Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

294. Felmentett a törvényszék a Tábornok-perben

2019.01.31. 19:07 Viszkisdoboz

Csont nélkül felmentett a bíróság a katonai ügyészek minden vádpontja alól.

Ártatlanságomat most már bírósági ítélet is megerősíti. Nem is egy, hanem kettő ténybírósági ítélet.

2019. január 31. napján hirdette ki ítéletét a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa a Tábornok-perben.

A katonai bíróság felmentett az összes vád alól. Az első fokú ítélet elleni fellebbezési jogomról lemondtam. A katonai ügyész 3 munkanap gondolkodási időt tartott fenn magának, ezért az ítélet nem jogerős.

2013-ban egyszer már felmentett a Tábornok-perbe csomagolt viszkis dobozos ügyben a katonai tanács Kaposvárott. Akkor a bíróság az egyetlen személyi bizonyítékot, egy gyanúsítotti vallomást kizárt a bizonyítékok közül.

A másodfokú bíróság ezt a felmentést hatályon kívül helyezte és megismételt eljárást rendelt el, ez folyt Debrecenben.

2019-ben a Debreceni Törvényszék ezt a gyanúsítotti vallomást értékelte, mérlegelt és így is felmentett a vádak alól.

iaoktkqturbxy8zogq0y2zmzjq5njk5n2y4odrlowywnwjjogm4ytq1mi5qcgvnkpudaadnaxtnabutbc0dfm0bva.jpg

Remélem, hogy 9 éve tartó vesszőfutásom ezzel talán véget ér. Ha nem, akkor a végső szót a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa fogja kimondani 6-8 hónap múlva.

Azt már fél lábon állva is kibírom.

Köszönöm az Index.hu minden munkatársának, hogy 8 éve folyamatosan megjelenhettem! Nélkülük csak ügyészek olvasták volna a posztjaimat.

Köszönöm, hogy olvastatok és kommentekkel támogattatok!

Köszönöm, hogy hittetek bennem!

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr414600986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zs58 2019.01.31. 20:33:32

Remélem vége lesz.De hogy mikor? Na az itt a kérdés.

ostvan2 2019.02.01. 08:54:52

Majdnem mindet olvastam.
Tisztelet, hogy elviseltétek.
És az ilyen ügyek megismerése kell ahhoz, hogy megértsem, hogyan működött a háborúk alatt-után a vérbíróságok rendszere. Akik magyar ember létükre válogatás nélkül ítéltek el - akár halálra is - másik magyar embert, csakhogy megfeleljenek a főnöki igénynek. És itt, természetesen, nem csak a bírókról beszélek, hanem elsősorban az ügyészekről. Az emberi aljasságnak nincs alsó határa, és ha ez túl sok jogosítvánnyal (ellenőrzés hiányával) párosul, akkor látjuk az eredményét. Nagyobb baj, hogy - eddig - nem tanultunk belőle. Remélhetőleg majd ezután!

Kelly és a szexi dög 2019.02.01. 08:56:01

Van amikor nem sikerül bebizonyitani kétséget kizáróan a bűnösséget - O.J. Simpson is megúszta...

JFK-alapítótag 2019.02.01. 09:07:02

@zs58:
Remélem nem ez a vége az ügynek.
Számomra az volna a megnyugtató, ha a koncepciós eljárás vége az eljárás megrendelőinek, végrehajtóinak a megérdemelt vagyonelkobzás megtörténte a jóvátétel fejében és a börtönbüntetésük megkezdése lenne.

JFK-alapítótag 2019.02.01. 09:16:54

@Kelly és a szexi dög:
Igazi fidesz stílus: "kenjük a szart, valami csak megragad".
Kulturemberek közzé ne menj! Nem illesz közzéjük.

Minden ballib bérretteg 2019.02.01. 09:18:00

Bebizonyosodott, hogy a miniszterek haverjai, kapjanak akár 3 lakást is kedvezményesen, büntetlenül megússzák a simlit.

Gratulálok.

Minden ballib bérretteg 2019.02.01. 09:21:27

@JFK-alapítótag:

18 gyanusításból, 14 börtön büntetést kapott ebből 11 felfüggesztve, 4 felmentés született.
Szóval ne higgyük már el, hogy ártatlan báránykákról van szó.
A Fapál féle nagykutyák mindig megússzák. Ennyi a tanulság.

flort 2019.02.01. 09:39:52

@Minden ballib bérretteg: nem, a tanulság az, hogy egy ostoba faszkalap vagy.
Egy ekkora felhajtással járt ügy esetében egyetlen felmentés is blamázs lenne az ügyészségnek, 4 különösen az. Nem beszélve arról, hogy sok év hercehurca után a vádlottak jelentős részét csak felfüggesztett börtönre sikerült elítélni, ami egy kirakatper esetében röhejes kudarc.

n3spr3ss0 2019.02.01. 09:41:37

@Minden ballib bérretteg: Addig tárgyalták az ügyet, míg valamit sikerült kipréselni magukból.Ilyen gyenge vádak alapján az összes fideszes börtönben ülhetne.

felső határ nincs 2019.02.01. 10:00:54

remelen maganzarkaban rohadsz meg a sotetben, kenyeren es vizen

rallus 2019.02.01. 10:03:32

Szerencsére mindig akad egy Tocsik, Cusi, Kulcsár, vagy Tátrai, akinek a szintjén megakad a kaka... Éljenek a sztárügyvédek!

Minden ballib bérretteg 2019.02.01. 10:23:44

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Na ez pl érdekel. MIlyen alapon akarjátok elítéltetni azokat a Fideszeseket, akik kedvezményesen juttatták a haverjaikat lakáshoz, bérleti joghoz, vagy msához, ha közben itt örömködtök a Fapál nevű 3 lakást is bagóért megvásárló szoci tolvaj felmentésén !?

Minden ballib bérretteg 2019.02.01. 10:25:10

@n3spr3ss0:

Baromság. 2002-ben az MSZP államtitkárságot hozott létre a Fidezsesek leültetésére.
Egy darab ítélet se született.

Most 14 embert ítéltek börtönre, a 18-ból, csak ebben az ügyben.

Minden ballib bérretteg 2019.02.01. 10:31:59

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Az önkormányzatoknál, és államnál is rendszerváltás óta kedvezményesen juttatják a haverokat laksához.
Mindenki.
Azért mert megússza mindenki és mindig, kivéve az olyan balfaszokat, mint pl Hunvald, akik már a törvényesség látszatára se adnak.

Fapál is ezt tette.
Erre itt koncepciós pereket emlegettek. És majd csodálkoztok ha a Fideszesek is ezzel védekeznek majd.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.01. 10:48:48

@Minden ballib bérretteg: én mindet becsuknám, pártállástól függetlenük. Teljes vagyonelkobzás mellett. Veled kezdeném...ja, Mészárossal...bocs.

Karipapa01 2019.02.01. 10:55:06

Hát eljött a Viszkisdoboz-szappanopera utolsó évada. Világhírű hollywoodi forgatókönyvírók sem tudnak ilyen sorozatot csinálni, mint a mi ügyésségünk. 9 évig futott. Már csak az érdekelne, hogy mennyibe került ez nekünk adófizetőknek. Feltételezem jóval többe, mint 1-2 szolgálati lakás ára. De hát a minőségi szórakozás drága, főként ha ügyészek és kiszolgálóik szórakoznak. Ön pedig Fapál úr szusszanhat egyet. De ne higgye, hogy ezzel vége! A kicsinyes bosszú is nagyot tud durranni! :)

ostvan2 2019.02.01. 10:55:42

@Minden ballib bérretteg:
"kapjanak akár 3 lakást" Ez sohasem volt vádpont. Tehát ez alól nem kellett felmenteni.

neko1967 2019.02.01. 10:56:20

@Minden ballib bérretteg:

Idióta bolsevik fidesspatkány!

Fapál ugyanolyan eljárásban vásárolta meg a szolgálati lakását, mint budai „Oszkó Péter mit keres a Wizzair-ben!?" gyula katonai ügyészként a sajátját!

www.origo.hu/itthon/20110414-toredek-aron-vett-allami-lakast-budai-gyula.html

Minden ballib bérretteg 2019.02.01. 11:07:12

@ostvan2:
Nem is mondtam, hogy ez vádpont volt. Azt mondtam, hogy Fapál 3 lakást is vett bagóért, úgyhogy elég röhejes az áldozatot eljátaszania.

Az a 4 felmentett a veszetegetés ügyben, Fapállal együtt pedig vagy ártatlan vagy nem, de a bűncselekmény megtörtént, hisz 14 másik embert börtönre ítéltek az ügyben.

De nem volt ártatlan soha Fapál se, mint egyik csókos se.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2019.02.01. 11:19:55

Érdekes, hogy a felmentés minősítését nem írta meg. Ha bizonyíték hiányában, akkor nincs mire büszkének lenni, hiszen a többi vádlott nagy többségét elmeszelték.

Szerintem csirkefogó Fapál, mert amit tett, az simli akkor is, ha nem csukják le.

ostvan2 2019.02.01. 11:35:04

@Minden ballib bérretteg: "Nem is mondtam, hogy ez vádpont volt.": akkor most Ön hitet tett arról, hogy a másik ember politikai alapú besározását az igazságtól (a vádaktól és/vagy bírói ítélettől) függetlenül helyesli, azt tovább műveli. Ö pontosan az az ember, akiről az itteni 1. kommentemben írtam. Az ilyenek miatt gyűlölöm a fideszt, annak minden gátlástalan kiszolgálóját. Maguk nem emberek, hanem gátlástalan keretlegények.

Minden ballib bérretteg 2019.02.01. 11:47:10

@ostvan2:

Jajj de kényesek lettünk.

Tessék mondani, az Orbánt mikor ítélték el és miben, azok közül amiben vádolták ?

Ja hogy a ballibek O1G-zhetnek kedvükre ?

Lófaszt mama ! :DDD

antiinternáci 2019.02.01. 11:48:03

@ostvan2:

De hát a vádlottak túlnyomó részét elítélték, tehát a bűncselekményt első fokon megtörténtnek ítélte a bíróság. Az egyes gyanúsítottak szempontjából nézve pesze lényeges, hogy személy szerint őket bűnösnek találta -e a bíróság. De a társadalom szempontjából nézve teljesen mindegy, hogy a számára ismeretlen emberek közül ki követte azt el. A lényeg a köz számára az, hogy bűncselemény történt.
(Amit természetesen majd a jogerő fog végleg megerősíteni vagy elvetni.)

Secnir 2019.02.01. 11:54:48

Fapál úr!
gratulálok, felállva tapsolok!
ami pedig ezt a @Minden ballib bérretteg: nicken futó fideszes bértrollt illeti, ne foglalkozzon vele, az ő feladata szétbaszni a posztot.
Én azt tudom még javasolni -ha van ereje hozzá-, hogy aludjon rá egyet, majd lendüljön ellentámadásba. Ugyanis most már bírósági ítélete van arról, hogy az ügyészség bizonyítékok nélkül vádolta meg Önt, amiért kártérítést is kérhet. Anygait is illetve erkölcsit is.
Ami pedig az erkölcsi kárt illeti: rengeteg médium...
...nem, a médium nem a megfelelő kifejezés, a szócső jobb, szóval rengeteg orbáni alszáj Önt meghurcolta, ráadásul nem egy esetben a tárgyalás napjának reggelén már megírták, hogy az ügyészség mit fog nyilatkozni a délelőtti tárgyaláson. Kérjen nyugodtan helyreigazítást.
Emellett -ez már csak hab a tortán- tegyen feljelentést ismeretlen tettes ellen, hogy hogyan történhetett meg az, hogy az adott újságok az ügyészségről -elvileg titkos- információkhoz jutottak? Nevek, információk ismertek, az ügyészség nem kenheti el. Szerintem -bár ez nem mérvadó- nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha egy adott újság valamilyen úton-módon hozzájut egy-egy ügyész, bíró anyagához, amit idő előtt még publikál is.
Szóval kitartást!

ostvan2 2019.02.01. 12:07:50

@antiinternáci: "társadalom szempontjából nézve teljesen mindegy":
Kurvára nem mindegy! Magának mindegy, hogy, mivel Matolcsyról kimondta a bíróság, hogy közpénzt lopott, ezért minden fideszes tolvaj? Maga is!
Ilyet az mond a "társadalomról", akinek az ő csoportján kívüliek nem számítanak embernek. Az Európai kultúrában a kollektív bűnösség nem elfogadott. Maga nem európai.
Normális esetben az egyénekre megállapított ítéleteket nézi a társadalom. Akit felmentettek (különösen, ha bűncselekmény hiányában, és nem a bizonyítottság elégtelen volta miatt), azt tovább gyanúsítani már az Ön részéről bűn.

ostvan2 2019.02.01. 12:11:50

@Minden ballib bérretteg: "Baromság. 2002-ben az MSZP államtitkárságot hozott létre a Fidezsesek leültetésére.
Egy darab ítélet se született."
Igen. Politikailag hiba volt peren kívüli egyezségekkel rendezni azokat az ügyeket. Emberileg viszont helyeslem.

ostvan2 2019.02.01. 12:14:45

@Minden ballib bérretteg: "Orbánt mikor ítélték el". Eddig védte a mentelmi jog (meg Polt kettős mércéje). Ám, ami késik, nem múlik

ostvan2 2019.02.01. 12:26:26

@Minden ballib bérretteg: "Bebizonyosodott, hogy a miniszterek haverjai, kapjanak akár 3 lakást is kedvezményesen, büntetlenül megússzák a simlit."
Erről az a tárgyalás jut az eszembe, amikor az ügyészség felvonultatta a vád tanúit (hivatalnokok, lakásügyi előadók), hogy ennek a lakásszerzésnek a körülményeit a saját tapasztalatuk, szabályismeretük, közreműködésük alapján megismertessék a bírósággal. Ezután következett volna a védelem tanúinak a meghallgatása. Ám, Fapál vádlott ügyvédje (dr. Helmeczy László) kiállt a bíróság elé, hogy már NEM szükséges a védelem tanúinak a vallomása, mert Fapál úr ártatlanságát a VÁD TANÚI pontosan alátámasztották.
Szóval, szardobálásból is gyenge.

Minden ballib bérretteg 2019.02.01. 12:42:04

@ostvan2:

Értem.. Szóval te rágalmazhatsz gecizhetsz kedvedre, mert a ballib tetvek megtehetik.

De ha kedvenc Fapál, vagy Gyurcsány nevű tolvajaidról mondja valaki hogy tolvaj, akkor kikelsz magadból, és bírósági ítéletet követelsz !

Nem vagy te ballib véletlenül ?
Ezt a mocskos kettősmércét csak ők szokták alkalmazni !

ostvan2 2019.02.01. 12:47:01

@Minden ballib bérretteg: Büszke vagyok! Egy trollt sikerült felbaszni. Már szép a napom.

antiinternáci 2019.02.01. 12:59:25

@ostvan2:

Szövegértési problémáid vannak, szerintem nem kellene ezt ilyen buta formában még nyilvánosságra is hoznod.

Senkire sem mondtam hogy bűnös, így azt sem, hogy kollektíven. A bíróság mondta 14 vádlottra, hogy bűnös, 4-re pedig, hogy nem.

De a poszt azt sugallja ezzel az "ártatlan vagyok" kitétellel, mint ha még csak bűncselemény sem történt volna (első fokon).
Talán akkor kerülhette volna el ezt a kritikát, ha azt írja, hogy ártatlannak találta a bíróság egy ügyben, de 14 másik embert meg bűnösnek talált.

Egyes kommentek itt "üldözésről", "vérbíróságról, ügyészségről" beszélnek. De hát az ügyészség hiába emelt volna vádat, ha a bíróság nem ítéli el a vádlottakat. Tehát tény, hogy volt miért vádat emelni. A bűncselekmény megtörtént. Az ügyészség által gyanúsított 18-ból 14 vádlott esetében a bíróság megállapította a bűnösséget.

Semmilyen értékítéletet, szubjektív dolgot sem mondtam. Nem mondtam, hogy persze, mert a 8 év... Nem mondtam, mert sajnos megítélésem szerint Magyarország felnőtt lakosságának 80%-a elkövette volna ugyanezeket a dolgokat, ha lehetősége lett volna rá.
Magamat a maradék 20%-ba sorolom.

Mit lehet ezen nem érteni?

krokodil2008 2019.02.01. 13:52:09

Én úgy látom se az ügyészségre, se a bíróságra nem lehet már azt a bélyeget rásütni, hogy "mszps" vagy ellenzéki lenne. Szóval ezzel nem lehet magyarázni az ítéletet az összeesküvés kedvelők részéről.
Jól láthatóan megjelenik már most az az érv, hogy de a bűncselekményt csak megállapították, voltak akiket elítéltek. Kb így magyarázhatják a bizonyítványt az ügyészek otthon.
Ami a tény, hogy dr. Fapált felmentették. Viszont ezt a tényt azok nem fogják tudni szellemileg feldolgozni, akik 9 éve abba élték bele magukat és azóta is abban élnek, hogy dr. Fapál bűnös, csaló gazember stb. Őket semmi sem fogja meggyőzni és mindig fognak magyarázatot találni. Szerintem ezért velük nem is kell foglalkozni.
Nem szabad elfelejteni, hogy az ügyészség biztosan fellebbezni fog. Nincs itt a vége. Stílszerűen szólva :) sok kis csatát megnyert a katona, de a háborút még nem.
Az ügy ugyanakkor szerintem jól fogja mutatni az ügyészi "felelőtlenséget". Mármint, hogy nem lesz következménye a "rossz" munkának. Mert ha valaki utálja is dr. Fapált, akkor is el kell ismernie, hogy kívülről mindvégig az látszott, az a kép alakult ki, az eljáró ügyészek nem álltak a helyzet magaslatán. És akkor még finom voltam. Amit dr. Fapál a bloggon keresztül szinte sulykolt az ügyészekre vonatkozóan, az a felmentéssel igazolódik, támasztódik alá.
Ez az ügy volt és van ma is, az ország egyik szimbolikus "elszámoltatási" ügye, és ha van kiemelt ügy, kiemelt figyelmet élvező ügy - többek közt a jelen blognak is köszönhetően - akkor ez az. Itt felmentést elérni az ügyészséggel szemben, ráadásul ennyi ideje tartó eljárásban, nem ugyanaz, mint amikor valakit egy hétköznapi bűncselekmény vádjában felmentenek. Akármit is mond az ügyészség, ezt mindenki rajtuk kívül komoly presztízs-veszteségnek fogja látni. Itt kellett volna plussz domborítaniuk.
Na ehhez képest szerintem holnap minden megy tovább, mint ha mi sem történt volna. Újabb embereket fognak ugyanígy elkapni és évekig szekírozni, elmarad a tanulságlevonás. Legalábbis meglepődnék ha dr. Polt kiállna és azt mondaná, bocs tévedtünk, vagy csak annyit, hogy mi így gondoltuk, de nem volt igazunk, megkövetem magunkat. Valószínű azt fogják kommunikálni, hogy várjuk meg a végét, pedig az eddigi felmentéseken ez már nem változtat.
Persze gratulálok.

Minden ballib bérretteg 2019.02.01. 14:55:06

@krokodil2008:

Mennyire új már ez az eljárás.
Mikor 2002-ben államtitkárságot hozott létre az MSZP a Fideszesek megvádolására, mikor testüreg motozásnak vetették alá többízben a gazdasági bűncselekményekkel vádolt nőket (Pl Berkecz Máriát), mikor évekig tartott a büntetőper, és mikor mindenkit felmentettek végül.

Mostem 18-ból 14-et elítélletk mert loptak.

Secnir 2019.02.01. 15:06:14

@krokodil2008:
"Nem szabad elfelejteni, hogy az ügyészség biztosan fellebbezni fog. "

érdekes volna a fellebezés, annak tekintetében különösen, hogy csak ebben az egy perben ez a harmadik(!) tárgyalássorozat. az első után, amit első- másodfokon elbuktak ugyanis újrindították, hogy jaj, de mégsem, ezt katonai bíróságnak kellett volna tárgyalni - de bizonyítékok hiányában ott is elbukott, mindkét fokon!
nem is értem, hogy miért vitték el egy megismételt, harmadik eljárásra (politikai nyomásra) újra, ugyanúgy, amikor kétszer bebizonyosodott, hogy bizonyíték nélkül nem fogják tudni elítélni? mint úgy általában, bizonyíték nélkül senkit nem tudnak elítélni.
és nem, az ügyészek nem engedték, elmentek a falig. a második koppanás után is.

krokodil2008 2019.02.01. 15:07:50

@Minden ballib bérretteg:

Azt akarod mondani, hogy ugyanaz volt az ügyészség és nem változott semmi?

Szerintem az akkor elkövetett jogszerűtlen eljárás nem szentesít egy későbbi jogszerűtlen eljárást. Akkor is jogszerűen kellett vagy kellett volna eljárni és most is. Kell, hogy legyen egy zsinórmérték. Mit tehet dr. Fapál arról, hogy 2002-ben kivel miként jártak el tőle független személyek? Rajta kellene leverni az akkori sérelmeket?

Már erre a testüreg-motozásos sztorira én nem emlékszem, de jobb ha tudod, hogy ez most is van, csak legfeljebb már nem hír. Nagy számú ember szenvedi el naponta, csak nem kerül bele az újságba, mert sajnos senki sem foglalkozik velük.

Az a baj, hogy amit szívünkhöz közelebb állónak gondolunk azt nagyobb sérelemnek tekintjük, és nem vagyunk tekintettel másokra, az ő szenvedéseiket bagatellizáljuk.

krokodil2008 2019.02.01. 15:10:08

@Secnir: Az eljáró ügyész nem teheti meg, hogy nem fellebbez. A főügyész engedélye kellene hozzá. Mivel az ügyészségi belső előírások (lásd: körlevelek) az ilyen esetekre fellebbezést írnak elő, biztosan lesz fellebbezés.
Az eljáró ügyésznek gyakorlatilag nincs választása.

Minden ballib bérretteg 2019.02.01. 15:43:13

@krokodil2008:

Ismétlem. Jelen esetben a bűncselekmény megtörtént, hisz a bíróság 18-ból 14 esetben börtön büntetést szabott ki.

4 esetben történt felmentés, ahol a bűncsleekmény nem volt bizonyítható.

De a tábornokper arról szólt hogy hivatásszerűen nyúlták le az MSZP-SZDSZ kormány alatt a vesztegetési pénzeket. Ez a bűncselekmény bizonyítást nyert, akkor is ha Fapált történetesen felmentették, mert a bűnösségét nem lehetett bizonyatani.

Nancsibacsi 2019.02.01. 15:59:56

@Minden ballib bérretteg: "közben itt örömködtök a Fapál nevű 3 lakást is bagóért megvásárló szoci tolvaj felmentésén"
Az a baj, hogy ha valaki megvesz a reális ár töredékéért Ft-ért 3 állami tulajdonú lakást, az nem követ el bűncselekményt. Sőőőőt: az sem, aki eladja neki. Olcsón vásárolni mindenkinek joga van, és milliárdok fölött diszponálva hülyének lenni is mindenkinek joga van. Ez a második nagy baj - de erről később.

Azt kellett volna bizonyítani, hogy XY azért tudott megvenni irreálisan olcsón 3 lakást, mert ezért csúszópénzt fizetett. De ez nem nyert bizonyítást - sőt lehet nem is volt így, mert lehet más szívességet is tenni. Így nem történt semmi se - nincs itt semmi látnivaló: felmentő ítélet.

Be kéne látni, hogy a korrupció gyakorlatilag nem bizonyítható. A rendszerváltás óta kb 2-3 fő volt, aki korrupció miatt elmarasztaló ítéletet kapott, de azok tényleg tajgetosz pozitívak voltak mind. Én egy ügyvédet meg se próbáltam volna perbe fogni, mert minek? Most majd fizethet az állam a Fapál úrnak vagy 2-300 millió kártérítést - a 3 lakás mellé...

És a "buta" döntéshozókról: én simán el tudnám fogadni, hogy a döntéshozók ha egy rossz döntést hoznak, kerüljenek sittre. Tökmindegy hogy kenőpénzért tették vagy butaságból - csukjuk le őket, hogy többet ne hozhassanak rossz döntést. Nyilván nem lenne ekkora tolongás a döntéshozó pozíciókért, de aki okos, és becsületes, annak nem volna mitől félnie. A hülyék/szarháziak meg ne kerüljenek a zsírosbödön közelébe.

Secnir 2019.02.01. 16:37:10

@Minden ballib bérretteg:
"arról szólt hogy hivatásszerűen nyúlták le az MSZP-SZDSZ kormány alatt a vesztegetési pénzeket."

szerinted baj, ha egy tábornok lenyúlja a vesztegetési pénzeket?
/facepalm
/hogytemilyengecibutavagy

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.02.01. 16:52:28

@ostvan2: Mondja ön. Itt a probléma az, kedves Ostvan2, hogy önt ezek szerint otthon úgy nevelték, hogy mást mocskolhat, alappal vagy alaptalanul számonkérhet, de ha önt, vagy az elvbarátait a felének is kiteszi, visítson, vonyítson, mert az már nem fér bele.

Nos pontan az ilyen kettős mérce a gerinctelenség egyik legbiztosabb jele.

Nézzük meg ezt a pert. Könnyű azt mondani, ha itt a politikai koncepció alapján születnének az ítéletek, akkor mindenki ülne, leginkább a legfontosabb vádlottak.

Nem így történt. Azaz az ügyben lévő elmarasztaló ítéletek kapcsán pl. nem lehet koncepciós ügyről, ennek megfelelően születő megrendelt ítéletről beszélni.

Viszont azt tudni lehet, hogy sok korrupciós ügyben, nincs olyan aki tanú, áldozat, stb. lenne év vallomást tenne, a korrupció minden szintje borzasztóan nehezen bizonyítható. Egyes részletek még nehezebben tisztázhatóak.

Itt egy megtörtént, több téren elmarasztaló ítéletekhez vezető ügyben egy-egy érintett szerepét nem látja bizonyítottnak a bíróság, vagy úgy gondolja, hogy az esetükben egyes tényállási elemek hiányoznak.

Ráadásul egy olyan közegben, ahol a sógorság, komaság, protekció természetes nem csak nálunk, de akár tőlünk nyugatabbra is, ott az összefonódások, összeférhetetlenségek, különböző szívességek rendszere kapcsán könnyű azt mondani, hogy azzal sokan jól járnak, az társadalmilag elfogadott norma és nem a társadalomra veszélyes tett.

Azt gondolom, hogy minden ilyen ügyben benne van a felmentés, mert a hasonló ügyek természetéből fakadóan nincs tanú, nincs sok bizonyíték, és a vagyonosodást vizsgálni is nehéz lenne. De az ügyészségnek feladata elmenni a falig, és örülni annak, ha az ügyek egy-egy résztvevőjét mégis elítélik.

Egy olyan országban, ahol az emberek inkább lefizetik a buszsofőrt sok vidéki járaton, minthogy jegyet vegyenek, és a korrupció ép úgy az élet része, mint az elfogadhatónak látható sógorság-komaság, ráadásul a korrupció számos formájára kidolgoztak olyan jogszabályokat, amik mellett azokat jogszerűnek lehet mutatni, az ügyészségnek bele kell mennie a vesztett csatába is. És persze ott nem is kell a helyzet magaslatán lennie, ahol esélytelen, mert a jobb szakembert, a több erőforrást a megyerhető ügyekre kell fókuszálni.

De nem tehetik meg azt, hogy egy korrupciós ügyben a gyanúba került vezetőkkel ne menjenek el a falig. De sem a FIDESZ, sem az MSZP környezete esetén nem lehet azt mondani, hogy bármely konkrét ügyben való büntetőjogi felmentés, emberileg és politikalag is tisztázná a korrupt működés haszonélvezőit, a korrupcióra épülő rendszer abból hasznot húzó működtetőit.

BKV ügyben sem azért volt fontos az eljárás, mert Nokiás doboz volt. Felőlem lehetett az iPhone-os doboz is. Vagy Samsonite táska. Vagy átutalás két offshore szánla között. Az a fontos, hogy ahol már nem csak bukáig vagy derékig érnek az ügyek, hanem nyakig, ott induljon valamilyen eljárás, ahol az illetékesek egy részét elítélik, de részben a kockázat, részben a személycserék miatt megújuló működés, egy kicsit kevésbé legyen rossz.

És azokat a vallomásokat, tényeket, amik alapján egyeseket megvádolnak, másokat elítélnek, stb. bármely oldal politikusairól, kiszolgálóiról, elvbarátairól, mint közszereplőkről, mondhasson véleményt bármely választópolgár. És e vélemények mögé ne kelljen olyan szintű bizonyosság, ami egy büntetőügyben elvárt.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2019.02.01. 17:08:14

@ostvan2: Ön azt állítja, Matolcsyról a bíróság azt mondta ki, hogy közpénzt lopott. Ilyen ítélet nincs, ugyanis a lopás, vagy sikkasztás vádját ott is büntetőügyben kell igazolni.

Azt mondta ki, hogy közszereplőnek a vele szemben elhangzó véleményeket szélesebb körben kell tűrnie, és a lopás vádja vele szemben nem egy bizonyítatlan tényállítás volt, hanem politikai vélemény, aminek nem kell igaznak lennie.

Nos pontosan ez a mérce érvényes dr. Fapál, mint közszereplő, esetében is. A politikai véleménynyílvánításban letolvajozni valakit akkor is lehet, ha a bíróság nem ítéli el. Akár bizonyítottság hiányában, akár azért, mert az ő része a közpénz eltüntetésében a jog szerint nem bűncselekmény, stb. ha ilyen ügyekhez van köze ez politikai véleményként megállja a helyét.

A piaci árnál lényegesen olcsóbb lakások ügye azért érdekes, mert pl. nem volt része a vádnak. De ott a közvagyonból valahogy az adott embernek lett úgy vagyoni értékű joga, hogy a pozíciójából olyan előnyt szerzett, amit a választópolgárok általában elítélnek, így az egy kétes ügy. De, mint Matocsy ügye, az is alkalmas politikai vélemény megállapítására.

Secnir 2019.02.01. 22:05:04

@Válasszunk:
"A piaci árnál lényegesen olcsóbb lakások ügye azért érdekes, mert pl. nem volt része a vádnak."

STOP
amiről nem tudsz, vagy elsikkadtál felette, hogy Fapállal szemben, az első sikertelen bírósági tárgyalás után az ügyészség részéről "felmerült" egy vád, miszerint juhászt megvesztegetve jutott a lakásához. ezért az ügyészség a jelenlegivel párhuzamosan még egy pert akasztott a nyakába - amit készségesen lemondott volna, ha juhászra vallott volna.
de nem tette, per lett belőle, és az ügyészek akkorát buktak, hogy japánban ingatták a fejüket, mert megint kilengett a szeizmográf, pedig nem is volt földrengés. nem mellesleg juhász gyuszi is elperecelt vele, mert ez volt a 1233543 elszámolási per egyik húzótétele...

anonymand 2019.02.02. 03:10:44

Izgatottan várom, hogy G. Budai Gyula kiáll és sajtótájékoztatót tart.
Mint 2011-ben tette.
Csak most valami más szöveget kőne előadjon...

Mzperx 2019.02.02. 11:36:14

@Minden ballib bérretteg:
18 perc 22 mp-től hallható Dr. Fapál László rádiónyilatkozta a Klubrádiónak a Tábornok perben hozott felmentő ítélete után.

www.klubradio.hu/klubmp3/klub20190131-162854.mp3?fbclid=IwAR11u5ifvCR8YT5hXfApjc3_YjockdSXV0VdDiUOVZcJ0Tu3NQ-WZE9xNlI

Mzperx 2019.02.02. 11:44:54

@Nancsibacsi:

Ezt a butuska "3 lakást megvett" fidesznyik propaganda szöveget már sokadszor korrigálom a valóságnak megfelelően:
Első lakás: az első felesége vette meg, aki egyébként igényjogosult is volt rá.
Második lakás: vidéki helyőrségben történő lakásépítéshez felvett 4 millió Ft kamat mentes kölcsönt, amit lejárati idő előtt visszafizetett.
Harmadik lakás: na, azt tényleg megvette a törvény szerinti 30 %-os áron.

Mzperx 2019.02.05. 17:35:48

@Mzperx:
Basszuskulcs! Már én is hülyeségeket írok (ennyi idő távlatából!): csak 3 milliót vett fel a "második" lakásra...
süti beállítások módosítása