Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

91. Bírósági pingpong

2012.12.01. 12:25 Viszkisdoboz

Úgy tűnik a jobboldali médiumok által hírhedtté tett „lakásügyet” elbírálásra sem a polgári bíróság, sem a katonai bíróság nem kívánja magáénak vallani. A viszkisdobozos ügyben sem volt egyszerű feladat a bírósági eljárás megkezdése. Abban az ügyben a főváros helyett először Győrbe került az elbírálás joga, majd a bírósági ülnök hiánya miatt aztán Kaposvárott kötött ki. A viszkisdobozos ügyben eljáró bíróság kijelölése időbeli veszteséget, a kaposvári tárgyalások pedig – a vádnak, a védelemnek egyaránt - extra költségeket okoztak.

A „lakásügyben” a Központi Nyomozó Főügyészség Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter ellen, mint tettes, ellenem, mint felbujtó emelt vádat 2012. július 13. napján a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A polgári bíróság – a szolgálati lakásom kiutalásakor fennállt szolgálati viszonyom alapján - megállapította hatáskörének hiányát, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához. Az áttételt elrendelő végzés ellen sem a vádlottak, sem védők, sem az ügyészség nem fellebbezett, így az jogerőre emelkedett.

A katonai bíróság azonban nem idézést kézbesített, hanem végzésében szintén megállapította hatáskörének hiányát, és az eljáró bíróság kijelölése végett a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsát kereste meg.

A Katonai Tanács szerint az ügyészség vádiratának az a része, amely szolgálati lakásom kiutalására vonatkozik az „ügy előzményei” közé tartozik. Az „előzményi adatok” idején szolgálati jogviszonyban álltam, így 2006. március 30. napjáig a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartoztam.

Áttétel KB végzés 1.jpg

Áttétel KB végzés 2.jpg

A katonai bíróság arra a következtetésre jutott, hogy 2006. május 10. napján nyugállományú katonaként kezdeményeztem a szolgálat lakás elidegenítését, ekkor már nem terjedt ki rám a katonai büntetőeljárás hatálya. A katonai bíróság álláspontja szerint 2006. május 10-ét megelőző időszakban bűncselekmény nem történt, nem történhetett, semmilyen vagyoni hátrány nem következett be, ezért megállapította hatáskörének hiányát.

A végső szót a polgári és a katonai bíróság hatásköri vitájában a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla Katonai tanácsa mondja ki.  

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr884941253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stradlin 2012.12.15. 01:10:27

belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/14616/1/belfold/Juhasz_Ferenc_villafelujitasat_vizsgalja_Szekeres

Miből van Juhásznak több száz milliós villája? Ebben a kenőpénzes dologban valószínű tényleg nem érintett, de attól még nem egy bűntelen ember. Nem értek egyet a blog írójával. Nincs jó és rossz oldal, mindegyik pártban vannak korrupt emberek. Semmi különbség nincs a Pintér-Simicska-Orbán trió és mondjuk a Puch-Szekeres-Draskovics trió között.
süti beállítások módosítása