Ismerjék meg az igazságszolgáltatás működését, annak kulissza titkait! Az új bírói irányvonal szerint a tények nem számítanak, a bíró jogosult arra, hogy a tények hiányát saját elképzeléseivel pótolja, és jogi következtetés alapján eldöntse, hogy történt-e bűncselekmény vagy sem, bűnös valaki vagy sem.

Az újbíróság szerint lehetséges bárki vagyonának elvonása akkor is, ha nem áll perben és ez ellen még fellebbezni sem lehet az állampolgári jogokat védő újügyészség szerint.

Isten óvja Magyarországot! Isten óvja a magyar embereket a magyar emberektől!

Az igazság teljes megismerése érdekében úgy döntöttem, nem idézek, nem rövidítek, hanem fellebbezésem indokait egy az egybe közzé teszem, hiszen 2016. június 14. napján 09.00-tól hoz döntést  lakás-ügyben a Fővárosi Ítélőtábla Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és magam, mint hol felbújtó, hol bűnsegéd, vagyis az új gyakorlat szerint felbújtósegéd ügyében.

Ha az Ítélőtábla megismerhette, Önök is megismerhetik, hogy miként lehet vádat emelni, sőt felmentésüket követően elítélni azokat, akikre egy terhelő tanúvallomás vagy más bizonyíték nem volt az egész eljárásban!

Remélem megértik, ha a jogszabályi rendelkezéseket maradéktalanul betartják, akkor is jöhet egy újügyész vagy egy újbíró, aki magukra fogja, hogy "kijátszották". Aztán lehet a börtönben elmélkedni az újdemokráciáról!

Persze a remény hal meg utoljára! Más lehetőség híján hinnem kell a Fővárosi Ítélőtábla büntetőbíráinak szakmai tisztességében és a bírák személyes függetlenségében.

Terjedelmi korlátok miatt két egymást követő posztban olvasható a  teljes fellebbezés.

"Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság

Ügyszám: 4.Bhar.60/2016.

Tisztelt Fővárosi Ítélőtábla!

Alulírott, dr. Fapál László II. r. vádlott, a Juhász Ferenc és társa ellen – hűtlen kezelés bűntette miatt - folyamatban lévő büntető ügyben a Fővárosi Törvényszék, mint II. fokú bíróság 23.Bf.10.062/2015/5. számú ítélete ellen  bejelentett fellebbezésem

i n d o k o l á s á t

az alábbiakban terjesztem elő:

Kérem a Tisztelt Ítélőtáblát, hogy állapítsa meg, hogy a Fővárosi Törvényszék 23.Bf.10.062/2015/5. másodfokú ítélet megalapozatlan és törvénysértő, ezért a törvénysértéssel így előállott megalapozatlanságot a másodfokú ítélet felülbírálata során a törvénysértéssel mellőzött tényeknek a felülbírált ítéleti tényállás kiegészítése által szíveskedjék kiküszöbölni, és a PKKB 105.B.13.367/2013/14. számú első fokú ítéletben által megállapított megalapozott tényállás alapján mentsen fel bűncselekmény hiányában az ellenem emelt vád alól.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság által 23.Bf.10.062/2015/5. számú ítéletében megállapított tényállás megalapozatlan, anyagi jogi szempontból is törvénysértő, a bíróság indokolási kötelezettségének tévesen vagy egyáltalán nem tett eleget, a bíróság megsértette a felülmérlegelési tilalomra vonatkozó előírásokat.

A törvényes vád és a bíróság hatásköre

Dr. Fapál László II. r. vádlott 2006. március 31. napjáig hivatásos katonaként a Magyar Honvédség tényleges állományú tagja volt. 2006. április 01. napján szolgálati nyugállományba helyezték.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2012. július 13. napján nyújtotta be a vádiratot 1.Nyom. 168/2011. számon a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (a továbbiakban: PKKB) jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt Juhász Ferenc és dr. Fapál László ellen. A PKKB megkereste a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsát, hogy az ügyet egyesítse az előtte folyó Tábornok-perrel. A katonai tanács elnöke nem egyesítette az ügyet, mert ennek az ügynek a nyomozás során a Tábornok-per vádlottjainak egy részét az ügyészség tanúként (!) hallgatta ki, és egy személy két eljárásjogi pozícióba nem kerülhet.

Ezt követően a PKKB 12.B.35.359/2012/5. számú végzésével hatáskörének hiányát állapította meg és áttette az ügyet a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához. A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa Kb.I.123/2012/2. számú végzésében szintén hatáskörének hiányát állapította meg és eljáró bíróság kijelölése végett az ügyet a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsához terjesztette fel. A katonai tanács indokolása szerint „A vádirati tényállás a 2006. május 10-ét megelőző időszakot, mint előzményi adatokat taglalja, azonban ebben az időszakban bűncselekmény nem történt, semmilyen vagyoni hátrány nem következett, nem következhetett be, hiszen azt megelőzően az I. r. vádlott nem járult hozzá a vádbeli lakás elidegenítéséhez”.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa 6.Kbki.10.085/2012/3. számú végzésében eljáró bíróságként a Pesti Központi Kerületi Bíróságot jelölte ki. A végzés ellen fellebbezésnek nem volt helye. A katonai tanács – a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF. 1254/2012/1. számú indítványával egyetértve – a végzésében kifejtette, hogy „A vádirat szerint a vádlottak olyan időben valósították meg a terhükre rótt bűncselekményt, amikor Fapál László II. r. vádlott már nyugállományú katona volt. A vádirat szerint dr. Fapál László nyugállományú ezredes 2006. május 10-én kezdeményezte a részére kiutalt lakás elidegenítését, amelyre 2006. július 4. napján került sor. Az iratok tartalmából megállapítható, hogy dr. Fapál László II. r. vádlott 2006. március 30-án került nyugállományba, hivatásos szolgálati viszonya 2006. április 1. napján szűnt meg”.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. április 16. napján megkezdte az ügy tárgyalását és 5.B.11.879/2013/5-I. számú végzésével 30 napra felfüggesztette az eljárást és megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget a vádirat hiányosságainak pótlására, illetőleg bizonyítási eszközök felkutatására és biztosítására. A végzésben a bíróság kifejtette, hogy az ügyészség „nem egyértelműen jelöli meg sem a tettesi, sem a felbujtói magatartást és a történeti tényállásban összemosódnak a megszegett vagyonkezelői szabályok is. A bíróság álláspontja szerint a vádiratban azonban nem lehet vagylagosság és nem lehet a bíróságra bízni, hogy maga válassza ki azt a szabályt, amely majd végül illeszkedik a vád tárgyává tett bűncselekmény törvényi tényállásába. További probléma ezen felül az is, hogy a vád nem jelöli meg azt sem, hogy dr. Fapál László pontosan milyen magatartással bírta rá Juhász Ferencet arra, hogy a vád tárgyává tett hűtlen kezelést elkövesse.”  

A Központi Nyomozó Főügyészség 1.Nyom. 168/2011. számon 2013. május 15. napján kiegészítette. A vádkiegészítésben az ügyészség Juhász Ferenc tettesi magatartását abban jelölte meg, amikor az I. r. vádlott 2006. június 07. napján aláírta a Lakáselidegenítésre kijelölés XXI. üteméről szóló 71/2006 (HK.14.) HM Közleményt. „Dr. Fapál László II. r. vádlott azzal bírta rá I. r. vádlottat a vagyonkezelői szabályok megszegésére, hogy 2006. május 10. napján, annak ellenére, hogy lakását korábban elidegenítésre nem jelölték ki, maga kezdeményezte a miniszterhez címzett méltányossági elbírálást kérő beadványában az általa bérelt lakás elidegenítésre való kijelölését”.

A vádirat hiányosságainak pótlását követően a vádirat már megfelelt az 1. BK vélemény az 1998. évi XIX. törvény egyes rendelkezései értelmezéséről 2. b./ pontjában foglaltaknak, mely szerint „A vád törvényességének elengedhetetlen tartalmi eleme, hogy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekményt tartalmazzon. Ez egyben a vádirat Be. 217. §–a (3) bekezdésének b) pontja szerinti kellékének meglétét is feltételezi. A vád tárgyává tett cselekmény körülírása akkor pontos, ha a vádló indítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket: az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét és idejét stb.”.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 105.B.13367/2013/14. számú ítéletével a vádlottakat bűncselekmény hiányában felmentette az ellenük emelt vád alól.

A Fővárosi Főügyészség Büntetőbírósági Ügyek Osztálya Bfel.5295/2014/1-I. számú fellebbezése folytán a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 25.Bf.9811/2014/6. számú végzésében az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az iratokat új eljárás lefolytatása végett a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához áttette. A másodfokú tanács álláspontja szerint a „vád tárgyává tett cselekmény elbírálása katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozik”.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa 2015. május 29. napján 41.I.Kb.654/215/1. számú végzésével az eljáró bíróság kijelölése végett az ügy iratait a Kúriára terjesztette fel, figyelemmel arra, hogy a katonai tanács korábban már megállapította hatáskörének hiányát. A Kúria Bkk.I.865/2015/4. számú végzésével hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék végzését és a Fővárosi Törvényszéket új másodfokú eljárás lefolytatására utasította.

A Kúria végzésében kimondta, hogy „a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa tévesen értékelte már azt is a hűtlen kezelés részeként, hogy dr. Fapál László II r. vádlott jogosulatlanul jutott hozzá a szolgálati bérlakáshoz is. Ilyen következtetés levonására egyébként nincs lehetőség, miután az ügyészség a vádat egyértelműen és kifejezetten a jogosulatlan lakásvásárlási kérelemhez kötötte az azt megelőző vádlotti cselekményt – holott erre módja lett volna – nem minősítette. Azaz akkor, ha a lakásbérlet jogosulatlan igénybevétele a vádlott részéről – a Honvédelmi Minisztériumban betöltött vezető beosztása folytán – az ügyész szerint bűncselekménynek minősül, emiatt is vádat kellett volna emelnie”.

A Kúria ezzel a végzésével végérvényesen lezárta a civil és katonai bíróságok közötti hatásköri összeütközése miatti anomáliákat. A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye és magasabb bírósági fórum sincs, amely a vád tárgyává tett cselekmény és a bírósági hatáskör összhangját érdemben vizsgálhatná.

A Kúria döntése alapján a bíróság törvényesen nem vizsgálhatta és nem vizsgálhatja azokat a magatartásokat, amelyek dr. Fapál László hivatásos katonai jogviszonyának fennállása alatt, vagyis 2006. április 1. napja előtt történtek.

A másodfokú bíróság azonban ezt tette, amely eljárás törvénysértő. A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 23.Bf.10.062/2015/5. számú marasztaló ítéletében megsértette a Be. 2. § (4) bekezdésében foglaltakat, mert a bíróság a vádon túlterjeszkedett, amikor azt állapította meg, hogy a II. r vádlott felmentési kérelmével, valamint a lakásbérleti szerződés aláírásával nyújtott segítséget (14. oldal ötödik francia bekezdés) a bűncselekmény elkövetéséhez.

Ugyanis a felmentési kérelem benyújtása és a lakásbérleti szerződés aláírása 2006. április 01. napját megelőzően, dr. Fapál László hivatásos katonai jogviszonya fennállása alatt történt. A Be. 470. § (1) bekezdés b./ pontja szerint katonai büntetőeljárásnak van helye a Magyar Honvédség tényleges állományú tagja által elkövetett bármely bűncselekmény esetén. (2) A katonai büntetőeljárás hatálya kiterjed a terhelt által elkövetett valamennyi bűncselekményre, ha ezek közül valamelyik miatt katonai büntetőeljárásnak van helye, és az elkülönítés nem lehetséges. (3) Több terhelt esetében akkor van helye katonai büntetőeljárásnak, ha a terheltek valamelyikének bűncselekménye katonai büntetőeljárásra tartozik, és az eljárás elkülönítése - tekintettel a tényállás szoros összefüggésére - nem lehetséges.

A lakás elidegenítési kérelem benyújtása – mint vád tárgyává tett cselekmény - viszont nevezett hivatásos katonai jogviszonyának megszüntetését követően 2006. május 10. napján történt.

A II. fokú bíróság által megállapított, az I. fokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállás

A másodfokú bíróság bizonyítást nem folytatott le. A másodfokú bíróság úgy változtatta meg az első fokú bíróság tényállását, hogy az a tisztességes eljáráshoz való jogot és ezzel összefüggésben a védekezéshez való jogot is sérti, mert teljes bizonyossággal a másodfokú bíróság által alkotott tényállás – mivel saját tényállását nem foglalta egységes szerkezetbe – nem állapítható meg. Továbbá a bíróság indokolása homályos, sok esetben úgy kell kitalálni, hogy a bíróság mire gondol, valamint bizonyítás lefolytatása nélkül meg nem engedhető módon nyomozati vallomásokból idéz, amivel felülmérlegeli az első fokú bíróság által megállapított tényeket.

Be. 352. § (1) Megalapozatlanság [351. § (2) bek.] esetében a másodfokú bíróság

a) a tényállást kiegészíti, illetőleg helyesbíti, ha a hiánytalan, illetőleg a helyes tényállás az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás útján megállapítható;

b) az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás alapján az első fokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapíthat meg, ha a vádlott felmentésének (részbeni felmentésének) vagy az eljárás megszüntetésének (részbeni megszüntetésének) van helye.

(2) A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét a helyesbített, kiegészített, illetve eltérő tényállás alapján bírálja felül.

(3) A másodfokú bíróság csak azokkal a tényekkel kapcsolatban értékelheti az első fokú bíróságtól eltérően a bizonyítékokat, amelyekre bizonyítást vett fel, kivéve, ha az iratok tartalma vagy ténybeli következtetés alapján a vádlottat az (1) bekezdés b) pontja alapján felmenti vagy az eljárást megszünteti.

A Be. kommentár szerint a másodfokú bíróságra vonatkozó általános eljárási szabály az eltérő tényállás megállapításának kizártsága. A törvény ezen tilalma alól kizárólag a vádlott javára vonatkozóan állapít meg kivételt. Amennyiben a másodfokú bíróság a tényállást kiegészíti vagy helyesbíti, az nem eredményezhet eltérő, hanem kizárólag abba beilleszthető, azzal összhangban álló tényállási elemek megállapítását. Nincs tehát törvényes lehetőség arra, hogy a másodfokú bíróság a vádlott terhére állapítson meg eltérő tényállást.

A tényálláshoz kötöttségből ered a felülmérlegelés tilalma is. A Be. 352. § (3) bekezdése jelöli meg azokat az eseteket, amikor a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságétól eltérően értékelheti a bizonyítékokat. Erre két esetben van lehetőség: (i) amennyiben a másodfokú bíróság bizonyítást vesz fel, valamint (ii) ha eltérő tényállás alapján a vádlottat felmenti vagy az eljárást megszünteti.

„Elöljáróban rámutat a másodfokú bíróság, hogy egyetért a védői állásponttal abban a tekintetben, hogy az első fokú ítéleti tényállásnak a főügyészi indítványban foglaltak szerinti kiegészítésére, módosítására nincs eljárásjogi lehetőség. Az ugyanis lényegében nem mást, mint az iratokból levont eltérő ténybeli következtetések alapján, érdemben ellentétes tényállás megállapítását eredményezné, amely a Be. 352.§ (3) bekezdésébe ütközne” (Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 25.Bf.9811/2014/6. számú végzése, 5. oldal negyedik bekezdés).

Erre a következtetésre a Fővárosi Törvényszék 25. Bf. tanácsa a Fővárosi Főügyészség Büntetőbírósági Ügyek Osztálya Bfel.5295/2014/1-I. számú fellebbezése ismeretében jutott.

A megismételt másodfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék 23. Bf. tanácsa pedig e főügyészségi fellebbezés alapján – némely esetben szó szerint az indokolást átvéve – változtatta meg a törvénysértő módon első fokú ítélet tényállását és állapította meg a bűncselekmény hiányában felmentett vádlottak bűnösségét.

A másodfokú bíróság eltérő tényállása megalkotásának egyértelmű bizonyítéka, hogy a bíróság a tényállásból önkényesen, indokolás nélkül kirekesztette az első fokú ítélet 13. oldal harmadik bekezdés első mondatát: „A bíróság  a lakáselidegenítés kapcsán azt állapította meg, hogy Juhász Ferenc I.r. vádlott a dr. Fapál László által bérelt Budapest, XIV. kerület, Répásy Mihály u. 16/b. sz. alatti lakás elidegenítésre történt kijelölésekor a jogszabályban foglalt kötelezettségeket nem szegte meg, az eljárás során a reá vonatkozó 6/1994. (IV.30.) HM rendelet szabályait betartva járt el és olyan szándék sem vezette, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak vagyoni hátrányt okozzon.”, illetve

mellőzte az első fokú bíróság tényállása 13. oldal negyedik bekezdésében foglaltakat: „A bíróság azt állapította meg, hogy Juhász Ferenc a  lakás elidegenítésekor mérlegelési jogkörében eljárva az SZMSZ-ben és a 6/1994. (IV.30.) HM rendeletben előírt eljárást betartva, az előterjesztők javaslatait figyelembe véve hozott döntést, amely nem tekinthető jogszerűtlennek, így a magatartásával bűncselekményt nem valósított meg. Azt állapította meg továbbá, hogy dr. Fapál László II.r. vádlott semmilyen bűncselekmény  elkövetésére nem bírta rá Juhász Ferenc I.r. vádlottat, és ő maga sem követte el a vádban terhére rótt bűncselekményt.”

Az EBH2015. B.14. I. Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállástól – a törvényi előfeltételek hiányában – történő olyan eltérés, amely a másodfokú bíróság hibás elvi kiindulásából felülbírált tényállás egy részének önkényes kirekesztése által valósul meg, éppen a másodfokú ítélet megalapozatlanságát eredményezi. A törvénysértéssel így előállott megalapozatlanságot a harmadfokú eljárásban a másodfokú ítélet felülbírálata során a törvénysértéssel mellőzött tényeknek a felülbírált ítéleti tényállás kiegészítése által kiküszöbölhető.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a másodfokú bíróság az első fokú bíróság által lefolytatott bizonyítás alapján miért mellőzte, hogy a vádlottak senkit nem befolyásoltak, fenyegettek vagy utasítottak volna a döntések előkészítése során (12. oldal első francia bekezdés), ugyanis ennek indoka nem található meg az ítéletben. Ugyanez elmondható arról az önkényes mellőzésről is, hogy a vádlottak nem befolyásolták és nem utasították a az elidegenítésben közreműködő szakapparátus tagjait (12. oldal második francia bekezdés). A 12. oldal harmadik és negyedik francia bekezdéséből a másodfokú bíróság szintén kirekesztette, illetve mellőzte azt is, hogy az I. r. vádlott mérlegelési jogkörében eljárva a jogszabályok alapján hozott döntést és az előterjesztők javaslatait figyelembe vette. Ezek a kérdések nem a tanúk jogszakmai kompetenciájába tartoztak (amit egyébként a másodfokú bíróság megkérdőjelezett), hanem ténykérdések voltak. Ezzel ellentétes bizonyíték nem merült fel és a másodfokú bíróság bizonyítás hiányában kötött volt e tényállási elemek vonatkozásában, amelyek még egyszer hangsúlyozzuk, az első fokú bíróság által a vád tanúinak meghallgatásából és az iratokból származó értékelt tények voltak. A másodfokú bíróság e mellőzött/kirekesztett tények helyébe nem állított, illetve bizonyítás nélkül nem is állíthatott ezzel ellentétes bizonyítékot, így azok mellőzése/kirekesztése önkényes volt.

E tények mellőzése és kirekesztése túlmutat a másodfokú bíróságot megillető tényállás helyesbítési, kiegészítési jogon, mert e tények mellőzésével és kirekesztésével egy új tényállást, az első fokú bíróság által megállapítottal ellentétes tartalmú (eltérő) tényállást hozott létre, és e tények hiányában állapította meg a „jogkövetkeztetésként”, hogy bűncselekmény történt.

Kérelem a szolgálati jogban

Számos ügyben a szolgálati jog alanyai kezdeményezhetik a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró eljárását, vagyis az ügyek nagy csoportjában kizárólag a hivatásos vagy szerződéses állományú katona döntésétől függ, hogy a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró folytat-e eljárást az adott ügyben vagy sem. A katona nyilatkozata, mely szerint kéri egy eljárás megindítását, önmagában létrehozza a katona és a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró közötti eljárási jogviszonyt. Ezeket a kérelemre induló eljárásnak nevezzük, de lehetnek egyéb olyan ügyféli nyilatkozatok is, amelyek önálló rendeltetéssel bírnak (pl. fellebbezés benyújtása a munkáltató egyedi döntése ellen, ha erre a jogszabály lehetőséget ad). Mi sem mutatja az intézmény jogi tartalmát, mint a kérelmet visszavonó nyilatkozat. A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró döntéséig a munkáltató eljárását kezdeményező nyilatkozat visszavonható. Ebben az esetben a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró nem dönthet a kérelem tárgyában.

A kérelemnek anyagi jogi következményei nincsenek, ezért önmagában alkalmatlan akár felbujtói, akár bűnsegédi magatartás megállapítására. Az anyagi jogi következményekhez az is szükséges, hogy a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró – amennyiben a kérelem teljesítése hatáskörébe tartozik – érdemben döntsön. A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a kérelemnek helyet adhat, elutasíthatja vagy annak teljesítéséhez – ha a jogszabály erre feljogosítja - feltételeket is szabhat.

A 2001. évi XCV. törvény - a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról (a továbbiakban: Hjt.) – 1. § (2) bekezdése szerint a törvény rendelkezéseit - a rájuk vonatkozó mértékben - az állományból nyugállományba helyezett személyekre is alkalmazni kell.

Ennek az a törvényi indoka, hogy a szolgálati nyugállományba helyezéssel nem szűnt meg a hivatásos katona kapcsolata a Magyar Állammal. A nyugállományú katona (illetve hozzátartozói) egészségügyi, lakás, üdülési és egyéb jogosultságai a szolgálati törvény és végrehajtási szabályai szerint fennmaradnak (XVII. fejezet). Vagyis a HM rendelkezésű szolgálati lakás bérlőjének a szolgálati nyugállományba vonulás nem jelenti, hogy a bérleti szerződés megszűnne, vagy bármely rendelkezése módosulna.  

A Hjt. kifejezett tiltó rendelkezése hiányában megállapítható, hogy a nyugállományba helyezett személy jogosult a munkáltatói jogkört gyakorló személy számára kérelmet benyújtani. A Hjt. 216. § (1) bekezdése szerint az állomány tagja a szolgálati viszonyával összefüggő ügyben szóban vagy írásban kérelmet terjeszthet elő. (2) A kérelmet szolgálati úton ahhoz a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáróhoz kell előterjeszteni, akinek a kérelem elbírálása a hatáskörébe tartozik. (3) Az elöljáró a kérelem tárgyában 30 napon belül intézkedni köteles.

A II. r. vádlott által benyújtott kérelmek elbírálása (felmentési kérelem, elidegenítési kérelem) a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozott. A szolgálati úton való felterjesztés is szabályos volt, figyelemmel arra, hogy munkaköre szerint egyetlen elöljárója volt, a honvédelmi miniszter, mint munkáltató. A miniszter a kérelmek tárgyában – a szakapparátus előkészítése alapján, mérlegelési jogkörében eljárva – döntést hozott.

Bűnsegédi magatartás a tényállásban és az indokolásban

A másodfokú bíróság a tényállásban, eltérő jogkövetkeztetésként rögzítette, hogy „Az I. r. vádlott cselekményéhez dr. Fapál László a lakás igénylését kizáró okok alóli határozatlan időre szóló felmentési kérelem benyújtásával, a határozatlan tartamú lakásbérleti szerződés aláírásával, a lakás elidegenítése iránti kérelem benyújtásával nyújtott segítséget.” (14. oldal ötödik francia bekezdés).

A II. r. vádlott hivatásos katonaként HM rendelkezésű lakás iránti igényt kizáró okok alóli mentesítési kérelmet nyújtott be a miniszternek (mert korábban lakásveszteséget okozott), amely nem tartalmazta, hogy a lakást határozatlan időtartamra kérte (egyértelmű iratellenesség az ítéletben) – bűnsegédlet. A miniszter mérlegelési jogkörében döntött, az apparátus javaslatára mentesítette a II. r. vádlottat, majd határozatlan időtartamra engedélyezte a HM rendelkezésű lakás bérbeadását. A vád nem tartalmazta a II. r. vádlott cselekvőségét, a bíróság a vádon túlterjeszkedett! E cselekvőség megítélésére egyébként kizárólag katonai büntetőeljárásban, katonai bíróság jogosult, a Fővárosi Törvényszék pedig civil bíróság. A cselekmény, feltéve, hogy bűncselekménynek tekinthetünk egy, a HM rendelkezésű lakás iránti igényt kizáró okok alóli mentesítési kérelmet, elévült.

A II. r. vádlott hivatásos katonaként bérleti szerződés írt alá a HM Központi Lakásbizottság elnöke által kiutalt HM rendelkezésű szolgálati lakás tekintetében. Az állam nevében nem a honvédelmi miniszter, hanem a HM IKH lakásgazdálkodási osztály vezetője írta alá a bérleti szerződést – bűnsegédlet. A vád nem tartalmazza a II. r. vádlott cselekvőségét, a bíróság a vádon túlterjeszkedett! E cselekvőség megítélésére egyébként kizárólag katonai büntetőeljárásban, katonai bíróság jogosult, a Fővárosi Törvényszék pedig civil bíróság. A cselekmény, ha bűncselekmény is lett volna egy bérleti szerződés megkötése, elévült.

A II. r. vádlott nyugállományú katonaként kérelmet nyújtott be a lakás megvásárlására – bűnsegédlet. Nem volt joga kérelmet benyújtani a miniszternek? 184 ember kérhette a lakáselidegenítés XXI. ütemében a méltányossági jogkörben való miniszteri eljárást, a II. r. vádlott pedig nem? A miniszter 184 méltányossági kérelem esetén helyesen mérlegelt, a II. r. vádlott esetében pedig nem? A vád a II. r vádlott e cselekvőséget egyébként tartalmazza, civil bíróság hatáskörébe tartozó kérdés, mert a II. r. vádlott ekkor már nem áll szolgálati jogviszonyban.

Az ügyészség a II. r. vádlottat felbujtással vádolta meg. A másodfokú bíróság az általa alkotott új tényállási elem tekintetében nem adta annak konkrét indokait, miként jutott – bizonyítás és bizonyíték nélkül - arra a következtetésre, hogy a II. r. vádlott bűnsegédje a vád szerinti cselekménynek.

A másodfokú bíróság indokolása szerint:

Anyagi jogszabálysértés  (keretdiszpozíciót kitöltő szabályok)

A másodfokú bíróság szerint az I. r. vádlott valamennyi reá vonatkozó jogszabályi előírást betartott, vitathatatlanul mérlegelési jogkörében járt el, de mérlegelése során nem vette figyelembe az államháztartási törvény egy reá is vonatkozó alapelvét, a rendeltetésszerűséget.

A 1992. évi XXXVIII. törvény - az államháztartásról – 97. § (1) bekezdése szerint a költségvetési szerv vezetője felelős a feladatai ellátásához a költségvetési szerv vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért.

Az államháztartási törvény ítéleti tényállásba való beemelése szükségessé teszi a vagyonkezelési kötelezettség, mint keretdiszpozíció vizsgálatát.

Álláspontom szerint a lakások kiutalására és elidegenítésére elsődlegesen a polgári jogi normák írták elő a miniszter vagyonkezelői kötelezettségeit: a Lakástörvény (1993), a végrehajtására kiadott HM rendelet (1994), valamint a nem szabályozott kérdésekben pedig a Polgári Törvénykönyv rendelkezései.

Az 1993. évi LXXVIII. törvény - a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról - 1. § (1) bekezdése szerint a törvény hatálya kiterjed minden lakásra - ideértve a nyugdíjasházban, garzonházban, a szobabérlők házában (a továbbiakban együtt: otthonház) lévő lakást, illetőleg lakrészt és a szükséglakást is -, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre. (2) Ha a felek másként nem állapodtak meg, e törvény rendelkezéseit a külállam tulajdonában lévő lakásra és nem lakás céljára szolgáló helyiségre is alkalmazni kell. (3) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései az irányadóak.

A Lakástörvény III. része határozza meg az önkormányzati, valamint az állami lakások és helyiségek elidegenítésének szabályait.

A Lakástörvény 87. § (1) bekezdése felhatalmazó rendelkezéseket tartalmaz. „Felhatalmazást kapott a miniszter, hogy a minisztérium, illetőleg a felügyelete vagy irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek vagyonkezelésében lévő - e szervekkel szolgálati, köztisztviselői, közalkalmazotti és egyéb munkaviszonyban, valamint más címen foglalkoztatási jogviszonyban álló személyek elhelyezéséhez szükséges - lakásokra, illetőleg helyiségekre (ideértve az e szerveket megillető bérlőkijelölési vagy bérlőkiválasztási jog gyakorlását is), - e törvény keretei között - rendeletben határozza meg az állami lakás (helyiség) elidegenítésének szabályait (l. pont) és a lakás (a bérlőkijelölési joggal érintett helyiség) elidegenítéséhez való hozzájárulás feltételeit (m. pont).” E szabályok a 6/1994. HM rendeletben találhatók meg.

Tehát a HM rendelkezésű szolgálati lakások bérbe adására és értékesítésére nem az államháztartási törvény vonatkozik. Egyébként maga az 1992. évi XXXVIII. törvény – az államháztartásról - (továbbiakban: Áht.), hogy a Lakástörvény hatálya alá tartozó ingatlanok értékesítése nem a kincstári rend szerint, hanem a Lakástörvény végrehajtására kiadott jogszabályok szerint történik.

Áht. 109/J. § (1) A KVI a kincstári vagyont – törvény, illetve a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kiadott jogszabály eltérő rendelkezései hiányában – saját maga vagy az általa megbízott szervezet útján értékesítheti.

Áht. 109/K. § (1) Kincstári vagyon értékesítésére kizárólag akkor van lehetőség, ha annak a kincstári vagyonkörből történő kikerülését a KVI javaslata alapján a kincstári vagyonért felelős miniszter jóváhagyja. A 109/I. § (1) bekezdésében meghatározott vagyonkörre nézve törvény, egyéb esetben törvény vagy kormányrendelet, illetve a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kiadott jogszabály ettől eltérően rendelkezhet.

A 6/1994. HM rendelet szerint a HM rendelkezésű szolgálati lakások és egyén ingatlanok elidegenítésre történő kijelöléséről a honvédelmi miniszternek évente legalább egy alkalommal gondoskodnia kellett (6/1994. HM rendelet 102. § (1) – (4) bekezdések), de lehetséges volt a rendkívüli értékesítés is (6/1994. HM rendelet 102. § (5) bekezdés). Vagyis az a rendeltetésszerű, ha a miniszter jogszabályi kötelezettségének eleget téve legalább évente egyszer a kijelölt állami lakástulajdont értékesíti.

Az éves költségvetési törvények pedig az ingatlanok értékesítéséből bevételi kötelezettséget írtak elő a költségvetési szerv vezetője számára. Ebből pedig az következik, hogy akkor is rendeltetésszerűen lett felhasználva az állami vagyon, amikor a költségvetési szerv vezetője értékesítette a vagyonkezelésében lévő ingatlanokat, nem csak akkor, amikor vagyonőrzési kötelezettségének tett eleget.

A 2005. évi CLIII. törvény - a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről - 10. § (1) bekezdése előírta, hogy a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet összes nem vállalkozási tevékenységből eredő bevétele a központi költségvetés központosított bevételét képezi, kivéve; f) rendelkezése alatt álló lakóingatlanban lévő lakások és helyiségek bérbeadásából származó bevétel és szolgáltatási díjak, valamint az ide nem tartozó ingatlan bérbe vagy haszonbérbe adásából származó bevétel, g) vagyonkezelésében lévő és a honvédelmi miniszter által honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított ingatlanok értékesítéséből származó bevétel. (2) Az (1) bekezdés f) pontjában meghatározott bérleti és szolgáltatási díjak, valamint a g) pontja szerint befolyó bevételnek a köztartozások és az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó összege a védelmi felülvizsgálatból eredő laktanya-korszerűsítési, lakásépítési, lakásvásárlási kiadásokra, a Magyar Honvédség Központi Honvédkórház beruházás folytatására, valamint a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő kulturális, oktatási, jóléti, szociális vagy rekreációs célt szolgáló létesítmények korszerűsítésének kiadásaira fordítható.

Egyértelműen kijelenthető, hogy az I. r. vádlott rendeltetésszerűen használta fel az állami vagyont, amikor annak egy részét a szakmai apparátus javaslata alapján értékesítette a jogszabályban előírt vételárért.

Áht. 97. § (3) bekezdése szerint a központi költségvetési szerv - ide nem értve a fejezet felügyeletét ellátó szervet - vezetőjével szembeni, az (1) bekezdésben megjelölt feladatok ellátásához szükséges szakmai és pénzügyi-gazdasági képzettségi, vezetői, irányítói elvárásokat külön törvény határozta meg.

Figyelemmel arra, hogy az I. r. vádlott központi költségvetési szervet is vezetett (Honvédelmi Minisztérium) és a költségvetési törvényben meghatározott XIII. fejezet, Honvédelmi Minisztérium felügyeletét is ellátta, ezért részére megfelelő iskolai végzettségi követelmény nem volt előírható. Azonban a Honvédelmi Minisztériumban megfelelő szakmai apparátus állt rendelkezésre, akik a döntéseket előkészítették és ezért a jogi felelősséget is viselték. E rendelkezések a HM SZMSZ-ében találhatók.

Az Áht. 97. § (4) bekezdése erről a szakmai apparátusról az alábbiak szerint rendelkezik: „A központi költségvetési szerv kötelezettségeinek végrehajtását, a fejezeti kezelésű előirányzat felhasználására irányuló döntés előkészítését - amennyiben külön jogszabály erről a jogokat és kötelezettségeket is meghatározva rendelkezik - felelős testület segítheti. A testületi tag e minőségében nem utasítható, feladatát az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható felelősséggel, fokozott gondossággal köteles ellátni.”

A fentiekből megállapítható, hogy a Lakástörvény és végrehajtási rendeletei, valamint az éves költségvetési törvények szerint a HM vagyonkezelésében lévő lakások és egyéb ingatlanok értékesítése az állami vagyon államháztartási törvénynek is megfelelő, rendeltetésszerű vagyonfelhasználás volt.

Ha vagyoni hátrány is keletkezett a szolgálati lakások eladásával kapcsolatosan (márpedig keletkezett, mert a lakásokat a bérlők a piaci árhoz képest kedvezményesen vették meg), akkor azt az állam magának okozta, mint tulajdonos, és ez nem azonos a büntetőjogi értelemben vett vagyoni hátránnyal. Ugyanis a vagyoni hátrány a HM-nél – miként a tanácsi, önkormányzati lakások elidegenítésénél is - a jogszabályok alapján alkalmazott lakásellátási rendszer egyik lényegi eleme.

Mérlegelési jogkörben hozott méltányossági döntések

A jogalkotó abból a megfontolásból, hogy a jogi normákban foglalt rendelkezések alkalmazása egyes esetekben nem szolgálná a jogi norma rendeltetését, tehát az egyedi (individualizált) döntés ellentétbe kerülhetne a jogi norma tartalmával, sértené a társadalmi igazságosságot, vagy a méltányolható egyéni érdeket, a törvényalkotó a jogalkalmazót felruházza azzal a joggal, hogy egy adott ügyben mérlegelési jogkörben eljárva a jogszabályban meghatározott általános feltételektől eltekintsen, és méltányosságot gyakorolva a hivatásos állomány tagjának jogot engedélyezzen (vagy eltekintsen a kötelezettség megállapításától), holott a jogszabályban meghatározott általános feltételek szerint a jog nem adható meg és a kötelezettségtől nem lehet eltekinteni.

Ilyen gyakori aktus a méltányossági körben a lakásveszteség okozása miatt a mentesítési kérelem miniszteri elbírálása vagy a jogszabályban előírt határidő előtt a szolgálati lakás elidegenítésre való elbírálása a hivatásos állomány tagjának (volt tagjának) kérelme alapján.

Az első és a másodfokú bíróság is felismerte és ítéletében rögzítette, hogy a II. r. vádlott, aki ún. kettős jogállásban állt (jogviszonya szolgálati jogviszony, munkáját azonban a kormány tagjai és az államtitkárokról szóló törvény alapján végezte). Dr. Fapál László, II. r. vádlott szolgálati viszonya alapján jogosult volt a katonákra vonatkozó szabályok szerinti szolgálati lakásra.

A másodfokú bíróság nem abban marasztalta el az I. r vádlottat, hogy megsértette a lakásjogszabályokban előírtakat, különösen a Hjt. és a 6/1994. HM rendelet normatív szabályait. A másodfokú bíróság abban látta Juhász Ferenc honvédelmi miniszter marasztalhatóságát, hogy az Áht. 97. § (1) bekezdésében meghatározott vagyonkezelői kötelezettségét megsértette. Ez a jogsérelem a másodfokú bíróság szerint úgy valósult meg, hogy a 6/1994. HM rendelet által biztosított miniszteri mérlegelési jogkört a jogszabály céljaival ellentétesen az I. r. vádlott „kijátszotta”, mert a célja az volt, hogy a II. r. vádlott szolgálati lakást kapjon.

A másodfokú bíróság tehát azt állapította meg jogi következtetés útján, hogy az I. r. vádlott mérlegelési (értékelési) tevékenységével követett el bűncselekményt, ami a bírósági gyakorlattal ellentétes, mert mérlegelési jogkörben csak meghatározott feltételek teljesülése esetén lehet elkövetni a hűtlen kezelés bűncselekményét.

A bírói gyakorlat (BH 1999.7.287.I.) szerint „a kötelezettségszegés akkor mondható szándékosnak, ha az elkövető tudja, hogy őt milyen meghatározott – mérlegelést nem tűrő – kötelesség terheli és felismeri, hogy magatartása folytán vagyoni hátrány keletkezhet, mely következményt kívánja, vagy abba legalább belenyugszik.”

Leszögezhető, hogy ebben az ügyben valamennyi döntés (felmentési kérelem elbírálása és a szolgálati lakás értékesítésére benyújtott méltányosságot kérő kérelem elbírálása) a 6/1994. HM rendelet által biztosított miniszteri mérlegelési jogkör alapján történt, így kizárt „a mérlegelést nem tűrő kötelezettség” megsértése.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a bíróság nem vizsgálhatná a mérlegelési jogkör alkalmazását. Álláspontom szerint a jogszabály által biztosított mérlegelési jogkör gyakorlása jogellenesnek, ha a mérlegelő értékelése a korábban folytatott joggyakorlattól jelentősen eltér, a döntéseket előkészítő személyeket jogellenesen befolyásolták, vagy a döntés kialakítására irányadó szabályokat nem tartották be. Jelen ügyben azonban ennek épp az ellenkezője történt! A miniszter mérlegelési jogköre megfelelt 20 év korábbi joggyakorlatának (minden kettős jogállású katona jogviszonya alapján kapott szolgálati lakást), sőt, utóda is ezt a gyakorlatot követte! A HM szakmai apparátusát senki nem befolyásolta jogellenesen (ténykérdés), végül a HM szakmai apparátusa a reá vonatkozó jogszabályokat és belső szabályzókat mindvégig betartotta (ténykérdés).

A másodfokú bíróság pusztán gazdasági megfontolások alapján több rendeltetésszerű elvi lakáshoz jutási lehetőséget rögzített indokolásában (21. oldal). Részben kifejtett álláspontja szerint hiába biztosította a jogszabály, hogy a II. r. vádlott határozatlan időtartamra kapjon lakást, hiába dönthetett ebben a kérdésben mérlegelve az I. r. vádlott, a miniszter akkor járt volna el rendeltetésszerűen, ha nem ezt, a több együtt alkalmazandó szabály közül a munkavállalóra nézve a legkedvezőbb szabályt alkalmazza (miközben ez pedig a munkajog, így szolgálati jognak is az egyik fontos alapelve), hanem a másik három, elvi lehetőségként felvázolt lakásjuttatást alkalmazza.

A másodfokú bíróság (26. oldal harmadik bekezdés) úgy próbálja meg elvitatni a mérlegelési jogkört a minisztertől, hogy mérlegelést nem tűrő kötelezettségként állítja be az Áht. alapelvi rendelkezését. Azt állítja ítéletében, hogy a honvédelmi minisztert ténylegesen nem illette meg a mérlegelési jogkör, mert „a vagyon rendeltetésszerű használatáért való felelőssége olyan mérlegelést nem tűrő kötelezettség”, amit egyedi mérlegelése során is figyelembe kellett volna vennie (vagyis nem mérlegelhet).

A másodfokú bíróság ezzel az valójában elvonta a jogszabályalkotó által a végrehajtó hatalom számára biztosított mérlegelési jogkört. Vagyis a miniszter olyan mérlegelési jogkörrel rendelkezett, amivel voltaképpen a bíróság szerint jogszerűen nem élhetett...."

Folyt. köv.