Waltner Roland őrnagy katonai ügyész a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa előtt folyó „Tábornok perben” 2013. február 13-án, a védőbeszédeket követően élt a viszontválasz jogával. Annyit tudni kell a korábban csoportvezető katonai ügyészről, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség megszüntetését követően tábornoki rendfokozattal bíró főnöke fellebbviteli beosztott ügyész lett. Ezzel ellentétben Waltner őrnagy a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes vezetője lett. Mindenkinek az érdemei szerint.
Most pedig térjünk át az ügyészi viszontválaszra, és annak értékelésére:
1. Waltner Roland őrnagy viszontválaszában előadta, hogy nem a Budapesti Katonai Ügyészségtől szivárogtak ki a gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvek a Magyar Nemzet című napilapnak. Nevezett azt mondta, hogy „nem az ügyészségről kerültek ki a jegyzőkönyvek, mert a következő célszemély a nyomozásról értesült volna.” Waltner úr szerint az ügynek politikai célja (politikai burka) nem volt.
A tények azonban mást mutatnak. 2010 tavaszán a honvédelmi miniszter vizsgálatot kezdeményezett – többek között - az ügyészségnél is, hogy a kihallgatási jegyzőkönyvek hogyan kerülhettek a Magyar Nemzet című napilaphoz. A belső vizsgálatok eredményei soha nem kerültek nyilvánosságra, mert nem lett volna kedvező a Budapesti Katonai Ügyészség egyébként is megtépázott tekintélyére, és különösen egyik tisztviselőjére. Egyébként is eléggé életszerűtlen, hogy az ügyvédek „összebeszélnek” és mindegyik egyetért abban, hogy védenceik érdekeit az szolgálja legjobban, ha a hírhedt jobboldali napilapnak kiadják a vallomásokat. Nem másnap, hanem a jegyzőkönyvbe foglalást követően azonnal.
Waltner őrnagy azt sem ismerte el, hogy az ügynek politikai burka lett volna. Erről meggyőződhettünk a 2010 tavaszi országgyűlési választási kampányban, ahol az azóta már megbukott nokiás doboz mellett a hadseregben tomboló korrupcióról szóltak a napi hírek. Hogy hiteles legyen, a gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvek szó szerinti közzétételével. Ha ez nem a katonai ügyészség közvetlen részvétele a legfontosabb belpolitikai eseményben, akkor mi az?
2. Waltner őrnagy ezt követően egy levelet ismertetett, amelyet az I. r. vádlott védője juttatott el IV. r. vádlotthoz, amiben azt kérte, hogy találkozzanak megbeszélés céljából.
Jogszabálysértés nem történt. A védőt megilleti az a jog, hogy ügyfele érdekében bárkivel felvegye a kapcsolatot, nincs olyan eljárásjogi szabály, hogy a védő más vádlottat vagy annak védőjét nem keresheti meg akár közvetlenül is.
3. Waltner őrnagy visszautasította, hogy N. Dénes polgári személyt az ő utasítására verték meg a büntetés-végrehajtási intézetben. Azt állította, hogy „az ügyészség nem bérelte fel a bv-seket, hogy N. Dénest bántalmazzák”. Arra is hivatkozott, hogy egy másik ügyészség ezt már kivizsgálta, és megszüntette az eljárást, tehát ők nem követhettek el bűncselekményt.
Ha nem merült volna fel az eljárás során annak a gyanúja, hogy a katonai ügyészek pszichikai kényszert alkalmaztak a vallomások kicsikarására, akkor fel sem tételeztem volna ilyen csúnya dolgot.
A tények azonban makacs dolgok. Tény, hogy N. Dénest, III. r. vádlottat a büntetés-végrehajtási intézetben az őrök megverték. Tény, hogy az ő feladata lett volna az ügyészség szerint, hogy rám terhelő vallomást tegyen. Tény, hogy N. Dénes megveretése ügyében büntetőeljárás van folyamatban. A bántalmazást N. Dénes zárkatársa provokálta ki, akinek „feladata volt” vele kapcsolatban. A zárkatárs viszont eltűnt, az ügyészség az egész országban keresi – állítólag – de nem találja.
4. Waltner őrnagy nem ismerte el azt sem, hogy az I. r. vádlottnak a következőket mondta volna: „Elővett (Waltner Roland őrnagy) egy szürke mappát, azt lobogtatta előttem, és arra tekintve sorolta, hogy kikre tegyek terhelő vallomást úgy, ahogy ő kéri. Elmondta, hogy ha nem teszem meg, amit kér, akkor nekem annyi, bemocskolja a múltamat, teljesen szétzilálja a jelenemet, az egzisztenciámat és elveszi mindenem, amim van, tönkre fogja tenni a családomat, nekem ebben az országban nem lesz jövőm. De ha együttműködöm vele és vallomást teszek, elmondok mindent, amit tudok, akkor a súlyos 10 év körüli büntetésemet 7 évre, de akár 5 évre is enyhítheti. Sorolta a minisztérium volt és akkori vezetőit, akikről, különösen Juhász Ferenc volt miniszterről, Fapál László államtitkárról, Zámbori Mihály kabinetfőnökről, Gömbös János miniszteri biztosról, Szekeres Imre miniszterről és bizonyos cégekkel való kapcsolatukról mondjak terhelő adatokat.”
L. Attila tábornok, I. r. vádlott a katonai ügyész nyilatkozatára bekiabált: így volt!
A katonai ügyész elmondta azt is, hogy az ügyészség L. Attila tábornok, I. r. vádlott kihallgatásakor még nem volt abban a helyzetben, hogy a célszemélyeket kijelölje. Nem tudom értik-e? A „célszemélyeket”!
5. Waltner őrnagy azt is elmondta, hogy N. Imre, VIII. r. vádlott elé egyik kihallgatáson sem tett neveket tartalmazó listát, és nem mondott olyat, hogy ha VIII. r. vádlott ezekre a személyekre vallomást tesz, akkor „nyílnak a rácsok”.
6. Waltner ügyész ezt követően kifejtette, hogy O. János tábornok, XVI. r. vádlott vallomása szó szerint, mindenben igaz.
Most elbizonytalanodtam, mert eddig minden ügyésztől azt hallottam, hogy a gyanúsítottaknál előfordul az is, hogy nem mondanak igazat.
Amennyiben elfogadjuk Waltner Roland katonai ügyész állítását, hogy O. János tábornok vallomása „igaz”, akkor azt is elő kellett volna adnia, hogy miért nem nyomozott, és miért nem emelt vádat még 11 ember ellen, akikre O. János tábornok terhelő vallomást tett. E személyi kör tábornokokból, tisztekből és altisztekből, állami vezetőkből, vezérigazgatókból, igazgatótanácsi elnökből, pártpénztárnokból áll.
Arra is választ kellett volna adnia az ügyész úrnak, hogy O. János tábornok melyik időpontban jegyzőkönyvezett vallomását fogadjuk el, mert ahányszor megszólalt, mindig mást mondott.
Szerintem Waltner ügyész elkövette azt a hibát, amit egy nyomozó ügyész soha nem engedhet meg magának. Személyes ügyként kezelte a büntetőeljárást, és objektivitását elveszítette. Azt gondolta, ha jól konstruált O. János vallomása, akkor nem is kell más bizonyítékot beszerezni. Soha nem láttam még olyan kihallgatási jegyzőkönyveket, mint ebben az eljárásban. Egyszer ezekből tanítani fognak az egyetemen – mit nem szabad csinálni. Meggyőződésem, hogy O. János tábornok kezét fogta valaki. Valaki megmondta, hogy hol kell módosítania a vallomását ahhoz, hogy a vallomás koherenciája – annak abszurditása mellett is - megmaradjon.
Az is kitűnik Waltner ügyész nyilatkozatából, hogy a bíróság által kirendelt igazságügyi elmeszakértők megállapításait nem hajlandó tudomásul venni. Megértem, mert egy szülő soha, semmilyen körülmények között sem mond le gyermekéről, legyen az bármilyen torzszülött. Magam úgy tartom, hogy a bíróság azért rendelt ki szakértőt, mert az adott szakkérdéshez (elmeállapot) nem ért, és nem is kell értenie.
Waltner ügyész úr álláspontjával ellentétesen az igazságügyi elmeszakértők kétséget kizáróan megállapították, hogy O. János tábornok személyiségzavarban szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor, a vallomástételi időszakban, és jelenleg is abban szenved. A büntetőjog pedig a személyiségzavart kóros elmeállapotnak tekinti.
Az elmeszakértők szerint O. János tábornok előzetes letartóztatásának traumatikus élménye személyiségét felborította, személyiségzavara dekompenzálódott. Könnyen befolyásolhatóvá vált, mindig másoknak akart megfelelni, a kihallgatásakor éppen az ügyészi elvárásoknak igyekezett megfelelni. Bármi áron ki akart kerülni a börtönből, így védekezett a stressz helyzet ellen. Hajlamos volt arra, hogy a múlt eseményeit kiszínezze, eltúlozza, vagy – a fokozott megfelelni akarás miatt - éppen ne a valóságot mondja. A katonai ügyész O. János tábornok „meseszövésre” való hajlamára vonatkozó kérdésére az igazságügyi szakértő úgy válaszolt, hogy a vádlottnál „a valóság és a fikció össze is mosódhatott”.
7. Waltner ügyész elismerte, hogy O. János tábornok részére a gyanúsítotti kihallgatáson „nem pontos, nem teljes körű” tájékoztatást adtak, amikor több alkalommal is büntetlenséget ígértek részére. Az ügyész arra hivatkozott, hogy ott voltak a védők is, miért nem szóltak. Az ügyészek utólag azonban felismerték, hogy téves tájékoztatásokat adtak, és azt kijavították. O. János tábornokot pedig nem kellett ezért az eljárási szabályszegésért újra kihallgatni, mert a tábornok a jogellenes és valótlan figyelmeztetés miatt tett vallomását továbbra is fenntartotta. Így tehát minden jogszerű volt.
Nem, nem ez történt, a katonai ügyész valótlant állít. A katonai ügyészek a vesztegetés olyan minősített esetével gyanúsították meg O. János tábornokot az első kihallgatásán, ami a büntetlenségre vonatkozó törvényi rendelkezés alkalmazását kizárta. A büntetlenség törvényi ígéretével hitegették. Nem egyszer, többször. Ismételten meg kell jegyeznem, hogy az ügyvédek pedig nem azért vannak jelen, hogy a hatóság törvénysértéseit korrigálják, a kihallgatás jogszerűségéért kizárólag az ügyész felel.
Az ügyészek később visszavonták a büntetlenségre vonatkozó passzusokat, a gyanúsítottól megkérdezték, hogy fenntartja-e a téves tudattartamban mondott vallomását. És azt gondolják, hogy ez így helyes. Nem ismétlik meg a gyanúsított kihallgatását, mert akkor az munkával járna (meg esetleg elveszne a „jó vallomás”). Egy jogellenesen beszerzett bizonyítékot nem lehet utólagosan jogszerűvé tenni egy nyilatkozattal. Főként akkor, amikor az érintett személy elmeállapotával – mint utóbb kiderült – problémák vannak.
Alig hogy megpróbálnak korrigálni egy súlyos eljárási hibát az ügyészek, amikor – ugyanabban a jegyzőkönyvben - egy újabbat követnek el. Megállapodnak O. János tábornokkal szóban a vádalkuban. Ha már büntetlenséget nem ígérhetünk, akkor ígérjünk kisebb büntetést – gondolták. Egy ép elméjű ember ekkor már üvöltött volna, de egy beteg ember fel sem fogta, hogy mit csinálnak vele. Meggyőződésem, hogy a vádalkut a katonai ügyészek korábban soha nem alkalmazták, így aztán fogalmuk sem volt arról, hogy mit kell csinálni. El is rontották, de rendesen.
8. Waltner őrnagy szerint miután „rájöttek”, hogy O. János tábornok részére valótlan tájékoztatást adtak büntetlenségét illetően, nem azonnal tértek át a vádalkura, a tárgyalásról lemondásra. Szerinte az a nyilatkozat, amit az ügyészek jegyzőkönyveztek, nem jelentette, hogy a vádalkut meg akarják kötni. Persze utóbb megkötötték, de azt a bíróság nem hagyta jóvá.
O. János tábornok, gyanúsított: „További bűncselekményeket kívánok a hatóság elé tárni, mely bűncselekmények elkövetésében én is részt vettem. Az ügyvédemmel konzultálva a későbbiekben a tárgyalásról lemondást fogok kérni. A vallomásomat erre tekintettel kívánom megtenni.” Waltner arra hivatkozik, hogy O. János tábornok majd ezt kérni fogja. Az már nem zavarja, hogy O. János tábornok a vallomását azonban már abban a tudatban teszi meg, hogy a vádalkut megkötötte az ügyészekkel.
9. O. János tábornok elmeállapotával kapcsolatban azt nyilatkozza, hogy a vádlott személyisége azért nincs rendben, mert pénzt vett át vállalkozóktól.
Véleményem szerint – ha ez így volt - ettől csak anyagilag gyarapodhatott, de nem elmebetegségben.
10. Waltner Roland ügyész nem ismerte el, hogy 2012. augusztus végén, a Kaposvári Törvényszéken - tárgyalási szünetben – félrehívta volna V. Sándor ezredest és megfenyegette volna arra az esetre, ha visszavonja a vallomását.
V. Sándor ezredes az utolsó szó jogán az ügyész szemébe mondta, hogy három alkalommal, mikor és hol próbálkozott Waltner őrnagy a nyomásgyakorlással. Azt állította, hogy 2012. augusztusában a bíróságon, a keresztfolyosóba történő félrehívásának tanúi is vannak, így kár lenne azt az ügyésznek tagadnia.
11. Waltner ügyész álláspontja szerint a jogszabály szerint neki 3 nap alatt kell védőt kirendelnie, így nem sértett semmilyen szabályt, amikor a lakásáról elhurcolt embereknek nem biztosította a törvény szerint előírt kötelező védelmet.
Valóban, ez tényleg így van. De miként védte a terheltek jogait az ügyészség, ha egy 5-től 20 évi szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény esetében azt gondolta, hogy ráér majd ügyvédet kirendelni, ha nem lesz meghatalmazott védő. Emlékeztetem az olvasókat, hogy nem egy esetben az is előfordult, hogy a gyanúsított azonnal kérte a védő jelenlétét, de az ügyészek ennek nem tettek eleget.
Az ügyészi viszontválaszt követően következtek a védői viszontválaszok. Dr. Kovács Elvira ügyvéd és Dr. Horváth Z. Péter ügyvéd ismét szembesítette az őrnagy urat, hogy mit írnak elő a büntetőeljárási szabályok.
Waltner ügyész végül átadta a szót Mihalik százados katonai ügyésznek, aki a bizonyítási eljárás lezárása, és a védőbeszédek elhangzása után iratokat kezd el felolvasni, hogy a bizonyítás részévé tegye.
Megjegyzem, az iratokat az ügyészek kérelmére a bíróság ismertetheti, az ügyészek még kiemelt ügyekben sincsenek abban a helyzetben, hogy nyomozati iratokat vagy azok mellékleteit maguk felolvassák.
A bíróság felszólította az ügyészeket, hogy ha a bizonyítási eljárást meg kívánják nyitni, akkor arról nyilatkozzanak, de a bíróság hatáskörébe tartozó feladatokat ne végezzenek. Parázs vita után az ügyészek végül is nem kérték, hogy a bizonyítási eljárást a bíróság ismételten nyissa meg, így kerülhetett sor a vádlottak részéről az utolsó szó jogára.
Erről majd a következő bejegyzésben írok.
