Viszkisdoboz

2011. január 3-án hajnalban nyílt a zárkám ajtaja, kihallgatásra vittek a katonai ügyészségre. A kihallgatás végén védői indítványra a katonai ügyész szabad lábra helyezett. Nem értettem, és ma sem értem, hogy miért helyeztek előzetes letartóztatásba, és miért engedtek szabadon. De azt hiszem, ezt nem is kell megértenem.

Csontsoványan, sápadtan érkeztem haza, akik nem tudták mi történt, azt gondolhatták, halálos beteg vagyok. Délután már én hoztam el a gyerekeket iskolából és óvodából. Gyermekeim úgy tudták, hogy külföldön dolgozom. Olyan magyarokon segítek ügyvédként, akik nagy bajba kerültek ártatlanul. Talán mások is emlékeznek az Élet szép c. filmre. Abban egy egész koncentrációs tábor játszotta az édesapa által kitalált játékot, hogy gyermeke ne vegye észre a körülötte zajló borzalmat. Ezt tette a feleségem is. Családom, barátaink, a gyerekek pedagógusai „játszottak”. Össznépi összefogás volt annak érdekében, hogy a gyerekek minél kevésbé sérüljenek.

Napokig nem tudtam örülni szabadulásomnak. Egy dolgot megtanultam: a személyi szabadság szeretet nélkül semmit sem ér. Ha szeretnek és szereted a családodat, ha van hited, a legnehezebb, legigaztalanabb helyzetben is kitartasz. Ahogy egyik rabtársam a Venyigén mondta: „az adjon erőt, hogy örökké nem tarthatnak bent”.

Megpróbáltam leírni azt, ami leírhatatlan. Ezt át kell élni, hogy értsd, mit tettek veled. A sors fintora, hogy azért lettem jogász, mert a katonai ügyészségnek dolgoztam az egyik ezred nyomozótisztjeként. Hallgatóként azért jelentkeztem büntetés-végrehajtási speciális kollégiumba, mert börtönlátogatáson is részt vehettünk. Természetesen a Budapesti Fegyházban és Börtönben voltunk. Szerettem az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán oktatókat, szinte minden tanáromból híres ember lett. Polt Péter 2010. decemberében megválasztott legfőbb ügyész büntetőeljárás szemináriumvezetőm volt.

English version

Vallását gyakorló római katolikus vagyok. S bár többször szóban és írásban is jeleztem, hogy a lelkiismereti szabadság gyakorlását a katonai ügyész nem korlátozhatja, és szeretnék részt venni bármilyen lelki gyakorlaton, ez a börtönben nagyon nehézkesen ment. Csupán egy - hitem szerinti - római katolikus missziós foglalkozásra sikerült eljutnom szilveszter előtt.

December 23-án nevelőtisztem elvitt a könyvtárba könyvet kölcsönözni, ezzel megkezdődtek az ünnepek. Karácsony előtt a kötelező szent gyónást nem tudtam elvégezni. A karácsonyi Szentmise a börtönben elmaradt, mert a fegyőrök szabadságon voltak, és nem tudták megoldani a kíséretet. Szenteste azonban sikerült a börtönben dolgozó református lelkész által tartott közös imádságon részt vennem, több rabtársammal együtt. Kaptunk diós bejglit, szaloncukrot, naptárt és újságot. Imádkoztunk, énekeltünk. Megértettem, hogy Isten mindenütt ott van. Mindegy, hogy hol vagy, az Atya és a Fiú és a Szentlélek akkor is veled van. Mindegy, hogy a karácsonyfa mellett családod körében vagy szegényes zárkádban vagy-e éppen. Nem vagy egyedül! Zárkám magányában este hat órakor imádkoztam és énekeltem, tudtam, hogy otthon gyertyagyújtás van….

Közös adventi imádság a börtönben, (fotó: református.hu)

A börtönben majdnem elveszítettem hitemet, mert azt gondoltam, hogy Isten akaratából ilyen mélyre nem kerülhetek. Aztán megerősödve hitemben, már minden nap imádkoztam és vártam a szabadítót. Karácsonyra már ki tudtam tenni gyermekeim fényképét a falra anélkül, hogy sírtam volna, ha rájuk nézek. Csak később tudtam meg, hogy plébániai kormányzónk karácsonykor misét tartott értem.

Kislányom rajzát, amit ajándékul készített, és sok erőt meríthettem volna belőle, nem kaphattam meg csak hazaérkezésemet követően. Akik azt hitték, hogy megtörhetnek, tévedtek. Hitem és szeretetem (ezeket soha és senki nem veheti el) megmentett.

Szilveszter előtt a nevelőtisztem elvitt a helyi kisboltba „kiétkezni”. A vásárlás a rabokat havonta egyszer illeti meg. Ott vásárolhattam 15.000-Ft-ért élelmiszert. Azonnal vettem vitamint, tejet, almát és hagymát.  Jobb lett a közérzetem, az étkezésem egy része már rám volt bízva.

Egyre nehezebben viseltem már az egyedüllétet. Kértem az ügyvédemet, hogy lépjen, nem igaz, hogy nem találnak a bv-ben egy olyan embert, aki a cellámba befogadható lenne. Szilveszter éjjel fél kettőig voltam fenn. Nagylányom születésnapját meg kellett várnom akkor is, ha csak lélekben köszönthettem.

A legnagyobb megpróbáltatás az volt, hogy teljesen elzártak a külvilágtól. Csak a védőmmel tarthattam kapcsolatot, a családomról nem tudtam semmit. Minden nap írtam levelet, de nem érkezett válasz. Először szilveszter napján kaptam a családomtól levelet, de akkor rögtön 14 db-ot. Visszatartották őket, nyilván a pszichológiai hadviselés részeként. Hátha megtörök, hátha elfogadom a vádiratban felsorolt hazugságokat.

Feleségemnek minden nap írtam levelet, de azokat is csak a szabadulásom után egyszerre adták postára.

Egyedül a reggeli egy órás séta (egyedül vagy a katonai biztonsági hivatallal korábban kapcsolatban álló rabbal) és az ügyvédi beszélő jelentette a kapcsolatot a külvilággal, máskor és mással nem beszélhettem. Már annak is örültem, ha az őrök váltáskor bejöttek és jelenthettem nekik. Iszonyúan szenvedtem az egyedülléttől.

Börtönigazolványom a Gyűjtőben. 2010. december

Lelkileg és testileg is a legmegterhelőbb volt a kihallgatásra szállítás. Reggel 5-kor ki kellett menni a zárkádból egy másik zárkába. Beültettek – természetesen mindig és mindenhol elkülönítve a többiektől – egy rabomobilba és bevittek a Markó utcába. Ott a már említett „száraz hugyozóban” órákon keresztül várakoztattak, onnan átszállítottak a Gyorskocsi utcába. Ott megint egy másfél négyzetméteres lukba tettek, megint várakozás és onnan vittek át kihallgatásra. Visszafelé ugyanezen az úton jutottam a cellámba késő délutánra. Ilyen napokon egy hideg csomagot adtak, de nem tudtam enni. WC-re sem mentem. Kibírtam. Azt lelkileg nehezebben viseltem, amikor láttam kinyomtatott fényképemet személyes őrzőm kezében. Úgy vigyáztak rám, mintha rablógyilkos lettem volna. Volt, hogy két puskás ember vitt talpig bilincsben.  

Nevelőtisztem rendes ember volt, elvitt a könyvtárba, így legalább tudtam olvasni.

Megtaláltam a legmelegebb helyet a zárkában és a kabátommal eltorlaszoltam azokat a réseket, ahonnan a hideg jött. Napközben nem mertem aludni, mert így is alvászavaros lettem és gyógyszert csak orvos írhatott fel. Nem mentem orvoshoz. A fegyőrök emberségesen bántak velem, nem bántottak, és hálás szívvel gondolok azokra, akik esténként megengedték nekem, hogy egy lavór meleg vizet kapjak. A lavór víz életmentő volt számomra. Abban mosakodtam tetőtől talpig, utána a ruháimat is kimostam benne, majd harmadjára a meleg vízzel a zárkát is felmostam. Általában mindig forró vizet hoztam, mert párolgása melegítette a zárkát.

December 22. napjára „fullon” voltam - kaptam feleségemtől tisztasági és élelmiszer csomagot, és aminek a teljes elszigeteltség után legjobban örültem, sikerült bejuttatnia televíziót is. Később mesélte el, hogy milyen nehezen ment. Hányszor és hogyan ütközött akadályokba. Így néztem az ünnepek elébe.

English version

A börtönben különféle hatások értek: volt, aki azt mondta, hogy gyanúsítás szerint kell vallomást tennem magamra és másra is, és akkor kikerülhetek. Volt, aki arról igyekezett meggyőzni, hogy Szekeres Imre szocialista politikusra kellene vallomást tennem. A legdurvább az volt, amikor az egyik séta alkalmával egy elítélt tudomásomra hozta az ablakon kikiabálva, hogy volt olyan cellatársa, akinek azért kellett előzetes letartóztatásban hosszú hónapokat eltöltenie, mert rám kellett volna vallomást tennie.

A szembesítésig azt sem tudtam, hogy igazán mivel gyanúsítanak. Abban biztos voltam, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásnak előzetes letartóztatásomhoz semmi köze nem volt. Ezt a mai napig is vallom. Egyesek szerint a Honvédszakszervezethez való esetleges visszatérésem miatt kellett előzetesben kerülnöm. Mások szerint azért, hogy a bűnösség látszatát lehessen kelteni.  

Egészen december 16-áig, a szembesítésig fogalmam sem volt arról, hogy ki illetett ilyen súlyos vádakkal. A folyosón várakoztam talpig bilincsben egy fogolykísérővel, amikor megjelent O. János dandártábornok. O. János odajött hozzám, bocsánatot kért, majd elment. Még akkor sem igazán fogtam fel, hogy mi fog történni. O. János – akkor még ezredesről – csak emlékeim voltak. Róla nem olvastam titkosszolgálati jelentéseket, mindig udvarias, kifogástalan magaviseletű és modorú főtiszt volt.

O. János dandártábornok, gyanúsított a szembesítésen az alábbiakat állította: 2004. év végén vagy 2005 elején O. János dandártábornok L. Attila dandártábornok jelenlétében arra kérte N. Dénes polgári személyt, hogy vegye fel velem a kapcsolatot, szerezzen támogatást, és nem lesznek hálátlanok. O. János szerint N. Dénes polgári személy 2 hét múlva találkozott vele és közölte, hogy a támogatás rendben van, de 50 %-ot kérek vissza.

Fapál: „Oláh János, szemedbe mondom, hogy én nekem nem volt olyan megállapodásom N. Dénessel, de mással sem, hogy rajta keresztül pénzt kérjek vissza, nem is keresett meg engem ilyen kéréssel. Nem volt arról tudomásom, hogy te N. Dénessel miben állapodtál meg.

O. János: 2005 elejét követő 5-6 hónappal Tápiószecsőn (majd később Táborfalvára módosította) volt egy találkozó egy szórakozóhelyen O. János, L. Attila és N. Dénes részvételével, amin én is részt vettem és pénzről volt szó. O. János azt állította, hogy én keveselltem a pénzt, amit kaptam tőlük – ezt közvetlenül L. Attila dandártábornoknak mondtam, úgy fogalmaztam szerinte, hogy nem ezt ígérte. A havi-kéthavi pénzvisszaosztásos rendszer 2005. év elejétől 2006 nyár végéig volt.

Vallomásomban kifejtettem, hogy ilyen találkozóra nem került sor sem Tápiószecsőn sem Táborfalván. Elmondtam, hogy Táborfalva egy katonai helyőrség, amit egy HM protokollnál dolgozó tisztnek ismernie kell, ráadásul O. János gyanúsított több alkalommal volt Táborfalván, de akkor szolgálati feladatokat hajtott végre. Ráadásul családommal Táborfalván laktunk akkor még teljes egészében, napi bejáró voltam munkahelyemre (még nem kaptam meg a szolgálati lakásomat). Elég nehéz tehát azt állítani, hogy nem lehettem Táborfalván az O. János által állított időszakban. Ördögien kitervelt vallomás.

Megjegyzem O. János 2010. május 26. napján tett vallomásában még nem 2006 első felére, hanem 2006 második felére tette a tápiószecsői vagy táborfalvai „találkozót”. A katonai ügyész egyébként erre a momentumra nem kérdezett rá a szembesítésen, valamint arra sem, ami a „pénz keveslésére” vonatkozott. Megjegyzem, nem is tudtam volna rá mit mondani. Azt hiszem, a „találkozó” beiktatására azért volt szükség, hogy a bűnszervezetet büntetőjogi értelemben megalapozzák, elvégre nagyon nehezen hihető az O. János által leírt „üzengetéses” összeesküvés.

Látható az is, hogy O. János a „pénz keveslése” tekintetében is másképp emlékszik utolsó vallomásában:

O. János utolsó vallomása (2011. január 14.): „Arra emlékszem, hogy 2005. év első felében N. Dénes mondta nekem, hogy az államtitkár kevesli L. Attila dandártábornok tevékenységét, kevesli a pénzt.”

O. János a szembesítésen: 2006. év elején N. Dénes nem ért rá, ezért N. Dénes megkérte O. János dandártábornokot, hogy a pénzt vigye el nekem, és adja át az irodámban. Közösen összerakott pénzről volt szó, annyi biztos, hogy 12 millió forint volt – mondta O. János. O. János dandártábornok az állította, hogy a pénzt egy borítékban behozta az irodámba és átadta nekem. O. János szerint a borítékból kivettem annak egyharmadát, egy piros színű italos dobozba (korábbi vallomása szerint viszkis dobozba) raktam, majd italos tasakba helyeztem, és azt mondtam, hogy a főnök már nagyon várja, siet. O. János kifejtette, hogy a „főnök” alatt Juhász Ferenc honvédelmi minisztert kellett érteni. O. János szerint 5-8 perc elteltével értem vissza az irodámba, a maradék pénzt nem osztottam szét, az ott maradt az irodámban, nem emlékszik mi lett vele.

Fapál: „Én ennek megfelelően nem is kaptam sem N. Dénestől, sem pedig tőled, de mástól sem olyan pénzt, mint amiről te az előbb beszéltél. Mivel nem kaptam tőled pénzt, így nyilvánvalóan másnak sem adhattam tovább.”

Elképzelhető, hogy ha valaki „nem ér rá”, ezért mást kér meg, hogy adjon át olyan pénzösszeget, amely bűncselekményből származhat és az érintett még át is veszi? A szigorúan őrzött irodájában? Majd kimegy a pénz egy részével, ráadásul közli, hogy kinek viszi a pénz egy részét? Közben meg ott hagyja egyedül a pénzt hozó embert az irodájában a többi pénzzel az asztalon? Ezek nem normális dolgok, ésszerű választ nem is lehet rá adni.

A Honvédelmi Minisztérium épülete, a szobámat is szigorúan védték. (fotó: Index)

Megjegyzem: alapvető titokvédelmi szabály volt, hogy az irodámban egyedül senki nem tartózkodhatott. Ha tárgyaltam és kimentem az irodámból – mert pl. a miniszter hivatott – akkor az illetőnek távoznia kellett az előtérbe vagy az államtitkári váróba. Vallomásomban azt is előadtam, hogy a honvédelmi miniszter soha nem fogadott el semmilyen ajándékot, még egy üveg viszkit sem. Névnapján, születésnapján – szóban vagy sms-ben - csak köszönteni lehetett. 

O. János dandártábornok szerint N. Dénes mondta O. Jánosnak, hogy nem az összes pénz az enyém, hanem háromfelé osztom, kap belőle a főnök és Misi is. O. János szerint a „főnök” Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, a „Misi” pedig Zámbori Mihály kabinetfőnök.

O. János korábban mást mondott, még nekem tulajdonította a fentieket:

O. János vallomása (2010. május 10.): „Egyébként egyik alkalommal még 12 millió forint átadása előtt, amikor én és N. Dénes és Dr. Fapál László államtitkár voltunk jelen egy megbeszélésen, már említette nekem Dr. Fapál, hogy háromfelé osztja az 50%-ot amit kap, abból kap a honvédelmi miniszter, azaz Juhász Ferenc, ő és Zámbori Mihály kabinetfőnök.” 

Amit mond, az szemenszedett hazugság, ilyet sem O. Jánosnak, sem másnak nem mondtam. A szembesítésen a következőket adtam elő:

„Oláh János, szemedbe mondom, hogy én nekem nem volt olyan megállapodásom N. Dénessel, de mással sem, hogy rajta keresztül pénzt kérjek vissza, nem is keresett meg engem ilyen kéréssel. Nem volt arról tudomásom, hogy te N. Dénessel miben állapodtál meg. Én ennek megfelelően nem is kaptam sem N. Dénestől, sem pedig tőled, de mástól sem olyan pénzt, mint amiről te az előbb beszéltél. Mivel nem kaptam tőled pénzt, így nyilvánvalóan másnak sem adhattam tovább.”

Visszafelé, a zárkám felé émelygett a gyomrom. Azon gondolkodtam, mi késztette O. Jánost a  minden ízében hazug vallomásra. Maga gondolt rá, hogy így mentse a bőrét, esetleg valaki ígért neki valamit, ha a minisztérium vezetőire vall? Nem tudom. Mindenesetre a rám tett terhelő vallomása után néhány nappal szabadlábon távozott a börtönből. Ma már nem is gyanúsítottja az ügynek. Tanúként lesz ott a bírósági tárgyaláson.

2010. december 13-án átszállítottak a Budapesti Fegyház és Börtönbe, amit Gyűjtőnek is szoktak nevezni. A csillag egyik szárnyába kerültem a földszintre, a fogdák mellé. Szemben velem Budaházy volt fogva tartva.

A Gyűjtőben a jobbra lévő cella volt az enyém. (A képet az interneten találtam, de nem emlékszem mikor és hol.)

Kint mínusz 7 fok volt, a zárkámban fagypont körül volt a hőmérséklet. Nem szoktam méltatlankodni, egész fogva tartásom alatt nem panaszkodtam, de ez „kicsit erős” volt. Aznap pszichológushoz vittek, ami jól jött, mert neki legalább elmondhattam, hogy milyen hideg van a zárkában. Másnap jött a nevelőtiszt és az ablakokat szivaccsal leszigetelték. Így is hetekbe telt, amíg felmelegedett. Aki látta A tanú című filmet, képet kaphat arról, hogy milyen zárkában voltam, azzal a különbséggel, hogy a hideg vizes csap mellett egy WC is biztosította a XXI. századi kényelmet a zárkában.

Sokan nem tudják, hogy az előzetes letartóztatást fegyház (tehát a legszigorúbb) fokozatban kell végrehajtani. Vagyis az egy órás séta kivételével az ember egész nap bezárva egy cellában ül és örül, ha társai vannak, akikkel lehet beszélgetni. Nekem nem volt ilyen szerencsém. Mindvégig magánzárkában tartottak.

Ehhez hasonló zárkákban töltik napjaikat az előzetes letartóztatottak. (fotó: nol.hu)

Mivel túl nagy étvágyam nem volt, annyira lefogytam, hogy reggelente a sétára is nehezem vánszorogtam ki, ezért elhatároztam, hogy akkor is enni fogok, ha nem is vagyok éhes. Bármit, amit adtak, elkezdtem megenni. Soha nem tudtam megállapítani, hogy a leves miből készült, de legalább meleg volt. A fehérjebevitelt szárnyas húskrém biztosította. A fogva tartásom alatt kétszer volt alma, egy alkalommal pedig narancs. Ennek nagyon örültem, mert a beküldött vitamint elkobozták.

A börtönben lemondtam önkormányzati képviselői mandátumomról a faluban, ahol élek. Nem akartam nehéz helyzetbe hozni a testületet, s emellett azt gondoltam, ha valakit váddal illetnek, az nem képviselheti választóit mindaddig, amíg nem tisztázta magát.

English version

Régebben, amikor a temetőbe mentem hozzátartozóim sírjához a Maglódi úton, kezdetben nem értettem, hogy mit csinál az a sok, bőszen mutogató ember az út szélén. Most megízlelhettem belülről is az előzetes ház életét. Egy négy személyes cellába kerültem. Velem együtt megtelt a cella befogadóképessége.

A cellából az utcára lehetett kilátni. Emeletes katonai ágyak szolgáltak alvásra. Egy hideg-meleg vizes csap és egy WC dobta fel a zárka sivárságát. Meleg víz - takarékossági okokból - csak reggel és este volt. Fürdés, hetente egyszer. A társaimnak semmilyük nem volt némi dohány kivételével. Bedobtam a közösbe azt a másfél doboz cigarettát, ami még megmaradt. Sokat beszélgettünk, segítettek eligazodni a büntetés-végrehajtási intézet írott és íratlan szabályaiban, elláttak tanácsokkal. Délelőttönként sétára lehetett menni a tetőre. Cellatársaim tanácsára a szintes közös sétákon adócsalónak adtam ki magam, hogy ne bántsanak. Szép volt a város ilyen magasból. Végre mozoghattam.

Majdnem mindig látni a rabok hozzátartozóit a Venyige utcai börtön előtt. (fotó: origo)

A héten egy kihallgatás alkalmával találkozhattam először feleségemmel pár percre. Végre lett órám és szemüvegem. A kapcsolattartói papíromat az ügyvédem íratta alá feleségemmel, így már csomagot is fogadhattam. Szerencsére a szombati nap munkanap volt, így megérkezett a csomagom. Vasárnap már nem mehettem sétálni, mert szóltak, hogy megjelent a hír a médiumokban előzetes letartóztatásomról. Még aznap összecsomagoltattak velem, aztán mégis úgy döntött valaki, hogy csak hétfőn szállítanak át egy másik büntetés-végrehajtási intézetbe. A csomagom felét „társaimnál” hagytam, nekik is szükségük volt rá, s én reménykedhettem a következő csomagban, mivel másik bv intézetbe mentem, míg számukra senki nem küldött semmit.

English version