A 2019. január 7. napján a Tábornok-perben megtartott tárgyaláson elhangzott az utolsó két és fél perbeszéd, és ezzel a védők befejezték munkájukat.

Ezekből a védőbeszédekből is megtudhattuk, hogy a tisztességes eljárás uniós és hazai alkotmányos alapelvei csorbát szenvedtek. A katonai ügyészek nyomozása 2010-ben aktuálpolitikai célokat szolgált, törvénytelenségekkel volt tarkított, a vádlottakkal és a tanúkkal szembeni kényszerintézkedéseket vallomások kiszorítására alkalmazták. A nyomozás szakszerűtlen volt, éppen ezért a perben nem derült ki az igazság, csak az, hogy „valaki, valamit hallott”. A büntetőeljárás ésszerű határidőre nem fejeződött be, amiről sem a vádlottak, sem a védők nem tehetnek.

„A mérgezett fa gyümölcse is mérgező” – hívta fel a figyelmet Molnár Lajos védőügyvéd.

Vagyis minden törvénytelenül beszerzett bizonyíték másodlagos felhasználása (más vádlottak, tanúk elé tárását követően tett nyilatkozatok, a szembesítések eredményei stb.) is osztják a törvénytelenség sorsát. Tehát nem lehetséges, hogy a törvénytelenül beszerzett bizonyítékot a bíróság a bizonyítási eljárásból kizárja, majd az annak alapján keletkezett gyanúsított – és tanúvallomásokat pedig értékeli, ami értelemszerűen visszamutat a kizárt bizonyítékra és éppen azt terheli meg, akit az ügyészség megtévesztő magatartása miatt, a törvénytelen büntetlenségi ígéret hatására vallomást tett. Magára és másokra.

Nekem ugyan nincsenek ilyen problémáim, hiszen a viszkis dobozos ügyből mára viszkis doboz nélküli ügy lett, mert az ügyészség ezt a vádpontot nem minősítette és nem is kérte megbüntetésemet a magyar bíróságtól. Sőt, az ügyészség a vádbeszédben azt is elmondta, hogy Oláh János extábornok vallomásával szemben a tanúk és én is (sic!) szavahihetőbbnek bizonyultunk.

Egyebekben pedig szavahihetőnek tekinthető az ügyészek szerint Oláh János, hiszen egy gyors ügyészi végindítvánnyal Oláh János pszichikai bűnsegédje lettem, de a pszichikai segítségnyújtás alapelemeiről (mikor, hol, hogyan, mivel stb. alapkérdésről) nincs semmi a vádiratban. Sőt, azt sem olvastam, hogy arra biztattam volna az exkatonát, hogy: „Lopjál, János!” A pszichikai bűnsegédletemet egy másik bűnsegéden keresztül fejtettem ki az ügyészség szerint, ámbár ez a személy tagadta ezt. Közvetlenül terhelő vallomás, illetve más bizonyíték persze pszichikai bűnsegédletemre sincs.

Itt és most is kijelentem, hogy sem bűnsegédje, sem felbujtója, sem közvetett, sem közvetlen tettese, sem társ tettese, sem semmi egyebe nem voltam Oláh Jánosnak!  

Folytatva a tárgyaláson elhangzottakat.

A bíróság megkérdezte a jelen lévő két nyomozó és vádat is képviselő katonai ügyészt, hogy kívánnak-e viszontválasszal élni? Waltner Rolland honvéd alezredes, a legnagyobb hatalmú főügyészség (KNYF) főügyész-helyettese a következőket válaszolta:

               „Egy-két mondatot mondanánk. A következő tárgyaláson.”

A bíróság új határnapokat hirdetett ki. Január 15-én - az ügyészi egy-két mondat után - az utolsó szó hangzik el a megjelenő vádlottak részéről. Aki bújt, aki nem! A bíróság nem várja meg a későn ébredező vádlottakat és nem fog napolni felkészületlenség miatt.

Tartalék napok: január 21. és 22. napjai. Mindenkinek szíve joga, mennyit beszél. Én bizonyosan nem fogom a blogomat felolvasni a bíróságnak, csupán egy mondatot kívánok mondani, amelyben kérem a régen várt felmentésemet.

A bíróság az ítéletét 2019. január 31. napján hirdeti ki Debrecenben, amelyre mindenkit szeretettel meghívok. A pontos időpontot és helyet ezen a blogon nyilvánosságra hozom.