Régóta nem foglalkozom aktuális politikai kérdésekkel, mert írni csak akkor érdemes, ha olvasnak is az emberek, de arról éppen leszokófélben vannak.
Mindenki sütögeti a kis pitéjét és úgy tesz, mintha minden rendben lenne.
Szem becsuk, fül befog, száj nem ugat.
1989-ig így éltünk, nem volt nehéz visszaszokni.
Ma azonban történt valami, amit nem hagyhatok szó nélkül.
17 éves nagylányomat Kecskeméten, a Széchenyi téren egy 60 év körüli nő megtámadta, veréssel fenyegette, mikor éppen barátnőivel beszélgetett.
A bősz matróna Emese lányomat üvöltve arab iráni kurvának nevezte. Azt kiabálta, hogy Magyarország pénzén élősködik, szája vörös a magyarok vérétől és takarodjon ebből az országból.

A téren a többség elhúzódott. Menjünk arrébb gyerekek…
Rendőrség? Csak az volt a fontos, hogy testi épsége megsérült vagy sem.
Ismerős? Valahogy így kezdődött a lakossági és hatósági félrenézés akkor is, amikor zsidókat, vagy zsidónak kinéző egyedeket ütlegeltek a 30-as évek Németországában.
Aztán két férfiember, két kecskeméti hős lépett elő és az egyik elkísérte, a másik pedig feltartóztatta a magából kikelt, vörös fejjel üvöltöző nőt.
Szerencsére nem voltam ott, mert nagy bizonyossággal állítom, hogy a hölgy kórházban, én pedig egy rendőrségi fogdán ücsörögnék és beteljesülne végre az ügyészség 9 éves álma: végre valamit a Fapál elkövetett.
Mély tisztelettel köszönöm meg a két ismeretlen kecskeméti férfinak, hogy megmentették lányomat a veréstől.
Legyen erkölcsileg helyes tettük példa minden józan gondolkodású magyar ember számára!
Isten áldja meg őket!
Van még remény, Magyarország!