutunk, hogy, ami nekünk tilos, az nekik szabad! A kaposvári ügyben a vádemelés nyilvánvaló volt: az ügyészség robbantani akar, függetlenül attól, hogy ehhez van-e muníciója, vagy sem?! És nem volt: a lóláb már a bizonyítási eljárás során kilógott!

De most, ebben az ügyben, kilóg az egész ló!

Ismét győzedelmeskedett a Nemzeti Együttműködés Rendszerének igazsága: a Legfőbb Ügyészség elutasította a panaszomat, amit legutóbbi gyanúsításommal szemben jelentettem be a Központi Nyomozó Főügyészség eljárása ellen. Persze nem is vártam mást, tudják, holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Ezért nem őriztetik jogállamban hollóval a hollót…

A panaszt azért tettem, mert harmadszor is koholt, mondvacsinált vádakkal akarnak elítéltetni. Már megírtam itt, a legújabb „ügyem”, hogy egyetértőleg felterjesztettem a HM-ben egy ezredes – az ügyész szerint jogtalan – kérelmét lakásbérleti szerződésének módosítására a miniszternek. A vád pedig csalás. Az ezredessel arra szövetkeztünk – írják az ügyészek –, hogy megtévesszük a minisztert, aki végül úgy döntött, hogy határozatlan ideig maradhasson a szolgálati lakásában, amit eredetileg határozott időre kapott. Csak ismételni tudom magam, ha eltekintünk attól, hogy a bérlői jogviszony változása nem jár a tulajdonjog megváltoztatásával, így nem okozhat anyagi kárt, azaz nem lehet csalás, akkor is elévült már az ügy, hiszen hét évvel ezelőtt történt.

Amikor az ügyészségen ismertették velem a tényállást, egy pillanatig, de tényleg csak addig, elgondolkodtam, tegyek-e vallomást. Aztán felidéztem a kihallgatás körülményeit, és ismételten arra jutottam, nem érdemes, nem érdekel az már itt senkit.

A Központi Nyomozó Főügyészség irodáiban kellően feszült volt a hangulat valahányszor tiszteletemet tettem arrafelé. Nyoma sem volt annak a fesztelenségnek, kiváló munkahelyi légkörnek, amit a Kulcsár-ügy kapcsán már ismerhetünk az ügyészség háza tájáról. Tudják a K&H brókercégének csalással vádolt vezetőjéről beszélek, akinek vallomásáról kiderült, hogy részben az ügyészek diktálták, majd együtt – mint a kihallgatásról készült kép-és hangfelvétel tartalmazza – gyanúsított és kihallgatói együtt rendeltek egy pizzát, a sikeres együttműködés örömére. A perben aztán egyedül Kulcsár „sajátos körülmények között született” vallomására alapozták több vádlott ítéletét, és ezt a bizonyítékot a másodfok elégtelennek találta, és új eljárás lefolytatására utasította az első fokú bíróságot. Hiába, ezekkel ez együttműködő személyekkel csak a baj van, vagy az elbizakodott ügyészekkel, vagy talán mindkettővel! De térjünk vissza a saját ügyemhez.

Szóval a hangulat a szobában feszült. Mindenki „vigyázzban” ül. Az ügyész arcáról ordít az undor és a megvetés, kezet csak a védőmmel fog. Olvasni kezdi a rendkívül részletes gyanúsítást. Van már gyakorlatom, sajnos, tudom, hogy ezt inkább el szokták nagyolni, és nem hosszabb egy-két bekezdésnél. (A tábornokperben, ahol húszéves fegyházbüntetéssel riogattak, a gyanúsítás néhány soros volt, és az ötvenoldalas vádiratban sem „szerepeltem” többször két bekezdésnél.) Itt meg sorjáznak a mondatok, többször is lapoz az ügyész: rájövök, hogy ez a gyanúsítás egyben a vádirat is. (Le merem fogadni, hogy szövegszerűen alig lesz eltérés a kettő között.) Ami azért izgalmas, mert a gyanú még csak egy feltételezés, azt be kellene bizonyítani. Itt erről szó sincs: a feltételezés megy majd a bíróság elé. Más nem is mehet, mert bűncselekmény az nincs.

Az ügyész nagyvonalúan maga is megállapítja, hogy az államtól szolgálati lakást vásárolni önmagában még nem bűncselekmény. Még jó, hiszen a katonai ügyészek rögtön le is tartóztathatnák magukat, mert többségük biztos, hogy ilyen - az államtól megvásárolt lakásban - térnek este nyugovóra. Az viszont bűncselekmény, ha valaki többet vásárol meg - mondja az ügyész. És úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a jogszabályok betartásával ez is lehetséges és nem egyedi jelenség. Tény, hogy az ezredes, akinek kérelmét „jóváhagyólag felterjesztettem” - katonatiszti pályafutása alatt - két lakást vásárolt meg a HM-től. Igen ám, de én nem a vásárlást támogattam, a honvédelmi miniszter pedig nem az elidegenítést hagyta jóvá, csak – ismétlem ezt unalomig – a bérleti jogviszony időtartamának megváltoztatását. Az ezredes ugyan később megvásárolta a lakását, de akkor én már nem voltam közigazgatási államtitkár, és Juhász Ferenc sem volt honvédelmi miniszter. Merthogy nyilvánvaló, ennek a támadásnak az elsődleges célpontja Juhász volt. Ezt tanúsítja a nyomozást elrendelő határozat is, amely szerint a vizsgálat a kezdetekkor hűtlen kezelés bűncselekménye miatt indult. Azt pedig csak a mindenkori miniszter tudja elkövetni. De aztán a katonai ügyész is megvilágosodott, hogy nem hűtlen kezelésről van szó, hanem arról, hogy az ezredes meg én összebeszéltünk, és a mindenkori minisztert vertük át, hogy az ezredesnek kedvező döntést hozzon. Így lett belőle csalás.

                                               (fotó: hvg.hu)

Kifejezett sértésként élem meg, hogy az ügyészek szerint egy tehetetlen hülye lehettem közigazgatási államtitkár koromban, akit az vezetett meg, beszélt rá bármire, aki csak akart. A bűncselekményeket, amikkel megvádoltak – a hevenyészett vádiratok szerint – sosem saját magam követtem el, hanem mindig a beosztottaim vettek rá: hol a kenőpénzt átvevő tábornokok „tolták alám a kisszéket”, hol pedig hajléktalan ezredesek vettek rá, hogy bugázzak már meg nekik egy lakást. Az ügyészség buta versenyében – fanyalgok, mert mi mást tehetnék – még az első helyet sem tudtam soha elérni, másodrendű vádlottként mentettek fel bűncselekmény hiányában a Tábornokperben, a saját lakásom ügyében felbujtó vagyok, és itt is társtettesként fognak megvádolni. Persze a fenének kell az elsőbbségük!

Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az eredeti forgatókönyv szerint ezeket a gyanúsításokat már nem egy elítéltnek akarták felolvasni, aki megtört, akit a fegyházból vezetnek elő kéz- és lábbilincsben újabb kihallgatásra, és aki már beletörődve aláír úgyis mindent. Ez azonban meghiúsult, szabadon mentem, szabadon el is jöhettem, és a tapasztalataimból okulva egy árva szót sem mondtam. Megtagadtam a vallomást, és panasszal éltem ellene. Most pedig papírom van róla, hogy adtam a szarnak egy pofont.  

                             A politika és az ügyészség kapcsolata is ilyen

Eredetileg a Tábornokperben és ebben az ügyben is csak eszköz voltam: egy lépcsőfok, ahonnan el lehet érni egy MSZP-s honvédelmi minisztert. A Tábornokper azonban ügyészi szempontból csúfos kudarccal zárult, és az Orbáni falanszterben ez tűrhetetlen: bűnhődnöm kell, ezért előléptettek célszeméllyé. Megváltoztatták a minősítést, belekevertek egy ezredest, de nem számít, ügynek márpedig lennie kell! 

Ha nem velem történne, néha még nevetnék is az egészen, mert az ügyészi erőfeszítések külső szemlélő számára elég viccesek lehetnek. Elsőnek jött a tábornokper, a vesztegetési ügy. Támadás minden fronton. De aztán a per kezdetére egyre halkabban dörögtek az ágyúk, a végére pedig kiderült, hogy mindegyikben vaktöltény volt. Aztán következett a saját lakásom ügye. Ez már csak egy kisebb taktikai harcászati művelettel ér fel, ami az elsőhöz hasonlatosan be fog csődölni. Ez a mostani csalás már hadgyakorlatnak is nevetséges, és további nyomozások is folynak ellenem, azok azonban már tényleg olyan ügyek, amiket csak ahhoz lehet hasonlítani, amikor a részeg őrmester a pisztolyát mutogatva randalírozik a faluja kocsmájában. Írtam már azokról is: kihallgattak azért, mert jogászként és tanácsadóként nem dolgoztam, miközben szerződésem volt a HM-mel, és azért is, mert dolgoztam, és teljesítettem a HM-mel kötött szerződésemet. Eközben olvasom, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter 11 millió forintot fizetett ki politikai tanácsokért egy fideszes képviselő fiának, aki maga is megyei közgyűlési alelnök, a hadsereg pedig csaknem száz, a harckocsi-zászlóaljtól pedig 19 katonával vett részt a március 15-i katasztrófahelyzet megoldásában. Abba már bele sem merek gondolni, milyen sikertörténet kerekedett volna ki ebből, ha nem az egyik legnagyobb katonai alakulat, a tatai dandár közelében kerekedik vihar, hanem valahol távolabb, ahonnan már régen kivonult a hadsereg!

Szóval, kérem, nem a tényekről van itt szó, nem is a bűnökről, hanem arról a színes szélesvásznú 3D-s hazugságról, amit a Fidesz, és az általa megszállt állami szervezetek vetítenek tízmillió védtelen magyar polgárnak. Egy működő államról, egy erős hadseregről, egy jogos elszámoltatásról, a jobboldali vízió Európát megrengető sikeréről. De legyünk óvatosak azzal, amit látunk-hallunk, hiszen maga a Szeretett Vezér, Orbán Viktor régen megmondta: ne azt figyeljék, amit mondok, hanem, amit teszek!

És aki azt nézi, látja, hogy – szerencsére – sikertelen koncepciós perekre költenek milliókat, ezrek fagyoskodnak éjszaka az autópályán, a kerületi Fidesz-polgármester házát fusiban felépíti az a cég, amelyik a Ferencváros stadion átépítését megnyerte, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt megnyer/elvisz minden mozdíthatót, a hajléktalan pedig alkotmányellenesen fagy meg az utcán.

Tovább is van, mondjam még?

Nincsen új a Nap alatt!

Mindaz, amit a Fidesz mostanság kitalál, végrehajt, normává tesz, megtörtént már, van történelmi előképe. És a következményei is ismertek. A kormányzóknak ezért nem szabad meglepődniük, hogy a totalitárius államformából már ismert módszerekhez hasonlítják politikai döntéseiket. Támogatóiknak pedig azon, hogy az eredmény is olyan lesz, mint amilyet ez a keményvonalas politika egyszer már produkált. Gazdasági káosz, és évtizedekig eltartó negatív társadalmi problémák.

A kétharmad bőszen kommunistázik, miközben lassan eljutnak odáig, hogy Alaptörvényük sztálinistább a leváltott 1949-esnél, aminek csak számozása gyökerezett a múltban, szellemisége azonban a haladó európai, transzatlanti jogelveket tükrözte. A vonaton írt jelenlegivel ellentétben például biztosította a bíróságok függetlenségét. Igaz, az első változata Magyarország Alaptörvényének ezt érintetlenül hagyta. Talán a francia tájban gyönyörködött Szájer képviselő a vonatablakon át bámulva, s elfelejtette kivégezni ezt  a jogelvet. Na, majd most, amikor a rezsicsökkentésnek keresztbe tettek a bírók!

A helyzet azonnali megoldást követel. És nem is akármilyet! Nem kell azon gondolkodni, hogy a jogszabályi keretek között miként kell egy politikai kérdést úgy megoldani, hogy az megfeleljen az alkotmányosság követelményének, és a politikai akarat is teljesüljön. Ez a gondolkodás 2010 májusától megszűnt. Csak az erő, ami számít. Lássuk be, ehhez pedig sok ész nem kell, csupán kétharmadnyi sakkban tartott ember, és egy nagy adag – küldetéstudattal megspékelt - agresszió.

                 (fotó: mandiner.hu)

Hogyan is történhet mindez orbáni módra? Akár a következőképpen is.    

Szeretett Vezérünk és Fénylő Csillagunk magához szólította a kormányzati elszámoltatás élharcosát, a sikert sikerre halmozó – ha kell, vádiratot is eszkábáló – Budai Gyulát, és javaslatokat kért tőle, miként lehetne legyőzni a bíróságok ellenállását, amelyek komolyan veszélyeztetik szeretett hazánk, Magyarország forradalmi vívmányait.

Vezérünk felháborodottan beszélt arról, hogy a bírók, mint sztálinista őskövületek, nem értették meg a változás szavát, és továbbra is jogszabályoknak megfelelően döntenek. Kifogásolta, hogy nem veszik figyelembe a magyar nép érdekeit: példaként hozta, hogy a bíróság nem átallott a rezsicsökkentés elleni harcban olyan mondvacsinált indokoknak bedőlni, mint a szolgáltató költségei, vagy a jogosan elvárható haszna, hiszen kapitalizmusban élünk, vagy mi a fenében!

Aztán kibújt a szög a zsákból: Orbán sérelmesnek találta azt is, hogy a gondosan megtervezett büntető ügyekben sorra mentik fel bűncselekmény hiányában a magyarok ellenségeit. Fel is sorolta név szerint a hazaáruló MSZP-s vezetőket, a Tábornokper egyes vádlottjait, illetve a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját, akiket a bíróság – ügyészségünk minden igyekezete ellenére - bűncselekmény hiányában felmentett.

Budai Gyula, az egykori katonai ügyész, majd elszámoltató, jelenleg disznóügyi államtitkár gyorsan biztosította Szeretett Vezérünket, hogy ilyen butaságok, mint az Európa-szerte elterjedt jogelvek nem béníthatják meg a magyar állam úttörő tevékenységét, amellyel országunk felszámolja a jogbiztonságot, és a tulajdont. A bíróságokat ellenőrizhetővé kell tenni - jelentette ki - hogy nemzetpolitikánkat támogató ítéletek szülessenek.

Úttörő jelentőségű lenne, ha az Alaptörvényben rögzítenénk, hogy a bírói tisztségeket választás útján töltetnénk be. A megválasztott bírák pedig legyenek visszahívhatóak. Ha egy bíró elkövette azt a megbocsáthatatlan hibát, hogy ítéletében nem vette figyelembe a magyarok nagyszerű eredményeit, és nem számolt le a magyarok belső ellenségeivel, akkor azonnal le lehetne váltani. Majd a Békemenettel tudatjuk, és ők megszervezik, hogy melyik bíróval elégedetlenek a magyarok…

Azt is jó lenne rögzíteni az Alaptörvényben, hogy a bíróságok védik és biztosítják a népi demokrácia állami intézményeit…büntetik a magyarok ellenségeit … büntetésekkel sújtják a hazaárulókat, a kártevőket, a társadalmi tulajdon fosztogatóit és tolvajait, az üzérkedőket … és más bűntetteseket.

Mert meg kell jelölnünk, hogy a bírák is tudják, hogy kik a magyar emberek igazi ellenségei! Kik azok, akik nem hisznek kétkednek benned Szeretett Vezérem, és ezzel veszélyeztetik az ország felemelkedését. Aki nem hisz benned, vagy kételkedni merészel, az hazaáruló. Aki a mi Közgép Lajosunkon kívül nyerészkedik, az kártevő. A bankok, biztosítók és multik pedig üzérkedők. Az energia szektor vállalatai pedig legyenek egyszerűen tolvajok, akik kilopják a magyarok pénzét a bukszájukból.

Azt is szükségesnek látom, hogy a Kúria elnöke bármely bíróság bármely ügyét az eljárás bármely szakaszában magához követelhesse, kivételes esetben pedig az ügyet a Kúria hatáskörébe vonja. Ezekre az ügyekre a liberalizmusáról hírhedt Kövér László házelnök tenne javaslatot, és nem kellene vacakolnunk azzal, hogy a politikai ügyekben Handó Tünde OBH elnök jelölje ki azt a bíróságot, ahol nem biztos, hogy csak a magyarok érdekében bíráskodnak. Ha a Kúria ítélkezne, annak lenne igazán elrettentő ereje! A vádat pedig képviselje a legfőbb ügyész. A vádirat bírjon bizonyító erővel. Ha a vádlottnak nem sikerül megdöntenie a megdönthetetlen vádiratot, akkor sújtson le reá teljes erejével forradalmunk bírósága.

Az egyfokú eljárásnak az is előnye lenne, hogy a magyarok ellenségeinek nem lenne joguk semmiféle jogorvoslatra, és a Kúria politikailag teljesen megbízható tanácsa néhány hét alatt jogerős ítélet sújtaná népünk ellenségeit, különösen a hazaárulókat, és egyéb kártevőket.

Áder János elnöknek pedig – azonnali leváltás terhe mellett – meg lehetne tiltani, hogy az elítélteknek bármikor is kegyelmet adjon. Perújítás sem lesz, erről majd a legfőbb ügyész gondoskodik. Az emberi jogi bírósághoz sem lehetne fordulni, mert azt az egyezményt persze felmondjuk. Ha pedig addigra kiléptünk az EU-ból, akkor ez már tárgytalanná is válik.

A bírósági tárgyalás nyilvános lenne ugyan, de csak a Hír Tv-nek adnánk jogot a közvetítésre. Ha valami gond támad, majd a vádiratot ismételgetik folyamatosan, amíg a bírákat ki nem cseréljük, és újakat nem választunk helyettük. 

Csak így látom biztosítva Szeretett Vezérünk, hogy kedved teljék bíróságaidban, és döntésük segítse a fideszes klientúra magyar nép boldogulását.

Az idézett javaslatok további részletei az 1950. évi IV. törvényben, és az 1954. évi. II. törvényben olvashatók.

                                                   (fotó: népszava.com)

Gyáva népnek nincs hazája! – idézi mostanában a kormányzati propaganda. És melyik a gyáva nép? Amelyik meghajol az alkotmányosság követelményei előtt, amelyiknek a kezét gúzsba köti a jog, amelyik képviselői nem teszik nyilvánvalóvá, hogy a politikai akarat olyan, mint a bulldózer?

„A hatalom azért a miénk, hogy éljünk is vele”- írja naplójában Joseph Goebbels, náci propagandaminiszter, majd kijelenti, hogy: „ahol egy az akarat, ott megoldás is van”.

Így működik ma a Fidesz törvénygyára. Nincsenek tekintettel senkire és semmire. Nem véletlen, hogy a leghangosabban annak az országnak a politikusai és újságírói emlékeztetnek Európa egyetlen alkotmányos puccsára, a jogállam lebontására, amit a náci párt művelt 1933-ban, ahol ez a szégyen megesett. A magyar politikusok, legelsőként a házelnök eközben azzal vádolja őket, hogy a német energiaszolgáltatók elmaradt haszna miatt pampognak.

Nem, nem azért. Hanem mert tudják, mi következik akkor, ha a lavina elindul. Ha egy politikai párt azt szimulálja, hogy mindent képes elintézni, olcsóbbá tenni, megoldani. Csak szavazatot kér, támogatást a harchoz, és ígér cserébe földet, gazdagságot, életteret…

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Ezt történt Fazekas Géza, ügyészségi szóvivővel is, aki az ATV kérdésére – mely szerint voltak-e törvénytelen kihallgatások a HM vezetők lakásügyében - 2013. március 16-án kiadott írásbeli nyilatkozatában kifejtette, hogy nem történt törvénytelenség.

A sajtószóvivő nem látott problémát abban, hogy a vesztegetés miatt már bíróság előtt álló vádlottakat ugyanabban az ügyben - de egy másik büntetőeljárásban - tanúként hallgatja ki az ügyészség. Fazekas Géza tehát teljesen természetesnek találta, hogy az igazmondásra egyébként nem kötelezett vádlottakat ugyan abban a kérdésben igazmondásra kötelezett módon, a hamis tanúzás következményei mellett hallgatják ki. Nem is értem, mit vártak. Azt gondolták talán, hogy a gyanúsítottak eddig csak hazudoztak össze-vissza? Most majd igazat mondanak?

Fazekas kijelentette, felmerült, hogy Juhász Ferenc és én korrupciós cselekményben vettünk részt és ezért nyomoztak, hallgattak ki tanúkat az eredendően hűtlen kezelés miatt indított eljárásban vesztegetés miatt. A mindent szabályosnak találó sajtószóvivő arra a gondolatra már nem jutott el, hogy a nyomozás tényének elismerésével újabb törvénysértést ismert el: országgyűlési képviselővel szemben, mentelmi joga felfüggesztése nélkül folytatott nyomozást vesztegetés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség.

                            Juhász Ferenc országgyűlési képviselő (MSZP)       fotó: atv.hu

Orbán Viktor ügyészsége a hatalom megszerzését követően elszabadult, mint egy hajóágyú a háborgó tengeren. A politikai akaratot kiszolgáló ügyészek azt gondolták, hogy a jog őket nem köti, és a büntetőeljárási normákat bátran felrúghatják, hiszen nincs aki őket felelősségre vonja. Így történhetett meg, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség Budai Gyula és társai által politikailag szervezett koncepciós perekben vesz részt, hogy a még létező politikai ellenzéket semlegesítse.

Az ügyészek törvénytelen eljárását a sajtó még szabad része számon kéri. A rosszul értelmezett „mundér becsülete” miatt az ügyészség sajtószóvivője folyamatosan magyarázkodik, nyugodtan kimondhatjuk, hogy hazudni sem általl. És ezek a hazugságok újabb és újabb törvénysértésekre derítenek fényt:

A Központi Nyomozó Főügyészség Juhász Ferenc országgyűlési képviselő sérthetetlenségét figyelmen kívül hagyva, mentelmi joga felfüggesztése nélkül folytatott nyomozást 2011-ben az országgyűlési képviselő ellen hűtlen kezelés és vesztegetés ügyében.

Pedig a törvényi rendelkezés egyértelmű: képviselő ellen csak az Országgyűlés előzetes jóváhagyásával (azaz a mentelmi jog felfüggesztésével) lehet büntetőeljárást indítani vagy folytatni. A bírósági gyakorlat szerint a mentelmi jog védelme alatt álló képviselő ellen büntetőeljárás megindítása, illetve folytatása – tetten érés esetét kivéve – kizárt, és a mentelmi jog felfüggesztése nélkül a büntetőeljárási törvényben szabályozott bizonyítást (pl. tanúkihallgatást) nem lehet felvenni. A joghallgatókat arra oktatják az egyetemeken, ha egy büntetőeljárásban a mentelmi joggal érintett személy esetleges terhelti pozíciója felmerül, akkor azonnal meg kell állni a nyomozással, és csak akkor lehet folytatni, ha a terhelt mentelmi joga felfüggesztésre került. Az ügyészség ezt nem tudta, vagy tudta és szándékosan figyelmen kívül hagyta.  

Véleményem szerint a politikai ügyekben szabad kezet kapó ügyészeket ez a jogtalanság inkább nem érdekelte. Tanúkat hallgattak ki a képviselő vélt korrupciós cselekményét illetően. Nem is akármilyen tanúkat! A vesztegetés vádjával terhelten már bíróság előtt álló vádlottakat gyanúsítotti vallomásuk alapján, immár tanúként, az igazmondási kötelezettség mellett. Ilyen abszurd eset Magyarországon még nem volt, legalább is a jogi szakirodalomban nem találtam.

Nézzük a tényeket:

A Központi Nyomozó Főügyészség 2011. február 28. napján – Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján – nyomozást rendel el. Budai feljelentése ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés bűntette alapos gyanúját tartalmazza. A feljelentés azonban tartalmilag - név szerint is megjelölve - Juhász Ferenc országgyűlési képviselő és ellenem irányul, mely szerint Fapál László 2006-ban jogszerűen vette meg ugyan szolgálati lakását, de azt neki „átjátszották”. Budai szerint ebben Juhász Ferenc a felelős, aki akkor honvédelmi miniszter volt.

A nyomozást elrendelő határozatból nem derül ki, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség ki ellen, és milyen ügyben nyomoz, mert ezt a határozat már nem tartalmazza. A nyomozást elrendelő személy: Keresztes Imre főügyész.

                              Keresztes Imre főügyész (fotó: népszava.hu)

2011. április 26. napján a nyomozás határidejét Keresztes Imre főügyész meghosszabbítja. Ekkor a határozatból már kiderül, hogy hűtlen kezelés és más bűncselekmény miatt nyomoznak, de az még nem, hogy ki ellen. Azonban a határozat indokolása szerint a nyomozás hosszabbítására azért van szükség, mert „a vádemelés feltételeinek megállapításához” (sic!) kell bizonyítékokat gyűjteniük. Innen is lehet látni, hogy az ügyészség eljárásában hamarabb született meg a koncepció, mint arra bármilyen adatból következtetni lehetne. Ugyanis még gyanúsítottja sincs - gyakorlatilag - az ügynek, de már a vádemelés feltételeit vizsgálják.  

A Központi Nyomozó Főügyészség 2011 júniusában és augusztusában hallgatta meg a Tábornok ügy vádlottjai egy részét (5 főt) tanúként, akik már a bíróság előtt állnak. A tanúkihallgatási jegyzőkönyvek szerint közvetlenül Juhász Ferenc országgyűlési képviselőre és Fapál Lászlóra tettek fel kérdéseket vesztegetés miatt. A tanúk nem tettek terhelő vallomást sem Juhászra, sem rám. Erről korábban már részletesen írtam (67. Vádlott tanúk)

A Legfőbb Ügyész csak 2011. december 10. napján kezdeményezi Juhász Ferenc országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. A kétharmad természetesen kiadta a képviselőt, de maga Juhász Ferenc is kérte, hogy bíróság előtt tisztázhassa magát. Juhász Ferenc és az én gyanúsítotti kihallgatásomra a mentelmi jog felfüggesztését követően, 2012 elején került sor. Az ügyészség koncepciós eljárása miatt egyikünk sem tett vallomást.

A bírósági tárgyalás ebben az ügyben 2013 áprilisában kezdődik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Berki Tímea főügyészségi ügyésznek – aki a Tábornok ügyben már leszerepelt Waltner Roland katonai ügyész beosztottja - a bíróság előtt kell számot adnia eljárási cselekményeiről, mert a bíróság ellenőrizni fogja, mert ellenőrizni köteles, hogy az ügyészség betartotta-e eljárása során a büntetőeljárás törvényi szabályait. Nincs okom kételkedni az ítélkező bíró személyes függetlenségében. Az elszabadult hajóágyút, a törvényességet már csak a bíróság tudja helyreállítani.

A felmentő ítélet megszületése óta, két hete tart a Tábornok perrel kapcsolatos zavar a jobboldalon. A nyilatkozatokból, publicisztikákból, parlamenti azonnali kérdésre adott válaszokból kirajzolódik a meglehetősen egyszerű koncepció: a mutyizó kommunista katonatiszteket felmentette a Nemzeti Együttműködés Rendszerének makacsul ellenálló kommunista katonai bíró. A tanulság pedig nem lehet más, minthogy fel kell számolni a bírói függetlenséget, amin zátonyra futnak a Fidesz országjobbító erőfeszítései. Így lehet csak megakadályozni, hogy a külső és belső ellenségnek áldozatul dobott ezeréves Haza feltámadjon, és ismét elfoglalja méltó helyét Európa (mit Európa, a világ!) vezető nemzetei között!

Az állandó fenyegetettség érzése nem csak a harci szellemet tartja életben a jobboldalon, nem csak ragasztó a különféle széttartó irányzatok között, hanem valószínűleg a legerősebb és legtartósabb ideológia alap is egyben. És a kommunikáció sikere rendkívüli! Képesek a kivéreztetett, Európa páriájává tett országról úgy beszélni, mint megerősödött középhatalomról. Eladósítják az államot, leértékelik a forintot, és közben arról beszélnek, hogy pénzügyileg stabilizálták. És ugyanez a helyzet a Tábornok perben is: az állam elmulasztott megfelelni a legalapvetőbb feladatainak is, de ahelyett, hogy ezt képviselői – esetünkben az ügyészek – beismernék, vádaskodnak, és úgy tesznek, mintha csak tehetetlen szemlélői és elszenvedői lennének az eseményeknek. Csakhogy nem azok voltak, hanem cselekvő alakítói, akik bizony felelősek azért, ami történt.

Ugyanis a katonai bíróság felmentett a vesztegetés vádja alól, és megállapította, az eljáró ügyészek nem nyomoztak, megelégedtek egy kóros elmeállapotú ember – törvénysértő, csalárd módon kicsalt - vallomásával. E személy vallomását nem is ellenőrizték, nem szereztek be olyan bizonyítékokat, amelyek objektív módon alátámasztották volna a bűncselekmény elkövetését.

Pedig figyelmeztető jelek voltak! Hozzáértő büntetőjogászok már a vádirat olvastán is azt mondták, hogy jó néhány vádlott – köztük én – nem ítélhető el ennek alapján. És akkor még nem is tudtuk, hogy milyen varázslat övezte O. János vallomását. Gondolok itt arra, hogy időközben kiderült: az ügyészek előbb büntetlenséget, majd vádalku keretében rövidebb börtönbüntetést ígértek neki, ha „köp”, s tették mindezt úgy, hogy a jogszabályok egyiket sem tették volna lehetővé. A katonai ügyészek az egész eljárás folyamán kijátszották a büntetőeljárási törvényt: a gyanúsítottakat börtönbe vetették, és szabadulásukat attól tették függővé, hogy volt szocialista miniszterekre, illetve államtitkárokra tesznek-e vallomást; védő nélküli hallgattak ki gyanúsítottakat; kényszervallatások történtek; törvénytelen ígéretek hangzottak el; törvénytelen vádalkut kötöttek; vallomás kicsikarása érdekében még bántalmazás is történt. És még hosszasan lehetne sorolni azokat az ügyészi szakmai hibákat, amelyekkel az ügyészek megsértették a vádlottak tisztességes eljáráshoz kapcsolódó jogait.

Ilyen eljárást követően a katonai ügyész 20 év fegyház büntetést kért rám a bíróságtól, és semmi más bizonyítékot, csupán O. János kétes értékű, kóros elmeállapotban, egy törvénytelen vádalku keretében tett gyanúsítotti vallomását csatolta a vádirat mellé, mint bizonyítékot. S lettem a nemzet kitaszítottja, immár több mint két éve.

A hiba nem a bírósági eljárásban keletkezett. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nem végezte el a dolgát, amire pedig minden hatalma és lehetősége adott volt. Az ügyészség azt gondolta, hogy a másik állami szerv alkalmazottait, a bíróság tagjait azért fizeti a magyar állam, hogy az ügyésszel egyetértsen. Tévedtek, nem ezért fizeti. A bíróságok függetlenek és nem az ügyészségnek, hanem a törvényeknek vannak alávetve. A bírósági eljárásban a fegyveregyenlőség alapján a vádló dolga, hogy a bűnösséget, a védő dolga, hogy a vádlott ártatlanságát bizonyítsa. Tehát az ügyész feladata nem csak az, hogy vádiratot írjon, hanem sikerességéhez az is szükséges, hogy a vádirati tényállás minden szavát bizonyítékokkal támassza alá. Na, ez nem történt meg. Ahol meg – más vádlottaknál - megtörtént, az pedig alkalmatlan volt a kétséget kizáró bűnösség bizonyításra. Szó sincsen itt cserbenhagyott országról. Csak és kizárólag el nem végzett munkáról.

A magát polgárinak vagy nemzetinek mondott sajtó elképedt ezen a fejleményen, hiszen két éve azt harsogják, hogy bűnös vagyok. És a bűnösség vélelme alapján a nyomozás során egyből ítéletet is hoztak: vezércikkben szólítottak fel, hogy cseréljem fel katonai egyenruhámat rabruhára. A Hír Tv Célpont műsora mindig büszke volt arra, hogy ők derítették fel az eljárás alapjául szolgáló cselekményt, ami persze nem volt igaz, de jól hangzott.

A polgári sajtó a vádlottakat a nemzet testén kívülre helyezte, és amikor a bíróság meghozta ítéletét, akkor a bíró is kívül találta magát a Nemzeti Együttműködés Rendszerén. Vágatlan felvételek jelentek meg az ítélethozatalról a Hír Tv tudósításaiban. A felvételeken jól látszik, hogy az ítélet indokolását ismertető bíró nyelvbotlásait mutatják be, aki már órák óta magyaráz a hallgatóságnak. Vond le a következtetést, kedves néző: ilyen beszélni sem tudó, így a joghoz sem értő ember az a bíró, aki ellenünk ítélt. Másnap a Magyar Nemzet ront a bíróságra és „a jog pallosával küzdő kaposvári terminátornak” nevezi a hadbíró ezredest. Majd jött a Hír Tv Célpont műsora, amelyben a bíróság ítélete után is O. János tábornok 2010. május 10. napján keletkezett nyomozati vallomását ismételgetik, hogy jobban megértsük, még a képernyőre is kinyomtatják. Üzenik: felmentették, de közben bűnös, nem értik? A felmentő ítéletet követően továbbra is kitakart fényképpel jelenek meg a jobboldali sajtóban, mintha bűnöző lennék. Holott én voltam az egyetlen a vádlottak közül, aki az egész eljárás során vállaltam az arcomat.

                           Ítélet hirdetés után feleségemmel (fotó: Magyar Hírlap)

A Hír Tv egyik nagy példaképe lehet, Adolf Hitler, aki a Mein Kampfban a következőket írta: „Minden propagandának népszerűnek kell lennie, és szellemi színvonalát azon tömeg legkorlátoltabb rétegének felvevőképességéhez kell szabnia, amelyhez fordulni szándékozik. Minél nagyobb az az embertömeg, amelyre hatást kell gyakorolni, annál alacsonyabbra kell helyeznie önnön szellemi színvonalát. … A tömeg felfogóképessége nagyon korlátolt, értelmi színvonala alacsony. Éppen ezért a tömeg nagyon feledékeny. Ezekből a tényekből kifolyólag minden hathatós propagandának csak néhány pontra kell szorítkoznia, és ezeket jelszószerűen addig kell ismételni, amíg az utolsó ember is meg nem érti e szavakból azt, amit eléje akarunk tárni.”

Az ítélet kihirdetése után a jobboldali sajtó segítségére sietett az ügyészség. Először a legfőbb ügyész válaszolt az Országgyűlésben a szocialista képviselő azonnali kérdésére, de nem látta szükségesnek még azt sem, hogy vizsgálatot indítson a feltételezett ügyészi visszaélések miatt. Ezután következett Fazekas Géza ügyészségi szóvivő attrakciója, aki sajtótájékoztatót hívott össze, majd a bírósági ítéletet úgy támadta, hogy a vádirat szerint ismertette az ügyészség „igazát”, és a sajtót hibáztatta, mert rosszul fordították le a felmentő ítéletet. Üzenete az volt, hogy Fapál Lászlót felmentették, de közben bűnös, nem értik?

                              Fazekas Géza főügyészségi ügyész, sajtószóvivő

A sajtótájékoztatón – ami mindeddig példa nélküli – Fazekas Géza kifejtette, hogy „a politikai vonatkozású büntetőeljárásokban a terhelteknek van egy taktikája, az, hogy a nyomozás során beismerő vallomásokat tesznek, majd a bíróság előtt azt állítják, hogy kényszerítették őket”. A nyilatkozattal kapcsolatosan csupán az a bajom, hogy én soha nem tettem beismerő vallomást, ezért nem volt mit visszavonnom. Mindvégig az igazat mondtam, mert az igazságot jó eséllyel nem lehet eredményesen támadni. Nem is tette az ügyészség. Vádbeszédében az ügyészség szó szerint megismételte, amit vallomásomban mondtam, és nem cáfolta egyetlen mondatomat sem. Védőbeszédnek is beillett volna.

Fazekas Géza ügyész sajtótájékoztatóján kérdezni nem lehetett, de megsértődni annál inkább: a sajtó ügyészségi felelősségre vonása még a jobboldali újságírókat is meglepte. Mert az ügyészség feltételezett törvénysértéseiről tudósító sajtó lett a hibás. Mert egy felmentő ítéletről úgy kellett volna tudósítaniuk, hogy a felmentett az valójában bűnös, és továbbra is pária a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Még jobbat mondok: az ítéletet figyelmen kívül hagyva továbbra is a vádiratot kellett volna ismételniük, mint tette utána a Hír Tv Célpont műsora.

Az elmúlt hét amúgy sem volt egy diadalmenet az elszámoltatás terén: nem elég, hogy felmentették az NBH egykori főigazgatóját (persze, hogy az „elmútnyócév” vezető tisztségviselője volt), még a Klubrádió is pernyertes lett a médiahatóság ellenében. Ez már sok volt Szeretett Vezérünknek, aki a negyedik alkotmánymódosítás elfogadásakor totális harcot hirdetett a bíróságok ellen.

Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a Fővárosi Törvényszék az energiaszolgáltatók keresetének helyt adva másképp gondolkodott az állam szerepéről. OV azonnal felháborodva védte is a bírósággal szemben „a magyar emberek érdekeit”. Azokét a magyar emberekét, akiket folyamatosan figyelmeztetnek itthon és külföldön, hogy nagyon drágán kell majd megfizetni az olcsóbb rezsit, az aláaknázott jogrendet, az egész unortodox vircsaftot. A magyar emberek sora, akiket Orbán említ, kimerül a Fidesz tagjaiban, parlamenti és önkormányzati frakciójának soraiban, meg az ügyészség munkatársaiban. Bár az utóbbiban nem vagyok biztos. Értenek ők a joghoz, sokan tudják, és szerintem fejet behúzva eltűrik a pusztítást, amit véghezvisznek az ország újrateremtése örvén! És félnek, hogy ők mikor kerülnek sorra.

Ilyen hevenyészett ügyekkel, és a nyomukban várható felmentések miatt ki is mondhatjuk: nem kell sokat várniuk, míg csövön lesznek!

Az fog velük végezni, aki korlátlan hatalmat biztosított nekik!

Zavar van a centrális erőtérben! A fogalmi háború folytatódik, és egyre szokatlanabb eszközöket vet be a jobboldal. Előbb Polt Péter próbálta döntetlenre hozni az ügyész erőfeszítéseket, miután a bíróság tizenhét vádlottból egy hete tizenötöt felmentett a Tábornok perben, aztán a feljelentők lapja, a Magyar Nemzet ront neki az ítéletet hozó bírónak. Miután a lapnak nem tetszett az ügyészségi vereség, a szokásos kormánypárti technikákkal ír az ügyről: szakmailag nem tudja/akarja értelmezni, ezért azonnal a bíró hozzáértését és erkölcseit támadja, megállapítva, hogy kommunista mutyi itt minden, azért úszhatják meg a bűnösök.

Az ügy eddig csak ízléstelen, de nem szokatlan. Sőt, nagyon is az elmúlt három év mindennapos hatalomgyakorlási technikáit idézi. Új elem azonban, hogy az ügyészség maga is beszáll az értelmezési háborúba (ha már a nyomozást elmulasztotta), és sajtótájékoztatót hív össze értelmezendő a múlt csütörtöki felmentéseket. Nem is csoda, gondolom Polt Péter, amikor az Országgyűlésben a per kudarcát firtató ellenzéki kérdésekre válaszolt, látta a rosszallást a kormánypárti frakciók tagjainak arcán, a homlokráncolást, és a ki nem mondott kérdést is hallani vélte: hát ezért tartunk titeket sok drága pénzért, édes öcsém! Pedig már évekkel ezelőtt azt olvastuk az újságban, mi is, meg a nyáj is, hogy ezeknek annyi, kézben vannak, innen már elrontani sem lehet, szoci bűnszervezet ez a javából!

Így fordulhatott elő, hogy hűséges vazallusát, a játéktárgyalások nagymesterét, a Hunvald-ügyben elvérzett Fazekas Gézát is hadrendbe állította. E jeles férfiú, a Békés megyei ügyészségi kulturális élet felvirágoztatója csütörtökön délelőtt is történelmet írt, arra ugyanis nem volt még példa, hogy az ügyészek vereségüket sajtótájékoztatón magyarázzák, anélkül, hogy ismernék az elsőfokú ítélet részletes indoklását. Merthogy ezt a bíróság még nem kézbesítette senkinek, nekik sem, nekem sem, ezért kénytelen sajtóhírekre és az emlékezetükre hagyatkozni, meg a tárgyaláson elhangzott indoklásra.

A Központi Nyomozó Főügyészség tehát összetrombitálta a sajtót, hogy a nyilvánosság előtt megpróbálják a lehetetlent. Két egymással összeegyeztethetetlen üzenetet kellett ugyanis elmondani az újságíróknak. Az egyik az volt, hogy egy jogállam törvénytisztelő hivatalnokaiként tiszteletben tartják a bíróság ítéletét, és azt  semmilyen formában nem szeretnék minősíteni. A másik pedig, hogy ez a bírósági ítélet rossz, alkalmatlan, és nem is úgy volt! 

Az elsőt kis bakugrással teljesítette Fazekas, mert az első fokot némiképp lenézve a jogerős ítéleteket tartotta csak szentnek és sérthetetlennek („az ügyészség mindenben tiszteletben tartja a független magyar bíróságok ítélkező tevékenységét, valamint a jogerős ítéleteket”). A kötelező gyakorlat bemutatása után azonban jöhetett a szabadon választott, és ott Fazekas szóvivő gyakorlatilag ismertette a vádiratot. Ebben persze minden szereplő, vádlott más – kellemetlenebb – színben tűnik fel, épp csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a szöveges indoklásban a bíró éppen ezt cincálta darabokra.

A tárgyalóteremben elhangzott kritikai megjegyzések, valamint az egyéves bizonyítási eljárás során megcáfolt töménytelen mennyiségű vádpont híján azonban ismét kirajzolódott annak a bűnbandának a képe, amelynek létéről a 2010-es választások előtt már hosszasan cikkezett a Magyar Nemzet, és kétrészes filmösszeállítással emlékezett meg a Hír Tv. Szinte látom magam előtt a szegény ügyészségi szóvivőt, amint magában, panaszkodó hangon így fejezi be a vádirat ismertetését az újságíróknak: de hát olyan szépen összeraktuk, nem?

S való igaz, szép álom lehetett ez ügyészi szemmel, csak éppen töredékét sem lehetett igazolni. Megértem én, hogy nagy a tét, hiszen tényleg évekkel ezelőtt eredményt hirdettek már a jobboldalon, és a bűnszervezet élére engem állítottak, megismertették a nevem az országgal, leköptek, megrugdostak, és a végén lehet, hogy elszáll az egész a nagy büdös semmibe egy érzéketlen kaposvári bíró miatt, aki nem képes haladni a korral, akinek holmi jog fontosabb, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szilárd rendje! Ki ne értené a jobboldalon fortyogó indulatokat!

A sajtótájékoztatón elhangzottak közül volt egy kedvenc részem. A híradások szerint Fazekas Géza a következőképpen nyilatkozott a katonai ügyészek által törvénysértő módon kicsalt vallomásról, amit O. János dandártábornok tett, s amire a vádat alapították: „az ügyészség a vádlott esetében a törvényi mentességre vonatkozóan pontatlan kioktatást alkalmazott, az eljárási hibát azonban az észlelését követően haladéktalanul korrigálta”.

Képzeljük ezt magunk elé! Valahogy így hangozhatott!

Katonai ügyész: O. János gyanúsított a jogszabályok értelmében, módomban áll elengedni a büntetését, ha hajlandó további bűncselekményeket elismerni, és megnevezni a bűntársait! Hajlandó rá?

O. János: Igen, ügyész úr, a büntetlenségért cserébe mindent elmondok!

Katonai ügyész: Öööö, hát szóval, nem áll módomban elengedni a büntetését, de csökkenteni tudom jó néhány évvel, hajlandó így vallomást tenni?

O. János: Igen, ügyész úr, a kisebb büntetésért cserébe mindenről beszámolok.

Katonai ügyész: Remek, csak van itt egy kis bibi! Az előbb füllentettem, sem elengedni, sem csökkenteni nem tudom a büntetését, így is hajlandó beszélni?

O. János: Hogyne ügyész úr, örömmel, már úgy beleéltem magam!

Nincs kétségem, így történhetett. Van olyan életszerű ez is, mint a koncepció többi része.