Viszkisdoboz

Közeleg a tárgyalás, és mielőtt Kaposváron a bíróság elé állhatok tisztázni magam, megpróbálom összefoglalni, amit tudok arról az ügyről, amibe belekevertek. Több mint tizennégy hónapja gondolkodom azon, hogy miért pont én jutottam a bűnbánó tábornok eszébe, hogyan lehettem, egyetlen – sokszor módosított, pontatlan, ellenmondásokkal teli – gyanúsítotti vallomás alapján vádlott? Csupa olyan kérdés, amire a választ csak sejtem. Az egyetlen bizonyosság, hogy a vádiratban felsorolt bűncselekményt, ahogy más bűncselekményt sem, nem követtem el.

Amikor a miérten gondolkodom, eszembe jut az az egy borzalmas hónap, amit az előzetesben töltöttem: könnyen mond az ember bármit, csakhogy szabaduljon. És ha felidézem 2010. elejét, az akkori hangulatot, akkor könnyedén el tudom képzelni, mi zajlott a tábornok bűnbánó lelkében.

Amikor O. János dandártábornok az első terhelő vallomást tette rám, akkor már fél éve zajlott a nyomozás. Szaporodtak a terhelő vallomások, feljelentőkből, tanúkból gyanúsítottak lettek, és egyre több adat mutatott abba az irányba, hogy csaknem egy évtizede valakik gyűjtögették már a pénzt O. János dandártábornok vezetésével. Fél évig egy hang sem utal arra, hogy érintett lennék (én, vagy bárki más a minisztérium politikai és katonai vezetéséből), amikor a 2010. évi tavaszi választások második fordulóját követően a bűnbánó tábornok felbátorodik, kijelenti, hogy a tárgyalásról lemondás tudatában újabb vallomást tesz, és közli, hogy minden visszakért vagy visszaosztott összegnek a felét egy megállapodás alapján nekem adta, amíg én voltam az államtitkár a HM-ben. Igaz, hogy – saját vallomása szerint –, akkor már három éve, 2001 óta gyűjtötte ezt a pénzt, és a távozásom után még négy évig, 2010-ig folytatta azt. De ebben az alig több mint másfél évben „nagylelkűen” megosztotta velem, én pedig – ugyancsak az ő vallomása szerint – elharmadoltam, és főnökömnek, a miniszternek adtam belőle meg kabinetfőnökének.

Leírtam már többször, és most sem tudok mást tenni: nem kaptam senkitől egy fillért sem. És miért kerülhettünk akkor mégis abba a vallomásba? Nem találok más magyarázatot rá, minthogy a vallomástevő csökkenteni akarta az erkölcsi és anyagi felelősségét. Ahhoz már elég példát látott, hogy tudja, oldalra nem lőhet többé, mert azzal csak a saját bűnei számát növelné. De ha fölfelé vall, akkor a saját felelősségét csökkenti, hiszen ő is csak „parancsra tette”, a felsőbbség jóváhagyásával. És ha sikerül maga elé újabb gyanúsítottakat, vádlottakat tenni, akkor a várható büntetés is csökken, arról nem is beszélve, hogy a szétosztott (így az eljárás végén elkobozható) pénz összege is csökken. Márpedig volt mit félteni, már a nyomozás első felében kiszivárgott, és a Magyar Nemzetben szó szerint közzé is tett vallomások szerint két VW Toureg terepjáró, egy tokaj - hegyaljai szőlőbirtok és egy panzió volt már akkor a birtokában. A friss vallomásban egy huszárvágással elérte, hogy ne az ő és társai büntetőügyéről beszéljünk, hanem a volt honvédelmi miniszter és az én sztorimról, a médiumokban elhíresült viszkis dobozról. Azon sem csodálkozom, hogy a katonai ügyész lecsapott erre a verzióra, hiszen az utóbbi évtizedekben nemhogy miniszterre, államtitkárra, de még honvéd tábornokra sem tettek terhelő vallomást, így biztosan felcsillant a szeme a kihallgatáson. Nem mellékes körülményként jegyzem meg, hogy ekkor már politikai elvárás volt az új kormány részéről az előző kormányhoz tartozó személyek kriminalizálása.

2010-ben szezonja volt az ilyen feljelentéseknek. Sorozatban láttak napvilágot a nagy leleplezések, amelyekről aztán kiderült, hogy nem jutnak el a vádemelésig. És megvolt hozzá a politikai hátszél is: az új kormány kinevezte az elszámoltatási kormánybiztost, aki először szordínóban, majd a váltás után Budai Gyula már fortissimóban kereste „bűneimet”. Feljelentett a rendőrségen és az ügyészségen, és be sem várva a bírósági tárgyalást, nagy nyilvánosság előtt ítéletet is hirdetett. A bűnösség vélelme alapján előzetes letartóztatásom ideje alatt tudta meg a feleségem a tévéből, hogy engem is Sukoróval és a kaszinó - beruházással gyanúsítanak, mert a kormánybiztos ezt jelentette be a híradóban. Ez sem volt igaz. A Hír Televízióból viszont az is kiderült, hogy bűncselekményeket követtem el még a MÁV-nál is. Ami szintén nem volt igaz. 2011-re aztán kiderült, a kormánybiztos a vágyairól beszél, nincsenek ügyek, csak egy soványka vádirat, egyetlen vallomással. Amit egy olyan ember tett rám, aki először gyanúsított, majd tanú, majd ismét gyanúsított lett ugyanabban az eljárásban.

Sokáig úgy tűnt, hogy a bűnbánó tábornok jól számolt: a katonai ügyész – nyilván a nagyvadra tekintettel – 2010. márciusában tárgyalásról lemondásra vonatkozó megállapodást köt O. János tábornokkal, majd mikor a nagyvad már célkeresztbe került, O. János dandártábornokot kiengedte az előzetesből. A sors fintoraként éppen a születésnapomon. Ez a laikus szemében apróságnak tűnő momentum rendkívül sokat jelent. A többieket – ahogy később engem is – bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítanak, aminek a büntetési maximuma húsz év fegyházbüntetés. A tábornok viszont egyedül állt volna bíróság elé, ezért a minimum 10 év fegyház helyett maximum 6 év börtönnel (és nem fegyházzal) megúszta volna. Cserében tanúként kellett volna a „társai” ügyében a bíróság előtt megjelennie. Azt hiszem a katonai ügyészségség sem gondolta komolyan, hogy ezt így, és ilyen körülmények között meg lehet tenni. O. János dandártábornokot – nyugodtan mondjuk ki – átverték és cserbenhagyták. Számomra pedig a bíróság bölcsességének jele, hogy nem ült fel az ügyészi koncepciónak, és a tábornok ügyét nem tartotta elkülöníthetőnek a többiekétől, azokat egyesítette.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter volt a nagyvad, de hozzá csak az én terhelő vallomásom alapján juthattak volna el. Azonban ez egy hamis vallomás lett volna részemről, amit nem voltam hajlandó megtenni, hiszen magam is ártatlan vagyok. Koholni magam is tudtam volna vádakat, de azt lelkiismereti meggyőződésem nem engedte. A nyakamba akasztott vád ellenére sem bántam meg, hogy nem tettem hazug, valótlan vallomást a volt honvédelmi miniszterre. Mert ezt akarták.

Amivel végül megvádoltak az annyi (ahogy már korábban is megírtam), hogy O. tábornok (akkor még ezredes) nem tudni mikor, bejött az irodámba, átadott nekem pénzt, amiről nem tudja, honnan származik, én kivettem a harmadát, beletettem valamilyen piros italos dobozba és kimentem vele az ajtón. Szép, nem?

A nyomozás egy évig tartott, az ügynek – velem együtt – tizenhat vádlottja van. Tanúk tucatjainak meghallgatása, és több ezer oldalnyi dokumentum átvizsgálása után is csak annyi bizonyíték van ellenem, hogy O. János dandártábornok azt mondja, vettem át tőle pénzt. Vallomását senki nem erősíti meg, senki nem látott sehol, senki nem hallott rólam. Sőt, ugyanez a helyzet az állítólagos közvetítővel, aki O. gyanúsított vallomása szerint a „postás” volt közöttünk.

Félnivalóm nincsen, ezért úgy döntöttem, hogy nyilvánosságra hozom a nyomozati vallomásomat, mind a hármat, meg a szembesítési jegyzőkönyvet, mert ennél sokkal többet a bíróság előtt sem tudok mondani. Őszintén remélem, hogy gondos mérlegelés után ott sem juthatnak más következtetésre: nem követtem el bűncselekményt.

Budai Gyula leszámolási kormánybiztos elszólta magát. Leplezetlenül beszélt arról, hogy közpénzen kifejtett „áldásos” tevékenysége politikai jellegű, vagyis belpolitikai okai vannak annak a vesszőfutásnak, amit sok embernek ma el kell szenvednie vagy pallosként a fejük fölött lóg a „Te is sorra kerülhetsz, ha úgy akarjuk!” rémülete. Ugyanis az összjáték az ügyészség és Budai között tetten érthető. Azt eddig is tudtuk, hogy a Fidesz vezetők vagy Fidesz közeli szálak esetében nem kell elszámoltatnia Budai Gyulának, de nyíltan a politikai ellenfelekkel való leszámolás eszközeként működő elszámoltatásról még nem beszéltek kormányzati körökben. Az is érdekes, hogy az amerikai nagykövetség Budai tevékenységét illetően már 2011 áprilisában tájékozódott, bár mint megszoktuk ennél a kormánynál, ez is csak most derült ki.

Nézzük a tényeket: 

Néhány napja a Hír TV-nek Budai Gyula a következőt mondta: „A mostani történések tükrében egyértelműen azt tudom mondani, hogy az amerikai nagykövet nyíltan beleavatkozik a magyarországi belpolitikába….. Én úgy gondolom, hogy sem én, sem más soha nem tett fel olyan kérdéseket, hogy az Amerikai Egyesült Államokban milyen jellegű büntetőeljárások folynak politikusok ellen. A velem folytatott beszélgetés teljes mértékben illeszkedik abba az információgyűjtésbe, ami az előző kormány tagjai ellen indult eljárások tekintetében információgyűjtésnek hívható”.

A Hírszerző részletes és pontos elemzést írt az esetről. Ebből idézek most egy gondolatot:

Budai Gyula kormánybiztos ráhibázott az igazságra. Mégpedig a tekintetben, hogy az információgyűjtés valóban információgyűjtésnek hívható. A diplomaták ugyanis információt szoktak gyűjteni arról az országról, ahol állomásoznak. Demokráciákban a tájékozódás fő forrása természetesen a média, de olyan országokban, ahol nincs szólásszabadság, más csatornákat is kell keresni.

Én azonban egy másik szempontra hívnám fel a figyelmet. Ez a nyilatkozat nem hagy kétséget afelől, hogy kormánybiztos úrnak nem a korábbi kormányhoz esetlegesen köthető bűnesetek leleplezése a célja, hanem a korábbi kormányzati ciklusban szerepet betöltő személyek megbüntetése. Vagyis előbb a célszemély kerül a célkeresztbe, utána kreálódik a nyakába akasztott bűncselekmény. Bár meg kell jegyeznem néha hosszú időnek kell eltelnie, mire a leszámolásra szakosodott, közpénzen finanszírozott átvilágítók vagy minisztériumi bizottságok kitalálják az ürgebőrbe varrt koncepciót. Az ügyek kirobbantásának ideje sem elhanyagolható szempont. Ahogy az osztályharc fokozódik, a letartóztatott vagy meggyanúsított személyek száma szaporodik és egyre gyakrabban nyilatkozik az ügyészség is.

A mi Gyulánknak manapság az a legfőbb problémája, hogy szolgálati Audija nem vadonatúj, nem méltó a magas kormánybiztosi ranghoz, ezért nem tud vele "reprezentálni":

Kész szerencse, hogy ezekben a nélkülözéssel terhes napokban arra azért maradt ideje, hogy kikérje magának, hogy Magyarország egyik legfontosabb stratégiai partnerének hazai képviselője egyáltalán kérdést merészeljen feltenni közmegbízatásának gyümölcseiről. Meg van arról győződve, hogy itt semmi keresni valója nincs egy másik, velünk többszörösen szerződésben álló, demokratikus országnak. Kikéri magának. Mert kormánya ellenfeleivel történő leszámolásának belpolitikai okai vannak, és ehhez külhatalmaknak semmi közük nincs.

Én is a leszámolás alanya vagyok. Eddig is sejtettem, éreztem, hogy az ellenem indított viszkisdobozos büntetőeljárásnak is meg van a politikai hátszele. Annyival vagyok előrébb, hogy most már biztosan tudom.

Budai Gyula karácsony előtt egy nappal sajtótájékoztatót tartott, és mint megszokhattuk, megint nagyívű bejelentéseket tett. Szegénynek karácsonyi készülődés, ajándékok csomagolása helyett dolgoznia kellett. Aznap az ő dolga volt, hogy „jó hírekkel” töltse meg a kormánypárti médiumokat, és valami nagyot kellett mondani, hiszen aznap a világsajtó arról számolt be, hogy az antidemokratikus törvények ellen tiltakozó magyar országgyűlési képviselőket rabomobilban szállít el a rendőrség. Budai úr gondosan megtervezett előadását is majdnem megzavarta egy okvetetlen ellenzéki képviselő, aki kérdéseket akart feltenni a Nagy Elszámoltató saját lakásügyéről, de az éber teremszolgák még idejében bezártak egy tévéstábot, nehogy a nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás szülessen. 

(Fotó:hvg, Horváth Szabolcs)

A sajtótájékoztatót annak apropóján tartotta a kormánybiztos, hogy feljelentése nyomán – csodák-csodája – a HM lakásügyei kapcsán hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség Juhász Ferenc, volt honvédelmi minisztert, akinek mentelmi jogát fel is függesztette az országgyűlés. Több mint fél éve rendelte meg Budai Gyula a mindig készséges ügyészségtől, hogy rántsák le a leplet a HM lakásmaffiájáról. A nyomozati munkát nagyban megnehezíthette, hogy azóta kiderült: számos Fidesz-kormány által kinevezett minisztériumi és katonai vezető is kedvezményesen kapott lakást, köztük Budai Gyula is, aki erről – nyilván legendás szerénysége okán – elfelejtett említést tenni. 

Talán ennek köszönhető, hogy a tavasszal beharangozott nagy maffia-leleplezésből mára annyi maradt, hogy Juhász Ferenc nem az állami vezetőkre, hanem a szolgálati jogviszonyban állókra vonatkozó jogszabályok alapján döntött a lakáskiutalásomról. Elképzelni is borzalmas, főbenjáró bűn! Budai és az ügyészség is tudja, hogy kettős jogállásom volt: szolgálati jogviszonyban álló állami vezető voltam.

A úgynevezett „Lakásügyről” már korábban részletesen írtam. Amit kissé unok a „luxuslakásozás” közvélemény felé történő sulykolása. A luxus persze mindig nézőpont kérdése. A mi lakásunk egy normális középosztálybeli lakás, ami persze egy Havanna telepi panelből nézve valóban luxusnak tekinthető. Azonban a kormánybiztos bennfentes információival ellentétben még egy icike-picike jakuzzi sincs benne. 

A tények megint csak összezavarták Budai Gyulát, ezért összefüggéstelenül, egyes részleteket kiragadva állított valótlant, illetve a valóságot hamis színben tüntette fel.

Nézzük részleteiben:

1. Budai Gyula közhírré tette, hogy államtitkári kinevezésemet megelőzően egy nyolcszobás táborfalvai összkomfortos lakással rendelkeztem, amelyet munkáltatói kölcsön segítségével vásároltam. A tények a következők: Táborfalván nem lakásban, hanem családi házban lakunk. A családi házat nem vásároltuk, hanem építettük. A családi ház építéséhez valóban kaptam munkáltatói kölcsönt, azonban azt maradéktalanul visszafizettem. Négy gyermek, idős szülők miatt két generáció együttélésére kialakított családi ház és az ügyvédi irodám által elfoglalt két szoba úgy gondolom nem tekinthető luxusnak, mint azt Budai a szobák számával igyekezett kommunikálni.  

2. Budai Gyula azt állította, hogy lakáskérelmemet a honvédelmi tárcához arra hivatkozva nyújtottam be, hogy akkori lakáshelyzetem ezt indokolja. A tények a következők: lakáskérelmemet nem azért nyújtottam be, mert nem volt hol laknom, hanem azért, mert a munkahelyemre történő napi ingázás (Táborfalva – Budapest belváros és vissza) elég sok időt emésztett fel. Munkám miatt hajnalba mentem, késő este jöttem. Gyakorlatilag nem láttam a gyermekeimet csak alvás közben. 

3. Budai úr azt is állítja, hogy feleségemnek is volt egy Budapest V. kerületi, a HM-től kiutalt ingatlanja. A tények a következők: feleségem nem állt jogviszonyban a HM-mel, így állami tulajdonú lakást sem kaphatott. Feleségem egyébként örömmel értesült a fidesz.hu honlapjáról, hogy egy V. kerületi HM-től kiutalt ingatlan jogos tulajdonosa, és általam kéri kormánybiztos úrtól, hogy a lakás pontos címét szíveskedjen megadni, mert azt birtokba szeretné venni. Biztos vagyok abban, hogy igazat mondott, hiszen a Fidesz még soha nem vezette félre az embereket.

4. Budai Gyula azt állítja, hogy 2006. május 10-én kezdeményeztem az ingatlan értékesítését, és magam terjesztettem fel a miniszterhez, hogy a lakást részemre a tárca adja el. A tények a következők: a lakás elidegenítésre történő kijelölésre a miniszter részére 2006. május 10. napján kérelmet írtam, amelyet a miniszter jogszabályban biztosított jogkörénél fogva elbírált. A lakás elidegenítéséhez az előterjesztést 2006. június 06. napján a HM Védelemgazdasági Főosztálya készítette, amelyet – mint bármilyen más iratot – a közigazgatási államtitkár útján kellett a miniszterhez felterjeszteni, ezért azt felterjesztettem.

5. És végül egy óriási leleplezés: Budai azt állítja, hogy a lakást 2005 májusában vásárolta meg a minisztérium a Mester Nívó Kft.-től, és már az adásvételi szerződés megkötésének napján, határozatlan idejű bérleti szerződést kötött Fapál Lászlóval. Ebben meg mi a jogellenes? Ha a vásárlást követő két hét múlva kötünk bérleti szerződést, akkor Budai Gyula nem forgolódik álmatlanul az ágyában?

Hát ennyit az „ingatlan-panamáról”. Megjegyzem, a megvásárolt lakás a mai napig a tulajdonomban van, szemben Budai Gyulával, aki a HM-től kapott belvárosi szolgálati lakását már régen pénzzé tette. Azt javaslom a kormánybiztosnak, hogy söprögessen saját, Balaton utcai lakásának tájékán, amivel mind a mai napig nem számolt el. Pedig sokan kíváncsiak lettek volna arra, hogy ha ez a lakásvásárlás erkölcsös volt, akkor miért számítanak bűnözőnek azok az egykori katonatisztek, katonai ügyészek, honvédelmi minisztériumi vezetők, akik hozzá hasonlóan lakást kaptak munkáltatójuktól. 

 Az 1989 előtt a pártállami időszakban az állami vezetők ellen csak az illetékes pártszerv hozzájárulása alapján lehetett büntetőeljárást indítani és ki voltak jelölve azok a „megbízható” személyek, akik ezeket az ügyeket zárt tárgyaláson tárgyalták. Még korábban, az 50-es években a párt adhatott közvetlen utasítást az ügyészségnek, hogy a nép ellenségeivel folytatott harc ne lankadjon. Amit a Magyar Népköztársaságban nyíltan meg lehetett csinálni, arra - sokak sajnálatára - az Európai Unió nem ad lehetőséget. Ezért izzadságos aprómunkával  kell jogszabályokat fércelnie annak, aki pártügyészséget vagy politikai bíróságot szeretne létrehozni.

A bírósági tevékenység szabályozásában a kétharmad folyamatosan alkot. Szeretné, hogy az ügyész hozzon ítéletet, de erre a fránya európai jogrend nem ad lehetőséget. Szeretné a bírói kart teljesen lecserélni, de ezt sem tudja megtenni, ezért csak „reformál”. Sajnos Brüsszel mindenbe beleszól, meg hát ott az ENSZ is, meg a rómaik óta kialakult hagyományos jogelvek, úgy általában. Ezek az igazságszolgáltatás – mint elkülönült hatalmi ág - alkotmányos alapelvei körébe sorolják többek között a bírósági tárgyalás nyilvánosságának elvét, valamint a bírói függetlenség elvét. A fülkeforradalom nem ment el odáig, hogy ezeket az alapelveket a nyilvánosság előtt tagadja, de a kormány azért nem szereti, ha valaki emlékezteti ezekre az elavult dolgokra.

Ilyen okvetetlen ember például Dr. Jóri András adatvédelmi biztos, akinek január 1-jétől még a hivatala helyét is sóval hintik be a Nemzeti Együttműködés nevében. Büszke vagyok rá, hogy egyik utolsó állásfoglalásában az én ügyemmel foglalkozott. Az ombudsman 2011. november 23-án lányomnak írt levelében a bírósági tárgyalás nyilvánossága tekintetében az alábbiakat szögezte le:

„A független, pártatlan, igazságos eljáráshoz való jog mindenkit megillető alkotmányos alapjog, ellenőrzésére azonban a bírói függetlenség következtében nincs külön szerv vagy intézmény. Annak eldöntése tehát, hogy az igazságszolgáltatás valóban függetlenül, a törvénynek alárendelten végzi-e a tevékenységét, a nyilvánosság bevonásával van lehetőség.”

„A nyilvánosságnak tehát rendkívül fontos szerepe lehet az igazságszolgáltatás kontrolljaként, ugyanakkor ezen törekvés nem eredményezheti az egyént megillető alapjogok kiüresedését, sérelmét, így többek között az emberi méltósághoz való jog, a magánélet védelméhez való jog, az információs önrendelkezési jog és nem utolsó sorban az ártatlanság vélelméhez való jog.”

„A tárgyalás nyilvánosságának elve nem keletkeztet jogot a tárgyaláson elhangzottak szabadon történő rögzítésére, majd a felvételek szabad felhasználására. A tárgyaláson hang-vagy képfelvétel készítése a polgári jog szabályai és az adatvédelemre vonatkozó jogi előírások alapján az eljárással érintett természetes személyek előzetes hozzájárulásával történhet.”

„Az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvéből következik, hogy a nyilvános tárgyalásról szóló bűnügyi tudósítás – a jogerős ítélet meghozataláig – a vádiratban szereplő bűncselekmény ismertetésén túl a vádlott nevének kezdőbetűvel való jelzésével történhet.”

A bírói függetlenség garanciális elemei a bíróságok szervezeti függetlensége, a politikailag semleges magatartású bíró személyes függetlensége és főként az ítélkező bíró függetlensége, amely azt jelenti, hogy a bírók csak a törvénynek vannak alávetve, tehát a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók.

A bírói függetlenség garanciális elemei biztosítják, hogy a független, pártatlan és igazságos eljáráshoz való jog alkotmányos alapjog bárkire nézve érvényesülhessen. Ma már külföldről is pontosan látszik, hogy a végrehajtó és törvényhozó kétharmados hatalom részéről a bírósági függetlenség tartalmi garanciái ellen ható lépések történtek. Pedig nem újdonságról van szó. Gondoljunk csak a 2006-os budapesti események (a Hír Tv akkori helyszíni tudósítása szerint „forradalom”) után hozott jogerős – rendőri vallomásokon alapuló - bírósági döntéseket hogyan vizsgáltatta felül a törvényhozó, gyalázatos módon éppen a bíróságokkal.  Emlékszünk az indokolatlan és megalázó bírósági kényszernyugdíjazásokra. 

Országos vihart kavart a kétharmad azzal is, hogy lehetővé tette az ügyészségnek, hogy a „kiemelt ügyek” tekintetében, az adott ügyre illetékes bíróságtól másik bíróságra való áthelyezés lehetőségét, amely támadja azt az alapelvet, hogy saját bírójától senkit sem lehet elvonni. Sőt, most már a kormánypárti képviselők arról tárgyalnak, hogy a legfőbb ügyész bármely ügyben maga dönti el, hogy melyik bíróságon emel vádat. A jövőben az ügyész talán már a bíró személyét is kijelölheti? 

Vagy gondoljunk a bíróság, mint szervezet függetlensége ellen ható, s megkérdőjelezhető szervezeti átalakításokra és személyi kinevezésekre, amely a napokban játszódtak le. Bár dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének személye számomra garancia, hogy nem gyengíteni, hanem erősíteni igyekszik majd a bíróságok függetlenségét, azonban a bíróság, mint szervezet függetlensége nem függhet az őket vezető személyek bírósági függetlenségről vallott elképzeléseitől. A bírósági függetlenség jogszabályi garanciáit nem szabad fellazítani, időlegesen kikapcsolni, mivel ez arra enged következtetni bennünket, hogy a bíróságokat a politikai hatalmat gyakorlók befolyásolni igyekeznek. 

Montesquieu úgy vélte, ha a különböző hatalmak egyetlen társadalmi erő kezében vannak, az intézményi hatalommegosztás nem működik a rendeltetése szerint. Ők pedig már minden hatalmi ágat maguk alá gyűrtek. Nincs olyan állami (újfideszül: nemzeti) intézmény vagy gazdálkodó szerv ahol ne pártkatonák ülnének. Az igazságszolgáltatás pártpolitikai ellenőrzés alá vonása egyben a jogállam végét is jelentené. Mert a bíróság működése állampolgári bizalmon alapul. Ha ez a közbizalom elveszik, nincs ami az államot egyben tartsa, s ember embernek lesz a farkasa.  

Hallgatóimnak mindig azt tanítottam, hogy addig szabad ebben az országban élni, amíg van remény arra, hogy a jogsérelmeket független és pártatlan bíróság tárgyalja. Ha azt tapasztalják, hogy az ártatlanság vagy a bűnösség kérdése politikai akarattól függ, akkor sürgősen más országban kell letelepedniük.

Jogász lányom 2011. nyarán az adatvédelmi biztoshoz fordult, mert a kormánypárti sajtó egy része, különösen a Hír Tv Célpont fedőnevű kommandója nyilvánosságra hozta az engem érintő nyomozás iratait. Egyértelmű volt, hogy a Magyar Nemzet és a Hír Tv a nyomozási szakban nem szerezhette be legálisan a nyomozati iratokat, s különösen nem volt joga a bűnügyi személyes adatok tematikus csoportosításával, a valóság meghamisításával vagy éppen a valóság elhallgatásával a bűnösségemet igazoló híradásokkal engem lejáratni.

A dolog nem csak engem érintett, a kétharmados forradalom dicsőséges tavaszi hadjárata a médiában is zajlott a rendszer ellenségei ellen, s ennek során azonos forgatókönyv szerint rántották le a leplet a nép ellenségeiről. Reggel megírták, hogy kit fognak előállítani vagy hol lesz házkutatás, délben már ott álltak a kamerákkal, este a híradóban mutatták a hatósági intézkedést, s nem sokkal később már a gondosan szerkesztett tanúvallomások, kihallgatási jegyzőkönyvek is olvashatóak voltak. Az összjáték olyan pontosan és olajazottan működött, és működik ma is, hogy sokszor nehéz eldönteni, hogy vajon a Magyar Nemzet/Hír Tv konglomerátum az ügyészség leányvállalata, vagy fordítva. Nagylányom e gyakorlat kapcsán, az én példám bemutatásával kért állásfoglalást az adatvédelmi biztostól.

A bűnügyi személyes adat a különleges adatok közé van sorolva, amelyet az érintett személy hozzájárulásán kívül csak törvényben vagy nemzetközi egyezményben meghatározott szervek kezelhetnek. A sajtószervek ilyen adatokat az új médiatörvény szerint kizárólag az oknyomozó újságírás keretén belül kezelhetnek jogi értelemben büntetlenül. A nyomozási iratok – illegális úton történő - megszerzése és nyilvánosságra hozatala azonban, leszögezhetjük, nem oknyomozó újságírás. A kormánypárti médiumok részére az állami szervek által „kiszivárogtatott” átvilágítási jegyzőkönyvek vagy nyomozó hatóságok révén a sajtóhoz eljutó nyomozati iratok ugyanis nem újságírói munka produktumai. Egyetlen célja van: a közvélemény befolyásolása, és az érintettek – bírósági tárgyalás előtti – lejáratása bűnösnek bélyegzése.

Az adatvédelmi biztosnak az alábbi kérdésekre kellett választ adnia:
Mennyiben ütközik az adatvédelmi törvénybe a nyomozati iratok egészének vagy részének egyes sajtószervek általi megszerzése? Jogosultak-e ezen szervek az adatokat birtokolni? Jogosultak-e ezen adatokat felhasználni, a nyilvánosság elé tárni, illetve, jogosultak-e ezen adatokat továbbítani?

Dr. Jóri András adatvédelmi biztos 2011. november 23. napján kelt levelében válaszolt. (Fotó: origo)

Részletek az adatvédelmi biztos állásfoglalásából

(Terjedelme miatt nem teszem fel másolatban, csak a legfontosabb megállapításokat idézem.)

„A nyilvánosságnak tehát rendkívül fontos szerepe lehet az igazságszolgáltatás kontrolljaként, ugyanakkor ezen törekvés nem eredményezheti az egyént megillető alapjogok kiüresedését, sérelmét, így többek között az emberi méltósághoz való jog, a magánélet védelméhez való jog, az információs önrendelkezési jog és nem utolsó sorban az ártatlanság vélelmének sérelmét.”
A büntetőügyben adott tájékoztatás bárki részéről többnyire adatkezelésnek minősül, így az adatkezelés mellett vizsgálni kell annak jogos célját is.
„Jogos cél lehet természetesen a közvélemény tájékoztatása, de a közvélemény befolyásolása, a hangulatkeltés akár a sértett, akár a terheltek vagy tanúk ellen mind az igazságszolgáltatás, mind a médiumok részéről már nem nevezhető jogos célnak.”
A jogosulatlanul megszerzett bűnügyi iratokról:
„A bűnügyi tudósítások során, a jogosulatlanul megszerzett nyomozati iratok nyilvánosságra hozatala esetén végső soron a Smtv. 10. §, illetve 13. §-ában is deklarált hiteles, gyors és pontos tájékoztatás feladata kerülhet szembe az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált jó hírnévhez, valamint magántitok és a személyes adatok védelméhez való joggal.”
„A sajtó tájékoztatásnak a részletszabályait rendezi a büntetőeljárás nyomozási szakaszában a sajtónak adandó tájékoztatásról szóló 26/2003. (VI.26.) BM-IM együttes rendelet. …. Tehát nyomozati iratot a nyomozó hatóság nem hozhat a sajtó útján nyilvánosságra”.
„….(a) sajtó munkatársai természetesen más, a büntetőeljárás szereplőivel kapcsolatban álló egyéb személytől is megszerezhetik azon iratokat, amelyek nyilvánosságra hozatalával – az érintett hozzájárulása nélkül – jogellenes adatkezelést valósíthatnak meg.”

Összegezve azt mondhatjuk, hogy a sajtó – az oknyomozó újságírás kivételével – jogellenesen kezeli és hozza nyilvánosságra azokat a bűnügyi adatokat, amelyhez a büntetőeljárás valamely szereplője útján hozzájutott. Persze nem az ügyészségre vagy a rendőrségre gondolok, hogy is tenném. Bizonyosan a gyanúsított vagy a védő adja ki ezeket a nyomozati iratokat, még akkor is, ha érdekeikkel teljesen ellentétes. Legalábbis rendre ezt a védekezést halljuk, ha valaki rákérdez a szivárogtatások gyakorlatára.

Ha az ellenzékkel ellenségként és nem ellenfélként bánunk, ha kriminalizáljuk vélt vagy valóságos politikai ellenfeleinket, ha kormányzati szintre emeljük a velünk egyet nem értők emberi-állampolgári jogainak semmibe vételét, ha nem csak eltűrjük, hanem egyenesen követeljük is a másként gondolkodók nyilvános megalázását, akkor kell és mindig is lesz „Szabad Nép”, amely megmutatja és elmagyarázza nekünk, hogy mit kell gondolnunk az emberekről vagy a világ dolgairól. Ebben a szép új világban a szerkesztőségi hazugsággyárak politikai megrendelésre állíthatnak valótlant, ha kell, még embereket is kiretusálnak a képernyőről. A mindennapi gyakorlat magától értetődő része, hogy a nyomozati iratokat megszerzik és ellenőrizetlen tartalmuk alapján embereket, és családokat tesznek tönkre.

Vajon miként tiltakoznának ugyanilyen helyzetben jogaik semmibe vétele miatt azok, akik ma jogainkat semmibe veszik? Remélem, nekik nem kell majd emiatt aggódniuk, mert bárki is kerül hatalomra a mostani kormány bukása után, a jogállamot ezen a területen is vissza kell állítania.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének második karácsonya következik. Feltéve, hogy a Nagy Orbán-féle Szabadságharc és Fülkeforradalomban (NOSZF) a Gergely-naptár nem kerül visszaható hatállyal a történelem szemétdombjára. Bár Orbán és Matolcsy a forradalmainkat és szabadságharcainkat ismertető történelemórákról biztosan lógtak, mert különben illene tudniuk, hogy eddig mindegyik elbukott. Gyanítható, hogy nem ez a szabadságharc lesz történelmünkben a végső, amely csúfos kudarcot vall. Személyemet illetően a bolsevik hagyományokat idéző elszámoltatók ámokfutása egy éve tart. Sorra gyúlnak ki a fények, itt az ideje az összegzésnek.

Újra Advent van, a várakozás ideje. Várakozás a Remény megszületésére. Ez az időszak egy keresztény ember számára a boldog, örömteljes várakozás ideje, de számunkra mégis tele van kétségekkel. Vajon milyen meglepetést tartogatnak számomra és családom számára az Orbán kormány inkvizítorai: Budai Gyula vagy hű társa, Hende Csaba? Vajon mire készülnek a kormánybiztos vagy miniszter sajtóban megjelenő hangzatos bejelentéseire vakon büntetőeljárást elrendelő hű csatlósaik?

Egy éve történt, december harmadikán, egy pénteki napon, hogy életem, s a családomé gyökeresen megváltozott. Tavaly ilyenkor – mint mindig - a karácsonyra készültünk. Aztán kopogtattak, jöttek és elvittek. Nagynénémet másnap nélkülem temették el, és fiam hiába kérdezte vasárnap, amikor a család köszöntötte, hogy hol van az édesapja, már nem lehettem vele. Az az érdekes a dátumokban, hogy 2004. december 2. napján azért nem lehettem a kisebbik fiam születésénél jelen, mert éppen akkor mutatott be a miniszter a HM vezető állományának. Akkor égi jelként tekintettem születésére és államtitkári kinevezésem egybeesésére.

2011. december 4. napján szentmisébe ágyazva Angi baba keresztelőjére és Zsombor születésnapjának ünnepére készülünk, és nagy boldogságban kérjük rájuk Isten áldását. Nem vagyunk teljesen nyugodtak, de most már nem állunk bénultan, mint egy éve, hanem harcolni fogunk. Körömszakadtáig.

Családunk hagyományai szerint Adventben „jóság cetlikre” írjuk gyermekeink jótetteit, mert ezek az ő ajándékaik Jézus születésnapjára. Mindezért Szenteste a karácsonyfa alatt ajándékok várják őket. 

Vajon Budai Gyula és poroszlói hány „jóság cetlit” gyűjtenének össze? És mi várná őket a fa alatt?