Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

22. A hadügyi reform és a Fidesz

2011.09.02. 07:10 Viszkisdoboz

Az önkéntes haderőre történő áttérés (2004. november 3.), amelyet a Fidesz is támogatott, a tömeghadsereg irányítási szervezetétől eltérő új vezetési struktúrát kívánt. A csak „Vízfejként” emlegetett honvédelmi és katonai vezetés nem kerülhette el sorsát. A minisztérium 23 főosztálya és csoportfőnöksége helyett 11 főosztály és főcsoportfőnökség alakult, a 849 fős tárcát 650 főre csökkentettük. A HM háttérintézmények száma és létszáma is csökkent, 2006 decemberére 4.500 fő lett, a csapattagozat létszáma 24.500 főben került meghatározásra.

 

A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy bevezettük a védelmi tervezés alapjául szolgáló, a NATO országokban ismert gördülő költségvetési rendszert. 2005-től a költségvetési források elosztásának súlypontja a Védelmi Tervező Bizottsághoz került, tehát nem pillanatnyi erőpozíciók, lobbi érdekek határozták meg az évente rendelkezésre álló források elosztását, hanem egy hosszú távú terv, amely az egyes katonai képességek létrehozására és fenntartására készült. 2006 tavaszán a miniszterelnök kérésére kidolgoztuk a következő évek feladatait, amelyet már az új minisztériumi vezetés hajtott végre.

 

Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának rendszeresen beszámoltunk az elvégzett feladatokról. Az akkor még ellenzékben lévő Fidesz már előre vetítette a leszámolást, amin akkor inkább derültünk, sem mint komolyan vettünk.

 


 

:

Jegyzőkönyv az Ogy. HVB 2005. március 1. napi üléséről (részlet)

 

Most, 6 évvel később, a Fidesz vezette kormány fog nagyszabású leépítésekbe a honvédségnél. A napvilágra került hírt, amely szerint még idén ezer embert kívánnak szolgálati nyugdíjba küldeni, a tárca azonnal cáfolta ugyan, de Hende Csaba másnap lényegében megerősítette a Népszava értesülését. A miniszter arról beszélt, hogy „3500 ember 30 százalékát érinti az az ésszerűsítés, melynek következtében az érintettek részben nyugdíjba mennek, részben átirányítással új helyre kerülnek, részben kiválnak a rendszerből és a szabad munkaerőpiacon helyezkednek”. Ez bizony - akárhogy is csűrjük-csavarjuk a szót - ezer ember elküldését jelenti.

 

Egykori állami vezetőként és szakszervezeti ügyvédként egyaránt pontosan tudom, hogy időnként elkerülhetetlen az újra és újra felduzzadó bürokrácia csökkentése, és azt is, hogy a honvédség állományán belül is szükség lehet szervezeti átalakításokra. A kormánypárt azonban a saját csapdájába került. Korábban olyan hevesen tiltakozott minden nemű reform és átalakítás ellen, hogy most bármit csinál, saját magával kerül szembe. Ha leépítésekbe kezd, azért, ha pedig elbocsátás helyett mégis korkedvezményes nyugdíjba küldi az érintetteket, azért.

 

Elkerülhetetlen lesz az ígéretek megszegése, a magyarázkodás, mismásolás. Két dologban azonban biztos vagyok. Az egyik, hogy a kormánynak nagyon nem érdeke, hogy egy erős, jogilag felvértezett honvéd szakszervezet hatékonyan fel tudjon lépni az intézkedések ellen, és mindent meg is fog tenni, hogy ez ne következhessen be. A másik, hogy bármit is lépnek majd, a leépítésekért az előző vezetést fogják okolni. Ez nem lesz könnyű mutatvány, de hogy megpróbálják majd, arra fogadni mernék.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr933189357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JhonDoe 2011.09.02. 12:42:46

Minden tiszteletem a blog írójának, ugyanakkor engedje meg ,hogy megkérdezzem nem gondolja-e úgy ,hogy tényfeltáró írásai a későbbi eljárások során még rosszabb helyzetbe keverik-e ? Sajnálom , hogy ma Magyarországon így működik a "demokrácia".

steve85 2011.09.04. 12:35:54

A várható leépítéssel a fidesz valóban önmagával került ellentmondásba, hiszen úgy küld nyugdíjba katonákat, hogy azok legfeljebb pár hétig élvezhetik ezt az állapotot. A más területre (feltéve, hogy az állami szféra) szintén álságos húzás mert rövidesen ezer számra küldik el onnan is az alkalmazottakat, tehát az aki ebbe a helyzetbe kerül gyorsan egy koldusbot társaságában találhatja magát (hacsak nem vállalja be a kápó megalázó szerepét az un. közmunka programban).
A Honvédség jelenlegi szétzilált állapota, a védelmi képességek teljes hiánya azonban úgy érzem az elmúlt húsz év hatalom gyakorlóinak egyetemes felelőssége. Többek között ebben sem alakítottak ki a pártérdekeken túlmutató konszenzust, pusztán a "nehogy már nekik legyen igazuk" alapon haderőreformoknak nevezett egymásnak ellentmondó rögeszmék pusztították le a Honvédséget. Egy változó Európában, érdekszférák ütközőpontjában vagyunk és a pusztán külszolgálatra alkalmas néhány ezer fős katonaságon kívül semmink sincs amit az erőn alapuló nyomásgyakorlással szembe lehetne állítani. Nincs tartalékos rendszer, nincs felszerelés, nincs semmi csak a dagályos pofázás, magyarázkodás.

Csill@gszemű 2011.09.05. 11:07:35

@JhonDoe:
" nem gondolja-e úgy ,hogy tényfeltáró írásai a későbbi eljárások során még rosszabb helyzetbe keverik-e"

Szerintem csak keverik. Egy "-e" egy mondatban bőven elég :)

JhonDoe 2011.09.15. 12:00:21

@Csill@gszemű:

Köszönöm a figyelmeztetést, a második "-e" figyelmetlenségből adódó elírás.
süti beállítások módosítása