Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

289. Debrecen, az nem Kaposvár!

2018.10.03. 20:08 Viszkisdoboz

A Tábornok-per megismételt eljárásában a mai napon négy újabb védői perbeszédet hallgatott meg a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa.

El kell, hogy mondjam, a védőbeszédek sem érintenek engem személyesen. Egyes „vádlott társaimat” csak Kaposvárott ismertem meg, másokkal HM államtitkári időszakom alatt szükségszerű munkakapcsolatom volt. Azt hiszem, hogy ennyi év után már tárgyilagosan tudom szemlélni a tárgyalási eseményeket.

A fásult és elcsigázott védők ma alulmúlták önmagukat. Remélem, ennél rosszabb már nincs, mert nem is lehet. Az ügyész egyes védőbeszédeket biztos mosollyal nyugtázhatott és meg is tette.

A védők az alapeljárásban (2011-2013) hozott első fokú felmentő bírósági döntésre apellálnak, és még arra sem vették a fáradságot, hogy a kaposvári védőbeszédjüket aktualizálják a megváltozott helyzetnek megfelelően.

Pedig van novum. Pl. a vád teljesen megváltozott, igaz nem tisztességes módon. Az ügyészi perbeszédet követően közölte az ügyész a minősítés változtatásokat, amikor arra már a vádlottak nem tudtak reagálni. Valóban szégyen, hogy nyolc éven át egy meghatározott bűncselekmény tetteseként van valaki vádolva, majd last minute-ban hirtelen bűnsegéd lesz és keresheti a vádiratban, hogy éppen ki a tettes, akinek a katonai ügyész szerint segítséget nyújtott. A másik fontos változás volt, hogy nincs a Honvédelmi Minisztériumnak semmiféle kárigénye, valamint az ügyészség szerint a vádlottak a vádirati cselekményeket nem bűnszervezetben követték el.

homokora.jpg

Éppen ezért nem lehetett mosolygás nélkül kibírni, amikor a védő arról olvasott fel oldalakon keresztül egy vádlott védelmében, hogy a bíróság miért ne minősítse ügyfelét a bűnszervezet tagjának. Arcpirító volt az is, amikor a korrupciós pénz átvételekor tetten ért személy védője a vádlott felmentésére tett indítványt arra hivatkozással, hogy a vádlottak közül e személy rendfokozata volt a legkisebb és ülnek itt magasabb rendfokozatú személyek is a vádlottak padján. Ergo, ítélje el őket a bíróság ezért is, szerencsétlenül járt ügyfelét pedig mentse fel.    

A katonai tanács amúgy sem könnyű munkáját az ilyen perbeszédek nem segítik elő.

Egy dolog bizonyosan érezhető. Debrecen, az nem Kaposvár!

Tudomásul kell venni, hogy ez egy új eljárás, még akkor is, ha a korábbi bírósági eljárás teljes anyagát a katonai tanács a per tárgyává tette, és az ügy érdemében nagy horderejű változás nem történt. A mérlegelés joga a megismételt eljárásban a Debreceni Törvényszék katonai tanácsát illeti meg, és nem köti a bíróságot a korábban hozott első fokú ítélet egyetlen mondata sem.   

Az utolsó védőbeszédek 2018. november 05. napján fognak elhangzani. Aztán szabad a gazda!

A védői perbeszédek után, azok sorrendjében viszontválaszoknak van helye. A viszontválaszra további viszontválasz adható. Vagyis a katonai ügyész és a védők még folytathatják a csatározást mindaddig, amíg a bíróság azt meg nem unja.

Én már most unom!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr9914279949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2018.10.03. 21:30:30

Vagy kiállsz magadért vagy elmenekülsz. Egyelőre ebben az érában ez a választási lehetőséged.

Vigasztaljon az a tudat, hogy az utókor a bátrak nevét jegyzi meg

krokodil2008 2018.10.09. 14:54:21

Szomorú olvasni amit a védők teljesítményéről ír.
De sajnos nem példa nélküli.
Az átlagember, mint ügyfél nem is tudja megítélni. A jelen esetben mivel szakemberről van szó, pont egy kivételes helyzet van.
süti beállítások módosítása