Viszkisdoboz

A Tábornok-per megismételt eljárásában, a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa előtt elérkezett a védők ideje. Tizenhét vádlott védője jogosult a vád bizonyítékait értékelni és indokolt indítványt tenni a bíróságnak védence büntetőjogi felelőssége tekintetében.

Nincs könnyű dolguk a védőknek. Az alapeljárásban, a Kaposvári Törvényszéken már elmondták a magukét, a bíróság minden vádlottat felmentett. A megismételt eljárásban pedig – ahogy dr. Zamecsnik Péter ügyvéd, I. r. vádlott védőjeként elmondta – 99 %-ában nem változott semmi.

2018. május 7. napjától - előre be nem látható ideig – tehát a vádlottak védelmét ellátó ügyvédeké a főszerep. Az ügyészek és a bíróság hallgatnak. A védőbeszédet félbeszakítani nem szabad.

A katonai tanács elnöke, dr. Nagy László hadbíró ezredes nem korlátozza a megszólalások időtartamát és sorrendjét. Ezért bármelyik védő bármeddig beszélhet.

                                                                                                   (fotó: atv.hu)

A sort az ismert védőügyvéd, dr. Zamecsnik Péter kezdte meg. Majd négy órás beszédében az egész eljárást elemezte, a nyomozás elrendelésétől a jelen bíróság előtt lezárt bizonyítási eljárásig.

A védő szerint az ügyészek nem tanultak az alapeljárásban elszenvedett kudarcból, továbbra is fenntartanak minden fenntarthatatlant.

A törvénytelen büntetlenségi ígéretük miatt a másodfokú bíróság által Oláh János már egyszer kizárt vallomásának értékelését is kérik. Valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy az ügyészek megsértve a legfőbb ügyész normatív rendelkezését, úgy kötöttek vádalkut Oláh Jánossal, hogy azt – a társsal való elkövetés miatt – nem is lehetett volna megkötni. A Győri Törvényszék katonai tanácsa azonban résen volt és nem hagyta jóvá a törvénytelen vádalkut.

A védő kifejtette, hogy a Debreceni Törvényszék a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa másodfokú végzés szerint járt el, azonban érdekes módon a bírósági iránymutatás az ügyészeknél nem fogott táptalajt.

A vádról a védő azt mondta, hogy ugyan törvényes, de tartalmi értelemben hiányosságban szenved, mert nem tartalmazza a vádmódosítás után sem az elkövetési magatartást. A vádmódosítás pedig egy matematikai műveletet jelentett az ügyészeknek, ami elfogadhatatlan.

Hosszasan beszélt arról, hogy az ügyészség dr. Zacher Gábor (tudják, Honvéd Kórház sürgősségi osztályvezető) toxikológiai szakvéleménye alapján akarja lesöpörni az igazságügyi elmeorvosszakértők Oláh János XVI. r. vádlott korlátozott beszámítási képessége és a vallomástételi időszakban tudatmódosító szerek alatt tartása miatt elmeállapotára vonatkozó, az elmeorvosok által levont helytálló következtetést.

Álláspontja szerint meg kell nézni, hogy mi a szakértők kompetenciája. Zacher Gábor nem az igazságügyi elmeorvostan a szakterülete, hanem az honvédorvostan, katasztrófa-orvostan; sürgősségi orvostan (oxyológia); igazságügyi toxikológia; klinikai toxikológia a kompetenciája.

Dr. Zamecsnik Péter arra is felhívta a bíróság figyelmét, hogy a jogszabályok változtak az utóbbi 17 évben, ezért meg kell vizsgálni az ügyészség által vélelmezett elkövetés kori jogszabályokat, mert az lesz szerinte az irányadó.

A bíróság 2018. május 9. napján még tart egy tárgyalást, aztán már csak minden hónapban egyet.

17 védő van…

Az ügyészség ki tudja milyen megfontolásokból, a Tábornok-perben visszavonulót fújt.

Volt ennek előszele. Először a Honvédelmi Minisztérium vonta vissza a büntetőperben bejelentett polgári jogi igényét, majd az ügyészek a vádbeszédben elismerték, hogy a pénzzel kitömött viszkis doboz tényállásnál Oláh János extábornok/extanú/vádlott nem mondott igazat és érdekemben eljárva védőbeszédet tartottak saját maguk ellen.

Aztán jött a perbeszédben a vádlói végminősítés, amikor leesett az állam: nem volt bűnszervezet a HM-ben és a viszkis dobozos koncepció sem létezik.

Tudom, hogy ebben a teljesen zavaros történetté váló büntetőperben, ahol már egyszer felmentettek a vádak alól, ha valaki nem olvasta hét éven keresztül a blogomat, mára már nehéz eligazodni.

Megpróbálom elmagyarázni!

Kezdem azzal, hogy mit is írtam a vádiratról 2011. júliusában:

„A vád leegyszerűsítve a következőket jelenti:

• Más személy több alkalommal pénzt vett át a nevemben vagy rám hivatkozva (feltéve, hogy ez igaz O. János állítása szerint.)

• 2006 év elején, egyébként ismeretlen időpontban, ismeretlen eredetű pénzt vettem át, amelynek egy harmadát, kb. 4 millió forintot egy piros italtartó dobozba, majd italos tasakba tettem és kiléptem vele az ajtón.”

Az ügyészek nyolc évig aláztak, tönkre tették az életem, és most nemes egyszerűséggel a viszkis dobozos koncepciójukat, mint egy kikopott lábbelit, kidobták a kukába. Ugyanis a viszkis dobozos vádirati tényállásban foglaltakat nem róják fel már egyetlen vádlottnak sem. Ebben a tényállásban a bíróságnak tehát nem kell döntenie. Ugyanakkor a másik tényállás sorozat, az a bizonyos állítólagos 50%-os megállapodás tovább él.

Szóval, ez a mellékszál lett most a főszál.

Egy darab mondat a vádiratban, ez a terhemre rótt cselekmény. Hatszor megismételve.

A vádló szerint a különböző cégek által Oláh Jánosnak visszaosztott pénzek egy részéről a vádirat – az egyes alpontoknál – mindenhol azt tartalmazza, hogy „az 50 %-os megállapodás alapján III. rendű vádlott közvetítésével II. rendű vádlott (Fapál) is a fele összeg erejéig” részesült. 

Súlyosan meg is aláznak az ügyészek, mert egy sima köztörvényes bűnözőt csinálnak belőlem. A börtönbéli szabadulás reményében rám (és másokra is!), hamis vallomást tevő Oláh János extábornok, mint tettes bűnsegédjévé silányítanak le. Még pedig a bűnsegéd bűnsegédjévé! Egy mezei pszichikai bűnsegéd lettem, aki saját bejáratú pszichikai bűnsegédje révén erősítette Oláh János bűnelkövetői szándékát.

Hogy nem tudják követni, hogy ki kinek a kije? Semmi baj. Nekem is kellett egy kis idő, mire megértettem az újabb koncepciót.

Itt minden fordítva van, mint egy normálisan bűnöző országban!

Egy pirinyó minisztériumi háttérintézmény (HM PNRI) helyettes vezetőjének egy minisztériumi közigazgatási államtitkár a bűnsegédje. És nem is akárhogy! Egy másik bűnsegéd, mint a távirat közlekedik köztünk és biztosítja a tettest az én pszichikai támogatásomról.

Szóval, képzeljék el azt a helyzetet, hogy egy hajnali órában csöngetnek, elviszik Önöket kihallgatásra, majd a dutyiba. Végül meggyanúsítják egy olyan tényállással, amiben Önök voltaképpen nincsenek is benne.

Van egy előzetesben ülő ember, hívjuk Janusnak, aki abban a reményben, hogy szabadulhat a fogságából, vallomást tesz valakire, hogy azon keresztül érte el Önöket, hogy pénzt küldjön Önöknek, hogy pszichikai alapon Önök támogassák a bűncselekmény elkövetésében. Csakhogy ez a valaki tagadja, hogy az Önök nevemben eljárva bármiféle megállapodást kötött volna Janussal és pénzt sem vett át tőle. Vagyis akkor Önöknek, nem is hozhatott. Természetesen Önök is elmondják, hogy nem hozott Önöknek senki semmit. Majd az ügyészek, mint akik jól kinyomoztak mindent, vádat emelnek.

A 50-es években kreatívabbak voltak a békaemberes vagy paksi csőszkunyhós történetek.

Bizonyíték a mellékszálra? Jogos kérdés!

Nincs, sem a „kiközvetített” megállapodás megkötésére, sem egyetlen közvetítői pénzátvételre, illetve a közvetítőtől átvett pénzre.

Akkor hogyan állapították meg az ügyészek az összegszerűséget? – kérdezhetnék. Hát egyszerűen! Nem azt mondta Oláh János, hogy mindennek a fele? Akkor minden pénzt, amit Oláh János kapott, osztani kell kettővel, és azt kapta a Fapál!

Hát, ilyen egyszerű ügyésznek lenni!

Itt tartunk. Védőbeszédek következnek.

Az ún. 50 %-os „kiközvetített” megállapodás létét tagadták az érintettek, közöttük olyan személy is, aki magára terhelő vallomást tett. A „közvetítő” is tagadta, hogy a nevemben eljárt volna és megállapodást kötött volna, és ennek alapján pénzt nem vett át, tehát nekem nem is hozhatott. A cégeket és az ott felsorolt személyeket nem ismerem, nem tudom milyen tevékenységet végeztek, soha kapcsolatba nem kerültem velük.

Segítsen már valaki, aki ehhez jobban ért!

Mit is kellene az utolsó szó jogán mondanom?

2018. február 8-án a Magyar Idők című valami nem a pitypang virágzásáról írt, hanem arról, ami még senki nem tudott az ügyészeken kívül, hogy letöltendő börtönt kérnek rám a vádbeszédben. Nyugodtam mondhatjuk, hogy a Magyar Idők c. napilap jövendőmondással is foglalkozik ezentúl.

Ma ugyanis az ügyészek letöltendő börtönt kértek rám a Tábornok-per bíróságától.

Nem volt bűnszervezet a Honvédelmi Minisztériumban 2010 előtt – állapította meg az ügyészség. A bűnszervezet alapismérvei közül hiányzott a kiépített szervezet és az összehangolt működés is. Azt kérte ma a vádhatóság Debreceni Törvényszék katonai tanácsától, hogy azt állapítsa meg, a Tábornok-perben a vádlottak nem bűnszervezetben, hanem bűnszövetségben cselekedtek.

Vagyis a 2010-ben harsogott, honvédelmi minisztériumi maffia-vádak is szétfoszlottak.

A viszkis dobozos vád is elveszett valahol útközben. Csak nekem elfelejtettek szólni!

                                         Keressük! Aki tud róla valamit, jelentkezzen!

Hét éven keresztül a Tábornok-perben tettesként a vádirat szerint egy rendbeli vesztegetéssel voltam vádolva, ami a közismert viszkis dobozos storyt tartalmazta. Még saját bűnsegédem is volt! Ez ellen védekeztem!

Az ellenem indított három koncepciós büntetőeljárásból ez a vád volt a legsúlyosabb. Mára azonban a viszkis doboz is köddé vált.

Az ügyészek a Debreceni Törvényszéken a mai napon befejezték a perbeszédet és a vádlotti cselekvőségeket illetően végminősítéssel éltek.

Az I/9-es – viszkis dobozos - vádpontban leírt cselekvőséget azonban nem rótták a terhemre.

Akkor törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.

A vád törvényessége tehát megköveteli, hogy az ügyész a vád tárgyává tett cselekményt a büntető törvény (Btk.) szerint minősítse.

A viszkis dobozos tényállása a vádhatóságnak eddig is – tartalmi értelemben - törvénytelen volt. Pontosan körülírt cselekményt soha nem tartalmazott (pl. ismeretlen eredetű pénz, ismeretlen időpont).

Mára azonban a büntető törvény szerinti minősítése sincs meg, meg aztán az elkövetője is hiányzik!

Az irányadó bírósági gyakorlat szerint nem tekinthető a vád tárgyához tartozónak a történeti tényállásban leírt olyan magatartás, amelyet a vádló nem minősít bűncselekménynek, vagyis a bíróság a vád szerinti történeti tényállásban leírt, de a vádló által nem minősített cselekményt nem bírálhatja el.

Ez akár azt is jelentheti, hogy a Debreceni Törvényszéknek nem kell a viszkis dobozos vádpontban döntenie, mert a történeti tényállásban leírt cselekvőségemet az ügyész nem minősítette és nem rótta a terhemre.

Van azonban ennél még cifrább dolog is.

Az ügyészség a perbeszédben (!) megváltoztatva a vádlotti cselekvőségemhez az írásbeli vádiratban rögzített minősítést, az 1 rendbeli helyett 6 rendbeli vesztegetésben kéri a bűnösségem megállapítását, amit nem tettesként, hanem bűnsegédként, azon belül is pszichikai bűnsegédként követtem el.

Önálló tettesi pozíciót valahogy ebben a nyolc évben nem sikerült kifognom. Voltam már megvádolva felbujtóként, társtettesként, de bűnsegédként még nem.

Egyelőre azt sem tudom eldönteni, hogy a saját bűnsegédem segédje voltam, vagy együtt voltunk bűnsegédek, vagy éppen én voltam a bűnsegéd bűnsegédje. Ez ugyanis – mint lényegtelen - az ügyészi perbeszédből nem derült ki.

Lássuk be, nem én csinálok viccet ebből a büntetőeljárásból, hanem az ügyészek. Nyolcadik éve állom a sarat, a piszkot, a szennyet, amit ezzel a koncepciós eljárással a nyakamba zúdítottak.

Igyekeztem helytállni, de lassan nem tudom követni, hogy mi történik és még mi fog történni ebben a perben. A tisztességes eljáráshoz való jogom már nyomokban sincs meg és csak a bíróságban bízhatok.

A részletekkel később jelentkezem.

Hangulati elemekkel tűzdelt vádbeszédnek voltam ma nem túl lelkes hallgatósága a viszkis dobozos ügyben. A Debrecen felé vezető majd 3 órás úton megfogadtam, hogy fegyelmezett leszek és nem ugatok be, bármilyen módon akarnak provokálni.

A múltkor még felkaptam a vizet, hogy az írott vádiratban nem szereplő, így ahhoz cselekvőséget sem kapcsolható szurka-piszkával próbálnak idegesíteni az ügyészek, de mára már lehiggadtam és nem érdekel, hogy miként próbálják meg a bűnösség látszatát kelteni.

Az ügyészek a nyomozás során (2010) a HM közbeszerzési eljárásait megvizsgálták és semminemű visszaélést nem találtak. Így nincs a vád tárgyává téve, hogy államtitkári, hivatali hatáskörömben eljárva bármilyen beszerzési szabálytalanságnak lettem volna részese. Ehhez képest ma két alkalommal is azt hallottam a vádbeszédben – mindenfajta negatív minősítés nélkül – hogy a helyettes államtitkárok útján felterjesztett és az adott beszerzés eredményességet megállapító döntésben „a felterjesztéssel egyetértettem”. A másik, hogy a HM központi beszerző szerve részére „engedélyeztem” a közbeszerzési eljárás lefolytatását.

El kell mondanom, ügyész urak, hogy ilyen papírokat ezresével találhatnak a HM-ben, és nem tettem semmi mást, mint hivatali hatáskörömet gyakoroltam. Önök is ismerik a HM Szervezeti-és Működési Szabályzatát és gondolom, tisztában vannak vele, hogy ki a felelős a felterjesztések jogszabályoknak való megfeleléséért. Ha kell, szívesen súgok (az értelmező rendelkezéseknél keressék).

Ma végre eljutottunk a viszkis dobozos-piros italos dobozos tényálláshoz, amit az ügyészség változatlan tartalommal fenntartott. Ott ért véget a történet, hogy a piros italos dobozba rakott mintegy 4 millió forinttal kiléptem irodám ajtaján.

Továbbra sincs a pénznek eredete, nincs konkrét időpont, nincs címlet, nincs átvételi elismervény, és nincs más „bizonyíték”, mint Oláh János volt tábornok zavaros „szabaduló-vallomása”.

Meglepetésként hatott, hogy az ügyészség képviselője védőbeszédet tartott a viszkis dobozos tényállásnál. Úgy vádolt, hogy védett! Nem mondta, hogy a vallomásom nem felel meg a valóságnak. Nem mondta, hogy vallomásommal szemben Oláh tábornok vallomását javasolja elfogadni a bíróságnak. Meglepő módon, ha néhány szóban is, de értékelte a tanúk vallomásait azzal, hogy velem egybehangzó tanúvallomást tettek.

T. István volt ezredes nyomozati vallomását is ismertették az ügyészek, akit az előzetesből való szabadulásakor (2010) kihallgattak és mivel rólam kérdezgették az ügyészek, gondolati úton arra a következtetésre jutott, hogyha „felfelé megy a pénz”, akkor az csakis én lehetek, hiszen a HM főosztályvezetők főnöke a HM közigazgatási államtitkár (ami egyrészt szakmailag sem volt helyes válasz, mert a minisztériumi hierarchiában a helyettes államtitkárok a főosztályvezetők főnökei, másrészt 2005-2006 között Oláh János nem volt se tábornok, se főosztályvezető).

Ebben a történetben az a legszebb, hogy nem is ismertem T. István ezredest, aki a Tábornok-per kaposvári első tárgyalásán bemutatkozott, bocsánatot is kért. Akkor elmondta, hogy ügyészi elvárásnak kellett megfelelnie, meg hogy ki akart szabadulni a börtönből. Nagyon sajnálja.

Hát, még én!

Végül a gondolatokat jegyzőkönyvező ügyészek azt is megállapították, hogy a bíróság előtt T. István ezredes ezt a vallomás-részletet (vagyis kihallgatási jegyzőkönyvbe foglalt gondolatát) visszavonta. Ehhez további értékelést sem fűztek.

Ma az ügyészek érdekes módon önkritikát gyakoroltak és készségesen elismerték hibáikat. Őrizetbe vett személy részére nem rendeltek ki védőt, ezért kérték, hogy adott nyomozati vallomását a bíróság ne vegye figyelembe. Törvénytelen büntetlenségi ígéretet közöltek más gyanúsítottal is, nemcsak Oláh tábornokkal, ezt viszont elfelejtették visszavonni, így kérték a törvénytelen büntetlenségi ígéretüket követően jegyzőkönyvezett összes nyomozati vallomások kizárását a bizonyítékok közül (és nem is hivatkoztak rá a perbeszédben).

Ez utóbbi indítványuk azért érdekes, mert közben meg arra biztatják a katonai tanácsot, hogy jogtalanul járjon el, a Fővárosi Ítélőtábla által másodfokú végzésben Oláh János volt tábornoknak törvénytelen büntetlenségi ígéretük miatt már kizárt vallomásait a Debreceni Törvényszék értékelje bizonyítékként. Ennek okaként éppen azt adták elő, hogy ezt a büntetlenségi ígéretet később visszavonták és Oláh János pedig „helyben hagyta” a törvénytelen ígéret alatt tett vallomásait.

Meg egyébként is, így kerek az egész – ezt szó szerint idéztem az ügyésztől.

Holnap lesz kerek minden, mert egy tárgyalási napja van a vádhatóságnak, hogy befejezze a monológját.

Az ügyészségi perbeszéd második napján, 2018. február 19-én, a Debreceni Törvényszék előtt az ügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy a tényállást a váddal egyezően állapítsa meg.

Arra gondoltam, hogy most jött el az idő, hogy felálljak, és ne vegyek részt ebben a színjátékban, de a bíróság iránti tiszteletem miatt ezt nem tehettem meg.

Órákon keresztül az unatkozó arcokat, ásítozó embereket figyeltem. Néha felhördültem, amikor az ügyészség arcátlansága határt nem ismert. Ilyenkor ki lettem oktatva, hogy milyen illetlen vagyok az ügyészekkel szemben. Mentségemre szolgáljon, hogy tudom mit fognak mondani, tudom, mire hivatkoznak és főként, mit hallgatnak el.

De értek meglepetések most is, mert az ügyészek arcátlanságának náluk nincs határa!

Az ügyészek, mint a Kaposvári, mind a Debreceni Törvényszékek előtt lefolyt bizonyítási eljárást figyelmen kívül hagyva, továbbra is Oláh János, XVI. r. vádlott szavahihetőségét erősítgetik. A maguk módján. Most éppen arra hivatkoztak, hogy a volt tábornok azért mond igazat, mert néhány tanú megerősítette Oláh János szavait, mely szerint Oláh János pénzt vett át ezektől a tanúktól.

Hogy is volt ez? Ez már Kaposvárott kiderült, és szerencsére a debreceni katonai tanács is beemelte az ügybe az alapeljárás bírósági jegyzőkönyveit, így a bíróságnak mérlegelési körbe kell vonnia a tanúvallomások megszerzésének körülményeit is.

2010-ben a katonai ügyészség bűnpártoló magatartást vett fel, és hivatali kötelezettségeit sutba dobva úgy döntött, hogy maga dönti el, ki a bűnös és ki nem az. A katonai ügyészek úgy döntöttek, hogy az általuk vesztegetési cselekménynek minősített ügyben a vesztegetők nem követtek el bűncselekményt. Hanem tanúk lesznek az eljárásban.

A „vesztegető tanúkat” az ügyészség vagy idézte, vagy éppen maga ment ki értük és hurcolta el őket az ügyészségre. Az ügyészség választási lehetőséget biztosított a „vesztegetőknek”: vagy megerősítik Oláh János gyanúsítotti vallomását, vagy maguk is gyanúsítottak lesznek. A „vesztegető tanúk” elé tárták Oláh János vallomását, és a tanúk – láss csodát! - megerősítették a volt tábornok szavait. És nem mentek előzetesbe, és nem lettek meggyanúsítva sem.

Az ügyészség mást nem szerzett be. Nem vizsgálta, hogy a tanúknak milyen bevételük, milyen jövedelmük volt, nem kért adóhatósági vizsgálatot, ami tisztázhatta volna, hogy volt-e egyáltalán olyan jövedelmezőségük, amelyből a „vesztegető tanú” készpénzt tudott adni Oláh Jánosnak a szolgáltatás teljesítését követően. Egyetlen bankszámla vagy más adat, mint objektív tény nem bizonyítja, hogy Oláh János valójában tényleg milliókat vett volna át a „vesztegető tanúktól”.

                                                                                         (fotó: TV2 archívum)

Waltner főügyész-helyettes jobb (vagy bal) keze, Mihalik őrnagy megpróbálkozott, hogy az egyik beszerzésnél államtitkári hivatali működésemet besározza. Új tényként azt állította, hogy a protokoll szervnek az 5 millió forint feletti beszerzéseket fel kellett terjesztenie a HM-be a védelemgazdasági és jogi helyettes államtitkárok útján hozzám, és ha a HM nem nyilatkozott 5 napig, akkor ki lehetett hirdetni a beszerzés eredményét. Majd azt állította, hogy én ezt a közbeszerzést jóváhagytam.

Az a szomorú hírem ügyész úr, hogy gatya ügyekkel nem foglalkozott a HM közigazgatási államtitkára! Negyed milliárd forint felett lehetett egyáltalán szó államtitkári jóváhagyásról. Arról már nem is beszélve, hogy egyik mondata üti a másikat. A közigazgatás hallgatása nem jelent jóváhagyást, a HM SZMSZ-e szerint „a közbeszerzési eljárások előkészítése és azok lefolytatásának jogszerűsége” a HM jogi helyettes államtitkár felügyeleti hatáskörébe tartozott (829/293. számú HM SZMSZ, 53. oldal (23) bekezdés).

Ha nem nézett volna rám kaján vigyorral a felolvasó ügyész, akkor talán elnéztem volna, hogy megint sületlenségeket állít. Főként azért, mert a vád szerint a közbeszerzési eljárás szabályos volt!

Persze az is felmerült bennem, hogy az ügyész valami hivatali bűncselekménnyel akar meggyanúsítani az alapügyhöz kapcsolódóan, hiszen annak dogmatikailag helye lehet vádkiterjesztés formájában, ha a bizonyítási eljárás során arra bárminemű tényadat merült volna fel.

Azonban ez az ügyészi állítás csak a perbeszédben jelent meg és alapos okkal következtetek arra, hogy a felolvasó ügyésznek fogalma sincs arról, hogy miért kérdeztem a bíróságot, hogy ilyenkor mi a teendő?

Mert az ügyészek összenéztek, tanácstalanságot láttam az arcukon, megrántották a vállukat, aztán vége is volt a tárgyalásnak.

A bíróság az ügyészi perbeszéddel folytatja 2018. március 12-13. között a munkáját. Ahogy Waltner főügyész-helyettes elmondta, a felolvasás egyharmadán vannak túl.

Lehet, hogy teljesen feleslegesen üldögélek a Tábornok-per tárgyalásain? Hiszen az ügyészi perbeszéd még be sem fejeződött, de a Magyar Idők című napilap 2018. február 8-án tényként közölte, hogy az ügyészség a perbeszédében végrehajtandó börtönbüntetést kért rám.

Valaki elfelejtett szólni, hogy még nem tartunk ott?

Kísérteties a hasonlóság ahhoz, amit az ügyészek 2010-ben, az akkori választási kampányban műveltek. A gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvek akkor a jobboldali sajtóhoz kerültek a Budapesti Katonai Ügyészségről (a katonai elhárítás által megállapított tény). Az akkor nyomozó ügyészek Waltner/Mihalik urak voltak, akik most – egy fényes karriert befutva az utóbbi 8 évben - a bíróság előtt a vádat is képviselik.

Tehát nem vagyok meglepve azon, hogy a sajtó hamarabb idéz az ügyészi perbeszédből, mint ahogy az elhangzik a bírósági tárgyaláson.

Miután a lényegtelenről néhány szót szóltam, térjünk át a lényegesebb dolgokra!

A Tábornok-per megismételt eljárásában a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa másodjára is lezárta a bizonyítási eljárást és átadta a szót a katonai ügyészeknek. Az ügyészség 3 napot kapott a bíróságtól arra, hogy eladják a 2010-ben született politikai és kommunikációs koncepciókkal vegyített terméküket.

Mihalik őrnagy felállt, magához vett egy 300-500 oldal közötti paksamétát és elkezdte felolvasni az ügyészi perbeszédet.

Bízom abban, hogy nem a bírósági ítéletet olvasta fel, mert a perbeszéd szerkezete nem követi a megszokott irányokat. Az ügyész folyamatosan arról beszélt, hogy a védők mit mondanak, és ezzel szemben mi az ügyészség álláspontja. Honnan tudja a vád, hogy mit fognak mondani a védők a védőbeszédben? Kedvem lett volna felkiáltani, hogy ez nem a viszontválasz ideje, hanem a perbeszédé.

Gyakorta előfordul, hogy az ügyészek perbeszédei bírósági ítéletbe bekerülnek, s ha nem figyelnek kellően oda az igazságot osztó dolgozók, akkor benne marad olyan mondat is, ami egyértelművé teszi, hogy azt az ügyészi perbeszédből másolta át a bíróság (magam is láttam már ilyen ítéletet). Remélem, erre ebben a perben nem kerül sor, bár kissé gyanús, hogy az ügyészség egyelőre óckodik attól, hogy átadja a perbeszédet a védelemnek. A sajtónál meg ott lehet az egész paksaméta. Lehet, hogy tőlük kellene elkérni?

Térjünk át a lényegre!

A perbeszéd elején megtudhattuk, hogy az országban a legmagasabb a rendőrségi korrupció, őket követi a büntetés-végrehajtás dolgozóinak korrupt tevékenysége.

A rendőrséget és a büntetés-végrehajtás dolgozóit ért ügyészi megállapítást követően tért rá az ügyész a katonákra. A harmadik legkorruptabb intézmény szerintük a Honvédség. Ők ezt bizonyosan tudják, mert ennek a mélyére néztek.

Ezt én most és itt egyenruhás bajtársaim nevében a leghatározottabban visszautasítom!

Ezt követően egy órán keresztül semmi másról nem hallottunk, mint arról, hogy Oláh János volt honvéd tábornok milyen snájdig katona volt, milyen kiváló képességei vannak, a legfiatalabb tábornok volt a hadseregben és nem véletlenül jutott magas pozícióba, mert a legek legje volt. Legfőbb tulajdonsága mégis az volt a katonai ügyészek szerint, hogy SZAVAHIHETŐ.

Kérdezni nyilván nem lehetett, mert akkor feltettem volna azt az egyszerű kérdést, hogy melyik vallomására gondolnak. Az ugyanarra tett első, a második, vagy a harmadik vallomására?

Az ügyészek a bíróságtól semmi mást nem kértek, mint azt, amit ők tettek 2010-ben, a nyomozati szakban. Törvényen kívül járjanak el! Nincsenek szabályok, törvények, nemzetközi egyezmények, nincs anyagi és eljárásjog, nincs bírósági gyakorlat. Csak a hit van: Oláh János volt tábornok igazat mond, sza-va-hi-he-tő!

Az ügyészek azt kérték a bíróságtól, hogy az igazságügyi elmeorvos szakértői véleményben foglaltakat, mely szerint a volt tábornok a vallomástételi időszakban közepes fokban korlátozva volt vallomása következményeinek felismerésében, illetve, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, hagyja figyelmen kívül, mert az nem érinti a vádlott szavahihetőségét.

Azt is kérték a bíróságtól, hogy a kiegészítő igazságügyi elmeorvos szakértői véleményben leírtakat, mely szerint Oláh tábornok a vallomástételi időszakban valamennyi ügyészségi vallomása alatt tudatmódosító szerek hatása alatt állt, hagyja figyelmen kívül, mert az a vádlott szavahihetőségét nem érinti.

Felhívták a Honvédelmi Minisztérium alkalmazásában álló, a Honvédkórház SZMSZ-e szerint a katonai ügyészek házi szakértőjének, Dr. Zacher Gábornak az ő olvasatuk szerinti véleményét, hogy a tudatmódosító szer csak helyrebillentette az egyébként kóros elmeállapotban lévő vádlottat, tehát a vallomása szavahihető.

A bíróság Dr. Róna Kálmán igazságügyi- és toxikológus szakértő Dr. Zacher Gáborral szemben megfogalmazott véleményét meg azért hagyja figyelmen kívül, mert Dr. Róna Kálmán nem orvos. Ennek csak az a szépséghibája, hogy Dr. Zacher Gábor úgy adott szakvéleményt, hogy a volt tábornokot orvosként nem is vizsgálta meg! Az ügyészek azt is kérik, hogy Dr. Zacher Gábor véleményének ismeretében az igazságügyi elmeorvos szakértők fenntartott álláspontját se vegye figyelembe. Mert a vádlott szavahihető!

Az ügyészek azt is kérték a bíróságtól, hogy nyíltan szegüljön szembe a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsával, mert az ügyészség nem ért egyet a másodfokú bíróságnak azzal a jogerős határozatával, ami az első fokú bíróságra kötelező, mely szerint Oláh tábornok vallomásának egy része ki van zárva törvénytelen ügyészi büntetlenségi ígéret miatt.

Az ügyészek hosszan ecsetelték, hogy hibájukat korrigálták, hiszen amikor rájöttek, hogy törvénytelenséget követtek el, a következő jegyzőkönyvükben visszavonták törvénybe ütköző büntetlenségi ígéretüket és a vádlott azt nyilatkozta, hogy korábbi vallomásait fenntartja. Tehát szavahihető.

Vagyis, ha egy embert jól megver a kihallgatója és úgy bírja rá a vallomás megtételére, majd azt követően megsimogatja a fejét és megkérdezi, hogy most fenntartja–e a verés hatására tett vallomását, az törvényes és igazságos – az ügyészség szerint.

Az ügyészek arra is hivatkoztak, hiába tartalmazza azt a jegyzőkönyv a törvénytelen büntetlenségi ígéret visszavonása után, hogy a volt tábornok a tárgyalásról lemondás (vádalku) tudatában teszi meg további vallomásait, ők nem kötöttek akkor vádalkut, azt csak később tették meg (de azt a Győri Törvényszék nem fogadta el, így lett Oláh János tanúból Oláh János XVI. r. vádlott).

Az ügyészek szerint Oláh János szavahihetőségét az is alátámasztja, hogy nem vonta vissza vallomását. Hát persze! Hogy nyakába vegyen szinte megszámlálhatatlan rendbeli hamis vád bűntettét? Milyen vallomást fogadott volna el tőle a bíróság, hiszen jelenleg is beteg a volt tábornok és folyamatosan tudatmódosító szereken él!

Persze, ha mindezt a bíróság elfogadja, a nemzetközi egyezményeket, a büntető anyagi és eljárási szabályokat félre teszi, vagyis azokat a normákat, amelyek nélkül az egész bírósági eljárás csupán egy tragikomédia lenne, jöhetnek az egyes tényállások. Hiszen azok Oláh János szavahihető vallomásán alapulnak.

Itt fejezte be a katonai ügyész. 2018. február 19-én folytatja – az egyes tényállással.  

Elképesztő!

Az egész perbeszédnek egyetlen mozzanata sem irányult arra, hogy hol voltak, hol vannak Oláh tábornok alapjogi dokumentumokban lefektetett emberi-állampolgári jogai? Hol voltak, hol vannak a büntetőeljárási törvényben írt szabályokon alapuló törvényes érdekei? Fel sem merül a vádhatóságban, hogy a volt tábornok tudott-e érdekeinek megfelelő magatartást tanúsítani?

Summa summarum, ha a bíróság elhitte, hogy Oláh tábornok szavahihető és hajlandó sutba dobni a jogszabályi rendelkezéseket, akkor jöhet a Ctrl c és Ctrl v. A többi már csak valóban komédia.