A katonai ügyészek a „Tábornokperben” befejezték a vádbeszéd – vádirattal szó szerint megegyező – felolvasását. A tárgyaláson így meggyőződhettünk arról, hogy az ügyészek tudnak olvasni. Az ügyészség ugyanis a tárgyalásokon elhangzottakat, így bizonyításának sikertelenségét, egyszerűen nem vette figyelembe. Ennek ellenére bűnszervezetben történő elkövetés megállapítására tett javaslatot, és emiatt a vádlottakra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta négy fő kivételével, ahol elegendőnek látta a végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását.
A Kaposvári Törvényszék Katonai tanácsának elnöke, Dr. Ifkovics Béla hadbíró ezredes a vádlottak védőinek adta meg a szót, és megkezdődtek a védői perbeszédek.
Elsőként, dr. Zamecsnik Péter ügyvéd, I. r. vádlott, L. István Attila tábornok meghatalmazott védője nyilatkozott:
„Az ELTE-n, amikor joghallgató voltam, Bihari Mihály professzorom levetítette nekünk „A tanú” című filmet. Akkor nevetgéltem ezeken a poénokon, mert akkor még nem fogtam fel mit jelent a koncepciós eljárás, az ötvenes évekbeli eljárás. Ma már rettentő szomorúság fog el, amikor az igazságszolgáltatással kapcsolatos részeit nézem. Ez az eljárás egy koncepciós, tűrhetetlen, vérlázító eljárás.”
A védő ismertette is a koncepciót: a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője még a nyomozás kezdetén nagy nyilvánosság előtt úgy nyilatkozott, hogy létezik egy bűnszervezet a Honvédelmi Minisztériumban. Az ügyészség pedig attól a naptól fogva nem az igazság kiderítésével, vagy a gyanúsítotti vallomások bizonyításával foglalkozik, hanem azzal, hogy e koncepció mögé vallomásokat, és bizonyítékokat tudjon állítani. Zamecsnik ügyvéd úr abban is biztos volt, hogy az ügyészségtől kerültek ki azok a gyanúsítotti vallomások, amelyek 2010-ben, a nyomozás elejétől a Magyar Nemzetben voltak olvashatók.
A neves ügyvéd – az Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogát is felhasználva (strasbourgi bíróság) – rámutatott azokra az eljárási hibákra, amelyek a katonai ügyészek koncepcionált eljárását jellemezték. Kifejtette, hogy O. János tábornok és a katonai ügyészség által kötött, tárgyalásról lemondás – a köznyelv szerint vádalku –, abszolút jogellenes volt, amit büntetőeljárási törvény lábbal tiprásának nevezett. Álláspontja szerint a vádalkut az ügyészek nem is köthették volna meg, mert Legfőbb Ügyészi utasítás annak megkötését ebben az esetben tiltja. Az ügyészek azonban mégis felajánlották O. Jánosnak a vádalkut, de ezt a bíróság nem hagyta jóvá. Maga az ügyészség is elismerte, hogy ha a vádalkut a bíróság nem hagyja jóvá, akkor az alapjául szolgáló iratokat sem megismerni, sem felhasználni nem lehet, mert azt a törvény tiltja. Így a védő feltette a költői kérdést: ha ez így van, akkor a vádalku kötő O. János vallomása mi a fészkes fenét keres az iratok között? Ezt nyilvánvaló törvénysértésnek tekintette.
Védence, L. István Attila tábornok lakásán a hatóság úgy tartott házkutatást, és foglalt le iratokat, hogy a tábornokot nem vitték a helyszínre – sorolta tovább a törvénysértéseket. Nem rendeltek ki védőt haladéktalanul az őrizetbe vett személyeknek. A katonai ügyész szürke mappájában található nevek alapján próbálták meg rábírni a vádlottakat meghatározott személyek elleni vallomásra. Idézte M. István vallomását, aki szerint az ügyész arra utasította, hogy Fapál Lászlóra tegyen terhelő vallomást. A védő kifejtette, hogy a nyomozás nem személyes ügy. Az ügyésznek az a dolga, hogy gyűjtse, ne pedig gyártsa a bizonyítékokat. Az ügyészek kizárására irányuló indítványát pedig a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította, mondván, a bizonyítékok beszerzése törvényességének megkérdőjelezése nem alapoz meg elfogultsági kifogást. Nem csoda, hiszen „ebben az országban az ügyész azt csinál, amit akar, nincs semmilyen kontroll”.
A vádlotti vallomásokban többször előjött ez a szürke mappa. Több vádlott nyilatkozott úgy, hogy mondanivalóját az ügyész azzal szakította félbe, hogy a mappát lengetve „célzott” vallomást akart kicsikarni. Esetenként az ügyész a „jó vallomásért” kevesebb büntetést, vagy büntetlenséget ígért, noha törvényesen ilyet nem tehetett volna. Volt olyan eset, hogy a vallomást nem tevő gyanúsítottat a börtönben az őrök megverték, és az ügyészek nem jártak el hivatalból az ügyben. Olyan is előfordult, hogy amikor a kihallgatáson egy vádlott védőt kért, erre az ügyészi reakció az őrizetbe vétel, és az előzetes letartóztatással történő fenyegetés volt. A börtönben lévő gyanúsítottakat nem engedték, hogy kiskorú gyermekeikkel kapcsolatot tartsanak, arra hivatkozással, hogy ez sérti a nyomozás érdekeit. A védő szerint ez inkább pszichikai kényszert takart, mint hatósági érdeket. Az ügyészek rendszeresen győzködték a gyanúsítottakat, hogy tegyenek magukra vagy másra terhelő vallomást. A védő szerint: „Mi az, hogy az ügyész elbeszélget arról, hogy be kellene ismerni valamit. Ilyet nem lehet ma megcsinálni.”
Előállítás nélkül, az ügyészségre hajnalban bevitt személyeket a kihallgatáson nem tájékoztatták arról, hogy védőt kérhettek, nem tájékoztatták a panaszjogukról, és egyéb eljárási jogaikról. Zamecsnik ügyvéd úr kifejtette, hogy „a hatóság tudatosan nem vezethet félre embereket, hogy munkáját megkönnyítse”. A védő azt is sérelmezte, hogy a tanúkat is emlékeztették az ügyészek, hogy mire kellene emlékezni, ami szintén elfogadhatatlan.
A védő azt is kifogásolta, hogy az ügyészség úgy akar embereket elítélni bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekért, hogy a bűnszervezet tagjai nem ismerik egymást, nem tudnak egymás tevékenységéről, és arról, hogy ki, milyen szerepet tölt be. Azt is komikusnak tartotta, hogy az ügyészség szerint a bűnszervezetet éveken át Moszkvából, az oroszországi magyar katonai attasé irányította. Erről már tényleg „A tanú” című film komikus jelenetei jutottak eszébe.
És igen, teszem hozzá immár én, valóban a kortalan klasszikust idézi ez az eljárás. Nemcsak azért, mert ürgebőrbe kötött üzenetet küldeni a vízbe dobva a jugoszláv titkosügynök-búvároknak legalább olyan életszerű, mint Moszkvából vezetni a budapesti minisztériumi maffiát, de Virág Árpád örökbecsű monológja sem halványult el az idővel. Megadja arra a választ, hogy miért kellett meglengetni a szürke mappát a kihallgatásokon. Mert miről is van szó? – teszi fel a kérdést a filmben Pelikán József gátőr Virág elvtársnak, a hatalom képviselőjének, amikor nem érti, miért kellene egykori barátja ellen vallani a bíróság előtt. Az ellen a barátja ellen, aki – és erről mélységesen meg van győződve – soha, semmilyen bűncselekményt el nem követett.
– „Miről? – kérdez vissza Virág elvtárs. – Az igazságról. Az igazságról, amelyet lábbal taposnak!
– (…)
– Saját szemével? Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát, amit a süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, felérhet a mi nagy céljaink igazságához?
– (…)
– Bűnös?! Kérdés ez? Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is! Mindenkire!
– (…)
– Nem! Nem moralizálni kell, hanem cselekedni!”
Hát, igen, a hatalom igazsága ma is ilyen.
Pénteken védőbeszédekkel folyik tovább a tárgyalás. Dr. Dezső Antal ügyvéd, meghatalmazott védőm perbeszédét teljes terjedelemben a blogon nyilvánosságra hozom.
