Viszkisdoboz

Waltner Roland őrnagy katonai ügyész a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa előtt folyó „Tábornok perben” 2013. február 13-án, a védőbeszédeket követően élt a viszontválasz jogával. Annyit tudni kell a korábban csoportvezető katonai ügyészről, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség megszüntetését követően tábornoki rendfokozattal bíró főnöke fellebbviteli beosztott ügyész lett. Ezzel ellentétben Waltner őrnagy a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes vezetője lett.  Mindenkinek az érdemei szerint.

Most pedig térjünk át az ügyészi viszontválaszra, és annak értékelésére:

1. Waltner Roland őrnagy viszontválaszában előadta, hogy nem a Budapesti Katonai Ügyészségtől szivárogtak ki a gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvek a Magyar Nemzet című napilapnak. Nevezett azt mondta, hogy „nem az ügyészségről kerültek ki a jegyzőkönyvek, mert a következő célszemély a nyomozásról értesült volna.” Waltner úr szerint az ügynek politikai célja (politikai burka) nem volt.

A tények azonban mást mutatnak. 2010 tavaszán a honvédelmi miniszter vizsgálatot kezdeményezett – többek között - az ügyészségnél is, hogy a kihallgatási jegyzőkönyvek hogyan kerülhettek a Magyar Nemzet című napilaphoz. A belső vizsgálatok eredményei soha nem kerültek nyilvánosságra, mert nem lett volna kedvező a Budapesti Katonai Ügyészség egyébként is megtépázott tekintélyére, és különösen egyik tisztviselőjére. Egyébként is eléggé életszerűtlen, hogy az ügyvédek „összebeszélnek” és mindegyik egyetért abban, hogy védenceik érdekeit az szolgálja legjobban, ha a hírhedt jobboldali napilapnak kiadják a vallomásokat. Nem másnap, hanem a jegyzőkönyvbe foglalást követően azonnal. 

Waltner őrnagy azt sem ismerte el, hogy az ügynek politikai burka lett volna. Erről meggyőződhettünk a 2010 tavaszi országgyűlési választási kampányban, ahol az azóta már megbukott nokiás doboz mellett a hadseregben tomboló korrupcióról szóltak a napi hírek. Hogy hiteles legyen, a gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvek szó szerinti közzétételével. Ha ez nem a katonai ügyészség közvetlen részvétele a legfontosabb belpolitikai eseményben, akkor mi az?

2. Waltner őrnagy ezt követően egy levelet ismertetett, amelyet az I. r. vádlott védője juttatott el IV. r. vádlotthoz, amiben azt kérte, hogy találkozzanak megbeszélés céljából.

Jogszabálysértés nem történt. A védőt megilleti az a jog, hogy ügyfele érdekében bárkivel felvegye a kapcsolatot, nincs olyan eljárásjogi szabály, hogy a védő más vádlottat vagy annak védőjét nem keresheti meg akár közvetlenül is.

3. Waltner őrnagy visszautasította, hogy N. Dénes polgári személyt az ő utasítására verték meg a büntetés-végrehajtási intézetben. Azt állította, hogy „az ügyészség nem bérelte fel a bv-seket, hogy N. Dénest bántalmazzák”. Arra is hivatkozott, hogy egy másik ügyészség ezt már kivizsgálta, és megszüntette az eljárást, tehát ők nem követhettek el bűncselekményt.

Ha nem merült volna fel az eljárás során annak a gyanúja, hogy a katonai ügyészek pszichikai kényszert alkalmaztak a vallomások kicsikarására, akkor fel sem tételeztem volna ilyen csúnya dolgot.

A tények azonban makacs dolgok. Tény, hogy N. Dénest, III. r. vádlottat a büntetés-végrehajtási intézetben az őrök megverték. Tény, hogy az ő feladata lett volna az ügyészség szerint, hogy rám terhelő vallomást tegyen. Tény, hogy N. Dénes megveretése ügyében büntetőeljárás van folyamatban. A bántalmazást N. Dénes zárkatársa provokálta ki, akinek „feladata volt” vele kapcsolatban. A zárkatárs viszont eltűnt, az ügyészség az egész országban keresi – állítólag – de nem találja.

4. Waltner őrnagy nem ismerte el azt sem, hogy az I. r. vádlottnak a következőket mondta volna: „Elővett (Waltner Roland őrnagy) egy szürke mappát, azt lobogtatta előttem, és arra tekintve sorolta, hogy kikre tegyek terhelő vallomást úgy, ahogy ő kéri. Elmondta, hogy ha nem teszem meg, amit kér, akkor nekem annyi, bemocskolja a múltamat, teljesen szétzilálja a jelenemet, az egzisztenciámat és elveszi mindenem, amim van, tönkre fogja tenni a családomat, nekem ebben az országban nem lesz jövőm. De ha együttműködöm vele és vallomást teszek, elmondok mindent, amit tudok, akkor a súlyos 10 év körüli büntetésemet 7 évre, de akár 5 évre is enyhítheti. Sorolta a minisztérium volt és akkori vezetőit, akikről, különösen Juhász Ferenc volt miniszterről, Fapál László államtitkárról, Zámbori Mihály kabinetfőnökről, Gömbös János miniszteri biztosról, Szekeres Imre miniszterről és bizonyos cégekkel való kapcsolatukról mondjak terhelő adatokat.”

L. Attila tábornok, I. r. vádlott a katonai ügyész nyilatkozatára bekiabált: így volt!

A katonai ügyész elmondta azt is, hogy az ügyészség L. Attila tábornok, I. r. vádlott kihallgatásakor még nem volt abban a helyzetben, hogy a célszemélyeket kijelölje. Nem tudom értik-e? A „célszemélyeket”!

5. Waltner őrnagy azt is elmondta, hogy N. Imre, VIII. r. vádlott elé egyik kihallgatáson sem tett neveket tartalmazó listát, és nem mondott olyat, hogy ha VIII. r. vádlott ezekre a személyekre vallomást tesz, akkor „nyílnak a rácsok”.

6. Waltner ügyész ezt követően kifejtette, hogy O. János tábornok, XVI. r. vádlott vallomása szó szerint, mindenben igaz.

Most elbizonytalanodtam, mert eddig minden ügyésztől azt hallottam, hogy a gyanúsítottaknál előfordul az is, hogy nem mondanak igazat.

Amennyiben elfogadjuk Waltner Roland katonai ügyész állítását, hogy O. János tábornok vallomása „igaz”, akkor azt is elő kellett volna adnia, hogy miért nem nyomozott, és miért nem emelt vádat még 11 ember ellen, akikre O. János tábornok terhelő vallomást tett. E személyi kör tábornokokból, tisztekből és altisztekből, állami vezetőkből, vezérigazgatókból, igazgatótanácsi elnökből, pártpénztárnokból áll.

Arra is választ kellett volna adnia az ügyész úrnak, hogy O. János tábornok melyik időpontban jegyzőkönyvezett vallomását fogadjuk el, mert ahányszor megszólalt, mindig mást mondott.

Szerintem Waltner ügyész elkövette azt a hibát, amit egy nyomozó ügyész soha nem engedhet meg magának. Személyes ügyként kezelte a büntetőeljárást, és objektivitását elveszítette. Azt gondolta, ha jól konstruált O. János vallomása, akkor nem is kell más bizonyítékot beszerezni. Soha nem láttam még olyan kihallgatási jegyzőkönyveket, mint ebben az eljárásban. Egyszer ezekből tanítani fognak az egyetemen – mit nem szabad csinálni. Meggyőződésem, hogy O. János tábornok kezét fogta valaki. Valaki megmondta, hogy hol kell módosítania a vallomását ahhoz, hogy a vallomás koherenciája – annak abszurditása mellett is - megmaradjon.

Az is kitűnik Waltner ügyész nyilatkozatából, hogy a bíróság által kirendelt igazságügyi elmeszakértők megállapításait nem hajlandó tudomásul venni. Megértem, mert egy szülő soha, semmilyen körülmények között sem mond le gyermekéről, legyen az bármilyen torzszülött. Magam úgy tartom, hogy a bíróság azért rendelt ki szakértőt, mert az adott szakkérdéshez (elmeállapot) nem ért, és nem is kell értenie.

Waltner ügyész úr álláspontjával ellentétesen az igazságügyi elmeszakértők kétséget kizáróan megállapították, hogy O. János tábornok személyiségzavarban szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor, a vallomástételi időszakban, és jelenleg is abban szenved. A büntetőjog pedig a személyiségzavart kóros elmeállapotnak tekinti.

Az elmeszakértők szerint O. János tábornok előzetes letartóztatásának traumatikus élménye személyiségét felborította, személyiségzavara dekompenzálódott. Könnyen befolyásolhatóvá vált, mindig másoknak akart megfelelni, a kihallgatásakor éppen az ügyészi elvárásoknak igyekezett megfelelni. Bármi áron ki akart kerülni a börtönből, így védekezett a stressz helyzet ellen.  Hajlamos volt arra, hogy a múlt eseményeit kiszínezze, eltúlozza, vagy – a fokozott megfelelni akarás miatt - éppen ne a valóságot mondja. A katonai ügyész O. János tábornok „meseszövésre” való hajlamára vonatkozó kérdésére az igazságügyi szakértő úgy válaszolt, hogy a vádlottnál „a valóság és a fikció össze is mosódhatott”.

7. Waltner ügyész elismerte, hogy O. János tábornok részére a gyanúsítotti kihallgatáson „nem pontos, nem teljes körű” tájékoztatást adtak, amikor több alkalommal is büntetlenséget ígértek részére. Az ügyész arra hivatkozott, hogy ott voltak a védők is, miért nem szóltak. Az ügyészek utólag azonban felismerték, hogy téves tájékoztatásokat adtak, és azt kijavították. O. János tábornokot pedig nem kellett ezért az eljárási szabályszegésért újra kihallgatni, mert a tábornok a jogellenes és valótlan figyelmeztetés miatt tett vallomását továbbra is fenntartotta. Így tehát minden jogszerű volt.

Nem, nem ez történt, a katonai ügyész valótlant állít. A katonai ügyészek a vesztegetés olyan minősített esetével gyanúsították meg O. János tábornokot az első kihallgatásán, ami a büntetlenségre vonatkozó törvényi rendelkezés alkalmazását kizárta. A büntetlenség törvényi ígéretével hitegették. Nem egyszer, többször. Ismételten meg kell jegyeznem, hogy az ügyvédek pedig nem azért vannak jelen, hogy a hatóság törvénysértéseit korrigálják, a kihallgatás jogszerűségéért kizárólag az ügyész felel.  

Az ügyészek később visszavonták a büntetlenségre vonatkozó passzusokat, a gyanúsítottól megkérdezték, hogy fenntartja-e a téves tudattartamban mondott vallomását. És azt gondolják, hogy ez így helyes. Nem ismétlik meg a gyanúsított kihallgatását, mert akkor az munkával járna (meg esetleg elveszne a „jó vallomás”). Egy jogellenesen beszerzett bizonyítékot nem lehet utólagosan jogszerűvé tenni egy nyilatkozattal. Főként akkor, amikor az érintett személy elmeállapotával – mint utóbb kiderült – problémák vannak.

Alig hogy megpróbálnak korrigálni egy súlyos eljárási hibát az ügyészek, amikor – ugyanabban a jegyzőkönyvben - egy újabbat követnek el. Megállapodnak O. János tábornokkal szóban a vádalkuban. Ha már büntetlenséget nem ígérhetünk, akkor ígérjünk kisebb büntetést – gondolták. Egy ép elméjű ember ekkor már üvöltött volna, de egy beteg ember fel sem fogta, hogy mit csinálnak vele. Meggyőződésem, hogy a vádalkut a katonai ügyészek korábban soha nem alkalmazták, így aztán fogalmuk sem volt arról, hogy mit kell csinálni. El is rontották, de rendesen.

8. Waltner őrnagy szerint miután „rájöttek”, hogy O. János tábornok részére valótlan tájékoztatást adtak büntetlenségét illetően, nem azonnal tértek át a vádalkura, a tárgyalásról lemondásra. Szerinte az a nyilatkozat, amit az ügyészek jegyzőkönyveztek, nem jelentette, hogy a vádalkut meg akarják kötni. Persze utóbb megkötötték, de azt a bíróság nem hagyta jóvá.

O. János tábornok, gyanúsított: „További bűncselekményeket kívánok a hatóság elé tárni, mely bűncselekmények elkövetésében én is részt vettem. Az ügyvédemmel konzultálva a későbbiekben a tárgyalásról lemondást fogok kérni. A vallomásomat erre tekintettel kívánom megtenni.” Waltner arra hivatkozik, hogy O. János tábornok majd ezt kérni fogja. Az már nem zavarja, hogy O. János tábornok a vallomását azonban már abban a tudatban teszi meg, hogy a vádalkut megkötötte az ügyészekkel.

9. O. János tábornok elmeállapotával kapcsolatban azt nyilatkozza, hogy a vádlott személyisége azért nincs rendben, mert pénzt vett át vállalkozóktól.

Véleményem szerint – ha ez így volt - ettől csak anyagilag gyarapodhatott, de nem elmebetegségben.

10. Waltner Roland ügyész nem ismerte el, hogy 2012. augusztus végén, a Kaposvári Törvényszéken - tárgyalási szünetben – félrehívta volna V. Sándor ezredest és megfenyegette volna arra az esetre, ha visszavonja a vallomását.

V. Sándor ezredes az utolsó szó jogán az ügyész szemébe mondta, hogy három alkalommal, mikor és hol próbálkozott Waltner őrnagy a nyomásgyakorlással. Azt állította, hogy 2012. augusztusában a bíróságon, a keresztfolyosóba történő félrehívásának tanúi is vannak, így kár lenne azt az ügyésznek tagadnia.

11. Waltner ügyész álláspontja szerint a jogszabály szerint neki 3 nap alatt kell védőt kirendelnie, így nem sértett semmilyen szabályt, amikor a lakásáról elhurcolt embereknek nem biztosította a törvény szerint előírt kötelező védelmet.

Valóban, ez tényleg így van. De miként védte a terheltek jogait az ügyészség, ha egy 5-től 20 évi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény esetében azt gondolta, hogy ráér majd ügyvédet kirendelni, ha nem lesz meghatalmazott védő. Emlékeztetem az olvasókat, hogy nem egy esetben az is előfordult, hogy a gyanúsított azonnal kérte a védő jelenlétét, de az ügyészek ennek nem tettek eleget. 

Az ügyészi viszontválaszt követően következtek a védői viszontválaszok. Dr. Kovács Elvira ügyvéd és Dr. Horváth Z. Péter ügyvéd ismét szembesítette az őrnagy urat, hogy mit írnak elő a büntetőeljárási szabályok.

Waltner ügyész végül átadta a szót Mihalik százados katonai ügyésznek, aki a bizonyítási eljárás lezárása, és a védőbeszédek elhangzása után iratokat kezd el felolvasni, hogy a bizonyítás részévé tegye.

Megjegyzem, az iratokat az ügyészek kérelmére a bíróság ismertetheti, az ügyészek még kiemelt ügyekben sincsenek abban a helyzetben, hogy nyomozati iratokat vagy azok mellékleteit maguk felolvassák.

A bíróság felszólította az ügyészeket, hogy ha a bizonyítási eljárást meg kívánják nyitni, akkor arról nyilatkozzanak, de a bíróság hatáskörébe tartozó feladatokat ne végezzenek. Parázs vita után az ügyészek végül is nem kérték, hogy a bizonyítási eljárást a bíróság ismételten nyissa meg, így kerülhetett sor a vádlottak részéről az utolsó szó jogára.

Erről majd a következő bejegyzésben írok.

Ha azonosságot talál valaki az alább közre adott „bűnsegédek” történetében, akkor mind az csak a képzelet műve, mert ilyen eset Magyarországon 2010-ben, a „Nagy Fülkeforradalom” után, egy jogállamban nem történhet meg. Szigorúan tilalmazott párhuzamosságot felfedezni az 50-es évek ÁVO-jának, és a katonai ügyészég tevékenysége között. Az ezzel kapcsolatos gondolatokért a szerző a felelősséget nem vállalja.

Védőbeszédekkel folytatódott 2013. február 13. napján a Kaposvári Törvényszéken a „Tábornok per”. Ebből olvashatnak rövid ízelítőt.

A védőbeszédek mindegyike kitért arra, hogy a katonai ügyészség nem tartotta be a törvényeket és a belső utasításokat: mindenhatónak tekintette magát. Az ügyészség maga döntötte el, hogy - O. János tábornok ügyészek által „igaznak tekintett”, nyomozati szakban tett gyanúsítotti, másokat terhelő vallomása alapján - kiből lesz gyanúsított, és kiből lesz tanú. A tettesekről kiderült, hogy nem tettesek, csak – vádat alá nem támasztó (!) – tanúk, vagy a tettesek átvedlettek, és bűnsegédek lettek. A gyanúsítások és a vádiratban foglaltak sok esetben köszönő viszonyban sincsenek egymással. A vádban a vádlottak többségénél nem szégyellték leírni, hogy minden mozzanat ismeretlen: a vállalkozók, akik állítólag a pénzt adták, a helyszín, az időpont, és a körülmények.

Dr. Györgyi Árpád ügyvéd, B. Zsolt százados, XII. r. vádlott védője perbeszédében kifejtette, hogy a katonai ügyészség átlépett egy határt, amikor védencének az első kihallgatását az éjszakai órákban, a kötelező védelem szabályait semmibe véve, ügyvéd jelenléte nélkül, a terhelti jogokra való kioktatás mellőzésével hajtották végre, holott a tettenérést maguk szervezték meg. Elmebéli állapotuk miatt, valamint lényeges eljárási szabálysértések okán kérte L. Szilárd ezredes XI. r. vádlott és O. János tábornok XVI. r. vádlott vallomásának kizárását a bizonyítékok közül.

A védő álláspontja szerint védence nem volt önálló intézkedésre jogosult dolgozója a HM gazdálkodó szervezetének. Kifogásolta azt is, hogy az ügyészség nem a teljes vádbeli időszakra (2006-2010), hanem csak a XII. r. vádlott 2010. évben irányadó munkaköri leírását csatolta az iratokhoz. Bírósági eseti döntésekkel cáfolta, hogy védence bűnszervezetben követte volna el a cselekményét.

Dr. Kocsis Dániel ügyvéd, R. Attila nyá. ezredes, XIII. r. vádlott védője védőbeszédében előadta, hogy mindvégig anakronisztikus érzése volt az eljárásban, úgy látta, hogy „a katonai ügyészség háborút viselt a vádlottak ellen, és le akarta győzni az ellenséget”. A védő elmondta, hogy korábban már kizárási indítványt terjesztett elő az eljáró katonai ügyészekkel szemben, mert sorozatosan megszegték a rájuk is vonatkozó törvényi szabályokat. Ezt az indítványát szintén az ügyészség elutasította. Hivatkozott európai jogesetekre, amelyek előírják, hogy a nyomozó ügyészek nem képviselhetik a vádat a bíróság előtt, mert akkor nem fogják elismerni, hogy milyen törvénysértések történtek a nyomozás során.

A védő kifejtette, hogy védence lakásán reggel 07.00-kor megjelentek a katonai ügyészek, közölték, hogy azonnal beviszik a katonai ügyészségre. Telefonját és személyi igazolványát elvették tőle. Védence kihallgatási jegyzőkönyvében azonban az szerepelt, hogy „idézésre megjelent”. A védő álláspontja szerint nem halaszthatatlan nyomozati cselekmény a gyanúsítotti kihallgatás, ezért a katonai ügyészek jogszerűtlenül jártak el. A védelem kötelező volt, de védencét nem várta kirendelt védő az ügyészségen, a kihallgatási jegyzőkönyvben az szerepel, hogy a gyanúsított erről a kérdésről „később nyilatkozik”.

A védő kifogásolta, hogy az eljárásban indítványt tettek arra, hogy minden további eljárási cselekményt az ügyészség kép- és videofelvétellel dokumentáljon. A Budapesti Katonai Ügyészség ezt az indítványt elutasította, de a felettes ügyészség az indítványnak helyt adott. Ennek ellenére az ügyészség nem készített a kihallgatásokról kép- és videofelvételt.

Itt meg kell állnom egy pillanatra. 2011. január 03. napján, ismételt gyanúsítotti kihallgatásomkor Waltner Roland őrnagy katonai ügyész a kihallgatásról videofelvételt készített, mert ahogy ő mondta, „a felettesei kérték erre”. Ez azért is érdekes, mert a jegyzőkönyvben ez nem került feltüntetésre, és a bűnügyi iratok között sem található. Én megértem, hogy egyes politikai és főügyészségi szereplők nem lehettek jelen a kihallgatáson, de kíváncsiak voltak arra, miként dolgozom fel, hogy váratlanul az ügyész kienged a börtönből. Biztosan jól mulattak, lelkük rajta. Ez is azt bizonyítja, hogy ezek az ügyészek ellenőrizetlenül, feletteseik bátorításával azt csináltak, amit akartak.

A védő kifejtette, hogy annyi törvényi szabályt szegtek meg a katonai ügyészek, hogy már nem lehet tudni, hol vannak a határok, és a kihallgatási jegyzőkönyvekben ezért nem lehet megbízni. Sorozatosan fordult elő az eljárásban, hogy a gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, majd a kihallgatást félbeszakítják, hosszabb vagy rövidebb szünetet rendelnek el, nyomást gyakorolnak a tudatbeszűkült állapotban lévő személyre, majd utána a gyanúsított beismerő vallomást tesz.

A védő álláspontja szerint „a királynő megözvegyült”. O. János tábornok, a „koronatanú” vallomását – elmeállapota és az orvosolhatatlan eljárási szabálysértések miatt - a bíróságnak ki kell zárnia a bizonyítékok közül.

A védő elmondta, hogy az ügyészek a terhelti jogokat, a védekezéshez és a védelemhez való jogukat semmibe vették. A védő kifejtette, hogy tettesi alapcselekmény megjelölése nélkül védence nem lehet pszichikai bűnsegéd, és ennek megjelölését a vád nem tartalmazza. Az már csak hab a tortán, mondta a védő, hogy a vád tárgyává tett cselekmény – bármely szóba jöhető bűncselekményt figyelembe véve – elévült, ezért kérte az eljárás megszüntetését.

Dr. Andorfer Miklós ügyvéd, Sz. Attila, XIV. r. vádlott védője perbeszédében előadta, hogy védencét a katonai ügyészség a lakásáról hurcolta el, védőt részére nem rendeltek ki, holott az kötelező lett volna és így hallgatták ki gyanúsítottként. A gyanúsításban még tettes volt, ami a vádiratban bűnsegédre változott. A vádirat nem tartalmaz olyan cselekményt védencével kapcsolatosan, amelyhez segítséget tudott volna nyújtani. A XIV. r. vádlott rendelkezési állományban volt, ezért nem is lehetett önálló intézkedésre jogosult dolgozója a HM PNRI-nek. A védő kifejtette, hogy a vád tárgyává tett cselekmény – bármely szóba jöhető bűncselekményt figyelembe véve – elévült, ezért kérte az eljárás megszüntetését.

Dr. Czellér Ferenc ügyvéd, T. László alezredes kirendelt védője szerint az ügy „meghaladta a katonai ügyészség felkészültségét”, hiszen az eljárás során bebizonyosodott, hogy a katonai ügyészeknek nincs kellő rutinjuk sem a vesztegetés, mint bűncselekmény, sem az ilyen és ehhez hasonlóan bonyolult, rendkívül összetett ügyek nyomozásához, vizsgálatához. A korábban rendőrnyomozó is volt ügyvéd kifejtette, hogy az ügyészségnek nyomozati tervet kellett volna készíteni, mert a nyomozás ennek hiányában eleve kudarcra volt ítélve. A nyomozati iratokból kiolvasható, hogy az ügyészek össze-vissza kapkodtak, rögtönöztek. A gyanúsítottak vallomását tartalmazó jegyzőkönyvek pongyolák, helyenként nehezen értelmezhetőek. A védő szerint ez rendkívüli módon megnehezítette a védelem helyzetét. Szerinte az ügyfele büntetőjogi felelősségének elbírálásához szükséges körülmények teljesen tisztázatlanok maradtak. Nem ismertek sem a vállalkozók, akik állítólag visszafizettek, sem az időpontok, sem az összegek és az sem tisztázott, hogy ügyfele miért kapott volna vissza pénzt bárkitől is. Védence a nyomozás során tettes volt, később – anélkül, hogy a nyomozati iratok tartalmában bármi változás történt volna –bűnsegédnek nyilvánították.

A védő kérte O. János tábornok nyomozati vallomásának kirekesztését a bizonyítékok közül és nem csak az összes védő által már elmondott okokra hivatkozva, hanem azért is, mert szerinte O. Jánosnak elegendő motivációja volt ahhoz, hogy T. Lászlót bemártsa az ügybe. Az ügyvéd erről a konfliktusról részletesen beszámolt a Katonai Tanács előtt.

A védő elmondta, hogy Mihalik százados ismeretlen társával a hajnali órákban megjelentek védence lakásán, és őt onnan – intézkedést mímelve – a Budapesti Katonai Ügyészség objektumába hurcolták. A védő szerint ugyanis a katonai ügyészeknek ilyen típusú intézkedésekhez nincs jogszabály által biztosított felhatalmazásuk. Amit Mihalik százados és társa műveltek, az formailag elfogásnak és előállításnak, esetleg elővezetésnek minősül, amihez azonban a rendőrségnek lett volna jogköre. A védő felhívta az ügyészek figyelmét arra, hogy „Önök tudták, hogy ezt nem lehet megcsinálni, de Önök megtették”. A védő szerint védencét lélektani nyomás alá helyezték, és úgy vitték be az ügyészségre, hogy egy szót sem szóltak hozzá, így T. László csak a kihallgatás megkezdését követően szembesült azzal, hogy miért állították elő. Jogairól nem oktatták ki, de azonnal közölték vele, hogy bizonyítottság esetén azért a bűncselekményért, amellyel gyanúsítják 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztést kaphat, azaz legkevesebb 5 évre biztosan számíthat, hiszen ők egyébként is „mindent tudnak”. A védő szerint a katonai ügyészek szándékosan alkalmaztak T. Lászlóval szemben olyan – a kényszervallatás határát súroló – pressziót, amelynek hatására ügyfele félremagyarázható mondatokat diktált jegyzőkönyvbe. Később ezeket ezért jelentősen módosítania kellett. Amikor védence a kihallgatás kezdetén védőt kért, akkor Mihalik százados – bár védő jelenléte a kihallgatáson kötelező lett volna – egykedvűen közölte, hogy „ez nem az a helyzet”. Mivel védence nem tett beismerő vallomást, így Mihalik százados valakinek jelentőségteljesen azt telefonálta, hogy: „rendőrökre lesz szükség”. Azonban a kihallgatásra nem rendőrök érkeztek, hanem – a már megismert módon – Waltner Roland őrnagy, katonai ügyész. Waltner őrnagy azt mondta, hogy: „T. úr, maga itt egy mellékszereplő, mi Oláh Jánosra utazunk”. Ígéreteket hangoztatott, aminek hatására a tudatbeszűkült állapotban lévő védence megtette az ügyészség által kívánt vallomást. Az elmondottakra tekintettel a védő kérte a kihallgatásról készült jegyzőkönyv kizárást a bizonyítékok közül.

A védő szerint Waltner Roland ezzel az állításával ügyetlenül leleplezte az ügyészség egyébként sem túl bonyolult stratégiáját. Az ügyvéd szerint ügyfele vallomására tulajdonképpen azért volt szükség, hogy az mintegy megerősítse, visszaigazolja O. János egyébként semmivel nem bizonyított, bizonyítékokkal alá nem támasztott másokra tett terhelő vallomását.

A védő perbeszédében „évtizedek óta működő torzszülöttnek” nevezte a katonai ügyészséget, azért, mert az egyes ügyekben – igazi szakmai és törvényességi kontroll nélkül – ugyanazok az ügyészek végzik az ügyek felderítését és vizsgálatát, akik később vádat emelnek és vádat képviselnek. Véleménye szerint, a rengeteg szakmai hiba és törvénytelenség épp e kontroll hiánya miatt történhetett meg.

A védő végezetül kifejtette, hogy a vád tárgyává tett cselekmény – bármely szóba jöhető bűncselekményt figyelembe véve – elévült, ezért kérte az eljárás megszüntetését.

Dr. Nagy Imre ügyvéd, L. Tibor nyá. alezredes, XVII. r. vádlott védője védőbeszédében kifejtette, hogy nem tartja a vádat törvényesnek. A vádban csak az szerepel, hogy mi az, ami „pontosan meg nem állapítható”. Nincs cég, akitől az állítólagos pénzt védence átvette, nincs időpont, nincs helyszín, nincsenek körülmények. A vád olyan cégeket vonultatott fel, akik tagadták, hogy visszafizettek volna bárkinek is. Egy többször megváltoztatott olyan gyanúsítotti vallomás alapján vonták eljárás alá, amiben az illető még védence nevére sem emlékezett. Ebben a katonai ügyészek segítőkészek voltak, és kiderítették, hogy ki lehet a „valami Tibor nevű”.  Sérelmezte, hogy védencének, és neki sem, nincs mi ellen védekeznie, mert nincsenek az ügyben tények, amelyek a védelemhez és a védekezéshez fűződő jogot sértik.

A következő bejegyzésben az ügyészi viszontválasszal foglalkozom. Írok majd a vádlottak által elmondott utolsó szóról is, mert az is elhangzott. Sajnálattal kellett megállapítanom, hogy a kormánypárti médiumokat csak a vádbeszéd érdekelte, a védőbeszédek nem. A katonai tanács 2013. február 28. napján 11.00-kor hirdeti ki ítéletét.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének ügyészei ellenőrizetlen hatalommal rendelkeznek, és ezzel visszaélve immár unortodox módon alkalmazzák a büntetőjogot. Két katonai ügyész üldögél a vádlók padján, és közömbös arccal veszik tudomásul, hogy a védők minden második mondata elmarasztaló. Nem védekeznek, fel sem háborodnak, nem mondják, hogy nem így volt. Nem fenyegetőznek. Néha zavarodottan mosolyognak. Megtehetik. Nincs mitől félniük. Felelősségüket ügyész kollégáik vizsgálják ki. Ügyész az ügyésznek pedig nem vájja ki a szemét.

2012. augusztus végén, a Kaposvári Törvényszéken - tárgyalási szünetben - a katonai ügyészek félrehívták V. Sándor ezredest és megkérdezték tőle, hogy változtat-e védekezési taktikáján.  Megígérik neki, ha fenntartja a nyomozáskor tett vallomását, akkor „áll az alku”, és 3-4 évvel megúszhatja. Ha viszont visszavonja a vallomását, akkor össztüzet zúdítanak rá – hallottuk ma V. Sándor védőjétől. V. Sándor ezredes a fenyegetés ellenére visszavonta vallomását.   

2013. február 12. napján védőbeszédekkel folytatódott a „Tábornok per” a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa előtt. A tárgyalás megkezdése előtt a katonai tanács elnöke, dr. Ifkovics Béla hadbíró ezredes ismertette a Honvédelmi Minisztériumnak, mint sértettnek – a bizonyítási eljárás lezárását követően – benyújtott polgári jogi igényét. A katonai ügyész és a védelem az igény elutasítását kéri, mert annak nincs jogi alapja. A polgári jogi igényről az első fokú bíróság ítéletében fog rendelkezni.

Dr. Kardos Éva ügyvéd, H. András nyugállományú dandártábornok, IV. r. vádlott védője perbeszédét azzal kezdte, hogy „vajúdtak a hegyek, és egerek születtek”. A meghatalmazott védő a vádirattal kapcsolatosan kifejtette, hogy az nem törvényes, mert a vád minimális tartalmi elemeit nem tartalmazza, a vádirat feltételezéseken, és kizárólag O. János tábornok nyomozati szakban tett vallomásán alapul. Álláspontja szerint a katonai ügyész a tárgyaláson már kifejtette, hogy „Önmagában az, hogy a tanú pénzt adott a vádlottnak, az nem bűncselekmény. Az csak akkor bűncselekmény, ha a kötelesség megszegésére adja. Erről nincs itt szó”. Tehát tényleg nincs miről beszélni, a vesztegetés jelen ügyben nem valósulhatott meg. A védő szerint a törvényi tényállás hiánya is megállapítható, mert H. András nyugállományú tábornok nem minősült önálló intézkedésre jogosult személynek.

Dr. Horváth László ügyvéd, K. Gábor V. r. vádlott védője perbeszédében kifejtette, 2010 februárjában Ács Tibor alezredes, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője – a Hír Tv-nek nyilatkozva a HM EI Zrt.-t „gengszterszervezetnek” nevezte. Az ügyészség ezt követően mindent megtett, hogy ezt bizonyítsa. A védő szerint koncepciógyártás folyt a katonai ügyészségen, K. Gábor vezérigazgatóra „utaztak” az ügyészek. Előzetes letartóztatásba helyezték, folyamatosan terrorizálták, és nem engedték, hogy családjával kapcsolatot tartson. Az ügyészek célszemélyekhez kívántak eljutni, pszichés kényszert alkalmaztak mindenkivel szemben. A börtönbe került gyanúsított csak akkor szabadulhatott – azonnal - ha a célszemélyekre terhelő vallomást tett. A meghatalmazott védő elmondta, hogy védence ellen egyedül O. János tábornok nyomozati vallomása szolgál az eljárás alapjául. Azonban O. János tábornok vallomását a katonai ügyészek által a törvénnyel össze nem egyeztethető ígéretei, a szintén jogszerűtlen vádalku miatt nem lehet figyelembe venni. A védő szerint O. János tábornok „őrült, irracionális és megmagyarázhatatlan dolgokat állított”.  Álláspontja szerint O. János tábornok szétporlasztja a felelősséget, hogy a visszafizetendő összegből rá kevesebb jusson. Nem azért köt a tábornok egyezséget az ügyészséggel, hogy az igazság kiderüljön, hanem azért, hogy minél kevesebb pénzt kelljen visszafizetnie, és minél kisebb büntetést kapjon.

Dr. Molnár Lajos ügyvéd, M. István VI. r. vádlott védője a katonai ügyészek eljárását „unortodox eljárásnak” nevezte, mert a vádhatóság tagjai az írott és íratlan szakmai szabályokat semmibe véve folytatták le a büntetőeljárást. „A szükségesnél nagyobb mértékben szaporodtak el Magyarországon az olyan büntetőeljárások, ahol az ügyészek ígérettel, fenyegetéssel vagy vádalkukkal vallomásokat csikarnak ki előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottaktól, és ezeket másokkal szemben igyekeznek felhasználni. Az így megszerzett vallomások a hatóságokat félrevezethetik, ezért kritika nélkül ezeket a vallomásokat felhasználni nem lehet, a vallomások tartalmát pedig ellenőrizni kell. A katonai ügyészek e kötelezettségüket O. János tábornok vallomásával kapcsolatban elmulasztották megtenni, ezért azt ki kell zárni a bizonyítékok közül.” – mondta a védő.

A védő szerint „recseg, ropog a vád, és saját súlyától fog összedőlni”. Az ügyészek O. János tábornok vallomását „mindenhatónak” vélték, és nem látták szükségesnek, hogy más bizonyítékot beszerezzenek. A bűnszervezeti minősítéssel kapcsolatban előadta, hogy „az nem kötőanyag, amely az egymással össze nem függő cselekményeket összeragasztja”. A Kúria álláspontja szerint a bűnszervezet létét tényállásonként, és személyenként is bizonyítani kell, ami jelen eljárásban nem történt meg. A katonai ügyészek úgy alkalmazták a vádalkut, mint egy gyerek, aki bicskát kap, és az ajtófélfától az ablakig mindent összevagdos vele. Álláspontja szerint az ügyészek a bizonyítás szabályait rendre megsértették, mert kialakítottak egy elképzelést és csak ahhoz szereztek be bizonyítékokat. O. János tábornok vallomásának bizonyítékok közül történő kizárását kérte a bíróságtól: egyrészt a sikertelen vádalku (tárgyalásról lemondás) után egyetlen irat sem lehetne itt O. János vallomásából, másrészt a vádalkut nem is lehetett volna megkötni, mert nem volt rá jogi lehetőség. A védő azt is kritizálta, hogy a vádirat szerint védence „ismeretlen gazdasági társaságoktól vett át pénzt”. Álláspontja szerint erre törvényi tényállást nem lehet alapítani, és nem lehet ellene védekezni sem.

Dr. Molnár Csaba ügyvéd, V. Sándor ezredes, VII. r. vádlott védője perbeszédében elmondta, hogy a gyanúsítottakat és a tanúkat is megfélemlítették, kocsival mentek értük és bevitték őket az ügyészségre. Az előzetes letartóztatásba helyezett személyek nem azt mondták el, ami történt, hanem amit a katonai ügyészek hallani akartak. A tanúk is úgy tettek vallomást, hogy eléjük tárták a gyanúsított vallomásokat. Amikor a gyanúsítottak az ügyészeknek „megfelelő” vallomást tettek, azt nem ellenőrizték, hanem azonnal szabadították a börtönben lévő személyt. Feltette a kérdést, hogy az ügyészek miként alkalmazták az előzetes fogvatartásra vonatkozó szabályokat, ha egy nap alatt is megszűnhetett az előzetes letartóztatás oka. A védő szerint a vádlottak ma is félnek az ügyészektől. Az ügyvéd kifejtette, hogy a vádirati tényállás hiányos és pontatlan, kérte O. János tábornok vallomásának kizárását eljárási szabálytalanságok, és a vádlott elmebéli állapota miatt.

Dr. Sárdy István ügyvéd, N. Imre VIII. r. vádlott védője perbeszédében tételesen cáfolta a vádirat minden állítását. A védő álláspontja szerint N. Imre nem volt önálló intézkedésre jogosult dolgozó, így hiányzik a vesztegetés egyik törvényi eleme. Kifejtette, hogy N. Imre védője nélkül nem volt hajlandó vallomást tenni, ezért előzetesbe helyezték. A katonai ügyészek a kihallgatáson neveket tartalmazó listát tettek elé, hogy ezekre a személyekre tegyen vallomást, és akkor „nyílnak a rácsok”. Védence nem tett valótlan vallomást, így elég hosszú időt – 8 hónapot - kellett rácsok mögött töltenie. „N. Imre tagadásával szemben egyetlen vádlott sem, egyetlen tanú sem állít mást, az ún. visszaosztott pénz egyedül O. János tábornok agyszüleményében van, amire ép magyarázat nincs, illetve van, amit az orvos szakértői vélemények képviselnek.” – mondta a védő és kérte O. János vallomásának bizonyítékok közül történő kizárását.

Dr. Kovács Elvira ügyvéd, R. György tartalékos őrnagy védője kifejtette, hogy a vádirati tényállás nem felel meg a törvényi előírásoknak, a vád kizárólag O. János tábornok vallomásán alapul. A védő szerint az ügyészek „folyosói pletyka szinten” írták meg a vádiratot. Sérelmezte, hogy védence védekezését azzal teszik lehetetlenné, hogy „pontosan meg nem állapítható időpontban, pontosan meg nem határozható gazdasági szervezetektől származó” ún. visszaosztott pénzről tartalmaz a vádirat terhelő adatokat. Védence majdnem 2 hónapig volt előzetes letartóztatásban, azonban ez idő alatt az ügyészek érdemi nyomozási cselekményeket nem végeztek, szokatlan módon még O. János tábornokkal sem szembesítették. O. János vallomásának bírósági kizárására tett indítványt ügyészi eljárási szabálysértések, és az érintett elmeállapota miatt.

Dr. Kálnási Ágnes ügyvéd, T. István ezredes védője hosszú védőbeszédében a vádiratot ízekre szedte. Kifejtette, hogy az eljárási anomáliák nem a vádlottakat, hanem az ügyészséget terhelik. Az ügyészek a bírósági tárgyaláson elhangzottakat, a felvett bizonyítást nem vették figyelembe, nem módosították a vádiratot, úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Védence maximálisan együttműködött az ügyészséggel, de csak azt érte el, hogy az általa elmondottakat kiforgatták, és ez alapján vádat emeltek ellene. A védő részletesen elemezte, hogy védencét miért nem terheli bűnösség.

Holnap is védőbeszédekkel folytatódik a tárgyalás, és elhangozhat a vádlottak részéről az utolsó szó.

Se köpni, se nyelni nem tudtam, amikor a mai napon a postás csengetett, és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének öklétől, az ügyészségtől, annak is a koncepciógyártó részlegétől - a Központi Nyomozó Főügyészségtől – küldött újabb gyanúsítotti idézést kellett átvennem.

Szokatlan módon nem a Magyar Nemzet vezércikkéből vagy a Hír Tv-ben a hírekből értesültem az ellenem indított újabb büntetőeljárásról, így nem tudom, mivel gyanúsítanak. Fazekas Géza, ügyészségi szóvivő pedig még nem működött együtt a jobboldali médiumokkal, és nem mondta el, hogy milyen súlyos bűnöket követtem el.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében az együttműködés azt jelenti, hogy azt teszed, amit a hatalom akar. Ha nem működsz együtt velük, akkor úgy odacsapnak, hogy attól koldulsz. Én pedig sorozatosan megszegtem együttműködési kötelezettségeimet eddigi gyanúsítotti- vagy tanúkihallgatásaim alkalmával: nem állítottam valótlant a kormányzati politika volt szereplőire. E nélkül pedig nem lehet vád alá vonni őket, és a politikai cirkusz elmarad. Ezt ma Magyarországon úgy tűnik - büntetlenül - nem lehet megúszni.

Tehát 2013. február 18-án újra kriminalizálnak, amit egy újabb megalázó rabosítás követ. Ebben már rutinom van - mondhatnám viccesen - bár vannak olyan dolgok, amelyekhez nem lehet hozzászokni. Talán az a legnagyobb hibám, hogy nem vagyok jó tanú, és nem vagyok jó gyanúsított sem. Közel az 50-hez az ember már nehezen változik. Innen is üzenem, hogy nem félek. Már mindent elvettek, ami fontos volt. Nevemet sárba taposták, egzisztenciálisan tönkre tettek. Lassan már nincs mit elvesztenem.

2013. február 12-én és 13-án védőbeszédekkel folytatódik a viszkis dobozos ügy, első fokú ítélet február végén várható. Most erre kell készülnöm, a többi eljárás megvár, nem szalad el.

Az „elmúttnyócév” elszámoltatása, mint a kormányzati korrupciót leplező tevékenység, végleg kimúlt: csodálkozva nézem az ATV-ben a megszelídült Budai Gyulát, mint meghívott vendéget a legújabb show-műsorban. A katonai ügyészként szolgálati lakást vásárló Budai a választások után azzal vált ismertté, hogy vállalta a Fidesz nagy elszámoltató show-műsorában a műsorvezető szerepét. Mára úgy tűnik, már statisztaként sem kíván benne részt venni.

Nem írtam volna erről az emberről, ha az említett tévé egyik műsorában, Fiala riporter úr meg nem kérdezi a nagy elszámoltatót, hogy feljelentései jogi vagy politikai ügyek voltak-e. Budai szemrebbenés nélkül azt válaszolja, hogy ezek politikai ügyek voltak. Majd megpróbálja felelősségét elkenni, mondván, Papcsák Ferenc előző elszámoltatótól vette át a kormánybiztosságot, és az ügyeket. Ezen kívül a minisztériumok „elszámoltató székei” adták az adatokat vagy éppen állampolgári bejelentések történtek. Ő nem tett mást, mint ezeket továbbította az ügyészségre. Tehát ártatlan. Ez volt a dolga.

A politikai show-műsor dramaturgja ezzel viszont megjelölte az egyes számú felelőst: Dr. Polt Péter legfőbb ügyészt. Őt egyetemi hallgató koromban liberális politikai nézeteket valló, a hallgatók körében igen kedvelt büntető-eljárásjog tanáromként, szemináriumvezetőmként ismertem meg, aki nem mellesleg a Fidesz képviselőjelöltje volt egy választások alkalmával.

Polt Péter legfőbb ügyész, a „rendező”, az elszámoltatás népszínházi előadásaihoz adott muníciót, felügyelte és koordinálta a megvalósításban részt vevő ügyészségek munkáját. Közvetlen kapcsolatot tartott fenn Budai Gyulával és stábjával, ha kellett, még a vádirat szerkesztését is rájuk bízta. Nem máshonnan, hanem az ügyészségről szivárgott ki az a hír, hogy az elszámoltatás nyomozó- és vádhatósági színielőadásait a Legfőbb Ügyészségről irányították. Ebben talán nincs is semmi meglepő. Az azonban abszolút riasztóan hangzik, hogy az ügyészek ügyésze, az etalon ember, a törvényesség őre – vagyonnyilatkozata szerint – „magánkölcsönt” törleszt, amely a harmincmilliót meghaladja. Ezzel a mélységgel már én sem tudok mit kezdeni.

A választások előtt bő egy évvel tehát megkezdődött a politikai felelősség maszatolása és a legfőbb ügyészre mutogatás. Azt mondja Budai Gyula, hogy „én csak a Kormány határozatát hajtottam végre”. Budai azt hiszi, hogy időben kiugrott, és elfelejtik a „munkáját”. Az agrárszakemberré vedlett Budai mára azzal vált híressé, hogy új állomáshelyén – a fideszes földmutyik leleplezése helyett – maga is részt kér a nagy bizniszből: a Polgári Törvénykönyv szerint nem közeli hozzátartozójának, de a köznyelv szerint rokonságának juttatott tekintélyes mennyiségű földet. Az ezt nyilvánosságra hozó napilapot meg beperelte. Persze erkölcseiben tartotta magát Szeretett Vezérünk korábbi nyilatkozatához: nem ők nyerték a legtöbbet.

Közben pedig lassan telnek az évek… Kormánybiztosság már nincs. Azt is el kell felejtenünk, hogy volt valaha. Ha igen, akkor is csak politikai játszmák színtere volt. Vagyis nem kell komolyan venni. A koholt büntetőeljárások viszont folynak. A jelenleg – és talán később is – leválthatatlan legfőbb ügyész teljesíti a pártfeladatokat: a feljelentettekkel az ügyészség a bűnösség vélelme alapján jár el. A nyomozási határidőkkel kommunikációs célok szerint játszanak. Minden nap látjuk, hogy az ügyészség a jobboldali médiumokkal összejátszik. Közben meg alig-alig nyomoznak. Időzített eljárások, ügyészi sajtóbejelentések, az ügyekben halmozott – semmire sem jó – irathegyek jellemzik az eljárásokat. Kezdetben az ügyek gyorsítása (kiemelt ügyek) volt a cél. Azonban a bírósági hatalmat – a bírák ellenállása miatt – Orbánnak nem sikerült megszereznie, így mára az ügyek lassítására kapnak ügyészeink utasítást. Legalább 2014-ig el kell húzni az eljárásokat, hogy el lehessen mondani: a baloldal korrupt és hazug, őket akarjátok a hatalomba visszahozni?

Mi is volt a Fidesz 2010. évi választási szlogenje? Segítek: „Itt az idő.” Aztán tényleg eljött az idő. 2009 őszén, még a szocialista kormány alatt a hatóságok és az akkori ellenzék tudomására jutott, hogy a HM egyik gazdálkodó szervezeténél ún. visszaosztott pénzt kérnek az egyik vállalkozótól. A vállalkozó azt az utasítást kapta, hogy mindent tegyen úgy, mint eddig, majd szólnak, hogy mikor jön el az idő. 2009 decemberéig a vállalkozó továbbra is visszafizetett, mintha mi sem történt volna. Aztán szóltak neki: „eljött az idő”. 2009 decemberében a vállalkozó felvette a hivatalos kapcsolatot a katonai ügyészséggel. 2010 januárjában a katonai ügyészég megszervezte a pénz átadását és a tettenérést. Ennek az ügynek minden vallomását, napi történéseit – az ügyészség közreműködésével - a Magyar Nemzet napilap nyilvánosságra hozta a 2010. évi országgyűlési képviselő választás politikai kampányában.

Az időzített büntetőügy – a nokiás doboz mellett – így segítette az akkori ellenzék kétharmados győzelmét, s lett az Elszámoltatás című politikai show-műsor egyik kedvelt témája. A jogtalanságból nem származhat jog. Miként a tisztességtelen, bűnös szándékú, a választókat félrevezető politikából sem lehet soha erkölcsös, keresztény gyökerű kormányzás.

Szóban legalábbis.

Örömmel látom újabb bizonyítékát, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében tényleg figyelnek a szavaimra, legalábbis olvassák a blogomat. A Magyar Nemzet innen vett szó szerinti idézettel harangozza be, hogy áprilisban a bíróság megkezdi a lakásvásárlásomból az ügyészség által koholt per tárgyalását is. Persze a hír alapelemeinek (ki, hol, mit, mikor) átmásolásával meg is szűnik minden egyezés, az értelmezés már homlokegyenest eltérő. A kormánypárti tollnokok azzal futhatnak be karriert, ha kellően felkészültek a karaktergyilkosságra, a hírek elferdítésére, elhallgatására, a politikai célok kritikátlan szolgálatára, és a valóság valótlansággá, a hazugság igazsággá varázslására. Nincs már náluk messze az az orwelli pillanat sem, amikor az 1984 hőse visszamenőleg kénytelen átírni minden híradást minden újságban, amely szerint hazája Óceániával szövetségben Eurázsia ellen harcol, mert a politikai helyzet változott és immár Eurázsiával együtt küzdenek Óceánia ellen, ám az olvasók nem a változásról értesülnek, hanem arról, hogy ez mindig így volt, hiszen politikai vezetőik tévedhetetlenek, és sosem kötnek rossz szövetséget.

Az én ügyemben persze nem várható ilyen fordulat, én rosszfiú vagyok a Magyar Nemzetnek, az is maradok. A legutóbbi híradásban elértem a NER-beli rosszfiúság felső fokát, az újság az egykori honvédelmi miniszterrel együtt szocialista politikusként titulált, aminél lejjebb náluk nagyon már semmi sincsen. Azt már megszokhattuk, hogy ezek a sajtóorgánumok nem adnak helyt a helyreigazítási kérelmeknek, az államhoz közvetlenül köthető vagy burkoltan megjelenő (pl. MOL) hirdetések miatt van elég pénzük, hogy az évek múlva elbukott sajtó-helyreigazítási perek költségeit kifizessék. Akkor pedig már senkit nem érdekel, hogy miben hazudtak. Ezért inkább itt, ebben a bejegyzésben fogom elvégezni azokat a helyreigazításokat, amelyek egy tisztességes napilaptól vagy televíziótól elvárhatók lennének.

Nézzük a valódinak álcázott valótlan híreket:   

Kezdem az imént említett titulussal. 2004 és 2006 között a Honvédelmi Minisztérium szakmai vezetője, közigazgatási államtitkára voltam, s mint ilyen a hivatali apparátus működtetéséért feleltem. Nem voltam politikusa az MSZP-nek, nem is lehettem, mert a hivatásos katonák nem lehettek tagjai politikai pártoknak. Megjegyzem, értő fülnek itt az első önellentmondás: a Fidesz azért állította vissza 2010-ben a közigazgatási államtitkári tisztséget, amit az előző szocialista kormány törölt el, mert az lehetővé tenné – indokolták javaslatukat 2010-ben –, hogy professzionális köztisztviselők vezessék a minisztériumok szakmai igazgatását. Oké, de akkor miért voltam én ugyanezen a poszton politikus?

Eztán nézzük tovább annak bizonyítékait, hogy kormánypárti körökben a tények csak béklyóba kötik az újságírók szárnyaló fantáziáját! A Magyar Nemzetben (2013. január 29.) az olvasható, hogy Fapál „a vád szerint korábban már kétszer is hozzájuthatott ilyen állami ingatlanhoz.” A Hír Tv pedig arról adott hírt, hogy szolgálati lakásom 2006. évi megvásárlását követően „Fapál egy évvel később újabb luxuslakást kért, s a vád szerint ezt is főnöke, Juhász Ferenc engedélyezte.”

És akkor, hogy is volt valójában? 1988-ban fiatal, nős, kétgyermekes tisztként Kőbányán kaptam szolgálati lakást a honvédségtől. A lakást tíz évvel később jelölte ki elidegenítésre a Honvédelmi Minisztérium együtt a tömbben lévő valamennyi szolgálati lakással. Addigra azonban megromlott a kapcsolatom a feleségemmel, és válni készültünk. Nem volt értelme magamnak megvenni a lakást, ezért inkább azt a megoldást választottuk, hogy ő vásárolta meg, és maradt is benne, én meg elköltöztem. Nem vettem tehát honvédségi lakást. Nem úgy, mint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, és agrárszakember, aki katonai ügyész korában vett egy belvárosit a Honvédelmi Minisztériumtól, majd otthagyta a nejének, aki – az én volt feleségemmel ellentétben, aki a mai napig ott él – már régen eladta piaci áron az övét.

A következő meg nem vett lakásom története úgy kezdődött, hogy ott álltam elválva, egyetemi adjunktus katonatisztként és az ügyvédi irodámban laktam. A Honvédelmi Minisztériumban létezik az úgynevezett munkáltatói kölcsön intézménye, azaz lehetséges kamatmentes, vagy kedvező kamatozású hitelt felvenni, legfeljebb hárommillió forintnyit. Ezt kérvényeztem, és kaptam meg én is. Gondolom, hogy elképedt a Hír Tv stábja, amikor eljött hozzánk Táborfalvára, megnézni azt a „luxusingatlant”, amit – katonatiszti fizetésem, és immár ügyvédi honoráriumom mellett – ebből építtettem. Szép, tágas ház, nagy kerttel, a luxustól szerintem távol áll kívül is, belül is, de lelkük rajta. A környéket nem is filmezték, mert az tényleg a falu vége. És nem is egy gazdag falué… Azért választottam, mert az egyik házasságból kilépve, egy másikba éppen, hogy belekezdve kisgyermekkel, nyugalmasnak tűnt. Meg, persze, amennyiért a házat felépítettük itt, annyiért másfélszobás lakást vehettünk volna Budapest nem túl jó részén.

Amikor megkaptam államtitkári kinevezésemet – éppen azon a napon – született meg negyedik gyermekem. Volt négy kiskorú gyermekem, akik közül ketten ugyan nem velünk, hanem az édesanyjukkal éltek, de gyakran töltöttek nálunk hosszabb időt Táborfalván. Onnan, ötven kilométerről jártam be minden nap, és oda autóztam haza tizennégy-tizenöt óra munka után. Ezért kérvényeztem a honvédelmi minisztertől, hogy juttasson számomra egy fővárosi szolgálati lakást. Itt van az ügy egyetlen – legalábbis kormánypárti újságírói szempontból – izgalmas részlete: ehhez a miniszternek egyedi mentesítést kellett adnia. Mert hiába az elvált feleségem vásárolta meg, lakott benne, és volt első és egyedüli tulajdonosa a kőbányai volt szolgálati lakásomnak, miután a vásárlási jogosultságot azon a jogcímen szerezte, hogy hivatásos katonatiszt – vagyis az én – hozzátartozója volt, jogilag olyan volt a helyzet, mintha én vettem volna egy ingatlant a HM-től. A munkáltatói kölcsön sem volt akadály, mert azt visszafizettem a tárcának, így ott sem érte a honvédséget anyagi veszteség. A miniszter ezen tények ismeretében meg is adta a felmentést, és ismét jogosulttá váltam szolgálati lakásra, hiszen még mindig hivatásos katona voltam, aki éppen állami vezetői megbízást töltött be.

Az erőteljesen koholt ügyészi vádak dacára egyébként nem azért kaptam meg a felmentést, mert „összecimbiztem” a miniszterrel, akit rávettem, hogy „dobjon már meg” egy lakással, hanem mert ez volt az általános gyakorlat. A tárca vezetőinek és a Magyar Honvédség első számú vezetőinek a HM rendszerint biztosította a fővárosi lakhatást. Így például hivatali utódomnak, a fideszes Fodor Lajosnak is (aki hosszú katonatiszti-tábornoki és nagyköveti karrier után került az államtitkári székbe) egyedi menteséget kellett kapnia, hogy szolgálati lakása lehessen, mert ő is költözött már ki olyan szolgálati lakásból, amit a volt neje kapott meg. A mentesítési jogkör a miniszter jogszabályban előírt lehetősége volt. Amúgy a per tárgya nem az, hogy jogosult voltam-e fővárosi lakásra. Hanem az, hogy állami vezetőként – írja az ügyész – a Miniszterelnöki Hivatalnak kellett volna ezt biztosítania számomra. Túl azon, hogy két évtizedes gyakorlatot írt volna ezzel felül, figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a hivatásos katonai jogviszony nem szünetel, ha állami vezetővé neveznek ki egy hivatásos állományban lévő tisztet.

Így lettem én is bérlője a XIV. kerület egy állami tulajdonú, 4,5 szobás, összkomfortos, 146 négyzetméter alapterületű használt társasházi lakásnak. A lakásba második feleségemmel, valamint két kiskorú gyermekemmel költöztünk be. Ezt a lakást vásároltuk meg nyugállományba helyezésemet követően, amikor a HM a lakással már nem rendelkezhetett. A lakás megvásárlására kérelmet nyújtottam be a miniszternek. Így lettem felbujtó. A miniszter pedig engedélyezte a vásárlást, így lett tettes. Megint csak évtizedes gyakorlat, hogy a határozatlan időre kiadott lakásokat a tárca eladja, mert megtartásuk nagyobb anyagi veszteség, mint kedvezményes elidegenítésük. A lakbér ugyanis – a piaci bérleti díjakhoz képest – jelképes ezekben az ingatlanokban, és minden javítási, garanciális felelősséget a tulajdonos, azaz a HM visel. Ötvenéves leszek a nyáron, még évtizedekig fizethetném a bérleti díjat, de halálom esetén a lakást (mármint a bérleti viszonyt, ha nem vettük volna meg) vinné tovább a feleségem, de a gyerekeim is. Pontosabban a tárca őket sem tehetné ki az utcára, csak ha garantál számukra hasonló alapterületű és színvonalú lakhatást. Magyarán, ezt a lakást évtizedekig ki kellene vonni a tárca ingatlangazdálkodásának hatóköréből, ugyanakkor fizetni kellene a fenntartásával, javításával együtt járó összegeket. Ezért dönthetett a miniszter úgy, hogy eladja. A feleségemmel együtt vettük meg fele-fele arányban, több mint 22 millió forintért, az értékbecslésben feltüntetett ár harmadáért – a jogszabályi feltételek szerint. Egyébként úgy tudom, hogy az ügyészség (KNYF) olyan volt minisztériumi vezető ellen is indított nyomozást lakásügyben, aki nem vette meg, hanem azóta is bérli az ingatlant. Hiába, tényleg bárkiről bebizonyítják, hogy bűnös!

Ez a lakás a mai napig a miénk, nem úgy, mint Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Nemzeti Együttműködés Rendszere Atyjának második budapesti ingatlana, amit maga is ugyanezen jogszabály alapján vásárolt. A 135 négyzetméteres V. kerületi lakást az önkormányzat előbb kiutalta neki, majd meg is vásárolhatta 563 ezer 760 forintért. Amikor megkapta, egy gyermeke volt, és az akkori jogszabályok szerint egy háromfős család nem kaphatott volna ekkora alapterületű lakóingatlant. De mindegy, legyen ez az ő egyedi mentesítése. Lényeges különbség azonban, hogy én nem adtam el az enyémet, míg Orbán az övét igen. 63 millió forintért. És, hogy az eleganciát se nélkülözze az ügy, a vevő saját beosztottja, hazánk párizsi nagykövetének veje volt. Más valószínűleg nem ajándékozta volna meg a Nemzet Atyját 120-szoros haszonnal.

Így, tényekkel kiegészítve, és némileg ellenpontozva ez az ügy már nem is olyan izgalmas. Inkább szomorú. Nem is csoda, ha a Magyar Nemzet meg a Magyar Hírlap megkíméli ettől a dolgozó népet.

Hiszen ismerjük a NER-alapszabályt: ha mi csináljuk, törvény, ha ti, börtön!