Viszkisdoboz

A két részre szakított társadalmakban nincsenek egyértelmű dolgok. A demokráciákban elfogadott szabályrendszerek vannak, amelyek világosan megmutatják, mi a helyes, mi a helytelen, mi a jogos, és mi nem az. Az irányított demokráciákban, demokratúrákban viszont minden egyes jelentősebb esemény értelmezése körül fogalmi háború tör ki. Ez történt a Tábornokper néven elhíresült tárgyalássorozat felmentő ítéletének kihirdetése után is: a jobboldal három éve tartó lejárató hadjárata után próbálja döntetlenre hozni, hogy a Honvédelmi Minisztériumban megtelepedett "szocialista bűnszervezet" bíróság elé állított tizenhét tagjából tizenötöt felmentett a bíróság bűncselekmény, vagy bizonyítottság hiányában.

Az elsőfokú bírósági ítélet indoklásában a Kaposvári Törvényszék hadbíró ezredese kifejtette: a tizenhét vádlott közül tizenöt ellen a vád javarészt egyetlen ­- törvényellenesen kicsikart, korlátozottan beszámítható személytől származó - vallomáson alapult, amit az ügyészek meg sem próbáltak egyéb bizonyítékokkal (vagyonosodási vizsgálatokkal, a vádlottak közötti kapcsolatokat bizonyító híváslistákkal, tanúkkal stb.) bizonyítani. Ezért fordulhatott elő, hogy felmentették azt is, aki tett magára terhelő vallomást, és azt is, aki ellen csak a "bűnbánó tábornok" meséje volt aduként az ügyész kezében. A katonai ügyészek hanyagsága miatt történt ez, akik nem választották külön O. János tábornok vallomásában a valós és a kitalált részeket, nem nyomozták végig külön-külön az eseteket, és nem szereztek pro vagy kontra bizonyítékokat, csak elhitték az egészet úgy, ahogy volt. Sokszor elmondtam már, de nem tudom elégszer elismételni: ahhoz hogy a viszkis dobozról szóló vallomásrészletről kiderüljön, hogy hazugság, elég lett volna megkérdezni néhány HM-dolgozót a miniszter környezetéből, és kiderül, hogy azért sem vihettem éppen Juhász Ferencnek egy italos dobozban pénzt, mert ő szigorúan megtiltotta az ajándékozást a HM-ben.  

De mit mond ezekre a népmesei elemekre a  kormányoldal? Ahol az egyik nagyágyú, Polt Péter legfőbb ügyész próbálta elsőként értelmezési keretbe helyezni 2013. március 4-én az Országgyűlésben a Tábornokper végeredményét. Harangozó Tamás, az MSZP képviselője ugyanis azonnali kérdést tett fel „Testközelben az ötvenes évek?” címmel. A szimbólumok iránt érzékeny jobboldali olvasók figyelmét szeretném felhívni, hogy a válaszadás a koncepciós perek atyja, Joszif Visszarionovics Sztálin halálának hatvanadik évfordulója előtt egy nappal hangzott el a magyar Országgyűlésben...

                                                  A két régi harcostárs

A képviselő az azonnali kérdésben kifejtette, hogy az elsőfokú ítélet megszületett, amelyben a bíróság nagyon súlyos megállapításokat tett az ügyészség tevékenységére vonatkozóan. Sajtóbeszámolók szerint a Törvényszék katonai tanácsa múlt csütörtöki ítéletében törvénytelenül megszerzett bizonyítéknak minősítette a hazugsággal kikényszerített vallomást. Az ítéletet hozó háromtagú katonai tanács elnöke indoklásában hosszan kitért arra, hogy az ügyészség milyen hibákat követett el a nyomozás során. A valótlan ígérettel kikényszerített vallomást a demokratikus jogállammal összeegyeztethetetlen módszernek minősítette. A bíróság egyértelmű indoklása ezek szerint: az ügyészség nemcsak szakmailag hibás, hanem tételesen törvénysértő módszereket alkalmazott a gyanúsítottak megtévesztésére, megfélemlítésére hamis tanúvallomások kicsikarása érdekében. Harangozó Tamás tételesen az alábbi kérdésekre várt választ Polttól:

1. Cáfolja-e a legfőbb ügyész, hogy az ítélet a Központi Nyomozó Főügyészség szakmailag hibás és törvénytelen munkája miatt végződött így?

2. Ha nem cáfolja, mert nem lehet, akkor milyen következményei lesznek ennek az ügynek?

3. Indult-e fegyelmi eljárás a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője ellen?

4. Indult-e büntetőeljárás az ügyben eljáró ügyészek ellen?

5. Amennyiben a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőinek felelőssége megállapításra kerül, kezdeményezik-e a köztársasági érdemrendjétől való megfosztást, és azonnali eltávolítását az ügyészségtől?

A legfőbb ügyész a feltett kérdések egyikére sem válaszolt, hanem a magyar labdarúgó válogatott mindenkori szövetségi kapitányait idéző magyarázkodásba kezdett, amelyben nyilvánvalóvá tette, hogy vereségről szó sincsen, a kérdező "rossz kontextusban értelmezi" a történteket. Élvezettel várom, amikor a legfőbb ügyész majd hosszan értekezik a magashegyi edzőtáborozás, a tárgyalás előtt túlzott tésztafogyasztás teljesítményre hátrányos voltáról...

De lássuk, hogy látjuk az ügyet, ha ügyészi szemüveg van rajtunk!

1. Polt Péter legfőbb ügyész válaszában visszautasította a párhuzamot az ötvenes évekkel, majd kifejtette, „ez nem lehet koncepciós per, már csak azért sem, mert ebben az ügyben a feljelentő ismertetése alapján tettenérésre került sor. Tehát azt gondolom, hogy ennél jobb bizonyíték nem kell.”

Árulkodó, hogy a képviselő nem is beszél a kérdésben koncepciós eljárásról, Polt viszont elsőként ezt a gyanút tagadja... Majd azonnal lecsap: az ügyben tettenérésre került sor, azaz valakit rajtakaptak a bűncselemény elkövetésén, ezért botorság koholt vádakkal dobálózni. A bírósági ítélet pontos ismerete azonban ebben a kérdésben is eligazít minket: valóban történt rajtaütés (tehát volt olyan cselekmény, amiben az ügyészek nem csak vallattak, hanem nyomoztak is), ezt a bíróság el is különítette a többitől. Így fordulhatott elő, hogy tizenhét vádlottból tizenötöt felmentettek, kettő ellen, köztük a bűncselekményen (pénzátvételen) kapott százados ellen folytatódik az eljárás, és minden bizonnyal lesz is ítélet vesztegetési ügyben.

Visinszkij (középen) Sztálin főügyésze a tizenhetek pere idején olvassa vádiratot

2. A legfőbb ügyész azt is elmondta, hogy „ebben az ügyben nemcsak az ügyészség járt el, hanem a bíróság is eljárt, tekintettel arra, hogy 12 terhelt esetében az előzetes letartóztatást a bíróság rendelte el, illetve aztán később tartotta fenn, azok alapján a bizonyítékok alapján, amelyek később a perben is szerepeltek.”

A válasz azonban egyszerűbb, mint gondolnánk! Az előzetes letartóztatás elrendeléséről döntő nyomozási bíró a vallomásokat nem értékelheti, hogy igaz vagy hamis, csak azt vizsgálja, hogy valószínűsíthető-e olyan ok, ami miatt a terhelt nem hagyható szabadlábon (szökés, elrejtőzés, összebeszélés). Azt azonban nem tudhatja, hogy az egyetlen bizonyíték, amit az ügyész felmutat a bíróság előtt egy hazug ígérettel, szabálytalanul kicsikart vallomás. A nyomozati bírónak ráadásul mérlegelési jogköre sem nagyon volt a letartóztatások tekintetében, mert az ügyész bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel vádolt meg mindenkit az ügyben, s ilyen esetben az elsőfokú ítélet megszületéséig szabadon sem lehet engedni a gyanúsítottat/vádlottat. A katonai ügyészek azonban az előzetest a kényszervallatás egyik formájaként alkalmazták, aki nem vallott, az ült, aki beszélt, mindegy, hogy igazat, vagy hazugságot az szabadult. És olyan eset is volt, ahol a nyomozati bíró mutatott rá arra, hogy az ügyészek négy hónap alatt egyetlen bizonyítékot sem tudtak felmutatni valakinek a bűnössége mellett, és nem hosszabbították meg az előzetest.  

Egy pillanatra szeretnék külön kitérni a bűnszervezet vádjára is. Ezt az ügyész úgy eszkábálta össze, hogy a vádlottak többsége nem is ismerte egymást. Ráadásul a vád szerint a bűncselekmény sorozat 2001-ben kezdődött és 2010-ben ért véget. A (megdőlt) vád szerint én 2004 és 2006 között kaptam pénzt a vállalkozóktól származó összegekből. Már csak azt nem értem, akkor hogyan lehettem tagja annak a bűnszervezetnek, amelynek egyik tagját három évvel később rajtakapják, hogy pénzt vesz át?  

3. Polt Péter azt is elmondta, hogy „ebben az ügyben több beismerés született - egyébként nemcsak az az egy, ami az újságokban megjelent, hanem ennél több -, s meg kell hogy mondjam, hogy amire hivatkoznak, hogy ez esetlegesen törvénytelenül szerzett bizonyítéknak minősül, azért nem lehet igaz, mert ezek a beismerések azt követően születtek, illetve azt követően lettek megerősítve, hogy az ön által említett úgymond ígéret elhangzott, majd kiderült, hogy ennek a teljesítése törvényes okokból nem lehetséges.”

Nézzük a tényeket. 2010 tavaszán nem egy, hanem minden vallomás megjelent a Magyar Nemzet című napilapban. Még olyan vallomás is, amely a nyomozati iratokból eltűnt! Ezekből a vallomásokból az derült ki, hogy néhány katonatiszt elismerte, hogy átvett kisebb-nagyobb összegeket az elmúlt években. Ilyen tekintetben megerősítették az ügyészség gyanúját. Abban a tekintetben viszont cáfolták, hogy ebből akár nekem, akár a honvédelmi tárca más vezetőjének juttattak volna egy fillért is. Ilyet egyedül az egész eljárás során O. János dandártábornok mondott. Vagyis nem az egész eljárás, hanem csak a nyomozás során, mert a bíróság előtt már ő sem ismételte meg a vallomását. A beismerő vallomások között volt egy olyan, ami "kimutatott" az ügyészségi koncepcióból, egy tábornok esete, akit egyszeri vesztegetéssel vádoltak meg. Itt - a többi esettel ellentétben - minden összetevő megvolt a vádhoz, a vesztegető, a vesztegetett, összeg és időpont. Nem is fért bele az általános koncepcióba, ahol rendszerint mindez hiányzott, a kijelölt bűnös kivételével, persze. Ebben az ügyben korábban történt vádemelés, és a tábornokot bűntársával együtt el is ítélték letöltendő börtönbüntetésre. Nem érte meg benntartani őket az ügyben, mert magukon kívül csökönyösen nem tettek másra terhelő vallomást, így sem a bűnös szocikat, sem a bűnszervezeti álmokat nem sikerült igazolni velük. Kilógtak a koncepcióból.   

A kormánypártok jogértelmezési erőfeszítései mellett külön említést érdemel nyelvőri tevékenységük. A legfőbb ügyész ugyanis nem mindennapi nyelvi leleménnyel számol be arról, hogy az ügyészek a büntetés elengedésével, illetve csökkentésével csaltak ki hazug tanúvallomást, később azonban "kiderült" - Polt szó szerint így fogalmaz, hogy ennek az ígéretnek a "teljesítése törvényes okokból nem lehetséges". Tehát, a törvényesség őre szerint teljesen normális, hogy a jogalkalmazók, akik például személyi szabadságuktól is megfoszthatják a polgárokat, nem ismerik a törvényeket, amelyek alapján dolgoznak. Képzeljük el, ha egy osztályos főorvos egy elszúrt műtét után azzal védené a műhibát elkövető beosztott orvost az elhunyt páciens hozzátartozói előtt, hogy "kiderült, a megoprelandó vakbél másutt volt, mint ahol a kolléga eredetileg feltételezte!"

Ebből a válaszból egyetlen érdemi információ derül ki számunkra: a legfőbb ügyész elismerte, hogy O. János tábornok vallomását törvénytelenül szerezték be a katonai ügyészek. Pont. Ezen nem nagyon van mit magyarázni.

4. A legfőbb ügyész szerint „az ügyészség szakszerűen, törvényesen és az igazságosságnak meggyőződése szerint megfelelően járt el, ezért semmifajta felelősségre vonás nem indokolt.”

Erre viszont azt szokták mondani, hogy helyes feltételezésből rossz következtetést vont le a legfőbb ügyész. Miután elismerte (bár elkente) az ügyészi felelősséget, nem tartotta fontosnak, hogy a beszerzése körülményei miatt törvénytelennek minősített egyetlen bizonyíték keletkezése miatt vizsgálat induljon. Két következtetést lehet levonni Polt magyarázatából: vagy lehetséges a jogot nem ismerő ügyészek alkalmazása a Központi Nyomozó Főügyészségen, vagy a katonai ügyészek egy Polt által is jóváhagyott koncepciót hajtottak végre, ezért a főnök segít menteni az irhájukat! A helyes megfejtéseket a kiadóba várom.... A megoldásban segíthet, hogy a koncepciós jelleget olyan "apróságok" is erősítik, mint az a tény, hogy jelenleg is folyik kényszervallatás miatt eljárás börtönőrök ellen, akik N. Dénes III. r. vádlottnak "hozták a tudomására" ki ellen kellene vallania szabadsága visszanyerése érdekében.

5. Polt az Országgyűlésben arra is felhívta a kérdező képviselő figyelmét, hogy „amit mondunk, azt bizonyítani kell. Ha ezt anélkül mondjuk, akkor az a szégyenletes.”

Na, ebben a pontban viszont maximálisan egyetértek a legfőbb ügyésszel! Ez lett volna beosztottai feladata is, akik azonban semmilyen más bizonyítékkal nem álltak elő az ügyben, csak O. János tábornok vallomásával. Egy törvénytelen ígéretekkel beszerzett, törvénytelen vádalkuval kicsikart, kóros elmeállapotban lévő ember gyanúsítotti vallomásával kívánta bizonyítani bűnösségemet az ügyészség, akit ráadásul tanúként kívántak ellenem felhasználni. Ez legfőbb ügyész úr, tényleg szégyenletes!

Ön akkor járt volna el helyesen, ha bejelenti, hogy vizsgálatot rendelt el az ügyben. Nem ezt tette. Elvtelenül megvédte azokat az ügyészeket, akiknek a törvénysértéseit a bíróság két és fél órán keresztül – jegyzőkönyvről jegyzőkönyvre - ítéletének indokolásában ismertetett.

Polt Péter bízik a másodfokú ítéletben, hogy a bíróság majd az ügyészségnek ad igazat. Egyet biztosan leszögezhetünk: miként a jogtalanságból jog nem keletkezhet, úgy az ügyészség törvényi eljárási szabályokat semmibe vevő, a „cél szentesíti az eszközt” típusú eljárásából büntető anyagi jogszabályok alkalmazása sem következhet. Egy jogállamban. Ennek mára már csak egy letéteményese maradt: a bíróságok. Szúrja is a kormánypártok szemét ez a függetlenség, és a per kapcsán biztosra veszem, hogy meg fogják támadni a kommunista idők köztünk maradt zárványát: a bíróságokat. Másodszor ebben a kormányzati ciklusban! De ha ez a bástya is bedől, akkor az állampolgárok vitás ügyeiket nem a bíróságokon, hanem a tálió elvnek megfelelően egymás között fogják lerendezni.

Ez pedig mindenkinek fájni fog. Poltnak és megbízóinak is.

A bírósági felmentő ítéletre sok jel utalt, azon kívül persze, hogy nem követtem el bűncselekményt: felgyorsult a vádemelés a lakásügyben, amiben két éve nyomozott az ügyészség. Olyan HM-ügyekben hívtak be tanúkat, és kérdezősködtek felőlem, amelyekben egy évvel ezelőtt hallgattak ki engem. Egyszóval, erősödött az egész pályás letámadás, mert az ügyészség is érezte, hogy a gyalázatos koncepció mellé szerény minőségű kivitelezés párosult. A legárulkodóbb jel azonban Polt Péternek egy nyilatkozata volt. A legfőbb ügyész, a Fidesz lelkes büntetőjogi végrehajtója előre eltolta magától a sikertelenség felelősségét, és a törvényi szabályozás hiányosságait emlegette fel a korrupció elleni harc legnagyobb akadályaként. Történt ugyanis, hogy 2013. február 09. napján Polt Péter legfőbb ügyész az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi „büntetőeljárási törvény nem mindenben váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és az új Btk.-val összefüggésben is szükség van új perrendtartásra.(…) Most a tárgyalásról lemondás esetén a jogszabály által lehetővé tett ügyészségi alku nem köti a bíróságot. ( ...) Ezen szükséges változtatni.”

Azt nehezményezte ez a drága jó ember, hogy a vádalkuknál a bíróság felülbírálhatja az ügyészi döntést. A jelenlegi gyakorlat szerint ugyanis jóvá kell azt hagynia. A Tábornok-perben ez azt jelentette volna, hogy O. János vallomása, amely összesen tizenöt ember esetében bizonyult hazugnak vagy pontatlannak, az objektív bizonyítékok beszerzése nélkül is alkalmas lett volna az ügyészségi koncepció alátámasztására. O. János ugyanis ebben az esetben tanúként került volna a bíróság elé, ahol ki sem derült volna, hogy az ügyészek törvénytelenül ígérgettek neki előbb teljes büntetlenséget, majd kevesebb büntetést, ha beszél. Így vallomása sokkal hitelesebb, és erősebb, mint a vádlottak bármelyikéé. Ráadásul tanúként igazságügyi elmeszakértői véleményt sem lehetett volna kérni elmebéli állapotáról, így sosem derül ki, hogy vallomásának nagy része mese.

A vádlottakon kívül a bíróságot is igen hátrányosan érintené egy ilyen döntés, hiszen ezzel a bíró lemondhatna függetlensége egy részéről. A bíró által ellenőrizhetetlen körülmények között szerzett ügyészségi vallomás automatikusan perdöntővé emelkedne. Ezzel egy csapásra minden megoldódik. Kiveszik a „koncepciós vád” és a „koncepciós per” fogalma, mert minden büntetőügy eredendően koncepciós lesz. Sok ártatlan embert is elítélnek a bíróságok, de hát ez nem valódi probléma, mert mindenki bűnös valamiben, aztán gondolkodjon a sitten, hogy miben. Egyébként is minek vacakolni, sikertelenséget sikertelenségre halmozni, ha egyszerűen megoldható minden a Nemzeti Együttműködés Rendszerében: az ügyészség vádat emel az ellen, aki ellen akar, majd a maga által emelt vádat is elbírálja. Oszt, jó napot!

A négyes fogat. Orbán, a megrendelő. Polt, a végrehajtó. Wachsler, aki első kormányzati ciklusukban a HM államtitkáraként kirúgatott az ügyvédi kamarából. Szájer, aki majd beleírja az Alaptörvénybe, hogy bűnös vagyok.

Feltételezzük például, hogy egy napon besétál valaki a rendőrségre, és vallomásában elmondja, hogy 30 millió forintot adott P. P. legfőbb ügyésznek, azért cserébe, hogy őt hagyja békén, politikai/gazdasági ellenfelei ellen viszont indítson nyomozást az ügyészség, és lehetőleg emeljen is vádat. A pénz nyoma megtalálható a legfőbb ügyész vagyonbevallásában, ahol baráti kölcsönként lett feltüntetve. A tanú a tárgyalásról való lemondás érdekében megnevezne néhány közismert bűnügyet, elmondaná, hogy a pénzt. P. P. irodájában adta át (cím a telefonkönyvben), és ezt magabiztosan megismételi a tárgyalóteremben. Hacsak nem követne el olyan hibát, mint O. János tábornok, és a lelkes katonai ügyészek, akik a könnyebb megjegyezhetőség és a plebejus értelmezés érdekében italos dobozba csomagolták a koncepciót egy olyan minisztériumban, ahol miniszteri utasításra tilos volt az alkohol ajándékozása. A tanú némi megfigyeléssel és után olvasással egy viszkis doboz szintű koncepciót össze tudna hozni. Ha pedig sikerülne átvernie (és a kétharmad országában miért is ne tudná!) Poltnak a tervezett törvénymódosítást, akkor még azt az esélyt is elveszítené, hogy a bíróság rámutasson a koncepcióra, hiszen hiteles vádlója tanúként jelenne meg a bíróság előtt.    

Az ortodox jogi gondolkodás szerint egy jogállamban azonban a vád és az ítélkezés elkülönül egymástól. A bíróságok az ügyészség által megvádolt személyeket kizárólag bizonyítékok alapján ítélhetik el, mert a vádirat nem bizonyíték. Ez a jövőben azonban már nem biztos, hogy így fog működni. Főleg, ha a kétharmad megint egy új törvényt, a büntetőeljárási kódexet kívánja megalkotni. Ezt megelőzően persze – okulva a kudarcokból – a gránitszilárdságú Alaptörvény sokadik módosításában a jogállami elveket fel kell rúgni.

Nézzünk példákat: az ártatlanság vélelmét a bűnösség vélelmére kell változtatni. Elég, ha az ügyészség valamit állít, ha a vádlott nem tudja ennek ellenkezőjét bizonyítani, akkor bűnös lesz, és a bíróság köteles elítélni. Ebben az eljárásban elég lesz az ügyészségnek a vádiratot megírni, és borítékolható lesz a bírósági ítélet, mert a vádlott majd nem tudja ártatlanságát bizonyítani, illetve az ügyész mindent megtesz annak érdekében, hogy ne is tudja. Egyik ellenem folyó büntetőeljárásban a bűnösség vélelme már tetten érhető: tanúkihallgatásra rendelnek be, az ügyész közli, hogy feljelentés érkezett ellenem, nyomozást folytat, és kéri megnevezni azokat a tanúkat, akik az ártatlanságomat igazolni tudják. Ettől teszi függővé, hogy gyanúsított leszek-e vagy sem. De arra is utal, ha ő nem látna alapot a vádemelésre, erre a legfőbb törvényőrtől közvetlen utasítást is kaphat. Elnézést kér, ha erre sor kerülne, ne őrá haragudjak.    

A következő parlamenti ciklusban csak akkor lehet „elmúltnyócévezni”, ha az elévülési szabályokat is megváltoztatják. Az elévülés alsó határát 20 évben, a felsőt pedig 65 évben kell meghatározni, hadd rinyáljon mindenki!

A következő, ami ennél is fontosabb, és erre már a jól megismert Fideszes módon – baráti ügyvédi irodákban készített törvényjavaslat formájában –, de fizetség nélkül teszek javaslatot az Alaptörvény módosítására: „Törvényben meghatározott esetekben Magyarország valamennyi bírósága az ügyészség határozatait köteles végrehajtani. Az ügyészség határozatait a bíróság érdemben nem vizsgálhatja és köteles az abban foglaltakat az ügydöntő határozat meghozatalánál figyelembe venni.”

További javaslataim: „Az együttműködő tanú vallomását a bíróság nem mérlegelheti, köteles azt igaznak elfogadni. Az együttműködő tanú elmeállapotában a bíróság nem vizsgálhatja, köteles a tanút teljes beszámítási képességgel rendelkező személynek tekinteni.”

Ebben a polti világban az ítélet borítékolható lesz, és a sajtó előre megírhatja, ki, miben bűnös, miként azt ma is teszi. A kliensmédiának a jövőben sajtó-helyreigazítástól, személyhez fűződő jogok megsértésétől nem kell tartania. Egyetlen dolog hiányzik még: a nyilvános akasztás.

Még az is lehet, hogy erről majd a következő kormányzati ciklusukban kezdenek el gondolkodni.

Felmentettek.

A Kaposvári Törvényszék dr. Ifkovics Béla hadbíró ezredes vezette katonai tanács - egyéves tárgyalássorozatot követően - a „Tábornok per” néven elhíresült büntetőügyben a 17 vádlottból 15-öt bűncselekmény, vagy bizonyítottság hiányában felmentett.

A bíróság indoklásában megállapította, hogy a 99 százalékban egy személy vallomására alapított vád értékelhetetlen, mert a katonai ügyészek olyan eljárási törvénysértéseket követtek el, ami miatt a vád „koronatanújának” tartott O. János tábornok vallomását ki kellett zárni a bizonyítékok közül. O.-nak ugyanis a katonai ügyészek egy kihallgatáson a terhelő vallomás fejében büntetlenséget ígértek, noha a bűncselekmény, amivel eredetileg megvádolták a közélet tisztasága elleni bűntett minősített esete, s ilyen esetekben ezt nem lehet megtenni. Ezt követően vádalkut javasoltak, amelynek értelmében a dandártábornok lemond a tárgyalásról, ennek fejében a kiszabhatónak vélt maximum húszévnyi fegyházbüntetés helyett néhány évet kap csupán, cserében tanúskodik a bíróság előtt azok ellen, akikre a nyomozás során terhelő vallomást tett.

Szerencsére a független magyar bíróság, a győri és a kaposvári törvényszékek ügyeltek a törvényesség betartására, és nem tartották lehetségesnek O. ügyének elkülönítését a többitől. Valószínűleg az így kicsalt vallomásokat már ezért is figyelmen kívül kellett volna hagyni, de a per során az is kiderült, hogy O. tábornok csak korlátozottan beszámítható, erős benne a megfelelési kényszer, az érvényesülés érdekében hazudni is képes, ezért nem lehet eldönteni, hogy vallomásából mi a valóságos, és mi fiktív. Ezeket figyelembe véve a bíróság úgy döntött, hogy O. tábornok nyomozati vallomását, amit egyébként a törvényszéken már nem is ismételt meg, kirekeszti a bizonyítékok közül.

Ellenem kizárólag O. János tábornok törvénysértések árán kicsalt és az igazságügyi elmeszakértők által dokumentált, zavart pszichés állapotban született vallomása állt „bizonyítékként” a vádhatóság rendelkezésére. Ennek a vallomásnak a bizonyítékok köréből történő kirekesztése azt eredményezte, hogy a vádirati tényállást egyetlen más bizonyíték sem támasztotta alá. Így a bíróság bűncselekmény hiányában mentett fel a katonai ügyészség vádja alól.

Ebben a blogban sokszor leírtam, hogy a vádemelés módja, az ügyészség eljárása még akkor is kétséges lenne, ha a bűncselekményt elkövettem volna, amit pedig nem tettem. Kitapintható volt a koncepció is: egy szocialista politikust, Juhász Ferencet vagy Szekeres Imrét akartak rajtam keresztül elérni, demonstrálva így az MSZP kormányok végtelen korruptságát. Az ügyészség ennek igazolására szegődött a jelenlegi kormánypártok szolgálatába, a kezdetektől hangsúlyozva, hogy egy HM-es bűnszervezetet göngyölítenek fel éppen.

Ennek az erőfeszítésnek annyi lett az eredménye – ugyancsak az ítélet bírósági indoklása szerint –, hogy a „törvényes vád” csak megjelölte, melyik vádlottat milyen bűncselekmény elkövetésével vádolja, de ennek alátámasztására semminemű érdemleges tényt, és azok bizonyítékait nem sorakoztatta fel az ügyészség. Így a bíróságnak sem volt miből megalapozott következtetéseket levonni a vádlottak kétséget kizáró bűnösségét illetően.

Az ügyészség ugyanis nem ellenőrizte O. János tábornok vallomását, azt készpénznek fogadta el, és többségében meg sem kísérelte, hogy bárminemű más, objektív bizonyítékkal a vádat alátámassza. Így fordulhatott elő, hogy nem csak én, és az ügybe belerángatott több ártatlan katonatiszt és polgári személy lettünk felmentve, hanem azok is, akik beismerték, hogy vettek át O. tábornoktól pénzt, illetve maga O. János is, aki a legtöbb bűncselekményt ismerte be valamennyi vádlott közül.

Ha mást nem lehet „bevarrni” a vallomása alapján, mert azt korlátozott elmeállapotban tette, és nem bizonyítható elemeket tartalmaz, akkor őt sem lehet. A beismerő vallomást tevő vádlottakat bizonyítottság hiányában mentette fel a bíróság. Akiket azonban O. tábornok csak beleálmodott a vádiratba, mint engem, miután, meggyőződött a Fidesz 2010-es választási győzelméről, bűncselekmény hiányában mentettek fel. Ugyanis O. János tábornok engem is megterhelő beismerő vallomását három hónapnyi előzetes után, egy vallomásmódosításban a választás második fordulója után tette meg. Azt is két részletben

A tanács elnöke úgy látta, hogy „hozzá nem értés, kapkodás vagy bizonyítási vágy” okozhatta, hogy a katonai ügyészek nem tettek eleget törvényi kötelezettségüknek, mely szerint a terhelt beismerő vallomása esetén is be kell szerezni az egyéb bizonyítékokat.

A bíróság kifejtette, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője 2010 tavaszán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Honvédelmi Minisztériumban egy „gengszterszervezet” működik és attól kezdve, csak azzal foglalkoztak, hogy ezt az állítást igazolják.   

A bíróság az ítélet indokolásakor két és fél órán keresztül tételesen felsorolta a nyomozati iratokból, hogy a katonai ügyészek mikor, kinél, milyen törvényi szabályt sértettek meg. A teljesség igénye nélkül kiemelendő: a vádlottak ügyészségre történő beszállításának módja; a védő nélküli kihallgatások sora; az előzetes letartóztatásból történő szabadítás módja, mely szerint akkor lehetett szabadulni, ha a fogva tartott az elöljárójára vagy az ügyész által meghatározott célszemélyekre terhelő vallomást tett. Ez annak fényében igen különös – mondta a tanács elnöke –, hogy bűnszervezet esetén (az ügyészek szerint ez volt a tényállás), egyik vádlottat sem lehetett volna kiengedni az előzetesből. Különösen aggasztónak találta a bíróság, hogy a kihallgatási jegyzőkönyvek hitelessége sem állapítható meg egyértelműen. Ezekre a hiányosságokra más védőkkel együtt ügyvédem, dr. Dezső Antal is felhívta a tanács figyelmét, és hozzáértését jól tükrözi, hogy a bíróság számos ponton álláspontjával egyező döntést hozott.

                                                Dr. Dezső Antal ügyvéd

A bíróság többször felszólította az ügyészeket, hogy tegyenek eleget bizonyítási kötelezettségüknek, de „az süket fülekre talált”. Ugyanis az ügyészek még egy híváslistát sem csatoltak be, amelyből egyáltalán meg lehetett volna állapítani, hogy a terheltek akár egymással, akár a vállalkozókkal beszéltek volna telefonon.

Dr. Ifkovics Béla hadbíró ezredes: „A bíróságnak az utat az ügyészség jelöli ki. Az útnak van eleje és vége, nem térhet arról le sem jobbra, sem balra. Ha akadályba ütközik, vagy falakba az út során, akkor azt a bíróságnak le kell bontania.”

A tanács elnöke elvi éllel leszögezte: „ha az őrzőknek nincs őrzője, akkor a bíróságnak kell annak lennie”.

A vádlottak az ítéletet tudomásul vették, a katonai ügyészek azonban fellebbezést jelentettek be, így az ítélet nem jogerős.

Amikor azon gondolkodtam, hogyan zárjam ezt a posztot, elsőként az jutott eszembe, hogy felidézem nagy kedvencem, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ilyen esetekben szokásos gyakorlatát. Amikor ugyanis a fogyatkozó független grémiumok egyike a hatalom birtokosainak nem tetsző döntést hoz, akkor másnap beleírják „Európa legmodernebb alkotmányába”, hogy az utolsó paragrafus Magyarországon így szól: ha mégsem a Fidesznek/Orbán Viktornak van igaza, akkor érvénybe lép az első paragrafus, amely szerint mindig a Fidesznek/Orbán Viktornak van igaza. Talán belekerül az alaptörvénybe, hogy „Fapál akkor is bűnös!”

De aztán eszembe jutott az is, hogy az ellenem folyó ellehetetlenítései hadművelet fedőneve az elszámoltatás. Merthogy állítólag közpénzekkel rosszul sáfárkodtam. Nos, a katonai tanács tegnap a HM polgári jogi igényét elutasította, és Hende Csaba vezette minisztériumot tetemes perköltség megfizetésére kötelezte. Amikor pedig jogerőre emelkedik az elsőfokú döntés, akkor az aktív hivatásos állományban lévő tábornokok és tisztek perelhetnek elmaradt illetményükért, elvett lakásaikért, és kártérítést követelhetnek az – esetenként egy évig is elhúzódó – előzetes letartóztatásban töltött időszakért. Mindezt közpénzből fizetik.

A bíróság tiszteletre méltóan, és bátran helyrebillentette azokat a törvénysértéseket, amiket a felügyelet nélkül dolgozó ügyészek követtek el.

De a számlát az adófizetők állják.

Előző bejegyzésemben éppen azon örvendeztem, hogy harmadik gyanúsításomat végre nem a Népi Megfigyelő Magyar Nemzet hasábjain olvashattam először, de az örömöm nem tartott sokáig. A gyanúsítást követő napon a Magyar Nemzet szó szerint idézte az előző nap ismertetett jegyzőkönyvet, miután megszólaltatta a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjét, Fazekas Gézát.

A viszkis doboz ügyhöz hasonlatosan a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kritikátlan szócsöve a nyomozás kellős közepén jut hozzá a dokumentumokhoz, jegyzőkönyvekhez, amikből aztán azokat a részleteket közli, amelyek alátámasztják az ügyész által kreált politikai konstrukciót. A következő lépés majd az lesz, amikor az én ügyvédemet vádolják meg a kiszivárogtatással, mint tették a viszkis doboz perben, ahol az őrizetbe vételek után, a nyomozás lezárta előtt egy évvel már elkezdtek szivárogni az ügyészség előtt tett vallomások.

A Kaposvári Törvényszék előtt folyó perben aztán az ügyészek a tizenhét vádlott védőjére fogták, hogy megjelentek a vallomások, noha ez éppen nekik nem állt érdekükben. Annál inkább szolgálta az ügyészség, pontosabban egyes ügyészek személyi ambícióit, hiszen a bombasztikus kijelentések, amelyek a Honvédelmi Minisztérium akkori szocialista vezetése ellen fogalmazódtak meg, hogy, hogy nem éppen a 2010-es választási kampány hajrájában jelentek meg, hol másutt, mint a Magyar Nemzetben?!

A közlések időpontjában egyébként a „Tábornok per” majdnem összes gyanúsítottja azért ült előzetesben, hogy nehogy összebeszéljen gyanúsított társaival, és megtudhassa, azok mit vallottak, esetleg ellene. Fura módja a prevenciónak, hogy bevisznek mindenkit, mert ott úgysem jár az az újság, amiben viszont minden megjelenik a nyomozásról. O. János tábornoknak, a vád „koronatanújának” is az volt az első kedvezménye - miután a HM felső vezetésére valótlan vallomást tett - hogy a katonai ügyész engedélyezte a Magyar Nemzet előfizetést. Így nyugodtan olvasgathatta cellájában a „társak” vallomásait és a sajátját ehhez igazgatta.

Még az a „komikus” eset is előfordult, hogy a napilapban megjelent vallomás nem volt megtalálható a bűnügyi iratok között. Eltűnt. Biztosan kiesett belőle. Soha senki nem kereste….

Az akkor kialakult "nemes" hagyományokat követték most is, amikor a polgári lapnak csúfolt újság hasábjain részletes, a gyanúsításommal szövegszerűen is egyező cikket találtam. Én azért nem hoztam le előző nap a gyanúsítás teljes szövegét, mert nem akartam, hogy az ügyészség megvádoljon: a nyomozás érdekeit sértem. Hiszen hogyan fog nyomozni a katonai ügyész, ha az egész ország értesül a tényállásról? Úgy tűnik, hogy ez csak nekem okozott gondot.

Nem véletlenül jegyeztem meg, amikor az eljáró katonai ügyész felolvasta a gyanúsítást három és fél oldalon keresztül, olyan érzésem volt, mintha vádiratot ismertetne. Ezt el is mondtam. Erre az ügyész közölte, hogy ne minősítsem a munkáját. Nem minősítettem, de minek eljátszani, hogy nyomozunk, a terhelt érdekeit figyelembe vesszük, a nyomozás során betartjuk a Nemzetközi Ügyészi Egyesület Etikai Kódexében előírtakat, amikor a büntetőeljárási törvényt sem tartják be.

Folyamatban lévő ügyben maga az ügyészség az, aki a valószínűleg már elkészült vádirati tényállásra kiterjedő hatállyal tájékoztatja a saját sajtóját, oszt jó napot. Ki kérdezi meg, hogy ez megfelel-e a jogszabályoknak és az etikai szabályoknak? Senki. Azt tesznek, amit akarnak. Az pedig egy baklövés volt, hogy Fazekas Géza olyan információkat is közölt a napilappal, miért másokat „összebeszélés” miatt a nyomozási bírók előzetes letartóztatásba helyeznek: „csaló társam” nem tett vallomást és panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen. Köszönöm az információt.   

Amikor azt állítom, hogy a kiszivárogtatás egyéni ambíciókat szolgál, akkor arra is kérem az olvasót, hogy vegye velem együtt szemügyre Fazekas Géza ügyészi életpályáját. A Békés megyei fiatalember viharos gyorsasággal emelkedett az ügyészség korrupcióellenes főosztályának élére, miközben megtartotta szóvivői posztját, és tagja lett Polt Péter legfőbb ügyész kabinetjének is. Valószínűleg hűsége játszott közre abban, hogy ilyen sokra vitte, tehetsége nem annyira, mert első nagy vesztegetési-korrupciós ügye sikertelenül zárult.  Miközben évekig telenyilatkozta a sajtót az erzsébetvárosi polgármester hihetetlen bűneiről, a perben, ahol ő képviselte a vádat Hunvald Györgyöt felmentették a vesztegetés vádja alól.

Jogászszakmai indokokat akkor sem soroltak fel nagy számban, amikor átvehette az Ügyészek Országos Egyesülete által adományozott Finkey Ferenc díjat. Az indoklás szerint 2012-ben azért vehette át az elismerést (némi késéssel), mert 2007-ben, az egyesület megyei tagozatvezetőjeként „felpezsdítette a békés megyei tagozat életét. Sokrétű, színes programok szervezésével sikerült megmutatnia a kollégáknak, hogy milyen előnyökkel jár az egyesületi tagság…”

Fazekas úr ugyanis elsősorban arra koncentrált, hogy az ügyészi testület tagjai kibontakoztathassák művészi ambícióikat. A laudációban azonban már feltűnik az a képesség is, amire a Nemzeti Együttműködés Rendszerében egy ügyész bízvást alapozhat ígéretes karriert: „Fazekas Géza úr volt az, aki feltérképezte az alkotó ügyészeket, illetve az ügyészségi alkotókat…. nagy szerepe volt a nagy sikerű próbatárgyalásos játékok megszervezésében.”

Tudják, ahogy a régi vicc mondja. Hááááááááááát, ha csak úgy nem!

2013. február 21-én gyanúsítottként hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség jelentős kárt okozó csalás bűntette gyanúja miatt, amelyet a vádhatóság szerint társtettesként követtem el. De legalább nem az újságban olvastam róla először, hanem az idézésből. Talán, mert nem lehet igazán jól kommunikálni az ügyet. Eddig ugyanis azzal gyanúsítottak, hogy annyira összecimbiztem a miniszteremmel, hogy viszkis dobozban hordtam neki a vesztegetési pénzt, amiért ő annyira hálás volt, hogy megdobott egy budapesti luxusingatlannal. Ezúttal viszont az a vád, hogy átvertem, azaz megtévesztettem a honvédelmi minisztert, így Juhász Ferenc engedélyezte egy HM lakásbérleti szerződésének módosítását.

Történt ugyanis, hogy a HM egyik főosztályvezetője kérelmet írt a honvédelmi miniszternek, hogy a részére határozott időtartamra bérbe adott szolgálati lakását szíveskedjen határozatlan időtartamúvá módosítani. A bérleti szerződés módosításához a miniszter hozzájárult, így 2007-ben az érintett főosztályvezető megvásárolta a lakást kedvezményes áron. Én a bűncselekményt azzal követtem el, hogy a 2006. március 21. napján született kérelemre ráírtam, hogy „Egyetértőleg felterjesztem!”. A nyomozás eredetileg hűtlen kezelés jogcímen indult, a HírTv híradásából tudjuk, hogy két évvel ezelőtt, ennyi kellett az ügyészségnek, hogy megállapítsa: nem történt vagyonvesztés, így hűtlen kezelés sem, mert Juhász Ferenc csak átminősítette a bérleti viszonyt határozott idejűről határozatlanra, a lakás azonban ettől a HM tulajdonában maradt. 

Nyilván nem akarták kétévnyi nyomozás gyümölcseit veszni hagyni, ezért gyorsan felállították a következő koncepciót. Ez kissé körmönfontra sikerült, mert a nyomozó ügyész három és fél oldalon keresztül olvasta fel a gyanúsítás szövegét, de még így is nagyon zavaros volt. Ezért kértem az ügyészt, hogy foglalja össze, hogy mivel is gyanúsítanak. Íme:

„Eljáró ügyész: a gyanúsítás tárgyát röviden összefoglalva az ügyészség álláspontja az, hogy Ön, mint a HM közigazgatási államtitkára, beosztásánál fogva felelős volt a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozó döntések előkészítéséért, és ezen körben terjesztett a honvédelmi miniszter elé egy olyan kérelmet, amelyről tudta, hogy az jogszerűen nem teljesíthető, így a döntés hozót megtévesztve olyan helyzetbe hozta Sz. Csaba ezredest, amelynek következtében ő kedvezményes áron megvásárolhatott egy HM rendelkezésű, állami tulajdonú lakóingatlant, illetőleg gépkocsi tárolót.”

Az ügyész következetesen vásárlásról beszél, miközben a javaslat, amit egyetértőleg felterjesztettem a bérleti jogviszony időtartamának megváltoztatására vonatkozott, és a miniszter is csak ennyit hagyott jóvá. Ezek után talán érthető, hogy nem tettem vallomást, és megfontolom, hogy egyáltalán tegyek-e. Nem követtem el bűncselekményt, nem vagyok bűnös, ezért az alaptalan gyanúsítás ellen panasszal éltem.

Ez persze rendszerint nem érdekli a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lelkes fegyverhordozóit, de a gyanúsításnak ezen felül is van egy kis szépséghibája. A gyanúsításban szereplő csalás büntetési tételének felső határa 5 év, ezért ugyanannyi az elévülés is. A "bűncselekményt" 2006. március 21-én követtem el, amikor aláírtam a felterjesztést. Ennek megfelelően  2011. március 21. napján el is évült a cselekmény, ami a büntethetőséget kizárja. A nyomozás Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján indult az ügyészségen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette gyanúja miatt. (E bűncselekmény elkövetője nem is lehetek, mert az állami vagyon kezelése lakásügyekben nem tartozott a hatáskörömbe, döntéseket kizárólag a miniszter hozhatott.) Gyanúsítotti kihallgatásomra 2013. február 21. napján került sor. A gyanúsítás időpontjáig a nyomozó hatóság ellenem elévülést félbeszakító eljárási cselekményt nem foganatosított.

Nem tudok elszakadni attól a gondolattól, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása miatt kell „bűnhődnöm”. Ugyanis 2013. február 05. napján posztot írtam Budai Gyuláról és Polt Péter legfőbb ügyészről. A bejegyzés másnap egész nap kint volt az index.hu-n. Nagyon sokan olvasták. Harmadnapra az idézést küldő ügyész átminősítette az ügyet hűtlen kezelésről (amit nem követhetek el) csalásra (amit bárki elkövethet), aláírta, és így megjelenhettem harmadik portréfotózásomra, ujjnyom- és DNS mintavételemre.

Lehet, persze, hogy tévedek, de az ügyészségnek néha a látszatra is adnia kellene.

Sokáig gondolkodtam azon, hogy az egyes vádlottak - ítélet kihirdetése előtti - utolsó szavait, mondatait nyilvánosságra hozzam-e egyáltalán, végül úgy döntöttem, hogy nem teszem. Nem teszem, mert egyrészt tiszteletben tartom a vádlottak személyhez fűződő jogait, másrészt nem lehet hitelesen közre adni azokat az érzelmektől átfűtött szavakat, ami a bírósághoz intézett utolsó mondatokból áradt.

Ezért inkább összefoglalom az utolsó szavak, mondatok lényegét, mert a „Tábornok ügyben” 2013. február 13. napján a vádlottak utoljára szólhattak a bírósághoz, dr. Ifkovics Béla hadbíró ezredes vezette katonai tanácshoz.

                                       A Kaposvári Törvényszék épülete

Volt, aki a tisztességes eljáráshoz való jogot kérte számon az ügyészségen. Volt, aki azzal vádolta meg az ügyészeket, hogy trehány munkájuknak köszönhetően mérhetetlen károkat okoztak a hadseregnek. Olyan is előfordult, hogy a vádlott az utolsó szó jogán az ügyészek szemébe mondta, hogy hazudtak az eljárás folyamán. Volt, aki koncepciót érzékelt a katonai ügyészek nyomozati tevékenységében.

Az egyik vádlott azt mondta, hogy „Waltner tervez, a bíróság végez”, vagyis végre a sok ügyészségi gazság után a bíróság végre igazságot szolgáltathat, és csak a bűncselekmény hiányában történő felmentését tudja elfogadni.

Olyan is előfordult, hogy a vádlott egy védőbeszédet rögtönzött és összefoglalta a váddal szembeni ártatlansága bizonyítékait. Volt, aki részben, más teljes egészében elismerte felelősségét.

Az a vádlott, akinek a gyanúsítotti vallomására az ügyészség az egész eljárást alapozta, a bírósági tárgyalásokon nem szólalt meg. Az utolsó szó jogán az ártatlanul megvádoltak által elvárt nyilvános bocsánatkérés helyett csupán csatlakozott védőjéhez. Ezzel maga is kérte nyomozati vallomásának kizárását a bizonyítékok közül.  

Volt, aki 18 oldalban foglalta össze utolsó szavait és még sem mondta el, mert úgy érezte, hogy „senkit nem érdekel, hogy mi történt vele, senkit nem érdekel, hogy bűnös-e vagy ártatlan”.

Volt olyan, aki azt kárhoztatta, hogy miért működött együtt az ügyészséggel, mert azok kiforgatták a szavait, ellene és mások ellen fordították.

Volt, aki úgy értékelte, hogy az előzetes letartóztatásban eltöltött idő büntetés volt valamiért, amit maga sem tud, hogy mi az, de le kellett töltenie.

Személyes tragédiákról, feleség, gyermek elvesztéséről, és nem utolsó sorban egzisztenciák tönkremeneteléről szólt a vádlottak egy része.

Magam az utolsó szó jogán az alábbiakat mondtam, mert úgy éreztem, hogy mást már nem mondhatok. Az ártatlanságon nincs mit magyarázni, márpedig én ártatlan vagyok.

 „Tisztelt Katonai Tanács!

Nem követtem el bűncselekmény, nem vagyok bűnös.

Kérem a bíróságtól, hogy az ügyészség által ellenem emelt vád alól felmenteni szíveskedjen.

Köszönöm.”

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa 2013. február 28. napján, délelőtt 11.00-kor hirdeti ki az első fokú ítéletet. Az ítélet kihirdetése nyilvános, azon bárki részt vehet.