Viszkisdoboz

A 2019. január 7. napján a Tábornok-perben megtartott tárgyaláson elhangzott az utolsó két és fél perbeszéd, és ezzel a védők befejezték munkájukat.

Ezekből a védőbeszédekből is megtudhattuk, hogy a tisztességes eljárás uniós és hazai alkotmányos alapelvei csorbát szenvedtek. A katonai ügyészek nyomozása 2010-ben aktuálpolitikai célokat szolgált, törvénytelenségekkel volt tarkított, a vádlottakkal és a tanúkkal szembeni kényszerintézkedéseket vallomások kiszorítására alkalmazták. A nyomozás szakszerűtlen volt, éppen ezért a perben nem derült ki az igazság, csak az, hogy „valaki, valamit hallott”. A büntetőeljárás ésszerű határidőre nem fejeződött be, amiről sem a vádlottak, sem a védők nem tehetnek.

„A mérgezett fa gyümölcse is mérgező” – hívta fel a figyelmet Molnár Lajos védőügyvéd.

Vagyis minden törvénytelenül beszerzett bizonyíték másodlagos felhasználása (más vádlottak, tanúk elé tárását követően tett nyilatkozatok, a szembesítések eredményei stb.) is osztják a törvénytelenség sorsát. Tehát nem lehetséges, hogy a törvénytelenül beszerzett bizonyítékot a bíróság a bizonyítási eljárásból kizárja, majd az annak alapján keletkezett gyanúsított – és tanúvallomásokat pedig értékeli, ami értelemszerűen visszamutat a kizárt bizonyítékra és éppen azt terheli meg, akit az ügyészség megtévesztő magatartása miatt, a törvénytelen büntetlenségi ígéret hatására vallomást tett. Magára és másokra.

Nekem ugyan nincsenek ilyen problémáim, hiszen a viszkis dobozos ügyből mára viszkis doboz nélküli ügy lett, mert az ügyészség ezt a vádpontot nem minősítette és nem is kérte megbüntetésemet a magyar bíróságtól. Sőt, az ügyészség a vádbeszédben azt is elmondta, hogy Oláh János extábornok vallomásával szemben a tanúk és én is (sic!) szavahihetőbbnek bizonyultunk.

Egyebekben pedig szavahihetőnek tekinthető az ügyészek szerint Oláh János, hiszen egy gyors ügyészi végindítvánnyal Oláh János pszichikai bűnsegédje lettem, de a pszichikai segítségnyújtás alapelemeiről (mikor, hol, hogyan, mivel stb. alapkérdésről) nincs semmi a vádiratban. Sőt, azt sem olvastam, hogy arra biztattam volna az exkatonát, hogy: „Lopjál, János!” A pszichikai bűnsegédletemet egy másik bűnsegéden keresztül fejtettem ki az ügyészség szerint, ámbár ez a személy tagadta ezt. Közvetlenül terhelő vallomás, illetve más bizonyíték persze pszichikai bűnsegédletemre sincs.

Itt és most is kijelentem, hogy sem bűnsegédje, sem felbujtója, sem közvetett, sem közvetlen tettese, sem társ tettese, sem semmi egyebe nem voltam Oláh Jánosnak!  

Folytatva a tárgyaláson elhangzottakat.

A bíróság megkérdezte a jelen lévő két nyomozó és vádat is képviselő katonai ügyészt, hogy kívánnak-e viszontválasszal élni? Waltner Rolland honvéd alezredes, a legnagyobb hatalmú főügyészség (KNYF) főügyész-helyettese a következőket válaszolta:

               „Egy-két mondatot mondanánk. A következő tárgyaláson.”

A bíróság új határnapokat hirdetett ki. Január 15-én - az ügyészi egy-két mondat után - az utolsó szó hangzik el a megjelenő vádlottak részéről. Aki bújt, aki nem! A bíróság nem várja meg a későn ébredező vádlottakat és nem fog napolni felkészületlenség miatt.

Tartalék napok: január 21. és 22. napjai. Mindenkinek szíve joga, mennyit beszél. Én bizonyosan nem fogom a blogomat felolvasni a bíróságnak, csupán egy mondatot kívánok mondani, amelyben kérem a régen várt felmentésemet.

A bíróság az ítéletét 2019. január 31. napján hirdeti ki Debrecenben, amelyre mindenkit szeretettel meghívok. A pontos időpontot és helyet ezen a blogon nyilvánosságra hozom.

Elérkezett ez a nap is, az „újesztendő” első napja a Fapál családban. Ilyenkor pezsgővel kívánunk magunknak sikeresebb és boldogabb új évet. Már nem lázadunk, már nem tervezgetünk. Csak túlélést kívánunk magunknak a következő évre.

Nyolc évvel ezelőtt, 2010. december 3-án jelentek meg hajnalban a katonai ügyészek a lakásunkon, hogy elvigyenek egy kihallgatásra. Szokatlan volt a módszer, szokatlan volt az időpont, hacsak nem lapoztunk vissza a naptárban az 50-es évekhez. Az eljárási szabályok betartásáról nem beszélek, mert azokat azokban az időkben az ügyészeknek nem kellett betartaniuk.

Amíg öltözködtem az egyik ügyész rohangált a házunk előtt, talán azt gondolta, hogy a másik bejáraton elszököm. Saját sorsa elől senki sem szökhet meg, ügyész urak! Meg aztán nem is volt miért.

Az ügyészek nem tartóztattak le, nem vettek őrizetbe, nem bilincseltek meg. Arra szólítottak fel, hogy csak egy személyit vigyek magammal, másra nem lesz szükség (persze néhány óra múlva kiderült, hogy jobb lett volna, ha legalább az órámat magammal viszem). Az ügyészek kocsiba ültettek és kedélyesen beszélgettek. Persze nagy igyekezetükben elfelejtettek szólni a jegyzőkönyv vezetőnek, hogy ő is hajnalozzon, ezért hiába értünk be korán az ügyészségre, nem lehetett megkezdeni a kihallgatást. Az ugyan aggasztónak tűnt, hogy az ügyész utasította az őrszemélyzetet, hogy az épületet nem hagyhatom el, de még mindig bíztam abban, hogy haza mehetek. Talán valami félreértés... Nem tudtam, miért vagyok ott. Nem mondták.

Aztán elérkezett munkaidő kezdete. Az új időszámítás első napját a Gyorskocsiban kezdtem egy rövid kihallgatás után, amitől nem lettem sokkal okosabb.

Jó pár hét eltelt, mire megtudtam, hogy mit is akarnak tőlem. Egy vallomást Juhász Ferenc honvédelmi miniszterre. Mondjuk időt és energiát spórolhattunk volna, ha azonnal közlik. Azóta se kapták meg. A semmiről továbbra sem tudok vallomást tenni. Soha, sehol, senkitől nem vettem át és nem vittem senkinek korrupciós pénzt.

Ma már tudom, hogy semmi esélyem sem volt, azt így rendezték meg a koreográfusok: nekem börtönbe kellett vonulnom, hogy újság szalagcím legyek és nevem naponta kimondható legyen a Hírtv-ben.

Azóta terhelt vagyok. Nem elkövető. A rendszer terheltje!

Az elkövető ugyanis anyagi jogi, míg a terhelt eljárásjogi kategória.

A törvény szerint a terhelt az, akit bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja terhel, s emiatt büntetőeljárást folytatnak ellene. A terhelt nem azonos az elkövetővel. Az elkövető az, aki a bűncselekménynek a Btk. általános és különös részében meghatározott törvényi tényállását megvalósítja. Az elkövetői minőség szükségszerűen létező objektív kapcsolat a bűncselekmény és valamely személy között. A terhelti pozícióhoz nem szükséges elkövetőnek lenni. Elég, ha az ügyész szubjektíve az gondolja, hogy a terhelt egyben elkövető is. 

Az „alapos gyanú” pedig egy gyanúsítotti vallomás, egy személyi bizonyíték, amelynek alátámasztására semmiféle objektív bizonyíték nincs és nem is volt. Szerencsétlenségemre nem az USA egyik tagállamában élek, mert ott egy gyanúsítotti vallomás arra sem lenne elegendő, hogy kihallgassanak. A magyar jogállamban viszont ez az elkövetői vallomás elég volt ahhoz, hogy 8 évig terhelt legyek. Akkor is, ha az igazságügyi elmeszakértők szerint a vallomástevő korlátozott beszámítási képességekkel rendelkezett. Akkor is, ha a vallomástevő a vallomás megtételekor tudatmódosító szerek hatása alatt állt. Akkor is, ha már maguk az ügyészek is belátták, hogy nem vettem át a vallomástevőtől korrupciós pénzt és nem vittem viszkis dobozba rejtve egy részét a honvédelmi miniszternek.

Kezdődik a kilencedik év és továbbra is egy eljárásjogi kategória vagyok.

Egyre lejjebb csúszok…

A kilencedik évemet egy terhelti pozícióváltással kezdtem meg. Tettesből pszichikai bűnsegéd lettem az ügyészi végminősítés szerint.

Persze alkothatnak újabb és újabb variációkat, de nem szabad elfelejteniük, hogy hozott anyagból dolgoznak.

A semmiből azonban nem lesz semmi.

BUÉK, Ügyész Urak!

Ezt azokra a katonai ügyészekre, akik ez elmúlt 8 évemet meghatározták.

Üldögéltem a Tábornok-per tárgyalásán 2018. november 05. napján, egy szép hétfői napon, és közben azon gondolkodtam, hogy mi a francot keresek még itt?

Bár elméletben és gyakorlatban is a „tettesem” védője perbeszéde hangzott el, akinek, mint pszichikai bűnsegéd (a leges-leges-legeslegújabb ügyészi változat szerint) segítséget nyújtottam a bűncselekmény elkövetéséhez.

Hogy mikor és hogyan? Na, ez az a rész, ami sem az ügyészi perbeszédből, sem a vádiratból nem derül ki.

Az elszámoltatás folyamatában voltam már társtettes, voltam felbujtó. Bűnsegéd még nem voltam, így nincs tapasztalatom, hogy milyen annak lenni. Igazán hálás vagyok, és ügyvédi mivoltomba is belefér, hogy gyakorlatban is tanulmányozhatom a különböző elkövetői és részesi pozíciókat, attól függően, hogy éppen milyen lábbal kelt fel reggel az ügyész. Reménykedem benne, hogy egy napon majd úgy kel fel, ahogy én már 8 éve minden nap: sem tettes sem részes nem vagyok. De ez csak egy álom. A tisztességes ügyészi magatartás és a tisztességes eljárás ebben az ügyben már nyolc éve elveszett.

Zavaros ez az egész Tábornok-per, a közvélemény nem érti, mi történik a perben és lássuk be, lassan már senkit sem érdekel. Horribile dictu, de már engem sem.

Az aktív „vesztegetők” tanúk az eljárásban (tehát az, aki megkeni az állam embereit az állami megrendelések elnyerését követően, az nem követ el bűnt az ügyészég szerint). A pénzt kéregető főkolompost az ügyészség igyekezett kimenteni az eljárásból egy sikertelen büntetlenségi ígérettel, majd egy sikertelen vádalkuval, aminek az volt a célja, hogy Oláh János szép tábornoki egyenruhájában tanúként térhessen vissza a Tábornok-per vádlottjai közé és mindenkit ronggyá ítéljenek az Ő „ki tudja ki által írt vagy diktált” vallomása alapján. Új fejlemény, hogy az ügyészség eltüntette a viszkis dobozt a kitömött milliókkal és a bűnszervezetet is. Még újabb fejlemény, aki segítette az ügyészség tevékenységét (vagyis hajlandó volt Oláh János vallomását egyes kérdésekben megerősíteni vagy csupán arra gondolni), arra az ügyész felfüggesztett szabadságvesztést kért a bíróságtól, aki erre nem volt hajlandó (vagyis tagadásban volt), arra pedig végrehajtandót.

A védőügyvédtől aztán megtudtuk, hogy a „tettesem” – 13 orvos-és elmeszakértő által dokumentáltan – a cselekménye elkövetésekor, a vallomástételi időszakban is elmebeteg volt (és jelenleg is az), és ennek a beteg elmének adtak a büntetés-végrehajtási intézetben olyan mennyiségű tudatmódosító szert, amely következtében olyan fantasztikusan „jó” nyomozati vallomást tett az ügyészeknek Oláh János, hogy az ügyészek ámulatukban és bámultukban nem is ellenőrizték a vallomás igazságtartalmát és nem is szereztek be semmilyen más bizonyítékot. És természetesen az ügyészek nem is tudtak a gyanúsított gyógyszerezéséről. Ha-ha-ha. (Na, ennek az embernek az agyát stimuláltam államtitkár koromban pszichikai bűnsegédként az ügyészség szerint, közelebbről meg nem határozott helyen, időben, módon stb.).

A védő felhívta a figyelmet arra, hogy Oláh János vallomásait úgy kell értékelni, hogy egy kóros elmeállapotban lévő személynek, akit tudatmódosító szerekkel kezeltek ígértek büntetlenséget és ígértek neki vádalkut.

A védő visszautasította az ügyészségnek azt az indítványát, hogy a katonai tanács ne vegye figyelembe a másodfokú bíróság végzésében foglaltakat és törvénytelen büntetlenségi ígéret miatt már kizárt vallomásokat emeljen vissza az elbírálandó tények körébe, mert az ügyészség nem ért egyet a Fővárosi Ítélőtáblával. Álmodnak azért az ügyészek.

A védőtől megtudtuk azt is, hogy Oláh János csak akkor lett „önálló intézkedésre jogosult” személy, amikor már minden polgári jogi szerződés megkötésre került (többnyire a HM beszerző cége által), amiből Oláh János utólagosan pénzt kéregetett vissza három vagy négy esetben, ezért álláspontja szerint védence vesztegetést nem követhetett el, hanem legfeljebb befolyással üzérkedéssel lehetne vádolni (tehát a katonai ügyészek arra sem vették a fáradságot, hogy Oláh János beosztásait, munkaköri leírásait a szerződésekkel összevetve megvizsgálják és megállapítsák a tényállásszerűséget).

A védő azt is elmondta, hogy nincs a perben adat arra vonatkozóan, hogy valóban rendelkeztek a pénzt átadó személyek az ún. visszaosztható pénzzel, mert az ügyészeket ez a kérdés nem érdekelte, úgy gondolták, hogy elegendő, ha a tanúk a védence előadását megerősítik. Aminek az a szépséghibája, hogy a tanúkat is „fényes autóval” szállították be az ügyészségre és kaptak némi gondolkodási időt arra, hogy vagy megerősítik védence vallomását, vagy maguk is gyanúsítottak lesznek, mint aktív vesztegetők. Nos, az ember esendő, így volt, aki menekülőre fogta és aláírta „beismerő tanúvallomását”. De volt olyan is, aki nem ijedt meg és nem volt hajlandó a fenyegetettség ellenére sem valótlant állítani.

A védő az összes vádpontban a bizonyítás során felmerült tényekkel cáfolta Oláh János cselekvőségét. Felháborítónak találta: hogy olyan vádpontban is kérik védence bűnössége kimondását, amikor 4 hónapig nem is tartózkodott Magyarországon, tehát alibije volt a vádlottnak; olyan vádpontban is kérik marasztalását, amikor egyetlen bizonyíték sincs, ami alátámasztaná a vádiratban leírtakat, sőt, csak ellenkező bizonyítékok vannak, illetve olyan vádpont is van, amit annak ellenére tart fenn az ügyészség, hogy a vád tanúi azt nem erősítették meg.

A védő reménykedett abban, hogy az ügyészség a kaposvári fiaskó (2013) után, amikor minden vádlottat felmentettek a vádak alól, az ügyészség észhez tér és a vádiratot módosítja, mert az szükségszerű lett volna. De sajna az ügyész még nem ébredt fel úgy ebben a 8 esztendőben egyetlen nap reggelén sem, hogy alapos, gondos, ügyészi esküjéhez méltó módon fogja végezni a munkáját.  

Aztán itt elszakadt a védői vezérfonal, mert a bíróság úgy döntött, hogy a védőbeszéd folytatását a következő tárgyalásra halasztja.

Aztán előkerült egy 2019-es naptár és ki lett tűzve a védőbeszéd folytatása is: 2019. január 07. napja. Tehát még két és fél védőbeszéd van hátra.

Addig meg is kezdődik számomra a Tábornok-per 9. éve.

A Tábornok-per megismételt eljárásában a mai napon négy újabb védői perbeszédet hallgatott meg a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa.

El kell, hogy mondjam, a védőbeszédek sem érintenek engem személyesen. Egyes „vádlott társaimat” csak Kaposvárott ismertem meg, másokkal HM államtitkári időszakom alatt szükségszerű munkakapcsolatom volt. Azt hiszem, hogy ennyi év után már tárgyilagosan tudom szemlélni a tárgyalási eseményeket.

A fásult és elcsigázott védők ma alulmúlták önmagukat. Remélem, ennél rosszabb már nincs, mert nem is lehet. Az ügyész egyes védőbeszédeket biztos mosollyal nyugtázhatott és meg is tette.

A védők az alapeljárásban (2011-2013) hozott első fokú felmentő bírósági döntésre apellálnak, és még arra sem vették a fáradságot, hogy a kaposvári védőbeszédjüket aktualizálják a megváltozott helyzetnek megfelelően.

Pedig van novum. Pl. a vád teljesen megváltozott, igaz nem tisztességes módon. Az ügyészi perbeszédet követően közölte az ügyész a minősítés változtatásokat, amikor arra már a vádlottak nem tudtak reagálni. Valóban szégyen, hogy nyolc éven át egy meghatározott bűncselekmény tetteseként van valaki vádolva, majd last minute-ban hirtelen bűnsegéd lesz és keresheti a vádiratban, hogy éppen ki a tettes, akinek a katonai ügyész szerint segítséget nyújtott. A másik fontos változás volt, hogy nincs a Honvédelmi Minisztériumnak semmiféle kárigénye, valamint az ügyészség szerint a vádlottak a vádirati cselekményeket nem bűnszervezetben követték el.

Éppen ezért nem lehetett mosolygás nélkül kibírni, amikor a védő arról olvasott fel oldalakon keresztül egy vádlott védelmében, hogy a bíróság miért ne minősítse ügyfelét a bűnszervezet tagjának. Arcpirító volt az is, amikor a korrupciós pénz átvételekor tetten ért személy védője a vádlott felmentésére tett indítványt arra hivatkozással, hogy a vádlottak közül e személy rendfokozata volt a legkisebb és ülnek itt magasabb rendfokozatú személyek is a vádlottak padján. Ergo, ítélje el őket a bíróság ezért is, szerencsétlenül járt ügyfelét pedig mentse fel.    

A katonai tanács amúgy sem könnyű munkáját az ilyen perbeszédek nem segítik elő.

Egy dolog bizonyosan érezhető. Debrecen, az nem Kaposvár!

Tudomásul kell venni, hogy ez egy új eljárás, még akkor is, ha a korábbi bírósági eljárás teljes anyagát a katonai tanács a per tárgyává tette, és az ügy érdemében nagy horderejű változás nem történt. A mérlegelés joga a megismételt eljárásban a Debreceni Törvényszék katonai tanácsát illeti meg, és nem köti a bíróságot a korábban hozott első fokú ítélet egyetlen mondata sem.   

Az utolsó védőbeszédek 2018. november 05. napján fognak elhangzani. Aztán szabad a gazda!

A védői perbeszédek után, azok sorrendjében viszontválaszoknak van helye. A viszontválaszra további viszontválasz adható. Vagyis a katonai ügyész és a védők még folytathatják a csatározást mindaddig, amíg a bíróság azt meg nem unja.

Én már most unom!

Most már lehet látni, egyre érzékelhetőbb a fásultság a Tábornok-perben.

A nyolc éve folyó eljárás felőrölte a védelmet is.

A védő ügyvédek egyszerre vannak könnyű és nehéz helyzetben, hiszen a Tábornok-per megismételt eljárásában alig született valami nóvum. A kaposvári alapeljárásban már mindent elmondtak, amit ebben az ügyben egyáltalán el lehet mondani. Akkor a védelem aktív közreműködésének köszönhetően első fokon felmentő ítélet született.

Új tényként három dolog jelentkezett a megismételt eljárásban, Debrecenben. Az egyik, hogy a vád korábbi „koronatanúja”, jelenlegi vádlottja (Oláh János volt tábornok), akinek a vallomása szerint mindenki (a kapuügyeletes tiszthelyettestől a volt EU biztosig) korrupt volt,  az elmeorvosok szerint 2010 tavaszán olyan mennyiségű tudatmódosító szert kapott a börtönben, hogy minden ügyészségi vallomására úgy kell tekinteni, hogy azokat tudatmódosító szerek hatása alatt tette meg (egyes jogállamokban ezeknek a vallomásoknak a helye a kukában van). A másik, hogy e kiegészítő szakvélemény ellensúlyozására az ügyészség bevezette a perbe a Honvédkórház minap lemondott sürgősségi osztályának vezetőjét, aki toxikológiai szakmai kompetenciáját messze meghaladó nyilatkozatokat tett a perben, miközben orvosként meg sem vizsgálta Oláh Jánost, akiről szakértői véleményt nyilvánított. A harmadik, hogy az ügyészség törvénytelenségei szinte eltűntek a megismételt eljárásban, holott az alapeljárásban az ott ítélkező katonai tanács éppen azért mentett fel mindenkit, mert az ügyészek törvénytelenségei, különösen a bizonyított kényszervallatások átlépték a bírósági tűréshatárt (bizonyos jogállamokban az ilyen ügyészek a legjobb esetben a legeldugottabb járási ügyészségen folytatják karrierüket).  

Az új büntetőeljárási törvény 2018. július 01. napján történt hatályba lépése miatt a július 05-ei tárgyalást nem lehetett megtartani. Néhány vádlott, köztünk én is megjelentünk a tárgyaláson, de feleslegesen. Az új törvény szerint újra nyilatkoztatni kellett a tárgyalásra nem járókat arról, hogy a tárgyalási jelenlét jogáról lemondanak és kézbesítési megbízotti feladatok ellátásával a védő ügyvédjüket bízzák meg. Az ügyészség szerint ezt csak ügyvédi ellenjegyzett okiratban lehet megtenni, a bíróság szerint bírósági jegyzőkönyvbe, vagyis közokiratba foglalt egybehangzó nyilatkozatok alapján is joghatályos.

A mai napon már minden vádlott rendelkezett ilyen okirattal vagy jegyzőkönyvbe diktált egybehangzó akaratnyilatkozattal, illetve volt olyan is, aki személyesen jelen volt a tárgyaláson, így a bíróság a védőbeszédekkel folytatta a munkáját.

Négy védőbeszéd hangzott el a tárgyaláson. Nem meglepő módon, felmentésre tettek indítványt. A bíróság érdeklődve meghallgatott volna többet is, azonban a soron következő védők vagy helyettest küldtek vagy nem voltak felkészülve a védőbeszéd megtartására, így a katonai tanács elnöke, dr. Nagy László hb. ezredes nem tehetett mást, mint újabb határnapokat biztosított a védőbeszédek előadására.

Így októberben a per szereplői újra elfáradhatnak Debrecenbe.

Kötve hiszem. Taktikáznak az ügyészek, az biztos.

Először megdöbbentem, amikor az ügyészség a Tábornok-perben a 8 éven át fenntartott viszkis dobozos vádat a végminősítésében nem minősítette bűncselekménynek, ezzel kifejezésre juttatta, hogy ebben a vádpontban nem kívánja a bíróság ítéletét.

Aztán elszomorodtam. Nem tudom, miért hittem azt, hogy az ügyész a törvénynek megfelelően jár el. Még akkor is, ha ez egy nagy blama nekik. Mert egy büntetőeljárásban nem lehet meghatározó tényező az ügyészi presztízs. Ugyanis, ha tisztességesen jártak volna el, akkor felmentésemet kellett volna indítványozniuk.

Helyette olyan jogi helyzetet teremtettek drága ügyészeink, ami egy újabb hosszú megismételt eljárást eredményezhet. Vagy azért, mert a bíró az ügyészi minősítés hiánya miatt nem dönt a viszkis dobozos vádban, vagy azért, ha annak ellenére dönt, vagy azért, mert a bíró a jogi minősítés hiánya miatt megszünteti a büntetőeljárást.

A lényeg, hogy ezek a tisztességes eljárás szabályait szem előtt tartó ügyészek folytatni akarják a viszkis dobozos tényállást valami „jó bíróságon”.

Miért írom mindezt?     

Egy bűncselekménynek látszó valami vádiratban rögzítése esetén ennek a valaminek a vádlói – büntető törvény szerinti - minősítésének hiánya a bíró számára eddig azt jelentette, hogy az adott cselekmény elbírálása nem tartozik a vádhoz. Nem véletlenül. A bíró gyakorlatilag a vádiratban leírt és bizonyított történeti tényállás és a törvényi tényállás szinkronja esetén hozhat ítéletet. Ha az ügyész nem minősített (vagyis nem mondta meg, hogy szerinte a történeti tényállásban rögzített cselekmény milyen bűncselekménynek minősül) akkor a történeti tényállásban leírt cselekmény nem vonhatott maga után bírósági elbírálást, mert a bíró úgy értékelte, hogy nem kívánja az ügyész a konkrét személy cselekményének bírósági elbírálását. És tök mindegy, hogy az ügyész téved a jogi minősítést illetően vagy sem, mert azt a bíró felülírhatja.

A lényeg, hogy jogi minősítésnek lennie kell!

A 2018. július 01. napján hatályba lépett új büntetőeljárási törvény szabályai e tekintetben alig változtak, a bíróságnak továbbra is a vádról kell döntenie, a vádon túl nem terjeszkedhet. Csupán a törvényhez csatolt kommentár igyekszik megváltoztatni az eddigi bírósági gyakorlatot. A kommentár szerint a vádemelésre jogosult által leírt konkrét cselekmény akkor is vád tárgyává tettnek tekintendő, ha a vádló a cselekmény miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezte, de annak minősítését elmulasztotta. A vádló ugyanis a tények vád tárgyává tételével és nem azok jogi minősítésével emel vádat.

És, hogy a káosz fokozódjon, az új Be. 422. § (1) bekezdés c) pontja alapján továbbra is a vádirat törvényes eleme a vád tárgyává tett cselekménynek a Btk. szerinti minősítése, és a bíróság az eljárást nem ügydöntő végzéssel megszünteti, ha a vádirat nem tartalmazza a Btk. szerinti minősítést, és emiatt a vád érdemi elbírálásra alkalmatlan.

Most légy okos Domokos!

A törvény szerint a bírói döntéshez kell a vád tárgyává tett cselekmény Btk. szerinti minősítése vagy még sem? Ítélet vagy nem ügydöntő végzés? Res iudicata a 6/2009. BJE. határozat szerint vagy egy újabb ügyészi vádirat viszkis doboz ügyben?

Azt hiszem, 8 év után – nekem legalábbis - nem mindegy, hogy miként dönt a bíróság ebben a fontos eljárási kérdésben.

Védőm, dr. Kovátsits László ügyvéd biztosra ment. Úgy ítélte meg, hogy a védőbeszédnek tartalmaznia kell az ügyészség által nem minősített viszkis dobozos tényállásra vonatkozó védői érvelést is, hiszen a megismételt első fokú eljárás ítélete az új Be. hatályba lépését követően születik meg a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa előtt.

Dr. Kovátsits László védőügyvéd 2018. május 9. napján elhangzott perbeszédének fejezeteit hoztam nyilvánosságra eddig több posztban. Most az utolsó fejezet következik a 41 oldalas védőbeszédből.

„IX. fejezet, az I/9. vádpont értékelése

Amennyiben a t. bíróság azt állapítaná meg, hogy az ügyészség végminősítésben az I/9. vádpont ügyészi minősítés hiányában is megfelel a törvényes vád követelményeinek és vádirati alakszerűségi hiány ellenére, az általános vádelv alapján ki kell merítenie a vádat, védencem érdekében az alábbiakat adom elő:

Oláh János XVI. r. vádlott a nyomozás során az alábbi vallomást tette:

„A Dr. Fapál László államtitkárral történt 50 %-os egyezség alapján az egyik alkalommal 2006. év elején N. Dénes nem tudta elvinni Dr. Fapál államtitkárnak a pénzt. Engem kért meg arra, hogy vigyem el a pénzt Dr. Fapál államtitkárnak és adjam át neki az ő irodájában. 12 millió forintot vittem be Dr. Fapál László államtitkárnak. Egy táskában vittem be a pénzt. A pénz borítékban volt. A borítékot átadtam neki, ő abból előttem kivett 4 millió forintot és egy piros színű fém italos dobozba tette, lehet, hogy Whiskey-s dobozba rakta be. Azt mondta nekem, hogy a főnöknek lesz. Ekkor azt mondta, hogy várjak 5 percet, át kell ugrania a főnökhöz, mert már nagyon várja őt, mert valahova indul. A főnök Juhász Ferenc minisztert jelentette. Ez így is történt, tehát berakta a pénzt a dobozba, majd azt egy papír italtartóba tette és azzal együtt kiment az irodából, majd visszajött, de ekkor már nem volt nála a doboz. Miután visszajött azt nem mondta, hogy átadta a pénzt, de erre nem is volt szükség, szerintem egyértelmű volt a helyzet.

Egyébként az egyik alkalommal még a 12 millió forint átadása előtt, amikor és N. Dénes és Dr. Fapál államtitkár voltunk jelen egy megbeszélésen már említette nekem Dr. Fapál, hogy háromfelé osztja az 50 %-ot amit kap, abból kap a honvédelmi miniszter, azaz Juhász Ferenc, ő és Zámbori Mihály kabinetfőnök”. (Oláh János nyomozati vallomása, 27. oldal).

Oláh János XVI. r. vádlott fenti vallomásához képest a katonai ügyészek Oláh tábornokot 2010. október 08. napján 12 rendbeli újabb bűncselekményekkel gyanúsítja meg, amelynek 12. pontja a következőképpen szól:

„12. N. Dénes polgári személy 2003. január 01-től 2004. október 31-ig a Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht. pr.-marketing osztályának vezetője volt. N. Dénes különböző pénzösszegeket kért vissza a Zrínyi Kht.-val szerződéses kapcsolatban lévő gazdasági társaságoktól az általuk nyújtott szolgáltatások ellenértékéből. Annak ellenére, hogy N. Dénes polgári személy munkaszerződése megszűnt 2004. őszén a Zrínyi Kht-nál, azt követően is kapcsolatban maradt a kht-val szerződésben álló cégekkel és továbbra is különböző pénzösszegeket kért vissza az általuk teljesített szolgáltatások ellenértékéből. 2006. év elején megkérte Önt N. Dénes arra, hogy az általa visszakért és átvett pénzösszeget, 12 millió forintot vigyen el dr. Fapál László államtitkárnak. A kérésnek megfelelően Ön dr. Fapál László államtitkárnak az irodájában 2006. év elején át is adta a fenti összeget.”

Oláh János dandártábornok gyanúsított válasza:

„Megértettem, ellene panasszal nem élek.”

Oláh János tábornok tehát – korábbi vallomásával ellentétben - „tudomásul veszi”, hogy a HM Zrínyi Kht.-tól származó 12 millió forintot vett át N. Dénestől, ami a HM Zrínyi Kht. beszállítóitól származik, olyan életszerűtlen körülmények között, amikor N. Dénes III. r. vádlott már nem is dolgozik a gazdálkodó szervezetnél.

Az alapvádirat ehhez képest a következőket tartalmazza:

„2006. év elején – pontosan meg nem állapítható időpontban – III. r. vádlott – mivel nem ért rá – arra kérte Oláh János dandártábornok, hogy az ún. 50 %-os megállapodás alapján a pénzt személyesen ő adja át II. r. vádlottnak. A pénzt – összesen 12 millió forintot – pontosan meg nem állapítható arányokban Oláh János dandártábornok, I. r. vádlott és III. r. vádlott gyűjtötték össze. Oláh János dandártábornok a 12 millió forintot borítékban, a táskájában vitte be a Honvédelmi Minisztériumba, ahol II. r. vádlottnak az államtitkári irodájában a borítékot a pénzzel együtt átadta. II. r. vádlott - Oláh János dandártábornok jelenlétében – a pénzt kivette a borítékból, annak 1/3-át, kb. 4 millió forintot egy fém, piros színű italos dobozba rakta, majd az italos dobozt egy papír italtartóba helyezte. II. r. vádlott ezt követően az irodáját a papír italtartóval, benne kb. 4 millió forinttal, elhagyta.” (alapvádirat 23. oldal második bekezdés)

A 12 millió forintnak nincs eredete. Az alapvádirat szerint nem Oláh János utolsó gyanúsítása szerinti HM Zrínyi Kht.-tól származik a pénz, hanem Oláh János 2010. május 10. napján kelt vallomásának megfelelően, az ún. 50 %-os megállapodás alapján - pontosan meg nem állapítható időpontban került átadásra – és a pénzt pontosan meg nem állapítható arányokban Oláh János XVI. r., L. Attila I. r. és N. Dénes III. r. vádlottak gyűjtötték össze.

Különösen érdekes N. Dénes III. r. vádlott szerepe, mert az ügyészség bűnsegéllyel vádolta meg, de ebben a vádpontban a cselekvőségének leírása tettesi pozíció, hiszen tényállási elemet valósított meg (pénzt gyűjtött ismeretlen személyektől) a vádirat szerint.

A vádló kizárólagos jogköre, hogy ki ellen és milyen bűncselekmény miatt emel vádat, ezért nem lehet sérelmezni, hogy a vádhatóság mellőzte Juhász Ferenc honvédelmi miniszterre Oláh János XVI. r. vádlott vallomás részletét, hogy a II. r. vádlott a pénz egy harmadát, kb. 4 millió forintot – ajándéknak álcázva – a miniszternek elvitte. A vádirat nem foglalkozik Oláh János XVI. r. vádlott valótlan vallomásának azzal a részével sem, hogy a pénz Juhász Ferenc miniszter, Zámbori kabinetfőnök és a II. r. vádlott között szétosztásra került volna. A védelem megjegyzi, hogy e kérdésben Oláh János XVI. r. vádlott ellentmondásba is keveredett, mert vallomása szerint először ezt a II. r. vádlott mondta neki, a II. r. vádlottal való szembesítésen pedig már úgy nyilatkozott, hogy ezt N. Dénes III. r. vádlott mondta neki.

A katonai ügyészségtől elvárható lett volna, hogy Juhász Ferenc honvédelmi minisztert és Zámbori Mihály kabinetfőnököt tanúként kihallgassák. Nyilván ezt azért nem tették meg, mert Juhász Ferenc honvédelmi miniszternek a II. r. vádlott nem adott át italos dobozba rejtve korrupciós pénzt, ezért tanúkénti kihallgatásuk nem erősítette, hanem gyengítette, illetve lehetetlenné tette volna a vádemelést.

Oláh János XVI. r. vádlott vallomása e körben is teljesen életszerűtlen:

Tény, hogy a Honvédelmi Minisztérium I. emelete Magyarország honvédelmi és NATO vezetési pontja. A közigazgatási államtitkári irodában történő pénz átvétel teljesen életszerűtlen, mivel az állami vezetőket a titkosszolgálatok szoros megfigyelés alatt tartották. A HM-I. első emelete és az állami vezetők irodája fel volt szerelve megfigyelésre és lehallgatásra alkalmas berendezésekkel, amelyeknek a működését a katonai elhárítás rendszeresen ellenőrizte, az idegen eszközöket eltávolította. A honvédelmi miniszter nemzetbiztonsági védelem alatt álló vezető, akinek személyi védelmét a Köztársasági Őrezred, nemzetbiztonsági védelmét a Katonai Biztonsági Hivatal biztosította. A Honvédelmi Minisztérium vezetői zárt részen dolgoztak, külön beléptető rendszer működött és még a folyosókon is kamerák voltak elhelyezve.

A Katonai Biztonsági Hivatal vezetőjétől a II. r. vádlott államtitkot tartalmazó jelentéseket kapott heti rendszerességgel. A Katonai Biztonsági Hivatal (továbbiakban: KBH) által kért intézkedéseket a II. r. vádlott mindenkor megtette (pl. III. r. vádlott kiszorítása a HM-ből). Olyan jelentéseket azonban nem kapott, amely konkrét személy konkrét ügyében intézkedési kényszert írt volna elő számára, csak felületes információkat kapott. A folyamatban lévő ügyek vonatkozásában a II. r. vádlott hivatali hatáskörében szükségessé váló teendőket is Dr. Stefán Géza vezérezredes határozta meg a II. r. vádlott részére. A II. r. vádlott az MK KBH vezetőjének intézkedéseket sem bírálni, sem megkérdőjelezni nem volt joga. Az MK KBH vezetője a Kormány átruházott hatáskörében a honvédelmi miniszternek tartozott felelősséggel.

Alapvető titokvédelmi szabály volt, hogy a II. r. vádlott irodájában egyedül senki nem tartózkodhatott. A II. r. vádlott irodájában állami- és szolgálati titokkörbe tartozó iratok, valamint a NATO titkos anyagok voltak elhelyezve.

A vádirati cselekmények közel 10 évig folytak. Életszerűtlen, hogy a II. r. vádlott másfél éves állami vezetői megbízása alatt kellett éppen „szervezetet erősíteni” vagy éppen a „korrupciós cselekményeket pszichikai alapon támogatni”. Erre a szervezeti megerősítésre, illetve a pszichikai alapú támogatásra sem Fapál előtt, sem Fapál után nem volt szükség. 

A védelem álláspontja szerint Oláh János XVI. r. vádlott a törvénytelen büntetlenségi ígéret ügyészi visszavonása után, a szóbeli vádalku (tárgyalásról lemondás későbbi alkalmazása) megkötését követően csökkenteni akarta az erkölcsi és anyagi felelősségét, továbbá meg kívánt felelni vélt politikai elvárásoknak is.

Oláh János XVI. r. vádlottnak tudnia kellett, hogy ha magas szintű állami vezetőkre tesz vallomást, akkor a saját felelősségét is csökkenti, hiszen csak „parancsra tette”, ami tett, de minimum elöljárói támogató jóváhagyásával cselekedett. Ha pedig sikerül maga elé újabb és újabb gyanúsítottakat állítani, akkor nem ő lesz a főkolompos, a várható büntetés is csökken, arról nem is beszélve, hogy az általa beszedett, ún. visszaosztott pénz – egyre szélesebb elkövetői körben történő, egyre irreálisabb szétosztásával - a részére vagyonelkobzás címén elkobozható pénz összege is csökken.

Oláh János XVI. r. vádlott a FIDESZ-KDNP kétharmados győzelmet eredményező 2010-es országgyűlési választásokat követően módosított vallomásban (2010. május10.) elérte, hogy a rá nehezedő nyomás enyhült: a sajtó már nem Oláh János honvéd tábornok büntetőügyéről írt, hanem a volt honvédelmi miniszterről, a II. r. vádlottról és az ügy emblémáját viselő viszkis dobozról.”