Ha azonosságot talál valaki az alább közre adott „bűnsegédek” történetében, akkor mind az csak a képzelet műve, mert ilyen eset Magyarországon 2010-ben, a „Nagy Fülkeforradalom” után, egy jogállamban nem történhet meg. Szigorúan tilalmazott párhuzamosságot felfedezni az 50-es évek ÁVO-jának, és a katonai ügyészég tevékenysége között. Az ezzel kapcsolatos gondolatokért a szerző a felelősséget nem vállalja.
Védőbeszédekkel folytatódott 2013. február 13. napján a Kaposvári Törvényszéken a „Tábornok per”. Ebből olvashatnak rövid ízelítőt.
A védőbeszédek mindegyike kitért arra, hogy a katonai ügyészség nem tartotta be a törvényeket és a belső utasításokat: mindenhatónak tekintette magát. Az ügyészség maga döntötte el, hogy - O. János tábornok ügyészek által „igaznak tekintett”, nyomozati szakban tett gyanúsítotti, másokat terhelő vallomása alapján - kiből lesz gyanúsított, és kiből lesz tanú. A tettesekről kiderült, hogy nem tettesek, csak – vádat alá nem támasztó (!) – tanúk, vagy a tettesek átvedlettek, és bűnsegédek lettek. A gyanúsítások és a vádiratban foglaltak sok esetben köszönő viszonyban sincsenek egymással. A vádban a vádlottak többségénél nem szégyellték leírni, hogy minden mozzanat ismeretlen: a vállalkozók, akik állítólag a pénzt adták, a helyszín, az időpont, és a körülmények.
Dr. Györgyi Árpád ügyvéd, B. Zsolt százados, XII. r. vádlott védője perbeszédében kifejtette, hogy a katonai ügyészség átlépett egy határt, amikor védencének az első kihallgatását az éjszakai órákban, a kötelező védelem szabályait semmibe véve, ügyvéd jelenléte nélkül, a terhelti jogokra való kioktatás mellőzésével hajtották végre, holott a tettenérést maguk szervezték meg. Elmebéli állapotuk miatt, valamint lényeges eljárási szabálysértések okán kérte L. Szilárd ezredes XI. r. vádlott és O. János tábornok XVI. r. vádlott vallomásának kizárását a bizonyítékok közül.
A védő álláspontja szerint védence nem volt önálló intézkedésre jogosult dolgozója a HM gazdálkodó szervezetének. Kifogásolta azt is, hogy az ügyészség nem a teljes vádbeli időszakra (2006-2010), hanem csak a XII. r. vádlott 2010. évben irányadó munkaköri leírását csatolta az iratokhoz. Bírósági eseti döntésekkel cáfolta, hogy védence bűnszervezetben követte volna el a cselekményét.
Dr. Kocsis Dániel ügyvéd, R. Attila nyá. ezredes, XIII. r. vádlott védője védőbeszédében előadta, hogy mindvégig anakronisztikus érzése volt az eljárásban, úgy látta, hogy „a katonai ügyészség háborút viselt a vádlottak ellen, és le akarta győzni az ellenséget”. A védő elmondta, hogy korábban már kizárási indítványt terjesztett elő az eljáró katonai ügyészekkel szemben, mert sorozatosan megszegték a rájuk is vonatkozó törvényi szabályokat. Ezt az indítványát szintén az ügyészség elutasította. Hivatkozott európai jogesetekre, amelyek előírják, hogy a nyomozó ügyészek nem képviselhetik a vádat a bíróság előtt, mert akkor nem fogják elismerni, hogy milyen törvénysértések történtek a nyomozás során.
A védő kifejtette, hogy védence lakásán reggel 07.00-kor megjelentek a katonai ügyészek, közölték, hogy azonnal beviszik a katonai ügyészségre. Telefonját és személyi igazolványát elvették tőle. Védence kihallgatási jegyzőkönyvében azonban az szerepelt, hogy „idézésre megjelent”. A védő álláspontja szerint nem halaszthatatlan nyomozati cselekmény a gyanúsítotti kihallgatás, ezért a katonai ügyészek jogszerűtlenül jártak el. A védelem kötelező volt, de védencét nem várta kirendelt védő az ügyészségen, a kihallgatási jegyzőkönyvben az szerepel, hogy a gyanúsított erről a kérdésről „később nyilatkozik”.
A védő kifogásolta, hogy az eljárásban indítványt tettek arra, hogy minden további eljárási cselekményt az ügyészség kép- és videofelvétellel dokumentáljon. A Budapesti Katonai Ügyészség ezt az indítványt elutasította, de a felettes ügyészség az indítványnak helyt adott. Ennek ellenére az ügyészség nem készített a kihallgatásokról kép- és videofelvételt.
Itt meg kell állnom egy pillanatra. 2011. január 03. napján, ismételt gyanúsítotti kihallgatásomkor Waltner Roland őrnagy katonai ügyész a kihallgatásról videofelvételt készített, mert ahogy ő mondta, „a felettesei kérték erre”. Ez azért is érdekes, mert a jegyzőkönyvben ez nem került feltüntetésre, és a bűnügyi iratok között sem található. Én megértem, hogy egyes politikai és főügyészségi szereplők nem lehettek jelen a kihallgatáson, de kíváncsiak voltak arra, miként dolgozom fel, hogy váratlanul az ügyész kienged a börtönből. Biztosan jól mulattak, lelkük rajta. Ez is azt bizonyítja, hogy ezek az ügyészek ellenőrizetlenül, feletteseik bátorításával azt csináltak, amit akartak.
A védő kifejtette, hogy annyi törvényi szabályt szegtek meg a katonai ügyészek, hogy már nem lehet tudni, hol vannak a határok, és a kihallgatási jegyzőkönyvekben ezért nem lehet megbízni. Sorozatosan fordult elő az eljárásban, hogy a gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, majd a kihallgatást félbeszakítják, hosszabb vagy rövidebb szünetet rendelnek el, nyomást gyakorolnak a tudatbeszűkült állapotban lévő személyre, majd utána a gyanúsított beismerő vallomást tesz.
A védő álláspontja szerint „a királynő megözvegyült”. O. János tábornok, a „koronatanú” vallomását – elmeállapota és az orvosolhatatlan eljárási szabálysértések miatt - a bíróságnak ki kell zárnia a bizonyítékok közül.
A védő elmondta, hogy az ügyészek a terhelti jogokat, a védekezéshez és a védelemhez való jogukat semmibe vették. A védő kifejtette, hogy tettesi alapcselekmény megjelölése nélkül védence nem lehet pszichikai bűnsegéd, és ennek megjelölését a vád nem tartalmazza. Az már csak hab a tortán, mondta a védő, hogy a vád tárgyává tett cselekmény – bármely szóba jöhető bűncselekményt figyelembe véve – elévült, ezért kérte az eljárás megszüntetését.
Dr. Andorfer Miklós ügyvéd, Sz. Attila, XIV. r. vádlott védője perbeszédében előadta, hogy védencét a katonai ügyészség a lakásáról hurcolta el, védőt részére nem rendeltek ki, holott az kötelező lett volna és így hallgatták ki gyanúsítottként. A gyanúsításban még tettes volt, ami a vádiratban bűnsegédre változott. A vádirat nem tartalmaz olyan cselekményt védencével kapcsolatosan, amelyhez segítséget tudott volna nyújtani. A XIV. r. vádlott rendelkezési állományban volt, ezért nem is lehetett önálló intézkedésre jogosult dolgozója a HM PNRI-nek. A védő kifejtette, hogy a vád tárgyává tett cselekmény – bármely szóba jöhető bűncselekményt figyelembe véve – elévült, ezért kérte az eljárás megszüntetését.
Dr. Czellér Ferenc ügyvéd, T. László alezredes kirendelt védője szerint az ügy „meghaladta a katonai ügyészség felkészültségét”, hiszen az eljárás során bebizonyosodott, hogy a katonai ügyészeknek nincs kellő rutinjuk sem a vesztegetés, mint bűncselekmény, sem az ilyen és ehhez hasonlóan bonyolult, rendkívül összetett ügyek nyomozásához, vizsgálatához. A korábban rendőrnyomozó is volt ügyvéd kifejtette, hogy az ügyészségnek nyomozati tervet kellett volna készíteni, mert a nyomozás ennek hiányában eleve kudarcra volt ítélve. A nyomozati iratokból kiolvasható, hogy az ügyészek össze-vissza kapkodtak, rögtönöztek. A gyanúsítottak vallomását tartalmazó jegyzőkönyvek pongyolák, helyenként nehezen értelmezhetőek. A védő szerint ez rendkívüli módon megnehezítette a védelem helyzetét. Szerinte az ügyfele büntetőjogi felelősségének elbírálásához szükséges körülmények teljesen tisztázatlanok maradtak. Nem ismertek sem a vállalkozók, akik állítólag visszafizettek, sem az időpontok, sem az összegek és az sem tisztázott, hogy ügyfele miért kapott volna vissza pénzt bárkitől is. Védence a nyomozás során tettes volt, később – anélkül, hogy a nyomozati iratok tartalmában bármi változás történt volna –bűnsegédnek nyilvánították.
A védő kérte O. János tábornok nyomozati vallomásának kirekesztését a bizonyítékok közül és nem csak az összes védő által már elmondott okokra hivatkozva, hanem azért is, mert szerinte O. Jánosnak elegendő motivációja volt ahhoz, hogy T. Lászlót bemártsa az ügybe. Az ügyvéd erről a konfliktusról részletesen beszámolt a Katonai Tanács előtt.
A védő elmondta, hogy Mihalik százados ismeretlen társával a hajnali órákban megjelentek védence lakásán, és őt onnan – intézkedést mímelve – a Budapesti Katonai Ügyészség objektumába hurcolták. A védő szerint ugyanis a katonai ügyészeknek ilyen típusú intézkedésekhez nincs jogszabály által biztosított felhatalmazásuk. Amit Mihalik százados és társa műveltek, az formailag elfogásnak és előállításnak, esetleg elővezetésnek minősül, amihez azonban a rendőrségnek lett volna jogköre. A védő felhívta az ügyészek figyelmét arra, hogy „Önök tudták, hogy ezt nem lehet megcsinálni, de Önök megtették”. A védő szerint védencét lélektani nyomás alá helyezték, és úgy vitték be az ügyészségre, hogy egy szót sem szóltak hozzá, így T. László csak a kihallgatás megkezdését követően szembesült azzal, hogy miért állították elő. Jogairól nem oktatták ki, de azonnal közölték vele, hogy bizonyítottság esetén azért a bűncselekményért, amellyel gyanúsítják 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztést kaphat, azaz legkevesebb 5 évre biztosan számíthat, hiszen ők egyébként is „mindent tudnak”. A védő szerint a katonai ügyészek szándékosan alkalmaztak T. Lászlóval szemben olyan – a kényszervallatás határát súroló – pressziót, amelynek hatására ügyfele félremagyarázható mondatokat diktált jegyzőkönyvbe. Később ezeket ezért jelentősen módosítania kellett. Amikor védence a kihallgatás kezdetén védőt kért, akkor Mihalik százados – bár védő jelenléte a kihallgatáson kötelező lett volna – egykedvűen közölte, hogy „ez nem az a helyzet”. Mivel védence nem tett beismerő vallomást, így Mihalik százados valakinek jelentőségteljesen azt telefonálta, hogy: „rendőrökre lesz szükség”. Azonban a kihallgatásra nem rendőrök érkeztek, hanem – a már megismert módon – Waltner Roland őrnagy, katonai ügyész. Waltner őrnagy azt mondta, hogy: „T. úr, maga itt egy mellékszereplő, mi Oláh Jánosra utazunk”. Ígéreteket hangoztatott, aminek hatására a tudatbeszűkült állapotban lévő védence megtette az ügyészség által kívánt vallomást. Az elmondottakra tekintettel a védő kérte a kihallgatásról készült jegyzőkönyv kizárást a bizonyítékok közül.
A védő szerint Waltner Roland ezzel az állításával ügyetlenül leleplezte az ügyészség egyébként sem túl bonyolult stratégiáját. Az ügyvéd szerint ügyfele vallomására tulajdonképpen azért volt szükség, hogy az mintegy megerősítse, visszaigazolja O. János egyébként semmivel nem bizonyított, bizonyítékokkal alá nem támasztott másokra tett terhelő vallomását.
A védő perbeszédében „évtizedek óta működő torzszülöttnek” nevezte a katonai ügyészséget, azért, mert az egyes ügyekben – igazi szakmai és törvényességi kontroll nélkül – ugyanazok az ügyészek végzik az ügyek felderítését és vizsgálatát, akik később vádat emelnek és vádat képviselnek. Véleménye szerint, a rengeteg szakmai hiba és törvénytelenség épp e kontroll hiánya miatt történhetett meg.
A védő végezetül kifejtette, hogy a vád tárgyává tett cselekmény – bármely szóba jöhető bűncselekményt figyelembe véve – elévült, ezért kérte az eljárás megszüntetését.
Dr. Nagy Imre ügyvéd, L. Tibor nyá. alezredes, XVII. r. vádlott védője védőbeszédében kifejtette, hogy nem tartja a vádat törvényesnek. A vádban csak az szerepel, hogy mi az, ami „pontosan meg nem állapítható”. Nincs cég, akitől az állítólagos pénzt védence átvette, nincs időpont, nincs helyszín, nincsenek körülmények. A vád olyan cégeket vonultatott fel, akik tagadták, hogy visszafizettek volna bárkinek is. Egy többször megváltoztatott olyan gyanúsítotti vallomás alapján vonták eljárás alá, amiben az illető még védence nevére sem emlékezett. Ebben a katonai ügyészek segítőkészek voltak, és kiderítették, hogy ki lehet a „valami Tibor nevű”. Sérelmezte, hogy védencének, és neki sem, nincs mi ellen védekeznie, mert nincsenek az ügyben tények, amelyek a védelemhez és a védekezéshez fűződő jogot sértik.
A következő bejegyzésben az ügyészi viszontválasszal foglalkozom. Írok majd a vádlottak által elmondott utolsó szóról is, mert az is elhangzott. Sajnálattal kellett megállapítanom, hogy a kormánypárti médiumokat csak a vádbeszéd érdekelte, a védőbeszédek nem. A katonai tanács 2013. február 28. napján 11.00-kor hirdeti ki ítéletét.
