Büntetés jelleget öltött a hetedik éve tartó eljárás az un. Tábornok-perben. Az ügyészek 2010-ben törvényen kívül helyezték magukat, azt gondolták, hogy bármit megtehetnek büntetlenül. Ezek az ügyészek elvesztették ügyész jellegüket, és most igyekeznek a végtelenségig tartó eljárással az emberek emlékezetéből kimosni bűnös magatartásukat.

Minden igyekezetem arra irányul, hogy ezt elkerüljük!

2013 óta nem bűnösségről vagy ártatlanságról szól a Tábornok-per, és az abba beleszőtt viszkis dobozos legenda. Megjegyzem a Kaposvári Törvényszék bűncselekmény hiányában felmentett. Az azóta hatályon kívül helyezett ítélet helyett immár harmadik éve nyűjük a nagy semmit egy megismételt eljárásban Debrecenben.

Ez egy presztízs ügy lett, ahol a törvényeket semmibe vevő ügyészség le akarja győzni a bíróságokat, minimum szolidaritást vár el tőlük és nem mellékesen egy beteg ember egy szem vallomása alapján ártatlanokat is börtönbe akar juttatni. Nehogy kiderüljön, hogy mekkora hibát követtek el, amikor alárendelték ügyész jellegüket a politikának!

Hol vannak a büntetőjog és a büntetőeljárás civilizált nemzetekre jellemző klasszikus szabályai? Ebben az ügyben azok már régen elvesztették az ártatlanokat védő garanciális jellegüket. Ha belenyugszunk abba, hogy a cél szentesíti az eszközt, ha a tisztességes eljárás nem illeti meg a vád alá vontakat, ha a bíróságok nem védik meg jogainkat, hanem készek kiszolgálni az ügyészeket és egyszerűen nem vesznek tudomást a törvénysértéseikről, akkor kibontakozik annak az ügyészállamnak a képe, amit látunk. Minden ügyésztől félni kell. Még a bírónak is.

Drága ügyészeink, ezek a kiváló katonák, egy vallomásra építették fel a viszkis dobozos ügyet, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodnak, holott egyszerűen meg tudnának szabadulni tőle. Az elmeszakértők szerint ugyanis nem volt felróható az ügyészeknek, hogy nem ismerték fel Oláh János volt tábornok személyiségzavarát.

Csak hát akkor meg kellene szüntetni az eljárást, ami vérciki lenne számukra hét év után. Hát, nem! Nem engednek!

A legfőbb ügyészségi ügyész szerint a drogok a személyiségzavart, mint kóros elmeállapotot meggyógyították, ezért Oláh János egészséges volt a vallomástételkor. Éppen csak egy kicsit „tudatmódosult”.

2017. április 18-án az elmeszakértők személyes meghallgatására került sor a Debreceni Törvényszéken. A doktorok fenntartották 2012-es szakvéleményüket, újra megerősítették, hogy Oláh János személyiségzavaros, amely a börtönbe való bezártság hatására dekompenzálódott. A gyogyók segítettek túlélni, de normálissá nem tették.

A szakértők meghallgatását egyébként az ügyészség indítványozta, mert homályosnak tartotta azt a szakértői megállapítást, hogy Oláh János volt tábornok az előzetes letartóztatás alatt, kevert személyiségzavara talaján a büntetés-végrehajtási intézetben naponta olyan mennyiségű pszichotrop anyagot kapott, hogy 2010. március 29-től az ügyészi kihallgatások ideje alatt is, ezen szer hatása alatt állhatott. Oláh Jánosnak ezért nincs olyan vallomása, ami értékelhető lenne.

A legjobb ügyészségi kérdés talán az volt, hogy a szakértők olvasták-e Oláh János vallomásait, mert azok olyan szépen összefogottak… Nos, azokat a jegyzőkönyveket az ügyészek készítették, azok diktálták! Oláh pedig bármit aláírt, olyan időpontban is elismerte a bűncselekmény elkövetését, amikor éppen nem is tartózkodott Magyarországon. Ettől függetlenül aláírt és magát is hamisan megvádolta.

A fénypont az ügyész családi élete volt. Bár egy nagyi sem érintett ebben a „rétestészta” ügyben, egyikőjükről mégis megtudtuk, hogy pont ugyanilyen tudatmódosító szert kapott és hál’ Istennek, nagyon jól alszik tőle!

A kapott tudatmódosító szer egy feszültségoldó szer volt, amely a szorongás és a feszültség (pánikreakció) leküzdésére szolgált. A gyógyszer a személyes felelősséget felfüggeszti, az érzések szintjén megjelenő életveszélyes helyzetet oldja, és lehetőséget teremt a megoldatlannak látszó élethelyzet megoldására, majd később a személyiség újraépítésére. És egyáltalán nem okoz aluszékonyságot, de feledteti a megoldatlan élethelyzetet – mondták a szakértők.

A vádlott realitásérzékelése részben volt megtartott, a kihallgatások alatt a személyes  felelősség felfüggesztése következett be (mint például az ittas vezetésnél). Ha pedig a börtönből való szabadulásról volt szó, akkor Oláh a regresszió miatt mesélésbe, vagy megtörtént események kiszínezésébe is kezdhetett. A vádlott az ügyészi törvényi figyelmeztetést ugyan megértette, de érzelmi állapota miatt annak megfelelően viselkedni nem tudott.

Az elmeszakértők szerint a vádlottat egy referenciaszemély a kihallgatási időszakban irányíthatta, személyiségzavara miatt ígérgetésre bármilyen vallomást megtehetett. Itt tennék egy megjegyzést: a referenciaszemélyek csak ügyészek lehettek, akik ennek az embernek törvénytelen büntetlenséget ígértek, illetve szóbeli vádalkuval kecsegtették, amit írásban később meg is kötöttek.   

A szakértők szerint a valóság csak tényekkel igazolt valósághalmaz lehet, vagyis annak eldöntése nem szakértői kérdés, hogy a vádlott igazat mondott vagy hazudott. Hazudhatott is, meg igazat is mondhatott, de ezt a bíróságnak kell megállapítania, mégpedig más bizonyítékok alapján.

Két lehetőség van. Vagy elfogadjuk, hogy Oláh János tudatmódosító szer hatása alatt tett vallomást, és ezért nem vesszük figyelembe (miként az ittas személyek nyomozati vallomásait is figyelmen kívül hagyjuk). Vagy azt mondjuk, hogy ki tudja bevette-e vagy sem ezeket, ezért figyelmen kívül hagyjuk a drogokat. Ebben az esetben a bíróság értékeli a megmaradt csonka vallomást. De a másodfokú bíróság iránymutatása szerint csak azokat fogadhatja el a tényállás alapjaként, amelyeket valamilyen más bizonyíték is megerősít. Csak az a bibi, hogy rám (és vagyunk így páran) nincs semmi bizonyíték. Mondjuk, hogy is lehetne bizonyítani a meg nem történtet?

Tehát jött, a bevettevagynemvettebe-történet a tárgyaláson, ami aztán meglehetősen ingerültté tett! Főként azért, mert a büntetés-végrehajtási intézet nem egy wellness intézmény, ahol szabadon válogathat a vendég a szolgáltatások között.

Az ügyészség nem is döntött azonnal, hogy beszáll-e a bevettevagynemvettebe-játékba, avagy kívül marad.

Tehát ez az ügy már tényleg elcsúszik egy olyan irányba, ami semmi másra nem jó, csak arra, hogy a hetedik éve folyó eljárásban bármilyen áron életben tartsanak egy olyan hazug vallomást, amelyet egy személyiségzavaros, bedrogozott embertől szereztek be törvénytelen ígéretekkel és corpus delictiként akarják alkalmazni, hátha lesz olyan bíróság, aki ezt beveszi.

Reményeim szerint a törvényszék katonai tanácsa nem veszti el igazságszolgáltató jellegét.