Az első- másod- és harmadrendű vádlott védőbeszédének elhangzása után pénteken felborult a sorrendiség, és a „koronatanú” ügyvédje kapta meg a szót. Mondanivalója különösen hangzott a teremben, pláne annak a fényében, hogy védence gyanúsítotti vallomásaira – és csakis arra – épült a vádirat jelentős része. A védőbeszéd abból a szempontból is érdekes, sőt, tanulságos volt, hogy dr. Horváth Z. Péter ügyvéd menet közben vette át Oláh János tábornok védelmét, akit a nyomozati szakban más képviselt. Ha képviselt egyáltalán.
Dr. Horváth Z. Péter ügyvéd ugyanis sorra vette azokat a momentumokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a nyomozó katonai ügyészek a nyomozás során egyszerűen semmibe vették a gyanúsított büntetőeljárási jogait, és Oláh János tábornok kihallgatásain rendre megsértették a büntetőeljárási törvény valamely rendelkezését. Tették mindezt egy olyan emberrel, aki az előzetes letartóztatás alatt a börtönben pszichiátriai kezelés alatt állt, és gyógyszereket szedett.
Ezeknek a leplezésére kellett volna a vádalku: ha azt a bíróság jóváhagyja, a gyanúsítotti vallomás helyett Oláh János tábornok a bíróságon tanúként tett volna nyilatkozatot. Elmeállapotát nem vizsgálják meg, nem nézik, hogy milyen körülmények között tette – még előzetes letartóztatásban – az első vallomásait.
Már hallom az ügyészek szokásos magyarázkodását, hogy: ott voltak a meghatalmazott a védők a kihallgatásokon, ők akkor miért nem szóltak? Azért tisztelt ügyész urak, mert a védők nem azért vannak jelen a kihallgatáson, hogy a jogsértő ügyészi aktusokra felhívják a figyelmet. Azért kizárólag a kihallgatást vezető ügyész felel. Persze nekem is feltűnt, hogy a kihallgatások folyamán minden jogszerűtlen ügyészi cselekedet előtt a vezető védő eltávozott, és egy másik ügyvédet hagyott hátra. Én csak azt tudom mondani, hogy lelke rajta. Nem nekem, hanem védencének kell elszámolnia cselekedeteivel és mulasztásaival. Mindenestre kimondom azt, amit ő nem tehetett meg szakmai tisztességből a bíróság előtt: Oláh Jánost ügyvéd először a bíróság előtt - az ügyvédektől elvárható módon, tisztességgel, alaposan, valóban az ő érdekeit szem előtt tartva - dr. Horváth Z. Péter ügyvéd védte.
Amikor megvolt az ügyvédváltás, új védőként dr. Horváth Z. Péter már az első tárgyaláson ki akarta záratni Oláh János vallomását a bizonyítékok közül, azt kérte a bíróságtól, hogy azt fel se olvassa. A bíróság azonban az indítványnak törvényi szabályok miatt nem tudott helyt adni, így az ügyészek által, egy kóros elmeállapotú embertől, csalárd módon, és jogszerűtlenül beszerzett vallomásokat a bíró felolvasta. Így vált Oláh János nyomozati vallomása a bírósági eljárás anyagává. Soha nem felejtem el, hogy a vallomás viszkis dobozos részénél a HÍRTV munkatársai tenyerüket összedörzsölve nevettek, és azt vezető hírré tették.
Dr. Horváth Z. Péter ügyvéd védőbeszédére 2013. január 18. napján került sor. A védő értékelte a katonai ügyészek nyomozati munkáját és bemutatta azokat a kógens szabályokat, amelyeket az eljárás során be kellett volna tartaniuk. Az ügyvéd kifogásolta, hogy Oláh János vallomásait a katonai ügyészek kritikátlanul elfogadták, azt nem ellenőrizték, és objektív bizonyítékokkal sem támasztották alá. A védő szerint a vádirat olyan minőségű, hogy „nemcsak hogy Oláh János pozícióját, de rangjait sem tartalmazza helyesen”, ami azért külön izgalmas annak fényében, hogy katonatisztek állították össze. A védő időt és fáradságot nem kímélve az összes iratot tanulmányozta, és azt is megállapította, hogy Oláh János tábornok egyetlen egy szerződést, mely a vádirat tárgyát képezi, nem írt alá, a beszerzési folyamatában pedig nem vett részt. Így terhére a vesztegetést nem, legfeljebb a befolyással üzérkedés törvényi tényállását lehet alkalmazni.
A védő egyes vádirati tényállásokon keresztül bizonyította, hogy a viszkis dobozos történethez hasonlóan más esetben is előfordult, hogy Oláh János által elmondottak szöges ellentétben vannak a valósággal: a bíróság által megismert tényekkel, illetve más, önmagukra is terhelő vallomást tevő vádlott társak vallomásával.
Most idézetek következnek a Dr. Horváth Z. Péter ügyvéd perbeszédéből:
„Tisztelt Bíróság! Ezeknek a reagálásoknak, észrevételeknek, ténybeli ellentmondásoknak a jelentőségét nemcsak az adja, hogy a védelem – szokásos eszközeként – a nyomozati munka hiányosságára mutat rá. Hiszen itt objektív tények cáfolják a vádiratot, a vádhatóság elképzelését, néhol a XVI. rendű vádlott vallomását. Ha valaki a vádhatósági oldalról ezen tényadatokat abból a nyomozati iratból, amelyet a Tisztelt Ügyészségtől kaptunk meg, olyan alapossággal vizsgálja, amilyet egy ilyen ügy megkíván, akkor csupán egyetlen kérdést elég, ha megfogalmaz magában: HOGYAN LEHETSÉGES EZ? Úgy, hogy a nyomozás csak egy irányba folyt: bizonyítani az elképzelést! Nem ellenőrizni, csak IGAZOLNI! És eközben nem zavartatjuk magunkat, hogy a vádlott pszichés gyógyszerek hatása alatt kerül kihallgatásra, hogy vallomása előadása során pszichéjében nem stimmel valami, hogy az általa elmondott tények nagy része ellentmondásos, azokat nemcsak más személyekkel igazoltatni kellene, hanem ellenőrizni is… és még sorolhatnám.
Mi a helyes magatartás?
A vádlott által önként elmondottakat beillesztem pszichés állapotába, és ha kétségem van, szakembert hívok. Az általa elmondottakat objektív tényekkel, bizonyítékokkal igyekszem ellenőrizni, majd mindezt lebontom cselekményekre, elkövetésekre. Utána az egész így összeálló történetet beillesztem a HM döntési, beszerzési működési folyamatába, és ha mindez működik, akkor jönnek a tanúk, stb. Itt kanyarodtunk vissza a kiinduló ponthoz, a Be. 118.§. (2) bekezdése szerint, ha a terhelt beismerése esetére a törvény eltérően nem rendelkezik, meg kell szerezni az egyéb, az azt megerősítő, vagy cáfoló bizonyítékokat is.
Álláspontom szerint a megjelölt gyanúsítotti kihallgatások alkalmával az eljáró Katonai Ügyészség részéről a törvénnyel összeegyeztethetetlen ígéret hangzott el a gyanúsított felé, és a gyanúsított a jegyzőkönyvekből is dokumentálhatóan ezen ígéretek tudatában tette meg vallomását. A törvénnyel össze nem egyeztethető ígéretet magában foglaló kérdés azonban a Be. 180. § (1) bekezdése alapján nem tehető fel a gyanúsított részére.
Mindezek alapján álláspontom szerint Oláh János törvénnyel összeegyeztethetetlen ígéret (büntethetőséget megszüntető másodlagos okra irányuló ígéret) tudatában tette meg vallomását 2010. április 22-én, amely ígéret hiányában vallomását nem tette volna meg. Ez a Be. 180. § (1) bekezdésébe ütközik, és ezért a Be. 78. § (4) bekezdése alapján a gyanúsítotti vallomásban foglalt bizonyíték nem vehető figyelembe, nem értékelhető bizonyítékként a vád elbírálásánál.
Halkan jegyzem meg, hogy az ilyen eljárási szabálysértést az sem hozza helyre, hogy 2010. május 10-i kihallgatása alkalmával már az ügyészség egy helyes figyelmeztetést közöl vele, majd korábbi hibáját a Tisztelt Ügyészség egy mondattal próbálja helyrehozni, ami így szól: „a kioktatást megértettem, korábbi vallomásomat is ezen kioktatás tudatában fenntartom”. Egy elrontott, elhibázott, súlyosan jogszabálysértő eljárási cselekményt egy mondattal nem lehet pótolni, azt újra fel kell venni, meg kell ismételni. Mindezek alapján indítványozom, hogy Oláh János XVI r. vádlott 2010. április 22-i vallomását a törvénnyel össze nem egyeztethető, jogszabálysértő figyelmeztetésekre tekintettel önmagában és egészében ki kell zárnia bizonyítékok köréből.
Álláspontom szerint az is jogszabálysértő, sőt, törvénnyel össze nem egyeztethető, hogy a vádlott tárgyalásról lemondás ígéretének tudatában teszi meg folyamatos beismerő vallomását. Ezzel eljárásjogilag az a gond, hogy a tárgyalásról lemondás indítványozhatóságának egyik alapvető feltétele a teljes körű tényfeltáró beismerő vallomás megtétele. 2010. május 10-én még közel sem volt meg a teljes tényfeltáró beismerő vallomása a XVI. r vádlottnak, de már az ügyészek egy olyan tárgyalásról lemondás lehetőségét ígérgették a vádlottnak – és ez jegyzőkönyvezve van, 2010. május 10-i jegyzőkönyv 20. oldal tetején-, amely egyébként nem is az ő döntésük és kompetenciájuk, hanem a Tisztelt Bíróság hatáskörébe tartozik. Ráadásul a tárgyalásról lemondás feltételei, ahhoz, hogy ilyet egyáltalán ígérhessenek, – ha csak a jövőbe látás képessége nem alakult ki még fizikai tulajdonságként – még 2010. május 10-én a gyanúsítotti teljes körű tényfeltáró beismerő vallomás hiánya miatt még fent sem álltak. A vádlott végig az eljárás során erre tekintettel és erre is figyelemmel tett tényfeltáró beismerő vallomást. A védelem álláspontja szerint ezen bizonyítékok beszerzésének módja is, különös tekintettel a vádlott később ismertetett szakértők által megállapított kóros elmeállapotára is, igen kétséges és eljárási szabályokat sértő.
A védelem elmeorvos szakértőt kért fel Oláh János tábornok elmeállapotának megvizsgálására. Aggasztónak találtam, ami a Tisztelt Ügyészség tudomására is jutott, hogy a vádlott előzetes fogva tartása alatt pszichiátriai kezelésben részesült, s ehhez kapcsolódó erős gyógyszereket szedett kihallgatása alkalmával, és az alatt is! Mindezek a körülmények indították arra a védelmet, ami egyébként a nyomozóhatóság feladata is lett volna, hogy a vádlott beszámítási képességét, elmeállapotát szakértők vegyék vizsgálat alá.
Az öt szakértő egyöntetű álláspontra jutott, amelynek rövid, velős tartalma úgy foglalható össze, hogy kora felnőttkorban, tehát még a bűncselekmény elkövetését megelőzően kialakult személyiségzavara van a vádlottnak, amely a vallomástétel idejében oly mértékű szorongásos, regresszív személyiségzavarban, illetve ennek dekompenzálódásában nyilvánult meg, amely az elmebetegség szintjén mozgott.
Ez a hullámzó állapot majdnem elérte a kóros elmeállapot szintjét, azonban ezt teljes mértékben nem tette, azonban közepes fokban korlátozta abban a XVI. r. vádlottat, hogy a cselekménye, s ily módon a vallomása következményeit felismerje, vagy hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
Ez azt jelenti, hogy könnyebben volt befolyásolható, könnyebben volt presszionálható, s esetleg a saját maga által elképzelt elvárásoknak igyekezett megfelelni, amennyiben vallomása nem bizonyítható, vagy nem a valóságot tükrözi.
Miért van ennek jelentősége? Azért, mert öt szakértő, két igazságügyi szakvéleményben egyértelműen és határozottan egy szakkérdésben mondott ki szakvéleményt. Innentől kezdve nincs olyan személy jelen tárgyalóteremben, aki meg tudja nekem mondani, hogyha rámutatok XVI. r. vádlott vallomásában egy mondatra, az igaz, vagy nem igaz, ha nincs más objektív adat, ami ezt igazolná.
Mindezek alapján Tisztelt Bíróság indítványozom:
miután álláspontom szerint a különböző szubjektív vallomásokon kívül egyéb adat a nyomozati okiratban nem lelhető fel, – hiszen erre vonatkozó bizonyítást, akár okirati bizonyítékok beszerzésével, tárgyi bizonyítási eszközzel a Tisztelt Ügyészség gyakorlatilag nem folytatott le –, amit meg a védelem indítványára a Tisztelt Bíróság jelen bírósági eljárásban lefolytatott, az pedig éppenséggel cáfolta. Ezért úgy gondolom, hogy Oláh János XVI. r. vádlott teljes beismerő vallomásáról nem lehet eldönteni sem egészében, sem pedig részében, hogy mely eleme igaz, mely eleme fiktív, különösen figyelembe véve azokat a ténybeli ellentmondásokat, amelyeket a teljesség igénye nélkül ismertettem. Mindez összességében tette olyanná a vallomást, amely innentől kezdve a büntető eljárási törvényünk alapelveivel összeegyeztethetetlen, ezáltal a bizonyítékok köréből teljes egészében ki kell zárni.
Amennyiben a Tisztelt Bíróság a védelem teljes vallomás kizárásra vonatkozó álláspontjával nem értene egyet, úgy nehéz feladat elé állítja magát, amelyben nem irigylem a Tisztelt Bíróságot, mégpedig azért, mert a Tisztelt Bíróságnak egyesével össze kell vetni Oláh János XVI. r. vádlott vallomását az eljárás egyéb objektív bizonyítás eszközeivel, és igazolni kell egybevetéssel azok valóságtartalmát. A Tisztelt Bíróság ily módon tudja igazolni Oláh János vallomásának valóságtartalmát, így azt az eljárás részének tekintheti; viszont a vallomás azon a része, ahol nincs objektív adat, amely igazolná Oláh János vallomását, álláspontom szerint nem vehető figyelembe, s eszerint kell majd a Tisztelt Bíróságnak az ítéleti tényállást megalkotnia.”
2013. február 12. és 13. napjain a bíróság meghallgatja a többi vádlott védőinek védőbeszédét, majd minden vádlott az utolsó szó jogán szólhat a bírósághoz. A katonai tanács ezt követően - nagy valószínűséggel - február végén hirdeti ki az ítéletet.
