A két részre szakított társadalmakban nincsenek egyértelmű dolgok. A demokráciákban elfogadott szabályrendszerek vannak, amelyek világosan megmutatják, mi a helyes, mi a helytelen, mi a jogos, és mi nem az. Az irányított demokráciákban, demokratúrákban viszont minden egyes jelentősebb esemény értelmezése körül fogalmi háború tör ki. Ez történt a Tábornokper néven elhíresült tárgyalássorozat felmentő ítéletének kihirdetése után is: a jobboldal három éve tartó lejárató hadjárata után próbálja döntetlenre hozni, hogy a Honvédelmi Minisztériumban megtelepedett "szocialista bűnszervezet" bíróság elé állított tizenhét tagjából tizenötöt felmentett a bíróság bűncselekmény, vagy bizonyítottság hiányában.
Az elsőfokú bírósági ítélet indoklásában a Kaposvári Törvényszék hadbíró ezredese kifejtette: a tizenhét vádlott közül tizenöt ellen a vád javarészt egyetlen - törvényellenesen kicsikart, korlátozottan beszámítható személytől származó - vallomáson alapult, amit az ügyészek meg sem próbáltak egyéb bizonyítékokkal (vagyonosodási vizsgálatokkal, a vádlottak közötti kapcsolatokat bizonyító híváslistákkal, tanúkkal stb.) bizonyítani. Ezért fordulhatott elő, hogy felmentették azt is, aki tett magára terhelő vallomást, és azt is, aki ellen csak a "bűnbánó tábornok" meséje volt aduként az ügyész kezében. A katonai ügyészek hanyagsága miatt történt ez, akik nem választották külön O. János tábornok vallomásában a valós és a kitalált részeket, nem nyomozták végig külön-külön az eseteket, és nem szereztek pro vagy kontra bizonyítékokat, csak elhitték az egészet úgy, ahogy volt. Sokszor elmondtam már, de nem tudom elégszer elismételni: ahhoz hogy a viszkis dobozról szóló vallomásrészletről kiderüljön, hogy hazugság, elég lett volna megkérdezni néhány HM-dolgozót a miniszter környezetéből, és kiderül, hogy azért sem vihettem éppen Juhász Ferencnek egy italos dobozban pénzt, mert ő szigorúan megtiltotta az ajándékozást a HM-ben.
De mit mond ezekre a népmesei elemekre a kormányoldal? Ahol az egyik nagyágyú, Polt Péter legfőbb ügyész próbálta elsőként értelmezési keretbe helyezni 2013. március 4-én az Országgyűlésben a Tábornokper végeredményét. Harangozó Tamás, az MSZP képviselője ugyanis azonnali kérdést tett fel „Testközelben az ötvenes évek?” címmel. A szimbólumok iránt érzékeny jobboldali olvasók figyelmét szeretném felhívni, hogy a válaszadás a koncepciós perek atyja, Joszif Visszarionovics Sztálin halálának hatvanadik évfordulója előtt egy nappal hangzott el a magyar Országgyűlésben...
A két régi harcostárs
A képviselő az azonnali kérdésben kifejtette, hogy az elsőfokú ítélet megszületett, amelyben a bíróság nagyon súlyos megállapításokat tett az ügyészség tevékenységére vonatkozóan. Sajtóbeszámolók szerint a Törvényszék katonai tanácsa múlt csütörtöki ítéletében törvénytelenül megszerzett bizonyítéknak minősítette a hazugsággal kikényszerített vallomást. Az ítéletet hozó háromtagú katonai tanács elnöke indoklásában hosszan kitért arra, hogy az ügyészség milyen hibákat követett el a nyomozás során. A valótlan ígérettel kikényszerített vallomást a demokratikus jogállammal összeegyeztethetetlen módszernek minősítette. A bíróság egyértelmű indoklása ezek szerint: az ügyészség nemcsak szakmailag hibás, hanem tételesen törvénysértő módszereket alkalmazott a gyanúsítottak megtévesztésére, megfélemlítésére hamis tanúvallomások kicsikarása érdekében. Harangozó Tamás tételesen az alábbi kérdésekre várt választ Polttól:
1. Cáfolja-e a legfőbb ügyész, hogy az ítélet a Központi Nyomozó Főügyészség szakmailag hibás és törvénytelen munkája miatt végződött így?
2. Ha nem cáfolja, mert nem lehet, akkor milyen következményei lesznek ennek az ügynek?
3. Indult-e fegyelmi eljárás a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője ellen?
4. Indult-e büntetőeljárás az ügyben eljáró ügyészek ellen?
5. Amennyiben a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőinek felelőssége megállapításra kerül, kezdeményezik-e a köztársasági érdemrendjétől való megfosztást, és azonnali eltávolítását az ügyészségtől?
A legfőbb ügyész a feltett kérdések egyikére sem válaszolt, hanem a magyar labdarúgó válogatott mindenkori szövetségi kapitányait idéző magyarázkodásba kezdett, amelyben nyilvánvalóvá tette, hogy vereségről szó sincsen, a kérdező "rossz kontextusban értelmezi" a történteket. Élvezettel várom, amikor a legfőbb ügyész majd hosszan értekezik a magashegyi edzőtáborozás, a tárgyalás előtt túlzott tésztafogyasztás teljesítményre hátrányos voltáról...
De lássuk, hogy látjuk az ügyet, ha ügyészi szemüveg van rajtunk!
1. Polt Péter legfőbb ügyész válaszában visszautasította a párhuzamot az ötvenes évekkel, majd kifejtette, „ez nem lehet koncepciós per, már csak azért sem, mert ebben az ügyben a feljelentő ismertetése alapján tettenérésre került sor. Tehát azt gondolom, hogy ennél jobb bizonyíték nem kell.”
Árulkodó, hogy a képviselő nem is beszél a kérdésben koncepciós eljárásról, Polt viszont elsőként ezt a gyanút tagadja... Majd azonnal lecsap: az ügyben tettenérésre került sor, azaz valakit rajtakaptak a bűncselemény elkövetésén, ezért botorság koholt vádakkal dobálózni. A bírósági ítélet pontos ismerete azonban ebben a kérdésben is eligazít minket: valóban történt rajtaütés (tehát volt olyan cselekmény, amiben az ügyészek nem csak vallattak, hanem nyomoztak is), ezt a bíróság el is különítette a többitől. Így fordulhatott elő, hogy tizenhét vádlottból tizenötöt felmentettek, kettő ellen, köztük a bűncselekményen (pénzátvételen) kapott százados ellen folytatódik az eljárás, és minden bizonnyal lesz is ítélet vesztegetési ügyben.
Visinszkij (középen) Sztálin főügyésze a tizenhetek pere idején olvassa vádiratot
2. A legfőbb ügyész azt is elmondta, hogy „ebben az ügyben nemcsak az ügyészség járt el, hanem a bíróság is eljárt, tekintettel arra, hogy 12 terhelt esetében az előzetes letartóztatást a bíróság rendelte el, illetve aztán később tartotta fenn, azok alapján a bizonyítékok alapján, amelyek később a perben is szerepeltek.”
A válasz azonban egyszerűbb, mint gondolnánk! Az előzetes letartóztatás elrendeléséről döntő nyomozási bíró a vallomásokat nem értékelheti, hogy igaz vagy hamis, csak azt vizsgálja, hogy valószínűsíthető-e olyan ok, ami miatt a terhelt nem hagyható szabadlábon (szökés, elrejtőzés, összebeszélés). Azt azonban nem tudhatja, hogy az egyetlen bizonyíték, amit az ügyész felmutat a bíróság előtt egy hazug ígérettel, szabálytalanul kicsikart vallomás. A nyomozati bírónak ráadásul mérlegelési jogköre sem nagyon volt a letartóztatások tekintetében, mert az ügyész bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel vádolt meg mindenkit az ügyben, s ilyen esetben az elsőfokú ítélet megszületéséig szabadon sem lehet engedni a gyanúsítottat/vádlottat. A katonai ügyészek azonban az előzetest a kényszervallatás egyik formájaként alkalmazták, aki nem vallott, az ült, aki beszélt, mindegy, hogy igazat, vagy hazugságot az szabadult. És olyan eset is volt, ahol a nyomozati bíró mutatott rá arra, hogy az ügyészek négy hónap alatt egyetlen bizonyítékot sem tudtak felmutatni valakinek a bűnössége mellett, és nem hosszabbították meg az előzetest.
Egy pillanatra szeretnék külön kitérni a bűnszervezet vádjára is. Ezt az ügyész úgy eszkábálta össze, hogy a vádlottak többsége nem is ismerte egymást. Ráadásul a vád szerint a bűncselekmény sorozat 2001-ben kezdődött és 2010-ben ért véget. A (megdőlt) vád szerint én 2004 és 2006 között kaptam pénzt a vállalkozóktól származó összegekből. Már csak azt nem értem, akkor hogyan lehettem tagja annak a bűnszervezetnek, amelynek egyik tagját három évvel később rajtakapják, hogy pénzt vesz át?
3. Polt Péter azt is elmondta, hogy „ebben az ügyben több beismerés született - egyébként nemcsak az az egy, ami az újságokban megjelent, hanem ennél több -, s meg kell hogy mondjam, hogy amire hivatkoznak, hogy ez esetlegesen törvénytelenül szerzett bizonyítéknak minősül, azért nem lehet igaz, mert ezek a beismerések azt követően születtek, illetve azt követően lettek megerősítve, hogy az ön által említett úgymond ígéret elhangzott, majd kiderült, hogy ennek a teljesítése törvényes okokból nem lehetséges.”
Nézzük a tényeket. 2010 tavaszán nem egy, hanem minden vallomás megjelent a Magyar Nemzet című napilapban. Még olyan vallomás is, amely a nyomozati iratokból eltűnt! Ezekből a vallomásokból az derült ki, hogy néhány katonatiszt elismerte, hogy átvett kisebb-nagyobb összegeket az elmúlt években. Ilyen tekintetben megerősítették az ügyészség gyanúját. Abban a tekintetben viszont cáfolták, hogy ebből akár nekem, akár a honvédelmi tárca más vezetőjének juttattak volna egy fillért is. Ilyet egyedül az egész eljárás során O. János dandártábornok mondott. Vagyis nem az egész eljárás, hanem csak a nyomozás során, mert a bíróság előtt már ő sem ismételte meg a vallomását. A beismerő vallomások között volt egy olyan, ami "kimutatott" az ügyészségi koncepcióból, egy tábornok esete, akit egyszeri vesztegetéssel vádoltak meg. Itt - a többi esettel ellentétben - minden összetevő megvolt a vádhoz, a vesztegető, a vesztegetett, összeg és időpont. Nem is fért bele az általános koncepcióba, ahol rendszerint mindez hiányzott, a kijelölt bűnös kivételével, persze. Ebben az ügyben korábban történt vádemelés, és a tábornokot bűntársával együtt el is ítélték letöltendő börtönbüntetésre. Nem érte meg benntartani őket az ügyben, mert magukon kívül csökönyösen nem tettek másra terhelő vallomást, így sem a bűnös szocikat, sem a bűnszervezeti álmokat nem sikerült igazolni velük. Kilógtak a koncepcióból.
A kormánypártok jogértelmezési erőfeszítései mellett külön említést érdemel nyelvőri tevékenységük. A legfőbb ügyész ugyanis nem mindennapi nyelvi leleménnyel számol be arról, hogy az ügyészek a büntetés elengedésével, illetve csökkentésével csaltak ki hazug tanúvallomást, később azonban "kiderült" - Polt szó szerint így fogalmaz, hogy ennek az ígéretnek a "teljesítése törvényes okokból nem lehetséges". Tehát, a törvényesség őre szerint teljesen normális, hogy a jogalkalmazók, akik például személyi szabadságuktól is megfoszthatják a polgárokat, nem ismerik a törvényeket, amelyek alapján dolgoznak. Képzeljük el, ha egy osztályos főorvos egy elszúrt műtét után azzal védené a műhibát elkövető beosztott orvost az elhunyt páciens hozzátartozói előtt, hogy "kiderült, a megoprelandó vakbél másutt volt, mint ahol a kolléga eredetileg feltételezte!"
Ebből a válaszból egyetlen érdemi információ derül ki számunkra: a legfőbb ügyész elismerte, hogy O. János tábornok vallomását törvénytelenül szerezték be a katonai ügyészek. Pont. Ezen nem nagyon van mit magyarázni.
4. A legfőbb ügyész szerint „az ügyészség szakszerűen, törvényesen és az igazságosságnak meggyőződése szerint megfelelően járt el, ezért semmifajta felelősségre vonás nem indokolt.”
Erre viszont azt szokták mondani, hogy helyes feltételezésből rossz következtetést vont le a legfőbb ügyész. Miután elismerte (bár elkente) az ügyészi felelősséget, nem tartotta fontosnak, hogy a beszerzése körülményei miatt törvénytelennek minősített egyetlen bizonyíték keletkezése miatt vizsgálat induljon. Két következtetést lehet levonni Polt magyarázatából: vagy lehetséges a jogot nem ismerő ügyészek alkalmazása a Központi Nyomozó Főügyészségen, vagy a katonai ügyészek egy Polt által is jóváhagyott koncepciót hajtottak végre, ezért a főnök segít menteni az irhájukat! A helyes megfejtéseket a kiadóba várom.... A megoldásban segíthet, hogy a koncepciós jelleget olyan "apróságok" is erősítik, mint az a tény, hogy jelenleg is folyik kényszervallatás miatt eljárás börtönőrök ellen, akik N. Dénes III. r. vádlottnak "hozták a tudomására" ki ellen kellene vallania szabadsága visszanyerése érdekében.
5. Polt az Országgyűlésben arra is felhívta a kérdező képviselő figyelmét, hogy „amit mondunk, azt bizonyítani kell. Ha ezt anélkül mondjuk, akkor az a szégyenletes.”
Na, ebben a pontban viszont maximálisan egyetértek a legfőbb ügyésszel! Ez lett volna beosztottai feladata is, akik azonban semmilyen más bizonyítékkal nem álltak elő az ügyben, csak O. János tábornok vallomásával. Egy törvénytelen ígéretekkel beszerzett, törvénytelen vádalkuval kicsikart, kóros elmeállapotban lévő ember gyanúsítotti vallomásával kívánta bizonyítani bűnösségemet az ügyészség, akit ráadásul tanúként kívántak ellenem felhasználni. Ez legfőbb ügyész úr, tényleg szégyenletes!
Ön akkor járt volna el helyesen, ha bejelenti, hogy vizsgálatot rendelt el az ügyben. Nem ezt tette. Elvtelenül megvédte azokat az ügyészeket, akiknek a törvénysértéseit a bíróság két és fél órán keresztül – jegyzőkönyvről jegyzőkönyvre - ítéletének indokolásában ismertetett.
Polt Péter bízik a másodfokú ítéletben, hogy a bíróság majd az ügyészségnek ad igazat. Egyet biztosan leszögezhetünk: miként a jogtalanságból jog nem keletkezhet, úgy az ügyészség törvényi eljárási szabályokat semmibe vevő, a „cél szentesíti az eszközt” típusú eljárásából büntető anyagi jogszabályok alkalmazása sem következhet. Egy jogállamban. Ennek mára már csak egy letéteményese maradt: a bíróságok. Szúrja is a kormánypártok szemét ez a függetlenség, és a per kapcsán biztosra veszem, hogy meg fogják támadni a kommunista idők köztünk maradt zárványát: a bíróságokat. Másodszor ebben a kormányzati ciklusban! De ha ez a bástya is bedől, akkor az állampolgárok vitás ügyeiket nem a bíróságokon, hanem a tálió elvnek megfelelően egymás között fogják lerendezni.
Ez pedig mindenkinek fájni fog. Poltnak és megbízóinak is.
