Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

40. Nagyvad célkeresztben

2012.01.18. 08:35 Viszkisdoboz

Közeleg a tárgyalás, és mielőtt Kaposváron a bíróság elé állhatok tisztázni magam, megpróbálom összefoglalni, amit tudok arról az ügyről, amibe belekevertek. Több mint tizennégy hónapja gondolkodom azon, hogy miért pont én jutottam a bűnbánó tábornok eszébe, hogyan lehettem, egyetlen – sokszor módosított, pontatlan, ellenmondásokkal teli – gyanúsítotti vallomás alapján vádlott? Csupa olyan kérdés, amire a választ csak sejtem. Az egyetlen bizonyosság, hogy a vádiratban felsorolt bűncselekményt, ahogy más bűncselekményt sem, nem követtem el.

Amikor a miérten gondolkodom, eszembe jut az az egy borzalmas hónap, amit az előzetesben töltöttem: könnyen mond az ember bármit, csakhogy szabaduljon. És ha felidézem 2010. elejét, az akkori hangulatot, akkor könnyedén el tudom képzelni, mi zajlott a tábornok bűnbánó lelkében.

Amikor O. János dandártábornok az első terhelő vallomást tette rám, akkor már fél éve zajlott a nyomozás. Szaporodtak a terhelő vallomások, feljelentőkből, tanúkból gyanúsítottak lettek, és egyre több adat mutatott abba az irányba, hogy csaknem egy évtizede valakik gyűjtögették már a pénzt O. János dandártábornok vezetésével. Fél évig egy hang sem utal arra, hogy érintett lennék (én, vagy bárki más a minisztérium politikai és katonai vezetéséből), amikor a 2010. évi tavaszi választások második fordulóját követően a bűnbánó tábornok felbátorodik, kijelenti, hogy a tárgyalásról lemondás tudatában újabb vallomást tesz, és közli, hogy minden visszakért vagy visszaosztott összegnek a felét egy megállapodás alapján nekem adta, amíg én voltam az államtitkár a HM-ben. Igaz, hogy – saját vallomása szerint –, akkor már három éve, 2001 óta gyűjtötte ezt a pénzt, és a távozásom után még négy évig, 2010-ig folytatta azt. De ebben az alig több mint másfél évben „nagylelkűen” megosztotta velem, én pedig – ugyancsak az ő vallomása szerint – elharmadoltam, és főnökömnek, a miniszternek adtam belőle meg kabinetfőnökének.

Leírtam már többször, és most sem tudok mást tenni: nem kaptam senkitől egy fillért sem. És miért kerülhettünk akkor mégis abba a vallomásba? Nem találok más magyarázatot rá, minthogy a vallomástevő csökkenteni akarta az erkölcsi és anyagi felelősségét. Ahhoz már elég példát látott, hogy tudja, oldalra nem lőhet többé, mert azzal csak a saját bűnei számát növelné. De ha fölfelé vall, akkor a saját felelősségét csökkenti, hiszen ő is csak „parancsra tette”, a felsőbbség jóváhagyásával. És ha sikerül maga elé újabb gyanúsítottakat, vádlottakat tenni, akkor a várható büntetés is csökken, arról nem is beszélve, hogy a szétosztott (így az eljárás végén elkobozható) pénz összege is csökken. Márpedig volt mit félteni, már a nyomozás első felében kiszivárgott, és a Magyar Nemzetben szó szerint közzé is tett vallomások szerint két VW Toureg terepjáró, egy tokaj - hegyaljai szőlőbirtok és egy panzió volt már akkor a birtokában. A friss vallomásban egy huszárvágással elérte, hogy ne az ő és társai büntetőügyéről beszéljünk, hanem a volt honvédelmi miniszter és az én sztorimról, a médiumokban elhíresült viszkis dobozról. Azon sem csodálkozom, hogy a katonai ügyész lecsapott erre a verzióra, hiszen az utóbbi évtizedekben nemhogy miniszterre, államtitkárra, de még honvéd tábornokra sem tettek terhelő vallomást, így biztosan felcsillant a szeme a kihallgatáson. Nem mellékes körülményként jegyzem meg, hogy ekkor már politikai elvárás volt az új kormány részéről az előző kormányhoz tartozó személyek kriminalizálása.

2010-ben szezonja volt az ilyen feljelentéseknek. Sorozatban láttak napvilágot a nagy leleplezések, amelyekről aztán kiderült, hogy nem jutnak el a vádemelésig. És megvolt hozzá a politikai hátszél is: az új kormány kinevezte az elszámoltatási kormánybiztost, aki először szordínóban, majd a váltás után Budai Gyula már fortissimóban kereste „bűneimet”. Feljelentett a rendőrségen és az ügyészségen, és be sem várva a bírósági tárgyalást, nagy nyilvánosság előtt ítéletet is hirdetett. A bűnösség vélelme alapján előzetes letartóztatásom ideje alatt tudta meg a feleségem a tévéből, hogy engem is Sukoróval és a kaszinó - beruházással gyanúsítanak, mert a kormánybiztos ezt jelentette be a híradóban. Ez sem volt igaz. A Hír Televízióból viszont az is kiderült, hogy bűncselekményeket követtem el még a MÁV-nál is. Ami szintén nem volt igaz. 2011-re aztán kiderült, a kormánybiztos a vágyairól beszél, nincsenek ügyek, csak egy soványka vádirat, egyetlen vallomással. Amit egy olyan ember tett rám, aki először gyanúsított, majd tanú, majd ismét gyanúsított lett ugyanabban az eljárásban.

Sokáig úgy tűnt, hogy a bűnbánó tábornok jól számolt: a katonai ügyész – nyilván a nagyvadra tekintettel – 2010. márciusában tárgyalásról lemondásra vonatkozó megállapodást köt O. János tábornokkal, majd mikor a nagyvad már célkeresztbe került, O. János dandártábornokot kiengedte az előzetesből. A sors fintoraként éppen a születésnapomon. Ez a laikus szemében apróságnak tűnő momentum rendkívül sokat jelent. A többieket – ahogy később engem is – bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítanak, aminek a büntetési maximuma húsz év fegyházbüntetés. A tábornok viszont egyedül állt volna bíróság elé, ezért a minimum 10 év fegyház helyett maximum 6 év börtönnel (és nem fegyházzal) megúszta volna. Cserében tanúként kellett volna a „társai” ügyében a bíróság előtt megjelennie. Azt hiszem a katonai ügyészségség sem gondolta komolyan, hogy ezt így, és ilyen körülmények között meg lehet tenni. O. János dandártábornokot – nyugodtan mondjuk ki – átverték és cserbenhagyták. Számomra pedig a bíróság bölcsességének jele, hogy nem ült fel az ügyészi koncepciónak, és a tábornok ügyét nem tartotta elkülöníthetőnek a többiekétől, azokat egyesítette.

crosshair.jpg

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter volt a nagyvad, de hozzá csak az én terhelő vallomásom alapján juthattak volna el. Azonban ez egy hamis vallomás lett volna részemről, amit nem voltam hajlandó megtenni, hiszen magam is ártatlan vagyok. Koholni magam is tudtam volna vádakat, de azt lelkiismereti meggyőződésem nem engedte. A nyakamba akasztott vád ellenére sem bántam meg, hogy nem tettem hazug, valótlan vallomást a volt honvédelmi miniszterre. Mert ezt akarták.

Amivel végül megvádoltak az annyi (ahogy már korábban is megírtam), hogy O. tábornok (akkor még ezredes) nem tudni mikor, bejött az irodámba, átadott nekem pénzt, amiről nem tudja, honnan származik, én kivettem a harmadát, beletettem valamilyen piros italos dobozba és kimentem vele az ajtón. Szép, nem?

A nyomozás egy évig tartott, az ügynek – velem együtt – tizenhat vádlottja van. Tanúk tucatjainak meghallgatása, és több ezer oldalnyi dokumentum átvizsgálása után is csak annyi bizonyíték van ellenem, hogy O. János dandártábornok azt mondja, vettem át tőle pénzt. Vallomását senki nem erősíti meg, senki nem látott sehol, senki nem hallott rólam. Sőt, ugyanez a helyzet az állítólagos közvetítővel, aki O. gyanúsított vallomása szerint a „postás” volt közöttünk.

Félnivalóm nincsen, ezért úgy döntöttem, hogy nyilvánosságra hozom a nyomozati vallomásomat, mind a hármat, meg a szembesítési jegyzőkönyvet, mert ennél sokkal többet a bíróság előtt sem tudok mondani. Őszintén remélem, hogy gondos mérlegelés után ott sem juthatnak más következtetésre: nem követtem el bűncselekményt.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr603572249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mzperx 2012.01.18. 11:11:14

Az igazságszolgáltatás nagy vizsgája lesz ez a per. Kíváncsi vagyok, hogy a hatalom milyen eszközöket fog újólag bevetni, mennyire lesz gátlástalan a kommunikációban, mert meggyőződésem, hogy az alapvető emberi erkölcsgyűjtemény valamely normáját újból át fogják hágni a cél érdekében.
süti beállítások módosítása