Nem tudom, hogy az ügyészek tudják-e, hogy katonai ügyész társaik a Honvédséggel fennálló szolgálati viszonnyal rendelkeznek, s mint ilyenek, jogosultak HM rendelkezésű szolgálati lakásra, amit meg is vásárolhatnak maguknak töredék áron, „mélyen a piaci ár alatt”. Ugyanakkor az ügyészség által biztosított lakhatási célú kedvezményeket is igénybe vehetik.
Nos, ezek a törvény(tnem)tisztelő, erkölcseikről hírhedt katonai ügyészek képviselik a vádat a lakás-ügyben Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és ellenem, ahol az a vád továbbra is, hogy szolgálati lakásom megvásárlására kérelmet nyújtottam be a miniszternek, aki „pechemre” azt törvényesen engedélyezte. Első fokon a bíróság bűncselekmény hiányában felmentett bennünket, másodfokon a Fővárosi Törvényszék egyik tanácsa először elszabotálta a döntést, majd egy másik tanácsa elítélt bennünket. Törvénytelenül, tisztázatlan összetételű tanácsban.
Jön a harmadik menet!
Meg kell, hogy állapítsam, helyesnek bizonyultak a Népszabadság információi. Az idézés hozzám is megérkezett. 2016. június 14-én a Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság nyilvános ülést tart a lakás-ügyben. Ahová szeretettel várom az érdeklődőket!
Ha valaki azt hinné, hogy nincs miről írnom, meg lerágott csont az egész ügy, alaposan téved! A Polt Péter, vagyis a Fidesz vezette ügyészség mindig gondoskodik valami meglepőről. Hogy van bőr a pofájukon, az biztos!
A másodfokú, marasztaló döntést követően az ügyészség hamarabb adta ki az MTI-nek, hogy végrehajtandó szabadságvesztést kér, meg közügyektől eltiltást, mint azt a bíróság kézhez vehette volna. Az indokolás szerint majd így statuálnak példát az állami vezetők számára. Ezen jót derültem! Miközben Polt Péter legfőbb ügyész az, aki falaz az állami vagyon szemérmetlen lenyúlásának, immunitást biztosít a maffiaállam vezetőinek, és koncepciós vádak mentén igyekszik a Fidesz politikai ellenfeleit ellehetetleníteni.
De újabb meglepetések is értek!
A bíróság az idézéssel együtt kézbesítette a Fővárosi Fellebbviteli Ügyészség ügyészi indítványát, amit Csiha Gábor alezredes, katonai ügyész jegyez.
Ebben a rövid iratban azt olvashatjuk, hogy a másodfokú bíróság minden szabályt betartott, jó döntést hozott, csak egy bibi van, hogy nem zárta börtönbe a minisztert meg engem. Mert „hivatali esküjükkel szembe helyezkedő” vádlottak vagyunk, meg „alkalmatlannak mutatkoztunk megfelelni az állami vezetőkkel szemben támasztott magasabb fokú társadalmi és erkölcsi elvárásoknak”.
Ennek a vádnak minden szavát és betűjét visszautasítom!
De ha már a hivatali eskünél meg a magas röptű erkölcsiségnél tartunk, akkor katonai ügyész urak, nekem is van mit mondanom!
Hivatali esküjével szembe helyezkedik az az ügyész, aki törvényes kötelezettségei teljesítése során elfogultan és részrehajlóan jár el (részlet az ügyészi esküből).
A cél szentesíti az eszközt? A bíróság törvénysértéseit csak akkor észleli az ügyész, ha az a vádra kedvezőtlen? Vagyis törvénytelenül el lehet ítélni valakit és ehhez az ügyészség asszisztál? Tisztában vagyok azzal, hogy ebben a „politikai elszámoltatósdiban” valamit fel kell mutatnia az ügyészségnek, na de törvénytelenül valakit elítéltetünk, hogy tudjuk mutogatni, milyen „sikereket” is értünk el? Ehhez már tényleg gyomor kell.
A katonai ügyész az indítványában nem észlelte, hogy a másodfokú bíróság törvényt sértett. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást csak akkor állapíthat meg, ha a vádlottak felmentésének van helye (büntetőeljárási törvény). Itt pedig éppen fordítva történt. Elítéltek bennünket, nem felmentettek.
Hogy is van az ügyészi kötelesség? Egy ügyész nem működhet közre abban, hogy bárkit törvényellenesen vonjanak büntetőjogi felelősségre, vagy fosszanak meg vagyonától (ügyészi törvény). Ez is csak egy írott maszlag lenne?
A másodfokú bíróság ítéletében a feleségemet – aki a büntetőeljárásnak nem volt részese – egy indokolással megfosztotta vagyonától. A katonai ügyész szerint ez is helyes döntés volt. Sőt, a másodfokú bíróság abban is tévedett, amikor fellebbezési jogot biztosított neki. Kéri az asszony fellebbezését – mint nem jogosulttól származót – elutasítani. Vagyis az ügyész szerint ebben az országban bírói rendelkezés nélkül, egy ítéleti indokolásba illesztve bárkit meg lehet fosztani a vagyonától, és az érintett még nem is tiltakozhat ellene!
Az erkölcsiségről pedig csak annyit, hogy a katonai ügyészek velem azonos cipőben járnak! Én is és ők katonai szolgálati viszonnyal rendelkezünk. Én is és ők rendelkezési állományba lettünk helyezve. A különbség kettőnk között az, hogy én a kormány tagjai és az államtitkári jogállásról szóló törvény, ők pedig az ügyészségi törvény szerint végzik hivatali feladataikat.
A katonai ügyészek ugyanúgy HM rendelkezésű lakást kaptak a Honvédségtől, mint én. Bérleti szerződést írtak alá, mint én. Ha lakásveszteséget okoztak, ugyanúgy mentesítési kérelmet írtak a miniszternek, mint én. Kérték szolgálati lakásuk elidegenítését, mint én. Azon az áron vásárolták meg a szolgálati lakásukat, mint én.
Hol van ügyész urak, a tiszti becsület? Ami nálatok erkölcsös és tisztességes, az nálam bűncselekmény?
Ha azt állítják, hogy nekem nem járt katonaként a szolgálati lakás, hanem államtitkári minőségemben kaphattam volna csak lakást, akkor én azt állítom, hogy nekik sem járt HM rendelkezésű lakás, csak ügyészi minőségükben, az ügyészségi dolgozókra előírt lakáscélú támogatásokat vehették volna csak igénybe. Ezek után elvárom, hogy álljanak fel, nézzenek tükörbe, nyilvánosan kérjenek bocsánatot és adják vissza megvásárolt szolgálati lakásaikat az államnak!
Vagy lenne egy még jobb ötletem! Emeljenek vádat maguk ellen is!
Tehát ezek az erkölcsbajnokok képviselik a vádat. Tényleg ég az arcom, helyettük is! Megvásárolt szolgálati lakásuk langymelegében hivatali esküről meg magasröptű erkölcsiségről szóló gondolatokat fogalmaznak meg! Ha csak fogalmaznának! De másnap az irodában le is írják!
Mint tiszt a tisztnek mondom: Szégyelljétek magatokat!