Meseországban élünk, ahol minden megtörténhet. A jók a jogszabályokat úgy alakítják, hogy az a saját politikai és gazdasági érdekközösségüknek jó legyen. Meseügyészségünk a vádiratot pedig úgy írja meg, hogy a politikai gonosztevők bűntelenül is elnyerjék méltó büntetésüket. Ennyire egyszerű az élet Meseországban.

Lassan egy éve nyújtott be vádiratot szolgálati lakásom megvásárlása ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség ellenem, mint felbujtó és Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter (MSZP) ellen, mint tettes ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Ebben az ügyben az ügyészség eredetileg azzal vádolt, hogy a honvédelmi miniszter szabálytalanul utalt ki nekem – mint hivatásos katonának - egy szolgálati lakást, és utána ezt szabálytalanul vásároltam meg a HM-től. Az alapkoncepció tarthatatlansága miatt újabb változatok születtek: a miniszter szabályosan utalta ki a lakást, de jogszerűtlenül vettem meg. Még újabb változatuk: nem szolgálati lakást utalt ki, hanem vezetői lakást, amit nem lehetett megvenni. Legeslegújabb változatuk: szolgálati lakást kaptam, ami valójában vezetői lakás volt, és azt nem lehetett megvenni.

A bírósági hatáskörök hónapokig tartó tisztázását követően az első tárgyaláson vallomást sem tudtam tenni, mert a bíróság arra kötelezte az ügyészséget, hogy a vád hiányosságait pótolja. Például, írja le, és ne csak állítsa, hogy mikor és milyen körülmények között „bírtam” rá a minisztert a törvénysértésre, aminek hatására a miniszterben kialakult a szándékos bűncselekmény elkövetésének gondolata – mert ezzel is adós maradt a vádirat. Mert egyelőre még Meseországban sem lehet egy írásbeli kérelem benyújtása bűncselekmény. Meg persze azt sem ártana leírni a vádiratban, hogy ezt a tényállításukat mivel kívánják bizonyítani. A bíróság elrendelte a bizonyítási eszközök felkutatását is.

Aztán az ügyészség nem élt a bíróság által biztosított egérúttal. Írtak egy iratot. A vádmódosításról eszembe jutott a népmesei Mátyás király, aki azt parancsolta a bíró lányának, hogy ruhában is jöjjön, meg meztelen is legyen, hozzon is ajándékot meg nem is. Meseország ügyészsége is úgy tett, mintha a vádat módosítaná, miközben azon nem változtatott. Benyújtott ugyan kettő darab gépelt papírt, de az nem tartalmazott érdemi vádmódosítást. Meg a furfang is elmaradt. Csak egy hamis állításra tellett.

Komolyra fordítva a szót az ügyészség a bírósági végzést semmibe vette, egyetlen pontját sem teljesítette. Az igazságszolgáltatás megcsúfolásaként az ügyészség mindenféle szemérem nélkül hivatásos szolgálati jogviszonyom alapján kiutalt lakást egy tollvonással „vezetői lakássá” minősítette, és alig kétoldalas vádkiegészítésében Keresztes Imre főügyész pedig leszögezte: „az ügyben benyújtott vádirat tartalmát a továbbiakban is változatlanul fenntartom.” Ezzel teljes lett a zűrzavar.

Keresztes Imre főügyész azt üzente a bíróságnak, hogy ne szőrözzön már, tessék tárgyalni az ügyet, hiszen mi nyújtottuk be, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének - politikailag koncepcionált ügyekre szakosodott - főügyészsége! Tehát a vád formailag tárgyalásra alkalmas, mert van vádló, van vádlott és van bűncselekmény, amivel vádoljuk. És Meseországban tessék ennek elégnek lennie!

A koncepció sem eredeti, sem mostani formájában nem felel meg a törvényes vád követelményének. Nem csodálkoznék azon, ha a bíróság úgy vágná ki a vádiratot a szemétbe, hogy csak úgy nyekken. A bíróságnak ugyanis nem az a feladata, hogy az ügyészség koncepcióit valósággá változtassa. A vádhoz kötöttség neki nem engedi meg, hogy a mesét tovább szője, vagy maga dolgozza át a vádiratot. Hogy az ügyészség által felkínált „törvénysértésekből” melyiket fogadja el, és melyiket nem. Ennek az az oka, hogy még Meseországban is elkülönül egymástól a vád, a védelem és az ítélkezés. 2014-ig biztosan.  

Egy percig nem ringattam magamat abba a hitbe, hogy ügyészségünk a maradék méltóságát megőrzendő nem nyújt be semmilyen iratot és az eljárás megszűnik. De az azért kiakasztott, és tudatzavart állapotomban majdnem átestem a vak komondoron, amikor azt olvastam a vádmódosításban, hogy már aktív katona koromban is egy olyan idióta voltam, aki jogászként azt sem tudta megkülönböztetni, hogy saját lakása szolgálati vagy vezetői státusszal bír-e. Majd rájöttem, hogy azért lehettem a Gyurcsány kormányban közigazgatási államtitkár, mert az elmúlt nyócévben a kormányzatban csak szellemileg elmaradottakat alkalmaztak. Szemben azzal a ma kívánatos nemzeti állapottal, amikor Orbán Viktor a fideszes maffia szabad prédájának szánt gazdaságfejlesztési területet egy érettségivel rendelkező miniszterrel tölteti be.

Summa summarum az ügyészség újabb álláspontja szerint tehát azzal követtem el bűncselekményt, hogy „tudtam”, hogy vezetői lakást kaptam, amit nem lehet elidegeníteni, de ezt figyelmen kívül hagyva kértem a minisztert, hogy értékesítse. Ezzel a minisztert felbujtottam, aki maga is olyan hozzá nem értő volt, mint a HM egész jogi és védelemgazdasági szakapparátusa. A miniszter a szakmai apparátus teljes egyetértésével a vezetői lakást szolgálati lakásnak nézte, és értékesítésre kijelölte. Ha ez egy vicc lenne, még nevetni is tudnék rajta. De ez nem vicc, hanem véresen komoly dolog, ami mutatja közállapotaink valóságát.

Kíváncsian várom, hogy Meseország Hír Tv-je miként fogja felkonferálni és elmagyarázni a híveknek, hogy mi a bűnként felrótt legeslegújabb változat.