Az önkéntes haderőre történő áttérés (2004. november 3.), amelyet a Fidesz is támogatott, a tömeghadsereg irányítási szervezetétől eltérő új vezetési struktúrát kívánt. A csak „Vízfejként” emlegetett honvédelmi és katonai vezetés nem kerülhette el sorsát. A minisztérium 23 főosztálya és csoportfőnöksége helyett 11 főosztály és főcsoportfőnökség alakult, a 849 fős tárcát 650 főre csökkentettük. A HM háttérintézmények száma és létszáma is csökkent, 2006 decemberére 4.500 fő lett, a csapattagozat létszáma 24.500 főben került meghatározásra.

A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy bevezettük a védelmi tervezés alapjául szolgáló, a NATO országokban ismert gördülő költségvetési rendszert. 2005-től a költségvetési források elosztásának súlypontja a Védelmi Tervező Bizottsághoz került, tehát nem pillanatnyi erőpozíciók, lobbi érdekek határozták meg az évente rendelkezésre álló források elosztását, hanem egy hosszú távú terv, amely az egyes katonai képességek létrehozására és fenntartására készült. 2006 tavaszán a miniszterelnök kérésére kidolgoztuk a következő évek feladatait, amelyet már az új minisztériumi vezetés hajtott végre.

Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának rendszeresen beszámoltunk az elvégzett feladatokról. Az akkor még ellenzékben lévő Fidesz már előre vetítette a leszámolást, amin akkor inkább derültünk, sem mint komolyan vettünk.

:

Jegyzőkönyv az Ogy. HVB 2005. március 1. napi üléséről (részlet)

Most, 6 évvel később, a Fidesz vezette kormány fog nagyszabású leépítésekbe a honvédségnél. A napvilágra került hírt, amely szerint még idén ezer embert kívánnak szolgálati nyugdíjba küldeni, a tárca azonnal cáfolta ugyan, de Hende Csaba másnap lényegében megerősítette a Népszava értesülését. A miniszter arról beszélt, hogy „3500 ember 30 százalékát érinti az az ésszerűsítés, melynek következtében az érintettek részben nyugdíjba mennek, részben átirányítással új helyre kerülnek, részben kiválnak a rendszerből és a szabad munkaerőpiacon helyezkednek”. Ez bizony - akárhogy is csűrjük-csavarjuk a szót - ezer ember elküldését jelenti.

Egykori állami vezetőként és szakszervezeti ügyvédként egyaránt pontosan tudom, hogy időnként elkerülhetetlen az újra és újra felduzzadó bürokrácia csökkentése, és azt is, hogy a honvédség állományán belül is szükség lehet szervezeti átalakításokra. A kormánypárt azonban a saját csapdájába került. Korábban olyan hevesen tiltakozott minden nemű reform és átalakítás ellen, hogy most bármit csinál, saját magával kerül szembe. Ha leépítésekbe kezd, azért, ha pedig elbocsátás helyett mégis korkedvezményes nyugdíjba küldi az érintetteket, azért.

Elkerülhetetlen lesz az ígéretek megszegése, a magyarázkodás, mismásolás. Két dologban azonban biztos vagyok. Az egyik, hogy a kormánynak nagyon nem érdeke, hogy egy erős, jogilag felvértezett honvéd szakszervezet hatékonyan fel tudjon lépni az intézkedések ellen, és mindent meg is fog tenni, hogy ez ne következhessen be. A másik, hogy bármit is lépnek majd, a leépítésekért az előző vezetést fogják okolni. Ez nem lesz könnyű mutatvány, de hogy megpróbálják majd, arra fogadni mernék.