A viszkis dobozos ügyben Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert 2012. augusztus 27. napján hallgatta meg tanúként a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa. A tanú a nyomozati szakban és a bíróság előtt tett általam elmondottakat vallomásával megerősítette. Juhász miniszter a Honvédelmi Minisztériumot olyan minisztériumként jellemezte, ahol a miniszter nem köszöntötte meg a közvetlen munkatársait, ugyanakkor nekik is tilalmazott volt a minisztert köszönteni. Mindezekre tekintettel népmesei elemnek minősítette a viszkis dobozos teóriát. A miniszter azt is elmondta, hogy a katonai elhárítástól (MK KBH) nem kapott olyan információt, amely jelen ügyre vonatkozik.
Az alábbiakban közzéteszem a volt miniszter tanúként tett vallomását:
„Miniszteri időm alatt dr. Fapál Lászlóval munkakapcsolatban álltam. Közigazgatási államtitkári kinevezése előtt nem ismertem. Nekem, mint katonai jogászt mutatták be és hallottam róla, hogy fiatal, energikus, korábban nagyon sok pert és eljárást sikeresen folytatott. A kormányom erős nyomást gyakorolt, hogy az önkéntes tartalékos rendszert megelőző hivatásos katonai státuszt hozzunk létre, a sorkatonai szolgálatot mielőbb számoljuk fel és ennek a jogi előkészítésére kerestem megfelelő embereket, végül Fapál László mellett döntöttem. Fapál úrral személyes kapcsolatom nem volt, de a kollégáim többségével sem tartottam személyes kapcsolatot. Fapál úr fegyelmezett katona, én pedig távolságtartó vezető voltam.
Irodán kívül keveset találkoztunk, mert feladatrendszerünk teljesen eltért egymástól. A honvédségen belüli sátoros ünnepek kivételével a hivatalos eseményekre nem kísért, nem volt része a miniszteri csapatnak. Ugyanakkor minden nap reggel – és csak is reggel – fél 8-tól tartottam egy vezetői értekezletet, melyen a Honvéd Vezérkar öt felső vezetője, a HM államtitkárai, helyettes államtitkárai, a kommunikációs emberek és a kabinetfőnök vett részt, ami kb. 8-20 embert jelentett. Az értekezleten arról tartottunk megbeszélést, hogy mi történt tegnap, mi lesz ma és holnap. Ezzel el akartam kerülni, hogy napközben rendszeresen látogassanak a kollégák, amit egy – két kivétellel sikerült is megtartani. Ha napközben akartam valamit, akkor felkerestem őket a hivatali szobájukban. Az államtitkáraim és helyettes államtitkáraim a miniszteri időszakomban talán 4-5 alkalommal jártak nálam az irodámban, de ezzel sokat is mondtam.
Mindig alkalmi ivó voltam, nem kerestem az ital társaságát. Miniszteri megbízatásom harmadik napján az akkori vezérkari főnök (megjegyzés: Fodor Lajos jelenlegi HM közigazgatási államtitkár) egyensúlyi és artikulációs zavarral jelent meg azon a találkozón, ahol a Magyar Köztársaság védelmi terveit kellett átvennem, ezért ezt a megbeszélést 5 perc után félbe kellett szakítanom. Innentől kezdve gyilkos hadjáratot indítottam a szeszfogyasztás ellen, mert elfogadhatatlan volt számomra, hogy munkaidőben a kollégák meg-megfogják a poharat, éppen ezért a Honvédelmi Minisztérium olyan minisztérium lett, ahol a miniszter nem köszöntötte meg a közvetlen munkatársait, ugyanakkor nekik is tilalmazott volt a minisztert köszönteni. Ezt mindenki tudta. Egyetlenegy születésnapon vagy névnapon nem járt nálam itallal delegáció, a kollégák közül pedig végképp senki, aki ily módon akart volna meglepni. Mindezekre tekintettel népmesei elemnek vagyok kénytelen minősíteni a viszkis dobozos teóriát.
Fapál úrral nem voltunk olyan viszonyban, hogy bármilyen ajándékozás lett volna köztünk. Fapál úr egy abszolút fegyelmezett katonai beosztott volt, én pedig a fegyelmezett katonák, beosztottak társaságát nem kerestem.
Soha nem kértem, soha nem kaptam, és soha nem kezdeményeztem pénz megszerzését az itt mögöttem ülő uraktól és másoktól sem.
O. János a miniszterségem idején a PNRI-nél volt helyettes vezető. Gyakorlatilag az esetek nagy részében ő volt az, aki a miniszteri Mercedes magállásakor odajött, kezet fogott és mondta, hogy jó napot. Később, amikor a főnöke Tatára került, akkor bízták meg, valószínűleg a tudomásommal. A ranglétrán helyileg és fizikailag oly messzire voltunk egymástól, mint az ügyész úr a legfőbb ügyésztől. O. Jánossal nem voltunk azonos szinten, személyes kapcsolatunk nem volt, ezért konfliktusunk sem lehetett.
L. tábornok urat akkor ismertem meg, amikor a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetője voltam. Ismertem az összes titkosszolgálati jelentést. A Kormány, a Parlament és a politikusok is egy nem támogatott egyházzal voltak folyamatosan konfliktusba. Valamikor azt a jelzést kaptam, hogy L. úr és N. úr valamilyen szállal kötődik ehhez az egyházhoz. Akkor felkértem Fapál urat, mivel N. úr az ő környezetében tűnt fel tanácsadóként, hogy távolítsa el a rendszerből, míg L. úr esetében intézkedtem arra, hogy a KPSZH főigazgató-helyettesi posztjáról helyezzék át a jövőbeni ügyekkel foglalkozó, jóval kisebb létszámú osztály élére, ami hivatalosan quasi előlépés, de abban a rendszerben nem tekinthető annak. E váltás előtt egy hónappal találkoztam L. István nevével, vele személyes konfliktusom nem volt.
A HM-nél dolgozó alkalmazottak mozgását egy chipkártya szabályozza, hogy ki, mely épületrészbe és milyen úton mehet be a minisztérium miniszteri szintjére – ahol az államtitkárok, helyettes államtitkárok többsége volt – csak azok jöhettek be, akik erre külön engedéllyel rendelkeztek, illetve a titkárságok beengedték (az én irodám is a miniszteri szinten volt). Szerintem O. úr csak akkor jöhetett be, ha külön beengedték, de pontosan nem tudom. Az ilyen személyekért rendszeresen kimentek, bekísérték, majd végül kikísérték, akinek nem volt jogosultsága a folyosóra belépni, az ott nem bóklászhatott.
L. úr az időszakomat követő másfél évig még tervezési ügyekkel foglalkozott. Tudomásom szerint később más fontos megbízásokat kapott. Megválogatják, hogy kit küldenek ki attasénak. Valószínűleg nem állt rendelkezésre olyan újabb megerősítő információ, hogy ő valamiféle nemzetbiztonsági kockázatot hordoz, mert ha ilyen információ felmerül, biztos vagyok benne, hogy akkor nem engedik ki.
A szakmai apparátusból legalább négyen leírták, hogy az az eljárás, amit engedélyezek, az törvényes és szabályos. Erre írtam rá, hogy rendben. Ehhez képest egyedül állok egy másik bíróság előtt, mert a Központi Nyomozó Főügyészség azzal vádol, hogy hűtlenül kezeltem az állami vagyont, de azok a kollégák, akik a döntést előkészítették nincsenek mellettem (megjegyzés: a miniszter itt a szolgálati lakásom kiutalása miatt ellene indított eljárásról beszél). Ezt csak azért mondtam el, mert ez ugyanígy működik a Honvédelmi Minisztérium egész rendszerében, hogy a kárnak általában nincs gazdája, de a dicsőségen közösen osztoznak. A beszerzések javarészét a beszerzési hivatal, illetőleg a Magyar Honvédség akkor ezzel foglalkozó szervezet intézte, azaz nem tudom, hogy érdemben felülről direktbe, tartósan bele lehetett-e szólni anélkül, hogy a minisztériumban még 68 ember ne tudná. Ha ezt a KBH-nál tudták, akkor törvényi kötelezettségük lett volna ez ellen fellépni és tájékoztatni a minisztert. A KBH vezetőjével rendszeres kapcsolatban álltam. Ha arra vonatkozóan lett volna valami előterjesztés, dokumentáció vagy bármi, hogy tájékoztattak engem, hogy valami nem stimmel, az már régen előkerült volna, ha máshol nem, akkor a Hír Tv, vagy a Magyar Nemzet honlapján. Tudom, hogy ilyen jelzést nem kaptam, és úgy gondolom, hogy ilyen jelzést más sem kaphatott.
N. Dénesnek Fapál úrral való kapcsolatát nem ismertem, csak azt tudtam, hogy tanácsadója volt a Zrínyi Kht.-nak és mivel Fapál úr akkoriban ott is dolgozott, vagy valami munkaszerű köze volt a dologhoz, ezért számomra evidens volt, hogy ismerik egymást. Ismertségük mélységét, tartalmát nem ismertem. Amikor megkértem Fapál urat, hogy lépjen, akkor azt megtette. 2005 júniusát követően legálisan találkozhattak, hiszen nem ítéltük el, csak azt mondtuk, hogy a HM környékéről szíveskedjenek a N. urat „kiszorítani”. Hivatalosan biztosan nem, vagy nem nagyon találkozhattak, egyébként nem tarom valószínűnek, hogy a minisztérium környékén ilyen megtörténhetett volna. Fapál úr még egy évig volt hivatalban, így kockázatot vállalt volna, ha nem lép. Mert egy katonai szervezetben kőkemény a hierarchia, egy bizonyos szint után „parancs, értettem”, vagy lemondok a rangomról, tisztségemről, helyzet van.
Miniszteri időm alatt természetesen volt olyan tolmács, akivel szerettem dolgozni. Óriási problémát jelentett a HM-ben, hogy a legeslegjobb tolmács az elején nem rendelkezett azzal a papírral, ami a tolmácsoláshoz szükséges volt, holott anyanyelvi szinten beszélte az összes szlenget is Skóciától Iowa-ig. ezért azt kértem a kollégáimtól, hogy ha lehetséges, őt adják mellém, egyszerűen azért, mert teljesen más az érthetősége, emiatt volt fontos számomra, a tolmács személye.
A tolmácsolás mindig bizalmi viszony és azon alapul, hogy ki az, akivel az ember komfortosan érzi magát, kiről gondolja, hogy érzi azok gondolatát, mondandóját, akivel beszélni kíván. A közhiedelemmel ellentétben a legjobban beszélők is használnak tolmácsot, mert a miniszteri találkozókon, a formális hivatalos megbeszéléseken mindenki az anyanyelvén beszél. Kialakultak olyan személyes partneri kapcsolatok, amely azt eredményezte, hogy én szívesebben dolgoztam a S. Zoltán nevű tolmáccsal, mint más kollégáim, akiknek másfajta értékeket és erényeket mutatott, mint amiket én értékeltem.
A HM-hez tartozó gazdasági társaságok feletti tulajdonosi jog gyakorlója a honvédelmi miniszter, aki leadta ezt a hatáskörét, így azt a helyettes-államtitkár és a kabinetfőnök gyakorolta, illetve az, akit általam ők ezzel megbíztak. A VGF főosztályvezetője ilyen szerepet nem töltött be, azért került oda, hogy olyan szerepet ne tölthessen be, ami bármilyen formában is az imént megfogalmazott, problémásnak ítélt kérdéskört erősíthette volna.”
Így dőlt meg a viszkis dobozba csomagolt pénz teóriája. Ténykérdés, hogy a minisztert nem lehetett megajándékozni és a miniszter sem ajándékozott meg senkit. Az keltett volna csak igazán feltűnést a miniszteri szint zárt részén dolgozóknál, ha ebben a rendszerben én piros italos (viszkis) dobozzal megyek a miniszterhez őt köszönteni. És meg kívánom ajándékozni azt, aki amellett, hogy nem iszik, nem fogad el ajándékot senkitől, így tőlem sem. Egyébként az államtitkári protokoll ellátmányomban volt viszki is, hogy ha magas rangú külföldi vendég jön meg tudjam kínálni. Nem bontottam ki. Ezüst doboza volt.