Négy hosszú éve állok büntetőeljárás alatt katonai szolgálati lakásom miatt. Hogy pontosan miért is? Most éppen úgy tűnik, a Honvédelmi Minisztérium szakmai szerveinek gyors, szakszerű és jogszerű eljárása, valamint a minisztérium dokumentált joggyakorlata miatt szívok, mint a torkos borz.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. április 29. napján 10.30-kor nyilvános ülésen tárgyalja lakásügyemet, ahol Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és én, mint volt államtitkára üldögélünk a vádlottak padján. A Központi Nyomozó Főügyészség nagy bátorsággal továbbra is börtönt, közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást kért a jogbíróságtól.

                                            (fotó: Fővárosi Törvényszék)

Meghurcolásom, bármilyen elképesztő, egy jogszerű, minden lakásbérlőt megillető jogon alapult. Szolgálati nyugállományba kerülésemet követően kértem a minisztertől határozatlan időtartamra kiutalt szolgálati lakásom elidegenítését. Így lettem felbujtó. A honvédelmi miniszter, aki a kérelmet - mérlegelési jogkörében eljárva - engedélyezte, tettesként lett megvádolva.

                                    A vádlottak (fotó: dr. Sándor Zsuzsa)

A Pesti Központi Kerületi Bíróság, mint ténybíróság 2014. februárjában bűncselekmény hiányában mindkettőnket felmentett a vád alól.

Az ügyészség azonnal fellebbezett, ezzel alapos fejtörést okozva nekem. Kíváncsian vártam a felettes ügyészség írásos fellebbezését. Amikor megérkezett, az „itt a piros, hol a piros” átverő játék jutott eszembe róla, hiszen még ma sem tudom biztosan, hogy miért ülök felbujtóként a vádlottak padján. De nem lettem sokkal okosabb. Felbujtói magatartásomra az ügyészség a fellebbezésében, nem viccelek, egy mondatot, de egy szót sem vesztegetett!

Ellenben az ügyészség fellebbezése leszögezte, hogy az első fokú bírósági eljárás a szabályok betartásával került lefolytatásra, a bíróság minden bizonyítékot feltárt, értékelési körébe vont és a tényállást is lényegében helyesen állapította meg. Ez esetben viszont nem értem, hogy akkor miért is fellebbez az ügyészség???

A legborzasztóbb az, hogy az egész eljárás mindvégig sértette terhelti jogaimat, különösen védekezéshez fűződő jogomat. Mindig más és más ügyészségi állítás ellen kellett védekeznem. Mert, ha valamiről kiderült, hogy az ügyészség csúsztatott (hogy finom legyek), akkor jött a másik csalárd állítás. Ha ez is megbukott, akkor jött a harmadik variáció. Utána meg kezdtek mindent elölről.

Pedig ma már nemcsak Budai Gyula volt leszámolási biztos és Hende Csaba honvédelmi miniszter, mint feljelentők állítják, hogy a Honvédelmi Minisztérium szervei minden anyagi és eljárási szabályt betartottak szolgálati lakásom kiutalásakor és annak elidegenítésekor, hanem már a fellebbviteli ügyészség is azt állítja, hogy minden szabályos volt, vagyis „formálisan a jogi előírások megtartásával” történt szolgálati lakásom megvásárlása.

De, ami nem gyanús, az továbbra is gyanús. A gyanú alapját, a bűnök bűnét pedig nóvumként az képezi a fellebbezésben, hogy a HM szervei gyorsan és minden jogszabályt betartva dolgoztak. És nem vicceltem!

Pedig bíztam a felettes ügyészségben, a Fővárosi Ügyészség Büntetőbírósági Ügyek Osztályában, mert ott már biztosan nem kontárok, hanem magasan továbbképzett ügyészek dolgoznak. Talán azt is észreveszik, hogy az iratok között elfekszik a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa – katonai és polgári illetékességi vitát eldöntő – végzése, amely logikusan kijelölte a polgári bíráskodás terjedelmét is. Vagyis a vád tárgyává tett hűtlen kezelés bűncselekménye alapján szolgálati lakásom kiutalása nem, csak annak értékesítése vizsgálható a polgári bíróságok által.

Hát, nem jött be.

A fellebbviteli ügyészség az egyik mondatában azt állítja, hogy „nem volt olyan jogszabály, amely egyértelműen arra kötelezte volna az I. r vádlottat, hogy a kettős jogállású – szolgálati viszonyban álló katona és állami vezető – II. r. vádlott lakáshoz juttatásakor, illetve a lakás elidegenítésekor ne a HM rendelet szabályait alkalmazza”, illetve „…nem róható fel a vádlottak részére, hogy nem a Korm. rendelet alapján jártak el”.

Aztán egy sorral lejjebb a következőt olvashatjuk „a II. r. vádlott lakásigényét a 131/1997. Korm. rendelet alapján lehetett és kellett volna biztosítani”.

Aztán később megint nem hivatali lakást, hanem HM rendelet szerinti vezetői lakás kellett volna kapnom.

Majd ráfejel az egészre a fellebbviteli ügyészség, és azt írja: „A bizonyítási anyagból kitűnően a katonák számára a HM rendeletben jogszerű lehetőség volt arra, hogy az általuk határozatlan tartammal bérelt ingatlan meghatározott szolgálati idő elteltével megvásárolhassák. Ez a lehetőség a gyakorlatban a kettős jogállású vezetők vonatkozásában is fennállt, sőt tipikus gyakorlat volt.”

Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Hol azzal vádol az ügyészség, hogy nem voltam katona, tehát nem is kaphattam szolgálati lakást. Majd azzal álltak elő, hogy nem szolgálati lakást kellett volna kapnom, hanem egy másik jogszabály alapján hivatali lakást. Majd amikor erről is kiderült, hogy hülyeséget állítanak, akkor megint más lett a vád, szolgálati lakás helyett vezetői lakást kellett volna kapnom. Aztán eljutottak végre az ügyészi vádbeszédben, hogy jogszerűen kaptam katonaként szolgálati lakást, végül a fellebbezésben elismerik, hogy ami az én lakásügyben történt, az volt az általánosan követett gyakorlata minisztériumnak.

A tények az ügyészségnek azonban nem jelentenek semmit, holott minden okiratot ők csatoltak és szinte minden tanút ők idéztettek a bíróságra. Pofátlanul úgy nyújtottak be vádiratot, hogy egyetlen bizonyítási eszközük sem a vádlottak terhére, hanem azok javára szólt. Tehát semmi és senki nem erősítette meg a vádhatóság gyanúját, már a nyomozás során sem! A polgári bíróság látván a vád „laza szerkezetét”, azonnal azzal kezdte a munkáját, hogy felszólította az ügyészséget a vád pontosítására. A katonai ügyészek ezen megsértődtek és a védelem által is várva várt pontosítás helyett gyakorlatilag megismételték a vádiratot.

A fellebbezésben - így nem meglepő módon - a perben megállapított tények figyelmen kívül hagyását kéri a felettes bíróságtól az ügyészség. „…az első fokú bíróság által rögzített szolgálati út betartása, illetőleg az, hogy a szakmai szerveztek, szakemberek is jogszerűnek értelmezték a dokumentációkon a lakáshoz jutással kapcsolatos szabályok alkalmazását, nem bírt jelentőséggel”.

Ott adtam fel, amikor elolvastam a következő mondatot. Szerintem nagyítom, bekereteztetem és a szobám falára kifüggesztem, hogy mindennap szembesülhessek vele.

„Mivel egységes a jogelmélet és a joggyakorlat, hogy az elkövető szándékára vont következtetés jog- és nem pedig ténykérdés, ekként a másodfokú bíróság nem lépi túl a vád kereteit, amennyiben a vádlottak szándéktartalmára – a vádban nem írt, avagy attól eltérő – következtetést von.”

Az ügyészség tehát azt kéri a másodfokú bíróságtól, hogy mindegy hogy miben, mindegy, hogy miért, csak állapítson meg valamiféle bűnösséget a vádlottak terhére. Akkor is, ha nem történt vagyonkezelési kötelezettség megszegése, ha nincs vagyoni hátrány és az okozati összefüggés is hiányzik. Akkor is, ha tettesi alapcselekmény hiányában kizárt a felbujtás! Tehát a tényeket ne vegye figyelembe, mert a bizonyított tények csak zavaró körülmények. Akkor is, ha minden szabályos volt, mert az csak a látszat! Mögötte fertelmes bűn lakozik!

Én pedig, mivel nem tehetek mást, bízom a bíróság józan paraszti észben.