Viszkisdoboz

Amikor a nyomozó hatóságok egy embert büntetőeljárás alá vonnak, és közbizalmat élvező állása, hivatása van, azzal kell számolnia, hogy az ítélkezés ugyan a bíróságok feladata, de állását, hivatását a nyomozás kezdetétől elveszti, és ha kedvezően is alakul a sorsa, soha senki nem fog tőle bocsánatot kérni, kiesett jövedelmét senki nem fogja megfizetni.

Így jártam én is. Amikor 2010. december 3-án őrizetbe vett a katonai ügyészség még reménykedtem, hogy a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának nyomozási bírája nem helyez előzetes letartóztatásba, mert a kényszerintézkedés feltételei nem álltak fenn. Két nappal később, vasárnap volt a tárgyalás, ahol a bíró előtt kifejtettem, hogy előzetes letartóztatásom esetén elvesztem ügyvédi hivatásomat, és nem tudok dolgozni, holott kiskorú gyermekeim eltartásra szorulnak. A bíróság e kérdéssel nem foglalkozott, és úgy találtam magam, mint annyi védencemnél, hogy a bíróság az ügyészi indítványnak helyt adott. Csak most nem védőként voltam a teremben, hanem én ültem a vádlottak padján. Akkor, ott tudtam, hogy ezzel a határozattal egzisztenciálisan tönkretettek.

Január 3-án szabadlábra kerültem, és azon törtem a fejem, mit tegyek? Megtehetem, hogy továbbra is ügyvédi tevékenységet végzek. Ebben az esetben fennáll annak a veszélye, hogy nem tudom az adott ügyet befejezni, ami az ügyféllel szemben felelőtlenség. Ráadásul titkosszolgálati megfigyelés alatt tartanak, így az ügyfelet hozhatom esetleg kellemetlen helyzetbe. A másik lehetőség, hogy önkorlátozással élek, és addig ügyet nem vállalok, amíg ki nem derül, hogy vádat emelnek-e ellenem. Ez utóbbi mellett döntöttem és emellett elkezdtem a folyamatban lévő ügyeket felmondani, új ügyeket nem vállaltam.

Mivel december eleje óta ügyvédi tevékenységet nem végeztem, kértem a Pest Megyei Ügyvédi Kamara Elnökségéről ügyvédi tevékenységem szünetelésének engedélyezését. A kamara a kérelmemnek helyt adott, így 2011. május 23. napjától az ügyvédi tevékenységemet szüneteltettem.

Májusban a bíróság kézbesítette számomra a vádiratot. A kamarának a vádemelés tényét a vádirat megküldésével bejelentettem. A kamara az ügyvédi törvénynek megfelelően megtette a szükséges lépéseket, és 2011. július 7-én az ügyvédi tevékenységem gyakorlását felfüggesztette. A határozat ellen nem éltem fellebbezéssel, mert e határozatot vádemelés alatt álló ügyvédek esetében a kamara mérlegelés nélkül köteles meghozni. A büntetőügy jogerős lezárásáig immár hivatalosan is elveszítettem ügyvédi hivatásomat. 

English version

Első házasságomból származó Krisztina lányom 2006-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi karán jogász szakon, László fiam pedig az ELTE Bölcsészettudományi karán olasz tanári szakon, nappali tagozaton tanultak. Krisztina velünk lakott a budapesti szolgálati lakásunkban, a jobboldali média által már bemutatott „zuglói luxuslakásban”, fiam pedig élettársával a IX. kerületben egy nagyon sötét, régi bérház földszintjén, az élettárs önkormányzati bérleményében.

Családunk úgy döntött, hogy a „nagyok” lakhatását meg kell oldani, hiszen hamarosan önálló életet fognak élni. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy ezt megtehettük, ügyvédi fizetésemből félretett pénzemből és nagyszülői segítségből el tudtuk indítani a fiatalokat, s meg tudtuk venni első lakásukat. Akkoriban már túlkínálat volt az új lakások piacán, ezért többféle ajánlatot szereztünk be. Angyalföld volt a legolcsóbb és közlekedés szempontjából is megfelelt. A lakásokat nem a HM vette, ahogy ezt később az elszámoltatási propagandagépezet sugallta, bárki által hozzáférhető piaci ajánlatok közül válogattunk.

2006 tavaszán végül nagykorú gyermekeim megvásárolták maguknak a Röppentyű utcai egyszobás lakásokat, amelyek vételára egyenként kb. tízmillió forint volt. Az egyik lakás erkéllyel együtt 52, a másik 46 négyzetméteres, a hasznos laktóterület egyikben sem haladja meg a 45 négyzetmétert.

Az ellenem folyó lejárató kampányban ezekből a garzonnál alig nagyobb lakásokból lett végül luxuslakás. A jobboldali médiumok azt állították, hogy bujkálok (mert Zuglóban nem nyitottam ajtót, pedig szinte naponta zaklattak), s azt is: valójában nem Zuglóban, hanem a XIII. kerületben lakom az ottani „luxuskecóban”, ami voltaképpen az enyém, de a gyerekek nevén van, és én biztos egybe nyitottam a két lakást. A HírTv még az emeleten is járt és láthatta, hogy egyszobás lakásokról lehet csak szó, ettől függetlenül százmilliókért, majd százmillióért vásárolt lakásokról tájékoztatták „hitelesen” a közvéleményt. A közszolgálati tévé híradója pedig a budai hegyekre néző kilátásról és 800.000 forintos négyzetméter árakról tudósított. Akkor sem zavartatták magukat, amikor nem tudták vágóképekkel is alátámasztani az őrjítő luxust, - egész egyszerűen a szomszéd ház „penthouse” lakásait mutatták.

Íme a "budai luxuspanoráma"! Ezt látják a gyerekeim a lakásból.

Ez volt az a pont, amikor nálam elpattant a húr, és a történet során először megszólaltam. Gyermekeim védelmében sajtóközleményt adtam ki:

Közlemény

Budai Gyula úr nyilatkozatai – mint ahogy azt megszokhattuk már - nem felelnek meg a rideg tények valóságának. Budai úr személyemmel kapcsolatos nyilatkozataival a közvéleményt félrevezeti, amely egy keresztény értékrendű kormányzati tisztségviselő részéről méltatlan és erkölcsileg is kifogásolható.

Eddig nem nyilatkoztam, és nem védekeztem a valótlan állítások ellen, mert jogállami felfogásom szerint az ügyeknek a független és csak a törvénynek alárendelt bíróságon, nem a sajtónyilvánosság előtt kell eldőlnie. Én ezt tanultam az ELTE Jogtudományi Karán és ebben a szellemben tanítottam hallgatóimat is.

Ugyanakkor nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy Budai úr átlépte a jó ízlés határait, amikor gyermekeimet is bevonja az ellenem permanensen folytatott küzdelmébe. Teszi mindezt a családbarát kormány tagjaként. Ezt még egy közszereplőnek sem kell eltűrnie, nemhogy nekem, aki nem politikusként, hanem szakmai vezetőként dolgoztam a Honvédelmi Minisztériumban. Megjegyzem közszereplőségem 2006. július 01. napjától megszűnt, ezért személyes és különleges adataim egy magára valamit adó országban már nem kerülhetnének nyilvánosságra.

A tényekről: 2006-ban két nagykorú gyermekem - családi támogatással - lakást vásárolt magának Budapesten, a XIII. kerületben. A lakások mérete a 45 négyzetmétert sem éri el, vételáruk – lakásonként - kb. 10 millió forint volt.

Meg kívánom jegyezni, hogy egyik nap Budai úr azzal vádol, hogy túl sokat dolgoztam, és túl sokat kerestem az elmúlt 8 évben, más alkalommal meg már arról beszél, hogy nincs fedezete például az általam jogszerűen megvásárolt szolgálati lakásomnak. A kettő a logika szabályai szerint összeegyeztethetetlen.

Kérem a sajtó munkatársait, hogy családom zaklatásával hagyjanak fel. Továbbra is ahhoz tartom magam, hogy csak akkor fogok megszólalni e koncepciós ügyekben, amikor az feltétlenül szükséges.

Táborfalva, 2011. április 13.


                                       (Dr. Fapál László)

Az érdekesség az volt, hogy a médiumok döntő többsége – tisztelet a néhány kivételnek – nem reagált a sajtónyilatkozatra, sok helyen azóta is a reakcióm nélkül olvashatóak a hazug állítások az internetes felületeken. Az üdítő kivételek közé tartozott amikor 2011. április 13-án Kálmán Olga az ATV Egyenes beszéd c. műsorában szembesítette Budai Gyulát velem kapcsolatos valótlan állításaival. Érdemes megnézni a 16. perctől a kormánybiztos zavart magyarázkodását:

A propaganda gépezettel szemben végül is kevésnek bizonyult a nyilatkozatom, a gyerekeim százmilliós luxuslakása a viszkisüveg mellett végképp a nevemhez tapadt. Ha már így van, lenne egy ajánlatom Budai Gyulának: nem is kérünk százmilliót a két ingatlanért, holnap elviheti a feléért a kettőt együtt. Alkalmi lehetőség lenne ennyi pénzért „százmilliókat érő”, „Budára néző”, „luxuspanorámás”, „penthouse” lakáscsodákat venni, ráadásul tulajdonosként a sajtó előtt is megmutathatná az ingatlanokat, bizonyítva, hogy korábban nem hazudott róluk. Itt a blogon várom a vételi ajánlatot!

„Valaki megvádolhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták.” Sokszor jutottak eszembe Kaffka sorai a börtönben, és azóta is. A pontos vádat éppúgy nem ismerhettem én sem,, mint a regényhős. Nemrégiben végre kézhez vettük ügyvédemmel együtt a vádiratot. Ezzel teljessé vált egy több mint egy éve tartó abszurd történet.

A katonai ügyészség sajtótájékoztatón 2011. márciusában bejelentette a vádemelést. Egy ember ellen nem emeltek vádat! Nem említették, hogy az kit takar, de meg voltam győződve arról, hogy csak én lehetek, mert minden jogász, akit megkérdeztem azt állította, hogy O. János valótlan vallomása a gyanú közléséhez elegendő, de a vádemelést nem alapozza meg. Azonban nem kaptam nyomozást megszüntető határozatot, és a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa értesített, hogy a bírósági eljárásra a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Katonai Tanácsát jelölték ki. Ekkor már tudtam, hogy vádlott leszek.

2011. májusában kézbesítette a bíróság a vádiratot, amelyben megrökönyödéssel értesültem arról, hogy az O. János és társai büntetőügyből a TÁRSAI maradtak. Nehéz volt elhinni, hogy II. rendű vádlott lettem.

A vádirat első pontja vonatkozik rám, amelyben különböző cégek által O. Jánosnak visszaosztott pénzek egy részéről a vádirat – az egyes alpontoknál – mindenhol azt tartalmazza, hogy „az 50 %-os megállapodás alapján III. rendű vádlott (N. Dénes) közvetítésével II. rendű vádlott (Fapál) is a fele összeg erejéig” részesült. A cégeket és az ott felsorolt személyeket nem ismerem, nem tudom milyen tevékenységet végeztek. Az ügyészség azonban számol és a gyanúsításban közölt 22 millió forint helyett a vádiratban 20,6 millió forinttal terheltek meg úgy, hogy az egyes alvádpontokkal – a 12 millió forintos kivételével – meg sem gyanúsítottak.

A 12 millió forintról szóló gyanúsítás a vádiratban alapjaiban megváltozott. A 12 millió forintnak – más alvádpontokkal szemben - nincs eredete! Már nem a HM Zrínyi Kht.-tól származik a pénz, hanem az 50 %-os megállapodás alapján - pontosan meg nem állapítható időpontban került átadásra – és a pénzt pontosan meg nem állapítható arányokban O. János tanú, L. Attila I. r. vádlott és N. Dénes III. r. vádlott gyűjtötték össze. A többi O. János vallomásával egyezően lett leírva, az ügyészség a híradókból megismert viszkis doboz helyett a piros színű italos doboz kifejezést alkalmazta. A vádirat ezen része ott fejeződik be, hogy az irodámból kilépek.

Mindössze ez a tíz sor tartalmaz érdemi vádat rám nézve a 48 oldalas vádiratból.

A vádirat tehát mellőzi Juhász Ferenc honvédelmi miniszterre O. János által tett – egyébként valótlan - állítást, hogy én a pénz egy harmadát neki vittem volna. A vádirat nem foglalkozik O. János valótlan vallomásának azzal a részével sem, hogy a pénz Juhász miniszter, Zámbori kabinetfőnök és én közöttem szétosztásra került volna.

A vád leegyszerűsítve a következőket jelenti:

1. Más személy több alkalommal pénzt vett át a nevemben vagy rám hivatkozva (feltéve, hogy ez igaz O. János állítása szerint.)

2. 2006 év elején, egyébként ismeretlen időpontban, ismeretlen eredetű pénzt vettem át, amelynek egy harmadát, kb. 4 millió forintot egy piros italtartó dobozba, majd italos tasakba tettem és kiléptem vele az ajtón.

Azaz nincs meg, hogy mikor, honnan származó pénzt vettem volna át. Ez körülbelül olyan, amikor valaki emberölésről tesz vallomást, de nincs meg az elkövetés időpontja, helyszíne és nincs meg a meggyilkolt sem. Ez a vád felháborító és szégyen minden joghoz értő ember számára. A bíróság majd megállapítja, hogy a II. r. vádlott ismeretlen időpontban, ismeretlen eredetű pénzt vett át O. Jánostól, annak egy harmadát, 4 millió forintot kivett a borítékból, bele tette egy piros italos dobozba és tasakba, majd kilépett az ajtón?

Ez vicc? - kérdeztem magamtól, amikor elolvastam a vádat. Persze a választ is tudom. Sajnos nem vicc.

A legfelháborítóbb az, hogy a vádirat szerint „a bűnszervezet tevékenységét a közigazgatási államtitkár közjogi tisztséget viselő II. r. vádlott tudomására hozták, aki a bűnszervezet aktív tagjává vált az által, hogy ő is részesedést kért a bűncselekmények során megszerzett pénzekből, leplezte magas szinten a vádlottak korrupciós cselekményeit III. r. vádlott közreműködésével”.

Nem kértem, és nem is kaptam semmiféle részesedést. Senki nem hozott tudomásomra semmit. Erre vonatkozó adat nincs az iratanyagban. Nem lepleztem senki tevékenységét, munkakörömből eredően ezt nem is tehettem volna meg. A közigazgatási államtitkár bármilyen szakmai üggyel a felterjesztési rendnek megfelelően – döntés előtt – találkozik. Sőt, vallomásomban is részletesen kifejtettem, hogy a katonai titkosszolgálat jelentései alapján minden utasítást végrehajtottam, a befolyással üzérkedéshez hasonló ügyek ellen mindenkor felléptem.

Ez persze mind nem számított. Jogászként sok büntetőügyet láttam már, de az enyémhez hasonlót egyet sem. Egy olyan ügybe csöppentem, ahol az eredeti fővádlott elpárolgott a vádiratból, miközben én az ő vallomása alapján beleíródtam a történetbe.

English version

Ha beírjuk a Google keresőbe a Fapál és a lakás szavakat, 39 ezer találatot kapunk. Ennyiszer írták le Budai Gyula állítását, amely szerint csalárd módon, maffiaszerű eszközökkel jutottam szolgálati lakáshoz a Honvédelmi Minisztériumon keresztül. Egy gyilkossági ügynek rendszerint kisebb visszhangja van. A témával jóval többet foglalkozott a sajtó, mint magával vádiratban is szereplő vesztegetési történettel. Ha megkérdeznénk egy átlagos újságolvasó embert, mit tud rólam, valószínűleg azt mondaná, hogy én vagyok az a volt államtitkár, akinek lakásbotránya van. Valószínűleg éppen ez volt a cél: a jól érthető és könnyen elmesélhető lakásüggyel igazolni a romlottságomat, hogy a másik, bonyolult ügyben is hihető legyen a bűnösségem.

Budai Gyula maffiaszerű ingatlanszerzésemről beszél Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága albizottságának ülésén (fotó: Metropol)

1988-ban katonatisztként 73 négyzetméteres szolgálati lakást kaptam Kőbányán, ahová akkori feleségemmel és két gyermekkel költöztünk be. 1998-ban a lakóépületet a honvédség elidegenítésre jelölte ki. A szolgálati lakást feleségem nevére vásároltuk meg részletfizetés mellett. Válásom után a lakásból elköltöztem. A lakás jelenleg is volt feleségem tulajdonában van.

2000-ben telket vettem Táborfalván 200.000-Ft.-ért és családi ház építésébe fogtam. A honvédségtől 2001-ben 3.000.000-Ft. munkáltatói kölcsönt kaptam. A 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet 164. §-a alapján – 20 év szolgálati viszony után - 250.000-Ft. engedmény illetett meg. Így 30 évre 2.750.000-Ft.-ot kellett havi részletekben visszafizetni.

A családi házat 2002-re felépítettük, illetve azóta is folyamatosan építjük, mindig teszünk valamit hozzá. Akinek van családi háza, az tudja, miről beszélek.

2004-ben a HM közigazgatási államtitkárává neveztek ki, ám honvédségi szolgálati viszonyom megmaradt, csak rendelkezési állományába kerültem. A munkahelyemre történő napi ingázás (Táborfalva – Budapest belváros és vissza) elég sok időt emésztett fel. 2005. februárjában kérelmeztem, hogy a honvédelmi miniszter a 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet 8. §-a alapján mentesítsen a szolgálati lakáshoz jutást kizáró ok alól, mert 16 évvel korábban már  kaptam szolgálati lakást.  Egyidejűleg a hárommilliós munkáltatói kölcsönt – engedményestül – a honvédségnek egészében visszafizettem.

A honvédelmi miniszter a 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet 8. § (3) bekezdésében biztosított jogkörénél fogva felmentett a HM rendelkezésű lakáshoz jutást korlátozó jogszabályi rendelkezések hatálya alól, azzal, hogy számomra határozatlan időtartamra juttatható HM rendelkezésű lakás.

A HM Központi Lakásbizottság vezetője 2005. májusában értesített, hogy a HM Központi Lakásbizottság tartalék kerete terhére bérleti jogviszonyba felajánlotta a XIV. kerületben található, állami tulajdonú, 4,5 szobás, összkomfortos, 146 négyzetméter alapterületű társasházi lakást. A felajánlást elfogadtam, bérleti szerződést kötöttünk, majd második feleségemmel, valamint két gyermekemmel a lakásba beköltöztünk.

A 2006-os választások előtt szolgálati viszonyom megszűnt, szolgálati nyugállományba vonultam, mivel olyan magas szolgálati beosztást töltöttem be a HM-nél, hogy megfelelő katonatiszti beosztást részemre felajánlani nem tudtak volna. A szolgálati nyugállományba vonult személyek esetében a honvédség a szolgálati lakással már nem rendelkezhet, azonban a nyugállományba vonulás a lakásbérleti jogviszonyt nem érinti. 

A vontakozó HM rendelet alapján a szolgálati lakásokat fő szabály szerint a szerzéstől számított 10 év elteltével lehet elidegeníteni, azonban a honvédelmi miniszter e szabálytól kellően megalapozott vagyongazdálkodási és lakásgazdálkodási érdek esetében eltekinthet, és a lakóépületet (lakás) értékesítésre kijelölhet.

2006. május hónapban lakóépület elidegenítésre kijelölési iránti kérelmet írtam a honvédelmi miniszternek, amelyről a miniszter a 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet 97. § (2) bekezdés alapján  döntést hozott, és a lakást elidegenítésre kijelölte.

A HM ingatlankezelési Hivatala ezt követően ajánlatot közölt velem, az alábbiak szerint:

1./ A lakás megvásárlása
A lakás forgalmi értéke 65.253.000-Ft. (hivatalos értékbecslés szerinti ár)
30.000.0000-Ft felett a jogszabály szerinti vételár 15.375.000-Ft, valamint a 30.000.000-Ft. feletti rész 80 %-a.
A szolgálati jogviszonyomra tekintettel 15 % engedmény illetett meg.
A vételár egyösszegű  megfizetése esetén további 40 %-os árengedmény illet meg.
Fizetendő összeg: 22.224.474-Ft.

2./ Részletvétel:
Ha részletre vásároljuk meg akkor havonta 185.295-Ft.-ot kellett volna fizetni.

3./ Ha úgy döntünk, hogy nem vásároljuk meg:
Dönthettünk volna úgy is, hogy nem vásároljuk meg a lakást. Ekkor a bérleti jogviszony fenn marad. A HM rendelet szerinti lakbért fizetem és  az összes egyéb járulékos költséget a HM lakásgazdálkodási szerve fizeti a társasháznak.
 

Úgy döntöttünk, hogy a legoptimálisabb megoldás az egyösszegű vásárlás, ezért a lakást megvettük feleségem és az én nevemre.

Ez tehát „maffiaszerű ingatlanszerzésem” története. A fentiekből látszik, hogy a jogszabályok maradéktalan betartása mellett jutottam a lakásomhoz. Az én érdekemben semmilyen csalárdság vagy akár kivételezés nem történt.

Tény, hogy a HM ingatlankezelési Hivatala egy lakást 65 millió forintos lakást vett meg, amelyhez én jóval olcsóbban jutottam. Hozzám hasonlóan a piaci árnál sokkal olcsóbban vásárolhatta meg szolgálati lakását számos egykori katonatiszt, honvédségi vagy minisztériumi vezető. De nemcsak a honvédelmi tárcánál volt ez általános gyakorlat évtizedeken át. Hasonló feltételek mellett adták el más tárcák is a szolgálati lakásaikat.  Elítélendő ez a gyakorlat? Lehet, hiszen a legtöbb ember nem juthat így lakáshoz. De hogy bűncselekmény lenne? Akkor velem együtt bűnöző több, a mostani kormány alatt kinevezett vezető tisztségviselő, köztük Budai Gyula is.

English version

A  megfélemlítésnek világos célja van. Húzd meg magad, és ne védekezz, mert nálunk a hatalom és megint elvihetünk. Az emberek befolyásolására a jobboldali médiumok összehangolt kommunikációs akciókat hajtottak végre Budai Gyula leszámolási kormánybiztos vezetésével. Volt úgy, hogy 3 hétig egyfolytában, minden nap. Volt ebben sukorói földügylet, jogszerű, de erkölcstelen szolgálati lakás megvásárlása, nagykorú gyermekeim lakásvásárlásának százmilliókért történő képtelen vádja, ügyvédi megbízásaim teljesítésének megkérdőjelezése, na meg persze a viszkisdobozos történet.

A viszkisdoboz története a HírTV egy egész estés műsorában jelent meg először

A jobboldali médiumok nem hagytak békén minket, pesti lakásunk előtt a HírTv gyakran tanyázott, emiatt sokszor nem tudtunk hazamenni, vagy ha otthon voltunk, a kaputelefont bőgették. Amikor azonban nagykorú gyermekeimet is kikezdte a HírTv és Budai Gyula kormánybiztos, elszakadt nálam a húr. Arra az elmúlt 20 évben nem találtam példát, hogy valaha volt vagy jelenlegi közszereplő gyermekeit is mocskolják. Elképedve néztem a HírTv-n, hogy gyermekeim átlagos lakása helyett a szomszédos házat mutatják, a budai hegyekre néző kilátást ecsetelik, és egy lelkes ingatlan szakértő „penthouse-típusú" lakásokról beszél 800 ezer forintos négyzetméteráron. Megszólalt Budai Gyula is és „százmilliókért” történő lakásvásárlásról beszélt. Nagylányom éppen államvizsgáira készült és tanulás helyett inkább kikészült. Az állandó zaklatás miatt a rendőrséget is kihívta, de mire kiértek, a stáb összepakolt és elment. Kiadtam egy sajtóközleményt és megkértem a sajtó munkatársait, hogy gyermekeim állandó zaklatását fejezzék be. Persze csak a HírTv és a "közszolgálati" médiumok munkatársaira gondoltam.

A Heti Válaszban veszélyes bűnbanda tagjaként ábrázoltak: a cikk miatt pert indítottam.

Nyilatkozatomat követően sem igazán sikerült a hazugságok terjesztésének leállítása, ezért úgy döntöttem, hogy korábbi álláspontomat elvetem és ezentúl minden hazug állításra perrel fogok válaszolni. Sajtó-helyreigazításai pert indítottam a Magyar Nemzet és a Heti Válasz ellen. Elég volt, már így is bánom, hogy nem léptem fel előbb és eltűrtem, hogy lejárassanak.

A sajtóban legalább öt bűnüggyel hoztak összefüggésbe, és gondolom még nem soroltam fel mindent. És mindez a mai napig így folyik. Mindenki meghúzza magát, senki meg nem szólal, mindenki fél. Elvártam volna, hogy egyes emberek megszólaljanak és elmondják véleményüket. Nem történt meg. Azt hiszik, ha meghúzzák magukat, nem kerül rájuk is sor. Tévednek. Mindenkit levadásznak, kíméletlenül. Azt tanultam és tanítottam, hogy a demokráciában nem szabad félni. Most nem tudom, mit mondhatnék hallgatóimnak.

English version

Hamar kiderült, hogy ki az igaz barát. Azok meg is maradtak, a többiekért, akik nem vették fel a telefont, vagy nem kerestek, nem ejtettem könnyet. Levélben köszöntem meg a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnokának a bv intézet személyzetének emberséges bánásmódját.

Miközben élveztük egymás közelségét a szeretteimmel, lassacskán furcsa dolgokra lettünk figyelmesek. Megszaporodtak - télvíz idején – az unatkozó, autójukban üldögélő emberek a lakásunk előtt. Budapesti lakásunkat egy alkalommal ízekre szedték. Legalább gumikesztyűt húztak volna a kezükre! Mindenhol nyomaikat találtuk.

Sokszor eléggé agresszívan tudomásomra hozták, hogy figyelnek. Összekészítettem börtön-alapfelszerelésemet, és azt a mai napig a kocsimban hurcolom. Ha egyszer elvittek, legközelebb is elvihetnek, teljesen mindegy, milyen indokok alapján.

BV. alapfelszerelésem, amit azóta is a kocsimban tartok.

Nagyapámtól hallottam hasonlókat. Nagyapám kántortanítóként nem értett egyet az egyházi iskolák államosításával. Internálták, majd lakatosként élte le az életét egy szocialista nagyvállalatnál. Emléke erőt ad nekem. Ha ő végig megőrizte a méltóságát, én is képes leszek rá.

English version