Viszkisdoboz

Lassan két év telt el, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség vádat emelt ellenem a viszkisdoboz-ügyben. A Kaposvári Törvényszék 2013 februárjában – első fokon – ítéletet hirdethet. Ha ironikus akarnék lenni, akkor eszembe juthatna a híres Eötvös Gábor bohócjelenete, amelyben az óriás zsebekből újabb és újabb hangszerek kerülnek elő „van mááásik!” felkiáltással. Alig hogy a kaposvári tárgyalásoknak vége lesz, már készülhetek a lakásügyre, mert a Pesti Központi Kerületi Bíróság megküldte az idézést. A bíróság három egész napos tárgyalást tűzött ki 2013 áprilisára és májusára.

Emlékeztetem az olvasókat, hogy az úgynevezett lakásügy vádlottja Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, és én, akit felbujtó státusszal illettek. Az ügy tárgya pedig hivatásos jogviszonyomra tekintettel kiutalt szolgálati lakásom, nyugállományba helyezésem után történt megvásárlása. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint hűtlen kezelés történt. A vádiraton kívül azonban egyetlen egy okirati vagy személyi bizonyíték sem támasztja alá a vádat. A vádirat pedig, mint már a jogban járatlan olvasó is tudja, nem bizonyíték. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a papír azonban mindent elbír.

Az ügy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján indult, és koncepciós eljárássá terebélyesedett azzal a különbséggel, hogy az ügyészség saját kreatív fantáziáját használta, mert a „hozott” anyagban nem talált jogszabálysértést. Nyomozgasson az ügyész, az a dolga. A vádemelés azonban más tészta. Az ügyésznek a vádiratban meg kell jelölnie a tényeket és azok bizonyítékait. Ez a vádhatóság olyan ügyben emel vádat, amelyben egyetlen egy bizonyíték sincs, ami az ügyészség koncepcióját alátámasztaná. Ilyenkor eszembe jut annak a fideszes képviselőnek az esete, aki az egyik nagyáruházban egy befejezett lopási cselekményt követett el, és az ügyészség azzal szüntette meg az eljárást, hogy nem állt szándékában lopni. Vagy Bayer Zsolt példája is kiválóan érzékelteti a Nemzeti Együttműködés Rendszere Ügyészségének munkáját. Ha a politikai utasítást megkapják, egy nap alatt – nyomozás nélkül is – megállapítják, hogy nem történt bűncselekmény.  

Arról már korábban is ejtettem szót, hogy Berki Tímea főügyészségi ügyész – példátlan módon és törvényellenesen –, a lakásügyben tanúként hallgatott ki a viszkisdobozos-ügyben már bíróság előtt álló, az ügyészség által már megvádolt személyeket. A politikai szerepet felvállaló Berki Tímea főügyészségi ügyész – ahogy a vádemeléskor megküldött nyomozati dokumentumokból kiderül - a tanúkihallgatásokon persze nem a lakásügyről kérdezgette őket! Hiszen ezek a tanúk (köztük mondjuk a tatai gépesített lövészdandár parancsnoka) közelében sem voltak a minisztériumi döntés előkészítésnek. A főügyész úrhölgy arról faggatta a viszkisdobozos-ügy most tanúvá előlépett vádlottjait, hogy Juhász Ferenc vagy Fapál László kapott-e kenőpénzt a Honvédelmi Minisztériumban. Egy olyan ügyben, amiben az ügyészség már lezárta a nyomozást, de ami ennél is súlyosabb, amiben a bíróság előtt már folyt a bizonyítási eljárás. Berki úrhölgy nem csak saját katonai ügyész kollégájának a munkáját vette semmibe, és tartotta kiegészítésre méltónak, de a bíróság illetékességét is megkérdőjelezte, amikor a viszkisdobozos-per gyanúsítottjait a lakásügyben is meghallgatta tanúként, de nem a nyomozás tárgyával kapcsolatban tett fel nekik kérdéseket.

Az ügyészség arra sem hivatkozhat, hogy nem tudtak egymás munkájáról, mert a Katonai Ügyészség dicstelen kimúlása (NER-ül, szervezeti racionalizálása, azaz beolvasztása a Központi Nyomozó Főügyészségbe) után ekkor már mindkét ügyet ugyanaz a szervezet vitte. A viszkisdobozos-ügyben a nyomozó ügyész már a vádat képviselte a kaposvári perben, míg az irodájával szomszédos kihallgató helyiségek valamelyikében Berki Tímea főügyészségi ügyész – a jegyzőkönyvek tanúsága szerint – a gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyveket ismertette a „tanúknak”.

Érdemes feleleveníteni, hogy a lakásügynek az adja – sok egyéb mellett – a pikantériáját, hogy Budai Gyula, volt leszámolási kormánybiztos a feljelentő. Budai esete, akinek szédületes kormányzati karrierje, ami a feljelentéstől az agrárgazdaságig sok mindent felölel, az én szempontomból különösen érdekes. Mielőtt az államvezetés legfelsőbb szintjeire ért volna, életének egy rövid szakaszában volt katonai ügyész, s mint ilyen kapott Budapesten a belvárosban szolgálati lakást. Ezt már réges-régen megvásárolta a Honvédelmi Minisztériumtól, ugyanazon 1994-es jogszabályi rendelkezések alapján, ami szerint mi is megvettük feleségemmel a szolgálati lakást. Velünk ellentétben azonban már régen eladta. Ezt a jogszabályt pedig Hende Csaba jelenlegi fideszes honvédelmi miniszter is ismerte, hiszen éppen a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott kabinet titkárként, amikor az MDF-es minisztériumi vezetés azt megalkotta. Ebből a példából egyébként ki is olvasható a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapszabálya: ha mi csináljuk, törvény, ha ti, akkor börtön!

Nyilvánvaló, hogy a kommunikációs cél az, hogy erkölcstelennek lehessen nyilvánítani egy olyan lakásvásárlást, amiről az 1990-es évek eleje óta törvény rendelkezik, és amelynek haszonélvezői az a sok millió – főként városokban élő – ember, aki a rendszerváltás után állami vagy tanácsi bérlakásban lakott. A jobboldal arra épít, hogy az emberek hosszú távú memóriája megkopott, és már régen elfelejtették, hogy maguk is megvásárolták mélyen a piaci ár alatt szüleik, nagyszüleik vagy éppen saját jogon bérelt állami vagy volt tanácsi lakásukat.

Nem csak Budai Gyula, az eszközember, hanem a politikai megrendelő, Orbán Viktor elé is tükröt kell tartani néha. Persze felmerül a kérdés, hogy jövök én ahhoz, hogy Szeretett Vezérünket akár tollamra vegyem, de néha demagógnak is lenni kell. Nézzük szűken, csak a tényeket. Mint az a 2005. évben felállt parlamenti vizsgáló bizottság jelentéseiből kitűnik, Orbán Viktor nagyobb cserelakást igényelt és kapott meg 1991-ben az önkormányzattól, mint amekkora járt volna családjának (Budapest, Haris köz, 4 szoba, 135 négyzetméter). A fideszes politikus a bérleményt az önkormányzat költségén újította fel. Az ingatlant 1994-ben 563 ezer forintért megvásárolta. 2002 májusában a lakást Orbán 63 millió forintért eladta egy osztrák állampolgárnak.

Könnyű az analógia. Mi nem félmillióért, hanem a jogszabály szerint előírt vételárért, több mint 22 millió forintért vettük meg a 65 millióra értékelt lakást. A lakás ma is a tulajdonunkba van, nem nyerészkedtünk vele, mint Budai vagy Orbán.

Jogalapjuk tehát nincs, abban bizonyos vagyok, de kikérem magamnak, hogy a kliens média útján Orbán vagy akár Budai, ezek a „mélyen erkölcsös” emberek akarjanak engem etikai kérdésekről kioktatni.

Az első- másod- és harmadrendű vádlott védőbeszédének elhangzása után pénteken felborult a sorrendiség, és a „koronatanú” ügyvédje kapta meg a szót. Mondanivalója különösen hangzott a teremben, pláne annak a fényében, hogy védence gyanúsítotti vallomásaira – és csakis arra – épült a vádirat jelentős része. A védőbeszéd abból a szempontból is érdekes, sőt, tanulságos volt, hogy dr. Horváth Z. Péter ügyvéd menet közben vette át Oláh János tábornok védelmét, akit a nyomozati szakban más képviselt. Ha képviselt egyáltalán.

Dr. Horváth Z. Péter ügyvéd ugyanis sorra vette azokat a momentumokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a nyomozó katonai ügyészek a nyomozás során egyszerűen semmibe vették a gyanúsított büntetőeljárási jogait, és Oláh János tábornok kihallgatásain rendre megsértették a büntetőeljárási törvény valamely rendelkezését. Tették mindezt egy olyan emberrel, aki az előzetes letartóztatás alatt a börtönben pszichiátriai kezelés alatt állt, és gyógyszereket szedett.

Ezeknek a leplezésére kellett volna a vádalku: ha azt a bíróság jóváhagyja, a gyanúsítotti vallomás helyett Oláh János tábornok a bíróságon tanúként tett volna nyilatkozatot. Elmeállapotát nem vizsgálják meg, nem nézik, hogy milyen körülmények között tette – még előzetes letartóztatásban – az első vallomásait.

Már hallom az ügyészek szokásos magyarázkodását, hogy: ott voltak a meghatalmazott a védők a kihallgatásokon, ők akkor miért nem szóltak? Azért tisztelt ügyész urak, mert a védők nem azért vannak jelen a kihallgatáson, hogy a jogsértő ügyészi aktusokra felhívják a figyelmet. Azért kizárólag a kihallgatást vezető ügyész felel. Persze nekem is feltűnt, hogy a kihallgatások folyamán minden jogszerűtlen ügyészi cselekedet előtt a vezető védő eltávozott, és egy másik ügyvédet hagyott hátra. Én csak azt tudom mondani, hogy lelke rajta. Nem nekem, hanem védencének kell elszámolnia cselekedeteivel és mulasztásaival. Mindenestre kimondom azt, amit ő nem tehetett meg szakmai tisztességből a bíróság előtt: Oláh Jánost ügyvéd először a bíróság előtt - az ügyvédektől elvárható módon, tisztességgel, alaposan, valóban az ő érdekeit szem előtt tartva - dr. Horváth Z. Péter ügyvéd védte.

Amikor megvolt az ügyvédváltás, új védőként dr. Horváth Z. Péter már az első tárgyaláson ki akarta záratni Oláh János vallomását a bizonyítékok közül, azt kérte a bíróságtól, hogy azt fel se olvassa. A bíróság azonban az indítványnak törvényi szabályok miatt nem tudott helyt adni, így az ügyészek által, egy kóros elmeállapotú embertől, csalárd módon, és jogszerűtlenül beszerzett vallomásokat a bíró felolvasta. Így vált Oláh János nyomozati vallomása a bírósági eljárás anyagává. Soha nem felejtem el, hogy a vallomás viszkis dobozos részénél a HÍRTV munkatársai tenyerüket összedörzsölve nevettek, és azt vezető hírré tették.

Dr. Horváth Z. Péter ügyvéd védőbeszédére 2013. január 18. napján került sor. A védő értékelte a katonai ügyészek nyomozati munkáját és bemutatta azokat a kógens szabályokat, amelyeket az eljárás során be kellett volna tartaniuk. Az ügyvéd kifogásolta, hogy Oláh János vallomásait a katonai ügyészek kritikátlanul elfogadták, azt nem ellenőrizték, és objektív bizonyítékokkal sem támasztották alá. A védő szerint a vádirat olyan minőségű, hogy „nemcsak hogy Oláh János pozícióját, de rangjait sem tartalmazza helyesen”, ami azért külön izgalmas annak fényében, hogy katonatisztek állították össze. A védő időt és fáradságot nem kímélve az összes iratot tanulmányozta, és azt is megállapította, hogy Oláh János tábornok egyetlen egy szerződést, mely a vádirat tárgyát képezi, nem írt alá, a beszerzési folyamatában pedig nem vett részt. Így terhére a vesztegetést nem, legfeljebb a befolyással üzérkedés törvényi tényállását lehet alkalmazni.

A védő egyes vádirati tényállásokon keresztül bizonyította, hogy a viszkis dobozos történethez hasonlóan más esetben is előfordult, hogy Oláh János által elmondottak szöges ellentétben vannak a valósággal: a bíróság által megismert tényekkel, illetve más, önmagukra is terhelő vallomást tevő vádlott társak vallomásával.

Most idézetek következnek a Dr. Horváth Z. Péter ügyvéd perbeszédéből:

„Tisztelt Bíróság! Ezeknek a reagálásoknak, észrevételeknek, ténybeli ellentmondásoknak a jelentőségét nemcsak az adja, hogy a védelem – szokásos eszközeként – a nyomozati munka hiányosságára mutat rá. Hiszen itt objektív tények cáfolják a vádiratot, a vádhatóság elképzelését, néhol a XVI. rendű vádlott vallomását. Ha valaki a vádhatósági oldalról ezen tényadatokat abból a nyomozati iratból, amelyet a Tisztelt Ügyészségtől kaptunk meg, olyan alapossággal vizsgálja, amilyet egy ilyen ügy megkíván, akkor csupán egyetlen kérdést elég, ha megfogalmaz magában: HOGYAN LEHETSÉGES EZ? Úgy, hogy a nyomozás csak egy irányba folyt: bizonyítani az elképzelést! Nem ellenőrizni, csak IGAZOLNI! És eközben nem zavartatjuk magunkat, hogy a vádlott pszichés gyógyszerek hatása alatt kerül kihallgatásra, hogy vallomása előadása során pszichéjében nem stimmel valami, hogy az általa elmondott tények nagy része ellentmondásos, azokat nemcsak más személyekkel igazoltatni kellene, hanem ellenőrizni is… és még sorolhatnám.

Mi a helyes magatartás?

A vádlott által önként elmondottakat beillesztem pszichés állapotába, és ha kétségem van, szakembert hívok. Az általa elmondottakat objektív tényekkel, bizonyítékokkal igyekszem ellenőrizni, majd mindezt lebontom cselekményekre, elkövetésekre. Utána az egész így összeálló történetet beillesztem a HM döntési, beszerzési működési folyamatába, és ha mindez működik, akkor jönnek a tanúk, stb. Itt kanyarodtunk vissza a kiinduló ponthoz, a Be. 118.§. (2) bekezdése szerint, ha a terhelt beismerése esetére a törvény eltérően nem rendelkezik, meg kell szerezni az egyéb, az azt megerősítő, vagy cáfoló bizonyítékokat is.

Álláspontom szerint a megjelölt gyanúsítotti kihallgatások alkalmával az eljáró Katonai Ügyészség részéről a törvénnyel összeegyeztethetetlen ígéret hangzott el a gyanúsított felé, és a gyanúsított a jegyzőkönyvekből is dokumentálhatóan ezen ígéretek tudatában tette meg vallomását. A törvénnyel össze nem egyeztethető ígéretet magában foglaló kérdés azonban a Be. 180. § (1) bekezdése alapján nem tehető fel a gyanúsított részére.

Mindezek alapján álláspontom szerint Oláh János törvénnyel összeegyeztethetetlen ígéret (büntethetőséget megszüntető másodlagos okra irányuló ígéret) tudatában tette meg vallomását 2010. április 22-én, amely ígéret hiányában vallomását nem tette volna meg. Ez a Be. 180. § (1) bekezdésébe ütközik, és ezért a Be. 78. § (4) bekezdése alapján a gyanúsítotti vallomásban foglalt bizonyíték nem vehető figyelembe, nem értékelhető bizonyítékként a vád elbírálásánál.

Halkan jegyzem meg, hogy az ilyen eljárási szabálysértést az sem hozza helyre, hogy 2010. május 10-i kihallgatása alkalmával már az ügyészség egy helyes figyelmeztetést közöl vele, majd korábbi hibáját a Tisztelt Ügyészség egy mondattal próbálja helyrehozni, ami így szól: „a kioktatást megértettem, korábbi vallomásomat is ezen kioktatás tudatában fenntartom”. Egy elrontott, elhibázott, súlyosan jogszabálysértő eljárási cselekményt egy mondattal nem lehet pótolni, azt újra fel kell venni, meg kell ismételni. Mindezek alapján indítványozom, hogy Oláh János XVI r. vádlott 2010. április 22-i vallomását a törvénnyel össze nem egyeztethető, jogszabálysértő figyelmeztetésekre tekintettel önmagában és egészében ki kell zárnia bizonyítékok köréből.

Álláspontom szerint az is jogszabálysértő, sőt, törvénnyel össze nem egyeztethető, hogy a vádlott tárgyalásról lemondás ígéretének tudatában teszi meg folyamatos beismerő vallomását. Ezzel eljárásjogilag az a gond, hogy a tárgyalásról lemondás indítványozhatóságának egyik alapvető feltétele a teljes körű tényfeltáró beismerő vallomás megtétele. 2010. május 10-én még közel sem volt meg a teljes tényfeltáró beismerő vallomása a XVI. r vádlottnak, de már az ügyészek egy olyan tárgyalásról lemondás lehetőségét ígérgették a vádlottnak – és ez jegyzőkönyvezve van, 2010. május 10-i jegyzőkönyv 20. oldal tetején-, amely egyébként nem is az ő döntésük és kompetenciájuk, hanem a Tisztelt Bíróság hatáskörébe tartozik. Ráadásul a tárgyalásról lemondás feltételei, ahhoz, hogy ilyet egyáltalán ígérhessenek, – ha csak a jövőbe látás képessége nem alakult ki még fizikai tulajdonságként – még 2010. május 10-én a gyanúsítotti teljes körű tényfeltáró beismerő vallomás hiánya miatt még fent sem álltak. A vádlott végig az eljárás során erre tekintettel és erre is figyelemmel tett tényfeltáró beismerő vallomást. A védelem álláspontja szerint ezen bizonyítékok beszerzésének módja is, különös tekintettel a vádlott később ismertetett szakértők által megállapított kóros elmeállapotára is, igen kétséges és eljárási szabályokat sértő.

A védelem elmeorvos szakértőt kért fel Oláh János tábornok elmeállapotának megvizsgálására. Aggasztónak találtam, ami a Tisztelt Ügyészség tudomására is jutott, hogy a vádlott előzetes fogva tartása alatt pszichiátriai kezelésben részesült, s ehhez kapcsolódó erős gyógyszereket szedett kihallgatása alkalmával, és az alatt is!  Mindezek a körülmények indították arra a védelmet, ami egyébként a nyomozóhatóság feladata is lett volna, hogy a vádlott beszámítási képességét, elmeállapotát szakértők vegyék vizsgálat alá.

Az öt szakértő egyöntetű álláspontra jutott, amelynek rövid, velős tartalma úgy foglalható össze, hogy kora felnőttkorban, tehát még a bűncselekmény elkövetését megelőzően kialakult személyiségzavara van a vádlottnak, amely a vallomástétel idejében oly mértékű szorongásos, regresszív személyiségzavarban, illetve ennek dekompenzálódásában nyilvánult meg, amely az elmebetegség szintjén mozgott.

Ez a hullámzó állapot majdnem elérte a kóros elmeállapot szintjét, azonban ezt teljes mértékben nem tette, azonban közepes fokban korlátozta abban a XVI. r. vádlottat, hogy a cselekménye, s ily módon a vallomása következményeit felismerje, vagy hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. 

Ez azt jelenti, hogy könnyebben volt befolyásolható, könnyebben volt presszionálható, s esetleg a saját maga által elképzelt elvárásoknak igyekezett megfelelni, amennyiben vallomása nem bizonyítható, vagy nem a valóságot tükrözi.

Miért van ennek jelentősége? Azért, mert öt szakértő, két igazságügyi szakvéleményben egyértelműen és határozottan egy szakkérdésben mondott ki szakvéleményt. Innentől kezdve nincs olyan személy jelen tárgyalóteremben, aki meg tudja nekem mondani, hogyha rámutatok XVI. r. vádlott vallomásában egy mondatra, az igaz, vagy nem igaz, ha nincs más objektív adat, ami ezt igazolná.

Mindezek alapján Tisztelt Bíróság indítványozom:

miután álláspontom szerint a különböző szubjektív vallomásokon kívül egyéb adat a nyomozati okiratban nem lelhető fel, – hiszen erre vonatkozó bizonyítást, akár okirati bizonyítékok beszerzésével, tárgyi bizonyítási eszközzel a Tisztelt Ügyészség gyakorlatilag nem folytatott le –, amit meg a védelem indítványára a Tisztelt  Bíróság jelen bírósági eljárásban lefolytatott, az pedig éppenséggel cáfolta. Ezért úgy gondolom, hogy Oláh János XVI. r. vádlott teljes beismerő vallomásáról nem lehet eldönteni sem egészében, sem pedig részében, hogy mely eleme igaz, mely eleme fiktív, különösen figyelembe véve azokat a ténybeli ellentmondásokat, amelyeket a teljesség igénye nélkül ismertettem. Mindez összességében tette olyanná a vallomást, amely innentől kezdve a büntető eljárási törvényünk alapelveivel összeegyeztethetetlen, ezáltal a bizonyítékok köréből teljes egészében ki kell zárni.

Amennyiben a Tisztelt Bíróság a védelem teljes vallomás kizárásra vonatkozó álláspontjával nem értene egyet, úgy nehéz feladat elé állítja magát, amelyben nem irigylem a Tisztelt Bíróságot, mégpedig azért, mert a Tisztelt Bíróságnak egyesével össze kell vetni Oláh János XVI. r. vádlott vallomását az eljárás egyéb objektív bizonyítás eszközeivel, és igazolni kell egybevetéssel azok valóságtartalmát. A Tisztelt Bíróság ily módon tudja igazolni Oláh János vallomásának valóságtartalmát, így azt az eljárás részének tekintheti; viszont a vallomás azon a része, ahol nincs objektív adat, amely igazolná Oláh János vallomását, álláspontom szerint nem vehető figyelembe, s eszerint kell majd a Tisztelt Bíróságnak az ítéleti tényállást megalkotnia.”

2013. február 12. és 13. napjain a bíróság meghallgatja a többi vádlott védőinek védőbeszédét, majd minden vádlott az utolsó szó jogán szólhat a bírósághoz. A katonai tanács ezt követően - nagy valószínűséggel - február végén hirdeti ki az ítéletet.

Nemes Dénes III. r. vádlott az ügyészség vádja szerint az én bűnsegédem. A vádhatóság szerint Nemes Dénes hozta hozzám az ún. visszaosztott pénzt, illetve kérte meg Oláh Jánost, hogy hozza be az irodámba, mert ő „nem ért rá”. A vádhatóság szerint ezután került a viszkis dobozba a pénz, aminek egy részét a felettesemnek elvittem.

Nemes Dénest 143 napig tartották börtönben, igazi fegyencek között. Arra biztatták, hogy beszéljen „tudja kire”, és akkor hazamehet: „És eszembe jutott minden reggel és minden délben és minden este, hogy tegyen elém bármit Mihalik ügyész úr és Waltner ügyész úr, én bizony aláírom. És eszembe jutott leginkább akkor, amikor két fegyőr addig ütött, amíg a fülem vérezni nem kezdett, csak, hogy tudjam hol a helyem és mit kéne tennem”.

                                  Már az 50-es évek szelleme kísért.

Nemes Dénes az ügyészeknek nem, a bíróságnak viszont tett vallomást. A katonai ügyészek Nemes Dénes megverését nem kívánták hivatalból észlelni. Az ügyészek egy határozattal már lerázták saját felelősségüket: nem történhetett kényszervallatás.

Nemes Dénes III. r. vádlott meghatalmazott védője, Dr. Gartner István ügyvéd 2013. január 18. napján perbeszédet intézett a bírósághoz, amelyben kérte védence felmentését. Nemes Dénest az ügyészség 1 rb. bűnsegédként elkövetett vesztegetés bűntettével vádolta, melyet bűnszervezetben követett el.

Dr. Gartner István ügyvéd, meghatalmazott védő perbeszédében először a vádiratra tett észrevételt. Kifejtette, hogy a vádirat több helyen is pontatlan. Álláspontja szerint azért nem írtak Nemes Dénes munkaköreivel kapcsolatban pontos adatot az ügyészek, hogy a bizonytalan vádirati tényállítások időpontjai Nemes Dénes tanácsadói működésével kapcsolatosan összemoshatók legyenek. A védő megállapította, hogy a vádirattal ellentétben védence nem másfél évig, hanem mindössze 4 hónapig volt a II. r. vádlott, dr. Fapál László HM közigazgatási államtitkár kommunikációs tanácsadója. Nemes Dénes megbízását maga Fapál László szüntette meg. Az jól látható a vádiratból, hogy a Nemes Dénesnek tulajdonított „működés” előtt és után is történt ún. visszaosztás, legalább is az ügyészség szerint. Kérdés tehát, hogy miért volt szükség a II. és III. r. vádlott szerepére, ha ez állítólag nélkülük is ment. A védő kifejtette, hogy a vádiratot nem kezelhetjük bizonyítékként.

A védő az egyetlen „bizonyítékot”, Oláh János gyanúsítotti vallomását is értékelte. Oláh Jánost az ügyészek többször kihallgatták, terhelően 2010. május 10. napján délután kezdett el Nemes Dénesről beszélni. Dr. Gartner István ügyvéd részletesen ismertette, hogy Oláh János kihallgatási jegyzőkönyveinek hitelessége - a vallomástételi időpontok, lapszámok összevetése alapján - megkérdőjelezhető.

Oláh János a vallomásait a katonai ügyészek előtt úgy tette meg 2010. május 10. napjáig, hogy büntetlenséget ígértek neki, miközben a törvény ezt kizárta. Majd a 2010. május 10. Oláh János azt nyilatkozza, hogy „További cselekményeket kívánok a hatóság elé tárni, mely bűncselekmények elkövetésében én is részt vettem. Az ügyvédemmel konzultálva, a későbbiekben a tárgyalásról lemondást fogom kérni. A vallomásomat erre tekintettel kívánom megtenni!” Az ügyész semmit sem reagált. Nem vett fel jegyzőkönyvet, nem tájékoztatta Oláh Jánost a vádalku feltételeiről, hanem úgy folytatta a kihallgatást, mintha mi sem történt volna.

Most pedig idézetek következnek a védőbeszédből:

„Ezen a kihallgatási napon hangzik el a whiskey-s doboz meséje. Ez az utolsó bekezdésben található. Eszerint egyik alkalommal Nemes Dénes nem tudta vinni a pénz, ezért őt kérte meg, hogy vigye el azt az államtitkárnak. A mese részleteit már mindenki tudja. A vallomás utolsó, negyedik sora viszont megdöbbentő: „…az egyik alkalommal még a 12 millió forint átadása előtt, amikor én, Nemes Dénes és Dr. Fapál államtitkár voltunk jelen egy megbeszélésen, már említette nekem Dr. Fapál, hogy háromfelé osztja az 50%-ot” (megjegyzés: Fapállal történt szembesítésen meg azt mondja Oláh János, hogy ezt Nemes Dénes mondta neki). Ebben a hosszú vallomásban nyoma sincs annak, hogy honnan jött össze 2006 elejére a 12 millió forint, mint 50%-nyi összeg. Mikor, melyik hónapban, héten, napon lehetett? Hiszen ilyen csak egyszer volt, ezt meg-vagy feljegyzi az ember! Persze akkor viszont kiderülhet, hogy nem csak Nemes Dénes nem ért rá, de az államtitkár vagy a miniszter sem lehetett a hivatalában. Mekkora volt a boríték, milyen címletű bankjegyek voltak, belefért-e ez a mennyiség a borítékba? Ami azután történt minden logikát, és konspirációs szabályt áttör: ez a háromfelé osztás meséje. Egy mélyen konspirált kapcsolati rendszert mutatott be Oláh János vádlott a vallomásában. Állítása szerint ők, Lévai, Huszti, Oláh tábornokok nem mehettek közvetlenül az államtitkárhoz, ezért vonták be Nemes Dénest, ő vitte el hozzá a pénzt is. És egyszer csak valamikor, nem tudni mikor, és hol Oláh tábornok Úrral egy megbeszélésen összefutottak. Gondolta dr. Fapál, ha már így együtt vagyunk, akkor megemlítem Oláh úrnak, hogy a pénzt háromfelé osztom. Nem akarom elbagatellizálni, de ez egy vicc! Nem engedem, hogy közvetlenül hozzák a pénzt, csak Nemes Dénes útján, de azért megemlítem, hogy háromfelé osztom. Ilyen nincs, csak valóban a mesében. Ha ez így lett volna, akkor meg miért kellett Nemes Dénest bevonni?”

A vallomást megismételni nem kívánom, csupán részeket emelnék ki belőle. Védencem leírta, bemutatta magát, azt, hogy milyen sikeres vállalkozóként élt, amíg az ügyészség nem fordította meg addigi életét. A HM-ben 2005-ben 4 hónapig volt tanácsadója az államtitkárnak. (2005. júniusáig, mert akkor a HM-ből ki kellett őt szorítani a KBH tájékoztatása alapján.) Eltávolításának okairól a III. r. vádlott zárt tárgyaláson volt hajlandó beszélni. Mindenesetre a HM felső vezetői közül senki nem mert volna szóba állni vele az eset után. Mivel biztosan tudja, hogy a terhére rótt bűncselekményt nem követte el, ezért csupán feltételezés maradt, hogyan kerülhetett képbe Nemes Dénes? Csak a Magyar Nemzet című újság jöhet szóba, mint ötletforrás. Oláh János 2010. május 10-én délután kezdett el beszélni először róla. Ezen a napon jelent meg Nemes Dénesről terjedelmes cikk a Magyar Nemzetben, mint sikeres vállalkozó. A közismerten jobboldali, kormányközeli, FIDESZ közeli lapban megjelent elismerőleg szóló írás ösztönözhette Oláh Jánost, hogy Nemes Dénest az ügybe vonja és ezzel Nemes Dénes által kapcsolatot talál az új politikai vezetéshez. Oláh János olvasott Magyar Nemzetet, és ügyészségen is volt ilyen lap, hetek óta vallomások, hírek jelentek meg benne a „Tábornokperről”. Álláspontom szerint védencem feltételezése alapos, hiszen Oláh János a szakértői meghallgatáson elmondta, hogy olvasta a Magyar Nemzetet, azt is mondta, hogy vallomásának egy része nem a valóságot tartalmazza. Kár, hogy a bíróságon hallgatott.

Még egy körülményről tett említést vallomásában Nemes Dénes. Ez pedig a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben sérelmére elkövetett bűncselekmény, illetve annak ügyészségi vizsgálata. Védencemet a felügyelet bántalmazta, sérüléseket okozva neki. A kifogástalan magaviseletű fogvatartottat vajon miért ütötték? Közben azt mondták az őt verők: „ezt azért kapja, „hogy tudja, hol a helye”. A bántalmazást védencem meggyőződése szerint zárkatársa provokálta ki, akinek „feladata volt” vele kapcsolatban. Ez az ember tudna igazán beszélni arról, hogy volt-e a bántalmazásnak köze ehhez a Tisztelt Törvényszék előtt lévő ügyhöz! És talán választ kapnánk arra, hogy mire alapozva utasította el a feljelentést a Győri Ügyészség azzal, hogy Nemes Dénes bántalmazása nincs összefüggésben a Tisztelt Katonai Tanács előtt folyó üggyel, amikor még csak egyetlen lépést tett a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemes Dénes sérelmére elkövetett ügyben? Kihallgatta őt sértettként. Senki nem tudhatta akkor még, hogy van-e összefüggés a bántalmazás és jelen ügy között. Ha ez így van, akkor miért volt olyan sürgős a győri határozatban ezt az alap nélküliséget rögzíteni. Kinek, minek az érdekét szolgálta? A kérdés költői.

Aztán Nemes Dénes vallott még arról, hogy milyen nyomásnak kellett ellenállni, hogy ne tegyen akár valótlan vallomást, pedig bíztatták, hogy beszéljen „tudja kire”, és akkor hazamehet. És vajon hány emberrel tették még ugyanezt?

Az ügyben a bíróság kihallgatta a vádlottakat. Senki, egyetlen szóval, mondattal nem terhelte Nemes Dénest. A kihallgatott 66 tanúk közül néhányan ismerték ugyan Nemes Dénest, de terhelő nyilatkozat nem hangzott el részükről. A tanúk közül ki kell emelni Juhász Ferenc volt miniszter, és Zámbori Mihály volt kabinetfőnök vallomását, akik igazolták Nemes Dénes védekezését. A vádlottak közül többen, még a beismerésben lévők is cáfolták Oláh János vádlott Nemes Dénessel kapcsolatos állításait.

Ebben a súlyos minősítésű ügyben azt kell eldönteni, hogy az önmagának, más bizonyítékoknak ellentmondó igazságügyi orvos-szakértők által beminősített információ-forrás, ez az egyetlen személyi bizonyíték megáll-e a lábán a számos cáfoló adattal szemben. A szakértők véleményén túl fontos megemlíteni Oláh János szakértőknek tett nyilatkozatát. Ez a nyilatkozat, ha vallomásnak nem is tekinthető eljárásjogi szempontból, azonban fontos, hogy mit mondott Oláh János a vallomástétel körülményeiről, mert az eljárás bírósági szakaszában élt a hallgatás jogával. Most idéznék a véleményből: „úgy látta, hogy az ügyészeknek volt egy koncepciójuk, ők mondták, hogy ők ezt jobban tudják nála. Volt egy váz, és mintha „helyi kis színesekkel” kellett volna kitöltenie. Eleinte, vagyis két hónapig hiába mondta, hogy például a vádban szereplő egyik esetnél itthon sem volt, nem érdekelte őket.” „Úgy érezte politikai nyomás alatt áll”… Úgy érezte, hogy minden áron ki kell kerülnie a börtönből. Ügyével tele volt a sajtó a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet foglalkozott a legtöbbet vele, szinte szó szerint idézték a kihallgatási jegyzőkönyvek egy részét. Az ügyészek tudták, hogy mi történt, mert csak úgy történhetett, ahogy ők tudták. Neki csak bólintania kellett, és mondták, hogy elengedik. Nem mérlegelte a helyes magatartást, vagy válaszai hatását. Azért ment bele, hogy jórészt csak bólintson, mert megígérték, hogy kijöhet. Fürdési időben vitték kihallgatásra, hogy a heti egyszeri fürdéstől elessen, mikor megtette a vallomást, máris mehetett fürdeni, akár minden nap. Ezután már fizikoterápiára is mehetett. „Most utólag nehezen is érti magát, hogy hogyan volt képes arra, hogy ne a valóságot mondja, hanem azt, amit hallani akarnak. Megfelelési kényszere volt, azt tette, amit mondtak neki.”

Ezt tehát Oláh János tehát XVI. r. vádlott nyilatkozata, hogyan és milyen körülmények között született meg a 2010. május 10-ei, és azt követően októberig többször módosított Nemes Dénest terhelő vallomása. Nincs más bizonyíték védencemmel szemben, csak és kizárólag Oláh tábornok Úr vallomása, egy olyan embernek a vallomása, aki csak bólintott a kihallgató ügyészek által elmondottakra, aki mindent megtett volna azért, hogy kiengedjék, aki utólag maga sem érti, miért volt képes arra, hogy ne a valóságot mondja el, akinek megfelelési kényszere volt. Aki a szakértők szerint a nyomozati vallomásainak időszakában az elmebetegség szintjén mozgó hullámzó állapotban megnyilvánuló súlyos alkalmazkodási zavarban szenvedett, és ez közepes fokban korlátozta abban, hogy cselekménye, vallomása következményeit felismerje, vagy, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.

Oláh tábornok Úr közepesen korlátozva ismerte fel, hogy terhelő – szerintünk konfabulált – vallomása rendkívül hátrányosan hat védencemre. Ha ezt felismerte volna, lehet, hogy soha, még a szabadulás árán sem tesz ilyen vallomást. A szakértő szerint a XVI. r. vádlottnál e tünetek a szabadlábra kerülése után is fennálltak, és a későbbi vallomástétel idején (tehát 2010. októberében) is közepes fokban korlátozhatta beszámítási képességét. Ki kell emelni a szakértő nyilatkozatából a 117. sorszámú jegyzőkönyv 15. oldal 4. bekezdésében írtakat: „A vallomását nem tudom értékelni oly módon, hogy az igaz vagy nem. A regresszív állapotban lévő személy (Oláh tábornoknál ezt igazolták) hajlamos arra, hogy kiszínezze, eltúlozza a dolgot, vagy, ha abban a pillanatban az érdekét úgy látja; olyat mondjon, ami nem valóságos.” Ezt állítjuk mi is. Nemes Dénes tekintetében nem a valóságot, hanem az elvártat, a valótlant mondta el a XVI. r. vádlott.

Lehet-e tényállás alapító e vallomás ilyen jelentős tárgyi súlyú és emberi sorsot, jövőt eldöntő, következményt hozó ügyben? Természetesen nem. Ha a vallomás egyetlen részecskéjét alátámasztaná valamilyen más bizonyíték, még el lehetne gondolkodni, hogy igazat beszélt-e a vádlott, de ilyen bizonyíték sehol nincs, a hosszú eljárás során sem merült fel. … Tisztelettel kérem a Törvényszéktől védencem felmentését.”

Tisztelt Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa!

Alulírott, dr. Dezső Antal ügyvéd, dr. Fapál László II. r. vádlott meghatalmazott védője, az alábbi perbeszéd vázlatot terjesztem a bíróság elé:

Elöljáróban engedjék meg, hogy hangot adjak azon tapasztalataimnak, amit én az évek során a katonai ügyészség, illetve az ügyészi szervezet munkájával kapcsolatban szereztem. Elárulom, hogy nekem nem rosszak a tapasztalataim, a katonai ügyészség, a katonai igazságszolgáltatás munkájával kapcsolatban. Ezekben az eljárásokban az elmúlt években mindig magas fokú szakmaiságot, a törvények szikár és maradéktalan betartását tapasztaltam.

Nekem messze nem olyan rossz a véleményem az ügyészség munkájáról általában sem, mint ahogyan az ebben a büntetőeljárásban mutatkozik. Azonban ebben az ügyben túl azon, amit ügyfelem első perctől kezdve elmondott az ügyészség munkájával kapcsolatban, olyan mennyiségű kritikát hallhattunk itt a bíróságon, hogy azt kell, hogy mondjam, az eddig szerzett jó tapasztalataim ezen ügy során bizony átértékelődtek.

S ami sajnálatosan a vallomásokon és az elhangzottakon túlmenően még inkább megingatta az eddigi felfogásomat, azok maguk az iratok, első helyen a vádirattal. Természetesen a bizonyítékok értékelésénél kitérek rá, kollégám is kitért rá, és minden bizonnyal a többiek is ki fognak rá térni. Hogy az iratok pontosan hol bizonyítják és támasztják alá - még ha csak közvetett módon is - azokat a vádlotti kritikákat, amelyek az ügyészség munkájával kapcsolatosan hangzottak el. Én csak annyit jegyeznék meg, hogy egy ilyen ügyben a vádhatóságnak nem elég a politikai függetlenségére ügyelnie, hanem a látszatát is el kell kerülnie annak, hogy bármilyen politikai motiváció vezeti. Márpedig a látszat most nem az ügyészségnek kedvez.

Természetesen gondolok itt a törvénysértő ígéretekre, a fogvatartások hosszának az ügyészség által elvárt vallomáshoz való hozzáigazítására. A vallomásokban elvárt nevek sugalmazására és még sorolhatnám. Eldöntöttem, hogy ezekkel a dolgokkal kizárólag csak annyiban vagyok hajlandó foglalkozni, amennyiben ez összefügg II. r. vádlott szerepével. Az pedig nem sok, nem is lehet sok, mert alig van vele szemben értékelendő bizonyíték.

Tisztelt Törvényszék!

Dr. Fapál László II. r. vádlott 2004. december 06-tól 2006. június 30. napjáig, tehát másfél évig volt közigazgatási államtitkár a HM-ben. A büntetőügy vádirata szerint ezen időszakának első percétől az utolsóig szándékos leplezőjévé vált egy akkor már – a vádirat szerint – 5 éve működő bűnszervezetnek. Mindezt pedig nem másért tette - a vádirat szerint - hanem anyagi ellenszolgáltatásért. A vádirat tartalmát mindannyian pontosan ismerjük, azt nem kívánom újra felolvasni. Hogy őszinte legyek, nem is lenne értelme, mert II. r. vádlott szerepét illetően kizárólag csak általános megállapítások vannak benne. A vádirat úgy mutatja be II. r. vádlottat és tevékenységi körét, hogy az amúgy 199 feladatból álló munkakörét körülíró HM Szervezeti és Működési Szabályzatból összeválogat féloldalnyi általános szöveget, amelyben hangsúlyt kapnak az „irányítja”, „ellenőrzi”, „jóváhagyásra felterjeszti” szavak. Persze a vádirat amiket ehhez kapcsol, semmiféle összefüggésben nincsenek a vádirat egyéb tartalmával. A vádirat mégis úgy foglalja össze II. r. vádlott szerepét, hogy az ő feladata volt a katonai szervezet, a HM PNRI, illetve NRH „megerősítése”. Ezért kapta a vádirat szerint a pénzt.

Ehhez képest a munkakörét körülíró vádirati általánosítással szemben a valóságban semmiféle beleszólása nem volt abba, hogy az önálló költségvetéssel rendelkező katonai szervezetek hogyan és milyen módon gazdálkodjanak. Nyoma sincs az anyagban annak, hogy ebbe bármikor beavatkozott volna. Hogy ezt mennyire nem gondolta komolyan az ügyészség, az abból is következik, hogy bár a vádirat azt tartalmazza, hogy Fapál László államtitkár a védelemgazdasági helyettes államtitkáron keresztül irányította a tárca gazdálkodási rendjének szabályozását és szakirányítási hatáskörében szakutasítást, intézkedést adott ki, még csak ki sem hallgatták az eljárás során a védelemgazdasági helyettes államtitkárt. A közigazgatási államtitkár hivatali beosztottja volt a védelemgazdasági helyettes államtitkár, Kunos Bálint, akinek a személye fel sem merült ebben a büntetőeljárásban, annak ellenére, hogy a vádirat az államtitkári utasításokat és intézkedéseket rajta keresztül véli megvalósultnak.

Sajnálatos módon a konkrét cselekményt illetően is elhallgat a vádirat egy nagyon fontos tényt: arról van szó, hogy Oláh János vallomása alapján az van a vádiratban, hogy az ún. visszaosztott pénz a teljes államtitkári időszakban, III. r. Nemes Dénesen keresztül jutott el a II. r. vádlotthoz. III. r. vádlott szerepével kapcsolatban szintén tényként írja le a vádirat, hogy III. r. vádlott 2004. október 30. napját követően „III. r. vádlott II. r. vádlottnak megbízási szerződés alapján kommunikációs tanácsadóként dolgozott”. Diszkréten elhallgatja a vád, hogy III. r. vádlott Fapál László államtitkári kinevezését követően mettől meddig volt a tanácsadója. Nemes Dénes, III. r. vádlott a „C” típusú nemzetbiztonsági vizsgálatát követően 2005. március 01. napjától 2005. június 31. napjáig (4 hónapig) volt a II. r. vádlott kommunikációs tanácsadója. Azt követően az MK Katonai Biztonsági Hivatal kezdeményezésére, a bíróság előtt is ismert okokból a II. r. vádlott - és fontos hangsúlyozni, hogy éppen Fapál II. r vádlott - a III. r. vádlottal szerződést bontott, és eltávolította a HM-ből.

A vádirat természetesen II. r. vádlottal kapcsolatban nem csak ezen a ponton ferdíti el a valóságot, hanem pl. azt is elfelejtik megemlíteni, hogy azok a szerződések, amelyek alapján a vádirat szerint az ún. visszaosztások történnek, egyik esetben sem a II r. vádlott államtitkári időszaka alatt köttettek meg! Nem tud az ügyészség olyan szerződést felhozni, amelyek megkötéséhez bármilyen módon köze lehetne II. r. vádlott személyének, mivel amikor ő az államtitkári pozícióját elfoglalta, akkor ezek már létező jogviszonyok voltak. Azzal kapcsolatban pedig, hogy ő azért kapta volna a különféle összegeket, hogy a katonai szervezetet – bármelyiket is – gazdaságilag erősítse, cáfolhatatlan tény, hogy ez már csak azért sem lehetett így, mivel az ő államtitkári időszaka alatt ezektől a szervezetektől kizárólag megvonások történtek, létszámban és költségvetésben is. Fapál László kinevezésekor a honvédelmi minisztertől egyik fő feladatául azt kapta, hogy szűkítse, karcsúsítsa a HM és a háttérintézmények létszámát és költségvetését, és azt bizonyíthatóan végre is hajtotta. A vádiratban megnevezett szervezetek vonatkozásában is.

Számomra elég érdekesen néz ki ennek a vádiratnak a logikája, amely fő mondanivalóját tekintve nem mást állít: a II. r. vádlott azért kap pénzt, hogy valamit erősítsen, azonban azt mégis csak gyengíti, továbbá azért kap pénzt, hogy egy olyan bűncselekmény-sorozatot leplezzen, ami az ő másfél éves államtitkári beosztását megelőzően kb. 5 éve már zajlott, sőt a vádirat szerint a beosztásának megszűnése után is 2010 januárjáig tovább folyt. Én csak azt nem értem, hogy ha mindehhez kellett a közigazgatási államtitkár, mégpedig úgy, hogy az 50 %-át „elvitte” az ún. visszaosztott pénznek, akkor miért nem kellett a korábbi közigazgatási államtitkárokat, illetve e beosztás megszűnését követően a szakállamtitkárokat ebbe bevonni. Miért csak Fapál László volt az, akire ehhez szükség volt, aki a vádirat szerint, teljesen életszerűtlenül, beosztásának első percétől az utolsóig ún. visszaosztott pénzt kapott a nem létező erősítésért, és a nem létező leplezéséért.

Tehát vádirat szerint létezik egy tíz évig működő bűnszervezet, amelynek egy meghatározó tagja mindössze másfél évig van olyan pozícióban, hogy a szervezet bűnös tevékenységét leplezni tudja. Vele a szervezet tagjai egy, mellette mindössze négy hónapig dolgozó, kollégáján keresztül tartották a kapcsolatot. Négy hónap a tíz évből! Ezalatt pedig olyan bűncselekmények bevételeiből kért volna jelentős részesedést, amelyek hivatali ideje előtt valósultak meg. Ha ez bűnügyi regény vázlata lenne, nem pedig vádirat, a kiadó azonnal visszadobná a szerzőnek.

Még jó, hogy nem azt állítják róla, hogy utána még a hallgatásért is kapott ún. visszaosztott pénzt. Sem időpontot, sem elkövetési időpontot, sem elkövetési helyet – egyetlen eset, a viszkis dobozos teória kivételével – nem tartalmaz a vádirat. Pusztán, mint valami rossz sláger refrénje ismétlődik meg szó szerint tényállásonként a helyszínt és időpontot nem tartalmazó kijelentés, hogy mindennek az 50 %-át Fapál eltette.

Tisztelt Törvényszék!

Azon túl, hogy a lehető legnehezebb védekezni egy olyan váddal szemben, ami csak minimális konkrétumot tartalmaz, és hemzseg az olyan kijelentésektől, hogy - és ezeket most szó szerint  - idézem: „pontosan meg nem állapítható alkalommal és helyszíneken”, „pontosan meg nem állapítható körülmények között”, „pontosan meg nem állapítható időpontban”, „pontosan meg nem állapítható arányokban” történt valami, és ezzel megpróbálja lehetetlenné tenni a konkrét cáfolatát, ezért ez a vád nem felel meg a törvényes vád kritériumainak sem. Pontosan éppen ezért nem felel meg annak. Hogyan is tudná bizonyítani valaki, hogy máshol volt, amikor valami történt, ha nem írják le, mikor és hol történt? Hogyan tudná bizonyítani, hogy nem úgy történt, ha pontosan nem írják le, hogy mi is történt?

A Be. 2. § (2) bekezdése szerint akkor törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt kezdeményezi a bírósági eljárás lefolytatását.

A vád tárgyává tett cselekmény körülírása akkor pontos, ha a vádló indítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket: az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét és idejét stb. (1/2007. BK vélemény)

Nem véletlen, hogy ezt írja le a törvény, mert egy elkövetői magatartásnak a leírása csak így történhet korrekten, csak ez felelhet meg az Alaptörvény és a büntetőeljárás alapelveinek. Az ügyészség vádja ebben a tekintetben nem törvényes, ilyen általánosító módon álláspontom szerint senkit nem lehetne megvádolni. De hogy ez miért történt így mégis, arra világos magyarázatot adnak az állítás tartalmát kitöltő bizonyítékok. És csak azért beszélek többes számban, mert a vádirat megint csak törvénysértő módon, általánosságban felsorol 13 bizonyítékot, mintha mindezek alátámasztanák Fapál László bűnösségét. Azért mondom, hogy törvénysértő módon, mert a Be. 217. § (3) bekezdés i./ pontja szerint a vádiratnak tartalmaznia kell a bizonyítási eszközök megjelölését, valamint azt, hogy azok mely tény bizonyítására szolgálnak.

Akkor rá is térek az ügyészség által megjelölt bizonyítékok értékelésére. Bár az ügyészség nem így gondolja, de bizonyíték, méghozzá álláspontom szerint az ítéleti tényállást megalapozó legfontosabb bizonyíték, Fapál László gyanúsítotti- és vádlotti vallomása. Ez a vallomás konzekvens, az első perctől fogva azonos tartalmú, és az eljárás során keletkezett valamennyi bizonyítékkal összevágó, és alátámasztott. Természetesen, kivéve Oláh János vallomását. És itt rögtön megjegyzem, hogy azzal sem időben végig van ellentétben, hanem csak 2010. május 10. napját követően. Oláh János addig ugyanis kétszer tett magára nézve is beismerő vallomást tett (2010. április 22.; május 03.), és ezen vallomásai még nem mutattak a II. r. vádlott későbbi vallomásaival ellentétet.

Akkor itt rátérek Oláh János vallomásának értékelésére. Mivel úgy gondolom ez az, amivel foglalkozni kell, a többi bizonyíték, amit az ügyészség megjelöl, valójában nem bizonyít semmit, nem is bizonyíték II. r. vádlott vonatkozásában. Ha csak nem a javára szóló bizonyítékokat sorolt fel az ügyészség a vádiratban. Kizárólag Oláh János vallomása tartalmazza azokat az állításokat, amelyeket a tényekben szegényes vád tartalmaz.  Kizárólag Oláh János vallomása az, amelyre alapíthatná Fapál László bűnösségét a bíróság. Kizárólag Oláh János vallomása, de annak sem a teljes vallomása, hanem csak a 2010. május 10. napját követő része, amikor is az eljárásjogi helyzetében – a jegyzőkönyvek tanúsága szerint is – változás állt be, amely jegyzőkönyv szó szerint úgy kezdődik, hogy a vallomását innentől kezdve annak reményében és fényében folytatja, hogy az ügyészség majdan hozzá fog járulni ahhoz, hogy ő a tárgyalásról lemondva enyhébb büntetéssel ússza meg az ügyet, mint egyébként.

Tisztelt Törvényszék!

Látszik, hogy Oláh János vallomását 2010. május 10-ig azért mondta el, mert becsapták, azt ígérték neki, hogy büntetlenséget fog élvezni, ha olyan bűncselekményeket tár fel, amelyekről a hatóságnak addig még nem volt tudomása. Teljesen mindegy, hogy ott volt a védője vagy sem, tájékoztatta vagy sem, tény, hogy bizonyosan ebben a hiszemben tette meg a vallomását. Nehéz is lenne másképpen elképzelni, hiszen van-e olyan normális ember, aki sorra tár fel magáról súlyos bűncselekményeket, pusztán önszorgalomból, az eljárás segítése érdekében. Természetesen több módon rá lehet bírni valakit vallomástételre, ennek van bűnös változata is: a vallomásra kényszerítés, de létezik olyan is, amit ugyan nem büntet a törvény, de mégsem a kihallgatás legtisztább eszköze - a vallomásra csábítás. Megítélésem szerint Oláh János esetében ezt történt 2010. május 10. napjáig, és ez folytatódott új fordulatot véve 2010. május 10. napját követően is. Mi hangzott el pontosan a 2010. május 10. napján tartott kihallgatás kezdetén?

„Eljáró katonai ügyész kioktatja a gyanúsítottat, hogy a Btk. 255/A. § (1) bekezdése alapján a Btk. 252. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetője élvez büntetlenséget, a 252. § (2) és (3) bekezdésében foglalt bűncselekmény elkövetője büntetlenséget nem élvez.”

Oláh János gyanúsított: „A kioktatást megértettem, a korábbi vallomásaimat is ezen kioktatás tudatában is fenntartom.”

„További cselekményeket kívánok a hatóság elé tárni, mely bűncselekmények elkövetésében én is részt vettem. Az ügyvédemmel konzultálva a későbbiekben a tárgyalásról lemondást fogom kérni. A vallomásomat erre tekintettel kívánom megtenni.”

Oláh János ekkor emeli be Fapál Lászlót, és rajta keresztül utalásszerűen Juhász Ferenc honvédelmi minisztert és Zámbori Mihály kabinetfőnököt a büntetőeljárásba. És alapozza meg a későbbi viszkis doboz nevű politikai kommunikációt. Fontos hangsúlyozni, hogy Oláh János ezt megelőzően kétszer vallomást tett, abban többször elmondta, hogy állítása szerint kik, hogyan, és miként részesedtek a pénzből. Említést sem tett arról, hogy ebből a közigazgatási államtitkár, a miniszter vagy a kabinetfőnök részesedett volna. Minden fillérnek elmondta korábban a helyét, ha igaznak fogadnánk el az addigi vallomásait, azt kell mondani, hogy önmagában az egy kerek történet. Aztán 2010. május 10. napján minden különösebb magyarázat nélkül azt állítja, hogy eddig egyszer sem mondott igazat, mert a teljes összeg 50 %-a Nemes Dénesen keresztül Fapál államtitkárhoz jutott, aki abból részesítette a feletteseit is.

Persze mindez nem egyszerre hangzik el, először csak arról beszél, hogy Fapállal kizárólag Nemes Dénesen keresztül tartotta a kapcsolatot. Aztán a vallomásának legvégén jön elő azzal, hogy amikor már nem is Fapál Lászlóról van szó - mintha csak akkor jutna eszébe, hogy kevés lehet a közvetett bizonyíték - azzal fejeli meg a vallomását, hogy egy alkalommal 2006 elején, mivel Nemes Dénes nem tudta elvinni Fapál államtitkárnak a pénzt („mivel nem ért rá”), őt kérte meg, hogy vigye el azt. Ez 12 millió forint volt, aminek állítása szerint egyharmada belekerült egy viszkis dobozba, amit az államtitkár úr nemes egyszerűséggel, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, átvitt a főnökének, Juhász Ferencnek. Persze arra nincsen ésszerű magyarázat, hogy miért éppen viszkis dobozban, amikor Juhász Ferenc kifejezetten megtiltotta az ajándékozását? Hogyan lehet az, hogy őt egyedül hagyták a szigorúan ellenőrzött államtitkári irodában, holott arra még példa nem volt?

A vádirat szerkesztőit az sem zavarta, hogy a 12 millió forint ún. visszaosztott pénz matematikailag sem jön össze. Hiszen, ha megnézzük részletesen a vádiratot, és 2005. évre mindent összeadunk, majd levonjuk a 20 %-ot, és elfelezzük Oláh János által megadott számítási mód szerint, összességében nem juthatott 12 millió forint az ún. visszaosztott pénzekből. (A 2005. évi ún. visszaosztott pénz 20% költség, majd 50% saját rész levonását követő pénz összesen 10 millió 900 ezer forint lehetett, amit az I/1. - I/8. vádpontoknál már szétosztott az ügyész). 

Tehát fontos leszögezni, hogy a vádban szereplő cégeknek nem is volt akkora megbízásuk, hogy a visszaosztott 5-10 százalékokból az ún. 20%-os költség levonását követően, az 50% mértékű ún. visszaosztott pénz ennyire kijött volna 2005. évre. Arról már nem is ejtek szót, hogy az I. vádpontban egyetlen vádirati összegszerűség sem jó.

Oláh János vallomásának bizonyítékok közül történő kirekesztését nem más, mint a saját védője kérte a legjobban a bíróságtól. Az elmeszakértői vélemények alapján megállapítható, hogy Oláh János vallomása megtétele során személyiségzavarban szenvedett. Az Országos Szakértői és Kutató Intézetek Budapesti Orvosszakértői Intézete OSZ. 3166/2012. számú szakvéleményében megállapította, hogy „a nyomozati eljárás során tett vallomásainak időszakában is a fentebb részletezett kevert személyiségzavarban …. nyilvánulhatott meg, és amely kóros elmeállapot képtelenné ugyan nem tette arra, de közepes fokban korlátozta abban, hogy cselekménye, vallomása következményeit felismerje vagy hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.”  Az igazságügyi szakértők megállapították azt is, hogy Oláh János jelenleg is személyiségzavarban szenved.

Jogi álláspontom szerint, akár kizárja a bíróság Oláh János vallomását a bizonyítékok közül, akár nem, azokat a részeit a vallomásának semmiképpen sem lehet ítéletet magalapozó bizonyítékként értékelni, amelyek 2010. május 10-én vagy azt követően keletkeztek, tekintettel arra, hogy azok kifejezetten a tárgyalásról való lemondás céljából születtek, és a Be. 538. § (9) bekezdése kizárja a bizonyítékok közül azt a megállapodást (értelemszerűen az annak alapján tett vallomást), ami a tárgyalásról való lemondással összefüggésben keletkezett, ha később a tárgyalásról lemondás nem jön létre. A tárgyalásról lemondás bírósági jóváhagyása nem történt meg, az pedig, hogy ez esetben sem a jogszabályoknak megfelelően vette fel a jegyzőkönyvet az ügyészség, semmiben nem változtat azon a tényen, hogy a vallomását felhasználni nem lehet. 

Mindezek alapján többszörösen vonatkoznak Oláh János vallomására a Be. 78. § (4) bekezdésében foglaltak, miszerint „nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet az ügyész bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg.”

Mert egyfelől a személyiségzavaros vádlottnak alaptalan, jogellenes ígéretekkel való (hogy az igazságügyi szakértőt idézzem: csábításával) vallomásai születtek, de tiltott módon kerülne felhasználásra Oláh János vallomásának azon része is, amely a tárgyalásról lemondással összefüggésben keletkezett.

Ha minden törvényi aggálytól mentes lenne Oláh János vallomása, és az elmeszakértők sem állapították volna meg egységesen, hogy nem volt teljesen beszámítható vallomásának megtételekor, akkor is rendkívül aggályos lenne egy később megváltoztatott vallomás alapján valakit bűnösnek kimondani úgy, hogy azt semmilyen más bizonyíték nem támasztja alá. Márpedig határozottan kijelenthető, hogy nincsen olyan bizonyíték, amivel Oláh János 2010. május 10. napi vallomásbővítése alátámasztható lenne.

Menjünk végig azokon a bizonyítékokon, amelyeket az ügyészség Oláh János vallomásán kívül még megjelölt:   

1. Huszti András Ernő IV. r. vádlott feljelentése és vallomásai semmilyen információt nem tartalmaznak arra nézve, hogy II. rendű vádlott bármilyen szinten közreműködött volna a vád tárgyává tett cselekményben vagy tudomása lett volna erről. IV. rendű vádlott fentebb részletezett vallomása semmilyen bizonyítékot nem tartalmaz arra nézve, hogy bármilyen bűncselekményből származó pénzből részesült volna II. rendű vádlott.

2. Bakos Zsolt XII. r. vádlott vallomása semmilyen információt nem tartalmaz II. r. vádlott bűnösségére vonatkozóan.

3. Szabó Attila László XIV. r. vádlott vallomásában semmilyen említést, de még csak utalást sem tesz II. r. vádlottra.

4. Toma László XV. r. vádlott vallomásában semmilyen említést, de még csak utalást sem tesz II. r. vádlottra.

5. Nagy Imre VIII. r. vádlott vallomásában semmilyen említést, de még csak utalást sem tesz II. r. vádlottra.

6. Takács István ezredes vallomása az egyetlen, ami tartalmaz olyan utalást, amit a vád értelmezhet úgy is, hogy az bizonyíték lehet II. r. vádlottal szemben. Takács István ezredes beszámolt egy olyan megbeszélésről Oláh Jánossal, ahol állítólagosan az hangzott el, hogy az ún. visszaosztott pénzek fele felfelé ment. Ha korrekten értelmezzük a vallomását, akkor annak ennyi az értékelhető tartalma, és nem több. Természetesen az ügyészek beleírják a jegyzőkönyvbe Fapál László, Zámbori Mihály és Juhász Ferenc nevét, azonban Takács a nyomozás során és a tárgyaláson kifejezésre jutatta, hogy név szerint Fapál László neve nem hangzott el, csak ő úgy gondolta, hogy róla lehet szó. Megjegyzem, Takács István ezredes 2002-től 2005 februárjáig külföldön, Belgiumban volt. (Takács vallomása szerint 2004. vagy 2005. évben mondott ilyet Oláh János neki, hogy felfelé megy a pénz). Takács ezredes abban is téved, hogy a főosztályvezetők főnöke a közigazgatási államtitkár volt.

Mert a HM SZMSZ-ből egyértelműen kiderül, hogy egyrészt a Védelemgazdasági Főosztály a védelemgazdasági helyettes államtitkárhoz tartozott, másrészt Oláh János 2007. január 01-től került főosztályvezetői beosztásba, akkor pedig már közigazgatási államtitkári poszt sem volt, és Fapál László sem volt a HM-ben hivatali beosztásban.

Meggyőződésem, hogy Takács István, amikor a vallomásának ezt a részét tette, akkor kifejezetten Fapál László személyére vonatkozó célzott kérdésre kellett, hogy válaszoljon, hiszen miért említette volna Fapál Lászlót különben név szerint, miközben vallomásának lényegi része arról szól, hogy az ő neve el sem hangzott, amikor a pénz felfelé történő osztásáról beszélt neki Oláh János. Hangsúlyozom, el sem hangzott Fapál László neve, de a jegyzőkönyv mégis tartalmazza azzal, hogy Takács őrá gondolt, de ez a név soha el nem hangzott. Ebből is látszik, az a többi vádlott által oly sokszor megemlített tény, hogy az ügyészek szóba hozták Fapál Lászlót, Zámbori Mihályt és Juhász Ferencet és célzottan az ő szerepükre voltak kíváncsiak. Takács István vallomásának nyelvezete, szóhasználata elárulja, hogy itt is erről van szó. Ugyan nem hangzott el Fapál László neve, de mégis úgy van megfogalmazva a jegyzőkönyv, mintha valaki egy kérdésre válaszolva hozná szóba a nevét.

Hadd említsek még egy példát a sugalmazó ügyészi kérdésekre. Nagy Imre VIII. r. vádlott bíróság előtti vallomásában a következőket mondja: „Waltner Roland megkérdezte tőlem, hogy van-e információm arra vonatkozólag, hogy a HM felső vezetői közül kapott-e valaki kenőpénzt? Én megkérdeztem kire gondol? Mire ő nevek nélkül mondta a honvédelmi minisztert, az előző minisztert és a közigazgatási államtitkárt. Én mondtam neki, hogy honnan lenne információm, mikor személyesen jó ha egyszer találkoztam a fenti urakkal…Erre ő mondta, hogy akkor menjek  vissza a börtönbe és még gondolkodjak.”(/29. számú tárgyalási jegyzőkönyv V/7 alatt csatolt vallomás 4. oldal)

Nagy Imre VIII. r. vádlott bírósági vallomása bizonyítja, hogy a katonai ügyészség nem elfogulatlanul, hanem a Be. szabályait megszegve irányította a nyomozást és konkrét személyekre próbált vallomást kicsikarni az előzetes letartóztatás kényszerében lévő vádlottaktól.

7. Csoma Péter polgári személy tanú vallomása II. rendű vádlottra vonatkozóan semmilyen említést, de még csak utalást sem tesz.

8. Lisz András polgári személy tanú vallomása II. rendű vádlottra vonatkozóan semmilyen említést, de még csak utalást sem tesz.

9. Hámos György polgári személy tanú vallomása II. rendű vádlottra vonatkozóan semmilyen említést, de még csak utalást sem tesz.

10. elhunyt Kovács György polgári személy tanú vallomása mindössze annyit tartalmaz, hogy II. r. vádlottat ismeri. Tekintettel arra, hogy II. rendű vádlott államtitkári beosztást látott el, így nyilván sokan ismerték, ismerhette Kovács György is.

11. Dobrosi Zsolt polgári személy tanú vallomása II. rendű vádlottra semmilyen említést, de még csak utalást sem tesz.

12. A nyomozás során beszerzett szerződések és a hozzájuk kapcsolódó iratok II. r. vádlottra semmilyen említést, de még csak utalást sem tesznek.

Az elmondottakból látszik, hogy az ügyészség a vádat egy személyi bizonyítékra alapította. II. r. vádlott bűnösségét a II. r. vádlott és a vádlott társak is tagadták. Még azok is, akik magukra terhelő vallomást tettek. Az vádhatóság által megjelölt tanúk a II. r. vádlottra semmilyen értékelhető információval nem szolgáltak. A védelem által indítványozott tanúk pedig egyértelműen cáfolták Oláh János XVI. r. vádlott nyomozati szakban tett, és a vádirattal szó szerint megegyező vallomásának valóságalapját, életszerűségét.

Nézzük részletesebben:

Lévai István Attila dandártábornok, I. r. vádlott a II. r. vádlott terhére rótt bűncselekményben betöltött szerepét tagadta.

Huszti András Ernő dandártábornok IV. r. vádlott magára részben terhelő vallomást tett, de II. r. vádlott szerepét tagadta.

Nemes Dénes III. r. vádlott a nyomozás során nem tett vallomást, a bírósági vallomásában kifejtette, hogy Oláh János vallomása fikció, amelyet kényszer vagy erős pszichés befolyás alatt koholt ellene és a II. r. vádlott ellen.

Dr. Lakatos András Szilárd XI. r. vádlott magára terhelő vallomást tett, de II. r. vádlott szerepét tagadta.

Juhász Ferenc tanúvallomásában kifejtette, hogy „…népmesei elemnek vagyok kénytelen minősíteni a viszkis doboz teóriát.”„Soha nem kértem, soha nem kaptam, és soha nem kezdeményeztem pénz megszerzését az itt mögöttem ülő uraktól és másoktól sem.” (/89. számú tárgyalási jegyzőkönyv 26-27. oldal)

Zámbori Mihály tanúvallomásában előadta, hogy „ Nem tartom elképzelhetőnek, hogy bárki is végigvonul a folyosón a miniszter úrhoz egy üveg itallal, hiszen a tiltás mindenkire vonatkozott, tehát a közigazgatási államtitkárra és a portásra is.” (/116. számú tárgyalási jegyzőkönyv 7. oldal 13. bekezdés) „Nincs tudomásom arról, hogy bárki, köztük Fapál úr pénzt kapott volna.” (/116. számú tárgyalási jegyzőkönyv 8. oldal 6. bekezdés)

Liczek Györgyné tanúvallomásában szerepel, hogy „… Ki van zárva, hogy ebben a szobában Fapál úr Oláh úrral tartózkodott volna, Fapál úr dolgozószobájában pedig soha nem tárolunk italt. Látnom kellett volna, ha Fapál úr átmegy a miniszter úrhoz egy italos dobozzal. Az italos táskák is a pihenő szobában voltak elzárva, illetve a miniszter urat nem is lehetett megköszönteni. Biztosan nem maradhatott Oláh úr az államtitkár úr szobájában egyedül, mert vagy én, vagy a titkárságvezető bementünk, még akkor is bementünk, vagy beálltunk az ajtóba, amikor a szakreferens jött le az elöljárójával, mert ők ketten sem maradhattak egyedül.” (/89. számú tárgyalási jegyzőkönyv 30. oldal 2-4. bekezdés)

Tisztelt Törvényszék!

Ezek azok a bizonyítékok, amelyek alapján mérlegelnie kell a bíróságnak, és döntenie kell II. r. vádlott felelőssége tekintetében. Márpedig a bizonyítékok Fapál László ártatlanságát támasztják alá. És valamennyi bizonyíték gyakorlatilag cáfolja, de semmiképpen sem erősíti Oláh János 2010. május 10. napján tett vallomását. Ha ezek a bizonyítékok, akkor mit is kér valójában az ügyészség a bíróságtól?

Azt kéri az ügyészség, hogy Dr. Fapál László II. r. vádlottat ítélje el a bíróság egy olyan vádlott-társ vallomása alapján, aki a saját felelősségét csökkentve, a büntetőeljárás felelőssége elől menekülve, súlyos személyiségzavarban szenvedve egy megváltoztatott vallomásban tesz terhelő vallomást a II. r. vádlottra, az ügyészséggel kötött megállapodás keretében. Ez így kimondva még hajmeresztőbbnek tűnik, mint ha csak az iratokat olvasgatja az ember.

Azt kéri az ügyészség, hogy a bíróság egy darab ilyen „bizonyítékra” vállalja fel a felelősségét, hogy egy köztiszteletben álló volt állami vezetőnek és családjának még inkább tönkre tegyék az életét.        

Azt gondolom, Tisztelt Bíróság, hogy az ügyészség ezen kívánalma egy cseppet sem korrekt, ebben az ügyben már nyomozati szakban állást kellett volna foglalni, és nem lett volna szabad vádat emelni Fapál Lászlóval szemben.

Tisztelt Törvényszék!

Számtalan büntetőügy indult és indul politikai indíttatásból. Számtalan ügyet valamilyen formában meglovagolnak, vagy meglovagolhatnak bizonyos politikai erők. Én úgy gondolom, egy védőnek ezzel nem szabad foglalkoznia, és szerencsére a bírósági tárgyalás már az a színtér, ahol kizárólag a vádirat és a jogszabályok kerülnek értékelésre. Az, hogy a nyomozás során a politikai szereplők a kelleténél nagyobb súlyt kaptak ebben az ügyben, az érződik egyfelől azokból az ügyészi kérdésekből, amelyek mindenáron Fapál László és Juhász Ferenc személyét célozták, és amiről itt a tárgyaláson szinte valamennyi vádlott számot adott. Az is árulkodó, hogy a vádirati szereposztás szerint miért éppen Fapál László a II. r. vádlottja ennek az ügynek, hiszen nála sokkal súlyosabb váddal illetett személyek csak utána következnek a sorban, rendbeliségben.

Én azt kérem a Tisztelt Törvényszéktől, hogy a „Tábornokperben” hozzon ítéletet, és ne a „Viszkisdoboz ügyben”, mert a kettő, úgy gondolom, nem ugyanaz. Az első egy büntetőügy, a második egy politikai konstrukció. A volt honvédelmi miniszter úgy fogalmazott itt a tárgyaláson, hogy a viszkis dobozos történet népmesei motívumnak tekinthető. A hasonlattal egyetértek, de úgy gondolom, hogy azért választási kampányszlogennek sem volt utolsó. Hiszen ennek az ügynek a lényegét a legkevésbé sem az állítólagos viszkis dobozba állítólagosan beletett pénz határozza meg. Ez csak Oláh János többször módosított egyik vallomásának a végén szereplő agyszülemény, amely minden ténybeli alapot nélkülöz és ellentétes minden egyéb bizonyítékkal. Meggyőződésem, hogy a viszkis dobozos történet csak bizonyos újságcikkek, televíziós tudósítások megírásához szolgáltathatott alapot, nem pedig egy bíróság ítéletéhez.

Mindezek alapján indítványozom, hogy a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa Dr. Fapál László II. r. vádlottat az ellene emelt vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján mentse fel.      

Budapest, 2013. január 16.

                                                                                               Tisztelettel:

                                                                                      (Dr. Dezső Antal ügyvéd)

                                                                                         meghatalmazott védő 

A katonai ügyészek a „Tábornokperben” befejezték a vádbeszéd – vádirattal szó szerint megegyező – felolvasását. A tárgyaláson így meggyőződhettünk arról, hogy az ügyészek tudnak olvasni. Az ügyészség ugyanis a tárgyalásokon elhangzottakat, így bizonyításának sikertelenségét, egyszerűen nem vette figyelembe. Ennek ellenére bűnszervezetben történő elkövetés megállapítására tett javaslatot, és emiatt a vádlottakra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta négy fő kivételével, ahol elegendőnek látta a végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását.  

A Kaposvári Törvényszék Katonai tanácsának elnöke, Dr. Ifkovics Béla hadbíró ezredes a vádlottak védőinek adta meg a szót, és megkezdődtek a védői perbeszédek.

Elsőként, dr. Zamecsnik Péter ügyvéd, I. r. vádlott, L. István Attila tábornok meghatalmazott védője nyilatkozott:

„Az ELTE-n, amikor joghallgató voltam, Bihari Mihály professzorom levetítette nekünk „A tanú” című filmet. Akkor nevetgéltem ezeken a poénokon, mert akkor még nem fogtam fel mit jelent a koncepciós eljárás, az ötvenes évekbeli eljárás. Ma már rettentő szomorúság fog el, amikor az igazságszolgáltatással kapcsolatos részeit nézem. Ez az eljárás egy koncepciós, tűrhetetlen, vérlázító eljárás.”

A védő ismertette is a koncepciót: a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője még a nyomozás kezdetén nagy nyilvánosság előtt úgy nyilatkozott, hogy létezik egy bűnszervezet a Honvédelmi Minisztériumban. Az ügyészség pedig attól a naptól fogva nem az igazság kiderítésével, vagy a gyanúsítotti vallomások bizonyításával foglalkozik, hanem azzal, hogy e koncepció mögé vallomásokat, és bizonyítékokat tudjon állítani. Zamecsnik ügyvéd úr abban is biztos volt, hogy az ügyészségtől kerültek ki azok a gyanúsítotti vallomások, amelyek 2010-ben, a nyomozás elejétől a Magyar Nemzetben voltak olvashatók.

A neves ügyvéd – az Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogát is felhasználva (strasbourgi bíróság) – rámutatott azokra az eljárási hibákra, amelyek a katonai ügyészek koncepcionált eljárását jellemezték. Kifejtette, hogy O. János tábornok és a katonai ügyészség által kötött, tárgyalásról lemondás – a köznyelv szerint vádalku –, abszolút jogellenes volt, amit büntetőeljárási törvény lábbal tiprásának nevezett. Álláspontja szerint a vádalkut az ügyészek nem is köthették volna meg, mert Legfőbb Ügyészi utasítás annak megkötését ebben az esetben tiltja. Az ügyészek azonban mégis felajánlották O. Jánosnak a vádalkut, de ezt a bíróság nem hagyta jóvá. Maga az ügyészség is elismerte, hogy ha a vádalkut a bíróság nem hagyja jóvá, akkor az alapjául szolgáló iratokat sem megismerni, sem felhasználni nem lehet, mert azt a törvény tiltja. Így a védő feltette a költői kérdést: ha ez így van, akkor a vádalku kötő O. János vallomása mi a fészkes fenét keres az iratok között? Ezt nyilvánvaló törvénysértésnek tekintette.   

Védence, L. István Attila tábornok lakásán a hatóság úgy tartott házkutatást, és foglalt le iratokat, hogy a tábornokot nem vitték a helyszínre – sorolta tovább a törvénysértéseket. Nem rendeltek ki védőt haladéktalanul az őrizetbe vett személyeknek. A katonai ügyész szürke mappájában található nevek alapján próbálták meg rábírni a vádlottakat meghatározott személyek elleni vallomásra. Idézte M. István vallomását, aki szerint az ügyész arra utasította, hogy Fapál Lászlóra tegyen terhelő vallomást. A védő kifejtette, hogy a nyomozás nem személyes ügy. Az ügyésznek az a dolga, hogy gyűjtse, ne pedig gyártsa a bizonyítékokat. Az ügyészek kizárására irányuló indítványát pedig a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította, mondván, a bizonyítékok beszerzése törvényességének megkérdőjelezése nem alapoz meg elfogultsági kifogást. Nem csoda, hiszen „ebben az országban az ügyész azt csinál, amit akar, nincs semmilyen kontroll”.

A vádlotti vallomásokban többször előjött ez a szürke mappa. Több vádlott nyilatkozott úgy, hogy mondanivalóját az ügyész azzal szakította félbe, hogy a mappát lengetve „célzott” vallomást akart kicsikarni. Esetenként az ügyész a „jó vallomásért” kevesebb büntetést, vagy büntetlenséget ígért, noha törvényesen ilyet nem tehetett volna. Volt olyan eset, hogy a vallomást nem tevő gyanúsítottat a börtönben az őrök megverték, és az ügyészek nem jártak el hivatalból az ügyben. Olyan is előfordult, hogy amikor a kihallgatáson egy vádlott védőt kért, erre az ügyészi reakció az őrizetbe vétel, és az előzetes letartóztatással történő fenyegetés volt. A börtönben lévő gyanúsítottakat nem engedték, hogy kiskorú gyermekeikkel kapcsolatot tartsanak, arra hivatkozással, hogy ez sérti a nyomozás érdekeit. A védő szerint ez inkább pszichikai kényszert takart, mint hatósági érdeket. Az ügyészek rendszeresen győzködték a gyanúsítottakat, hogy tegyenek magukra vagy másra terhelő vallomást. A védő szerint: „Mi az, hogy az ügyész elbeszélget arról, hogy be kellene ismerni valamit. Ilyet nem lehet ma megcsinálni.”

Előállítás nélkül, az ügyészségre hajnalban bevitt személyeket a kihallgatáson nem tájékoztatták arról, hogy védőt kérhettek, nem tájékoztatták a panaszjogukról, és egyéb eljárási jogaikról. Zamecsnik ügyvéd úr kifejtette, hogy „a hatóság tudatosan nem vezethet félre embereket, hogy munkáját megkönnyítse”. A védő azt is sérelmezte, hogy a tanúkat is emlékeztették az ügyészek, hogy mire kellene emlékezni, ami szintén elfogadhatatlan.

A védő azt is kifogásolta, hogy az ügyészség úgy akar embereket elítélni bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekért, hogy a bűnszervezet tagjai nem ismerik egymást, nem tudnak egymás tevékenységéről, és arról, hogy ki, milyen szerepet tölt be. Azt is komikusnak tartotta, hogy az ügyészség szerint a bűnszervezetet éveken át Moszkvából, az oroszországi magyar katonai attasé irányította. Erről már tényleg „A tanú” című film komikus jelenetei jutottak eszébe.

És igen, teszem hozzá immár én, valóban a kortalan klasszikust idézi ez az eljárás. Nemcsak azért, mert ürgebőrbe kötött üzenetet küldeni a vízbe dobva a jugoszláv titkosügynök-búvároknak legalább olyan életszerű, mint Moszkvából vezetni a budapesti minisztériumi maffiát, de Virág Árpád örökbecsű monológja sem halványult el az idővel. Megadja arra a választ, hogy miért kellett meglengetni a szürke mappát a kihallgatásokon. Mert miről is van szó? – teszi fel a kérdést a filmben Pelikán József gátőr Virág elvtársnak, a hatalom képviselőjének, amikor nem érti, miért kellene egykori barátja ellen vallani a bíróság előtt. Az ellen a barátja ellen, aki – és erről mélységesen meg van győződve – soha, semmilyen bűncselekményt el nem követett.

–        „Miről? – kérdez vissza Virág elvtárs. – Az igazságról. Az igazságról, amelyet lábbal taposnak!

–        (…)

–       Saját szemével? Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát, amit a süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, felérhet a mi nagy céljaink igazságához?

–        (…)

–       Bűnös?! Kérdés ez? Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is! Mindenkire!

–        (…)

–        Nem! Nem moralizálni kell, hanem cselekedni!”

Hát, igen, a hatalom igazsága ma is ilyen.

Pénteken védőbeszédekkel folyik tovább a tárgyalás. Dr. Dezső Antal ügyvéd, meghatalmazott védőm perbeszédét teljes terjedelemben a blogon nyilvánosságra hozom.

Felment a függöny, megkezdődött az utolsó felvonás: Mától három napon keresztül a vád- és védőbeszédek hangzanak el a Kaposvári Törvényszéken az úgynevezett „Tábornokperben” közelít az ítélethozatal, és egy ilyen összetett ügyben a bíróságnak mindig nehéz dolga van. A bonyolult jogi tényállásokon túl a nyomozás teljesen átpolitizált, és a média, a kormánypárti hírharsonák már nyomozati szakban eredményt is hirdettek. Ilyen körülmények között kell a bírói tanács tagjainak kizárólag a tényekre, az igazságra koncentrálnia.

Már a kormányváltás előtt, de 2010 óta fokozottan a gyanúba kevert vagy keveredett katonák, köztisztviselők, és politikusok esetében ismert táncrend szerint megy minden. Elsőként a jól értesült kormánypárti napilap fogalmazza meg a bűncselekmény gyanúját, illetve a vélt vagy valós (legyünk objektívek, az eddigi eredmények szerint inkább vélt) elkövetőket. Aztán hogy, hogy nem, a Fidesz közeli elektronikus médiumok mindig a közelben tudnak lenni, amikor megtörténik az őrizetbe vétel, hogy hosszan és érzékletesen tudják mutatni a láncon vezetett, megtört bűnöző első lépéseit az igazság birodalmába, ahol a Vezénylő Tábornok, minden magyarok szellemi atyja éppen helyére billenti a sarkából kimozdult világot.

A további részek is ismertek: még nyomozati szakban megjelennek a gyanúsítotti vallomások részletei, választási kampányban az ügy a politikai közbeszéd részévé válik, amivel az ellenfél elvetemültségét lehet illusztrálni, választás után pedig ezt szemléltetni, hogy az új világrend elszámoltat minden fillérnyi közpénzzel. Akivel nem az Simicska, vagy Közgép.

Aztán ahogy megy előre az idő, megkopik az újdonság varázsa, és – nem mellesleg – fogynak az ügyészek kezében a bizonyítékok, amikkel alá lehet támasztani a tetszetős koncepciót, egyre kevesebbet lehet hallani a perről, és mire kiderül, hogy két vádlott – köztük a „koronatanú” – beszámíthatóságát, és így szavahihetőségét is megkérdőjelezik az elmeorvos szakértők, addigra csak apró hír lesz belőle a belső oldalakon. O. János tábornokról, már megállapították, hogy korlátozottan beszámítható, a mai tárgyalási napon pedig a bíróság dr. L. András Szilárd ezredes elmeállapotáról tudakozódott a szakértőktől. A bíróság által kirendelt igazságügyi szakértőket és a meghatalmazott védő által bekért elmeszakvéleményt készítő szakértőket ütköztették, mert a két vélemény némileg ellentmondott egymásnak. Az ügyészség az ellentétre hivatkozva új szakértő kirendelését akarta elérni, de indítványát a bíróság elutasította. Egy füst alatt dr. Waltner Roland őrnagy, főügyészségi katonai ügyész azzal is megpróbálkozott, hogy O. János tábornok esetében is újabb elmeszakértő kerüljön kirendelésre. A bíróság ezt is határozottan elutasította, figyelemmel arra, hogy ebben a katonai tanács már korábban döntést hozott.

A bíróság ezt követően a bizonyítási eljárást lezárta, és a vádbeszéd megtartására adta meg a szót a főügyészségi katonai ügyészeknek. Az ügyészség a vádirattal megegyező vádbeszéd gyors felolvasásába kezdett. Az ügyészségi perbeszédet négy óra alatt sem sikerült felolvasni, így a holnapi napon délelőtt folytatódik a vádbeszéd ismertetése. Utána kezdődhet a védők perbeszéde. A vádbeszéd engem érintő része szó szerint megegyezik a vádirattal. Azonban egy év alatt annyit előre léptünk, hogy már az ügyészek szerint is az engem érintő vád egyetlen bizonyítéka O. János tábornok előzetes letartóztatásban tett vallomása, ezt pedig – fogalmaz a vádirat, ellentmondva az orvos szakértői véleménynek, és a per folyamán minden vádlott és sok tanú által cáfolt O. Jánosnak – „hitelesnek fogadta el az ügyészség”.

Mára azonban tudjuk, hogy a személyiségzavarban szenvedő tábornok bármi áron ki akart kerülni a börtönből, így védekezett elméjét egyre nagyobb nyomással terhelő stresszhelyzet ellen. Az igazságügyi elmeszakértők szerint hajlamos volt arra, hogy a múlt eseményeit kiszínezze, eltúlozza, vagy – a fokozott megfelelni akarás miatt – éppen ne a valóságot mondja. Ennek egyik fontos bizonyítéka az is, hogy O. János tábornok az elmeszakértőknek úgy nyilatkozott: a 2010-es parlamenti választások kimenetele – a FIDESZ-KDNP pártszövetség győzelme – neki is köszönhető.

Annyi hasonlóság mindenképp van benne, hogy a kétharmadot is ennyi igazmondással szerezték meg, és nem is áll sokkal biztosabb lábakon, mint ez a vádirat.