Viszkisdoboz

Másnap beindult az élet. Reggeli, ebéd, vacsora. Nem tudtam enni és aludni. Reggelente egy óra séta egy zárt helyen, egyedül. El nem tudtam képzelni, hogy Magyarországon még vannak olyan helyek, amelyek az 50-es évek óta nem változtak.

2010. december 5-én, vasárnap délután az előzetes letartóztatás tárgyalására vittek a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa nyomozási bírója elé. A katonai ügyész szökésről, elrejtőzésről, meg bizonyítékok eltüntetéséről beszélt. Azt hittem, van jelentősége annak, amit mondok. Nem volt. A nyomozási bíró elrendelte előzetes letartóztatásomat 30 napra. Az ügyészi indítványnak a szökésre és elrejtőzésre vonatkozó részét a bíró nem fogadta el. Azt már magam sem értettem, hogy milyen bizonyítékokat tüntethettem volna el, és kivel beszélhettem volna össze.

Ha bűnös lennék, akkor ezeket már régen megtehettem volna, hiszen a büntetőeljárásról a jól értesült Magyar Nemzet január óta beszámolt, sőt vallomásokat hozott nyilvánosságra. Fellebbezést jelentettem be a végzés ellen. A katonai ügyész a kapcsolattartást korlátozta: levelezés csak rajta keresztül volt lehetséges, telefonon csak a védővel lehetett beszélni, feleségemmel személyesen csak a katonai ügyészségen az ügyész jelenlétében szabadott találkozni. Az egy hónap alatt kétszer kaptunk 10 percet.

2010. december 6-án készített börtönigazolványom

Átszállítottak a Nagy Ignác utcába, ahol a büntetés-végrehajtás átvett a rendőrségtől. Egy három személyes zárkába kerültem, ahol meleg volt, meg lehetett mosakodni és volt WC is. A fogda után Kánaánnak tűnt. Végre nagykabát nélkül aludhattam. Egy estét tartott az ottani tartózkodásom. 2010. december 6-án reggel kilenckor levittek az elosztó helyre és beraktak egy egyszer egy méteres lukba. A szakzsargon „száraz hugyozónak” nevezi az ilyen helyeket.  Késő délután jöttek értem és átvittek a Kőbányán található Venyige utcai előzetes házba. Már este volt, amikor elfoglalhattam újabb „otthonomat”.  

English version

Szombaton nagynéném temetésére kellett volna mennünk. Vasárnap legkisebb gyermekem  6. születésnapjára hívtuk össze a vendégséget. A Gyorskocsi utcai fogdában két és fél napot kellett eltöltenem.

A Gyorskocsi utcai látkép, fotó: Panoramio

A zárkában egyedül voltam, két priccs és egy kettős rendeltetésű hideg vizes csap társaságában. Ihattam és elvégezhettem kisebb testi szükségleteimet. WC csak a folyosón állt rendelkezésre, mindenki azt használta. Az ablakon gyenge fény szűrődött be, mert kívülről plexi lappal volt lefedve. Elvesztettem az időérzékemet, mert nem volt nálam óra. Olvasnivalóként a Helsinki Bizottság ősrégi – egyébként hiányos – kiadványa szolgált.

Feleségemnek sikerült bejuttatnia tisztálkodó felszerelést és néhány doboz cigarettát. Estefelé lehetett, amikor a feleségem által megbízott ügyvéd megérkezett. Beszélgettünk, sem ő sem én nem tudtam miért vagyok ott. Fáztam. Később tudtam meg, hogy a meleg holmik egy részét, amelyeket a feleségem összekapkodott, nem engedték be. Azt mondták neki, hogy nem lesz rájuk szükségem, mert fent, a zárka részen meleg van. De én csak vacogtam, pedig minden ruhám rajtam volt éjjel és nappal is. Hiányzott a szemüvegem is, de azt még sokáig nélkülöznöm kellett.

English version

A Budapesti Katonai Ügyészségen az alábbi gyanúsítást közölték velem:

A minősítés: költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen elkövetett vesztegetés, amelyet a gyanúsítás szerint bűnszervezetben követtem el.

A szereplők:
O. János dandártábornok (HM Rendezvényszervező Hivatal főigazgató helyettes, majd főigazgató, ezredesi rendfokozattal),
L. Attila dandártábornok (HM Védelemgazdasági főosztályvezető),
N. Dénes polgári személy (2005. január – 2005. június között kommunikációs tanácsadó),
Fapál László (HM közigazgatási államtitkár).

Vallomást tett: O. János és Fapál László
Nem tett vallomást: L. Attila és N. Dénes.

O. János gyanúsított 2010. február 24-től őrizetben, majd előzetes letartóztatásban volt.  2010. április 22-én beismerő vallomást tett arról, hogy „az ún. visszaosztott pénzeket az általa állított elkövetői körben szétosztotta”. A gyanúsított a választások második fordulóját követően korábbi vallomását megváltoztatta, és arról beszélt, hogy én és a honvédelmi miniszter is részesedtünk az általa szedett visszaosztási pénzekből. O. János gyanúsított 2010. június 3-án szabadlábra kerül.
 

Az ügyészség szerinti alapos gyanú I.: (Fapál gyanúsított jegyzőkönyv)

2004. december 10. napja és 2006. június 30. napja közötti időben, mint a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, a 2004. év folyamán O. János dandártábornokkal, L. Attila dandártábornokkal és N. Dénes polgári személlyel megállapodtak abban, hogy O. János dandártábornok a HM Rendezvényszervező Hivatallal és más honvédségi tulajdonú közhasznú társasággal szerződésben álló gazdasági társaságoktól az általuk teljesített szolgáltatások ellenértékéből pénzt kér vissza, amelynek felét O. János dandártábornoknak N. Dénes polgári személynek kellett átadnia, amelyet N. Dénes polgári személy nekem továbbított. A gyanúsításban összegszerűen is megjelölték, hogy az ügyészség szerint legalább 22 millió forintot kaptam.

A megállapodás O. János dandártábornok 2010. május 10. napján született vallomása szerint úgy történt, hogy megkeresték N. Dénest, „közöltük vele, hogy azt szeretnénk, hogy egy erősebb szervezetünk legyen. Ő ígéretet tett arra, hogy továbbítja kérésünket Dr. Fapál államtitkár felé. Igazából nem beszéltünk arról, hogy visszaosztási pénz van a háttérben, de szerintem N. Dénes erről tudott, értette, hogy miről van szó. Tehát nem mondtuk el neki, hogy konkrétan mennyi pénzt kapunk a K. Rt.-től és hogy abból Dr. Fapál államtitkár részesedhet. Az esetre rá két héttel ismét találkoztunk, szerintem ugyanígy hármasban, és akkor azt mondta N. Dénes, rendben van, menni fog a dolog. Ekkor én elmondtam N. Dénesnek, hogy milyen tevékenységekből jön vissza pénz és nagyságrendet is mondtam neki. Ő erre azt válaszolta, hogy 50 % -ot kér Dr. Fapál államtitkár a visszaosztási pénzből.”

Engem N. Dénes nem keresett meg ilyen „ajánlattal”, így erre nem tudtam mit nyilatkozni. Ha megkeresett volna, akkor jelentem a miniszternek és egyidejűleg a Katonai Biztonsági Hivatal vezetőjénél a szükséges intézkedések megtételét kezdeményeztem volna.

A pénzátadásról:

A katonai ügyész 2010. október 8-án O. Jánost újabb 12 rendbeli vesztegetéssel gyanúsította meg. O. János észrevételt nem tett.

Egy héttel később hirtelen megváltoztatta vallomását, és  az alábbiakat nyilatkozta: „A velem 2010. október 08. napján közölt gyanúsítással kapcsolatban azt az észrevételt tenném, hogy a gyanúsítás 1, 2, 3, 4, 5, 6, 10 pontjaiban szereplő tényállásokhoz hozzátartozik az is , hogy az ezen gyanúsításokban szereplő pénzek felét a korábban általam említett un. 50 %-os megállapodás alapján dr. Fapál Lászlónak adtuk át elsősorban N. Dénesen keresztül.” 

 

(fotó: Budapesti Katonai Ügyészség, forrás: origo)

A pénzátadásról egy későbbi gyanúsítotti vallomásában (2010. május 10.) azt vallotta, hogy „a pénzt N. Dénesnek adtam át, és ő vitte el Dr. Fapál Lászlónak. Nem egy alkalommal történt a pénzátadás, hanem a másfél év alatt több alkalommal, de N. Dénes azt mondta nekem, hogy átadta a „csomagot”, azaz a pénzt”.

2011. január 14-ei vallomásában így beszél az összegekről: „Azt nem tudom pontosan megmondani, hogy N. Dénes konkrétan mennyi pénzt adott át Dr. Fapál László államtitkárnak, mert ha mondta is az összeget, akkor sem emlékszem rá.”

Érthetetlen, hogy O. János korábbi vallomásaiban pontosan emlékezett mindenre, az összegekre, amelyet szétosztott mások között. Majd valamilyen indíttatásból a választásokat követően „beemelt” engem, illetve a minisztert az egész történetbe, aztán a teljes összeg felét nekem osztja le, majd utolsó vallomásában már nem is emlékszik, hogy milyen összeget adtak át állítólag nekem.

Az ügyészség szerinti alapos gyanú II.: (Fapál gyanúsított jegyzőkönyv)

N. Dénes polgári személy – mivel nem ért rá – O. János dandártábornokot kérte meg, hogy N. Dénes által a HM Zrínyi Kht.-val szerződésben álló különböző gazdasági társaságok által nyújtott szolgáltatások ellenértékéből visszakért, összességében 12 millió forintot vigyen el a részemre. A gyanúsítás szerint O. János dandártábornok N. Dénes polgári személytől a 12 millió forintot átvette, és nekem azt az én irodámban átadta.

Különös figyelmet érdemel, hogy a gyanúsítás – mint fentebb is látható - kizárólag O. János vallomásán alapul, ő azonban soha nem állította, hogy a 12 millió forint a HM Zrínyi Kht.-tól származna. A gyanúsítás szerint a HM Zrínyi Kht.-tól származó 12 millió forintra O. János még utalást sem tett vallomásaiban, és más iratban sem található ilyen állítás. 2010. október  8-án azonban a katonai ügyész tényként közli O. János dandártábornokkal – újabb gyanúsítás keretén belül – hogy „2006. év elején megkérte Önt N. Dénes arra, hogy az általa visszakért és átvett pénzösszeget, 12 millió forintot vigyen el dr. Fapál László államtitkárnak.”

Tehát már a pénz eredete sem tisztázott, illetve a vádhatóság koncepciója szerint annak a HM Zrínyi Kht.-tól kell származnia. Ezért jelenleg is folyik a nyomozást, immár a civil ügyészi szervezet keretén belül, hogy a 12 millió forint „eredetét” megtalálják. Gondolom, világos elv mentén dolgoznak: ha a büntetés szándéka megvan, akkor bizonyíték is előbb-utóbb akad.

Vallomást tettem, amelyben kifejtettem, hogy nem követtem el bűncselekményt, nem állapodtam meg senkivel, hogy különböző gazdasági társaságoktól pénzt kérjünk vissza. Senkitől sem vettem át pénzt.

A gyanúsítás tényállása olyan, ami ellen nehéz védekezni. Olyan, mint amikor például valaki egy másik személyre azt állítja, hogy a kiskorúakhoz vonzódik. Hogyan bizonyítja szerencsétlen, hogy ez nem igaz? A törvény szerint senki sem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására, de az ember nyilvánvalóan megtesz mindent annak érdekében, hogy az alaptalan gyanúsítás ellen védekezzen.

Vallomásomban kifejtettem, hogy közigazgatási államtitkári irodámban történő pénz átvétel teljesen életszerűtlen. Az állami vezetőket a titkosszolgálatok szoros megfigyelés alatt tartották, az irodájuk fel volt szerelve lehallgatásra alkalmas berendezésekkel. A honvédelmi miniszter nemzetbiztonsági védelem alatt álló vezető, akinek személyi védelmét a Köztársasági Őrezred, nemzetbiztonsági védelmét a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) biztosította. A Honvédelmi Minisztérium vezetői zárt részen dolgoztak, külön beléptető rendszer működött és még a folyosókon is kamerák voltak elhelyezve.

Vallomásomban elmondtam azt is, hogy a KBH vezetőjével szoros együttműködésben végeztem a munkámat. Államtitkot tartalmazó jelentéseket kaptam heti rendszerességgel, amely a teljes hivatali szférát (HM és háttérintézmények), illetve az ott dolgozókat érintette. A KBH által kért intézkedéseket mindenkor megtettem. Olyan jelentéseket azonban nem kaptam, amely konkrét személy konkrét ügyében intézkedési kényszert írt volna elő számomra, csak felületes információkat kaptam. Meg voltam győződve arról, hogy a katonai titkosszolgálat megfelelő intézkedéseket tesz az esetlegesen felmerülő ügyek kezelésére. Ezeket az intézkedéseket sem bírálni, sem megkérdőjelezni nem volt jogom. A KBH vezetője a Kormány átruházott hatáskörében a honvédelmi miniszternek tartozott felelősséggel, nem nekem.

Amikor a kihallgatás után elvittek az ügyészségről, zúgott a fejem. Egy számomra ismeretlen, ócska krimibe illő történetet hallottam, azzal a furcsasággal, hogy az egyik főszerepelő én magam voltam.

English version

Reggel felébresztettük a gyerekeket, éppen a kakaót készítettem nekik, amikor csengettek. 6 óra volt. El sem tudtam képzelni, ki lehet az. Felvettem a kaputelefont és egy hang közölte velem, hogy a katonai ügyészségről jöttek. Kimentem ajtót nyitni, még pizsamában voltam. Két polgári ruhás katonai ügyész közölte velem, hogy értem jöttek, be kell mennem kihallgatásra, hozzam magammal a személyi igazolványomat és a lakcím kártyámat. Igazolták magukat, de mindkettőt látásból ismertem már. Megkértem őket, hogy foglaljanak helyet, amíg felöltözöm. Nem tették, a nyitott ajtónál álldogáltak.

Mondtam a feleségemnek, hogy a katonai ügyészek jöttek értem. Azt hitte, viccelek. Gyorsan felöltöztem. Adtam egy-egy puszit a gyerekeknek és a feleségemnek, majd elmentem. Bevittek autóval az ügyészségre. Nem bilincseltek meg, ők elől, én hátul utaztam. Az úton csak néhány szót váltottak velem, még azt sem mondták, miért jöttek értem. Mentem volna magamtól is, ha idéznek. Akkor még nem tudtam, hogy mindennek, ami velem történik, lélektani jelentősége van.

Amikor kijöttek értem, tudták, hogy meggyanúsítanak, őrizetbe vesznek és előzetes letartóztatásba is helyeznek. Annyi emberség nem volt bennük, hogy szóljanak: néhány meleg holmit, tisztálkodó felszerelést vigyek magammal...

Beértünk az ügyészségre, ott már egy biztonsági őrre bíztak, és azt mondták neki, hogy nem hagyhatom el az épületet. Kb. egy húsz perces várakozás után meggyanúsítottak és ki is hallgattak. Nem is értettem, hogy miért nincs egy kirendelt védő, akivel konzultálni tudnék, holott a katonai ügyészek tudták, kötelező a védelem.

Kihallgatás előtt az ilyenkor szokásos köröket is lefutották: pl. „mindent tudunk”, „tudjuk, hogy nem tartotta meg az összes pénzt”, más gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvét „előttem felejtve” olvashattam belőle. Egy-egy mondatos gyanúsítások hangzottak el, nem is értettem az összefüggéseket. Csak egyet tudtam biztosan, hogy nem követtem el bűncselekményt. Vallomást tettem, elmondtam, hogy alaptalanul gyanúsítanak, panaszt jelentettem be a gyanúsítás ellen. A katonai ügyészek közölték, hogy őrizetbe vesznek és kezdeményezik az előzetes letartóztatásomat.

Rabosításomat követően – immár bilincsben - mentünk a folyóson a fogda felé, a szembejövő ismerős katonai ügyészek már nem is köszöntek. Aznap 10 óra után már a rendőrségi fogdában voltam.

Tudtam, hogy az egész életemet a mai napon tönkretették. Azon gondolkodtam, hogy miért történik mindez velem. Ferenc napra készültek a gondolataim aznap reggel. Elhunyt édesapám, nevelőapám, bátyám és annak fia is Ferenc. Még köszönteni sem tudtam őket. Az igazi megrázkódtatások azonban csak ezután kezdődtek.

English version