Viszkisdoboz

Oláh János egy szem hazug vallomása alapján már a hetedik évet taposom a Tábornok-perben, mint vádlott. Még mindig első fokon. Igaz, egyszer már bűncselekmény hiányában felmentettek.

Mióta ezt a blogot írom (2011), nem kerültem olyan helyzetbe, hogy a védelem oldalán álló ügyvéd előadást tartson arról, hogy a Tábornok-per nyilvános tárgyalásán miről szabad írni, főként, hogy miről nem. Erre eddig még a katonai ügyészek sem vetemedtek, pedig róluk bármit feltételezek és annak ellenkezőjét is.

Értem én, hogy alapesetben nem túl erkölcsös mások elmeállapotával foglalkozni. Engem se érdekelne, ha nem rángatott volna bele, hogy magát mentse az érintett személy!

Tudomásul veszem, hogy Oláh János volt honvéd tábornokot, a Tábornok-per vádlói által használt hol tanú, hol vádlott marionett bábú volt, hogy börtönéből szabaduljon azokról, és arról költött az ügyészeknek, akikről, és amiről az ügyészek hallani akartak.

A volt tábornoknak eddig egyetlen mentsége volt nagy ívű hazudozásra, hogy nem volt beszámítható, hogy nem tudta mit ír alá. Ezért fogadom a köszöntését, ezért fogadom el a kinyújtott kezét. Ezért bocsátottam meg neki és fogadtam el bocsánatkérő szavait utólag.

Védője most azt szeretné elérni, hogy erről a tényről a közvélemény ne szerezzen tudomást, mert azok sérthetik Oláh János személyhez fűződő jogait. No comment…

Zárt tárgyalást eddig senki nem kért.

A tárgyalás nyilvánossága pedig azt biztosítja, hogy bárki, akit érdekel (korábbi felmentésem óta senkit nem érdekel) az ügy, részt vehet a tárgyaláson. Az ott elhangzottakat jegyzetelheti, ha akarja, ország-világ számára tényszerűen közzé teheti.

Addig, amíg a bíróság indokolt határozatában zárt tárgyalást nem rendel el, továbbra is tájékoztatom a közvéleményt a Tábornok-per megismételt eljárásában történtekről.

Márpedig Oláh tábornok elmebéli állapota kulcsfontosságú ebben az ügyben, mind a vádló, mind a védők, mind a bíróság szempontjából. Sőt, egy sor olyan kérdésre is választ ad, ami normális emberi léptékkel mérve nem volt logikus, és nem volt magyarázható. Soha nem felejtem el, amíg Kaposvárott ki nem derült, hogy komoly bajok vannak a tábornok elmebéli állapotával, a bírósági folyosón csak azt hallottam az általa megvádoltaktól, hogy nem értik, honnan veszi, miért hazudik, nem ilyen embernek ismertük meg. Aztán, amikor kiderült, hogy kóros elmeállapotban tett vallomást, a hangok megszűntek, s helyébe lépett a szánalom.  

A Tábornok-per idei utolsó tárgyalásán vettem részt Debrecenben, 2016. december 06-án. Az igazságszolgáltatás szereplői még mindig az elmeszakértők kirendelésén rugóznak pro és kontra. A védelem azt szeretné, ha a korábban már eljárt orvos szakértők adnának kiegészítő véleményt, mert a büntetés-végrehajtástól megérkezett Oláh János börtönbeli gyógyszerezési naplója (Frontint, Sanaxot és Rivotrilt szedettek vele). Az ügyészek meg új szakértőt akarnak, mert számukra kedvezőtlen a szakvélemény és azt vélelmezik, hogy Oláh János „igazmondó juhász” volt (meg tegyük hozzá, védik a saját bőrüket, mert már arra megy ki a játszadozásuk).

A Kaposvári Törvényszék előtt eljárt orvos szakértők megállapították, hogy Oláh János pszichotróp anyagok nélkül is személyiségzavarban szenvedett a vallomástételi időszakban, ami közepes fokban korlátozta, hogy cselekménye következményeit felismerje.

A katonai tanács elnöke, dr. Nagy László hadbíró ezredes kifejtette, hogy mindenképpen eleget kíván tenni a másodfokú bíróság végzésében foglaltaknak, amelyhez elegendő a szakvélemény kiegészítése.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a megismételt eljárást elrendelő végzésében kifejtette, hogy a másodfokú bíróság által ki nem zárt Oláh féle vallomásrészletek csak akkor fogadhatók el bizonyítékként, ha Oláh János „nem volt tudatmódosító szerek befolyása alatt”.

A szakértőknek most arra kell választ adniuk, hogy a dekompenzálódott személyiségzavarral rendelkező volt tábornoknak a börtönben pszichotróp anyagokkal szép rózsaszínűre festett világában tett nyomozati vallomásait a bíróság figyelembe veheti-e a bizonyítékok számbavételekor, ha igen, akkor azt hogyan értékelheti.

2017. február 14-én lesz a következő tárgyalás, addig a szakvélemény-kiegészítés is elkészülhet.

Azt pedig itt és most kell leszögeznem, soha nem voltam Oláh János barátja (bűnsegédje, felbujtója, tettes társa) és nem tervezem, hogy a jövőben lelki társa legyek.

A Tábornok-per valamennyi tárgyalásán jelen voltam. Eddig. Most azonban az élet közbe szólt. A 2016. november 24. napján megtartott tárgyaláson nem tudtam részt venni, mert előtte néhány nappal a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjában egy műtéti beavatkozáson estem keresztül (köszönöm szépen, a műtét sikerült, egyre jobban érzem magam).

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa persze távollétemben is dolgozott, és úgy döntött, hogy az ügyészség indítványa nem megalapozott, Oláh János volt tábornok (eredendően ügyészségi „koronatanú”, ma már a per vádlottja) esetében nincs helye újabb elmeorvosi szakértő kirendelésének.

A másodfokú bíróság végzésében foglaltaknak maradéktalanul eleget téve a Debreceni Törvényszék a kérdéseket megfogalmazza és a gyógyszerezési naplóval együtt megküldi a Kaposvári Törvényszék előtt eljárt Budapesti Orvosszakértői Intézetnek, hogy egészítsék ki korábbi szakvéleményüket.

Még az első eljárás során Kaposvárott a bíróság kirendelt orvosszakértőket Oláh János tábornok elmeállapotának vizsgálatára. Akik megállapították, hogy a vallomástételi időszakban (2010) Oláh közepes fokban korlátozva volt vallomása következményei felismerésében. Ezt az állapotát pedig nem tudatbeszűkülés, hanem személyiségzavar okozta, amely dekompenzálódott a börtönben. A szakértők személyes meghallgatásukkor azt is elmondták, hogy „a regresszív állapotban lévő személy – amikor fokozott elvárás irányul felé, hogy valamit mondjon – hajlamos arra, hogy kiszínezze, eltúlozza a dolgot, vagy ha abban a pillanatban az érdekét úgy látja, olyat mondjon, ami nem valóságos” (KT KT II./18/2011/117. sz. tárgyalási jegyzőkönyv 15.oldal).

Ehhez járult még állandó gyógyszerezése, amelynek hatása még nem ismert. Ezt hivatott az újabb vizsgálat kideríteni.

Az az, a pszichotróp anyagok csökkentették vagy növelték a felelősségáthárításként alkalmazott meseszövési hajlamot, milyen volt a tábornok fizikai készsége a kihallgatások folyamán, ellent tudott-e állni mentálisan a nyomozó hatóságok részéről bizonyíthatóan jelen volt csábításnak, befolyásolásnak?

                                        A P4 alá sorolt szer például a Rivotril.

A kihallgatási jegyzőkönyvek nem tartalmazzák, hogy Oláh nem volt kihallgatható állapotban. Az orvosszakértők leszögezték, hogy a katonai ügyészektől nem volt elvárható, hogy felismerjék zombi állapotú delikvensüket. Tehát látszólag minden rendben volt, legalábbis az ügyészek szemszögéből!

Oláh, kiszabadulva az ügyészek karmaiból azt mondta: „az ügyészeknek volt egy koncepciójuk, ők mondták, hogy ők ezt jobban tudják nála. Volt egy váz, és mintha „helyi kis színesekkel” kellett volna kitöltenie” (Budapesti Orvosszakértői Intézet Osz: 3166/2011., 3-4. oldal).

Hol van akkor az ügyészek felelőssége?

Ott, hogy az Oláh által előadott viszkis dobozos mese vonatkozásában nyomozást nem folytattak, vallomását ténynek és egyben annak bizonyítékának is tekintették, és e nyomozati vallomás, mint egy szem személyi bizonyíték alapján vádat emeltek ellenem. Az hagyján, de több, mint 6 éve fenn is tartják!

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa figyelemmel a szakértői megállapításokra is, kizárta Oláh tábornok vallomását a bizonyítékok közül, és egyéb bizonyíték híján felmentett az ügyészség vádja alól. Ezt követően a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa részben ellentétes jogi álláspontra helyezkedett. Az egész vallomást nem engedte kizárni, csak egy részét tartotta kizárhatónak a bizonyítékok közül, ahol a katonai ügyészek egyértelműen félrevezették Oláhot a büntető jogszabályok tartalmáról (mindezt a volt szocialista igazságügyi miniszter védői részvétele mellett (sic!).

A táblabíróság a „maradék” Oláh-féle vallomás vonatkozásában kifejtette azt is, hogy a tényállás alapjaként Oláh János gyanúsítotti vallomását automatikusan nem lehet elfogadni, hanem azt az első fokú bíróságnak a többi bizonyítékkal együtt kell mérlegelnie.

Tehát, ha az orvosszakértők a begyógyszerezett gyanúsított tekintetében nem zárják ki a volt tábornok beszámítási képességét jogilag értékelhetővé nyilvánított vallomás-részlete tekintetében, akkor az első fokú bíróság ezt a vallomást nem zárhatja ki a bizonyítékok közül, hanem állást kell foglalnia hitelt érdemlőségének kérdésében.

Kíváncsian várom a szakvélemény kiegészítését.

Bárhogy akarja a végtelenségig húzni az időt az igazságszolgáltatás minden szereplője, a Tábornok-perbe ágyazott utolsó büntetőeljárásom, ha akarják, ha nem, már Debrecenben is a végkifejlethez ért.

Ez az utolsó per, amiben megpróbálnak még elkaszálni, hogy kik? Névleg a katonai ügyészek.

Két büntető ügyben már jogerősen kiderült, hogy bűncselekmény hiányában, teljesen alaptalanul gyanúsítottak, illetve vádoltak meg. Bocsánat kérésüket azóta is várom! S van egy olyan érzésem, hogy még egy darabig várhatom is. Vagy soha napján?  

Ebben az elhíresült viszkis dobozos ügyben is a katonai ügyészek vádja alól egyszer már felmentettek bűncselekmény hiányában, de a másodfokú bíróság megismételtette az eljárást, többek között azért, mert az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék nem szerezte be ügyészségi indítvány ellenére Oláh János vádlott börtönben végzett gyógyszerezésére vonatkozó adatokat.

A bizonyítási eljárás Debrecenben gyakorlatilag már lezárult. Egyetlen dolog maradt hátra, hogy a bíróság eldöntse, Oláh János tábornok, egykori ügyészségi „koronatanú”, majd az ügyészség fővádlottjának az elmeállapotára az alapügyben (Kaposvár, 2012) kirendelt szakértőket kell ismételten felkérni, vagy új szakértőt kell kirendelni.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa erre nem adott egyértelmű ukázt, de az első fokú ítéletet hatályon kívül helyező végzésében kötelező jelleggel előírta a Debreceni Törvényszéknek, hogy be kell szerezni Oláh János büntetés-végrehajtási intézetben kezelt gyógyszerezési naplóját, majd meg kell állapítani, hogy a gyógyszerek hatása alatt tette-e vallomást, ha igen, akkor az befolyásolta-e abban, hogy önként és a valóságnak megfelelően nyilatkozzon. Csak akkor, tehát csak akkor fogadható el a volt tábornok vallomása bizonyítékként – döntött a másodfokú bíróság - ha Oláh János nem állt tudatmódosító szerek hatása alatt és vallomását önként, kényszer és fenyegetés hatása nélkül tette meg.

A másodfokon eljárt katonai tanács ugyanakkor figyelmen kívül hagyta az elmeszakértők azon megállapítását, hogy Oláh János börtönbéli gyógyszerezése nem oszt és nem szoroz, mert önmagában személyiségzavarban szenved. A szakvélemény szerint ugyanis – börtönbeli szedálástól függetlenül - Oláh János tábornok a vallomástételi időszakban közepes fokban korlátozva volt vallomása következményei felismerésében. A szakértői vélemény szerint a gyógyszerezés nem javította, hanem rontotta volna állapotát.

Oláh gyógyszerezési naplóját a Debreceni Törvényszék a büntetés-végrehajtástól, a gyógyszerezésre vonatkozó egyéb adatokat pedig az ügyészség szerezte be az OEP-től (hogy milyen alapon, azt nem értem kristálytisztán, de mindegy).

Az is az ügy érdekessége, hogy a másodfokú katonai tanács az Oláh-vallomás egy részét már kizárta a büntetőeljárásból! Azt a részt, ahol a katonai ügyészek saját téves feltevésükben (hogy finoman fogalmazzak) büntetlenséget ígértek a személyiségzavaros gyanúsítottnak.

A maradék Oláh-vallomás sorsa itt a tét, ahol a büntetlenségi ígéretet visszavonva az ügyészek - szóban – vádalkuban (tárgyalásról lemondásban) állapodtak meg a tábornokkal, aki erre figyelemmel tett vallomást. A másodfokú katonai tanács azonban úgy értékelte, hogy valójában nem is kötöttek vádalkut, ezért ezen az alapon a vallomást kizárni a bizonyítékok közül nem lett volna szabad. Aztán persze később írásban is megkötötték a vádalkut, de azt meg nem hagyta jóvá a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa. Szóval, ember legyen a talpán, aki lassan bíróként kiigazodik ebben a kacifántos ügyben.

Természetesen nem magától lett ilyen bonyolult ez az ügy! Az elkényelmesedett katonai ügyészek hozzá nem értése, a lépten-nyomon tetten érhető szakmaiatlanság, a büntető jogszabályok ismeretének hiánya (sic!) és a tárgyalás lemondás (vádalku) szabályai gyakorlati alkalmazásának hiánya a Budapesti Katonai Ügyészségen vezetett ehhez a káoszhoz.

Nézzük, ki mit indítványozott a bíróságnak!

Az ügyészség álláspontja szerint új szakértő kirendelése szükséges. Ennek indokait a katonai ügyész nem fejtette ki.

A védelem álláspontja szerint új szakértő kirendelésére nincs szükség, mert az alapeljárásban született korábbi szakvélemények között nincs ellentmondás, új szakértő kirendelését a pergazdaságossági szempontok sem indokolják, továbbá a korábban eljárt szakértői intézet a legmagasabb fokú szerv volt az országban.

A védők szerint a korábban eljárt szakértőknek meg kell küldeni a gyógyszerezési naplót, kérni kell korábbi szakvéleményük kiegészítését és lehetővé kell tenni, hogy a vád, a védelem és a bíróság a szakértőknek a kiegészített szakvélemény írásbeli benyújtását követően kérdéseket tehessenek fel.

A döntés a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa kezében van, aki 2016. november 24. napján, 09.30-tól tartott tárgyaláson hirdeti ki a végzését.

Bármilyen döntést hoz a bíróság, a Tábornok-per tárgyalása hosszú hónapokra leáll.

Ritkán, nagyon ritkán előfordul, hogy a magyar ügyészség vádja elbukik. Az ügyészek általában körültekintő nyomozás után gyanúsítják meg a terheltet, mert több bizonyíték abba az irányba mutat, hogy bűncselekmény történt, és ő a bűncselekmény elkövetője. Aztán vádat emelnek a bíróság előtt és bizonyítják az elkövető bűnösségét. A védelem is teszi a dolgát és általában maga is felvonultatja a vád ellenében ható bizonyítékait. Végül a bíróság mérlegel és ítéletet hoz.

De ritkán, mint említettem, a magyar ügyészség téved! Vagy abban, hogy az adott cselekmény bűncselekménynek minősül, vagy ha bűncselekmény történt, akkor abban, hogy azt kétséget kizáróan nem tudja bizonyítani.

De ritkán, nagyon ritkán, bár mostanában egyre gyakrabban előfordul, hogy az ügyészség teljesen jogszerű magatartást ad abszurdum nyilvánít utólagosan jogellenessé. A jogszerűen cselekvőket nagy nyilvánosság előtt meggyanúsítják, vádat emelnek ellenük. A bíróság pedig bűncselekmény hiányában felmenti az ártatlanul meghurcoltakat. Az ügyészség vezetője nem kér bocsánatot, és nem tesz semmit annak érdekében, hogy az ügyészség által tönkre tett emberek visszakapják ellopott életüket. Holott valakit bűncselekmény hiányában bűncselekmény elkövetésével vádolni, legyünk őszinték, a legnagyobb ügyészségi bűnök közé tartozik!

Dr. Keresztes Imre címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője

Azt gondolnánk, hogy akkor a meghurcoltat a Magyar Állam majd olyan helyzetbe hozza, mintha nem is történt volna semmi, és reparálja a saját bűnét.

Ha ezt gondolod, akkor tévedsz! Ha pedig arra vársz, hogy a bíróság hivatalból, ahogy kellene, 30 napon belül neked a költségeidet megtérítse, akkor pedig egy álomvilágban élsz!

Egyrészt a füle botját nem mozdítja senki. Számítsd ki és terjessz elő egy kérelmet, és akkor majd foglalkozik veled a bíróság. Ha nem adsz be kérelmet, mert jogban járatlan vagy, akkor még a költségeidnek is bottal ütheted a nyomát.

Pedig a törvény egyértelmű!  Ha a vádat az ügyész képviselte, és a bíróság a vádlottat felmenti, az állam a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül - a külön jogszabályban meghatározott mértékben - megtéríti a vádlott költségét, továbbá védőjének az eljárás során nem előlegezett díját és költségét (Be. 339. § (3) bekezdés).

Nagyon szép ez a rendelkezés, csak abban van a hiba, hogy a külön jogszabályok szerinti költségek megtérítése nem a valóságot tükrözi, sőt, a valóságtól teljesen elrugaszkodott tételeket tartalmaz! Abban azonban biztos lehetsz, hogy te fizettél rá, hogy ártatlanul meghurcoltak, nem az ügyészek!

Nézzünk példákat! Gépkocsival mentél az ügyészségi kihallgatásokra és a bírósági tárgyalásokra. Ha Budapesten van a lakóhelyed, nem kérhetsz költséget (biztosan van bérleted). Ha pedig vidéki vagy, akkor bebumliztál a belvárosba, fizetted a 8 órás tárgyalás miatt a parkolási díjat, sőt lehalkított telefonod miatt észre sem vetted a tárgyalás során, hogy átlépted a 3 órás határidőt és megbüntettek 15 ezerre. Aztán valótlanul azt kell kérned a bíróságtól, hogy részedre ítélje meg a MÁV II. osztályú jegyének, vagy a VOLÁN buszjegyének az árát, amin soha nem utaztál. Amihez persze sem parkolás, sem BKV jegy nem is kapcsolható.

Ha eldobtad a bírósági beadványaidnak a postai feladóvevényét, a másolási és egyéb költségeidről nem kértél számlát (pszichológus/pszichiáter óradíját nem fogadják el), akkor magadra vess, azt is neked kell viselned. Egyszer már kifizetted, nem mindegy, rándít egyet állam bácsi a vállán!

A jogi képviselőddel megállapodsz, kifizeted a megbízási díjat, majd átnyálazod a külön jogszabályt és azt látod, hogy az ügyészség előtti eljárásért óránként háromezer, a bírósági tárgyaláson pedig óránként négyezer a jussod. Mintha 30 évvel le lennénk maradva az ügyvédi óradíjakkal. Ja, és a munkadíjat a bíróság 20 %-kal megemelheti, ami a védői képviselet nevetséges összegét még nevetségesebbé teszi! Egyébként is csak adható, és neked kell igazolnod, hogy az ügy bonyolult volt. Vicc, az egész!  

Valami más megoldást kell találni!

Egyrészt arra kell törekedni, hogy az ártatlanul meghurcoltak költségeit az állam szó nélkül kifizesse, vagyis ne kelljen még azt is lenyelni, hogy a saját vagyonom rovására voltam köteles egy minden alapot nélkülöző, szégyenletes eljárásban részt venni. Másrészt csak akkor legyen jogvita, bírósági eljárás a költségek ügyében, ha az államilag szervezett felelősségbiztosítási kereteken túlmenő költségigényt érvényesít az alaptalanul megvádolt.

Ehhez két dolog kell.

1. A Legfőbb Ügyészség rendelkezzen minden ügyre és minden ügyészi tevékenységre kiterjedő felelősségbiztosítással. A költségvetési törvények tárgyalása során az Országgyűlés erre biztosítson fedezetet az ügyészségnek. A bíróság jogerős felmentő rendelkezése esetén a biztosító fizesse meg az ártatlanul megvádoltat megillető, a valóságban megtörtént költségfelhasználáson alapuló költségeket.
2. A költségek megállapítása és kifizetése tekintetében a teljes költség elvének és bizalmi elvnek kell érvényesülnie. Ugyanakkor, aki a költségek vonatkozásában tévedésbe ejti a biztosítót, az bűncselekményt (csalást) követ el.

Apropó! A lakás-ügyben 2016. június 20. napján jogerős ítélet született. Bűncselekmény hiányában felmentettek.

A költségeimet 2016. július 20. napjáig ki kellett volna fizetnie az államnak. Nem történt semmi. Kérelmeztem. Akadály van. Nincs meg az akta! Kiderítettem. A Fővárosi Ítélőtábla megküldte a Fővárosi Törvényszékre az aktát, de a Fővárosi Törvényszék, mint közbülső állomás, számomra magyarázhatatlan okból, hónapok óta nem hajlandó az aktát az első fokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróságra visszaküldeni.

Vajon miért?

„A kiválasztott hazugságból maradandó tény lesz, igazsággá válik – mondja Winston az Igazság-minisztérium alkalmazottja”. (George Orwell, 1984)

Az előzetes letartóztatásban lévő egyik honvéd ezredes utolsó kihallgatásának a legvégén, amikor védője szerint is már a levegőben lógott ügyészi szabadlábra helyezése, az eljáró katonai ügyész, Waltner Roland feltesz még egy utolsó kérdést: Tud terhelőt mondani a Honvédelmi Minisztérium felső vezetőire?

A gyanúsított visszakérdez, mivel tudja, hogy életbevágóan fontos a helyes, az elvárt válasz: - A HM kabinetfőnökére gondol? - Ugyan! – legyintett Waltner Roland - A Fapálról beszéljen!

Az ezredes együtt akar működni, hiszen a szabadsága a tét. Meg egyébként is elege van. Valamikor volt valaki. Ma meg egy senki. Folyamatosan alázzák a börtönben, az ügyvédi beszélő után – mint a náci időkben - meztelenre vetkőztetve ellenőrzik.

Némi ügyészi segédlettel elkezd „emlékezni”! A gyanúsítotti jegyzőkönyv szerint beszámolt egy olyan megbeszélésről Oláh Jánossal, ahol 2004-ben vagy 2005-ben az hangzott el, hogy az ún. visszaosztott pénzek fele felfelé ment.

„Elmondom, hogy az egyik összejövetel során 2004. vagy 2005. évben – pontos dátumot mondani nem tudok – Oláh János dandártábornok néhány pohár bor után csepegtetett nekem információt Dr. Fapál László közigazgatási államtitkárról is. Azt mondta, hogy a pénzek 50%-a vagy a fele, és ez alatt a visszaosztott pénzeket értem, felfelé ment. Talán annyi rémlik nekem, hogy úgy fogalmazott, hogy „mindennek a fele felfelé megy”. Dr. Fapál László nevét konkrétan nem mondta ki, csak azt mondta felfelé, de a főosztályvezetők fölött közvetlen főnök a közigazgatási államtitkár volt, így számomra egyértelmű volt, hogy Dr. Fapál László közigazgatási államtitkárról volt szó.”

A Fapál név nem hangzik el ugyan a beszélgetés alatt („nevét nem mondta ki”), de a kényszer vallatott ezredes arra GONDOLT, amire az ügyész. A főosztályvezetők főnöke a közigazgatási államtitkár. Legalábbis szerinte. „Felkészült” katonai ügyészeink szerint is, ezért több tény sem zavarta meg őket jegyzetelő munkájukban. Miszerint a főosztályvezetők főnökei a helyettes államtitkárok a HM SZMSZ-e szerint, nem a közigazgatási államtitkár. Az egyébként később már maga is vádlott ezredes 2002-2005 között Belgiumban teljesített szolgálatot. Oláh János 2007-től lett főosztályvezető, miközben a közigazgatási államtitkári tisztséget a parlament 2006. június 30. napjával megszüntette.

Már csak az hiányzik, hogy tanult ügyészeink feltalálják az időgépet és minden a helyére kerül.

Megjegyzem, a X. rendű vádlott ezredes nem jutott el az „elgőzösítésig” (by Orwell, 1984), így alkalma volt arra, hogy tárgyalási vallomásaiban a bíróságoknak előadja, hogy semmiféle tudomása nem volt visszaosztott pénzekről. „Át kellett volna élni mindazt, amit én éltem át, látni kellett volna, hogyan zajlottak a kihallgatások, milyen lélektani nyomás alatt álltam.” – mondta vallomásában.

Hadd említsek még egy példát a sugalmazó ügyészi kérdésekre.

Nagy Imre VIII. r. vádlott bíróság előtti vallomásában a következőket mondja: „Waltner Roland megkérdezte tőlem, hogy van-e információm arra vonatkozólag, hogy a HM felső vezetői közül kapott-e valaki kenőpénzt? Én megkérdeztem kire gondol? Mire ő nevek nélkül mondta a honvédelmi minisztert, az előző minisztert és a közigazgatási államtitkárt. Én mondtam neki, hogy honnan lenne információm, mikor személyesen jó ha egyszer találkoztam a fenti urakkal…Erre ő mondta, hogy akkor menjek  vissza a börtönbe és még gondolkodjak.”( KTKT 29. számú tárgyalási jegyzőkönyv V/7 alatt csatolt vallomás 4. oldal)

Nagy Imre VIII. r. vádlott bírósági vallomása is bizonyítja, hogy a katonai ügyészség nem elfogulatlanul, hanem a Be. szabályait megszegve irányította a nyomozást és konkrét személyekre próbált vallomást kicsikarni az előzetes letartóztatás kényszerében lévő vádlottaktól.

Ezt az arcátlanságot, melyet újra előadtak jól képzett ügyészeink a kaposvári bukta után Debrecenben is, nem állhattam meg szó nélkül. Azon melegében észrevételt tettem a bíróság előtt:

1. A X. rendű vádlottat a Kaposvári Törvényszéken, a Tábornok-per alapeljárásának első tárgyalását követően ismertem meg. Az ezredes úr a tárgyalás után odajött hozzám, illendően bemutatkozott, majd bocsánatot kért, hogy a nevem a vallomásában szerepelt, de Waltner Roland katonai ügyész rólam kérdezgetett, így úgy érezte, rám kellett gondolnia, ha meg akar felelni az elvárásoknak.
2. Elmondtam azt is, hogy a X. rendű vádlott a vallomásában szakmai hibát is vét, mert a főosztályvezetők közvetlen főnöke nem a közigazgatási államtitkár, hanem a HM SZMSZ-e szerint a helyettes államtitkár. (Oláh János nem főosztályvezető ebben az időszakban, amikor főosztályvezető, akkor meg a közigazgatási államtitkári tisztség nem létezik, a X. rendű vádlott meg külföldön van akkoriban.)
3. Kifogásoltam, hogy a katonai ügyészek gondolatokat jegyzőkönyveztek, és nem tényeket! Etikátlannak neveztem a katonai ügyészek eljárását és kifejtettem, amit műveltek, az a koncepciós eljárások bevett gyakorlata. Elmondtam azt is, hogy ilyen típusú gondolatrendőrség és gondolatbűn eddig csak Orwellnél volt olvasható.
4. Nem kívánom jegyzőkönyvbe mondani, hogy mit GONDOLOK az ügyészekről. (Még véletlenül gondolatbűnt követek el és hajnalban megint jön egy fekete autó.)

Az ügyészek nem nyilatkoztak. Bár ez is elég árulkodó.

Mindezt azért is hoztam nyilvánosságra, hogy egyrészt mindenki megértse, hogyan működött az orbáni terror első két évében a büntető igazságszolgáltatás: már a gondolatok is üldözendőek, ha a Nagy Testvér ellenében hatnak, vagy éppen megüdvözülnek, ha a Nagy Testvér céljait szolgálják.

Másrészt köszönetet szeretnék mondani azon katonáknak, akiknek nem roppantották meg a katonai ügyészek a gerincüket, kitartottak a börtönben, s még szabadságuk reményében sem voltak képesek hazugságokra, vagy az ügyészekkel való cinkos összekacsintásra.

Akiket megtörtek és hazugságokra késztettek, már régen bocsánatot kértek. Próbálom megérteni őket. Ha nem lettem volna magam is börtönben, valószínűleg nem sikerülne.

De nekem is voltak olyan kétségbeesett napjaim, amikor csak annyit mondtam volna legszívesebben az ügyészeknek: kérek egy kávét és egy cigit, meg a vallomásomat.

Biztosan kerültek már olyan helyzetbe, hogy kérdeztek valakit és az nem válaszolt. Ez önmagában megalázó a kérdezőre, sőt, sértődésre okot adó helyzet. Ilyenkor szoktunk bunkózni, meg mindenféle egyéb jelzővel illetni a választ elkerülőt. Sőt, a válasz elmaradását beismerésnek is szoktuk tekinteni!

De az, hogy ne lehessen a vádról a vádlót kérdezni egy büntetőeljárásban, az mégis abszurd történet!

Olyan érzésed van, mintha süketek párbeszéde zajlana a törvényszéken. A vádlott kérdezi az ügyészt a vádiratról, amit az ügyész eszkábált össze. Az ügyész pedig nem válaszol. Inkább egy csuklómozdulattal átminősíti a kérdést észrevételnek, amire meg nem köteles válaszolni, mert az meg nem kérdés.

Ez történt ma a Tábornok-per megismételt eljárásában a Debreceni Törvényszéken, ahol az alábbi kérdést tettem fel a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek:   

„Tisztelt Ügyész Urak!

Végtelenül örülök, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség végre a jogállami keretek közé helyezte tevékenységét és immár különbséget tud tenni gyanú, alapos gyanú és vádbéli bizonyosság között.

Az utóbbi időben Önök több olyan határozatot hoztak, amelyben megállapították, hogy egyetlen ember vallomása nem lehet még gyanú tárgya sem, ezért nyomozni sem voltak hajlandóak fontos pozíciót betöltő állami vezetők ellen.

Egy börtönben lévő személy vallomást tett egy másik személyre hatóság előtt, vesztegetés miatt. Azt állította, hogy rábízott pénzt továbbított egy másik személynek, vagyis magát bűnsegédi tevékenységgel vádolta meg. Vallomásában nem adott számot a pénz eredetéről, címletéről, a pénz átadásának pontos időpontjáról és még elismervényt sem kapott. Az ügyészség szerint ellentmondásos az illető vallomása és életszerűtlen volt a helyszín, ahol a pénz átadása történt.

Ismerősek a körülmények? Pedig nem az Önök vádiratából idéztem!

Hogy is van ez?

Kérdezem Önöket, hogy Oláh János börtönbeli vallomása hogyan és mikor lett vádbéli bizonyosság?

Soha nem vettem részt korrupciós ügyben. Állítom én!

Önök meg vádolnak. De igen!

De hol vannak a bizonyítékok, uraim? Bizonyítékok? A tények is hiányoznak a vádiratból!

Lehet, hogy nem voltam eléggé figyelmes, de a vádiratban a viszkis dobozos résznél, az I/9. vádpontban nem találom a pontos összeget, a pontos időpontot, az összeg címletét, az életszerű helyszínt, mert Önök sem gondolhatják komolyan, hogy bekamerázott közigazgatási államtitkári irodámban pénz átadása történhetett.

Nem találom a vádiratban az átvételi elismervényemet, de legfőképp pedig azt hiányolom, hogy nem határozták meg a pénz eredetét. Honnan származik? Létezett egyáltalán?

Nem először teszem fel ezeket a kérdéseket. Szeretnék tisztességes válaszokat kapni végre!

Nekem az is elég lenne, ha beismernék: a tisztességes eljárás csak a Fidesz-KDNP állami vezetőit illeti meg. Mindenki másnál, aki korábban állami vezető volt, a gyanúhoz, alapos gyanúhoz és vádbéli bizonyossághoz pedig elég az ügyészség által előzetes letartóztatásban kikényszerített gyanúsítotti vallomás.”

Waltner Roland alezredes, katonai ügyész: „Nem kell válaszolni rá, észrevételnek tekinti a kérdést az ügyészség.”