A megismételt Tábornok-per másodfokú bírósága, a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa ma megkezdte munkáját.
Felmentő ítéletem ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést, a táblabíróság azt bírálja el.
Dr. Szabó Éva hadbíró ezredes, a tanács elnöke a nyilvános ülés megkezdését követően megállapította, hogy az iratok ismertetését – Oláh János védője kivételével – senki nem kérte, bizonyítási indítványt nem tett. A védő indítványát a katonai tanács elutasította, így lehetővé vált, hogy az ügy előadását a tanács mellőzze.
Megkezdődtek a perbeszédek.
Dr. Csiha Gábor alezredes, mb. osztályvezető katonai ügyész kijelentette, hogy az első fokú ítélet az ügyészség eljárásjogi szűrőjén átment, vagyis nincs helye új eljárás lefolytatásának. Egyebekben írásbeli fellebbezéséhez tartotta magát és azt felolvasta a bíróságnak. Továbbra is kérte a tényállás kiegészítését és bűnösségem megállapítását a másodfokú bíróságtól, ennek alapjaként a tényből tényre következtetés alkalmazását jelölte meg a részleges megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében.
Az ügyész fellebbezése tárgyi tévedéseit nem javította ki, vagyis az eredeti vádirati időszakot két évvel (!) előre hozta, és továbbra is azzal kéri kiegészíteni az ítéletet, hogy 2003 és 2005 tavasza között, mint másodlagos bűnsegéd ún. visszaosztott pénzeket vettem át az elsődleges bűnsegédtől, akit szintén felmentett a bíróság.
Azt is mondhatnám, hogy mindegy milyen időszakot jelöl meg az ügyész, mert sem 2003 és 2005 tavasza, sem 2005 tavasza és 2006 júniusa között nem vettem át semmiféle ún. visszaosztott pénzt Oláh Jánostól és mástól sem. A bibi az, a vádbeli időszaktól való eltérésben, hogy az ügyészség szerint sem előtte, sem utána, hanem pontosan államtitkári kinevezésem napján lettem korrupt és korruptságom államtitkári kinevezésem törvény erejénél fogva történő megszűnése napján szűnt meg, ami 2004 decembere és 2006 júniusa közötti időszakot öleli fel.
Védői perbeszédek következtek.
Dr. Kovátsits László ügyvéd, kirendelt védőm a bíróságnak az alábbi perbeszédet adta elő:
„Tisztelt Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa!
Dr. Fapál László nyugállományú ezredes, II. r. vádlott védelmében perbeszédemet azzal kezdem, hogy egy igen hosszadalmas - a magyar és az európai bírósági gyakorlat szerint is az észszerű elbírálási határidőt áttörve - több mint 9 éve folyó büntetőeljárásban egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk.
Ha végig gondoljuk, hogy mi minden történt ebben a kilenc évben, akkor azt tapasztaljuk, hogy védencem tekintetében semmi sem változott.
Az ügyészségnek gyanúra okot adó gyanúsítotti vallomásrészlet, vagyis egyetlen egy személyi bizonyíték állt rendelkezésére, amely az alapos gyanú szintjét sem érte el, nem hogy a vádbéli bizonyosságét.
Ez a gyanúsítotti vallomás már beszerzésének körülményeit tekintve is unikumnak számít, hiszen arra egy törvénytelen büntetlenségi ígéret ügyészségi visszavonását követően került sor, amely egyértelműen Oláh János személyes felelősségének kisebbítésére, e felelősség másokra való átterhelésére irányult.
A bírósági gyakorlat szerint a bizonyítékok perrendszerű és logikailag helyes értékelése tekintetében azt az elvet követi, hogy az eltérő és többször megváltoztatott vádlotti vallomások nem alkalmasak arra, hogy a történeti tényállás alapjául szolgáljanak, még akkor sem alkalmasak, ha azokban részleges beismerés is szerepel.
Oláh János XVI. r. vádlott az eljárt bíróságokon gyanúsítotti vallomását nem adta elő, a nyomozás során tett vallomását nem erősítette meg. A bíróságon Oláh Jánostól nem lehetett kérdezni és szembesítést sem lehetett lefolytatni. Ez pedig nagymértékben korlátozta a védelem lehetőségeit.
Oláh János gyanúsítotti vallomásának védencemre vonatkozó terhelő részét sem a nyomozás sem az első fokú bírósági eljárások alatt egyetlen más bizonyíték nem támasztotta alá.
A nyomozás során volt ugyan szembesítés, de az nem felelhetett meg a törvény rendelkezéseinek, mert Oláh János felolvasta a vallomását. Viszont volt egy előnye az egyébként eredménytelen szembesítésnek, hogy védencem, aki addig nem tudta, hogy miért van letartóztatásban, legalább megtudta, hogy mivel gyanúsítja az ügyészség.
Az ügyészség a nyomozás során nem tárta fel Oláh János vallomása ellen ható bizonyítékokat, 2011 elején a védelem által indítványozott tanúkihallgatásokat a katonai ügyészség azzal utasította el, hogy a nyomozást már lezárta. Holott törvényi kötelezettsége volt a terheltet mentő körülményeket figyelembe vétele.
A védelemnek az első fokú bírósági eljárás folyamán sikerült a vádnak a kidolgozatlan, tényeket nélkülöző tényállításait kigyomlálnia és bizonyítania, hogy a történeti tényállás egyes elemei miért nem valósághűek.
Elegendő itt arra gondolni, hogy az ügyészségnek még a mai napig is fenntartott álláspontja szerint a III. r. vádlott a II. vádlott, mint a HM közigazgatási államtitkárának teljes államtitkári időszaka alatt a tanácsadója volt, miközben okiratokkal igazoltuk, hogy a III. r. vádlott 3 hónapos tanácsadói regnálását követően a katonai elhárítás jelezte, hogy meg kell válni a III. r. vádlott munkájától.
Több tanú vallomása igazolta a bírósági eljárás során, hogy Oláh János II. r. vádlott gyanúsítotti vallomása nem hiteles és nem valóságos. Itt Juhász Ferenc, Zámbori Mihály és Liczek Zsuzsanna vallomására utalok.
A védelem a bírósági eljárások alatt nehéz helyzetben volt, mert a vádirat a törvényes vád minimális tartalmi követelményét, a pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekményt a vádiratban nem rögzítette. A vádirat mindvégig hiányos és homályos volt, amit kellékhiányként kell értékelnünk. A „pontosan meg nem állapítható” szövegrész rendre visszatérő volt a vádiratban az elkövetés helyére, idejére, az összegszerűségre és minden más tényállási elemre.
A tisztességes eljárás szabályait az eljárt bíróságok mindvégig betartották. A Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa az alapeljárásban is többször felhívta az ügyészség figyelmét a bizonyítási kötelezettségére, de ahogy dr. Ifkovics Béla hb. ezredes úr fogalmazott, az „süket fülekre talált”. A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa is úgy zárta le a bizonyítási eljárást, hogy az ügyészségnek indítványa a bizonyításra nem volt.
Éppen ezért kijelenthetem, hogy az ügyészség teljesen indokolatlanul tartotta védencemet 9 évig vád alatt egy, a gyanú szintjét elérő vallomás részlet alapján.
Bíztam a megismételt első fokú eljárás végén abban, hogy az ügyészség eláll a vádtól, vagy legalább az I/9. vádponttól, a viszkis dobozos tényállásban rögzített vádtól. Az első fokú eljárás végén, az ügyészi perbeszédben ugyanis a katonai ügyészek helyesen állapították meg, hogy Oláh János vallomása védencemre hiteltelen az egyéb bizonyítékok tükrében, de nem álltak el a vádtól, ahogy azt a törvény előírja, hanem a végindítványukban azt egyszerűen nem minősítették.
Felteszem a kérdést.
Tisztességesnek lehet tekinteni azt az ügyészi magatartást, hogy védencemet soha nem gyanúsították meg a vádiratban megjelölt cselekvőségekkel?
Tisztességesnek lehet tekinteni, hogy az ügyészség végindítványából derül ki a vádirati cselekvőség minősítése?
Tisztességes az az ügyészi fellebbezés, amely a vádat nem bizonyította és a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt akarja a terhelt terhére a bírósággal értékeltetni?
Az alapeljárásban a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa azt állapította meg, hogy Oláh János vallomása teljes mértékben hiteltelen, arra tényállást nem lehet alapítani, bizonyítékként sem lehet figyelembe venni.
A másodfokú bíróság első fokú ítéletet hatályon kívül helyező végzésében előírta a Debreceni Törvényszék számára, hogy az igazságügyi elme-orvosszakértők véleményére figyelemmel, Oláh János vallomását nem lehet kritikátlanul elfogadni. Oláh János gyanúsítotti vallomása automatikusan a megállapítandó tényállás alapja nem lehet, hacsak egyéb bizonyítékok e vallomás valóságtartalmát nem támasztják alá.
A Debreceni Törvényszék a másodfokú bíróság iránymutatásának megfelelően járt el. Nem általában, hanem vádirati tényállásonként vizsgálta a történeti tényállást alátámasztó vagy azzal ellentétes bizonyítékokat. A bizonyítékokat egyenként és összességében értékelte és így állapította meg a tényállást. Minden tényállás tekintetében állást foglalt a bíróság Oláh János vallomásának hitelessége vagy hiteltelensége kérdésében. Amennyiben Oláh János vallomását más bizonyíték alátámasztotta, akkor azt értékelte, ha nem támasztotta alá semmilyen más bizonyíték, akkor Oláh János vallomását a tényállás megállapítása szempontjából figyelmen kívül hagyta.
Védencemet az első fokú bíróság teljes körűen, vagyis minden ügyészi végindítványban meghatározott vádpontot, illetve ügyészi minősítés hiányában az alapvádiratban rögzített vádirati történeti tényállást értékelve felmentette.
Az I/9. vádpont, a viszkis dobozos tényállás, amely az alapvádiratban rögzített vádirati történeti tényállás volt, az első fokú bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességében értékelve állapította meg, hogy kétséget kizáró módon védencem bűnösségét megállapítani nem lehet.
Védencem felmentése ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést.
Az ügyészi fellebbezések alaptalanok.
Az ügyészi fellebbezések nem csak alaptalanok, hanem alkalmatlanok is a kívánt joghatás, a részleges megalapozatlanság másodbírói kiküszöbölésére. Az ügyészség fellebbezésében olyan időszakokra vonatkozóan kéri az ítéleti tényállás kiegészítését, amelyek nem találhatóan a védencemmel közölt vádpontok között. Tehát a kért kiegészítések törvénytelenek. Az ügyészség szerint a bíróságnak Oláh János vallomását kellett volna elfogadnia a II. r. vádlott vallomása helyett. Ez már önmagában felülmérlegelésre való felhívás. Továbbá a II. r. vádlott nem tett eleget ellenbizonyítási kötelezettségének, vagyis a II. r. vádlott a tagadó vallomását nem támasztotta alá bizonyítékokkal.
A védelem álláspontja szerint a büntetőbíróság nem kötelezheti a vádlottat saját ártatlanságának bizonyítására, azonban azt lehetővé teszi, hogy a vádlott bizonyíték beszerzésére indítványt tegyen a bíróságnak. Nyilván ehhez egy, a II. r. vádlott cselekvőségét pontosan körülíró vádirati történeti tényállás alapján lehetséges. Ha a vád hiányos és homályos, konkrétumok nélküli, akkor a vádlotti és védői bizonyítás-indítványozás ellehetetlenül.
Nemleges bizonyításra a vádlottat nem lehet kötelezni, nemleges bizonyítás nem létezik, és nemleges bizonyítás objektív eredménytelensége nem járhat együtt a bűnösség megállapításával.
A Be. 7. § (4) bekezdése szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.
A következetes bírói gyakorlat szerint a büntetőeljárás során, bár csak szűk körben, egyes tények ítéleti tényállás részeként történő megállapítására sor kerülhet úgy is, hogy a bíróság a bizonyítási cselekmény eredményeként megállapított bizonyított tényből a bizonyítandó másik tényre logikai úton következtet. A releváns bizonyítandó tényt tehát nem bizonyítás útján állapítja meg (ténybeli vagy másként szólva tényről tényre való következtetés). Ez esetben azonban az adott tény logikai következtetéssel való megállapítása csak akkor tekinthető megalapozottnak, hogy ha a bizonyított tényből más nem következhet, mint a bizonyítás nélkül megállapított további tény, azaz a következtetési művelet eredménye minden más lehetőséget kizár. A Be. 7. § (4) bekezdésében meghatározott jogszabályi alapelv sérülne abban az esetben, ha a bizonyítandó releváns tényt a bíróság nem bizonyítás útján, hanem logikai következtetéssel akként állapítaná meg, hogy a következtetési művelet eredménye nem zár ki minden más lehetőséget.
A vád bizonyításához szükséges tények, bizonyítási eszközök beszerzése, indítványozása a vádlót, azaz az ügyészséget terhelik. A bíróság nem hivatalból, hanem indítványra szerzi be a bizonyítékokat a tényállás tisztázása érdekében.
A Be. 7. § (1) bekezdése szerint a vád bizonyítására a vádló köteles.
A Be. 164. § (1) bekezdése szerint a vád bizonyításához szükséges tények feltárása, az alátámasztásukra szolgáló bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátása, illetve beszerzésének indítványozása a vádlót terheli.
A Be. 164. § (2) bekezdése szerint a bíróság a tényállás tisztázása során bizonyítékot indítvány alapján szerez be.
A Be. 164. § (3) bekezdése szerint indítvány hiányában a bíróság bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles.
Az ügyészség fellebbezésében az első fokú bíróság bizonyíték-értékelő tevékenységét támadja, és azt akarja felülmérlegeltetni a másodfokú bírósággal. A bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma azonban az első fokú bíróság által lefolytatott bizonyítást védi.
Az első fokú bíróság ítélet megalapozottsága csak a Be. 593. § (4) bekezdése szerinti korlátokkal együtt kérhető számon.
Amennyiben a megalapozatlanság nyilvánvalóan arra vezethető vissza, hogy az ügyészség nem tett hiánytalanul eleget a bizonyítandó tények alátámasztására hivatott bizonyítási eszközök bíróság rendelkezésére bocsátására vagy azok bíróság általi beszerzésének indítványozására vonatkozó kötelezettségének, a megalapozatlanság következményei nem alkalmazhatók.
Indítvány:
Kérem a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsát, hogy a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa Kb.I.13/2014/239. számú elsőfokú ítéletének dr. Fapál László nyugállományú ezredes II. r. vádlottra vonatkozó felmentő rendelkezését szíveskedjék helybenhagyni”.
Az ügyészségi viszontválaszban a fellebbviteli főügyészségi ügyész szerint a védelem már a nemzetközi bíróság előtti eljárást készíti elő. Hogy honnan vette ezt a katonai ügyész? Nem tudom. Ezek szerint érzi, hogy gáz, amit műveltek velem az elmúlt évtizedben?
A védői perbeszédet az ügyész nem tekintette védekező nyilatkozatnak. Persze, most kioktathatnám, hogy a védő a büntetőeljárásban nem védekezik, hanem véd. De minek. Meg egyébként is, egy felmentő ítélet után, egy elrontott ügyészi fellebbezés mellett, mi ellen is kellene védekezni? Ügyész Úr, most komolyan!?!
Az ügyész visszautasította az ügyészség nevében, hogy ne lett volna az ügyészség eljárása tisztességes vagy ne lett volna törvényes. Azért én tudom sorolni! Azt javaslom ügyész úrnak, hogy kezdje az ügyészség „jogszerű eljárásának” tanulmányozását a blog első bejegyzésben. Aztán haladjon csak tovább egészen a mai bejegyzésig.
2019. november 27. napján a katonai tanács védői perbeszédek meghallgatásával folytatja munkáját.
