Ismét győzedelmeskedett a Nemzeti Együttműködés Rendszerének igazsága: a Legfőbb Ügyészség elutasította a panaszomat, amit legutóbbi gyanúsításommal szemben jelentettem be a Központi Nyomozó Főügyészség eljárása ellen. Persze nem is vártam mást, tudják, holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Ezért nem őriztetik jogállamban hollóval a hollót…
A panaszt azért tettem, mert harmadszor is koholt, mondvacsinált vádakkal akarnak elítéltetni. Már megírtam itt, a legújabb „ügyem”, hogy egyetértőleg felterjesztettem a HM-ben egy ezredes – az ügyész szerint jogtalan – kérelmét lakásbérleti szerződésének módosítására a miniszternek. A vád pedig csalás. Az ezredessel arra szövetkeztünk – írják az ügyészek –, hogy megtévesszük a minisztert, aki végül úgy döntött, hogy határozatlan ideig maradhasson a szolgálati lakásában, amit eredetileg határozott időre kapott. Csak ismételni tudom magam, ha eltekintünk attól, hogy a bérlői jogviszony változása nem jár a tulajdonjog megváltoztatásával, így nem okozhat anyagi kárt, azaz nem lehet csalás, akkor is elévült már az ügy, hiszen hét évvel ezelőtt történt.
Amikor az ügyészségen ismertették velem a tényállást, egy pillanatig, de tényleg csak addig, elgondolkodtam, tegyek-e vallomást. Aztán felidéztem a kihallgatás körülményeit, és ismételten arra jutottam, nem érdemes, nem érdekel az már itt senkit.
A Központi Nyomozó Főügyészség irodáiban kellően feszült volt a hangulat valahányszor tiszteletemet tettem arrafelé. Nyoma sem volt annak a fesztelenségnek, kiváló munkahelyi légkörnek, amit a Kulcsár-ügy kapcsán már ismerhetünk az ügyészség háza tájáról. Tudják a K&H brókercégének csalással vádolt vezetőjéről beszélek, akinek vallomásáról kiderült, hogy részben az ügyészek diktálták, majd együtt – mint a kihallgatásról készült kép-és hangfelvétel tartalmazza – gyanúsított és kihallgatói együtt rendeltek egy pizzát, a sikeres együttműködés örömére. A perben aztán egyedül Kulcsár „sajátos körülmények között született” vallomására alapozták több vádlott ítéletét, és ezt a bizonyítékot a másodfok elégtelennek találta, és új eljárás lefolytatására utasította az első fokú bíróságot. Hiába, ezekkel ez együttműködő személyekkel csak a baj van, vagy az elbizakodott ügyészekkel, vagy talán mindkettővel! De térjünk vissza a saját ügyemhez.
Szóval a hangulat a szobában feszült. Mindenki „vigyázzban” ül. Az ügyész arcáról ordít az undor és a megvetés, kezet csak a védőmmel fog. Olvasni kezdi a rendkívül részletes gyanúsítást. Van már gyakorlatom, sajnos, tudom, hogy ezt inkább el szokták nagyolni, és nem hosszabb egy-két bekezdésnél. (A tábornokperben, ahol húszéves fegyházbüntetéssel riogattak, a gyanúsítás néhány soros volt, és az ötvenoldalas vádiratban sem „szerepeltem” többször két bekezdésnél.) Itt meg sorjáznak a mondatok, többször is lapoz az ügyész: rájövök, hogy ez a gyanúsítás egyben a vádirat is. (Le merem fogadni, hogy szövegszerűen alig lesz eltérés a kettő között.) Ami azért izgalmas, mert a gyanú még csak egy feltételezés, azt be kellene bizonyítani. Itt erről szó sincs: a feltételezés megy majd a bíróság elé. Más nem is mehet, mert bűncselekmény az nincs.
Az ügyész nagyvonalúan maga is megállapítja, hogy az államtól szolgálati lakást vásárolni önmagában még nem bűncselekmény. Még jó, hiszen a katonai ügyészek rögtön le is tartóztathatnák magukat, mert többségük biztos, hogy ilyen - az államtól megvásárolt lakásban - térnek este nyugovóra. Az viszont bűncselekmény, ha valaki többet vásárol meg - mondja az ügyész. És úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a jogszabályok betartásával ez is lehetséges és nem egyedi jelenség. Tény, hogy az ezredes, akinek kérelmét „jóváhagyólag felterjesztettem” - katonatiszti pályafutása alatt - két lakást vásárolt meg a HM-től. Igen ám, de én nem a vásárlást támogattam, a honvédelmi miniszter pedig nem az elidegenítést hagyta jóvá, csak – ismétlem ezt unalomig – a bérleti jogviszony időtartamának megváltoztatását. Az ezredes ugyan később megvásárolta a lakását, de akkor én már nem voltam közigazgatási államtitkár, és Juhász Ferenc sem volt honvédelmi miniszter. Merthogy nyilvánvaló, ennek a támadásnak az elsődleges célpontja Juhász volt. Ezt tanúsítja a nyomozást elrendelő határozat is, amely szerint a vizsgálat a kezdetekkor hűtlen kezelés bűncselekménye miatt indult. Azt pedig csak a mindenkori miniszter tudja elkövetni. De aztán a katonai ügyész is megvilágosodott, hogy nem hűtlen kezelésről van szó, hanem arról, hogy az ezredes meg én összebeszéltünk, és a mindenkori minisztert vertük át, hogy az ezredesnek kedvező döntést hozzon. Így lett belőle csalás.
(fotó: hvg.hu)
Kifejezett sértésként élem meg, hogy az ügyészek szerint egy tehetetlen hülye lehettem közigazgatási államtitkár koromban, akit az vezetett meg, beszélt rá bármire, aki csak akart. A bűncselekményeket, amikkel megvádoltak – a hevenyészett vádiratok szerint – sosem saját magam követtem el, hanem mindig a beosztottaim vettek rá: hol a kenőpénzt átvevő tábornokok „tolták alám a kisszéket”, hol pedig hajléktalan ezredesek vettek rá, hogy bugázzak már meg nekik egy lakást. Az ügyészség buta versenyében – fanyalgok, mert mi mást tehetnék – még az első helyet sem tudtam soha elérni, másodrendű vádlottként mentettek fel bűncselekmény hiányában a Tábornokperben, a saját lakásom ügyében felbujtó vagyok, és itt is társtettesként fognak megvádolni. Persze a fenének kell az elsőbbségük!
Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az eredeti forgatókönyv szerint ezeket a gyanúsításokat már nem egy elítéltnek akarták felolvasni, aki megtört, akit a fegyházból vezetnek elő kéz- és lábbilincsben újabb kihallgatásra, és aki már beletörődve aláír úgyis mindent. Ez azonban meghiúsult, szabadon mentem, szabadon el is jöhettem, és a tapasztalataimból okulva egy árva szót sem mondtam. Megtagadtam a vallomást, és panasszal éltem ellene. Most pedig papírom van róla, hogy adtam a szarnak egy pofont.
A politika és az ügyészség kapcsolata is ilyen
Eredetileg a Tábornokperben és ebben az ügyben is csak eszköz voltam: egy lépcsőfok, ahonnan el lehet érni egy MSZP-s honvédelmi minisztert. A Tábornokper azonban ügyészi szempontból csúfos kudarccal zárult, és az Orbáni falanszterben ez tűrhetetlen: bűnhődnöm kell, ezért előléptettek célszeméllyé. Megváltoztatták a minősítést, belekevertek egy ezredest, de nem számít, ügynek márpedig lennie kell!
Ha nem velem történne, néha még nevetnék is az egészen, mert az ügyészi erőfeszítések külső szemlélő számára elég viccesek lehetnek. Elsőnek jött a tábornokper, a vesztegetési ügy. Támadás minden fronton. De aztán a per kezdetére egyre halkabban dörögtek az ágyúk, a végére pedig kiderült, hogy mindegyikben vaktöltény volt. Aztán következett a saját lakásom ügye. Ez már csak egy kisebb taktikai harcászati művelettel ér fel, ami az elsőhöz hasonlatosan be fog csődölni. Ez a mostani csalás már hadgyakorlatnak is nevetséges, és további nyomozások is folynak ellenem, azok azonban már tényleg olyan ügyek, amiket csak ahhoz lehet hasonlítani, amikor a részeg őrmester a pisztolyát mutogatva randalírozik a faluja kocsmájában. Írtam már azokról is: kihallgattak azért, mert jogászként és tanácsadóként nem dolgoztam, miközben szerződésem volt a HM-mel, és azért is, mert dolgoztam, és teljesítettem a HM-mel kötött szerződésemet. Eközben olvasom, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter 11 millió forintot fizetett ki politikai tanácsokért egy fideszes képviselő fiának, aki maga is megyei közgyűlési alelnök, a hadsereg pedig csaknem száz, a harckocsi-zászlóaljtól pedig 19 katonával vett részt a március 15-i katasztrófahelyzet megoldásában. Abba már bele sem merek gondolni, milyen sikertörténet kerekedett volna ki ebből, ha nem az egyik legnagyobb katonai alakulat, a tatai dandár közelében kerekedik vihar, hanem valahol távolabb, ahonnan már régen kivonult a hadsereg!
Szóval, kérem, nem a tényekről van itt szó, nem is a bűnökről, hanem arról a színes szélesvásznú 3D-s hazugságról, amit a Fidesz, és az általa megszállt állami szervezetek vetítenek tízmillió védtelen magyar polgárnak. Egy működő államról, egy erős hadseregről, egy jogos elszámoltatásról, a jobboldali vízió Európát megrengető sikeréről. De legyünk óvatosak azzal, amit látunk-hallunk, hiszen maga a Szeretett Vezér, Orbán Viktor régen megmondta: ne azt figyeljék, amit mondok, hanem, amit teszek!
És aki azt nézi, látja, hogy – szerencsére – sikertelen koncepciós perekre költenek milliókat, ezrek fagyoskodnak éjszaka az autópályán, a kerületi Fidesz-polgármester házát fusiban felépíti az a cég, amelyik a Ferencváros stadion átépítését megnyerte, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt megnyer/elvisz minden mozdíthatót, a hajléktalan pedig alkotmányellenesen fagy meg az utcán.
Tovább is van, mondjam még?