Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

81. A nokiás doboztól a viszkis dobozig: egy a kaptafa

2012.10.03. 16:13 Viszkisdoboz

A Kecskeméten zajló BKV-perben eddig két vádlott beszélt arról, hogy az ügyészség megpróbálta rávenni őket, hogy másokra, főleg politikusokra terhelő vallomást tegyenek. Az egyikük megtört és azt vallotta, amit az ügyészek "diktáltak" neki, a másikuk kitartott az igazánál. Mivel ezt a kényszervallatásnak joggal nevezhető eljárást a saját ügyemből elég jól ismerem, elhatároztam, hogy számba veszem a két ügy egyéb hasonlóságait is. Az eredmény még engem is meglepett.

A dobozmániában szenvedő pártunk és kormányunk ügyészei eleget tettek kötelességüknek és sikerrel teljesítették küldetésüket. Bedobozolták a szocialista kormányzás „bűneit” és azt a választási küzdelemben tálcán kínálták a jobboldali sajtónak. Sokszor még a tinta sem száradt meg a vallomásokon, és azokat még aznap vagy legkésőbb másnap a Magyar Nemzet hasábjain olvashattuk. Az ügyészek így nem ellenőrizhették a vallomások valóságtartamát, sőt, ezzel maguk veszélyeztették a nyomozás sikerét. De kit érdekelnek ilyen csekélységek, ha ezzel egy országot is meg lehetett szerezni. Olcsó ár volt érte, hogy az ügyészség feladta politikai semlegességét, alantas ösztönöket, és politikai megrendeléseket szolgált ki. Ebben a miliőben született az erkölcseire oly kényes, dicsőséges kétharmad.     

Alapvető szabály a kommunikációban, ha egyszer valami sikeres, akkor azt meg kell ismételni. A nokiás dobozba rejtett kenőpénz után így született meg a viszkis dobozba rejtett milliók legendája. A doboz-elméletek nem mutatnak túl nagy kreativitást, mondhatni egy kaptafára készültek. Talán ezzel is azt akarták sugallni, hogy az elmúlt nyolc évben mindenhol ilyen korrupt volt az állami és az önkormányzati szféra.

Kellett ehhez dobozonként egy sarokba szorított ember, akinek már nincs veszíteni valója, akit az ügyészség úgy mozgat, ahogy akar. Nem volt nehéz megtalálni őket. B. Zsoltot, a BKV megbízott vezérigazgatóját, alias „nokiás balogh”, és O. János tábornokot, a HM védelemgazdasági főosztályvezetőjét, alias „viszkisdobozos jani” személyében.

Mindkét büntető-eljárás a 2010. évi áprilisi országgyűlési képviselő választások előtt robbant ki. A nokiás doboz története a választásokat megelőzően ismert volt mindenki számára, a jobboldali médiumok, különösen a Hír tv és a Magyar Nemzet részletesen és visszatérően foglalkozott a témával. A „tábornok-ügy” is javában folyt. Kezdetben a nokiás doboz nyomvonalán haladtak. A HM-ben lévő főosztályvezető meghatározta egy gazdálkodó szervezet vezetőjének, hogy évi 5 millió forintot szedjen össze számára – vallotta egy gyanúsított, aki elmebetegsége miatt mentesült a felelősségre vonástól. Hagyó Miklóst is azzal vádolták meg, hogy évi 15 millió forint összeszedésére adott utasítást a „nokiás Baloghnak”.

Mindkét ügy politikailag motivált volt, a gyanúsított vallomások a választásokat megelőzően naponta jelentek meg a Magyar Nemzetben, igazolva a szocialista kormányzás romlottságát. A nokiás doboz 2010. márciusában robbant be a köztudatba. A viszkis doboz legendája a Fidesz elsöprő választási győzelmét követően, 2010 májusában került gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvbe. Mert mertek nagyot álmodni. Kevés volt egy tábornok, politikust kerestek, miniszter és államtitkára fejét akarták.

Hagyó Miklóst, mentelmi joga megszűnését követően, a választások után helyezték előzetes letartóztatásba. A viszkis doboz története azonban csak 2010 decemberében került elő, amikor Polt Péter lett a legfőbb ügyész és engem 2010. december 03. napján őrizetbe vettek, majd előzetes letartóztatásba helyeztek. Nyilvánvalóan kellett egy kis idő, hogy az egyik doboz ne kövesse gyorsan a másikat. A korábbi kommunikációs sikerre való tekintettel a viszkis doboz a jobboldali kommunikáció kedvenc témája lett.

A dobozok történetét - irányított kihallgatás alapján - egy-egy ember állította a nyomozás során, mindkét ügyben. Mindkét személy gyanúsított, akiből tanút kívánt az ügyészség kreálni, de az sem sikerült nekik. Jelenleg mindketten az adott ügy vádlottjai.

Dobozügyi összefoglaló táblázat

 

Szempontok

nokiás doboz

viszkis doboz

A pénz származása

B. Zsolt először úgy nyilatkozott, hogy Hagyó által kért pénzt a BKV-nál adták össze, a Hagyóhoz közelálló vezetők, akik azt a BKV körüli cégektől szerezték.

 

Később a pénz már egy informatikai beszerzésből származott (Synergon Zrt.).

 

 2010 szeptemberétől megint eltűnt a pénz eredete, mert B. Zsolt egyetlen olyan kérdésére sem volt hajlandó válaszolni, amely az általa hivatkozott 15 millió forint eredetére vonatkozott.

O. János tábornok 2010 májusi vallomása szerint a pénz kezdetben valami „közösen összerakott pénz” volt.

 

  Az ügyész megvádolja O. Jánost, hogy a pénz a HM Zrínyi Kht.-tól származott. O. János ezzel egyetértett, panaszt nem jelentett be.

 

A vádiratban pedig megint ismeretlen helyről származó pénz lett belőle.

 

A pénz összege

15 millió

12 millió

Postás szerepkör

Mástól átvett pénz.

Mástól átvett pénz.

A pénz átadásának helyszíne

A nokiás dobozba csomagolt pénz átadására 2009-ben, a Főpolgármesteri Hivatalban lévő irodában került sor.

A vád szerint a viszkis dobozos pénz 2006-ban, ismeretlen időpontban, a HM közigazgatási államtitkári irodában került átadásra.

A pénz átadását követő tevékenység

Szakmai beszélgetés.

Szakmai beszélgetés.

Bizonyíték

B. Zsolt nyomozati szakban tett gyanúsított vallomása.

O. János nyomozati szakban tett gyanúsított vallomása.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr164817912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása