Ezt a nyári hőséget valószínűleg a Legfőbb Ügyészségen dolgozók is megsínylették. Vagy talán elromlott a légkondi? Más magyarázat nem lehet arra a levélre, amelyet a múlt héten a postás hozott a Legfőbb Ügyészségtől. Igen nagy sajnálatomra nem a nagyra becsült és politikai befolyástól mentes Polt Péter – egyetemi éveim alatt liberalizmusáról híres büntető eljárásjogi szemináriumvezetőm – feljelentésemre adott válaszát találtam, hanem egy másik, egyébként általam is ismert katonai ügyészét.
Ebben a levélben ügyészektől szokatlan modorossággal (lehet, hogy kezdhetek félni egy újabb eljárástól?) arról tájékoztatnak, hogy a stempli ügyben a Honvédelmi Minisztérium és/vagy a Központi Nyomozó Főügyészség állományába tartozó ismeretlen személy ellen tett feljelentésemet a Központi Nyomozó Főügyészség kapta meg, hogy legyen kedves intézkedni. Értik, ugye? Holló a hollónak kellene, hogy kivájja a szemét! A Főügyészség a Főügyészség ellen vizsgálódhat. Hát, ez már a normalitás határait súrolja!
Az az ügyészség fog vizsgálódni maga ellen a feljelentésemre, amelynek fedhetetlen vezetője, Keresztes Imre. Akinek az élettársával szemben egy másik ügyészség csalás gyanúja miatt büntetőeljárást folytat (aminek, ha jók a megérzéseim, persze soha nem lesz vége). Az az ügyészség, amelynek tagja esetleg – nagy igyekezetében, hogy megfeleljen a politikai elvárásoknak – maga is vétkezhetett. Mert nagy elánnak összegyűjtött mindenféle terhelőnek látszó iratot és vallomást, de az ártatlanságot bizonyító okiratok beszerzését nem tartotta fontosnak.
Még az is előfordulhat, hogy feljelentésemet a Tábornok ügyben oly „sikeresen” szereplő Waltner Roland katonai ügyész fogja „szakszerűen és részrehajlás nélkül” kivizsgálni. Köszönöm a Legfőbb Ügyészségnek, az üzenetet megértettem: nincs jogom a tisztességes eljáráshoz. A nemzet páriája örüljön, hogy csak három büntetőeljárást indított ellene a Központi Nyomozó Főügyészség! A Legfőbb Ügyészség mossa kezeit, hisz a vizsgálatot elindították, addig meg legyek türelemmel, álldogáljak fél lábon.
2010 óta Magyarországon nem érvényesül a nyomozás során a tisztességes eljáráshoz való jog. Az ügyészség halálra dolgozza magát, hogy a bűncselekmény szikrájának gyanúját megtalálják a politikailag motivált ügyekben. Ha nem találnak, alkotnak egyet. És kínosan vigyáznak arra is, hogy a kreált gyanú ellen ható körülmények még véletlenül se kerüljenek felderítésre, mert az akadályozná a vádemelést. Bár ez sem igaz így teljesen. A bőr nem sül le a képükről, olyan ügyben is vádat emeltek már (lásd. lakás - ügy), ahol egyetlen okirat és egyetlen tanúvallomás sem támasztja alá a vádiratban leírtakat.
Közben pedig – az ügyészségtől és más hatóságtól sem tartva - dolgozgatnak a haverok. A miniszterelnök nagytőkéssé váló barátai közbeszerzéseket nyernek, aztán 800 milliós magán osztalékokat vesznek fel „a cseppet sem túlárazott” állami megrendelések után. Ügyészségünk közben meg azzal szédít itt bennünket, hogy a szolgálati lakását megvásárló ezredes - szerintük - 10 milliós kárt okozott, mert lakását kedvezményesen, a jogszabályok szerint vette meg. Nem szégyellik magukat?
