Viszkisdoboz

A Magyar Köztársaságban külső szemlélő által demokratikus minden. Van kormánypárt és van ellenzék. Vannak civil szervezetek és vannak még szakszervezetek. A hatalmi ágak osztottak, van törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató szerv. Csupán a fékek és ellensúlyok nem működhetnek, mert minden hatalmi ág élén a politikai hatalmat gyakorlókból rekrutálódik az első számú vezető (Schmitt, Kövér, Orbán). A közhatalmat gyakorló szervezetek élén (PSZÁF, Közbeszerzések Tanácsa stb.) nem titkoltan fideszes komiszárok ülnek. A „valóság” tükröződéséről az agyakban a médiahatóság gondoskodik, amelynek az élén és a tanácsban is szintén csak politikailag kinevezettek foglalnak helyet. Létük már magában cenzúrára készteti a hazai sajtót. Az Alkotmánybíróság szűkített jogkörrel működtetik, de többségi súlyt biztosítottak maguknak a kormánypártra kedvező döntések meghozatalához. Az ügyészséget nyilvánvalóan és megszégyenítő módon saját politikai szolgálatukba állították. A közhatalmat gyakorló szervezetrendszer (bürokrácia) munkatársait folyamatosan, de biztosan lecserélik. Így teljesedik be az 1 millió munkahely a politikailag megbízható személyek számára. A tudományos döntésbefolyásolás nem működik. A demokrácia népi hatalomgyakorlási formáit visszaszorították. Már csak a bírósági szervezetrendszer bekebelezése van hátra, de a mű az év végéig beteljesedik. A köztársaság végóráiban a miniszterelnök már Magyarország Miniszterelnöke bélyegzőt használ hivatalos levelezésében.

Tiszteletet követelnek, de az embereket nem tisztelik, sőt egyenesen hülyének nézik (pl. nem adót emelnek csak áfát). Erkölcsi prédikációkat intéznek a néphez, mellette minden nap kitalálnak valami üldözendő folyamatot vagy üldözendő embereket. Kettős mércét alkalmaznak: megyei önkormányzatok csődjét előidéző fideszes politikusok büntetlenek mind politikai, mind jogi értelemben egyaránt. Ellenben a magyar ember már csak azt érzi, hogy ő maga természetesen a fideszes elit kivételével lop, csal és hazudik (pl. végtörlesztés kontra vaagyonvizsgálat). Látszatintézkedésekkel kenik el saját tetteiket. Elkezdik üldözni az uzsorásokat, párhuzamban a volt miniszterelnökkel, ugyanakkor példátlan megszorító intézkedéseket jelentenek be. Kommentár nélkül.

A díszleteknek azonban a szolidaritási mozgalom megjelenésével vége van.

(fotó: MTI)

A demokrácia írott és íratlan szabályait be nem tartó politikai erőkkel nem lehet a magunk demokratikus gondolkozásmódjával a küzdelmet felvenni. Ha megtesszük, csak legitimáljuk a létüket, de eredményt nem érhetünk el. A Fidesz csak azért van még hatalmon, mert nincs olyan pártpolitikai erő, amely reális politikai alternatívát tudna nyújtani. A kormánypárt persze igyekszik az ellenzéki megosztottságot is fenntartani, mert az neki jó. Az ellenzéki pártoknak nem kell összefogniuk, ha nem tudnak. Egyben azonban megegyezhetnek.  Minden ellenzéki pártnak el kell hagyni a törvényhozást, még akkor is, ha ezzel a képviselők tiszteletdíjukat és költségtérítésüket is elveszítik. Mert lehet más a politika. Ugyanis csak addig van értelme ott ülni, amíg lehetséges, hogy az ellenzéki frakciók az általuk képviselt politikai célok érdekében bármit is elérhetnek. Semmit nem értek el. A díszletpártok további működését is zavarni fogja a szolidaritási mozgalom. Sőt, lássuk be, létüket veszélyezteti.

A szakszervezeteknek azonban meg kell szabadulniuk még meglévő béklyóiktól. Mindennemű munkáltatói támogatást vissza kell adni, amely nem törvényen, hanem megállapodáson alapul. A szakszervezeti mozgalom azért lett „sárga”, mert a munkáltatók megvásárolták a munkabékét. Magas fizetésekkel, kocsikkal, tágas és ingyenes irodákkal, külföldi napidíjjal. A szakszervezeti vezetőknek tudomásul kell venniük, hogy őket csak a tagság fizetheti. Ez mára hitelességi kérdéssé is vált.

A szolidaritás megalakulása válasz arra az elvetemült politikára, amely szembeállítja a társadalom különböző csoportjait egymással: adó- és járulékfizető polgárokat a nyugdíjasokkal, a szegényeket a gazdagokkal, az embereket a bankokkal, a multikkal és minden mással, csak a komprádor burzsoáziával nem. A nyugdíjas rendőrök nyugdíjából (jövőre szolgálati járandóságából) levont adóból lesz fizetésemelés a rendőrségnél, mondá a nagyvezír, miközben máskor és máshol bejelentette, hogy a közszférában befagyasztja a béreket. Ilyen a hajléktalankérdés, amelyet kriminalizálni igyekeznek. Eltüntetni az utcákról, ami látható és a politikának zavaró és akkor nem lesz, vagy legalábbis nem kell foglalkozni vele. Tovább folyósítják a munka nélkül felvehető szociális segélyeket, míg a járulékfizetéssel szerzett nyugellátásokat átalakítják és megkurtítják.

A szolidaritás és együttműködés kell, hogy legyen az alapvető érték, amely mentén az új mozgalomnak táplálkoznia kell. Ma csak egy dologban kell egyetérteni: az Orbán kormánynak mennie kell. Ha sikerül a társadalmat felrázni, hogy van alternatíva, csak össze kell fogni. Ha sikerül úgy vezetni ezt a szervezetet, hogy a döntések asztalánál minden szervezet egyként foglaljon helyet, akkor sikerülni fog.

Ha nem, akkor minden elveszett. A díszletek tovább működnek, Orbán 2014-ben ismét győz és ebből az országból megkezdődik az elvándorlás. Nagy a tét. Egy utolsó lehetőség a nép előtt, hogy saját akaratát keresztülvigye és leváltsa azt ami rossz, ami már hiteltelen, ami embertelen és letegye egy jobb reményű jövő alapjait. Ezért magam is csatlakoztam a magyar szolidaritási mozgalomhoz.

Úgy tűnik, egyhamar nem védekezhetek az ellenem felhozott vádakkal szemben a bíróságon. Pedig a katonai ügyészek már 2011 márciusában benyújtották a vádiratokat. Most az újságokból arról értesülök, idén nem is számíthatok a tárgyalás megkezdésére.

Két vádirat készült tavasszal. Egyet O. János ellen, egyet pedig L. Attila és társai ellen nyújtott be az ügyészség. O. János esetében a katonai ügyész azt indítványozta, hogy a megyei bíróság a tárgyalásról lemondás szabályai szerint hozzon ítéletet. L. Attila és társai esetében - ahol én vagyok a II. rendű vádlott – az általános szabályok szerinti bírósági tárgyalásra tett indítványt. A katonai ügyészség elgondolása szerint O. János ügyét azonnal tárgyalta volna a megyei bíróság katonai tanácsa. A lényegesen kedvezőbb ítélet rögtön jogerőre emelkedik, így nem lett volna semmi akadálya annak, hogy O. János elítélt, immár tanúként vegyen részt a „társai” ügyben.

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa mindhárom katonai bírája az ügyekben nyomozási bíróként járt el, ezért egyetlen tanács sem tudta az ügyeket tárgyalni. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa ezért 2011. április 06. napján tanácsülésen hozott végzésével a Győr-Moson-Sopron Megye Bíróság Katonai Tanácsát jelölte ki az ügyészi vádiratok tárgyalására. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa bizonyosan meggyőződött arról a kijelölést megelőzően, hogy a megyei bíróság katonai tanácsának munkáját semmi nem akadályozhatja, így arról is, hogy a katonai tanács Győrben egyáltalán megalakítható-e.

A büntetőeljárásról szóló törvény azt követeli meg, hogy az ülnök rendfokozata a vádlott rendfokozatánál nem lehet alacsonyabb. Tehát a tanács munkáját vezető hivatásos katonai bíró rendfokozata nem számít, a két ülnöké, mint laikus elemé, azonban igen. Ez azt jelenti, hogy a három tagú tanács két népi ülnökének legalább dandártábornoki rendfokozattal kell rendelkeznie.

A büntetőeljárásról szóló törvény szerint tábornoki rendfokozattal rendelkező ülnök hiányában a megyei bíróság elnökének tábornoki ülnökválasztási eljárást kell kezdeményeznie az OIT útján. Ez a kezdeményezés azonban nem vezethet sikerre, ha a megyében nincs elegendő számú tábornoki rendfokozatú személy.

 

A Győr-Moson-Sopron Megye Bíróság Katonai Tanácsa úgy döntött, hogy a két ügyet, mert tárgyuk nyilvánvalóan összefügg, egyesíti, így O. János visszatért vádlott társai közé és nem tanú, hanem maga is vádlott lesz az egyesített eljárásban – tudtam meg a hvg.hu jóvoltából.

Az is különös, hogy az ügyek egyesítését elrendelő végzés ellen a hvg.hu szerint a katonai ügyész nem fellebbezett, így az jogerőre emelkedett, azonban még különösebb, hogy ezt követően a katonai tanács egyik ülnök tagja az egyesítést követően lemondott, mivel felettesei áthelyezték.

Ez utóbbi mozzanat hatalmi szóval is vezényelhető, hiszen a fegyveres szervek vagy a Magyar Honvédség tagjai bármikor áthelyezhetők, ha másutt van szükség a munkájukra. Csak egy miniszteri döntésre van szükség. Azonban az áthelyezettnek ülnöki státuszról, mint társadalmi megbízatásról nem kell lemondania. Persze, ha elöljárói ezt kérik, aligha tagadhatja meg. Csak reménykedni lehet, hogy mindez a véletlen műve és nem azoké, akiknek esetleg nem tetszett az ügyeket egyesítő bírósági döntés vagy talán maga az eljáró bíróság sem.

Kíváncsian várom az újabb bíróság kijelölését a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa részéről. Mint azt az Index cikkéből megtudtam, elegendő ülnök hiányában a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság visszaküldte a Fővárosi Ítélőtáblának az ügy aktáit egy újabb megyei bíróság katonai tanácsa kijelölése végett.

A büntetőügy érintettjeinek érdekes módon a sajtóból kell megtudniuk azokat az információkat, amely az őket érintő eljárással kapcsolatos. Bár erre azt lehet mondani, hogy az ügy irataiba bármikor betekinthetnek. Persze ehhez azt is tudni kell, hogy azok éppen hol találhatók meg. A jelek szerint épp körbeutazzák az országot. Az újabb kijelölést követően az idén már nem várható tárgyalás. Jövőre pedig már az új bírósági szervezeti törvény alapján jelölik ki az eljáró bíróságot...
 

A mai napon az alábbi levelet írtam Hende Csaba honvédelmi miniszternek:

Tisztelt Miniszter Úr!

 A sajtóból értesültem, hogy sajnálatos módon a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs cégének (HM Zrínyi Nonprofit Közhasznú Kft.) ügyvezetői posztja megüresedett. Tudom, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében minden munkáskézre szükség van a munka alapú társadalom megteremtése érdekében. Képzettségem, valamint a HM médiacégénél eltöltött hosszú évek bátorítottak fel arra, hogy az ügyvezetői pozíciót megpályázzam.

Bár szakmai képzettségem, katonai, jogászi és tudományos előéletem, valamint közigazgatási tapasztalataim alkalmassá tesznek a munkakör betöltésére, be kell, hogy valljam: néhány szakmai fogyatékossággal küzdök még. Úgy illik, hogy ezeket rögtön a jelentkezés során tisztázzam:

1. Kertemben szoboravatást nem tartok, éppen ezért munkatársaimat sem fogom tudni az állami vagyon terhére kirendelni pálinkát felszolgálni vagy takarítani,

2. Ügyvezetői tevékenységem mellett művészeti tevékenységgel nem foglalkozom, például nem írok rockoperát, így nem tudom beosztottaimat arra kényszeríteni, hogy az előadásokon, „szigorúan önkéntes alapon”, statiszta szerepet töltsenek be,

3. Tudom, hogy korszerűtlen hozzáállás, de munkatársaimat megbecsülöm, és nem engedem, hogy nyugállományú tábornokok jobbágy szerepben színpadra kerüljenek,

4. Saját könyvemet nem kívánom az általam vezetett társasággal közpénzen kiadatni, könyveim postázási költségeivel a céget nem terhelem,

5. A társaság tulajdonában álló könyveket nem ajándékozom el, ezzel csökkentve az állami vagyont,

6. Nem fogok azért állománygyűlést összehívni, hogy az élettörténetemmel szórakoztassam a beosztottakat,

7. Nem kívánom használni az előző ügyvezető által közpénzen beszerzett „taktikai” lézer blokkolót, azt a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal számára megvételre felajánlom,

8. Dezertőröket és informátorokat a cégnél nem keresek, dezinformációt nem terjesztek, s a légypapírt csak a használati utasításnak megfelelően használom,

9. Bármennyire próbálnám is, nem fogok tudni egyidejűleg sírni és káromkodni az állománygyűlésen,

10. Nem kényszerítem munkatársaimat arra, hogy kellően át nem gondolt cselekedeteimmel egyetértsenek, sőt, állásuk megtartása miatt kiálljanak mellettem,

11. Munkatársaim és a társaság nevében nem adok ki olyan sajtónyilatkozatokat, amely nemcsak nem felelnek meg a valóságnak, de olyan kínosan nevetségesek is, hogy az újságírók körlevélben terjesztik,

12. Bár a rendszerváltás előtt nem voltam a KISZ KB tagja, sem a KISZ központi lapjának főszerkesztője, nincs akkora fantáziám, hogy a kommunizmus üldözöttjének nevezzem magam.

 Amennyiben a fentiek továbbra is alkalmazási követelménynek számítanak a HM Zrínyi Kft-nél, sajnos nem tudom betölteni az állást. Egyebekben számítok Miniszter Úr megtisztelő válaszára!

Táborfalva, 2011. szeptember 25.

 
Dr. Fapál László
nyá. mk. ezredes

1995-ben egyetemi tanársegéd voltam a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. A NATO - csatlakozás kérdőjelei címmel cikket írtam a Népszabadságba,amely 1995. december 4-én, hétfőn jelent meg. A cikkben az erőltetett ütemű NATO-csatlakozás árnyoldalaira, első sorban a délszláv háborúba való belesodródás veszélyére hívtam fel a figyelmet, s kivárást, osztrák vagy svéd mintájú semlegességet ajánlottam.



A történet folytatása szempontjából lényegtelen, hogy igazam volt-e vagy sem, mindenesetre 1999-ben, néhány héttel a NATO-csatlakozásunk után valóban megkezdődött a jugoszláv területek, köztük a magyarlakta Vajdaság Magyarország felőli bombázása. Ezért utólag sokan elhamarkodottnak tartották a belépésünket. Négy évvel korábban azonban a NATO-t - tévesen - az Európai Unió előszobájának tekintette a politika, és egy szkeptikus vélemény szentségtörésnek számított. Az én cikkem furcsamód az akkor még magát liberálisnak tartó, szólásszabadságról előszeretettel beszélő Fidesz politikusai számára vált botránykővé.

Wachsler Tamás országgyűlési képviselő, az akkor még a nyugat szárnyalásáról szónokló liberális Fidesz tagjaként a Honvédelmi Minisztériumtól azonnali vizsgálatot követelt. Már másnap berendeltek a minisztériumba, ahol Deák János vezérezredes felszólított szolgálati jogviszonyom megszüntetésére, mert szerinte politikai nyilatkozatot tettem. Felszólításának nem tettem eleget. Kifejtettem, hogy akkor mindenki más távozzon a hadseregből, aki a nyilvánosság előtt a NATO-csatlakozás mellett tör lándzsát, mert ezek katonák is politikai nyilatkozatot tettek. Vezérezredes úr ezt követően elbocsátott azzal, hogy még a miniszter úr is beszélni kíván velem. Erre azonban nem került sor.

1995. december 6-án, szerdán az üggyel foglalkozott az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága is. Részlet a jegyzőkönyvből:

A Honvédelmi Bizottság úgy döntött, hogy egy albizottság vizsgálja tovább az ügyemet, de annak eredményéről nem tájékoztattak. Valószínűleg megelégedtek azzal, hogy az akadémiaparancsnok és jogi tanszékvezetőm is a HM-ből kapott parancsnak megfelelően elhatárolódtak tőlem.



Ez volt az első élményem arról, hogy vannak politikusok, akiknél a cél szentesíti az eszközt, akiknek, ha nem tetszik egy vélemény, még saját hangoztatott elveik felrúgása árán is fellépnek ellene. Ma már nevetséges, jelentéktelen az egykori konfliktus. Innen nézve azok még a boldog békeidők voltak...

 

Nem felejtem el azt a napot, amikor Borka István a Honvédszakszervezet egykori főtitkára megkeresett az egyetemen és felkér, hogy segítsem a szakszervezet munkáját. Borka Pista azóta sajnos elhunyt, Isten adjon neki örök nyugodalmat, jó ember volt. Hamar megállapodtam a szakszervezet vezetőivel és 1997-től már ügyvédként vezettem a Honvédszakszervezet jogsegélyszolgálatát.

Nem voltak könnyű évek. A szakszervezet képviseleti jogaiért, a hadseregben szolgálatot teljesítő emberekért kellett nap, mint nap megküzdenünk a minisztériummal és a honvédségi alakulatok parancsnokaival. A katonák az átlag munkavállalókhoz képest jóval kiszolgáltaottabbak a munka világában: a törvény szerint a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél nincs helye sem a sztrájknak, sem a politikai jellegű állásfoglalásoknak, a hierarchia pedig sokszor megnehezíti a konfliktusok tárgyalásos megoldását. Ebben a helyzetben szinte egyetlen eszközként maradt az igazságszolgáltatás útján történő érdekérvényesítés, és ebben a szakszervezet ügyvédjére óriási felelősség hárul. Teljes erőbedobással vetettem bele magam az új feladatba.

Mindegy, milyen színű kormány volt éppen hatalmon, csak a katonák jogai, törvényes járandóságai számítottak, amelyet elég gyakran bírósági úton kellett kikényszeríteni. Évente legalább száz peres eljárást kellett indítanunk a munkáltatók ellen. Máig büszke vagyok rá, hogy pernyertességünk a 99 %-ot meghaladta. A jogellenes munkáltatói döntések ellen számtalan szakszervezeti kifogást készítettünk, emellett minden jogszabálytervezetet véleményeztünk.



 

Tevékenységemet a szakszervezet vezetősége és tagsága is elismerte. A szakszervezet által alapított legmagasabb kitüntetést is megkaptam. Rengeteget dolgoztunk és ennek eredményeként a szakszervezet tagsága egyre nőtt. 2002-re már egyre több szakszervezeti vezetővel kellett együttműködni, nehézkesebbé vált a döntéshozatal. Közben ajánlatot kaptam, hogy menjek el egy HM gazdálkodó szervezethez ügyvédi szerződéssel. Beszéltem Farkas László elnökkel és elmondtam neki, hogy milyen ajánlatot kaptam. Azt mondtam, maradok, ha ezeket a kondíciókat a szakszervezet biztosítja számomra. Nemet mondott. Eljöttem.



2004-ben is dúlt a háború a szakszervezet és a HM között. Államtitkári kinevezésemet követően igyekeztem megteremteni a munkabékét. A miniszter felhatalmazásával leültem a szakszervezeti vezetőjével és megbeszéltük a problémás ügyek kezelésének módját. Az anomáliákat ott kezeltük, ahol keletkeztek. A HM és MH alárendelt szervezetek vezetőit a konfliktus helyett az együttműködésre késztettem. Ha kellett személyesen avatkoztam bele az emberek szolgálati viszonnyal összefüggő ügyeinek intézésébe. 2006 nyaráig nem is terhelte konfliktus a HM és a Honvédszakszervezet viszonyát. Államtitkárként sem felejtettem el, hogy honnan jöttem, és mit köszönhetek a Honvédszakszervezetnek. Tagságomat sem szüntettem meg, 2006 után a nyugállományú tagozat tagja maradtam.

2010-ben több szakszervezeti vezető megkeresett, hogy vállaljam a megmérettetést és legyek a szervezet elnöke. Ezeket az embereket vezető társaik lemondatták. Az ellenem folyó, Budai Gyula által vezetett jobboldali médiakampányt követően már nem kaptam csekket, hogy az éves tagdíjat befizessem. A havonta megjelenő újságot sem küldik. Éveken át sok emberen segítettem, s most, amikor én szorultam volna támogatásra, nem nyújtották ki a kezüket. Ez is egy a tanulságok hosszú sorában, amit az elmúlt évben alkalmam volt személyesen megtapasztalni. De ez sem feledteti velem a '97-2002 közötti időszakot, és azokat a szakszervezeti kollégáimat, akikkel közösen sok száz bajtársunk ügyét tudtuk eredményesen képviselni.

Jelenleg sokkal nehezebb a helyzet, mint 5, 10 vagy 15 évvel ezelőtt. Ma már nem sok száz, hanem sok ezer hivatásos katonának van szüksége rá, hogy alapvető jogaikat munkáltatójukkal és az állammal szemben erős érdekvédelmi szervezetek védelmezzék. Isten adja, hogy megkapják az őket megillető védelmet!

2006 elején már tudtuk, hogy Juhász Ferenc nem vállalja tovább a miniszteri munkát. Megkezdődött az állami vezetők távozása a minisztériumból. Hozzám került a tárca protokoll szerve, mert a kabinetfőnök bejelentette, hogy korábban távozik, mint a miniszter. Később két helyettes államtitkár is távozott, így újabb főosztályok kerültek közvetlen alárendeltségembe.

Hétfő reggelenként már alig fértünk el a heti feladatszabó értekezleten. A 2006-os választásokat követően a miniszterelnök bejelentette, hogy az országgyűlés kormánypárti többsége 2006. június 30-ától megszünteti a közigazgatási államtitkári posztokat. Nem értettem és ma sem értem, hogy a minisztériumok első számú szakmai vezetőit miért kell félreállítani. Talán nem ez volt a cél, de ez a lépés utat nyitott a közigazgatás teljes átpolitizálódása felé.

2006 júniusában megérkezett a minisztériumba a második Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere, Szekeres Imre és kabinetfőnöke, Szeredi Péter. Megtörtént a miniszteri átadás-átvétel. Az új miniszter kérte, hogy maradjak és dolgozzak tovább jogi szakállamtitkárként, de az ajánlatot nem fogadtam el. Azt gondoltam, nem kell minden áron, hatalmon maradni. Ha az ember úgy érzi, hogy már nem tudja elképzeléseit megvalósítani, akkor távoznia kell. Példát is akartam e tekintetben mutatni. Nem sikerült.

Állami vezetőként ügyvédi tevékenységemet szüneteltetnem kellett, így magánügyfélköröm teljes elvesztettem. Újult erővel, a nulláról vágtam bele újra a jogi pályába. Szekeres Imrével folytatott utolsó személyi beszélgetésen a miniszterrel abban egyeztünk meg, hogy ha a tárcánál nem is folytatom a karrierem, a minisztérium valamelyik gazdálkodó szervezetnél igényt tartanak jogászi munkámra. Így kerültem vissza a HM kommunikációs cégéhez ügyvédi megbízási szerződéssel. Utolsó államtitkári napjaimat töltöttem a HM-ben, amikor megkeresett Szeredi Péter kabinetfőnök és azt mondta, hogy a miniszter úr mégis jogi tanácsadóként szeretne foglalkoztatni a HM-ben. Én erre nemet mondtam és emlékeztettem a kabinetfőnököt, hogy a miniszterrel már megállapodtam. Erre legnagyobb csodálkozásomra a kabinetfőnök azt mondta, hogy akkor legyen mind a kettő. Dolgozzak ügyvédi szerződéssel a HM-nek és a kommunikációs gazdálkodó szervnek is. Abban maradtunk, hogy a miniszter úr később szabja meg minisztériumi feladataimat. Még abban a hónapban egy vezetői értekezleten bejelentette a kabinetfőnök miniszter úr döntését: figyelemmel arra hogy „C” típusú nemzetbiztonsági ellenőrzéssel rendelkezem, a pécsi Tubesre tervezett 3. nagyhatótávolságú NATO katonai radar építési-engedélyezési eljárásának miniszteri megbízottja lettem.

Így aztán hamar visszatértem ahhoz a „pörgős” életformához és munkastílushoz, ami állami vezetői kinevezésem előtt a sajátom volt. Már 2006 nyarán elkezdtem ingázni a munkahelyek között, emellett magánügyfélkörömet is elkezdtem felépíteni. Jól kerestem, szerettem a feladataimat, azt hittem, békés, munkával teli évek várnak rám...