Szombaton nagynéném temetésére kellett volna mennünk. Vasárnap legkisebb gyermekem 6. születésnapjára hívtuk össze a vendégséget. A Gyorskocsi utcai fogdában két és fél napot kellett eltöltenem.
A Gyorskocsi utcai látkép, fotó: Panoramio
A zárkában egyedül voltam, két priccs és egy kettős rendeltetésű hideg vizes csap társaságában. Ihattam és elvégezhettem kisebb testi szükségleteimet. WC csak a folyosón állt rendelkezésre, mindenki azt használta. Az ablakon gyenge fény szűrődött be, mert kívülről plexi lappal volt lefedve. Elvesztettem az időérzékemet, mert nem volt nálam óra. Olvasnivalóként a Helsinki Bizottság ősrégi – egyébként hiányos – kiadványa szolgált.
Feleségemnek sikerült bejuttatnia tisztálkodó felszerelést és néhány doboz cigarettát. Estefelé lehetett, amikor a feleségem által megbízott ügyvéd megérkezett. Beszélgettünk, sem ő sem én nem tudtam miért vagyok ott. Fáztam. Később tudtam meg, hogy a meleg holmik egy részét, amelyeket a feleségem összekapkodott, nem engedték be. Azt mondták neki, hogy nem lesz rájuk szükségem, mert fent, a zárka részen meleg van. De én csak vacogtam, pedig minden ruhám rajtam volt éjjel és nappal is. Hiányzott a szemüvegem is, de azt még sokáig nélkülöznöm kellett.