Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

298. Hősök kora

2019.06.07. 21:05 Viszkisdoboz

Régóta nem foglalkozom aktuális politikai kérdésekkel, mert írni csak akkor érdemes, ha olvasnak is az emberek, de arról éppen leszokófélben vannak.

Mindenki sütögeti a kis pitéjét és úgy tesz, mintha minden rendben lenne.

Szem becsuk, fül befog, száj nem ugat.

1989-ig így éltünk, nem volt nehéz visszaszokni.

Ma azonban történt valami, amit nem hagyhatok szó nélkül.

17 éves nagylányomat Kecskeméten, a Széchenyi téren egy 60 év körüli nő megtámadta, veréssel fenyegette, mikor éppen barátnőivel beszélgetett.

A bősz matróna Emese lányomat üvöltve arab iráni kurvának nevezte. Azt kiabálta, hogy Magyarország pénzén élősködik, szája vörös a magyarok vérétől és takarodjon ebből az országból.

magyarorszag_logo_szlogennel_fekete_final.jpg

A téren a többség elhúzódott. Menjünk arrébb gyerekek…

Rendőrség? Csak az volt a fontos, hogy testi épsége megsérült vagy sem.

Ismerős? Valahogy így kezdődött a lakossági és hatósági félrenézés akkor is, amikor zsidókat, vagy zsidónak kinéző egyedeket ütlegeltek a 30-as évek Németországában.

Aztán két férfiember, két kecskeméti hős lépett elő és az egyik elkísérte, a másik pedig feltartóztatta a magából kikelt, vörös fejjel üvöltöző nőt.

Szerencsére nem voltam ott, mert nagy bizonyossággal állítom, hogy a hölgy kórházban, én pedig egy rendőrségi fogdán ücsörögnék és beteljesülne végre az ügyészség 9 éves álma: végre valamit a Fapál elkövetett.

Mély tisztelettel köszönöm meg a két ismeretlen kecskeméti férfinak, hogy megmentették lányomat a veréstől.

Legyen erkölcsileg helyes tettük példa minden józan gondolkodású magyar ember számára!

Isten áldja meg őket!

Van még remény, Magyarország!   

148 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr3414884112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

liberalnazi dickheads 2019.06.08. 23:45:29

Ki a faszom az Emese. Miért nevezték migráns kurvának? Ki a fasz vagy te és miről akarsz írni??????

liberalnazi dickheads 2019.06.08. 23:45:30

Ki a faszom az Emese. Miért nevezték migráns kurvának? Ki a fasz vagy te és miről akarsz írni??????

Nzoltan 2019.06.08. 23:51:54

Egy 17 éves lány tudja már megvédeni magát egy 60-as boszorkánytól. Vagy csak simán álljon odébb.

Pesten minden sarkon van egy ilyen hülye, mégsem írnak belőle cikket.

John Doe3 2019.06.09. 00:08:08

@Nzoltan: Pedig kellene. Márcsak a miheztartás végett is.

Boycie 2019.06.09. 00:21:45

@liberalnazi dickheads: Emese egy arab iráni kurva :)))

Boycie 2019.06.09. 00:42:11

Kedves Fapál. 2 magyarázat lehetséges erre a történetre:

1. A kedves leánya vagy a barátnői valamilyen ráutaló magatartást tettek hogy ők migráns kurvák (a lánya nem mondta hogy mi volt??) Gondolom a kecskemétiek elég jól meg tudják különböztetni a cigány kurvákat az arab iráni migráns kurváktól. De ha pl az egyik napsütötte arcú barátnő fárszi nyelvű szolgáltatáslistát lobogtatott, akkor az elég megtévesztő lehetett.

2. A 60 éves nő elmebeteg. Ilyen is van. Egy Londonban élő barátomat egyszer felhívta a londoni rendőrség, hogy jöjjön gyorsan, mert az anyja az USA nagykövetségnél van és be akar menni hogy levágja Bill
Clinton fejét (Clinton már rég nem volt elnök és nem is tartózkodott a UK-ben). Erre a barátom szomorúan elvitette az anyját a megfelelő műintézménybe ahol gyógyszerezni kezdték.

Arra nem is merek gondolni hogy Fapál úr sértődöttségében és unalmában csak kitalál ilyen történeteket, hogy valahogy valakik még észrevegyék hogy létezik.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.06.09. 02:05:06

"Aztán két férfiember, két kecskeméti hős lépett elő és az egyik elkísérte, a másik pedig feltartóztatta a magából kikelt, vörös fejjel üvöltöző nőt"

A történet alapján a két hös, valosznüleg az arab prostit futato stricik lehettek.

felucca02 2019.06.09. 06:52:12

Tök érdekes, úgy látszik, mára nincsen direktíva a bértrolloknak, az összes itt lebzsel és védi a védhetetlent. Nem lennék fideszes mostanában, ha az ekkora szellemi leépüléssel jár...

enrikokaruszo 2019.06.09. 06:52:52

elég hiányos történet
engem érdekelne, mi váltotta ki a hisztit annál a bolond nőnél

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2019.06.09. 07:02:31

@liberalnazi dickheads: Remélem egyszer a te lányodat is le migránskurvázza valamilyen félbolond öreg, és akkor te is megérzed a törődést. Hülye!

Blogolo Blogi 2019.06.09. 07:13:56

Sajnos Kecskemet is tele a Viktor altal beengedett indiai, torok, szerb es ukran migransokkal.
A holgy csak egy buzgomocsing kivenhedt fideszgyoker lehetett, akinek meg nem magyaraztak el, hogy a vezer bosz migransellenessege egy ideje migransbaratsagba csapott at, jonnek is befele az orszagba es torik lefele az eppcsak novekedesnek indult magyar bereket.
Koszi Viktor, koszi fideszgyoker seggnyalok.

staropramen 2019.06.09. 07:37:14

Kecskeméten-
símán elhiszem.A "jótollú hasznos idióták "akik itt hitetlenkednek, nem arra laknak.

Csoda, hogy akadt még 2 normális a faluban és , hogy azok éppen arra jártak.

Pipas 2019.06.09. 07:37:35

"Valahogy így kezdődött a lakossági és hatósági félrenézés akkor is, amikor zsidókat, vagy zsidónak kinéző egyedeket ütlegeltek a 30-as évek Németországában."

Egyiknél sem volták ott, honnan a fenéből veszed?!

"Aztán két férfiember, két kecskeméti hős lépett elő és az egyik elkísérte, a másik pedig feltartóztatta a magából kikelt, vörös fejjel üvöltöző nőt."

Hogy a fenébe lehet valakit elkísérni és feltartóztatni is egyszerre? Szerintem faggasd ki a lányodat mégegyszer, mert az ellentmondásokból úgy tűnik, hogy hazudik.

Ekrü 2019.06.09. 07:52:42

Ma van a rasszizmus elleni világnap,hogy hirtelen egyszerre két érzékenyítő cikk is megjelent az index főoldalán?

sumes67 2019.06.09. 07:53:47

@MAXVAL bircaman közíró: négy betüvel égetted porig magad

Nancsibacsi 2019.06.09. 07:53:54

A szerző szoci blokkhoz tartozik, szóval amit ír, abból feltehetőleg egy szó se igaz. Lehet nincs is Emese nevű lánya.

röf 2019.06.09. 08:19:06

Téved a mama.
Az irániak nem arabok, hanem perzsák.

Etniez 2019.06.09. 08:27:02

@enrikokaruszo: a propaganda és a non stop migránsozás.

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 08:45:01

Megnézném az eseményről készült videofelvételt

Belzebubo 2019.06.09. 08:49:09

Hétköznapi fasizmus...

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 08:52:09

fészbukkommentelő már megfejtette a sztorit:

"Edit Sápi Gondolkodom nagyon megérintett,de arab kúlturát nem ismerő nő nyilván irigységből tette ,amit tett."

kiscsilla 2019.06.09. 08:56:35

Szánalmasak ezek a hozzászólások!

Nagyon jól működik a Fidesz agymosás!

kiscsilla 2019.06.09. 08:57:43

@Nancsibacsi: Szánalmas vagy, szánnivaló agyatlan senki. Remélem tudod.

nemecsekerno_007 2019.06.09. 09:04:17

A bolond öregasszony símán learabozta a perzsákat.
Amúgy én is szívesen látnék egy videót az eseményről, esetleg egy fotót Emeséről. Gondolom nem bajszos sz@r...

Exploiter 2019.06.09. 09:08:13

Ezt most nem értem. Ha jött egy félőrült öregasszony, nekiesett a lányodnak, de ott termett két srác aki elküldte a halálba, akkor ez mitől hasonlít a fasizálódó németországra.

nemecsekerno_007 2019.06.09. 09:08:40

@Blogolo Blogi: A Fidesz már migránsbarát lett?! Nem mondod!
Akkor ez biztos egy DK-s nyugger volt...

nemecsekerno_007 2019.06.09. 09:10:33

@Exploiter: Akinek nem a punci jut eszébe elsőre, az nem koncentrál eléggé! :)

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.09. 09:11:51

@Boycie:

Agyhalott-e vagy?

Az ecceri temetőben migráncsnak nézett falubeliről még nem is hallottál? Mert volt ilyen nem is olyay régen. Itten kedves kis migráncsozó hazánkban.

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.09. 09:13:33

@felucca02: "Tök érdekes, úgy látszik, mára nincsen direktíva a bértrolloknak, az összes itt lebzsel és védi a védhetetlent."

Vajon hol lesznek majd akkor, amikor az ő családtagjukat éri ilyen vagy durvább inzultus?

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.09. 09:14:18

@nemecsekerno_007:

Ezek szerint a te agyad helyén egy nagy fasz van?;D

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.09. 09:18:53

@nemecsekerno_007: "A Fidesz már migránsbarát lett?! Nem mondod!"

De mondom. Mert a börtönre ítélt bukott miniszterlenököt is befogadta, mint menekültet, majd a külügyi államtitkár magánlakáson kokettál vele.

nemecsekerno_007 2019.06.09. 09:24:20

@látjátok feleim szümtükkel: Vicceskedni már jól tudtok, válsztást nyerni még nem...

nemecsekerno_007 2019.06.09. 09:25:10

@látjátok feleim szümtükkel:

Nektek van náci agyatok... Mindenüt fasisztákat láttok...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.06.09. 09:39:30

@röf:

"Téved a mama. Az irániak nem arabok, hanem perzsák."

De az is lehet, hogy csak a posztoló hazudik rosszul.

A sztori nagyon kitalálásszagú. Iránból eleve alig érkeznek Európába migránsok, ezért abszolút hihetetlen, hogy a vén banya - lett légyen bármilyen idióta is - iráninak nevezte volna. Szír, afgán vagy csak egyedül arab hihető lenne, na de iráni? :O

A migránsz szóval amúgy mi a baja a posztolónak? Hisz nem épp a ballib oldal suykolja állandóan, hogy mi is mind migránsok vagyunk a saját hazánkban?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.06.09. 09:47:31

@Exploiter:

"Ha jött egy félőrült öregasszony, nekiesett a lányodnak, de ott termett két srác aki elküldte a halálba, akkor ez mitől hasonlít a fasizálódó németországra."

Nyilván éppen hogy nem hasonlít, de a posztoló retteg, mert rettegni akar. A ballib oldal úgy általában retteg, mert amikor nincs hatalmon, akkor rettegni KELL. Ami nem nagy baj, mert a zsidók ezzel szemben egyre kevésbé rettegnek Magyarországon, szóval a megélhetésik hiába ajvékolnak.

Magyarországon már az izraeli kormány szerint is biztonságban élhetnek a zsidók. Egyedül a zsidók halálos ellenségeit milliószám betelepítő Námetország, Svédország, Franciaország, Hollandia stb. vádol bennünket antiszemitizmussal. Elég fonák helyzet, mi?

inteligencs elenzeki 2019.06.09. 10:00:57

Erősen kamuízű poszt.

Annak viszont első osztályú (röhögni kiváló) :))))

Az Iráni arab migráns. :)))

Burkában jár a csajszi, vagy mi ?
Magyarországon (mostanra már) elég sok a "barnabőrű" ember. Amolyan megszokott dizájn. Ha nem volt burkában a csaj, hogy a f.szomba nézték arabnak ?

Meddig kísérleteznek még a ballibsik ezekkel a sz.rokkal, amik q.vára nemérdkelnek senkit?
Egyáltalán kinek írják ezeket? Valamelyik Gyuribá által támogatott kis szervezetnek ?
Valami libsi uniós politikusnak ?
Ezzel a sz.rral itt Magyarországon de gyanítom európában sehol, politikai sikert elérni nem lehet.

sinus67 2019.06.09. 10:14:43

@MAXVAL bircaman közíró:

Ezt elqrtad! A fake news a megfelelő direktíva.
Vasárnapi pótlék ugrott!

2019.06.09. 10:27:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Talán először meg kellene tanulni helyesen magyarul írni, aztán osztani az észt !

Migránsz---az mi te marhaszar ?! Ja, az te vagy,akit orsós nevezett el belföldi gazdasági migránsnak ? Úgy hogy Tádékám , orsósnál panaszkodj, mert ezt ő mondta.
De ebben igaz van !

Űristen 2019.06.09. 10:33:35

A sok idióta agyhalott fideszes olyan hülye, hogy az ÖSSZES lényegi információ birtokában sem képes kiszabadulni a 70-es IQ csapdájából. Fapál úrnak meg azt üzenném, hogy jól megszivatta a szegény lányát, most menekülhet az internetről.

Boycie 2019.06.09. 10:36:08

@Comte de Gippaud: Nyilván kamuposzt.
Miután a szerző már elköltötte a viszkisdobozban talált pénzt, most megélhetési ballib és hát időnként teljesítenie kell :)))

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.09. 10:36:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ja, a ballib oldal retteg. Kinek a fixa ideája a migráncshorda, ami végig erőszakolja asszonyainkat, lányainkat? Ja, hogy a fidesz ballibsi? Jó pénzért....

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.09. 10:39:13

@Pipas: úgy lenet, hogy az egyik arrébb kísérte a lányt, a másik feltartóztatta a vénasszonyt. Ketten voltak, megtehették. Nem vagy te ner pozitív?

Blogolo Blogi 2019.06.09. 10:40:16

@nemecsekerno_007: "A Fidesz már migránsbarát lett?!"

Persze, nem latod mi tortenik korulotted? Viktor orszagszerte epit nekik szallast, ahelyett, hogy a magyar fiatalokat tamogatna. A videki komcsi nyugdijasok agyanak atallitasahoz persze meg kell par ev, addig ok migrancsoznak, ahogy a blog is irja, neha tevednek. Nekik a venezuelai utleveles = magyar. A roman + magyar utleveles = magyar. A magyar utleveles = migrans.
Olyan ez, mint az EPP. Par honapja ki kellett volna lepni. Most bent kene maradni. Szegeny fideszbirkak, csak kapkodjatok a buksi fejuket.

teéjesenmindegy 2019.06.09. 10:46:23

Tehat az a baj, hogy learaboztak, lemigransoztak a lanyodat.
Az nem zavar, hogy le is kurvaztak? Az igaz, vagy abban semmi serto nincs? Vagy csak abba nem lehet belatni a fasizmust?

Blogolo Blogi 2019.06.09. 10:47:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A ballib oldal úgy általában retteg, mert amikor nincs hatalmon, akkor rettegni KELL."

Igen, a ballib hordak es ugy altalaban az ellenzek retteg a migranskaravantol, nem pedig a videki suttyo fideszgyokerek. Felnek, hogy megeroszakoljak felesegeiket es lanyaikat. Mikozben Viktor epp elkezdte beengedni oket. Wehehehe, igaz szanalmas kis fideszpancser vagy.

teéjesenmindegy 2019.06.09. 10:48:47

Egyebkent a lanyod miert 19 evesnek van fent a badoon?

Blogolo Blogi 2019.06.09. 10:50:09

@teéjesenmindegy: "Az nem zavar, hogy le is kurvaztak?"

Igazabol azt irta, hogy ha ott lett volna, akkor kiutotte volna a fideszgyoker nyuggert a fogsora mogul.

felucca02 2019.06.09. 11:04:59

@röf: Gondolod, az átlag gyökér fideszesnek nem mindegy?:)

felucca02 2019.06.09. 11:08:22

Hajrá, fiúk, ettől sokkal szellemesebb, lealázóbb kommenteket vár el a Központ, ilyen ketten voltak, hogy kísérte el, meg, hogy nem arabok, hanem perzsák, szóval ezekkel nem lesz a főnöx megelégedve, ez az átlag szar, amit én is tudnék.

rfbzs 2019.06.09. 11:17:18

Köszönjük, Viktor!

rfbzs 2019.06.09. 11:20:57

@Igazamvanvagyigazamvan?:
A családon belüli erőszak, gyilkosság mindjárt más! Azt magyar teszi a magyarral! Naponta látni, hallani a hírekben.

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.09. 11:49:33

@nemecsekerno_007:

Baszod, a bötönre ítélt szerb bukott miniszterelnök az mi? Te nem látod? Menj szemorvoshoz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.09. 11:50:55

@teéjesenmindegy: namost világíts már rá, mi a bajod. Ha zavarja, akkor egyetértesz vele, ha nem zavarja, akkor nem?
Avagy szerinted nyugodtan lehet üvöltözni a másikra az utcán, amíg nem kurvázza, csak migráncsozza, addig oké?

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.09. 11:54:06

@Boycie: "Miután a szerző már elköltötte a viszkisdobozban talált pénzt, most megélhetési ballib és hát időnként teljesítenie kell :)))"

Ne tessék kamuzni, magyarul hazudozni, mert a szerzőt felmetette a bíróság.

horex · http://horex.uw.hu/ 2019.06.09. 12:19:07

@Pipas:
"Hogy a fenébe lehet valakit elkísérni és feltartóztatni is egyszerre?"
Lenke lenke szerencsétlenke, értelmezni sem tudod a magyar mondatokat
Ezt úgy kell érteni, hogy az egyik férfi elkisérte a kiscsajt a másik elhajtotta a fidesz-banyát
Jegyezd fel a noteszedbe, lehet legközelebb szükséged lesz rá

élhetetlen 2019.06.09. 12:43:12

@enrikokaruszo: “engem érdekelne, mi váltotta ki a hisztit annál a bolond nőnél.” Akármi. Csak a hírekből: kijött a nő a fodrásztól, szemerkélt az eső, a fejére húzta a sálját, hogy ne ázzon el a frizurája, rendőrt hívtak rá, hogy itt egy migráns. Egy tizenöt körüli félvér kislányt leüvöltött egy banya egy közlekedési eszközről, és senki nem védte mag a kislányt. Pedig csak utazott. Nem migráns, egy barátom (ápolt, hatvanas úr) csengetett, beengedtem a kapun, kimentem az ajtó elé, várom. Üvöltözés az ötödikről, (a nő hangját ismertem fel), ki maga, hogy került ide, mit keres itt, stb. Csak annyi történt, hogy a földszinten megnyomta a legfelső gombot, aztán, és mikor a lift megállt, mert hívták kívülről, kilépett. Nem az a típus, aki ilyenkor visszaüvölt, megmondta, kihez jött, aztán otthagyta a tajtékzó nőt, és inkább feljött gyalog a nyolcadikra, hóna alatt a számítógépemmel. Egy hülyének nem kell igazi külső ok, elég valami, ami beindítja, azt, ami az agyában van.

élhetetlen 2019.06.09. 13:01:46

@Boycie: “ráutaló magatartást tettek, hogy ők migráns kurvák…De ha pl az egyik napsütötte arcú barátnő fárszi nyelvű szolgáltatáslistát lobogtatott, akkor az elég megtévesztő lehetett.”. Ez lehet a magyarázat, a banya meg röptében elolvasta a fárszi nyelvű listát, és jogosan felháborodott. Hát ez csak a te beteges gondolatvilágodba fér bele. A másik. “Arra nem is merek gondolni hogy Fapál úr sértődöttségében és unalmában csak kitalál ilyen történeteket, hogy valahogy valakik még észrevegyék hogy létezik.”. Igen, nagyon valószínű, hogy nyolc év pereskedés után, ami alatt még mindig nem találtak ellene semmit, nem nyugalomra vágyik.

élhetetlen 2019.06.09. 13:07:02

@Pipas: Tudom, csak a szokásos. Sötét vagy, mint a fekete lyuk, és, ha szokás szerint nem értesz valamit, akkor, aki írta, vagy elmondta valakinek, aki leírta, az hazudik.

élhetetlen 2019.06.09. 13:16:20

@eßemfaßom meg áll: Na, te is hozod a formádat. Három lány beszélget az utcán, és valakit odaállítanak egy élesített kamerával, vagy egy telóval pár méterre, mert hátha jön valaki, aki beléjük köt. Így gondolod?

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.09. 13:26:05

@Boycie:

Kiengedtek a zártosztályról? Gyógyszert utánad dobták?

élhetetlen 2019.06.09. 13:28:39

@nemecsekerno_007: “én is szívesen látnék …esetleg egy fotót Emeséről. Gondolom nem bajszos sz@r...”. Te csak nézegesd a feleségedet, ha van. Semmi közöd ahhoz, hogy egy sértett hogy néz ki. Egy ilyen sztrórihoz nem kell fényképet mellékelni, hogy te csorgathassad a nyáladat.

élhetetlen 2019.06.09. 13:36:20

@nemecsekerno_007: “A Fidesz már migránsbarát lett?!”. Nem, nem DK-s, csak egy fideszes, akinek még elég a szöveg, hogy megvédik. Hogy mi történik, az nem jut el az agyáig.

élhetetlen 2019.06.09. 13:42:44

@látjátok feleim szümtükkel: “amikor az ő családtagjukat éri ilyen vagy durvább inzultus?”. Az szerintük nem fordulhat elő. Nem engedik a gyerekeiket vegyes házasságot kötni. Ha mégis megteszi, akkor kitagadják, és felőlük agyon is verhetik, mert a faji tisztaság mindennél fontosabb.

Boycie 2019.06.09. 14:00:39

@élhetetlen: Látom az irónia nem erős oldalad, nem baj, attól még lehetsz rendes ember.
Én már elég sok mindent láttam életemben, sok országban jártam, de valahogy Fapál úr történetét nem tudom vizualizálni. Viszont tudom hogy balliberális körökben divat ilyen idióta történeteket gyártani és terjeszteni (sajnos vannak ilyen ismerőseim, akik még arra is képesek hogy amikor kiderül hogy féknyúzt posztoltak, akkor nem elnézét kérnek hanem beleállnak a dologba hogy jó, de simán megtörténhetett volna!! Na az ilyenektől hányok sajnos)

élhetetlen 2019.06.09. 14:44:55

@Boycie: Aha, irónia. Az a része elmegy iróniának, hogy esetleg fárszi nyelvű szolgáltatáslistát lobogtattak, de ott van mögötte, amit most is írsz, hogy valami biztosan volt, és hozzá, “de valahogy Fapál úr történetét nem tudom vizualizálni.”. Ez is irónia? Másnak írtam a lépcsőházunkban történt esetet, élhetetlen 2019.06.09. 12:43:12 , nyilván ez is az a kategória nálad, amit nem tudsz vizualizálni. De azt tudod, hiszed, tapasztalod, hogy balliberális körökben divat ilyen idióta történeteket gyártani és terjeszteni. A megtörtént, esetleg bíróság elé került ügyekkel meg nem foglalkozol. Olyanok nincsenek is. Nem mennék bele, hogy a másik oldal tevékenységének melyik részétől hányok, a hozzáállásod magánügy, de vállald, és ne az iróniára hivatkozz.

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 15:10:59

"17 éves nagylányomat"

Emese Fapál
Április 9. ·

Először Kecskeméten a vágyak éjszakája LMEN PRALÁVAL‼️

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 15:24:20

@Blogolo Blogi: "Igazabol azt irta, hogy ha ott lett volna, akkor kiutotte volna a fideszgyoker nyuggert a fogsora mogul. "

Szóval fizikailag bántalmazott volna egy értelmileg sérült idős nőt? Ajaj, ezért minimum keresztrefeszítés jár az európai értékek világában.

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 15:28:28

@élhetetlen: 2019-et írunk, ennél kisebb "látványosság"ról is készül pár mobilfelvétel. Ne csináljál már úgy mintha a 80as évek lenne.

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 15:30:54

@élhetetlen: "Egy ilyen sztrórihoz nem kell fényképet mellékelni," Mondjuk tényleg nem kell mellékelni, ott van a fészbukon a leányzó mindenkitől 1 kattintásnyira

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 15:33:34

@Boycie: "jó, de simán megtörténhetett volna!"

ja ez a tipikus ballib reagálás minden besült kamusztorijukra

Blogolo Blogi 2019.06.09. 16:03:48

@eßemfaßom meg áll: "Szóval fizikailag bántalmazott volna egy értelmileg sérült idős nőt?"

Draga Baratom, a csalad szent es serthetetlen. Ha valaki bantja a gyereket, levered es ennyike. Osztan mehetsz panaszkodni Europaba, ha nem tetszik az eljaras.

teéjesenmindegy 2019.06.09. 16:28:51

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Nem. Csak ha azt üvölti valaki neked, hogy büdös kurva, akkor elkönyveled egy bolond vénasszony hülyeségének.
Ha azt üvölti, hogy migráns kurva, akkor náculás van, a patás hibája.
Miért csak az egyik miatt ír a posztoló? Ja, mert akkor lehet migrisimizni, orbán szapulni, nácit kiabálni.
Ha viszont a vénasszony csak büdösfasszopózza, akkor meg sem említi, ugye?

élhetetlen 2019.06.09. 16:32:59

@eßemfaßom meg áll: Ja, ja. 2019. Jellemzően, ha valaki olyat vesz fel, amiből bírósági ügy lehet, mert feljelentést tesz valaki, az azonnal teríti a közösségi térben, hogy utána hónapokig járhasson tanuként a bíróságra. Már ilyen fejlettek vagyunk erkölcsileg. A másik. Te ismered Fapál családfáját? Mert én nem. Biztos , hogy a 19 éves lány Fapál 17 éves lánya, és nem az unokahúga, vagy csak névazonosság? Esetleg nem tudod, csak “tudod”? Erről ennyit.

Blogolo Blogi 2019.06.09. 16:56:07

@teéjesenmindegy: "Ha viszont a vénasszony csak büdösfasszopózza, akkor meg sem említi, ugye?"

Az a hajdanvolt neveles hianya, valtoztatni nehez lenne rajta az o koraban. A masik problema viszont egyertelmuen visszavezetheto Viktorra, akit ezert bizonyosan felelosseg terhel, jogos a posztolo felhaborodasa.
Raadasul a kis geci egyre tobb migranst enged be, valora valtva a fideszgyoker rettegok legsotetebb felelmeit. Lesz itt nemulass...

Boycie 2019.06.09. 17:35:07

@élhetetlen: Szerintem ennél jobban nem tudom vállalni a véleményemet. Ha kicsit intelligensebb lennél és/vagy nem lennél elvakult a gyűlölettől, akkor biztosan lejött volna neked is dolog nonsense volta.
Aki nekiáll az utcán migránsnak látszó lényekkel orditozni, az komplett idióta. Orvosilag. Ezt nem lehet semmilyen propagandára fogni. Gondold végig.
Az meg még mindíg nem tiszta hogy Fapál úr leánykája miért tünt iráni arab kurvának, de erre gondolom te sem tudsz válaszolni.
Ez olyasmi lehet, mint amikor a zsidó soros-ügynök saját kezűleg helyezett el antiszemita feliratot egy sorosozós plakáton, lefényképezte és kiküldte a zsidó liberális nemzetközi napilapoknak mint bizonyítékot, hogy mekkora nácizmus van Magyarországon. Na az ilyet pl szivesen lőném a Dunába sk. Elég világos??

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 17:40:19

@Blogolo Blogi: Jó tudni, hogy te ilyen verekedős fajta vagy. Imádom amikor az erzéken európai értékrendű demokratákból előtör az őszinte állat :)

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 17:41:13

@élhetetlen: te tényleg nem ebben a világban élsz.

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 17:53:49

csak jelzem, még mindig nem tudjuk, hogy hogyan is kezdődött a történet és mennyi belőle a tény és mennyi az érintett írói munkássága benne.

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 17:56:25

@élhetetlen: ja, én nem irtam semmi 19 évet, ott van a fbprofilja a csajnak, ott van rajta ez a poszt megosztva, ott sajnálják szegényt az ismik, akit érdekel megnézi.

eßemfaßom meg áll 2019.06.09. 18:04:46

@Boycie: "saját kezűleg helyezett el antiszemita feliratot egy sorosozós plakáton, lefényképezte és kiküldte a zsidó liberális nemzetközi napilapoknak mint "

Emlékszünk még a klasszikusra: cigányház falára aranysprével felfújt "megdögletek hittler cigányok x-el jelőltek égnifogtok" felirat elbaszott horogkereszttel ami körbejárta a jól idomított érzékenyítősajtót mint giganácirasszistafenyegetés :)

Blogolo Blogi 2019.06.09. 18:28:54

@eßemfaßom meg áll: "Jó tudni, hogy te ilyen verekedős fajta vagy."

Megerted, ha egyszer apa leszel.

élhetetlen 2019.06.09. 18:29:18

@Boycie: Hogyne. Nem vagyok elég intelligens, vagy elvakult vagyok a gyűlölettől. Ezt nem lehet semmilyen propagandára fogni. Gondold végig. “. Te is végiggondolhatod. Tíz évvel ezelőtt egyik bolond sem migránsozott, és a palóc néni sem tőlük félt, lehet, hogy a szót sem ismerte. Évekig kellett a közmédiában, vagy óriás plakátokon tölteni a fejekbe, hogy mi az, és az miért rossz. Te ezt a hatalmas intelligenciáddal nem látod, nem érted? “Az meg még mindíg nem tiszta hogy Fapál úr leánykája miért tünt iráni arab kurvának, de erre gondolom te sem tudsz válaszolni.“ Nem, és nem biztos, hogy annak nézett ki. Már írtam, egy középkorú nőnek elég volt a fejére húzni a sálját, az új frizuráját kímélendő, hogy rendőrt hívjanak. Mit nem értesz, ehhez az állapothoz nem kellett a propaganda? Egyébként itt többen írták, hogy szeretnének látni egy videót. Gondolom, erről is van: “Ez olyasmi lehet, mint amikor a zsidó soros-ügynök saját kezűleg helyezett el antiszemita feliratot egy sorosozós plakáton, lefényképezte és kiküldte a zsidó liberális nemzetközi napilapoknak mint bizonyítékot”, vagy az alap, hogy a jobboldal, és a Fidesz soha, de soha nem hazudik? Az világos, hogy kiket lőnél a Dunába, én még téged sem, de ez más tészta.

élhetetlen 2019.06.09. 18:42:19

@eßemfaßom meg áll: “te tényleg nem ebben a világban élsz.” De ebben a világban élek, csak a fizikai létben nem érintkezem olyan emberekkel, mint te vagy. Ez nem nehéz, még nem vagytok többségben, van egy csomó normális ember is.

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.09. 20:46:57

@Boycie: "Az meg még mindíg nem tiszta hogy Fapál úr leánykája miért tünt iráni arab kurvának, de erre gondolom te sem tudsz válaszolni."

Látom, hogy tényleg kilöktek.

Ha lenne a nyakad feletti népnemzeti agyagedényben a sárga lüttyin kívül más, akkor sejtésed lehetne arról, hogy a vén banyának akár szürkehályog is lehet a szemén, csak nincs egészségbiztosítása, vagy kell neki a pénz piára, és nem fussa szemüvegre.
Egyébként meg tőle kéne megkérdezned két feles közt, hogy miért látta sötét színűnek akit nem is látott rendesen.

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.09. 20:51:29

@Jossarian:

Én meg elolvastam amit írtá, te meg egy faszfej vagy, és ugyé tudod ki mellett kéne mutogatni magad? Akor lehetnél Jossirian1/2G.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.09. 21:07:44

@Jossarian: kár, hogy migránskurvának néz ki. Te hogy nézel ki?
A neved alapján leginkább szír vagy.
Balogh miniszterünk se embernek néz ki.
Szerintem te se embernek nézel ki, ha szerinted normális, hogy megrámadnak az utcán.
A cikk mellesleg a két segítőről szólt, akik a többséggel szemben képsesek voltak kiállni a lány mellett.
Most nézz a tükörbe.
Hogy nézel ki?
Ember vagy?

teéjesenmindegy 2019.06.09. 21:09:25

@élhetetlen: "Tíz évvel ezelőtt egyik bolond sem migránsozott, és a palóc néni sem tőlük félt, lehet, hogy a szót sem ismerte"
Tehat 10 évvel ezelőtt, ha fasszopó büdös kurvának hívták, vagy román kurvának, vagy cigány kurvának az rendben volt ugye?
Sokat elárul, hogy a migránst kikéri magának, a kurvával a nincs sok baja.

Boycie 2019.06.09. 21:34:25

@élhetetlen:
Történelmileg 2 bűn volt amiért minden kultúrában általában halálbüntetés járt ( "főben járó bűnök") az egyik a felségárulás a másik a hazaárulás. (aztán persze izlés szerint a gyilkosság)
Téged én sem lőnélek, kivéve ha hazaárulnál. Így talán világos a problémakör :)

Azt nem érted hogy ha nem volt a lánynál fárszi nyelvű szolgáltatáslista, akkor a nő azért "támadt" mert elmebeteg. Erre hoztam a másik példát az USA követséggel. Aki elmebeteg, az csinál mindenféle hülyeséget. Hangokat hall hogy ezt vagy azt kell csinálnia. Migránsellenes propagandát hall, akkor megy örjöngeni. Vagy odamegy a másik párt aktivistájához és spontán megtépi. Ezek általában idős személyek akik már nem normálisak. Szüleim belvárosi nagy társasházban laktak, ott kb 20 évvel ezelőtt az egyik korábban igen értelmes lakó többször kihívta a rendőrséget, hogy amíg nincsen otthon "idegenek" (értsd UFÓk) lézerrel kinyitják az ajtaját és bemennek hozzá de nem visznek el semmit. Hát őt elvitték kezeltetni. Próbáld ezt megérteni. Ha ma élne akkor kendős nőkre támadna. De nem a propaganda miatt hanem mert bolond.

Én éltem UK, Belgium, Hollandia, ezek migránsoktól nagyon "szennyezett" országok és szerintem a migráncsoló politikusok hazaárulók (lásd korábban vázolt teendők) De ha az utcán látok egy migránskülsejűt, akkor nem megyek oda ordítozni mert nem vagyok már eleve elmebeteg. Vagy ha a kebaboshoz megyek akkor nem orditozok hogy rohadt migráncs hanem kérek egy iskender kebabot. Tetszik érteni?

Amikor egyes zsidók csinálják állandóan a hisztit, azok szintén elmebetegek szegények, holocaust szindrómájuk van, nem tehetnek róla. Én ismertem olyat aki bement Auschwitzba az egész családjával 2 évesen és 4 évesen egyedül jött ki. Nagyon kedves bácsi volt de teljesen eltorzult énje volt, egész életében mindent ellopott és összegyűjtött amihez hozzáfért, többszörös milliárdosként 2010.ben még a régi VOR öltönyében járt. (fiatalok kedvéért: Vörös Október Ruhagyár, már régen megszünt) Ezek kemény dolgok. A Soros is ilyen, azért mániája a nyílt társadalom mert akkor nem egy monolit nagy tömeggel áll szemben a kicsiny zsidóság hanem egy nagy multikulti katyvaszban azt gondolja hogy nem tünnek fel. Pedig dehogynem :) Például az általa igen kedvelt közel keleti eredetű muszlimok valahogy mindíg kiszúrják őket aztán most már Németországban, Franciaországban, Svédországban nem ajánlott kipában mászkálni. Erre mondják (a zsidók) hogy ha egy zsidó hülye akkor nagyon hülye.

Boycie 2019.06.09. 21:42:24

@Igazamvanvagyigazamvan?: A Yossarian inkább örmény név (az meg majdnem zsidó :)) ) de a kolléga gondolom a Catch 22-ból vette. Én is filmkarakter neveket használok (azért többet mert egyes liberálfasiszta überdemokratikus blogokon rendszeresen kitiltanak, ezzel is mutatva hogy milyen lenne a szólás és sajtószabadság ha újra ők kerülnének hatalomra)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.09. 22:55:23

@Boycie: nos, a 22-es csapdája Jossarianról szól, aki magát asszírnak nevezi.
De azért elgondolkodhatnál: ha kitiltanak, miért kommentelsz? Bayer biztos nem fog kitiltani. Sem az Origo.
A lényegre azért te sem válaszoltál: az normális, hogy egyáltalán megtámadnak az utcán? Hogy két férfiről szól a cikk, akik hajlandóak voltak segíteni, kár is említenem. Hisz te inkább a nagyival kiabáltál volna együtt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.09. 22:58:04

@Boycie: Ja, most én is megnéztem a fotóit. Barna haj, kreol, de nem túl kreol bőr. Pont, mint annyi más magyarnak. Például Orbán Ráhel hasonlóan barna.

Boycie 2019.06.09. 23:06:26

@Igazamvanvagyigazamvan?: Te funkcionális analfabéta vagy? Legalább háromszor világosan leírtam hogy aki az utcán kiabál a másikra az nem normális és én nem kiabálok pedíg nagyon ellenzem a (tömeges) migráncsolást. Sőt én is megvédeném a nagyitól akit megtámad. Történt már ilyesmi nem is Magyarországon.
Én nem az egyes migráncsokat támadom, azok csak élnek a lehetőséggel amit az elmebeteg migráncsoló politikusok és aktivisták kínálnak nekik. Én a (hazaáruló) politikusokkal és aktivistákkal kiabálnék, ha már kiabálni kell valakivel.
Mit nem lehetett ezen megérteni??

Kommentelni és kitiltatni azért jó, mert akkor megtanulja az ember hogy kik is az igazi fasiszták, akik nem tűrnek el az övéktől eltérő véleményt. A "liberálfasiszta" kifejezést hallottad már?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.09. 23:14:51

@Boycie: ne haragudj, nem követem írói munkásságodat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.09. 23:18:24

@Boycie: Bayer cikkeinél kommenteltél már? Na, onnan akkor is kitiltanak, ha nem dícséred.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.09. 23:20:04

@Boycie: de tényleg orvoshoz kéne fordulnod, ha neked ebből a cikkből az jött le, hogy liberálfasiszta, valamint téged kitiltanak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.06.10. 00:07:50

@élhetetlen:

"Évekig kellett a közmédiában, vagy óriás plakátokon tölteni a fejekbe, hogy mi az, és az miért rossz."

Nem igazán. 2015. szeptembere épp elég volt.

anonymand 2019.06.10. 04:00:34

Nem volt ablakon kidobott pénz amit gyűlöletkampányra fordított "szeretett" kormányunk.
De mondhatjuk azt is, a vetés beérett.

Viszkisdoboz 2019.06.10. 07:55:59

Kedves Kommentelők!
Néhány kommentet törölnöm kellett, mert vastagon trágár, becsmérlő jelzőkkel illették lányomat, amit kikérek magamnak. Megjegyzem, nekem tök mindegy, hogy Orbán Ráhel vagy a leányom a tárgya ezen alantas kommenteknek, nincs helyük a blogomon! A kommentek többségéből az derült ki számomra, hogy ha megtámadnak az utcán, akkor azt tűrnöd kell, sőt, el kell hallgatnod, amíg meg nem épülnek az új lágerek... Társadalmat csak szeretetre lehet építeni, gyűlöletre és kitaszításra nem!

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 08:36:53

@Blogolo Blogi: az vagyok, többszörösen, ettől még nem az jut az eszembe, hogy szarrá kell verni mindenkit aki esetleg okkal vagy ok nélkül beszól a drága csemetéimnek. Lehet ez ilyen szocializációs különbség, én nem ugy nöttem fel, hogy szarráveréssel kell megoldani a problémákat.

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 08:40:02

@élhetetlen: Mi köze a fizikai létnek ahhoz ammiről szó volt: mindenről is azonnal készül 10 mobilvideo és hamarabb van fent a neten minthogy valaki kihívja a jardot?

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 08:44:45

@Igazamvanvagyigazamvan?: "A neved alapján leginkább szír vagy."

Örmény lesz az

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.06.10. 10:23:08

@Viszkisdoboz:

"Társadalmat csak szeretetre lehet építeni, gyűlöletre és kitaszításra nem!"

Mutass egyetlen olyan társadalmat, amely a szeretetre épült.

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 10:43:28

@Viszkisdoboz: "Társadalmat csak szeretetre lehet építeni"
@Viszkisdoboz: "nagy bizonyossággal állítom, hogy a hölgy kórházban, én pedig egy rendőrségi fogdán ücsörögnék"

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.10. 10:52:23

@eßemfaßom meg áll: nos, a 22-es csapdája Jossarianról szól, aki magát asszírnak nevezi

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.10. 10:54:39

@eßemfaßom meg áll: As to the origins of the name itself, "Heller admitted in later years that the name 'Yossarian' was derived from the name of one of his Air Force buddies, Francis Yohannan – an Assyrian – but that the character of Yossarian himself was 'the incarnation of a wish' (Now and Then 175-6)."

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 10:59:56

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Yossarian as an American soldier in World War II with Assyrian heritage, although Closing Time clarifies this to be a joke and that his heritage and surname are in fact Armenian."

élhetetlen 2019.06.10. 11:36:54

@Boycie: Ez a kommentváltás kezd értelmetlenné válni. “Aki nekiáll az utcán migránsnak látszó lényekkel orditozni, az komplett idióta. Orvosilag. Ezt nem lehet semmilyen propagandára fogni.”. Most, “Migránsellenes propagandát hall, akkor megy örjöngeni.”. Lassan eljutunk oda, hogy azt magyarázod nekem, amit mondtam: “Tíz évvel ezelőtt egyik bolond sem migránsozott”, mert nem volt beledumálva, hogy a migránsok tönkreteszik az országot. Na, mindegy. A politikába nem mennék bele, azt gondolsz Sorosról, amit akarsz. Lehet, hogy igazad van, lehet, hogy neki van igaza, ha egy Európai Egyesült Államokban gondolkodik. Nézd meg, mire jók a nemzetállamok. Volt délszláv háború, most Romániával vívunk, a szlovákokba éppen belegyalogoltunk. Nekem tetszene, ha egy állam része lennénk, és a volt országhatárok csak annyit érnének, mint most egy megyehatár. Mert nem jellemző, hogy két megye háborút indít egy faluért. És, mondjuk, nem kellene egy román magyar házaspár egyik tagjának sem választani a “hazája” és a párja között. De, ez is mindegy.

Blogolo Blogi 2019.06.10. 11:37:26

@eßemfaßom meg áll: "én nem ugy nöttem fel, hogy szarráveréssel kell megoldani a problémákat"

Nem problema megoldasrol volt szo. Azon nincs mit megoldani, ha egy fideszgyoker venlany ilyen csunyan beszol a gyermekednek. Majd elmagyaraznad neki, hogy ejnyebejnye, megsemkene? Nem, Draga Baratom, ha a szulei nem tanitottak neki jomodort, rajtad a sor, talan tobb 100 masik kislany kesobbi megalazasat elozod meg egyetlen pofonnal. A tefajta "beszeljuk meg" hozzaallas ebben az esetben is tulontul liberalis-, de ha csaladfokent egyutt tudsz vele elni, hajra.

Boycie 2019.06.10. 11:46:45

@élhetetlen: Egyszerűen csak nem érted amit akarok mondani, biztosan az én hibám.

Normális ember: Hall migráns propagandát, elmegy fideszre szavazni. Nem orditozik utcán (mert nem elmebeteg).
Orvosilag elmebeteg: Hall migráns propagandát, elmegy fideszre szavazni. Orditozik utcán (mert elmebeteg).

Ennél egyszerűbben nem tudom...
Az orvosilag elmebeteg akkor is csinál valami hülyeséget ha nem hall migránspropagandát, akkor mást hall és arra ugrik. Nekem baráti körben több ilyen családtag van, talán azért jobban értem ezt a dolgot.

élhetetlen 2019.06.10. 12:25:54

@teéjesenmindegy: Tudom, teljesen felesleges neked magyarázni, de megpróbálom. "Tíz évvel ezelőtt egyik bolond sem migránsozott, és a palóc néni sem tőlük félt, lehet, hogy a szót sem ismerte". Tehat 10 évvel ezelőtt, ha fasszopó büdös kurvának hívták, vagy román kurvának, vagy cigány kurvának az rendben volt ugye?”. Nem, nem volt rendben, csak szokás szerint nem érted a lényeget. Ha egy bolond lekurváz egy nőt, mert zöldre van festve a haja, és ez neki nem tetszik, az nem társadalmi jelenség, csak egyedi eset. Ha rendszeresen fordul elő bőrszín, kendő, sál miatti attrocitás, az társadalmi probléma, minek okozója pl. a propaganda. Hogy megértsd, mi a különbség, leírok egy negyven éves sztorit. Vonatút, olyan hat ülés itt, hat ülés ott típusú vagonban. Fejlesztőmérnökként dolgoztam, de tervezni, és forrasztani is tudtam, a másfél centis körmömmel (ez már a holt rész), ráadásul még nem volt kapható fekete körömlakk, grafitszürkére festettem. A túloldalon három “jómunkás“ ember, még csak bolondok sem voltak, csak meggyőződésesek. Dolgozni csak ők szoktak. Egy órán keresztül hallgattam, közben rám-rám néztek hogy figyelek-e, hogy az ilyen festett körmű kurvákat hogyan mártogatnák fejjel lefelé a wc-be, stb. Egyedi eset. Mondtam volna el nekik, hogy heti 25 órát túlórázok, mert a technikus négykor leteszi a pákát, nekem meg fontos, hogy elkészüljön a prototípus, tehát forrasztok tovább, vagy bemérem? És közben tudom, hogy ők egy órát sem túlóráztak túlórapénz nélkül? De, mondom, ez egyedi eset. Vagy érted, vagy nem, mi a különbség.

élhetetlen 2019.06.10. 12:40:58

@Boycie: Na jó, ezt hagyjuk. “Orvosilag elmebeteg: Hall migráns propagandát, elmegy fideszre szavazni. Orditozik utcán (mert elmebeteg)“. Ezt mondtam eddig, hogy az elmebeteg eddig is üvöltözött esetleg az utcán, csak nem bőrszín, kendő, vagy sál miatt. Erre kellett a propaganda, amire te azt mondtad, hogy “Ezt nem lehet semmilyen propagandára fogni.”. És még mindig ott tartunk, hogy én nem értem.

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 12:48:09

@Blogolo Blogi: további jó mindenkitszétverésen elmélkedést

élhetetlen 2019.06.10. 13:24:47

@eßemfaßom meg áll: “te tényleg nem ebben a világban élsz.”. Nem ugyanarról beszélünk. “mindenről is azonnal készül 10 mobilvideo és hamarabb van fent a neten minthogy valaki kihívja a jardot?”. Ez igaz, de nem sok, (talán egyetlen sem) esetről olvastam, hogy aki felvett egy utcai rablást, táska lekapás a vállról, nyaklánc letépés, stb, az a rendőrségre küldte volna a felvételt azzal a szöveggel, hogy látta, és szívesen tanuskodik és a magán felvétel alapján kapták volna el a tettest.

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 14:24:26

@élhetetlen: ki beszélt itt arról, hogy a rendőrségre kellene felvételt küldeni?

"Megnézném az eseményről készült videofelvételt" hogy magamat idézzem

élhetetlen 2019.06.10. 15:52:34

@eßemfaßom meg áll: Jaj! "Megnézném az eseményről készült videofelvételt". És, ha látnád, az segít valamin, azon kívül, hogy a kíváncsiságod kielégülne? Mi a pozitív hatása annak, ha valaki egy ilyen felvételt megoszt az ismerőseivel, vagy egy zárt csoporttal? Vagy azt gondolod, hogy három beszélgető kamaszlány beszólt egy banyának, és így indult az egész? Komolyan? “ki beszélt itt arról, hogy a rendőrségre kellene felvételt küldeni?”. Én, mert annak lehetne értelme. Mondom, másról beszélünk, akkor is, mikor a 21. századról.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.10. 16:15:20

@eßemfaßom meg áll: namost? A névválasztás a 22-es csapdájára utal, vagy az örmény névjegyzékből lett kiválasztva?

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 16:50:49

@élhetetlen: "És, ha látnád, az segít valamin"

Igen, pl kiderülne belőle, hogy
a, tényleg megtörtént
b, tényleg úgy történt ahogy a költő megírta

Irni ugyanis kb bármit le lehet. Engem pl. Fapál úr gyíkká változtatott nemrég, de már elmúlt.

nemecsekerno_007 2019.06.10. 17:10:31

@élhetetlen: Ja, a Föld lapos...

Amúgy Fapál engem is gyíkká változtatott. De már elmúlt...

nemecsekerno_007 2019.06.10. 17:12:06

@élhetetlen: Hehehehehe.... Jaja, elég egy nagyon komoly névtelen feljelentés...

:)))))

élhetetlen 2019.06.10. 17:47:03

@nemecsekerno_007: Igen, a föld lapos, azért áll stabilan a köved, ami alatt élsz. Néha kijössz 10 cm-re napozni, aztán vissza, hűsölni. “Amúgy Fapál engem is gyíkká változtatott. De már elmúlt...”. Nem múlt el, gyík vagy, csak nem ismered fel az állapotodat. “Hehehehehe.... Jaja, elég egy nagyon komoly névtelen feljelentés...“. Rajtad kívül ki beszélt névtelen feljelentésről? Arról volt szó, hogy, ha a sértett feljelenti az ismeretlen tettest, akkor hányan jelentkeznek önkéntesen tanunak, hogy aztán hónapokig a bíróságra járjanak. Neked ez a Hehehehehe.., ennyit ér az agyad. Valószínű, hogy ezt sem érted, de nem tudok segíteni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.10. 17:50:06

@eßemfaßom meg áll: "Yossarian as an American soldier in World War II with Assyrian heritage, although Closing Time clarifies this to be a joke and that his heritage and surname are in fact Armenian."

De. A 22-es csapdájában asszír származású. A Closing Time-ban tisztázza, hogy ez egy vicc, és örmény név.
Azt kérdeztem, a 22-es csapdájára utal, vagy az örmény névjegyzékre?
Nem világos?

nemecsekerno_007 2019.06.10. 18:05:46

@élhetetlen: Nem érted... azt arra írtam, hogy fotó nélkül is működhet a történet... de mindegy...

Ha nem tesz feljelentést akkor vagy nem igaz az egész, vagy nem úgy történt.
Amúgy valszeg vannak ott térfigyelők, esetleg a telefonjával is felvehette volna...

több sebből vérzik ez a sztori és láttunk már fakenews-terjesztés és gyártást is a "független" médiumoktól...

sínre lökött migráns....

élhetetlen 2019.06.10. 18:36:26

@eßemfaßom meg áll: Na, most kéne abbahagyni. A másokhoz írt kommentjeid, "saját kezűleg helyezett el antiszemita feliratot egy sorosozós plakáton, lefényképezte és kiküldte a zsidó liberális nemzetközi napilapoknak mint bizonyítékot.”. Erről nem akartál videót, de ha a videón az lett volna, hogy a tettes, miután elkapták, és azt is felvették, hogy elküldte bizonyítékként, az mondja, hogy igen, ő egy zsidóbérenc, azt elfogadnád, ugyanis rátromfoltál a megjelölt cigány házakkal, mint érzékenyítés, és biztosan az álmukban lelőtt romák is magukat lőtték le, vagy az MSZP-sek, hogy ráfoghassák valakire. Azt mind elhiszed, de ebben a hétköznapi esetben kételkedsz. Ja, te is gyík maradtál. Befejeztem.

élhetetlen 2019.06.10. 19:06:13

@nemecsekerno_007: Mondom, hogy csak gyík agyad van. Ha valaki félrelök a járdán, hogy te hülye kurva, menj már a járda szélére, mert akadályozol a csomagjaiddal, akkor bárki a rendőrségre megy feljelentést tenni ismeretlen tettes ellen? Miért tenné, mi lenne belőle? “Ha nem tesz feljelentést akkor vagy nem igaz az egész, vagy nem úgy történt.”. Igen, főleg, ha figyelembe veszed, amit az előbb írtam. Tudom, nem vagy képes rá. A sínre lökött migráns meg úgy volt, hogy leült a sínre a családjával, hogy inkább itt hal meg, mintsem hazamenjen. Ott ki gyártott fakenews-t, az, aki azt mondta, hogy az ellenzék azt mondta, hogy sínre lökték, miközben semmi ilyet nem olvastam, bezzeg te, aki mást olvastál, te tudod a tutit. Mára elég belőld, meg a rengeteg eszedből! Egy logikus gondolatra nem telik tőled.

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 19:32:58

@Igazamvanvagyigazamvan?: Yossarian J.Heller szerint örmény aki tréfából asszirnak mondta magát. Ittavégefusselvéle.

@élhetetlen: cicamica, otthon mondd meg a családtagjaidnak, hogy mikor mit csináljanak, ok? Mindemellett én minden esetben kételkedek amig nincs róla vlami érdemleges bizonyíték. Ha te bármit automatikusan elhiszel amit az interneten valaki leirt akkor nem csak élhetetlen de iszonyatosan naiv is vagy.

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 19:48:25

@élhetetlen: "aki azt mondta, hogy az ellenzék azt mondta, hogy sínre lökték" Ilyet senki nem állítot te nagyonsötét. Abban az esetben az újságírók maguk voltak a féknyuzgyártók. Annyira nem volt ilyen, hogy még mosakodásba is kezdtek az úri közönség legnagyobb mulattságára.

lvnte.blog.hu/2015/09/03/akkor_ez_a_foto_most_hazudik

élhetetlen 2019.06.10. 20:12:01

@eßemfaßom meg áll:
Már megint kisiklottál. Egy szóval sem mondtam. hogy mit csinálj, vagdalkozol. “én minden esetben kételkedek amig nincs róla vlami érdemleges bizonyíték”. Kivéve, az általad leírtak szerint, amikor elég a szöveg, nem kell bizonyíték. Lásd “feliratot egy sorosozós plakáton, lefényképezte és kiküldte a zsidó liberális nemzetközi napilapoknak mint bizonyítékot.”. Nem, kandúr bandi, nem hiszek el mindent , amit az interneten írnak, én képes vagyok összefüggéseket keresni, elemezni. Én nem vagyok naiv, de, hogy te mivagy, azt nem írnám le. Hagyjuk ezt, nem leszel okosabb.

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 20:33:45

@élhetetlen: "Egy szóval sem mondtam. hogy mit csinálj"

vs

"Egy szóval sem mondtam. hogy mit csinálj, vagdalkozol."

szánalmas.hu

élhetetlen 2019.06.10. 20:34:51

@eßemfaßom meg áll: Ha azt írod, hogy nagyonsötét vagyok, akkor jobban érzed magad,vagy okosabbnak? Nekem mindegy, nem érdekel. Az én színvonalamat nem befolyásolja a tiéd. A “sínre lökték” témát meg beszéld meg nemecsekkel, engem meg lassan felejts el, mert ennyi hülyeségre nem vagyok vevő.

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 20:35:09

jav

@élhetetlen:

"Egy szóval sem mondtam. hogy mit csinálj, vagdalkozol."

vs.

"@eßemfaßom meg áll: Na, most kéne abbahagyni"

eßemfaßom meg áll 2019.06.10. 20:40:34

@élhetetlen: nem, csak megállapítok egy tényt és elhelyezlek a vitaképességi skálámon.

"A “sínre lökték” témát meg beszéld meg nemecsekke"

bocs de konkrétan TE ráncigáltad ide a sinrelököttmigránst a hajánál fogva, szóval rendezd le bátran magaddal a kérdést.

élhetetlen 2019.06.10. 21:06:49

@eßemfaßom meg áll: Még mindig szívózol a sok eszeddel? “Na, most kéne abbahagyni". Ez szerinted mit jelent? Nem mondtam, hogy hagyd abba, majd abbahagyon én.És, nem én ráncigáltam elő a sinrelököttmigránst a hajánál fogva, hanem nemecsek. És én most hagyok abba egy hülyével való társalgást, és írd le még akárhányszor, hogy mennyivel okosabb vagy , nem zavar. Befejeztem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.06.11. 01:05:50

@élhetetlen:

"És, ha látnád, az segít valamin, azon kívül, hogy a kíváncsiságod kielégülne? Mi a pozitív hatása annak, ha valaki egy ilyen felvételt megoszt az ismerőseivel, vagy egy zárt csoporttal?"

Mondjuk annyi mindenképpen, hogy igazolja, valós a történet. Mert amúgy eléggé kamuszagú.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.11. 08:19:04

@eßemfaßom meg áll: az általad idézett szöveg azt mondja, hogy a 22-es csapdájában Yossarian asszír. 1961-es regény.
A Closing Timeban tisztázza heller, hogy ez csak vicc volt. 1994-es kiadás.
Tehát: Yossarian a 22-es csapdájában asszír.

A téma szempontjából pedig lényegtelen, Yossarian migráncs.

teéjesenmindegy 2019.06.11. 11:21:34

@élhetetlen: Ühüm. És mesélj, gyakran napi rendszerességgel migráns kurváznak le mindenkit, vagy ez egy egyedi eset?

eßemfaßom meg áll 2019.06.11. 11:58:36

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem asszir, hanem asszirnak mondja magát. Yossarian megalkotója szerint Yossarian örmény aki tréfából asszirnak mondta magát az első regényben.

Darth Vader Luke Skywalker apja vagy Anakyn Skywalker gyilkosa?

eßemfaßom meg áll 2019.06.11. 12:09:10

@élhetetlen: "“Na, most kéne abbahagyni". Ez szerinted mit jelent? Nem mondtam, hogy hagyd abba, majd abbahagyon én."

Nem azt jeleni, amit te magad igazoltál azzal, hogy nem hagytad abba hanem folytattad a válaszlogatást.

"És, nem én ráncigáltam elő a sinrelököttmigránst a hajánál fogva, hanem nemecsek."

MC tényleg nemecsek emlitte meg, te cáfolni kezdted miközben eléggé netto tény az a hirhamisítás.

"és írd le még akárhányszor, hogy mennyivel okosabb vagy , nem zavar. "

Ezt a komplexust a kezelőorvosoddal kellene megbeszélned.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.11. 16:38:19

@eßemfaßom meg áll: mondja a második regényben. De tök mindegy, akkor is migráncs!

eßemfaßom meg áll 2019.06.12. 07:48:43

@Igazamvanvagyigazamvan?: "mondja a második regényben"

"Darth Vader Luke Skywalker apja vagy Anakyn Skywalker gyilkosa? "

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 08:06:28

@eßemfaßom meg áll: " nos, a 22-es csapdája Jossarianról szól, aki magát asszírnak nevezi."
Innen indultunk.
Mondd, ha nem így van.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 08:11:45

@eßemfaßom meg áll: a Csillagok háborúja Luke Skywalkerről szól, amiben Darth Wader az apjának nevezi magát.
Mondd, ha nem igaz.
süti beállítások módosítása