Hamarosan kezdődik újabb bírósági ügyem: a lakásommal kapcsolatos per. A történet dióhéjban annyi, hogy felbujtottam a honvédelmi minisztert, adjon nekem egy lakást, amire nem is vagyok jogosult. A jobboldali média szerint, mert tucatjával vittem már haza a „luxusingatlanokat” a HM-ből még csapattiszt/egyetemi adjunktus koromban (ezekben a beosztásokban dolgoztam államtitkári kinevezésem előtt), a valamivel szofisztikáltabb vádirat szerint viszont azért, mert állami vezetőként a Miniszterelnöki Hivatalnak kellett volna gondoskodnia a lakhatásomról, nem a HM-nek, így jogosulatlan voltam az ingatlanra.
A jobboldali média által szolgálati lakásomról kialakított köztudat
Miért gondolom, hogy ez a per konstruált, koncepciózus, és célja nem az esetleges vagyoni veszteség kompenzálása, hanem a honvédelmi vezetés, elsősorban Juhász Ferenc volt miniszter hiteltelenítésére tett kísérlet? Indokaim a következők:
1. Ha a Honvédelmi Minisztériumnak valóban az lett volna a célja, hogy a lakás árát visszakapja, polgári peres eljárást indít, és ha bizonyítani tudja igazát, akkor kamatostul visszakapja az ingatlan árát. Ehelyett azonban kriminalizálni és ellehetetleníteni akarták a tárca vezetőit, különösen a honvédelmi minisztert, akinek a neve polgári perben elő sem került volna, és inkább kitalálták a hűtlen kezelés koholt vádját, és feljelentést tettek.
2. Pontosan tisztában voltak azzal, hogy a miniszternek jogszabályban rögzített joga van lakást adni, függetlenül attól, hogy a kedvezményezett korábban kapott-e már ingatlant a HM-től. (Ez a szabályozás a kétezres évek elején született, amikor tucatjával kerültek katonai vezetői státuszba olyan tisztek, akik pályafutásuk korábbi szakaszában már vásároltak a tárcától egy szolgálati lakást.) Ezért nem is ezt a nyomvonalat választották, hanem kitalálták, hogy állami vezetőként én nem lehettem jogosult a honvédtiszteket jogosan megillető kedvezményekre, így szolgálati lakásra sem.
3. Ezt az okoskodás azonban hibás, és ennek bizonyítására elegendő lett volna, ha átböngészi az ügyész a vonatkozó jogszabályokat. A hivatásos katonák jogállásáról szóló törvény (Hjt.) szerint ugyanis, az állami vezetővé kinevezett katonák jogállása nem változik, csupán az illetményét kapja a köztisztviselői törvény szerint, illetve a rendfokozatát nem használhatja. Utóbbit azért, hogy egy őrnagy (mint én voltam kinevezésemkor) ne kerüljön nehéz helyzetbe, amikor tábornokoknak kell utasítást adnia. Minden egyéb joga és kötelezettsége érintetlen marad.
4. Az ügyészek egy jogszabályra hivatkoznak, amely szerint az állami vezetőknek a lakásellátás iránti igényüket a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárának kellett bejelenteniük, és a lakásról ezek után az adott munkáltatónak, a HM-ben a honvédelmi miniszternek kellett gondoskodnia. Ez egy kormányrendelet volt, amely azonban kormányrendelet lévén alacsonyabb szintű jogszabály, mint az előbbiekben idézett törvény. Az ügyészek álláspontja szerint én nem voltam katona, amikor a lakást megkaptam a HM-től, ezért volt jogtalan a miniszteri döntés. Ez azonban hibás álláspont, én katona és állami vezető voltam egyidejűleg. Erre a kettős jogállásra számtalan példa van, hogy csak a legklasszikusabbat említsem: ilyen a mindenkori köztársasági elnök főhadsegédje, aki katonatiszt, de polgári szervezethez, a köztársasági elnök hivatalához van vezényelve. És a HM-től kapott szolgálati lakásban lakik…
5. Tovább erősíti a koholt vád gyanúját, hogy csak az én ügyemben nyomozott és emelt vádat az ügyészség, pedig ugyanígy közigazgatási államtitkárként, de hivatásos katonai jogviszonya alapján kapott szolgálati lakást két közvetlen hivatali elődöm, az első Orbán-kormány utolsó, és a Medgyessy-kormány HM-es közigazgatási államtitkára. Isten őrizz, hogy fel akarnám őket nyomni, csak a gyakorlatra szeretném felhívni a figyelmet!
6. Az igazságszolgáltatás maga is bajban van ezzel a perrel. Az első gyanúsítotti kihallgatásomon jeleztem a (civil) ügyésznek, hogy ha nekem lesz igazam, és bebizonyosodik, hogy jogosult voltam, mert nem szünetelt a hivatásos honvédtiszti jogviszonyom, akkor a bíróság meg fogja semmisíteni a nyomozati eredményeket, mert ebben az esetben csak katonai ügyész járhat el ellenem. Hiába minden magabiztosság, azonnal hívtak egy katonai ügyészt, aki onnantól részt vett a nyomozásban.
7. Bajban volt az ügyész akkor is, amikor bíróságot keresett a bizonyítási eljáráshoz. A labda sokáig pattogott a civil és a katonai bírósági tanácsok között, végül aztán az illetékesség kérdését eldöntendő a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa hozott egy végzést, amely szerint nyugállományba vonulásomig megszakítás nélkül 25 évig hivatásos katona voltam. A lakás bérleti jogviszonyt egy évvel nyugállományba vonulásom előtt létesítettem a HM-mel.
8. Amúgy, ha az ügyészségi gyanú jogos, akkor nem kellett volna a HM-nek a honvédek jogállásáról szóló új szolgálati törvényben módosítani a katonai jogviszonnyal rendelkező állami vezetőkre vonatkozó korábbi szabályokat. Történt ugyanis, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bölcs kormánya beterjesztett egy javaslatot az Országgyűlés elé, ami azt tartalmazta indokolása szerint, hogy ezen túl a kettős jogállású állami vezetők ne vásárolhassanak lakást a HM-től. Ezt úgy látták megvalósíthatónak, hogy ha valaki állami vezető lesz, akkor szolgálati jogviszonyát megszüntetik. De ha eddig sem lehetett, akkor ezt miért tették? Csak értem? Hogy a nevemet megörökítsék a Magyar Nemzet olvasóin kívül jogászok nemzedékei számára? Merthogy a módosítás elnevezése „Lex Fapál” lett. Kedves…
9. Amúgy a feljelentő, Budai Gyula akkori elszámoltatási kormánybiztos, mielőtt az ügyészségre küldte a lakásügy papírjait, kapott egy levelet a Hende Csaba vezette HM-től. Ebben a tárca a lakásügyekkel kapcsolatban leszögezi: az „akkor hivatalban lévő személyek az elbírálás időpontjában hatályos jogszabályi rendelkezéseket betartották… Bár a határozatlan időtartamú lakásjuttatásra vonatkozó miniszteri felmentő döntésnek, (…) a lakás bérbeadásának és a lakás elidegenítésének is meg volt a jogalapja”.
10. És végül a legfontosabb! Az ügyészek jó fideszes módjára „mertek nagyot álmodni”! Sokszor leírtam már, hogy ezt az ügyet egyesíteni akarták a kaposvári tábornokperrel. A koncepció az volt, hogy egy korlátozottan beszámítható elmeállapotú tábornok, akiről kiderült, hogy vallomása közben folyamatosan hazudozott, belerángat engem a vesztegetési ügybe, azzal, hogy azt mondja az ügyésznek, a különféle szolgáltatások fejében visszakért pénzek felét nekem adták. Én pedig rögtön tovább passzoltam ennek az összegnek a harmadát a honvédelmi miniszternek. A miniszter – nyilván a készpénzért cserébe – megajándékozott egy lakással. A kaposvári perben kevés lett volna Juhász ellen O. János tábornoknak az a vallomása, hogy „ő úgy tudja, a miniszter is kapott a pénzből”. Ezért engem, a miniszter közvetlen munkatársát hurcoltak meg. Az ügyész nyilván azt képzelte, hogy O. János vallomása alapján engem elítélnek, és akkor közelebb juthatnak a miniszterhez. Esetleg még vallok is rá. De legalábbis be lehet bizonyítani, hogy a miniszter közvetlen környezetébe férkőzött egy bűnbanda. Csakhogy a kaposvári koncepció szertefoszlott, engem bűncselekmény hiányában felmentettek, és a két jól sikerül konstrukciót nem sikerült egyesíteni, így Juhászt is a vesztegetési per vádlottjává tenni. A vádhatóság erőfeszítései azonban feketén-fehéren ott vannak a nyomozati iratokban: a kaposvári per több vádlottját, köztük O. János tábornokot is meghallgatta az ügyészség lakásügyben is. Közülük egy olyan volt, akinek bármi köze lehetett a lakásügyekhez, a többiek – egy vidéki dandár parancsnoka, egy hazai és egy nemzetközi protokollos – hozzá sem tudtak szagolni. Ezt a vallomásukban is jelezték. Ahogy a többi, a lakásügyben felvonultatott tanú. A periratok szerint egyetlen olyan tanú sincsen, aki alátámasztaná az ügyészségi vádiratot.
11. Amikor Juhász Ferenc került a célkeresztbe, az ügyészeknek az Országgyűlés mentelmi bizottságához kellett fordulniuk, felfüggesztetni a képviselő mentelmi jogát. A parlament – a képviselő kérésére is – engedélyezte a hűtlen kezelés miatt kezdett nyomozás és bírósági per lefolytatását. De csak azt. A nyomozati iratokból azonban kitűnik, hogy nem csak a hűtlen kezelést vizsgálták, de a kaposvári per vádlottjait ebben az ügyben tanúként kikérdező ügyész korrupciós gyanút is megfogalmazott. Eltekintve attól, hogy nem volt még arra példa Magyarországon, hogy egy lezárt nyomozás, egy bíróság előtt lévő ügy vádlottjaitól egy másik ügyben az ügyész a lezárt nyomozással kapcsolatos kérdéseket tegyen fel, erre a nyomozó hatóságnak engedélye sem lehetett, mert ilyen nincs. Az ügyészség a sokadik törvénysértést követte el! Abban is jogtörténeti jelentőségű az ügy, hogy a feljelentő, Budai Gyula, maga is elkövette ugyanezt a bűncselekményt! Katonai ügyészként ugyanis pontosan olyan kettős alárendeltségű státuszban volt, mint én államtitkárként. Egyszerre kellett megfelelnie a hivatásos katonai szolgálatot szabályozó, és az ügyészi státuszt leíró jogszabályoknak. És maguk szerint honnan kapott nagy értékű, belvárosi szolgálati lakást, amit aztán meg is vett, majd a volt felesége el is adott? Igen, nyert! A Honvédelmi Minisztériumtól!
Mindig odajutunk, hogy, ami nekünk tilos, az nekik szabad! A kaposvári ügyben a vádemelés nyilvánvaló volt: az ügyészség robbantani akar, függetlenül attól, hogy ehhez van-e muníciója, vagy sem?! És nem volt: a lóláb már a bizonyítási eljárás során kilógott!
De most, ebben az ügyben, kilóg az egész ló!
