Nemes Dénes III. r. vádlott az ügyészség vádja szerint az én bűnsegédem. A vádhatóság szerint Nemes Dénes hozta hozzám az ún. visszaosztott pénzt, illetve kérte meg Oláh Jánost, hogy hozza be az irodámba, mert ő „nem ért rá”. A vádhatóság szerint ezután került a viszkis dobozba a pénz, aminek egy részét a felettesemnek elvittem.
Nemes Dénest 143 napig tartották börtönben, igazi fegyencek között. Arra biztatták, hogy beszéljen „tudja kire”, és akkor hazamehet: „És eszembe jutott minden reggel és minden délben és minden este, hogy tegyen elém bármit Mihalik ügyész úr és Waltner ügyész úr, én bizony aláírom. És eszembe jutott leginkább akkor, amikor két fegyőr addig ütött, amíg a fülem vérezni nem kezdett, csak, hogy tudjam hol a helyem és mit kéne tennem”.
Már az 50-es évek szelleme kísért.
Nemes Dénes az ügyészeknek nem, a bíróságnak viszont tett vallomást. A katonai ügyészek Nemes Dénes megverését nem kívánták hivatalból észlelni. Az ügyészek egy határozattal már lerázták saját felelősségüket: nem történhetett kényszervallatás.
Nemes Dénes III. r. vádlott meghatalmazott védője, Dr. Gartner István ügyvéd 2013. január 18. napján perbeszédet intézett a bírósághoz, amelyben kérte védence felmentését. Nemes Dénest az ügyészség 1 rb. bűnsegédként elkövetett vesztegetés bűntettével vádolta, melyet bűnszervezetben követett el.
Dr. Gartner István ügyvéd, meghatalmazott védő perbeszédében először a vádiratra tett észrevételt. Kifejtette, hogy a vádirat több helyen is pontatlan. Álláspontja szerint azért nem írtak Nemes Dénes munkaköreivel kapcsolatban pontos adatot az ügyészek, hogy a bizonytalan vádirati tényállítások időpontjai Nemes Dénes tanácsadói működésével kapcsolatosan összemoshatók legyenek. A védő megállapította, hogy a vádirattal ellentétben védence nem másfél évig, hanem mindössze 4 hónapig volt a II. r. vádlott, dr. Fapál László HM közigazgatási államtitkár kommunikációs tanácsadója. Nemes Dénes megbízását maga Fapál László szüntette meg. Az jól látható a vádiratból, hogy a Nemes Dénesnek tulajdonított „működés” előtt és után is történt ún. visszaosztás, legalább is az ügyészség szerint. Kérdés tehát, hogy miért volt szükség a II. és III. r. vádlott szerepére, ha ez állítólag nélkülük is ment. A védő kifejtette, hogy a vádiratot nem kezelhetjük bizonyítékként.
A védő az egyetlen „bizonyítékot”, Oláh János gyanúsítotti vallomását is értékelte. Oláh Jánost az ügyészek többször kihallgatták, terhelően 2010. május 10. napján délután kezdett el Nemes Dénesről beszélni. Dr. Gartner István ügyvéd részletesen ismertette, hogy Oláh János kihallgatási jegyzőkönyveinek hitelessége - a vallomástételi időpontok, lapszámok összevetése alapján - megkérdőjelezhető.
Oláh János a vallomásait a katonai ügyészek előtt úgy tette meg 2010. május 10. napjáig, hogy büntetlenséget ígértek neki, miközben a törvény ezt kizárta. Majd a 2010. május 10. Oláh János azt nyilatkozza, hogy „További cselekményeket kívánok a hatóság elé tárni, mely bűncselekmények elkövetésében én is részt vettem. Az ügyvédemmel konzultálva, a későbbiekben a tárgyalásról lemondást fogom kérni. A vallomásomat erre tekintettel kívánom megtenni!” Az ügyész semmit sem reagált. Nem vett fel jegyzőkönyvet, nem tájékoztatta Oláh Jánost a vádalku feltételeiről, hanem úgy folytatta a kihallgatást, mintha mi sem történt volna.
Most pedig idézetek következnek a védőbeszédből:
„Ezen a kihallgatási napon hangzik el a whiskey-s doboz meséje. Ez az utolsó bekezdésben található. Eszerint egyik alkalommal Nemes Dénes nem tudta vinni a pénz, ezért őt kérte meg, hogy vigye el azt az államtitkárnak. A mese részleteit már mindenki tudja. A vallomás utolsó, negyedik sora viszont megdöbbentő: „…az egyik alkalommal még a 12 millió forint átadása előtt, amikor én, Nemes Dénes és Dr. Fapál államtitkár voltunk jelen egy megbeszélésen, már említette nekem Dr. Fapál, hogy háromfelé osztja az 50%-ot” (megjegyzés: Fapállal történt szembesítésen meg azt mondja Oláh János, hogy ezt Nemes Dénes mondta neki). Ebben a hosszú vallomásban nyoma sincs annak, hogy honnan jött össze 2006 elejére a 12 millió forint, mint 50%-nyi összeg. Mikor, melyik hónapban, héten, napon lehetett? Hiszen ilyen csak egyszer volt, ezt meg-vagy feljegyzi az ember! Persze akkor viszont kiderülhet, hogy nem csak Nemes Dénes nem ért rá, de az államtitkár vagy a miniszter sem lehetett a hivatalában. Mekkora volt a boríték, milyen címletű bankjegyek voltak, belefért-e ez a mennyiség a borítékba? Ami azután történt minden logikát, és konspirációs szabályt áttör: ez a háromfelé osztás meséje. Egy mélyen konspirált kapcsolati rendszert mutatott be Oláh János vádlott a vallomásában. Állítása szerint ők, Lévai, Huszti, Oláh tábornokok nem mehettek közvetlenül az államtitkárhoz, ezért vonták be Nemes Dénest, ő vitte el hozzá a pénzt is. És egyszer csak valamikor, nem tudni mikor, és hol Oláh tábornok Úrral egy megbeszélésen összefutottak. Gondolta dr. Fapál, ha már így együtt vagyunk, akkor megemlítem Oláh úrnak, hogy a pénzt háromfelé osztom. Nem akarom elbagatellizálni, de ez egy vicc! Nem engedem, hogy közvetlenül hozzák a pénzt, csak Nemes Dénes útján, de azért megemlítem, hogy háromfelé osztom. Ilyen nincs, csak valóban a mesében. Ha ez így lett volna, akkor meg miért kellett Nemes Dénest bevonni?”
A vallomást megismételni nem kívánom, csupán részeket emelnék ki belőle. Védencem leírta, bemutatta magát, azt, hogy milyen sikeres vállalkozóként élt, amíg az ügyészség nem fordította meg addigi életét. A HM-ben 2005-ben 4 hónapig volt tanácsadója az államtitkárnak. (2005. júniusáig, mert akkor a HM-ből ki kellett őt szorítani a KBH tájékoztatása alapján.) Eltávolításának okairól a III. r. vádlott zárt tárgyaláson volt hajlandó beszélni. Mindenesetre a HM felső vezetői közül senki nem mert volna szóba állni vele az eset után. Mivel biztosan tudja, hogy a terhére rótt bűncselekményt nem követte el, ezért csupán feltételezés maradt, hogyan kerülhetett képbe Nemes Dénes? Csak a Magyar Nemzet című újság jöhet szóba, mint ötletforrás. Oláh János 2010. május 10-én délután kezdett el beszélni először róla. Ezen a napon jelent meg Nemes Dénesről terjedelmes cikk a Magyar Nemzetben, mint sikeres vállalkozó. A közismerten jobboldali, kormányközeli, FIDESZ közeli lapban megjelent elismerőleg szóló írás ösztönözhette Oláh Jánost, hogy Nemes Dénest az ügybe vonja és ezzel Nemes Dénes által kapcsolatot talál az új politikai vezetéshez. Oláh János olvasott Magyar Nemzetet, és ügyészségen is volt ilyen lap, hetek óta vallomások, hírek jelentek meg benne a „Tábornokperről”. Álláspontom szerint védencem feltételezése alapos, hiszen Oláh János a szakértői meghallgatáson elmondta, hogy olvasta a Magyar Nemzetet, azt is mondta, hogy vallomásának egy része nem a valóságot tartalmazza. Kár, hogy a bíróságon hallgatott.
Még egy körülményről tett említést vallomásában Nemes Dénes. Ez pedig a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben sérelmére elkövetett bűncselekmény, illetve annak ügyészségi vizsgálata. Védencemet a felügyelet bántalmazta, sérüléseket okozva neki. A kifogástalan magaviseletű fogvatartottat vajon miért ütötték? Közben azt mondták az őt verők: „ezt azért kapja, „hogy tudja, hol a helye”. A bántalmazást védencem meggyőződése szerint zárkatársa provokálta ki, akinek „feladata volt” vele kapcsolatban. Ez az ember tudna igazán beszélni arról, hogy volt-e a bántalmazásnak köze ehhez a Tisztelt Törvényszék előtt lévő ügyhöz! És talán választ kapnánk arra, hogy mire alapozva utasította el a feljelentést a Győri Ügyészség azzal, hogy Nemes Dénes bántalmazása nincs összefüggésben a Tisztelt Katonai Tanács előtt folyó üggyel, amikor még csak egyetlen lépést tett a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemes Dénes sérelmére elkövetett ügyben? Kihallgatta őt sértettként. Senki nem tudhatta akkor még, hogy van-e összefüggés a bántalmazás és jelen ügy között. Ha ez így van, akkor miért volt olyan sürgős a győri határozatban ezt az alap nélküliséget rögzíteni. Kinek, minek az érdekét szolgálta? A kérdés költői.
Aztán Nemes Dénes vallott még arról, hogy milyen nyomásnak kellett ellenállni, hogy ne tegyen akár valótlan vallomást, pedig bíztatták, hogy beszéljen „tudja kire”, és akkor hazamehet. És vajon hány emberrel tették még ugyanezt?
Az ügyben a bíróság kihallgatta a vádlottakat. Senki, egyetlen szóval, mondattal nem terhelte Nemes Dénest. A kihallgatott 66 tanúk közül néhányan ismerték ugyan Nemes Dénest, de terhelő nyilatkozat nem hangzott el részükről. A tanúk közül ki kell emelni Juhász Ferenc volt miniszter, és Zámbori Mihály volt kabinetfőnök vallomását, akik igazolták Nemes Dénes védekezését. A vádlottak közül többen, még a beismerésben lévők is cáfolták Oláh János vádlott Nemes Dénessel kapcsolatos állításait.
Ebben a súlyos minősítésű ügyben azt kell eldönteni, hogy az önmagának, más bizonyítékoknak ellentmondó igazságügyi orvos-szakértők által beminősített információ-forrás, ez az egyetlen személyi bizonyíték megáll-e a lábán a számos cáfoló adattal szemben. A szakértők véleményén túl fontos megemlíteni Oláh János szakértőknek tett nyilatkozatát. Ez a nyilatkozat, ha vallomásnak nem is tekinthető eljárásjogi szempontból, azonban fontos, hogy mit mondott Oláh János a vallomástétel körülményeiről, mert az eljárás bírósági szakaszában élt a hallgatás jogával. Most idéznék a véleményből: „úgy látta, hogy az ügyészeknek volt egy koncepciójuk, ők mondták, hogy ők ezt jobban tudják nála. Volt egy váz, és mintha „helyi kis színesekkel” kellett volna kitöltenie. Eleinte, vagyis két hónapig hiába mondta, hogy például a vádban szereplő egyik esetnél itthon sem volt, nem érdekelte őket.” „Úgy érezte politikai nyomás alatt áll”… Úgy érezte, hogy minden áron ki kell kerülnie a börtönből. Ügyével tele volt a sajtó a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet foglalkozott a legtöbbet vele, szinte szó szerint idézték a kihallgatási jegyzőkönyvek egy részét. Az ügyészek tudták, hogy mi történt, mert csak úgy történhetett, ahogy ők tudták. Neki csak bólintania kellett, és mondták, hogy elengedik. Nem mérlegelte a helyes magatartást, vagy válaszai hatását. Azért ment bele, hogy jórészt csak bólintson, mert megígérték, hogy kijöhet. Fürdési időben vitték kihallgatásra, hogy a heti egyszeri fürdéstől elessen, mikor megtette a vallomást, máris mehetett fürdeni, akár minden nap. Ezután már fizikoterápiára is mehetett. „Most utólag nehezen is érti magát, hogy hogyan volt képes arra, hogy ne a valóságot mondja, hanem azt, amit hallani akarnak. Megfelelési kényszere volt, azt tette, amit mondtak neki.”
Ezt tehát Oláh János tehát XVI. r. vádlott nyilatkozata, hogyan és milyen körülmények között született meg a 2010. május 10-ei, és azt követően októberig többször módosított Nemes Dénest terhelő vallomása. Nincs más bizonyíték védencemmel szemben, csak és kizárólag Oláh tábornok Úr vallomása, egy olyan embernek a vallomása, aki csak bólintott a kihallgató ügyészek által elmondottakra, aki mindent megtett volna azért, hogy kiengedjék, aki utólag maga sem érti, miért volt képes arra, hogy ne a valóságot mondja el, akinek megfelelési kényszere volt. Aki a szakértők szerint a nyomozati vallomásainak időszakában az elmebetegség szintjén mozgó hullámzó állapotban megnyilvánuló súlyos alkalmazkodási zavarban szenvedett, és ez közepes fokban korlátozta abban, hogy cselekménye, vallomása következményeit felismerje, vagy, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
Oláh tábornok Úr közepesen korlátozva ismerte fel, hogy terhelő – szerintünk konfabulált – vallomása rendkívül hátrányosan hat védencemre. Ha ezt felismerte volna, lehet, hogy soha, még a szabadulás árán sem tesz ilyen vallomást. A szakértő szerint a XVI. r. vádlottnál e tünetek a szabadlábra kerülése után is fennálltak, és a későbbi vallomástétel idején (tehát 2010. októberében) is közepes fokban korlátozhatta beszámítási képességét. Ki kell emelni a szakértő nyilatkozatából a 117. sorszámú jegyzőkönyv 15. oldal 4. bekezdésében írtakat: „A vallomását nem tudom értékelni oly módon, hogy az igaz vagy nem. A regresszív állapotban lévő személy (Oláh tábornoknál ezt igazolták) hajlamos arra, hogy kiszínezze, eltúlozza a dolgot, vagy, ha abban a pillanatban az érdekét úgy látja; olyat mondjon, ami nem valóságos.” Ezt állítjuk mi is. Nemes Dénes tekintetében nem a valóságot, hanem az elvártat, a valótlant mondta el a XVI. r. vádlott.
Lehet-e tényállás alapító e vallomás ilyen jelentős tárgyi súlyú és emberi sorsot, jövőt eldöntő, következményt hozó ügyben? Természetesen nem. Ha a vallomás egyetlen részecskéjét alátámasztaná valamilyen más bizonyíték, még el lehetne gondolkodni, hogy igazat beszélt-e a vádlott, de ilyen bizonyíték sehol nincs, a hosszú eljárás során sem merült fel. … Tisztelettel kérem a Törvényszéktől védencem felmentését.”
