Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

12. Médiakampány

2011.06.25. 07:13 Viszkisdoboz

A  megfélemlítésnek világos célja van. Húzd meg magad, és ne védekezz, mert nálunk a hatalom és megint elvihetünk. Az emberek befolyásolására a jobboldali médiumok összehangolt kommunikációs akciókat hajtottak végre Budai Gyula leszámolási kormánybiztos vezetésével. Volt úgy, hogy 3 hétig egyfolytában, minden nap. Volt ebben sukorói földügylet, jogszerű, de erkölcstelen szolgálati lakás megvásárlása, nagykorú gyermekeim lakásvásárlásának százmilliókért történő képtelen vádja, ügyvédi megbízásaim teljesítésének megkérdőjelezése, na meg persze a viszkisdobozos történet.

A viszkisdoboz története a HírTV egy egész estés műsorában jelent meg először

A jobboldali médiumok nem hagytak békén minket, pesti lakásunk előtt a HírTv gyakran tanyázott, emiatt sokszor nem tudtunk hazamenni, vagy ha otthon voltunk, a kaputelefont bőgették. Amikor azonban nagykorú gyermekeimet is kikezdte a HírTv és Budai Gyula kormánybiztos, elszakadt nálam a húr. Arra az elmúlt 20 évben nem találtam példát, hogy valaha volt vagy jelenlegi közszereplő gyermekeit is mocskolják. Elképedve néztem a HírTv-n, hogy gyermekeim átlagos lakása helyett a szomszédos házat mutatják, a budai hegyekre néző kilátást ecsetelik, és egy lelkes ingatlan szakértő „penthouse-típusú" lakásokról beszél 800 ezer forintos négyzetméteráron. Megszólalt Budai Gyula is és „százmilliókért” történő lakásvásárlásról beszélt. Nagylányom éppen államvizsgáira készült és tanulás helyett inkább kikészült. Az állandó zaklatás miatt a rendőrséget is kihívta, de mire kiértek, a stáb összepakolt és elment. Kiadtam egy sajtóközleményt és megkértem a sajtó munkatársait, hogy gyermekeim állandó zaklatását fejezzék be. Persze csak a HírTv és a "közszolgálati" médiumok munkatársaira gondoltam.

A Heti Válaszban veszélyes bűnbanda tagjaként ábrázoltak: a cikk miatt pert indítottam.

Nyilatkozatomat követően sem igazán sikerült a hazugságok terjesztésének leállítása, ezért úgy döntöttem, hogy korábbi álláspontomat elvetem és ezentúl minden hazug állításra perrel fogok válaszolni. Sajtó-helyreigazításai pert indítottam a Magyar Nemzet és a Heti Válasz ellen. Elég volt, már így is bánom, hogy nem léptem fel előbb és eltűrtem, hogy lejárassanak.

A sajtóban legalább öt bűnüggyel hoztak összefüggésbe, és gondolom még nem soroltam fel mindent. És mindez a mai napig így folyik. Mindenki meghúzza magát, senki meg nem szólal, mindenki fél. Elvártam volna, hogy egyes emberek megszólaljanak és elmondják véleményüket. Nem történt meg. Azt hiszik, ha meghúzzák magukat, nem kerül rájuk is sor. Tévednek. Mindenkit levadásznak, kíméletlenül. Azt tanultam és tanítottam, hogy a demokráciában nem szabad félni. Most nem tudom, mit mondhatnék hallgatóimnak.

English version

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr962996319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svejkné 2011.06.27. 17:40:41

A "díszes" tablóra bizony mások fényképeit kellene tenni, volna néhány ötletem.
Kár, hogy a média törvényből kifelejtettek egy igen fontos passzust:nevezetesen azt, hogy csak igazat lehessen írni, és ne lehessen ilyen gyalázatos módon embereket, családokat tönkre tenni.
Elképesztő, hogy mit meg nem engednek maguknak.

Egyébként pedig teljesen nyilvánvaló:
1) aki nem kormánypárti, az nyilván bűnöző
2) az ókorban találták ki: alkalmazták a " divida et impera ". Oszd meg, és uralkodj.
Pontosan ez történik. A társadalom tudatos megosztása a médián közvetített hazugságokon keresztül. Sok ember még mindig azt hiszi, amit a TV-ben lát, a rádióban hall, az újságban olvas, az igaz. És máris acsarog egyik ember a másikra.
Tervszerű figyelemelterelés az igencsak figyelemre méltó dolgokról, pl. melyekkel a T. kormány sokszáz milliárdos lyukat üt az amúgy is lyukas költségvetésen.

steve85 2011.06.27. 21:02:11

Szervusz Laci!
Szakasztársad voltam a Kossuthon, azután ha jól emlékszem kétszer hozott össze bennünket az élet: egyszer valamikor a 90-es évek végén segítettél mint a szakszervezet jogásza Szolnokon (amiért míg élek hálás leszek neked), másodszor a Zrínyin mint oktató-hallgató (ja és az utolsó osztálytalálkozó, de az felejtős volt). Sajnáltam amikor beszippantott a politika de gondolom a szakmai karrier fontos volt számodra. Amikor először hallottam arról, hogy megvádoltak, sőt letartóztattak nem akartam elhinni mert sokkal többre tartalak és okosabbnak is, semhogy ilyen pitiáner ügyekbe merülj. Végül - mert a média még a magát értelmesnek tartó ember agyára is hat - azt gondoltam, hogy aki bekerül a kuplerájba ritkán tud szűz maradni. Szégyellem magam emiatt.Most ahogy végigolvastam a blogot, csak a tiszteletemet tudom kifejezni azért, hogy állhatatos, kitartó vagy ebben a harcban és sikerült megőrizned emberségedet.
Őszinte szívvel kívánok neked erőt és kitartást a további küzdelemhez!

pirimogyoró 2011.06.28. 19:15:19

Őszintén sajnálom, hogy mindez megtörténhetett, megtörténhet. Retteghet mindenki, aki nem ért egyet ezzel a rendkívül demokratikus, polgárbarát, jóakaratú és igazmondó kormánnyal. Bármit megtehetnek mindenkivel, büntetlenül.

svejkné 2011.06.29. 13:49:58

@pirimogyoró: Igen, megtörtént, és pontosan így, ahogy Laci ezt leírja.
És igen. Megtehetnek bármit, bárkivel.
De hiszem, hogy nem a végtelenségig, és hiszem, hogy nem büntetlenül.
Nagyon elmerültek a " történelmi nosztalgiázásban": barakokban lakó közmunkásokról vizionálnak, akiket nyugdíjból visszaparancsolandó rendvédelmisek felügyelnek. Megvan?
Munkatábor, kápók. Erre szólt a kétharmad?????
Három millió koldus országa voltunk a múltban. Most hány millió koldus országa vagyunk???
És még hány diplomásunk fog "kitántorogni " ha nem is Amerikába, de külföldre, a megélhetés reményében???? Erre szólt a kétharmad?????
Az ország népe előtti számadást nem kerülhetik el.

Csak hogy félreértés ne essék: se tagja, se pártolója nem voltam soha életemben egyetlen pártnak sem.
Dolgozom tisztességesen 35 éve ugyanazon munkahelyen, felneveltem öt gyermeket becsületben.

Mzperx 2011.07.04. 16:41:56

Ha a kedves olvasó azt hiszi, hogy a blog és a média állításai között van valahol az igazság, az nagyot téved. A blog az igazi, őszinte beszéd, amelyben nem lehet és nincs egyetlen hamis szó sem, ez az igazi vallomás, melyet akár a bíróság is felhasználhat.

A média hatalmát nagyon jól használja ki a Fidesz, a közvélemény hazug befolyásolása ugyanolyan nem etikus, galád dolog, mint nagyon sok más ebben az országban.
süti beállítások módosítása