Viszkisdoboz

A viszkis dobozos ügyben Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert 2012. augusztus 27. napján hallgatta meg tanúként a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa. A tanú a nyomozati szakban és a bíróság előtt tett általam elmondottakat vallomásával megerősítette. Juhász miniszter a Honvédelmi Minisztériumot olyan minisztériumként jellemezte, ahol a miniszter nem köszöntötte meg a közvetlen munkatársait, ugyanakkor nekik is tilalmazott volt a minisztert köszönteni. Mindezekre tekintettel népmesei elemnek minősítette a viszkis dobozos teóriát. A miniszter azt is elmondta, hogy a katonai elhárítástól (MK KBH) nem kapott olyan információt, amely jelen ügyre vonatkozik.

Az alábbiakban közzéteszem a volt miniszter tanúként tett vallomását:

„Miniszteri időm alatt dr. Fapál Lászlóval munkakapcsolatban álltam. Közigazgatási államtitkári kinevezése előtt nem ismertem. Nekem, mint katonai jogászt mutatták be és hallottam róla, hogy fiatal, energikus, korábban nagyon sok pert és eljárást sikeresen folytatott. A kormányom erős nyomást gyakorolt, hogy az önkéntes tartalékos rendszert megelőző hivatásos katonai státuszt hozzunk létre, a sorkatonai szolgálatot mielőbb számoljuk fel és ennek a jogi előkészítésére kerestem megfelelő embereket, végül Fapál László mellett döntöttem. Fapál úrral személyes kapcsolatom nem volt, de a kollégáim többségével sem tartottam személyes kapcsolatot. Fapál úr fegyelmezett katona, én pedig távolságtartó vezető voltam.

Irodán kívül keveset találkoztunk, mert feladatrendszerünk teljesen eltért egymástól. A honvédségen belüli sátoros ünnepek kivételével a hivatalos eseményekre nem kísért, nem volt része a miniszteri csapatnak. Ugyanakkor minden nap reggel – és csak is reggel – fél 8-tól tartottam egy vezetői értekezletet, melyen a Honvéd Vezérkar öt felső vezetője, a HM államtitkárai, helyettes államtitkárai, a kommunikációs emberek és a kabinetfőnök vett részt, ami kb. 8-20 embert jelentett. Az értekezleten arról tartottunk megbeszélést, hogy mi történt tegnap, mi lesz ma és holnap. Ezzel el akartam kerülni, hogy napközben rendszeresen látogassanak a kollégák, amit egy – két kivétellel sikerült is megtartani. Ha napközben akartam valamit, akkor felkerestem őket a hivatali szobájukban. Az államtitkáraim és helyettes államtitkáraim a miniszteri időszakomban talán 4-5 alkalommal jártak nálam az irodámban, de ezzel sokat is mondtam.

Mindig alkalmi ivó voltam, nem kerestem az ital társaságát. Miniszteri megbízatásom harmadik napján az akkori vezérkari főnök (megjegyzés: Fodor Lajos jelenlegi HM közigazgatási államtitkár) egyensúlyi és artikulációs zavarral jelent meg azon a találkozón, ahol a Magyar Köztársaság védelmi terveit kellett átvennem, ezért ezt a megbeszélést 5 perc után félbe kellett szakítanom. Innentől kezdve gyilkos hadjáratot indítottam a szeszfogyasztás ellen, mert elfogadhatatlan volt számomra, hogy munkaidőben a kollégák meg-megfogják a poharat, éppen ezért a Honvédelmi Minisztérium olyan minisztérium lett, ahol a miniszter nem köszöntötte meg a közvetlen munkatársait, ugyanakkor nekik is tilalmazott volt a minisztert köszönteni. Ezt mindenki tudta. Egyetlenegy születésnapon vagy névnapon nem járt nálam itallal delegáció, a kollégák közül pedig végképp senki, aki ily módon akart volna meglepni. Mindezekre tekintettel népmesei elemnek vagyok kénytelen minősíteni a viszkis dobozos teóriát.

Fapál úrral nem voltunk olyan viszonyban, hogy bármilyen ajándékozás lett volna köztünk. Fapál úr egy abszolút fegyelmezett katonai beosztott volt, én pedig a fegyelmezett katonák, beosztottak társaságát nem kerestem.

Soha nem kértem, soha nem kaptam, és soha nem kezdeményeztem pénz megszerzését az itt mögöttem ülő uraktól és másoktól sem.

O. János a miniszterségem idején a PNRI-nél volt helyettes vezető. Gyakorlatilag az esetek nagy részében ő volt az, aki a miniszteri Mercedes magállásakor odajött, kezet fogott és mondta, hogy jó napot. Később, amikor a főnöke Tatára került, akkor bízták meg, valószínűleg a tudomásommal. A ranglétrán helyileg és fizikailag oly messzire voltunk egymástól, mint az ügyész úr a legfőbb ügyésztől. O. Jánossal nem voltunk azonos szinten, személyes kapcsolatunk nem volt, ezért konfliktusunk sem lehetett.

L. tábornok urat akkor ismertem meg, amikor a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetője voltam. Ismertem az összes titkosszolgálati jelentést. A Kormány, a Parlament és a politikusok is egy nem támogatott egyházzal voltak folyamatosan konfliktusba. Valamikor azt a jelzést kaptam, hogy L. úr és N. úr valamilyen szállal kötődik ehhez az egyházhoz. Akkor felkértem Fapál urat, mivel N. úr az ő környezetében tűnt fel tanácsadóként, hogy távolítsa el a rendszerből, míg L. úr esetében intézkedtem arra, hogy a KPSZH főigazgató-helyettesi posztjáról helyezzék át a jövőbeni ügyekkel foglalkozó, jóval kisebb létszámú osztály élére, ami hivatalosan quasi előlépés, de abban a rendszerben nem tekinthető annak. E váltás előtt egy hónappal találkoztam L. István nevével, vele személyes konfliktusom nem volt.

A HM-nél dolgozó alkalmazottak mozgását egy chipkártya szabályozza, hogy ki, mely épületrészbe és milyen úton mehet be a minisztérium miniszteri szintjére – ahol az államtitkárok, helyettes államtitkárok többsége volt – csak azok jöhettek be, akik erre külön engedéllyel rendelkeztek, illetve a titkárságok beengedték (az én irodám is a miniszteri szinten volt). Szerintem O. úr csak akkor jöhetett be, ha külön beengedték, de pontosan nem tudom. Az ilyen személyekért rendszeresen kimentek, bekísérték, majd végül kikísérték, akinek nem volt jogosultsága a folyosóra belépni, az ott nem bóklászhatott.

L. úr az időszakomat követő másfél évig még tervezési ügyekkel foglalkozott. Tudomásom szerint később más fontos megbízásokat kapott. Megválogatják, hogy kit küldenek ki attasénak. Valószínűleg nem állt rendelkezésre olyan újabb megerősítő információ, hogy ő valamiféle nemzetbiztonsági kockázatot hordoz, mert ha ilyen információ felmerül, biztos vagyok benne, hogy akkor nem engedik ki.

A szakmai apparátusból legalább négyen leírták, hogy az az eljárás, amit engedélyezek, az törvényes és szabályos. Erre írtam rá, hogy rendben. Ehhez képest egyedül állok egy másik bíróság előtt, mert a Központi Nyomozó Főügyészség azzal vádol, hogy hűtlenül kezeltem az állami vagyont, de azok a kollégák, akik a döntést előkészítették nincsenek mellettem (megjegyzés: a miniszter itt a szolgálati lakásom kiutalása miatt ellene indított eljárásról beszél). Ezt csak azért mondtam el, mert ez ugyanígy működik a Honvédelmi Minisztérium egész rendszerében, hogy a kárnak általában nincs gazdája, de a dicsőségen közösen osztoznak. A beszerzések javarészét a beszerzési hivatal, illetőleg a Magyar Honvédség akkor ezzel foglalkozó szervezet intézte, azaz nem tudom, hogy érdemben felülről direktbe, tartósan bele lehetett-e szólni anélkül, hogy a minisztériumban még 68 ember ne tudná. Ha ezt a KBH-nál tudták, akkor törvényi kötelezettségük lett volna ez ellen fellépni és tájékoztatni a minisztert. A KBH vezetőjével rendszeres kapcsolatban álltam. Ha arra vonatkozóan lett volna valami előterjesztés, dokumentáció vagy bármi, hogy tájékoztattak engem, hogy valami nem stimmel, az már régen előkerült volna, ha máshol nem, akkor a Hír Tv, vagy a Magyar Nemzet honlapján. Tudom, hogy ilyen jelzést nem kaptam, és úgy gondolom, hogy ilyen jelzést más sem kaphatott.

N. Dénesnek Fapál úrral való kapcsolatát nem ismertem, csak azt tudtam, hogy tanácsadója volt a Zrínyi Kht.-nak és mivel Fapál úr akkoriban ott is dolgozott, vagy valami munkaszerű köze volt a dologhoz, ezért számomra evidens volt, hogy ismerik egymást. Ismertségük mélységét, tartalmát nem ismertem. Amikor megkértem Fapál urat, hogy lépjen, akkor azt megtette. 2005 júniusát követően legálisan találkozhattak, hiszen nem ítéltük el, csak azt mondtuk, hogy a HM környékéről szíveskedjenek a N. urat „kiszorítani”. Hivatalosan biztosan nem, vagy nem nagyon találkozhattak, egyébként nem tarom valószínűnek, hogy a minisztérium környékén ilyen megtörténhetett volna. Fapál úr még egy évig volt hivatalban, így kockázatot vállalt volna, ha nem lép. Mert egy katonai szervezetben kőkemény a hierarchia, egy bizonyos szint után „parancs, értettem”, vagy lemondok a rangomról, tisztségemről, helyzet van.

Miniszteri időm alatt természetesen volt olyan tolmács, akivel szerettem dolgozni. Óriási problémát jelentett a HM-ben, hogy a legeslegjobb tolmács az elején nem rendelkezett azzal a papírral, ami a tolmácsoláshoz szükséges volt, holott anyanyelvi szinten beszélte az összes szlenget is Skóciától Iowa-ig. ezért azt kértem a kollégáimtól, hogy ha lehetséges, őt adják mellém, egyszerűen azért, mert teljesen más az érthetősége, emiatt volt fontos számomra, a tolmács személye.

A tolmácsolás mindig bizalmi viszony és azon alapul, hogy ki az, akivel az ember komfortosan érzi magát, kiről gondolja, hogy érzi azok gondolatát, mondandóját, akivel beszélni kíván. A közhiedelemmel ellentétben a legjobban beszélők is használnak tolmácsot, mert a miniszteri találkozókon, a formális hivatalos megbeszéléseken mindenki az anyanyelvén beszél. Kialakultak olyan személyes partneri kapcsolatok, amely azt eredményezte, hogy én szívesebben dolgoztam a S. Zoltán nevű tolmáccsal, mint más kollégáim, akiknek másfajta értékeket és erényeket mutatott, mint amiket én értékeltem.

A HM-hez tartozó gazdasági társaságok feletti tulajdonosi jog gyakorlója a honvédelmi miniszter, aki leadta ezt a hatáskörét, így azt a helyettes-államtitkár és a kabinetfőnök gyakorolta, illetve az, akit általam ők ezzel megbíztak. A VGF főosztályvezetője ilyen szerepet nem töltött be, azért került oda, hogy olyan szerepet ne tölthessen be, ami bármilyen formában is az imént megfogalmazott, problémásnak ítélt kérdéskört erősíthette volna.”

Így dőlt meg a viszkis dobozba csomagolt pénz teóriája. Ténykérdés, hogy a minisztert nem lehetett megajándékozni és a miniszter sem ajándékozott meg senkit. Az keltett volna csak igazán feltűnést a miniszteri szint zárt részén dolgozóknál, ha ebben a rendszerben én piros italos (viszkis) dobozzal megyek a miniszterhez őt köszönteni. És meg kívánom ajándékozni azt, aki amellett, hogy nem iszik, nem fogad el ajándékot senkitől, így tőlem sem. Egyébként az államtitkári protokoll ellátmányomban volt viszki is, hogy ha magas rangú külföldi vendég jön meg tudjam kínálni. Nem bontottam ki. Ezüst doboza volt.   

A Kecskeméten zajló BKV-perben eddig két vádlott beszélt arról, hogy az ügyészség megpróbálta rávenni őket, hogy másokra, főleg politikusokra terhelő vallomást tegyenek. Az egyikük megtört és azt vallotta, amit az ügyészek "diktáltak" neki, a másikuk kitartott az igazánál. Mivel ezt a kényszervallatásnak joggal nevezhető eljárást a saját ügyemből elég jól ismerem, elhatároztam, hogy számba veszem a két ügy egyéb hasonlóságait is. Az eredmény még engem is meglepett.

A dobozmániában szenvedő pártunk és kormányunk ügyészei eleget tettek kötelességüknek és sikerrel teljesítették küldetésüket. Bedobozolták a szocialista kormányzás „bűneit” és azt a választási küzdelemben tálcán kínálták a jobboldali sajtónak. Sokszor még a tinta sem száradt meg a vallomásokon, és azokat még aznap vagy legkésőbb másnap a Magyar Nemzet hasábjain olvashattuk. Az ügyészek így nem ellenőrizhették a vallomások valóságtartamát, sőt, ezzel maguk veszélyeztették a nyomozás sikerét. De kit érdekelnek ilyen csekélységek, ha ezzel egy országot is meg lehetett szerezni. Olcsó ár volt érte, hogy az ügyészség feladta politikai semlegességét, alantas ösztönöket, és politikai megrendeléseket szolgált ki. Ebben a miliőben született az erkölcseire oly kényes, dicsőséges kétharmad.     

Alapvető szabály a kommunikációban, ha egyszer valami sikeres, akkor azt meg kell ismételni. A nokiás dobozba rejtett kenőpénz után így született meg a viszkis dobozba rejtett milliók legendája. A doboz-elméletek nem mutatnak túl nagy kreativitást, mondhatni egy kaptafára készültek. Talán ezzel is azt akarták sugallni, hogy az elmúlt nyolc évben mindenhol ilyen korrupt volt az állami és az önkormányzati szféra.

Kellett ehhez dobozonként egy sarokba szorított ember, akinek már nincs veszíteni valója, akit az ügyészség úgy mozgat, ahogy akar. Nem volt nehéz megtalálni őket. B. Zsoltot, a BKV megbízott vezérigazgatóját, alias „nokiás balogh”, és O. János tábornokot, a HM védelemgazdasági főosztályvezetőjét, alias „viszkisdobozos jani” személyében.

Mindkét büntető-eljárás a 2010. évi áprilisi országgyűlési képviselő választások előtt robbant ki. A nokiás doboz története a választásokat megelőzően ismert volt mindenki számára, a jobboldali médiumok, különösen a Hír tv és a Magyar Nemzet részletesen és visszatérően foglalkozott a témával. A „tábornok-ügy” is javában folyt. Kezdetben a nokiás doboz nyomvonalán haladtak. A HM-ben lévő főosztályvezető meghatározta egy gazdálkodó szervezet vezetőjének, hogy évi 5 millió forintot szedjen össze számára – vallotta egy gyanúsított, aki elmebetegsége miatt mentesült a felelősségre vonástól. Hagyó Miklóst is azzal vádolták meg, hogy évi 15 millió forint összeszedésére adott utasítást a „nokiás Baloghnak”.

Mindkét ügy politikailag motivált volt, a gyanúsított vallomások a választásokat megelőzően naponta jelentek meg a Magyar Nemzetben, igazolva a szocialista kormányzás romlottságát. A nokiás doboz 2010. márciusában robbant be a köztudatba. A viszkis doboz legendája a Fidesz elsöprő választási győzelmét követően, 2010 májusában került gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvbe. Mert mertek nagyot álmodni. Kevés volt egy tábornok, politikust kerestek, miniszter és államtitkára fejét akarták.

Hagyó Miklóst, mentelmi joga megszűnését követően, a választások után helyezték előzetes letartóztatásba. A viszkis doboz története azonban csak 2010 decemberében került elő, amikor Polt Péter lett a legfőbb ügyész és engem 2010. december 03. napján őrizetbe vettek, majd előzetes letartóztatásba helyeztek. Nyilvánvalóan kellett egy kis idő, hogy az egyik doboz ne kövesse gyorsan a másikat. A korábbi kommunikációs sikerre való tekintettel a viszkis doboz a jobboldali kommunikáció kedvenc témája lett.

A dobozok történetét - irányított kihallgatás alapján - egy-egy ember állította a nyomozás során, mindkét ügyben. Mindkét személy gyanúsított, akiből tanút kívánt az ügyészség kreálni, de az sem sikerült nekik. Jelenleg mindketten az adott ügy vádlottjai.

Dobozügyi összefoglaló táblázat

A Pesti Központi Kerületi Bíróság védőm, Dezső Antal ügyvéd indítványának mintegy helyt adva végzésben arról döntött, hogy a lakásügyet átteszi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához. Ezzel kimondta, hogy az ügy idején katona voltam, márpedig az ügyészség éppen azért vádolt meg, mert szerintük nem voltam katona, amikor lakásomat megkaptam.

Kicsit bonyolult, de megpróbálom elmagyarázni: A lakásügy dióhéjban arról szól az ügyészség szerint, hogy nekem, mint katonai (szolgálati) jogviszonnyal rendelkező állami vezetőnek nem katonaként, hanem a civil állami vezetőkre vonatkozó szabályok szerint kellett volna lakást kapnom. Én, aki lakáskérelmet nyújtottam be, felbujtó lettem, a miniszter, aki a HM szakapparátusának előkészítés után aláírta a lakás kiutalását, pedig tettes. Az ügyészség polgári bíróságnál nyújtotta be a vádiratot. A bíróság azonban ügyészség álláspontjával ellentétesen megállapította, hogy az ügyben katonai büntető-eljárásnak van helye, katonai bíróságnak kell eljárnia, mert a vádiratban sérelmezett időszakban katona voltam.

Nem kívánom azzal megvádolni a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy szándékosan nem a hatáskörrel rendelkező bíróságnál nyújtotta be a vádiratot Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter ellen és ellenem. Inkább azt gondolom, hogy tévedtek, bár erre ma már semmi alapom nincs. Régen elveszítettem az ügyészségbe vetett bizalmamat.

Az iratokból megállapítható, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség 2012. január 1-éig a Budapesti Katonai Ügyészségtől hatáskört vont el, és úgy folytatott nyomozást az ügyben 2011. évben, hogy nem tartotta be a katonai büntető-eljárás szabályait. A nyomozást nem katonai ügyész végezte a büntető-eljárási törvény rendelkezése ellenére. 2012. január -étől a katonai ügyészségek beolvadtak a nyomozó főügyészségekbe, azonban az ügyész személye továbbra sem változott. Nehezen hihető, hogy a törvényesség őreként működő ügyészek a büntető-eljárási törvényt nem ismerik, és ne tudták volna, hogy eljárásuk törvényt sért. Na, és mi történik, ha így van? Semmi. Legfeljebb megjelenik az ATV-n Fazekas Géza ügyészségi szóvivő, megfenyeget nagy nyilvánosság előtt, mint azt Antal Attilával, a BKV volt vezérigazgatójával tette, vagy megvádolnak valami mással is, és örökös másodrendű vádlotti szerepemet elsőrendűre cserélik.

Az ügyészek amit tesznek, azt felettesük utasítására teszik. Végső soron a Legfőbb Ügyészség és személyesen – a volt Fidesz képviselő jelölt - Polt Péter örökös legfőbb ügyész osztja a lapokat, és a fideszes politikai utasításoknak megfelelően dönti el, hogy ki ellen és milyen ügyben kell vádat emelni. Sajnálni nem sajnálom őket, mert még egyetlen ügyészt sem láttam felállni, aki ne vállalta volna szerepét a politikailag determinált ügyekben.

Ez az ügy azért érdemel figyelmet, mert egyértelműen Budai Gyula és ügyészsége által kreált, politikai koncepciós ügy. Meghurcolnak egy volt minisztert és volt államtitkárát egy szolgálati lakás kiutalása és későbbi, jogszabályok szerinti megvásárlása ügyében. Pedig nem történt semmi másként, mint ahogy Budai Gyula korábbi katonai ügyész, jelenleg disznóügyi államtitkár szolgálati lakásának kiutalásánál és megvásárlásánál történt. Még a jogszabályok sem változtak. Budai volt elszámoltatási kormánybiztos és Hende Csaba honvédelmi miniszter maga is megállapította, hogy Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és minisztériuma a jogszabályokat betartotta. Akkor mire kellett ez a vádemelés? Többször leírtam, hogy a viszkisdobozos ügyet, és a lakás ügyet együtt futtatják, és végső soron egy összefüggésbe helyezik. Így is lett. A sajtó egy része ma is azt hiszi, hogy Juhász Ferenc miniszter a viszkisdoboz vádlottja, miközben nem az. Nem tudják, hogy a lakás ügyben is arra gyűjtött az ügyészség adatokat, hogy kapott-e Juhász Ferenc korrupciós pénzt.

Az áttételt elrendelő bírósági végzés ellen fellebbezésnek van helye. Nyilvánvalóan az ügyészség fellebbezni fog, hadd teljék az idő. Mi pedig maradunk kriminalizálva, és még nagyon sokszor el fogja mondani a Hír Tv és a Magyar Nemzet, hogy mi ketten vagyunk a nemzet bűnözői. Elmondtam korábban és most is. Az idő kerekét nem lehet megállítani, a jogállam egyetlen védőbástyáját, a független bíróságot nem lehet megfélemlíteni. Ebben az ügyben is ítélet fog születni.

Az alábbiakban közzéteszem a bírósági végzést:    

Az előző bejegyzésben láthattuk, hogy O. János tábornok, XVI. rendű vádlott milyen körülmények között, miért és hogyan vált „bólogató Jánossá”, a katonai ügyészség engedelmes bábjává. Általa is hallhattuk, amit már mások is már elmondtak: „az ügyészeknek volt egy koncepciójuk, ők mondták, hogy ők ezt jobban tudják nála”. O. János tábornoknak ugyanis csak „bólintania kellett, és mondták, hogy elengedik”.

Sokáig gondolkodtam, hogy közzétegyem-e O. János tábornok igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálatának részletes eredményét. A nyilvánosságra hozatal mellett döntöttem. Egyrészt azért, mert korábban megírtam, hogy minden, az üggyel kapcsolatos dokumentumot nyilvánosságra hozok, másrészt pedig azért, mert O. János tábornok a bíróságon nem tett vallomást. Így nem lehetett tudni, hogy milyen körülmények között hallgatták ki az ügyészek, hogyan kecsegtették meg először büntetlenséggel, majd utóbb alkukötéssel. Hogyan történhetett meg, hogy a katonai ügyészek – valószínűleg politikai utasítást követve - egy védekezésre képtelen állapotban lévő embert kívántak felhasználni a vád „koronatanújaként”.

„ 2010. február 22-től június 4-ig kb. 100 napon át volt előzetesben, és amikor oda bekerült, akkor már gyógyszert is kapott az ottani orvostól, és ott végig egyszemélyes zárkában volt. Egy idő után úgy érezte, hogy nekiront a falnak, mert nem volt körülötte senki. Ezt szóvá is tette. Kérte, hogy kapjon valamit, mert öngyilkossági gondolatai is voltak. Ekkor Rivotrilt és Frontint kapott. Pontosan nem emlékszik, hogy a gyógyszereket hogyan is szedte be, de lehet, hogy naponta háromszor is bevett egy-egy tablettát. Az előzetes második felében egy orvosi vizsgálatot követően altatót is kapott, ennek a nevét nem tudja. Miután kiengedték az előzetesből, szakorvosi javaslatra, többféle gyógyszert is szedett.

A vallomások idején 4 órakor már felkeltették, és a „csurmába” (megjegyzés: gyűjtő/várakozó helyiség, mérete az 1 négyzetmétertől a kb. 30 négyzetméterig terjed) vitték, ahol fura dolgok is történtek vele. A kihallgatás előtt volt orvosi vizsgálaton is, és ekkor vette be a gyógyszereit is. Vagyis a kihallgatások előtt mindig bevette a gyógyszereket, de volt 1-2 alkalom, amikor a kihallgatás után kapta csak meg külön kérésre. Általában a gyógyszerbevételt követően 2-5 órával kezdődött meg a kihallgatás.

A BV-ben (megjegyzés: büntetés-végrehajtási intézetben) 20 kg-ot fogyott, mivel ott konzerveket kapott és előre felszeletelt kenyeret étkezésre, de konzervnyitót nem, és ekkor arra gondolt, hogy így fizikailag akarják megsemmisíteni. Végül is 48 konzervet gyűjtött össze. Csak a sétákra kiengedve találkozott emberekkel, de azok köztörvényes bűnözők voltak.

Az eseményekkel kapcsolatban elmondja, hogy ez az egész irracionálisnak tűnik számára, irreális, így visszatekintve vallomásai idejére nem is érti, hogy azokban hogyan kerülnek elő megmagyarázhatatlan dolgok, nem emlékszik, hogy mit miért is mondott. Mintha nem is vele történtek volna meg ezek a dolgok. 6 alkalommal volt érdemi kihallgatása és összesen kb. egyszer volt az ügyészségen. Abban az időben azt érezte, hogy ha nem engedik ki, akkor fizikailag fog megsemmisülni. Volt olyan eset, hogy állt a sorban szállításkor, a mögötte lévő rab rászólt, ő hátranézett, kutyát uszítottak rá. A kutya mancsai a mellkasán voltak. Igaz, hogy a kutyán szájkosár volt, de úgy érezte, hogy ő most ebbe belehal. Volt, hogy szállításnál el akarták rabolni az óráját. Úgy látta, hogy az ügyészeknek volt egy koncepciójuk, ők mondták, hogy ők ezt jobban tudják nála. Volt egy váz, és mintha „helyi kis színesekkel” kellett volna kitöltenie. Eleinte, vagyis két hónapig hiába mondta, hogy például a vádban szereplő egyik esetnél itthon sem volt, vagyis nem volt Magyarországon, nem érdekelte őket. Ő abban az időben köztiszteletben állt, és egyszer csak kiderült, hogy mindaz, amiben addig hitt, nem úgy van, és kiderült, hogy ő egy bűnöző.

2010 áprilisába több tényező is egyszerre megváltozott körülötte. Úgy érezte, hogy politikai nyomás alatt áll. A média is tele volt vele. Úgy nézett ki, mintha egy gengszterfőnök lenne. Úgy érezte, hogy most megsemmisítik. Ekkor tudta meg azt is, hogy élettársa elhagyta, és úgy érezte, hogy minden áron ki kell kerülnie, ki kell törnie a börtönből. Például az őröktől hallotta, hogy gyakran foglalkozott vele a tévé, és mint mondtak róla. Az ügyével a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet foglalkozott a legtöbbet. Ne érti, hogy hogyan, de szinte szó szerint idézték a kihallgatási jegyzőkönyvek egy részét, akkor ő már két hónapja volt benn, mindenki azt mondta, hogy ő rosszat tett. Úgy érezte, hogy eddigi élete kukába való. Az ügyészek tudták, hogy mi történt, mert csak úgy történhetett, ahogy ők tudták. Neki csak bólintania kellett, és mondták, hogy elengedik. Ez év tavaszára sikerült kihúzni őt a médiából. Állandóan érezte ezt a nyomást. Úgy érzi, hogy akkor ő nem látta tisztán az érdekeit, és akkor az volt a kérdés a számára, hogy életben marad-e, mert ott a kihallgatáson más játékszabályok vannak. Nem mérlegelte a helyes magatartást, vagy válaszai hatását. Azért ment bele hogy jórészt csak bólintson, mert megígérték, hogy így kijöhet. Akkor úgy érezte, hogy felakasztja magát, vagy eléri, hogy kijöjjön záros határidőn belül, mert már nem bírta tovább. Akkor félt, szorongott, kiúttalanságot látott maga előtt. Pedig ez korábban nem volt rá jellemző. Mindig céltudatos volt. Ott már nem voltak játékszabályok, hanem ő csupán játékszere lett egy általa nem ismert rendszernek. Volt, hogy azt is magakadályozták, hogy fürödjön, mert szándékosan a fürdési időben, ami hetente egyszer volt, hívták kihallgatásra. Mikor visszament, akkor pedig nem engedték, hogy fürödjön és amikor a vallomást megtette, máris mehetett fürödni, akár minden nap, és megengedték, hogy fizikoterápiára is menjen, mert gerincpanaszai folyamatosan fennálltak. Most utólag nehezen is érti magát, hogy hogyan volt képes arra, hogy ne a valóságot mondja, hanem azt, amit hallani akarnak. Abban az időben sikeres élete egy szakadékba zuhant.

A BV-ben annyira összeomlott, hogy például, mikor a kantinba engedték, már néhány számot sem tudott összeadni, mintha már nem is tudna logikusan gondolkodni. Jó lenne azokkal találkoznia, akik ott bent voltak, és akik akkor látták, ők elmondhatnák, hogy mennyire is volt kivetkőzve önmagából Ott benn őt „csicskáztatták”, például felmosatták vele a padlót, és most úgy érzi, mintha ez nem is vele történt volna meg, az elzárás idejére mindennap gondol. Ezzel gyakran álmodik. Volt olyan, hogy kommandósok valakit kiemeltek egy cellából és ott verték, az kiabált, és ő részben látta a kémlelőnyíláson keresztül, és mostanában ilyen álmokra is felriad, hogy ezt álmodja.”

A várakozásokkal ellentétben mégsem fejeződött be a tábornokper. Sőt, az eljárás befejezésének időpontja egyre bizonytalanabbá vált.